A szexi liberális meg a krumpliszagú baloldali Budapest
A Szimplásodástól a tömbrehabilitációig tartó útnak nincsen kritikája, mert nincsen baloldal. Vannak dolgok ugyanis, amik nem azért baszódnak el, mert valaki gonosz. És olyan dolgok is vannak, amelyekben személyes szimpátiáink alapján nem lehet állást foglalni. Azért, mert társadalomszerkezeti mozgások.
Összbudapesti szinten ünnepelt tény, ha a város egy- egy negyedében, tömbjében városrehabilitáció történik, vagy ezt megelőzően az elhanyagolt városrész éppen elhanyagoltsága miatt felkapottá válik, nyílnak a szórakozóhelyek özönlik be a bohém és az entellektüel. Nyílik kocsma, dizájnbolt, minden szolgáltatás, amely a fiatal középosztálybeliek kulturális kódjából következik. Olyan is van, amikor a spontán folyamatra ráerősít az önkormányzat, vagy maga Demján Sándor álmodik a menősödő városrész közepébe egy shoppingbunkert. A fenti folyamatokat a magyar közbeszéd egyértelműen pozitívan értékeli: a Szimplásodástól a tömbrehabilitációig tartó útnak Magyarországon nincsen kritikája. (Persze van, Bede Márton, meg a Fordulat 13. száma) Pedig a folyamat nem más, mint a dzsentrifikáció. Lakosságcsere egy városrészben, amikor a magasabb státuszú középosztálybeliek a presztízsben és ingatlanárakban felértékelődő otthonukból kiszorítják az alacsony státuszúakat.
Mi az a dzsentrifikáció?
A dzsentrifikáció folyamatának nincs egyenes vonalú története, amelyben tojás előzné meg a tyúkot. A városrésznek nincsen olyan eredeti állapota, amihez képest a dzsentrifikáció abnormális. A dzsentrifikáció fogalma akkor használható, ha beágyazzuk egy társadalomtörténetbe.
Ha így nézzük, akkor a dzsentrifikáció kiinduló állapota, amikor a városok köré csoportosult ipar összeomlásával a valamikori proletariátus/kispolgárság társadalmi pozíciója leromlik és ez a leromlás hagyományos lakótereit is magával rántja. Ezek a belső, „egzotikus” módon leromlott városrészek először magányos értelmiségi beköltözők számára válnak vonzóvá, ami egy sajátos kulturális aurát alakít ki az adott városrészben. Ezt a kulturális aurát leginkább a liberális beszéd dicséri: toleranciát, kulturális- és osztálykeveredést, pezsgést emleget, amiből az egész városrész profitál. Azonban ezek a kapcsolatok meglehetősen egyoldalúak és a dzsentrifikáló beköltöző minden jó szándéka kevés lehet, hogy a kapcsolat az őslakóknak is valóban kedvező legyen. A beköltöző mindenesetre ott van, és jelenléte miatt a beköltözés és az ingatlanfejlesztés tendenciája már megindult. Ennek végállomása pedig vagy a bérleti díjak, vagy a lakásárak olyan emelkedése, ami az őslakók kiszorulását és társadalmi kapcsolatainak elveszítését eredményezi. Budapesten színezi a képet, hogy nem a lakástulajdonosok dobják ki bérlőiket, mint nyugaton, hanem a rendszerváltással (egyébként tévedésből) tulajdonossá tett lakókat kell az ingatlanfejlesztőnek kiszorítania.
A Manci néni
Jó észben tartani, hogy minden szépen „rádayutcásított” rehabilitáció mögött ott vannak a valahol idegenül és általában kevesebb lehetőséggel élő földönfutók tömegei. Minden jófej, a házba beköltöző formatervező mögött ott van egy kiszoruló Manci néni, aki mindig keresztbe tett a lakógyűlésen a fedett biciklitárolónak. De a helyzetnek nem csak esztétikai és nem is csak a személyközi viszonyokban tettenérhető morális szempontjai léteznek. Városi tereink menősége, majd az ingatlanfejlesztést követően esztétikai rendezettsége jelenleg persze minden megfontolást fölülír.
A baloldali válasz
Pedig volna itt egy megfontolás, ami bizony a társadalmi szerkezetre vonatkozik: egy erős társadalmi nagycsoport kiszorít egy gyengébb társadalmi nagycsoportot. Az ellentét strukturális természetét fölismerve választ adni - ez jelentené a baloldali választ. Vannak dolgok ugyanis, amik nem azért baszódnak el, mert valaki gonosz, és olyan dolgok, amelyekben nem lehet jól állást foglalni az egyes személyre koncentráló szimpátiáink alapján. Azért, mert társadalomszerkezeti mozgások. A marxizmus az osztályra koncentrálva lehetővé tette, hogy társadalmi csoportok ellentéteként és dinamikájaként szemléljünk egy helyzetet. A magyar közbeszéd személyeskedő, moralizáló és esztétizáló hangneme jól mutatja, hogy a nagy folyamatokról való beszéd hiányzik.
(kép: innen)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Ebből a szemszögből nézve az "őslakók" vannak nem megfelelő helyen.
Mi magyarázza a "pedig" szó használatát?
A fenti folyamatokat pozitívan értékelik, PEDIG ez a folyamat nem más, mint az a folyamat, amit pozitívan értékelnek.
Vagy azt akarja mondani a szerző, hogy azzal, hogy elneveztük 'dzsentrifikációnak' (gentrification nevetséges magyarítása ad notam "fájl" és "szájt"), a dolog már meg van kritizálva és kedvezőtlennek illenék találni?
"egy erős társadalmi nagycsoport kiszorít egy gyengébb társadalmi nagycsoportot."
Erősek és gyengék. Jut eszembe, amikor egy településre hátrányos helyzetű csoportok költöznek be, mire megindul a kevésbé hátrányos helyzetűek menekülése, akkor is erős csoport szorít ki gyengét, vagy akkor kivételesen nem? + ilyenkor mi a baloldali válasz?
"Vannak dolgok ugyanis, amik nem azért baszódnak el"
Elbaszódásnak nevezni egy társadalomszerkezeti változást - ez nem moralizálás/esztétizálás?
sikerült akkor észrevenni, hogy a poszt alapállása (meg irodalom mögötte) kritikus a dzsentrifikációval.
nevetséges TGM hatás ad notamozni, de ha már notamozunk, akkor igen így is magyarulnak be a nyelvbe szavak.ördögéspokol.
az meg egy másik irányú folyamat, annak is van magyar neve az, hogy elcigányosodás(elcigányosodott falu)
elbaszódik valami és strukturális magyarázattal(ért) fordulunk felé. De a moralizálás/esztétizálás, a személyek, töredezett és anekdotikus tudásait reprezentálják, ami elégtelen.
"annak is van magyar neve az, hogy elcigányosodás"
Jó, akkor most már a kérdésemre is válaszolhats: ott melyik csoport és erős és melyik gyenge; mi a baloldali válasz?
a nem baloldali válasz szerint, meg egyéb válaszok szerint is szegényes, erőforrásokkal nem rendelkező csoport a cigányság, ha egyes falvak szegényebbek lesznek, az éppen ezért elég tragikus dolog, ebben a lapidáris megállapításban sem látok baloldali specifikumot. erre voltál olyan kíváncsi?
A szegénységet sosem úgy számolták fel, hogy az állam segített a szegényeken, azok kicsit jobban éltek, kitaníttaták a gyerekeiket, azok kiemelkedtek stb. A szegénység mindig megtalálja a maga "ökológiai fülkéjét". Ha van fülke, lesznek szegények. Ennyire egyszerű.
Jó példa erre India. Egy városban napi 200 forintból meg tudsz élni, ha van egy viskód egy nyomornegyedben. Napi 200 forintot (40 rúpia) , sőt, többet is össze tudsz koldulni vagy meg tudsz szerezni valami egészen egyszerű munkával. Következésképpen, amíg nem számolják fel a nyomornegyedeket és amíg a 200 Ft elég a megélhetéshez, mindig lesz valaki, aki betölti ezt a helyet. Sőt, még gyerekei is lesznek.
És amíg egy 6 éves gyerek simán megtermeli a saját eltartásának a költségét koldulásból, és még haza is ad, addig mindig lesz olyan szülő, aki inkább az utcára küldi a gyereket, mint az iskolába.
Félreértés, hogy Nyugaton a nagy felvilágosultság meg a civilizáció miatt nincs olyan mértékű szegénység, mint Indiában. Azért nincs, mert a szegénység nem tudja reprodukálni magát. Mert olyan magasak lettek az élet és a családfenntartás költségei, és szépen lassan ehhez alkalmazkodtak a civilizációs szabályok, hogy a szegénység (korábbi szintje) egyszerűen kihal.
Mi még nem tartunk itt. De a nyugati civilizáció, amely szépen, lassan, évtizedek alatt kiszorítja majd a szegénységet, éppen az ilyen dzsentrifikációs folyamatokkal halad előre. A jelenlegi szegény generációnak persze ez nem jó érzés. Nem jó érzés egyre távolabb kerülni a megszerezhető javaktól és látni, ahogy egyre beszűkülnek a lehetőségek és egyre kevesebb stratégia működik. Pár generáció alatt végképp a perifériára szorulnak, elfogynak, és átadják helyüket azoknak, akik rendelkeznek megfelelő életstratégiával az új körülményekhez.
Lehet persze segíteni, hogy könnyebb legyen az átmenet. De azt nyilvánvalóvá kell tenni, hogy az eddigi életstratégiák hosszú távon nem működnek.
amit írsz az egy dolog miatt figyelemreméltó: jól összegzed azokat az értékeket és gondolkodási premisszákat, ami ahhoz szükséges, hogy alaki helyeselhessen egy alapvetően antihumánus folyamatot. Szociáldarwinista előfeltevésekkel, és felvilágosodáskori progresszista illúziókkal lehetséges csak ez az eszmefuttatás. az én értékeim nyilvánvalóan mások, de ezentúl a tévedésedről: a pauperizálódott tömegeket úgy nem is lehet fölszámolni, hogy a maradék életehetőségeket megvonjuk tőlük, ez csupán térben odébb tolja és minőségében intenzívebbé teszi a szegénységet. ennek olyan társadalmi és ökológiai ára van amit te sem szeretnél megfizetni. mondom ezt a kis közbevetést azon túl, hogy ami mellett érvelsz az embertelen (hogy szolidaritásra és egyéb közösségszervező érzületekre ne is appelláljak).
Ezek életstratégiák, amikről, legalábbis én, beszélek. És az életstratégiák igenis kihalhatnak (ami persze jelentheti azt, hogy használóik más stratégiákra váltanak). Amire utalni próbálok, az leginkább Dawkins önzőgén-elméletének "önző mém" változata. Ennek elfogadása nem akarat vagy tetszés kérdése, hanem a világ egyszerűen így működik.
Mint ahogy a természetben is, utálkozhatunk, ha pár házimacska néhány generáció alatt kiszorítja egy sziget őslakos kisragadozóit, de úgy igazán tenni nem tudunk ellene. Illetve tudunk, de ahhoz iszonyatos erőforrásokra van szükség, és az eredmény még így is kérdéses.
Viszont próbálom hangsúlyozni, hogy nem emberekről, hanem életstratégiákról beszélek. Ezek persze sok esetben kulturálisan erősen meghatározottak - lásd pl. a cigányok esetét. Más esetben a kulturális meghatározottság nem ilyen erős, és a váltás akár egy generáción belül is megtörténhet - erre jó példa a fűtés: az energiaárak drágulásával sokan egyszerűen rákényszerülnek a hosszútávú gondolkodás elfogadására. A társadalomnak persze alapvető érdeke, hogy elősegítse az életstratégiák közti váltást.
Erre mikroszinten rengeteg példát lehetne hozni, én most egy saját élményt mesélek el. Egy kelet-magyarországi faluban iskolakezdés után 1 héttel szociális munkásokkal meglátogattunk egy cigány családot, és legnagyobb meglepetésre otthon találtuk a család legnagyobb fiát, akinek egyébként a közeli városban szereztek ingyenes, bentlakásos szakiskolai helyet. A szülők közölték, hogy több hasznát veszik a gyereknek itthon, mintha az iskolában "lógatná a lábát".
Abban a faluban ez az életstratégia még működött. És a szocmunkás nem tudta meggyőzni a szülőket, hiszen abban a pillanatban valóban több hasznot hajtott a gyerek (pl. hozott fát az erdőről), és még éppen kihúzták a segélyekből kicsivel a nulla szint felett. Ebben a helyzetben pontosan látszott, hogy semmilyen rábeszélés, észérv nem hat a szülőkre - amíg a közvetlen haszon nagyobb volt, addig kitartottak saját stratégiájuknál. Itt láttam legtisztábban, hogy a "puha" módszerek mennyire nem működnek egy évszázados életstratégiával szemben. Ugyanakkor viszont a külső kényszer (pl. drágul a gáz) nagyszerű eredményeket érhet el - és itt jön a társadalom, az állam szerepe -, ha közben érkezik a célzott(!) segítség (hitel, amit kizárólag szigetelésre, fűtéskorszerűsítésre lehet fordítani).
Persze ha nem alakítunk ki semmilyen ideát a "jólétről", és az életstratégiákat mint egyformán "értékes" entitásokat tekintjük, akkor nincs miről vitatkozni. Viszont ebből a szemszögből csak egy "terepasztal" látszik, amin izgalmas csaták zajlanak. Jó nézelődést!
