Mahatma Feri

2012.09.10. 10:32 Fent és Lent

Gyurcsány Ferenc egyhetes éhségsztrájkba kezdett a Kossuth téren. Az első nap reggel megkukkantottuk, mi a helyzet. Képriport.

feri11.jpg

Termosz, Stephen Hawking-könyv, tesco-szatyor és egy jó vérnyomásmérés - így is kell.

feri8.jpg

Molnár Csaba, betartva a hierarchikus viszonyokat, a mester után következett.

feri9.jpg

Vegyülnek a szervezők a rajongókkal.

feri7.jpg

"Köszönjük miniszterelnök úr, hogy kiáll értünk"

feri6.jpg

Szék.

feri5.jpg

Belibbent Vadai Ágnes is.

feri3.jpg

Megjött a férjéért aggódó asszony is, a tízórait ezúttal nehéz szívvel otthon hagyta.

feri4.jpg

Eközben a háttérben egy másik "éhségsztrájkoló".

Feri1.jpg

Természetesen megjelent a klasszikus ellentüntető is, mégpedig bringán.

Konklúzió: Hihetetlen, de Gyurcsány szemmel láthatólag még mindig meg van győződve, hogy számára van visszaút.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr544765911

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Éhezik Gyurcsány Ferenc 2012.09.10. 21:28:04

Mire nem képes a volt kormányfő, hogy egy kis extra szavazathoz jusson! Eddig már részt vett néhány olcsó akción, hogy kipofozza saját és új pártja renoméját: szegény családokhoz költözött be, de számos eseményt nyúlt le ellenzéki szervezetektől is. U...

Trackback: Éhezik Gyurcsány Ferenc 2012.09.10. 21:25:49

Mire nem képes a volt kormányfő, hogy egy kis extra szavazathoz jusson! Eddig már részt vett néhány olcsó akción, hogy kipofozza saját és új pártja renoméját: szegény családokhoz költözött be, de számos eseményt nyúlt le ellenzéki szervezetektől is. U...

Trackback: Chippendale-tüntetőket kér a Parlament elé Selmeczi Gabriella? 2012.09.10. 19:00:17

Úgy tűnik, négy középkorú politikustól már nem lucskosodik át a negyvennyolcadik évét taposó honanya bugyija :D Gyurcsány Ferencről (51), Niedermüller Péterről (60), Molnár Csabáról (37) és Kolber Istvánról (58) van szó, akiknek egyhetes éhségsztrájkjá...

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.09.10. 13:39:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Vigyázat, mély víz! I. rész. 2012.09.10. 13:19:47

Többszörösen kifejező és hasonlatszagú a cím. Mivel víz nélkül nincs élet mégsem, hozzátok el az Ő vízét nékem! Mármint a vízszolgáltató által biztosított vezetékről a házba. Mikor belevágtunk eldöntöttük, vizsgálódás nélkül cseréljük a közművek vezeté...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vadai is beállhatna pár napra, két legyet egy csapásra...
Nem tudom, hogy jól láttam-e , de mintha az egyik szimpatizáns 70 év alatt lenne így ránézésre.
Fo.nak még mindig Gyurcsánytól. Ha nem így lenne, nem "gyilkolásznák" tovább. Mert miért is kellene, ha annyira súlytalan. Ami a választásokat illeti, ha annyira biztos lenne magában a fidesz, nem kellett volna átszabni a választókörzeteket, és nem kellene regisztráció. Eddig is szavaztak az emberek minden probléma nélkül. Egyébként pedig Gyurcsány csak ipari tanuló lehet orbán mellett. Akkora pusztítást végzett gazdaságilag, szociálisan, egészségügyileg, politikailag orbán, hogy ezt megismételni nehéz lenne. Még szándékosan is, ezek meg simán kirázták a kisujjukból. A közgép meg már lassan a fél országot bekebelezte. Az E-OS meg most akarja rátenni a kezét az E-Starra. Nem véletlenül nem fizeti ki a számlát 4 önkormányzat, élen Hódmezővásárhellyel. Mily érdekes, az E-OS is közgép érdekeltség.
Es akkor most ki foz otthon? Ferenc a szakacs, nem? Igy attelesen Klara asszonyt is ehsegsztrajkra kenyszeriti!
Mi ellen tuntet Ferenc es hu kobzosa Molnar "en is egyeniseg vagyok, ugye Feri?" Csabika? A kormany ellen? Ez olyan komoly program mint amikor a szepsegkiralynok vilagbeket akarnak...
Nem, nem vagyok Orban-hivo, de azert Gyurcsany tenyleg magaba szallhatna egy kicsit. Onkritika, elvtarsak - gondolom ez remlik neki, kitol szarmazik. Valaki tenyleg mondja mar meg neki, hogy nyugodtan hazamehet, suthet-fozhet, okoskodhat, megmentheti az arra jaro eltevedt videki leanyokat, de elvagyunk nelkule, koszonjuk. Van az a 2-3% akik hisznek neki, de ok akkor is hinnenek neki ha hirtelen szarvai meg pataja none, vagy ha kiderulne hogy Orban mostohatestvere, a tobbiek meg azert lattak tole mar ezt-azt.
Gyurcsány takarodj!
Remélem, hű táskahordozója Gréczy Zsolt is feláldozza magát és húsával eteti az éhező mestert.
Azonban felmerül a kérdés mit tegyen a pápai Ma-hat-ma, holnap hulla - Ferenc?

"Egyen, de
levegőt ne vegyen!"

...
@pástétom: Látom nem érted, de most végtelen türelmű embernek mutatom magam.

kis hazánk területén meglehetősen magas az egy főre jutó, hitelüket vesztett politikai szereplők száma. most azért a Fletóról írok mert a blogbejegyzés róla szól.
Tehát: ez az ember egyszer elmondta a magáét, kiderült, a közvélemény jelezte neki, hogy nem kívánatos, aztán a pártja jelezte neki hogy nem kívánatos, mégis mindíg feltűnik valami performansszal. pedig annak idején, nevezetes elszólásában jelezte, ha nincs rá szükség eltűnik.

aztán mégis itt van, és ilyen kis szorgos kisúttörőként védelmezi a sosem volt magyar demokráciát.

tényleg, én úgy szeretném ha a következő politikai akciója az lenne, hogy ír kibaszott jó könyveket a modern magyar baloldalról. és nemilyen műakciókkal csinálná itt nekem a fesztivált. fanyarul tudok rajta röhögni csak.
gyújtsák fel magukat, az gyorsabb, és a végeredmény jobbá teszi a földet. Ha magukkal tudnák csalogatni a teljes mszp-t, dk-t, és a fityiszt, akkor magyarország egy csapásra sokkal jobb hely lenne ;)
Remélem sikerül neki az éhségsztrájk, és méltósággal fog elhunyni. Azért én még emléxem azokra azokra az időkre, amikor még ő volt a miniszterúr...
Ez az igazi munkahelyteremtés. A sok sisere sajtófotósnak Ferike munkát teremt újabb bohóckodásával. Ez az egész olyan, mint egy last minute nyaralás. Annyiban elszámította magát, hogy a hét közepétől hidegebb lesz, meg eső is tán végre, akkor majd összebújhatnak Molnár barátjával.

Ezzel a bohózattal csak Orbán haverjának tesz újabb szolgálatot, hogy megint kényelmesen a nyakunkra ülhessen a következő négy évre.

Nincs valaki kreatív a feladatra?
Nem tudom azért isznak-e? Mert ha igen akkor állítsanak be valami tojtojvécét is, nehogymá az a vád érje őket, mint anno a Kossuth téri tüntetőket 2006-ban, hogy összehugyozzák a patinás Kossuth teret.
@Gondolkodni Próbáló Birca: Na ez az, ennél lejjebb már nincs - ha ezt lehet a "legnormálisabb"-nak nevezni. Asszem, egy kicsit túlértékeled őket.
@teknoc erno: "Még szerencse, hogy van Gyurcsány, akin lehet kacagni, közben a parlamentben Orbán, A Sosemhazudó Antikommunista Igazimagyar elmondta nektek az igazat :D"
Figyi! Gyurcsányt önmagáért szeretjük.
Jó rég már Sebeők (ejtsd sebeők) jános beült egy ketrecbe a Zállatkertbe. No ez is olyanféle.
@dr.konfront: Ha tetszik, ha nem, a politikában van. Röhögni röhöghetsz, de attól még ez a helyzet. Lmp, Szolidaritás és más kis ellenzéki mozgalmakkal együtt jelen van és marad is. És akár még a következő Parlamentbe is bekerűlhet. Remélem, akkor is röhögni fogsz, de csak akkor igazán.
Az antikrisztus orbán és bandája sirbahajtják szegény ferit.
Az ellentüntetőt hogy kell elképzelni?

Hozott ételhordóban egy dupla adag csülköspacalt, mejd leül Ferinkkel szemben és jó étvággyal elfogyasztja? (Már nem Ferit, hanem a csülkőspacalt.)

Másrészt arra is kíváncsi lennék, egy átlagos Stephen Hawking könyvből mennyit ért meg...
mehetne mellé az egész a parlament. körbekerítenénk őket, az utolsó élő meg nyerne egy szál kolbászt... ha már a kerítés még most sincs abból
@scsaba1: Ez Jó! Meg kéne csinálni, valami flashmob szerűen. (vagy minek hívják ezt)
"Konklúzió: Hihetetlen, de Gyurcsány szemmel láthatólag még mindig meg van győződve, hogy számára van visszaút."

Van bizony,...Orvbán elintézte....
@pástétom: mondjuk én inkább sírva fakadok.
ameddig nijncs normális ellenzékünk, addig megérdemeljük az aktuális kormányt, és akkor kuss...
@egyharmad: Az megvan, hogy a következő választáson is oda rakod az X-et, ahová akarod???!
Függetlenül attól, hogy előtte lesz-e regisztráció vagy nem?!

Ez egy politikai performansz, egy show. Nincs párttagság, nincs elég szimpatizáns, nincs pénz, nincs semmi program, meg akikkel ki lehetne állni egy választáson, hogy velük meg is tudnák valósítani, így marad az ingyencirkusz.
A "médiafigyelem", amire kimegy az egész játék. Aki öt-hat évig az országot vezette - és IDE VEZETTE! jajj de gyorsan feledünk! - az hitelesen nem tud éhség sztrájkolni!
A kilakoltatás alatt lévő nincsteleneké ez a szerep! Szégyen és fantáziátlanság ezt5 lenyúlni az igazi "vesztesektől", akiknek nincs más eszközük. Ténylreg nincs.

A DK-soknak azonban... Akik a hét napos "éhezés"??? után majd mennek a villákba haza....
Ugyan-ugyan... :-(
@VT Man: "Kolbászt, hagymát hozzon mindenki!

(Esetleg banánt, etetni.)"

Ha így folytatja Orvbán , csak képről látsz majd ilyeneket...........
@scsaba1: "Másrészt arra is kíváncsi lennék, egy átlagos Stephen Hawking könyvből mennyit ért meg... "

Fontos a jó díszlet! Ő Hawkingot olvas, ergo biztosan maga írta a szakdoliját is!!! Érted!???!!
@greatwideopen: "Nem tudom azért isznak-e? Mert ha igen akkor állítsanak be valami tojtojvécét is, nehogymá az a vád érje őket, mint anno a Kossuth téri tüntetőket 2006-ban, hogy összehugyozzák a patinás Kossuth teret. "

Minek? A munkahelyük kertjében sátoroznak! Pisálni csak beugranak a parlamenti retyóra (meg egy szenyóra).
De akkor most ehen is fog dogleni a rohadek?
Egyébként mennyibe kerül 2 sátorhely bérlése a Kossuthon? Vagy bárki odamehet, és sátrat verhet a város közepén?

Már várom hátha megint elviszik a rendőrök - mint múltkor, és akkor mégnagyobb mártír lehetne belőle.

A NÉP mártírja!
@dr kíváncsivagyok: dehhhhogy van. Kurcasny politikailag hulla. De o frankon az. Egyket szdsz-es demonnak is tobb lehetosege lenne visszaterni mint ennek a ganajnak.
Orbán helyében a másik placcon csinálnék egy kolbász-fesztivált.
@regress:
"az éhező milliókat köszönd viktorodnak."

Hű, nem is tudtam, hogy Orbán a felelős minden szegényért.
Pedig 2010 áprilisáig hű de nagy jólét volt itt!
Tejjel-vajjal kánaán!

De utána jött a Viktor, és elszegényített mindenkit egy perc alatt!

Gratulálok az éles logikához!
@Crane:
"Éhségsztrájkba kezdhetne Matolcsy György is, hogy megtudja milyen érzés 47.000Ft-ból megélni."

El lehet menni Kínába, melózni, egy gyárba, szaros havi 120-140 ezer Forintért. Szállás havi 5 ezer.

De közelebb is van munka: London, Ausztria, stb. munkahelyekkel várja azt, aki dolgozni AKAR.
@eloi: "Minek? A munkahelyük kertjében sátoroznak! Pisálni csak beugranak a parlamenti retyóra (meg egy szenyóra). "

Ez két okból is lehetetlen. Egyrészt, mert a szenyóevés csalás és Gyurcsány ilyet SOHA nem tenne.
Másrészt, meg sérti az egyenlőség elvét, mert a 2006-os forradalmárok nem mehettek be az országházba dolgukat végezni. S egy ilyen nagyformátumú, elvhű baloldali politikus erre különösen ügyel.
@pástétom: Ugyanaz? Ugyanaz, hogy valaki 20 éve ül a parlamentben, ebből a pártja 12-őt kormányon volt, ő maga majd' hat évig a KORMÁNYFŐ volt!!!! Ehhez képest mi is van az LMP listáján??

Gyurcsány nem tehet úgy, mintha most jött volna a Marsról és köze nem lenne a mai állapotokhoz!
Ez a gáz!
Meg, hogy ezt nem látjátok. Ugyanaz. Ugyan...
Hajrá Feri!!! Hajjjááá éhen!!! Nehogy megund és hazamenj, mielőtt éhen halnál!
vagy pl.azért kéne gyurcsánynak hallgatni, befogni, elsunnyogni, mert gumilövedékkel lövette ki ártatlan emberek szemét, amikor be volt fosva, hogy kirángatják az audiból, mert szembeköpte a választóit mondván, hazudtunk éjjel-nappal, ja és elfelejtett akkor hirtelen lemondani - még akkor is jogosan sztrájkolna most - de különben kábé ugyanitt tart már az orbán is, csak ő még nem lövet... csak a lóvét - viszik a haverjai
@wilson77: kiállni és a következőt mondani:

nincsen pénz és nem is lesz még 10 évig. ezért nem lesz több nyugdíjemelés, segély, felezzük a közszolgákat, adót csökkentünk, statikus egyszerű, követhető szabályokat, teremtünk. lesz munkanélküliség, nyomor, fogaknak csikorgása. illetve megjelölnének néhány triviális célt pl oktatás, szakmák tanítása, beruházások, melyeket egyeztetnének az ellenzékkel. illetve megigérnék h sosem a büdös életben nem lépnek koalícióra az elmúlt 20 év parlamenti pártjaival, őket kitiltják a közéletből, a parlamentből és az önkormányzatokról, ez így kezdetnek szimpatikus lenne de nem vagyok politikus szal nem az én dolgom. sem a büdöscigózás, sem a szabályozzák a klímákat, mert megfáznak az irodisták vonal nem válasz a jelenlegi kérdésekre.
Megdöbbentő, hogy mennyi nemzeti fogyatékos van ebben az országban. Orbán hülyeségeit mint az anyatejet szívják magukba és egy másodpercig sem hajlandóak gondolkozni. Fletó fő bűne az volt, mikor kijelentette: elég a hazudozásból. Orbánt pedig ezért istenítik hívei. Hazudik éjjel és nappal, de ez így van jól. A bírka népnek csak cirkusz kell és ezt Orbán megadja nekik. Addig sem veszik észre, hogy már az inget is lelopták róluk.
Ez az éhségsztrájk szerintem sem éri el a célját. Inkább azt kéne tenni az ellenzéknek is amit 2006-ban a "szabadságharcosok". A TEK biztos szép szóval oszlatna.
@scsaba1: "Az ellentüntetőt hogy kell elképzelni?

Hozott ételhordóban egy dupla adag csülköspacalt, mejd leül Ferinkkel szemben és jó étvággyal elfogyasztja? (Már nem Ferit, hanem a csülkőspacalt.)"

Bréking nyúz: a fészbukon pikniket szerveznek a Kossuth térre péntekre nagy zabálással, ha nem szüretelnék én is mennék.
@wilson77: "Szerinted mit kellene csinálni bármely ellenzéki csoportosulásnak a mai politikai helyzettel kapcsolatban?"

Helyzet van?

"Vagy minden fasza és jóvan?"
Nincs ,olyan a világon nincs ,hogy mindenkinek jó legyen.

De az sem fasza, hogy ez a vizesnyolcas itt éhezik...

Wc van? .)
@eloi:

1. Gyurcsány nem ül 20 éve a Parlamentben.

2. A mai állapotokról senki más, csak a poszt-kádári magyar választóközönség teherő kizárólagosan felelősé. Ő szűlte a parlamenti kétharmadot, nem más. Az ő döntésük volt, hogy egy olyan pártot juttattak hatalomra, amely két év leforgása alatt fényévekkel vetette vissza a magyar közállapotokat és meszelte el az ország fejlődését évtizedekre, valamint tette tönkre külföldi renoméját. Ezekért marhára nem Gyurcsány a felelős. 2010-ben rendberakott költségvetéssel és kiváló gazdasági fundamentumokkal vették át Orbánék az irányítést - meg se próbáld tagadni. Igaz ez már egy másik kormányfőnek: Bajnainak és kormányának volt köszönhető.

3. Én aztán marhára nem kívánom fölmenteni GyF-et kormányfői felelőssége, hibái és vétkei alól.

4. Az LMP-re rátérve: azt meg most komolyan gondolod, hogy egy pártnak föltétlenűl kormányzati múlttal kell rendelkeznie ahhoz, hogy népszerűtlen legyen a választók szemében? Pedig a közvéleménykutatási felmérések magukért beszélnek: Az LMP-sek nem volt hatalmon, mégis tesznek rájuk a választók...mi másért, ha nem a politizálásuk miatt? ja, persze tudom: vincentblog szerint épp' Gyurcsány miatt.
A ripacs magától éhségsztrájkol míg a fél ország kényszerből.
@apanna:
Kedves apanna!

Érteni vélem.
Tehát nincs minden rendben, ráadásul Gyurcsány se éhezzen kénye-kedves szerint, meg ne követeljen több demokráciát a kevesebb helyett.

üdv:
-wilson
Aki enni ad nekik valaha az életben, az egy barom!
@873ujr3rk:
Kedves 873ujr3rk!

Akkor neked marad az LMP vagy a Jobbik?

üdv:
-wilson
rendőrnéni cicijén az a fekete folt a neve kitakarása oké, de a másik micsoda???
Bárcsak megdöglenének. De nincs olyan szerencsénk. Igaz, ki tudja mit hoz a jövő.
lehet hogy neki van igaza...
szerintem ennyire hülyére még ö sem vette az országot mint a mostani csapat!
de hát senkinek nem tünik fel hogy hazudnak éjjel és nappal ! semmiféle focihuligánok nem tüntetnek a nyilvánvaló hazugság áradat után sem! ki érti ezt...
@pástétom: "A mai állapotokról senki más, csak a poszt-kádári magyar választóközönség teherő kizárólagosan felelősé. Ő szűlte a parlamenti kétharmadot, nem más. Az ő döntésük volt, hogy egy olyan pártot juttattak hatalomra, amely két év leforgása alatt fényévekkel vetette vissza a magyar közállapotokat és meszelte el az ország fejlődését évtizedekre, valamint tette tönkre külföldi renoméját. Ezekért marhára nem Gyurcsány a felelős. 2010-ben rendberakott költségvetéssel és kiváló gazdasági fundamentumokkal vették át Orbánék az irányítést - meg se próbáld tagadni. Igaz ez már egy másik kormányfőnek: Bajnainak és kormányának volt köszönhető."

apafej te ezt komolyan gondolod? 2008-ban a válság szele érintette csak meg az országot de az egész magyar kormány ott térdelt az IMF küszöb előtt hitelért...
ha nem kaptunk volna néhány hónapon belül beütött volna a csőd.
Nálad ez a stabil gazdaság?
@tele a t..: szerintem mi csinálnánk amit a focihuligánok szervezeten csináltak 2006ban egyböl kapnánk 8évet!
@pástétom:
1. Gyakori tévedés és félreértés, hogy a választók kétharmada összebeszélt, és/vagy tudta, hogy a többiek kire szavaznak! Nem tudták!!!!
Tehát nem tudatosan és készakarva lett kétharmad, hanem mert annyi individuum szavazott éppen akkor és ott egyfelé!

Teljesen téves tehát a "kétharmadra szavazókra" úgy gondolni, mintha egy ember volna, aki tudatosan szavazott kétharmadra. Nem!
Ilyen kérdés nem is volt a szavazólapon, hogy "akarja-e Ön, hogy a Fidesznek kétharmada legyen?"
SENKI NEM TUDTA a szavazáskor, hogy mennyi lesz az eredmény! Tessen már ezt észben tartani!

2. Azt viszont tudtuk, hogy kellő felhatalmazás híján tovább fog folyni a korábbi időszak sárdagasztása, amikor alig haladtunk előre, mert a mindenkori ellenzék állandóan gáncsolta a kormányt. Naná, ha a kormány sikeres az nekik hátrány. Sosem választanák meg őket, ha minden szépen és jól megy. Az ellenzék tehát mindenkor ellenérdekelt a kormány sikerében! Durva, de amíg pártokrácia van (demokrácia helyett) addig ez van. A pártérdek, a kormányra kerülés/-buktatás az első. Ez a pártos rendszerek természete.
Tehát vagy kis felhatalmazás és helyben járás, vagy nagy és a haladás esélye.
Az utóbbi lett. Nagy felhatalmazás - igen kis embereknek. És itt sajnos bebuktuk. De ez volt a választék.

3. Mai nyűgeinkért minden kormányzat bőven felelős! Ezek egyik sokáig regnáló első embere ne sátorban bohóckodjon. Vagy nézzen szembe Önnön egykori "elkúrásaival" és vissza a magánszektorba, vagy mea culpa és tiszta lappal - talán - újrakezdheti. De most nem ezt látjuk.
egy vásári bohócot többre tartok mint ezt az erkölcsi nullát. diktatúráról beszél mikor a bíróság felmentette (miközben sukoróztak ezerrel) nevetséges ez az ember. a fan klubjával együtt
@Stabilo: Arrol meg mindenki veletlenul megfeledkezik, hogy nekunk nem is kellett megvarni a valsagot, mar elotte konvergencia-programot nyujtottak be az ehezo hoseink Brusszelnek. Az egesz vilaggazdasag porgott (igaz, hogy utana jott a pofaraeses), de akkor is porgott, egyenesen ivelt felfele 2008-ig. Csak nalunk nem. Mert a Fleto olyan jol ertett hozza. Ennyit a stabil gazdasagrol es a rendberakott koltsegvetesrol.
@angyalföldi partizán: Éhség sztrájk--nem? ilyesmikre nincs szükség. Nem kell budi,amúgy is csak bepókhálósodna.
@greatwideopen: Lejött az irónia! :-)
Közben olvastam, hogy a szobor mögött végzik a dolgukat, egy mobilbudiban. Ha igaz.
@pástétom: "A mai állapotokról senki más, csak a poszt-kádári magyar választóközönség teherő kizárólagosan felelősé. Ő szűlte a parlamenti kétharmadot, nem más."
Tetszik, nem tetszik, ez a demokracia. Akkor nem volt vele gond, amikor mas nyert? En nem orultem egyik kormanynak sem 1990 ota teljes szivemmel, de ez a demokracia, megvalasztottak oket. Antallt, Hornt, Orbant (ketszer), Medgyessyt es Gyurcsanyt. Utobbi kulonosen nem tetszett, foleg latva hogy mikozben mashol mindenhol porgott a gazdasag 2006-2007-ben, mi mar akkor komoly gondokkal kuzdottunk, de elfogadtam, nem mentem tuntetni, mert ez a demokracia.
A ketharmadot pedig igenis Fleto aldasos tevekenysegenek koszonhetjuk: ha nincs o es a politikai amokfutasa, akkor nem nyert volna ennyire a Fidesz.
@Mahaboul: A "rendberakott költségvetésből" annyi igaz, hogy e rendberakás által nem billentünk által a szakadék peremén, ahová az MSZP-SZDSZ tolvajok tolták az országot. Mer' miért is kellett hirtelen kormányfőt váltani???
Hát ezért. Mert Fletónkkal igen csak megütöttük volna magunkat a szakadék alján.
Gordonka legalább megtalálta a kéziféket...
@wilson77: Még ha több demokráciát követelne.. Amúgy ő is rendszeresen dézsmálta az alkotmányt.

Ördögtől való a regisztrálás, amire legalább fél éve lesz a választónak.
Az mszp épp most próbálja átvinni, hogy kötelező legyen a szavazás. Miért nem azért sztrájkol? Az nem demokráciaellenes?
üdv.:))
@Mahaboul: Így van!
És ilyen nincs, hogy "Ő szülte"!!! A szavazók kétharmada nem egy személy, aki tudatosan összebeszélt magával, hogy éppen meglegyen a kétharmad. Annyi lett, mert darabra így jött ki.
Kínozzuk meg ezeket a szerencsétleneket!

Hétvégén bográcsozás a Parlament előtt!
@apanna:
Kedves apanna!

Így van, az alkotmánybíróság döntött, amit az akkori kormány tiszteletben tartott. Egy pár törvényt visszaküldött Sólyom is, amit megtárgyalt a parlament.

Most mi van? Ha nem úgy dönt az AB, akkor megváltoztatják az alaptörvényt (aminek immár 2. változtatása fog megtörténni a héten).

üdv:
-wilson
Közben a sátorban nyomja éjszakánként a sósperecet.
@tele a t..:
Ehhez kellene tömeg az adócsaló mögé.
Tudod nem az fáj, hogy bevalotta, hogy hazugok, hanem az hogy folytatták utána is a csődig.

Na emiatt nincs esélye visszakerülni.
most már biztos, hogy Gyurcsány Orbán fizetett ügynöke

hirtelen nem hír már többé az azeri baltás, az IMF, a csodás orbáni hitbeszéd, csak a bohóc éhségsztrájkja fontos. orbán meg röhög a markába...
@wilson77: akkor te funkcionális analfabéta vagy ?
@eloi: "ahová az MSZP-SZDSZ tolvajok tolták" kérlek fogalmazz óvagosabban, körültekintőbben: vélt tovajok.

ugyanis 2 év alatt kétharmaddal, a teljes igazságszolgáltatási rendszerrel, az erőszakszervekkel és a navval is kevesek voltak, hogy találjanak lopós szocit vagy szdsz-est.

szerinted ez normális ?
Na, ez az igazi Kossuth téri csürhe, amelyik majd magunja oszt hazamegy, addig meg összeszarja.hugyozza a füvet, és még össze is verekednek majd:D Gyurcsány takarodj, vidd az Orbán haverod:D
@873ujr3rk:
kedves 873ujr3rk!

Bármi megtörténhet.
De miért kérded?

üdv:
-wilson
Szégyellheti magát a blog szerzője, meg az is, aki a kezére játszik. A szabad választástól fosztják meg az embereket, ha nem tűnt volna fel. A "nagy zabálásról" pedig annyit, hogy ennél aljasabb dolgot elképzelni sem tudok, amikor ennyi ember, ennyi GYEREK éhezik nap, mint nap az országban. Nem ártana elolvasni Móricz: Egyszer jóllakni novelláját. Bár annak megértéséhez szükségeltetne némi szellemi és erkölcsi szint. Na ilyen itt nincs!
Azért a Szilynek tényleg van stílusa. Ez a bekezdés nem semmi a helyszíni riportból:

"Az együttes legmozgékonyabb tagja szuperhegyes bőr lakkcipőt viselő Vadai Ágnes, aki a kemény mag tagjaival beszélget és sajnos nem veszi szó szerint egy komcsi néni "Ágika, a hátamra, bárhová!" felszólítását. Úgy tűnik, még nem szokta meg a fétiscipőt, mert csak úgy tud járni benne, mintha egy négykézláb mászó, láthatatlan Bauer Tamáson lovagolna."

index.hu/belfold/2012/09/10/most_mar_tenyleg_vege_van_gyurcsany_ferencnek/
@huhhhu: az igazi szabad választáshoz a választottak cikluson belüli elszámoltathatósága is hozzátartozna... nem érdemes elmenni választani, ha az ember egy üres papírt ír alá, amire utána bármit föléírhatnak.
Vagy még jobb lenne, ha betiltanák a pártokat.
Remélem, hogy sikerül neki hősiesen éhen halni. Előre Feri, csak így tovább!!
@Somló November: "A Kossuth-szobor mögé jár pisilni Gyurcsány"

www.origo.hu/itthon/20120910-riport-gyurcsany-ferenc-egyhetes-ehsegsztrajkjarol.html

De azért a legröhejesebb rész mégiscsak ez:

"Vadai Ágnes viszont csak egy-egy órára csatlakozik majd a sztrájkhoz"

Hogy lehet egy-egy órát éhségsztrájkolni???
@teknoc erno: Hát, mondjuk melléülhetne. Frankón kimennék megnézni, de még talán a családot is vinném, ha együtt láthatnám éhezni a ripacsot, meg a töpszlit. Mondjuk, rájuk is férne...
@Bélabáttya: sőt, beülni az éhségsztrájkolókkal szembe, jó kis pörit, krémest zabálni, elégedetten sörözni... :)
@Blogger Géza:

Lehet négyet-ötöt is. Én rendszeresen éhségsztrájkolok kb. nyolc-félkillenctől délig, utána egy órától ötig-hatig.
Régen volt a "Gyurcsány takarodj!". Ahogy látom, ma inkább a "Gyurcsány dögöljön meg" dívik. Nem baj az se, írják nem kevesen, ha még páran vele döglenek. Ez körülbelül stimmel is, és megállapítható belőle, hogy a Gyurcsány elleneseknek mennyi eszük van, és mennyi a zsigeri indulat. Hát, nem vet jó fényt az országra az arány.
@Gondolkodni Próbáló Birca: ne próbálj gondolkodni, nem megy. ami meg nem megy ne erőltesd :-)
ja, még annyit, hogy az általam írt arányból az is megállapítható, hogy mennyire tudják racionálisan megítélni a dolgokat, azaz beata ignorantia in aeternum, amen.
@vakapad: lehet, de te is rontod az arányt. egyébként meg nem kapnék síró görcsöt, he megdöglene ez a hitvány. na, lehet a szokásos hülye szöveget nyomatni amit sztem te se hiszel már el...)
@Blogger Géza:

Mintha kissé erőltetett lenne a röhej a nagy dúlfúlásban. Csak levegőt kapni, az fontos. Mééély levegővétel, lazán, ritmusosan.
@scsaba1: Te egy igazi hős vagy , Csaba elvtárs. A Párt majd meg fog emlékezni rólad, amikor az arany Léböjt Emlékérmeket osztogatjuk. (És ne feledkezz el a teának álcázott folyadékok eljuttatásáról a Párt élcsapatához a Kossuth térre!)
@vakapad: Oh, én annyira laza vagyok, hogy már majd szétesek a nagy lazaságban. Remélem, a Feri is átveszi majd idővel a hangulatot, és a végén táncol is majd egy jót, ahogy a régi szép időkben... Kitárt karokkal, szabadon, nem törődve az őt körbevevő gonosz fasizmussal, amely a T. Ház 80%-át uralja...
@Blogger Géza: miért csak 80? miért nem mindjárt 150, vagy akár 1500%. Mint a régi "szép" időkben...
Vityától a Fletón kívül mindenki fél. Az antidemokratikus előregisztrációra Fletón kívül igazán hatékonyan senki sem hívja fel a figyelmet. Amiért éhségsztrájkol, abban 100%-ig igaza van. A többi csak nyavalyás zsigeri liberális (SzDSz - Fidesz) fanyalgás... ;-)
Hajrá Fletó! Te legalább nem leszel olyan sörhasú, mint a lokális félistenünk!
:DDD
A sok politikai marhaság helyett olvassatok inkább vidám verseket!
Itt:
fradyendre.blogspot.hu/
Na ugye? ;-)
@huhhhu: Valóban igazad van, nem ártana egyes embereknek elolvasni a magyar irodalom néhány, az igazi szegénységet bemutató művét. Többek között az emlegetett bohócnak, aki patyomkincsaládoknál lakik albérletbe, meg éhségsztrájkot mímel, miközben az ország jelenlegi állapotáért Ő, és elvtrásai is felelősek.

Valahogy jöjjünk már rá arra, hogy lehet hogy volt egy gazdasági válság, meg jött egy, a szó ortodox értelmében a közgazdaságtanhoz, pénzügytanhoz tök hülye Kuszaszem nagyfőnök, de az élet eme meglepetései, fricskái nem mindegy, hogy milyen állapotban érnek egy országot. És ezen a ponton szóba kell hoznunk Gyurcsók mester nevét.

Úgyhogy éhségsztrájk helyett inkább irjon "kibaszott jó könyveket a modern magyar baloldalról" - ahogy azt egyszer már ígérte
Aki másnak vermet ás maga esik bele. Orbán fog beleesni rövid időn belül. Az igazság mindig kiderül, jó ha tudjátok.
@Blogger Géza: Vadai 6 nyelven beszél, Orbán meg dilettáns és a szociálpolitikája miatta magyar emberek halnak meg, de õ értük nem rí, csak a focin.
@whatsoever: Az lehet, de csupa hülyeséget beszél 6 nyelven.
@Blogger Géza: Orbán történelmi bűne, hogy egymás megértése, egymás erősségeinek összefogása, egymás tisztelete, párbeszéd, kooperáció és a konstruktivitás igénye helyett legitimálta és saját pőre hatalmi célja (oszd meg és uralkodj) érdekében legitimálta az ítélkezés, lekezelés, kérdések és háttérismeret nélküliség terméketlen, élhetetlen légkörű "kultúráját".
Ennek a példája a válaszod is. Egymondatos ítélet a komplex valóságról. Grat. És mintha összemérhető lenne bármi hülyeséget beszélés 4 millió magyar éheztetésével, megnyomorításával. Itt 2020-ig nem lesz prosperitás az Orbáni gazd.pol. miatt. Meghalnak emberek. Érted? Számít ez? Kersztény is vagy, vagy csak Orbán-hívő?
@whatsoever: kimaradt: ... kérdések és háttérismeret nélküliség terméketlen, HONFITÁRSAINK ELLENI AGRESSZIÓ élhetetlen légkörű "kultúráját".
@whatsoever: Milyen jó, hogy amíg nem Orbán Viktor volt a miniszterelnök, addig nem haltak meg emberek! Beírásod jó példája a heveny agybajnak, ami eluralkodott a frusztrált baloldalon.

Most kb 120 ezerrel több embernek van munkája (és nem a közfoglalkoztatás miatt), mint amikor a kormány hatalomra lépett. Most úgy mondom, hogy te is megértsd: Az embereket munkanélküliségen át nyomorba döntő, a magyarság egyes részei között minden korábbinál mélyebb árkot ásó, az állampolgárokra lövető, velejéig korrupt előző rezsim öröksége nehéz, de lassan felszámolódik, és ismét egy jó irányba haladó ország leszünk. Érted?
@Blogger Géza: Egy nagy frászt. A tények makacs dolgok - mondta OV Hornnak abban a miniszterelnöki vitában. Ebben igaza volt.
A sértegetéssel magadat minősíted.
Nem, nem értem. Az árokásás Orbán stratégiája. A korrupcióban világbajnok. Maga Ángyán, aki fideszes mondja, hogy Fejérben a földek 85 %-át 4 fideszes vazallus kapta. A vidéket és a munkaerőpiacot meg látom, mert ott élek. Ennyi.
süti beállítások módosítása