Lehet-e független, autonóm gondolkodónak lenni Magyarországon? – merül fel bennem egyre gyakrabban a kérdés. Meg lehet-e határozni önmagunkat ideológiák mentén, még idiótább szót használva mindenféle izmusokkal? Hiszem, hogy a politikai koordináta-rendszert meghaladta az idő. Hazánkban ráadásul még inkább megkeverte félmúltunk ezeket a fogalmakat, és így értelmezhetetlenek azok.

Ha arról van szó, hogy szeretem a hazámat, és büszke vagyok a magyarságomra, akkor bizony azt mondják rám, hogy jobbos vagyok. Gondoskodó államban szeretnék élni, mely figyel arra, hogy megvédje a társadalom tagjait, akkor meg balos. Ha hányok attól, hogy megmondják, hogy kössem be a biztonsági övet, akkor is, ha másnak nem ártok vele, akkor meg liberális. Akkor most hova kellene magamat besorolni, mert mindhárom magam lennék. De ami lényegesebb kérdés: minek?

Nyilván biztonságot ad részévé válni valamely közösségnek. Biztonságot ad, de elveszi az ember gondolatainak autonóm voltát is egyben. Számtalan példa van erre. Előnye, hogy nem nagyon kell belegondolni konkrét ügyekbe, a szembe jövő valóság szeleteibe, elég ráhúzni az adott ideológia által felvázolt sablonokat. Ha a széljobb büszkén lengeti a magyar zászlót, akkor mi ballibek elutasítjuk nemzeti jelképeinket. Ha a belvárosi fiatalok füveznek, akkor mi 8 sör után le drogos-zsidó-buzizzuk őket. Csak gondolkodni ne kelljen. Mennyivel egyszerűbb mások által fontosnak tartott szobrokat meggyalázni, hogy az fájjon.

Szekértáborok vannak, amibe szépen beleilleszkedik a nemzet nagy része, ki kényelemből, ki megélhetésből. A szimpatizánsok, a pártok, a sajtó. Fájdalmas, hogy a rendszer fenntartó intézményeinek irányítói nagy részben nem elhivatottságból, hanem egzisztenciális indokokból lesznek szemei a láncnak. Azok, akik inkább befogják a pofájukat, és lelkiismeretük ellen beszélnek, mert a nagy ideológiai testvér érdekei így kívánják.

Szinte bizton le lehet szögezni, hogy az ország érdeke nem ez. Egyedül a társadalmat megosztó pártok érdekeit szolgálja, hogy töréspontokat alakítson ki nemzeten belül. Ha sikerül tömegek gondolkodását manipulálni, nyájat kovácsolni belőle, akkor nyert ügyük van, mert ez támogatottságot jelent, Audikat jelent, hatalmat jelent.

És nem értik,, hogy az egészségesen gondolkodó fiatalok tömegei miért vágynak külföldre. Persze, naivitás lenne azt gondolni, hogy kizárólag ez lenne a kulcs. A fiatalok nyilván nem akarnak éhenhalni, ez egyértelmű, másrészt nem elhanyagolható szempont, hogy közéletünk végletesen beteg tüneteket mutat. Ez bizony a 3. Köztársaság hozadéka. Majd 20 évig a ballib elit határozta meg a tutit, most meg fordult a kocka, mainstreammé vált Mága Zoltán. Ki akarna ilyen országban élni? Sas Józsefet váltotta Dörner György. Puszta kézzel kitapintható, ha előre akarsz jutni, akkor be kell tagozódnod valamely főáramlatba, ha hiszel benne, ha nem. Annyiban különbözik ez a Kádár-rendszertől, hogy ott egy fő csapásirány volt, jelenleg meg a Jobbikkal együtt három.

A kiút ebből igencsak nehéz. A pártok manipulálják az agyakat, ezzel szemben csak azt lehet csinálni, hogy közösségileg megváltoztatni a pártok hozzáállását saját hazájukhoz. Hisz irányvonalakra szükség van, ez nem is kérdés, azt viszont el lehet várni, hogy a bozótharcaik ne nyomják agyon közös értékeinket és érdekeinket. Embertelenül nehéz feladat, talán csak az ad némi reményt, hogy jelenleg több azon magyarok száma, akik nem kötődnek a jelenlegi parlamenti pártokhoz, mint akik igen. Gyanítható, hogy sokan szeretnék normalizálni a közhangulatot.

Képek: innen és innen.