A liberális paranoia Kanadába költözik

2012.03.05. 14:58 volankombi

Kertész Ákos Mohácsi Viktória nyomdokaiban nagy útra indult, el is jutott egészen Kanadáig, az ígéret földjére, ahol végre biztonságban, zaklatás nélkül élheti le hátralevő éveit egy fenyőerdővel körbevett, tó menti faházban, a kandalló mellett üldögélve. Adjon neki békét az ég és kenyeret a segély, amit kap, nekem hiányozni nem fog, bár remek írásaival elvileg még találkozhatunk majd az internet segítségével.

Bár származása miatt nem tartozott a rendszer kegyeltjei közé, és ezért tizenkét évet húzott le karosszérialakatosként, a kommunizmus alatt egyszer sem fordult meg a fejében, hogy emigráljon. Most azonban írása miatt "a kormánypárti sajtó hajtóvadászatot indított ellene", a Jobbik feljelentette, " fizikai zaklatásnak, fenyegetettségnek volt kitéve, tettleg is inzultálták, az utcán megtámadták, életét veszélyben érezte", úgyhogy muszáj volt neki elmenekülnie. Az a gyanúm, hogy Kertész Ákos nem igazán érti, hogy miről szól a demokrácia - ebben a rendszerben ugyanis, ha valaki ír valamit, annak a következményeivel számolnia kell, nincs jóindulatú cenzor, aki rászólna előre, hogy ebből baj lesz, ezt ne adjuk ki. És jöhet a kuruc.info, aki megszerzi az ember számát, meg hát írhatnak vissza csúnyákat azok is, akikről, valljuk be, Kertész is elég csúnyákat írt. A tettleges bántalmazás és a zaklatás természetesen igen csúnya dolog, de szerencsére azért élünk (még) jogállamban, mert ilyen esetekben feljelentést lehet tenni - ahogyan azt a Jobbik is tette. Persze el is lehet menekülni, le lehet telepedni Németországban vagy Kanadában, ahol nem ismerik fel az embert úton-útfélen ezek a fránya, genetikailag alattvaló magyarok, de a politikai menedékjog kérelme mögött az a tipikus magyarországi liberális értelmiségi attitűd áll, ami a vélemény nyilvánításának szabadságát kizárólag a saját és a haverok véleményének nyilvánítására korlátozza.

És miért éppen Kanadába menekülnek ezek a szegény üldöztetett értelmiségiek? Hát azért, mert az Európai Unió tagállamai nem fogadnak el másik tagállam állampolgárától politikai menekültstátusz-kérelmet, feltételezve, hogy az EU összes tagállama működő jogállam. Az Orbán-kormány sokat vitatott döntései miatt el is indultak vizsgálatok ezzel kapcsolatban, de jelenleg még az a helyzet, hogy ideát az EU szerint hivatalosan demokrácia és jogállamiság van. Kertész Ákos legutóbbi megnyilvánulásait (elhíresült írását, menekülését, és az ezzel kapcsolatos közleményt) nem tudom másként értékelni, mint egy öregecskedő, paranoiás író feltűnési viszketegségének, ami nagyon jól mutatja azokat a reflexeket is, hogy mivel próbálja felhívni magára a figyelmet egy igazi liberális értelmiségi. Felhívom a figyelmét az indulásra kész művészeknek, jogvédőknek és egyéb zaklatottaknak, hogy azért egy kicsit más volt a helyzet, amikor Bartók Amerikába költözött.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr594290504

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kedves Fent és Lent!

Asszem, most nagyon lent vagytok. Teljesen függetlenül Kertész Ákostól, eddig munkásságától, és e konkrét közleményétől, menedékjogkérésétől, azért meglehetős szellemi mélyrepülésnek érzem az efféle sommás, mérhetetlenül és hamisan általánosító, gunyoros kijelentéseket: " (...) nagyon jól mutatja azokat a reflexeket is, hogy mivel próbálja felhívni magára a figyelmet egy igazi liberális értelmiségi."

Nem tudom, hogy igazi vagyok-e, de mindenesetre békés liberális, és értelmiségi. Igaz, "csak" műszaki értelmiségi: fejlesztőmérnök.

S, amint Ti is írjátok, az EU is épp kicsit aggódik, hogy nálunk most mennyire is van igazi demokrácia. És, azt gondolom, ki-ki stílusa, habitusa, vérmérséklete szerint, de nagyon sokan Kertész Ákoson és az EU-n kívül aggódnak az Orbán Kormány ténykedése láttán. S ami igen nagy baj, hogy messze nem csak a jogalkotási őrület, hanem cinikus, hazug, általános, politikai ÉS gazdasági ámokfutás folyik párhuzamosan, ami miatt talán még jobban aggódom. De ne használjunk ilyen drámai kifejezéseket. Pártunk és kormányunk példátlan elkúrógépezetének működése a napi komfortérzetemet erősen csökkenti.
Kedves Fent és Lent!

Asszem, most nagyon fent vagytok.
Kevés orgánum merte kimondani azt, amit Ti most.

Egyébként meg Ti vagytok az a blog,akik ténylegesen képviselitek a liberalizmust, és nem abban az értelemben, ami miatt ma Magyarországon nagyon sokszor negatív kicsengésű a szó.
Ne hátráljatok meg,és ne foglalkozzatok a facebookos kommentelőkkel, csak fekete fehérben képesek látni, abban a pillanatban ha komplexebb témát kéne átlátni, az máris meghaladja a képességeiket.
Sokan vagyunk (kiváltképp ismeretségi körökben), akik napi rendszerességgel figyeljük a blogotokat, és nagyon szeretjük.
Ti vagytok szerintem a legjobb (ténylegesen) baloldali médiaforrás (talán az egyetlen is), és nagyon örülök, hogy ilyen is létezik már ma Magyarországon!
Hajrá a továbbiakban is:)
Ha Kertész Ákosról írtok, írjatok róla. Ezt a liberálisozást meg felejtsétek el: én se mondom, hogy a kis újbaloldali fiatalokkal van baj, csak azt, hogy ezzel az írással.
@adamis.ivan: mi is aggódunk az Orbán-kormány ténykedése láttán, olvass bele a többi posztunkba. A saját habitusba pedig szerintem nem fér bele a kollektív bűnösség és az afféle sommás, mérhetetlenül általánosító kijelentések, mint amelyeket Kertész Ákos tett.

@bogardus: no surrender! Köszönjük a kommentet :)
@adamis.ivan: Sajnos, a liberális jelző nálunk lassan szitok szónak számít. Vajon ismerik-e ennek az eszmének a tartalmát, akik a liberálisokat elmarasztalják?Tudják-e, hogy fő tényezői pl: a magántulajdon szentsége, a civil jogok kiterjesztése, a kisebbségi védelem?Ezek nemes eszmék, és nem gondolom, hogy ezeket el kéne utasítani. Nem vitás, hogy gazdasági elveik első ránézésre szokatlanok abban a tekintetben, hogy az állam gondoskodó szerepét vissza kívánják szorítani, és ez antihumánusnak tűnik.Több évtizedig a szociális véna érvényesült, de azt látni kell, hogy ezt sem a belföldi, sem a külföldi gazdaságok nem tudják fenntartani a jövőben.
@adamis.ivan: amit mondasz, az kizárólag azoknak a szájából lehetne hiteles, akik tiltakoztak Kertész Ákos magyargyalázó írása ellen.
Aki liberálisnak (és melléje valamilyen rejtélyes okból értelmiséginek) gondolja magát, az CSAK akkor álljon ki most Kertész Ákos mellett, ha kiállt a genetikailag alattvaló magyarok mellett is. Aki nem állt ki, az nyugodtan vállalja, amit általánosítva kap, mert igaz rá.
@Tartós Béka: Elképesztő félreértésben vagy, kedves Béka! Olvasd el, még egyszer, amit írtam. Mondandóm lényege nem a Kertész Ákos melletti kiállás volt, hanem a posztoló egyetlen mondata elleni tiltakozás: " (...) nagyon jól mutatja azokat a reflexeket is, hogy mivel próbálja felhívni magára a figyelmet egy igazi liberális értelmiségi."
És minő irónia, ebben, bár talán szlídebben, de benne van mindaz, amivel Kertész Ákost, magát vádolja az író, és ezek szerint, Te is.
És láthatóan az én ironizálásomat sem vetted. Eszembe nem jutott volna értemiségiként aposztrofálni magamat, ha nem az "hangzik" el, hogyan viselkedik "egy igazi liberális értelmiségi".
A szövegértéseden vagy a figyelmeden mindenképp javíts!
Üdvözlettel
@volankombi: A saját habitusba bármi belefér. Attól saját. Legfeljebb, sokaknak nem tetszik, és akár jogosan nem, hisz, lehet, igaztalan, sértő, stb.
De, úgy fest, mint lentebb Tartós Béka brátunk is, Te is teljesen félreértetted a mondandóm.
Én igazából nem Kertész Ákossal foglalkozom, hanem Veled, kedves posztíró!
Ironikus módon - mégha szelídebb formában is -, de ugyanazt valósítod meg idézett mondatoddal, mint amivel Kertészt vádolod. Nevezetesen a kollektív bűnösség vélelmét: az így viselkedik "egy igazi liberális értelmiségi", pontosan ugyanez a mechanizmus. Mégha nem is bűnösnek, hanem csak mondjuk, elítélendőnek nevezed e viselkedést, kiterjeszted a teljes liberális értelmiségre.
Nekem hihetetlen, hogy a jelek szerint mennyi ember, mennyire nincs tisztában a liberalizmus eredeti jelentésével, ennél fogva persze jelentőségével sem. Ami még szomrúbbá teszi a helyzetet, hogy ez a fejüket közírásra adókra is mennyire igaz. Például, ezen írásod alapján, Rád is, kedves Volánkombi. Hogy aliberalizmusnak csak egyetlen hatását, következményét ismertessem Veled: a felvilágosodás nem már, mint a szellem felszabadulása, ez vezetett társadalmi, tudományos fejlődéshez, volt az út az ipari forradalomhoz, ami mára technológiai forradalomként él tovább, s aminek az egyik terméke, többek közt az az internet, amin most közzé teszed a liberálisokat kollektíve odaszúró cikkedet, és aminek - mint minden nagy jelentőségű technikai vívmánynak - erőteljes a visszahatása a társadalmi folyamatokra is. Tetszik, vagy sem, gyakorlatilag Te is liberálisként élsz, és csalekszel. :)
@Tartós Béka: Van azért abban valami perverz módon vicces, amikor a legnagyobb magyarvédők fel vannak háborodva a "magyargyalázókon", miközben ők maguk - Bayer, Lovas, Bencsik, Kövér, de akár maga Orbán is egy-egy jobb tusnádfürdői napján (hogy pl. a baloldal genetikailag (Jézusom!) mire van kódolva) - hogy csak néhányat említsek, ugyanolyan magyargyalázást követnek el a nem jobboldali kötődésű, de attól még ugyanolyan magyarok ellen. Így például ellenem is.
Ritka ostoba poszt.
Több szót nem is érdemel.
@Mariann19: Kedves Mariann! Nem, valószínűleg, fogalmuk sincs róla. S ahogy a jelentésével, úgy a jelentőségével sincsenek tisztában. Pedig, nem egy bonyolult dolog. És a legviccesebb, hogy észre sem veszik, hogy Európa, benne Németországgal, Franciaországgal, és az össze többi, kultúrált - éppen talán inkább jobboldalinak nevezhető kormánnyal -, végeredményben, alapvetően, békésen liberális. Ezért oylan jól élhetők a nyugati országok. A neoliberális gazdaságpolitikának én sem vagyok feltétlen híve, de az nem is tartozik kötelezően a liberalizmus eszméjéhez. Bizonyos fokú protekcionizmus szinte minden nagy és sikeres, alapvetően liberális gazdaságban ott van. Mi, a privatizációval valóban túlliberalizáltuk magunkat. Ironikus módon, annak a szabadrablásnak a törvényi hátterét épp a nemzetmentő, jobboldali MDF és Antallék teremtették meg. Ajánlom figyelmedbe 18.27-es, a posztolónak írt kommentemet.
Üdvözlettel
Mit is jelent a kifejezés: szélsőséges? A szélsőséges a mai, balliberálisnak csúfolt véleményformálóknak köszönhetően egy politikai kategória. Méghozzá egy olyan kategória amibe bárki beletartozhat, attól a pillanattól fogva, hogy egy picit is eltérő véleményt fogalmaz meg, mint a tolerancia fent említett élharcosai. Ennél több nem is kell a szólás és véleményszabadság harcos védelmezőinek, hogy valakit egy életre leírjanak és végleg kirekesszenek a közéletből, sőt ami talán még rosszabb, rásüssék a szégyenbélyeget: szalonképtelen. E fogalom persze tetszés szerint behelyettesíthető az általuk szintén kedvelt és gyakran használt nácifasiszta, kollektívanbűnös, genetikailagalávaló, stb. jelzőkkel.
Szerintem ezzel szemben viszont a szélsőséges nem kategória, hanem viselkedés. Például szélsőségesnek tartom azt, aki egy teljes életművet szentel annak, hogy módszeresen ártson és nagy nyilvánosság előtt fröcsögő gyűlölettel a legalantasabb kifejezésekkel illessen egy nemzetet, amelyik őt befogadta és amelyik a legmagasabb kitüntetésekben részesítette, amiket az illető, az értük járó honoráriummal együtt persze szívesen elfogadott. Az ilyen alkalmakra úgy tűnik azért mégiscsak sikerült egy kicsit elfelejteni a szörnyű és megbocsáthatatlan igazságot a magyarokkal kapcsolatban…
akos kertesz kendőzetlenül gyűlöl mindent, ami magyar. A magyarokat nyíltan alacsonyabb rendűnek és az egyéntől függetlenül kollektívan bűnösnek tartja, és nem politikai hovatartozás, vagy mondjuk vallás szerint mond ítéletet, hanem tisztán faji(!) alapon. Ugye ismerős valahonnan ez az eszmerendszer? Mindezek ellenére mégis mi vagyunk a szélsőséges nácifasiszták és akos kertesz az ártatlanul üldözött, meghurcolt és kirekesztett. A sokat emlegetett kettős mérce olyan eszement megnyilvánulása ez, ami még itt nálunk sem mindennapos. Most már ott tartunk, hogy fekete az fehér, az igen az nem, a jobb az bal és aki nem ezt mondja az náci.
Csak képzeljük el azt a már-már sci-fi-be illő eseményt, hogy mi történne fordított esetben. Ha mondjuk egy tel-avivban élő, izrael által többszörösen kitüntetett magyar író fogalmazna meg hasonló véleményt a zsidósággal kapcsolatban. Valószínűleg nem érné meg a másnapot, de ha mégis, akkor a simon-wiesenthal központ toleráns és szabadgondolkodó nácivadászai gondoskodnának a probléma gyors és szakszerű megoldásáról…
Ez a történet egy tökéletes kórképe annak az emberalatti, mélységes, féktelen, ok nélküli és beteges gyűlöletnek, amit akos kertesz és elvbarátai (a teljesség igénye nélkül: gyorgy konrad, imre kertesz, agnes heller, miklos tamas gaspar, tamas meszaros, gyorgy bolgar, janos desi, stb) évtizedek, századok, vagy ezredek óta képviselnek. Szívből remélem, hogy a fent említett hivatásos és megélhetési rettegők (akik egyébként európa második legnagyobb zsidó közösségét alkotják ebben kirekesztő, náci országban) közül egyre többen követik a példát.
akos kertesz, a soha viszont nem látásra!
@adamis.ivan: ami nem mindegy, hogy lehet, hogy bencsik meg nem tudom melyik másik egyén akár tömegeknek mond ilyet meg olyat rólad vagy rólam, de mi nem menekülünk el az országból. Mert bencsik nem az ország. nem vádoljuk meg az országot azzal, hogy elüldöz minket. hanem leszarjuk/elfogadjuk/vitatjuk mások véleményét, és élünk.

Nem vádolunk meg magyarországot azzal, hogy egyedül ő felelős a holokausztért és a második világháború borzalmaiért, ami teljesen abszurd állítás lenne.

És miért nem?

Mert nem vagyunk szenilisek.

Ákos bácsi viszont öreg. Nagyon öreg. Nem szentelnék nagyobb mélységeket annak sem, hogy Horn Gyula nem ismer meg senkit és kb magatehetlen.

C'est la vie.
Kertésznek igaza volt: erre legjobb példa a huszonötmilliós létszámú fideszes békemenet
zsigeri hülyék éljenezik azt aki elveszi agyerekeik unokáik pénzét és az ő megélhetésüket is emeli két százalékkal
orbán és a jobbik a farkas?
Ez egy jól megírt, de kegyetlen poszt. A sok hisztérikus liberális általános hiszétikusságáért nem felelhet egyszemélyben egy nyolcvan éves ember. Az állami kitüntetések elvételével számolhatott, az oké. De nehogy már azután paranoiásnak nevezzük, hogy elhagyja ezt az országot, ahol köztéren fizikailag megtámadják egy (amúgy szerintem is vállalhatatlan) cikkéért. Nem akarok olyan farkastörvények között élni, ahol ezek után még őt baszogatjuk nyilvánosan. Hülye volt a cikkében. Viszont a mostani farkast kiáltását valóban a farkas megjelenése váltotta ki.
@házelnök: Bocsi, újraírtam a kommentem, mert volt benne egy csúf hiba.

A farkason itt nem politikai szereplőt értettem, csak annyit, hogy ő itt és most tényleg veszélyben volt.
Valahol írigylem, van pénze nem itt élni
@adamis.ivan: Márpedig aki nem érezte az iróniát az "igazi liberális értelmiségi" kitételnél, az biztos, hogy nem igazi liberális értelmiségi (ld. még "alattvaló nemzet" ;)

@Tékás Lacika: a sok hisztérikus liberális általános hisztérikusságáért valóban nem felelhet egy személyben egy nyolcvanéves ember, ugyanakkor szélsőséges viselkedése jól karikírozza őket. Ha pedig egy Kossuth-díjas írót köztéren fizikailag bántalmaznak, az ne Kanadába meneküljön, hanem csináljon minimum akkora botrányt, hogy TGM szónokol Békásmegyeren, és találják meg a bűnösöket (csak nehogy véletlenül kiderüljön, hogy kicsit máshogy állt a szamurájkard :), ezenkívül védjék meg - ez utóbbi bárki másra is vonatkozik, akit fizikailag megfélemlítenek, de nem megy Kanadába.
Bevallom Kertész Ákost eddig nem ismertem. Amit eddig (mostanában) hallottam róla, az alapján szerintem nem leszek kíváncsi a munkásságára. Ami miatt mégis írok:

"...nincs jóindulatú cenzor, aki rászólna előre, hogy ebből baj lesz, ezt ne adjuk ki.."

Biztos ez? Mármint hogy nincs cenzor? Csak azért kérdem, mert az alábbi link szerzője azt állítja, a netre (ingyenesen) kirakott könyvét egyetlen hazai kiadó sem vállalta a módszerváltásunk óta:

www.angelfire.com/realm3/hmult/IIvh/IIvhhern1.htm

Nem mellékesen a szerző remekül leírja az amerikai - orosz nagyhatalmi provokációk rendszerét, amibe az "antiszemita kártya", a kollektív bűnösség jó ideje főszerepet visz. Itt csak utalnék a mai napig érvényes Benes dekrétumokra.
Másik kevéssé ismert írás a módszerváltásunkról rántja le a leplet. Amennyire tudom, ezt sem hozták le (egy rövidített változat egyszeri megjelenését leszámítva).

www.kibulizottorszag.net/tartalom.html
Egykor a vérbeli náci, Alfred Rosenberg, Hitler fő ideológusa értekezett a magasabb rendű (északi) fajról és az alacsonyabb rendűekről (zsidók, szlávok).

Napjainkban Kertész Ákos értekezett a magyarokról úgy, hogy szerinte „a magyar genetikusan alattvaló”, sőt „röfögő, moslékot zabáló disznó."...

Állításai mutatis mutandis, lényegében megegyeznek Alfred Rosenbergnek, Hitler fő ideológusának tanításaival, aki a magasabb rendű (északi) fajról és az alacsonyabb rendűekről (zsidók, szlávok) „értekezett”.

Ez az érzékeny mimóza lélek felháborodott azon, hogy a magyarok megsértődtek alantas fajgyűlölő teóriáin és menedékjogot kérve kivándorol Kanadába.

Feltehetően Kanadában jobban észnél lesz, mint Magyarországon.

Lesz talán még annyi maradék esze, hogy a kanadaiakat, akik menedékjogot adtak neki, nem fogja sem genetikusan alattvalóknak, sem röfögő, moslékot zabáló disznóknak titulálni a nagy nyilvánosság előtt.

Legfeljebb otthon a WC magányában dédelgessen pihent agyában ilyen alantas gondolatokat.
@adamis.ivan: Olvasván a hozzászólásokat, az itt szólók tükröznek egy magasabb szintű gondolkodást, ezt örömmel veszem. Ugyanakkor a más gondolkodású emberekkel szemben posztjaikban felsejlik az elutasítás és fojtott indulat. Ez a liberális gondolkodásuakra nem jellemző, mert alapból tisztelnek minden embert és elvet. Emiatt a jelenség miatt sajnálom, hogy a rendszerváltáskor felerősödő liberális vonulat az MSZP és az SZDSZ koalició ellenérzést váltott ki az emberekből, háttérbe szorult az eszme gondolatisága, mert a közös politikai cselekvéseik konkrét formáira a társadalom felkészületlen volt. Két fő területen válthatott ki ellenérzést az SZDSZ-től kiinduló gyakorlat bevezetése. Az egyik a humán, politikai oldal a
civil jogok kiterjesztésével, a jogrendszer átértelmezésével, a tulzott kisebbségvédelem kissé erőszakosnak tűnő bevezetésével. Az állampolgárok sok évtizedes beidegződését a fokozatosság elveinek figyelembevételével lett volna célszerű megváltoztatni. A gazdasági beavatkozás - mint írtam előzőleg - megváltoztatni szándékozta az állami gondoskodás gyakorlatát, és át kivánta terelni az önmagáért felelős, öngondoskodásra képes embertipus megvalósitására a társadalmat.Ez a neoliberális felállás antipátiát szült az SZDSZ ellen, és miután liberális pártról van szó, ez az ellenállás tartósnak bizonyul.A másik kardinális probléma valóban az, hogy hiányos politikai informáltság híján a magyar állampolgárok nincsenek tisztában a fejlett nyugati országok pártjaival, azok alap ideológiájával. Ezeknek a pártoknak elnevezésüktől függetlenül a liberális gondolatiság az alap, bármilyen hihetetlennek hangzik is.Ezekben az államokban alakult ki aliberalizmus, ott eresztett gyökereket, az állampolgárok elfogadottnak tekintik ezeket.Sajnálatosnak tartom egyébként azt, hogy kíváló gondolkodóinkat, filozófusainkat, akiket nemzetközi elismerés övez, milyen fojtott, sőt esetenként gyűlölet övez még ezen irásokban is./Heller Ágnes, TGM és mások/. Egy liberális gondolkodásu ember ezt soha nem teszi, miután elvei az emberi méltóság és tisztelet mentés fogalmazódnak meg.
@adamis.ivan:
Én azt gondolom, hogy a legtöbb ember pontosan tudja hogy mi a liberalizmus eredeti jelentése, vagyis az, amiről te beszélsz, de azzal is tisztában van, hogy mi az a valóság, amit a liberalizmus jelszavai mögé bújó, azzal visszaélő emberek művelnek.
Aki egyszerúen a liberálisokat szidja, az általában az utóbbira gondol, ha nem, az rendszerint kiderül a szövegkörnyezetből.
Az tehát, hogy előveszed a liberalizmus szótári jelentését, és ez alapján "cáfolod" azokat, akik a liberalizmust szidják, kb. egyenértékű azzal, mint ha fogsz egy ásót, kihantolod a földet, aztán rámutatsz a kiásott gödörre, és így bizonyítod, hogy súlyos tévedésben van az, aki azt állította, hogy "itt van a kutya elásva".
süti beállítások módosítása