Idén április hetedikén, szombaton rendezik meg a Nemzetközi Párnacsata Napot, Budapesten a Március 15. téren fog több száz párnás ember egymásnak esni. Ez a rendezvény, bármennyire is furcsán hangzik is, egy hosszú kulturális evolúciós folyamat terméke.

Kezdetben vala a teljesen értelmetlen flashmob. Az öncélú, a puszta meghökkentésért való, a Dadában gyökerező. Pesten például volt olyan, hogy mókás kedvű emberek zenére lóbáltak óriási póréhagymákat. Nem láttam a szóban forgó esetet, onnan tudok csak róla, hogy olvastam Körmendi Zsófia és Meixner Boglárka flashmob-tanulmányát. Az óriás-póréhagymapörgetés bizonyos szempontból az őszinte, primitív flashmob volt, a pár akkordos punk. A 2003-ban Wasik által Amerikában elindított flashmobfaj tökéletes hazai példánya. A dadás villámcsődületek egy idő után kifulladtak külföldön is meg itthon is. Persze, lehet más zenére lóbálni az óriás-póréhagymát, sőt, az talán akár jégcsapretekkel vagy medvecukorral is helyettesíthető, de az van, hogy a dadát nem igazán lehet fokozni, és ismételni sem érdemes sokszor.

A flashmob azonban nem tűnt el. Vagy úgy is vehetjük, hogy eltűnt, és sokkal jobb dolgok jöttek létre a helyén. Molnár Virág az eredeti, mára kihalt flasmobtípust az atomizált flashmob címkével látta el tanulmányában, ezen kívül írt még politikai flashmobokról, reklám flashmobokról, performance flashmobokról és interaktív flashmobokról.

Interaktív flashmobok például az urban playground movement (tükörfordításban a városi játszótér mozgalom) által kreált események, például az MP3 kísérlet, a vízicsata, a hócsata vagy a szóban forgó párnacsata. A hangsúly itt a köztéri tömeges játékon van, nem a meghökkentésen, bár biztosan sokan furcsán néznek, amikor több száz párnacsatázó embert látnak meg egy köztéren. Az eredeti flashmob receptből megmaradt még a személyes kapcsolati hálókon keresztül való mobilizálás, a közösségi média (pl.: Facebook) kiemelt használata. Megjelent viszont a szcénában egyfajta ideológiai tudatosság: a köztéri játékot a köztér átalakításaként, az aszociális, szemlesütött közlekedésre használt tér közösségi visszavételeként, a valódi köztér létrehozásaként élik meg a szervezők, és éli meg sok résztvevő is. Ebben a szellemben írtunk a tavalyi párnacsatáról is.

A kérdés az, hogy az urban playground is arra a sorsra fog-e jutni, mint a kezdeti, vállaltan csak a meghökkentést célzó flashmobok. A már hivatkozott Molnár Virág tanulmányban a szociabilitás a kortárs flashmob-jelenség magyarázatának egyik kulcsfogalma. Az ő gondolatait követve én is úgy gondolom, hogy a közös köztéri játék az ember alapvető játékos, közösségi természetére építő valami. Az urban playground ezt a meglévő alap-beállítódást hozza felszínre a városlakó emberekből az új kommunikációs eszközök segítségével. Az urban playground ebben az értelemben nem egy divatos, tiszavirág-életű mém. Lehet, hogy pár év múlva nem rendeznek majd párnacsatát, vagy nem is használják már az urban playground kifejezést, de a közös köztéri játék megmarad.


(A kép forrása)