Te is érzed, hogy az utcán az emberek gyanakodva szemlélnek? Félelemmel? Rossz szemmel néznek rád? Bizalmatlanul vizsgálnak téged? Beléd kötnek lényegtelen dolgok miatt? Hogy egyre többet ütközöl konfliktusba, pedig te csak élnéd a saját életed? Hogy mindenki utál valakit? A kommunistákat vagy a fasisztákat, a zsidókat vagy a cigányokat, a bringásokat vagy az autósokat, az altereket vagy az EMO-sokat, a rendőröket vagy a bűnözőket, az MSZP-t vagy a Fideszt, a budapestieket vagy a vidékieket? Te is rendszeresen beszélsz arról, hogy külföldre akarsz menni dolgozni, vagy tanulni? Mert ott könnyebb, mert ott nagy a jólét, mert ott "tudnak élni az emberek"? Miért jutottunk ide, és hogy lehetne ebből kimászni? 

Máig kiható történelmi traumák, csalódás mindenkiben és mindenben

Több, mint 2,5 millió magyar él a határon túl ma is kisebbségi sorban, területeink 2/3-a elvesztett, hegyeink, gazdasági kapcsolataink, és sose kapjuk őket vissza. Körülbelül 600 000 magyar zsidóból több, mint 400 000-et megöltek a modern Európa legbrutálisabb, felfoghatatlan, módszeres népirtásakor. A Rákosi-rendszer 10 év rettegése, és terrorja után 33 év finomodó diktatúra következett, aztán rendszert váltottunk. Ezen események valamelyike legtöbbünk családjában, barátai között áldozatokat hoztak, elnyomást, üldöztetést szültek. Amikor 1989-ben végre eljött a szabadság, és a demokrácia, amitől mindenki oly sokat várt, a gazdasági fellendülés kétségtelenül megindult, ami azt jelenti, hogy az országban élőknek összesen több pénzük lett. Viszont a különbségek sokszorosukra nőttek. Az új rendszer kilátástalanságba taszított egy kb. 600 000-es leszakadó réteget. Vannak köztük mélyvidékiek, több generáció óta munkanélküliek, és hajléktalanok. Helyzetük kilátástalan. De a többség számára is új jelenség lépett fel, amitől a szocializmusban elszoktunk: az embernek soha többet nincs biztonságban a munkája, az egzisztenciája. A gazdasági fellendülés pedig megállt, mára majdnem mindenkinek romlott a helyzete, aki 2004-ben úgy érezte, hogy jobban él. 

Politikai bizalmatlanság

Az ország régóta megosztott. Két nagy párt verseng a hatalomért, mindkettőnek relatíve nagy a támogatottsága, ellenben elutasítottsága is, ami azt jelenti, hogy bármelyik is nyer, sokaknak az nem semleges, hanem kifejezetten rossz. Az igazi politikai kiábrándultság Gyurcsány 2006-os öszödi beszédével kezdődött. Két MSZP-kormány után kiábrándultak tömegei abban bíztak, hogy a Fidesz majd jobb lesz, sokan kifejezetten hittek bennük, mások azt gondolták, hogy nem lehet ennél rosszabb. 2/3-os politizálásuk ugyanakkor még több embert idegenített el, és ha valaki már kétszer hiszi azt hogy jobb lesz, de még rosszabb lett, már nem tud bízni semmiben. Ezt a radikális pártok megerősödése is jelzi, a szélsőjobb mindig gazdasági vagy társadalmi válság idején erősödik.  A hvg.hu szerint a megkérdezettek 90%-a mondta idén februárban, hogy rossz irányba mennek a dolgok. És 8% mondta csak, hogy jó irányba. Ez a nagyon durva szám jó mutatója a magyarországi politikai bizalmi válságnak. 

Az anómia jelensége

A Dürkheim által létrehozott fogalom a társadalmi normák fellazulását jelenti. Az emberek elvesztik a hitüket a meglévő szabályokban, értékrendekben, melyek korábban célt, és keretet adtak a mindennapoknak. Újak viszont nem váltják fel a régieket, ezért az anómia céltalanságot, hitetlenséget, irányvesztettséget, a hiábavalóság érzését okozza. Ezért a devianciák terjedése jellemző: bűnözés, öngyilkosság, alkohol-és kábítószerfogyasztás.

Merton elmélete szerint az anómia lényege, hogy az elfogadott normák és a társadalmi valóság közötti szakadék tátong. Pl. társadalmi norma: aki keményen dolgozik, előbb-utóbb megkapja méltó jutalmát; társadalmi valóság: a hátrányos helyzetűek akármilyen keményen is dolgoznak, jóval kisebb eséllyel indulnak. Így az anómiát az esélyek nagyfokú egyenlőtlensége, az érdemek nem megfelelő jutalmazása szüli.

Az elidegenedés

Marx szerint az elidegenedés az embernek a környezetéhez, a munkájához való kötődésének az elvesztése. A tőkés termelési forma okozza. A munkás nem kötődik a termelőeszközhöz, mert nem az övé, nem kötődik a munkájához, mert nem ő kapja meg a profitot, elhidegül, és csak rutinszerűen dolgozik. Lehet, hogy a jelenség meghaladottnak tűnik ebben a kontextusban, de ha belegondolunk, igaz a modern emberre is. A városi emberek nem kötődnek egymáshoz, mert nem ismerik egymást, a  munkavégzők tömegei nem kötődnek munkájukhoz, mert nem látják munkájuk célját, eredményét, csak a havi megélhetésért dolgoznak. Ezért figyelhető meg a modern társadalmakban az elidegenedés, ami frusztrálttá, kilátástalanná, céltalanná teszi az embereket. 

Mindezek persze pusztán magyarázati lehetőségek a jelenségre. A bajt észrevenni pedig csak az első lépés. A problémák attól, hogy együttérzünk magunkkal, még problémák maradnak. A fő lépés a megoldás. Azt pedig együtt kell megtalálnunk, és mindenkinek keresnie kell. Egymásban pedig a testvért kell keresni, és nem az ellenséget. Mindegy hogy ő egy városi zsidó bringás, vagy egy vidéki katolikus autós. A nehéz helyzetedről nem ő tehet. Fejezzük be a bűnbakkeresést, és kezdjünk el végre cselekedni!