Elválik a szar a májtól? - helyezkedés az ellenzéki csoportok közt

2012.10.01. 07:30 volankombi

szocinyuggerkovacslaci.jpgBő egy hete Török Gábor még egy másik magyar mondással illusztrálta a "demokratikus ellenzék" csoportjainak széttagoltságát, az október 23-ai demonstrációk kapcsán az elmúlt napokban történtek pedig még világosabban körvonalazzák a közbeszédben általában a baloldalra helyezett pártok és csoportok kétosztatúságát (nem mintha a Demokratikus Koalíciónak egyébként bármi köze is lenne a baloldalhoz, az utóbbi időben feltűnően kerülik még a szó használatát is). A ring egyik oldalán a múlt sötét démonai, az MSZP és a DK, a hozzájuk kapcsolódó Szolidaritással karöltve, a másikon a feltörekvő újak tengelye: Milla-LMP-4K!. A boksz arról szól, hogy ki kivel tud és hajlandó együttműködni.

Juhász Péter, a Milla egyik főszervezője érdekes bejegyzést tett közzé a Facebook-oldalán szeptember 23-án, melyben arról beszél, hogy milyen háttértárgyalások zajlanak a demonstrációkról.

"Tegnap találkoztam Kónya Péterrel.
Arról beszélgettünk, hogyan oldható meg, hogy ne legyen több, külön tüntetés október 23-án.

A Millásokkal abban maradtunk, hogy bennünket egyetlen dolog zavarna, ha közös tüntetésen lépne fel MSZP-s vagy DK-s politikusokkal, akkor ugyanis az ő megjelenése a Milla színpadán óhatatlanul azt a látszatot keltené, mintha nekünk is közünk lenne hozzájuk. Ezt mi nem szeretnénk.
Ha ez nincs, akkor gyülekezhet külön a Szolidaritás, hogy átvonuljanak, vagy bármi más lehet, mi örülünk, ha sok egyéb esemény kíséri a miénket.
Jeleztem, hogy nálunk nem lesznek párt jelvények és zászlók, mert minden párt szimpatizánsát, tagját, képviselőjét várjuk, nem szeretnénk ha egyik elnyomná a másikat. A Milla tüntetés nem a pártokról, hanem nekik szól.

Ha ez így elfogadható számukra, meghívjuk a Milla színpadára beszédet tartani.

Erre ő nyitott volt, azt mondta, megbeszéli az elnökséggel, és jelez.
Amint ez megtörténik, hivatalosan is kommunikálni fogja a Milla.
Addig drukkoljunk együtt."

Nos, a Millánál azóta is drukkolnak válaszügyben, bár úgy vélem, egyre kevesebb hittel, elvégre 28-án már az a hír jelent meg, hogy az MSZP, a DK és a Szolidaritás együttműködik a következő választásokon, és egy napra rá már eggyel agresszívebb közleménnyel támadott az MSZP, ahol a stratégiájuknak megfelelően ők igyekeznek keringőre felkérni minden ellenzéki csoportosulást. Gyorsan nő az arca az ellenzék hiteltelenségének fő felelőseinek.

Ne legyenek kétségeink: az MSZP-s politikusok szájalása arról, hogy csak együtt lehet leváltani az Orbán-kormányt, sima bullshitelés abból a célból, hogy ők legyenek a hegemón ellenzéki erő és mindenki más az ő csatlósuk legyen. Az, hogy a Szolidaritás - úgy tűnik - elfogadja ezt a pozíciót, eddig is gyanítható szociközeliségük végső egyértelműsítése - az persze nem világos, hogy a gyámoltalan kitelepüléseken kívül mit nyújthatna Kónya Péterék erodálódó szervezete a választási együttműködésnek, de az bizonyossá vált, hogy azok közé állnak, akik számára nem számít érinthetetlen véres rongynak a másik, azaz egymás társasága - nekem nem fognak hiányozni, ha elsüllyednek a szocialisták mocsarában.

De mi a helyzet a többiekkel? A Milla egyértelműen elhatárolódik a pártok szereplésétől és jelvényeitől a rendezvényén, és kitart amellett, hogy meg akarja mondani a pártoknak, hogy mit csináljanak. Az LMP nem szólalt meg, de továbbra sem hajlandóak egyértelmű választási együttműködésről beszélni, akárcsak a 4K!, akikkel együtt közös köztársasági minimumon dolgoznak - ezek a formációk várhatóan be fogják tartani a Milla játékszabályait, mert nem is áll érdekükben az ellenkezője. Sőt. Bár a 4K! elnöke, Istvánffy András májusban még egy kétlépcsős megegyezésben látta a megoldás lehetőségét, nemrég kiadott Patrióta Kiáltványában a 4K! határozottan kiáll amellett, hogy minden eddig uralkodó politikai maffia ellenében szeretne dolgozni - nehéz lenne ezek után az MSZP-re vagy a DK-ra potenciális szövetségesükként gondolni.

Mi következik ebből? Bár 2014 még messze van, a magyar belpolitikai élet ún. "baloldalán" valóban egyre markánsabban látszik a kétpólusosság, és egyre távolibbnak tűnik az, hogy a Jobbikon kívül mindenki összeboruljon a Fidesz-KDNP ellen az ultraliberális Gyurcsányéktól a patrióta balig. Különös módon a politikai ráció is emellett a felállás mellett lehet: az MSZP megmaradt mameluk támogatói így is-úgy is a szocialistákra szavaznak, míg a bizonytalan szavazók megszólításában egy lehetséges alternatív együttműködésnek egyébként is csak hátrányára válna, ha a magas elutasítottságú régi elitet hurcolná magával koloncként. Ebben a konstellációban a szocik is jóllaknának szavazóikkal, és az újak káposztája is megmaradna.

A végére marad a bónusz kérdés: hogy fér ebbe az egészbe bele Bajnai? Az égvilágon sehogy. A technokrata ex-miniszterelnöknek semmi keresnivalója az újaknál, az MSZP-DK-Szoli halálos ölelését pedig csak akkor javasoljuk neki, ha szeretne még ilyen jókat feszengeni a régi haverokkal:

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr624812209

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Miért vállalhatatlan az MSZP polip? 2012.10.04. 14:11:45

A NOL (Népszabadság), amelyben az MSZP tulajdonos, nem szűnő harcot vív, immár első szám első személyben az LMP-vel szemben, annak érdekében, hogy adják meg magukat, és lépjenek szövetségre az MSZP-vel (amin választási szövetséget értenek, ami azt jele...

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.10.01. 10:33:03

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hogyne nőne az arcuk, ennyire aljas dilettáns- gazdasági program: elromlott hűtő kékbanán lopott manyup- képtelenek voltak lenni az eddigiek. Piti kis pár 10 milla (Hagyó?) mi ahoz képest hogy a korrupció saját minisztériumot tart fenn- lászlóné nyerges tesóval-
Hiába mondatonként 10 nemzeti ha hőssé tesznek egy aljas gyilkost aki egy keresztényt álmában szétver, zászlónkat gyalázzák tapossák a világban, nyilas hamut szatyorban huzgálnak. Nemzeti keresztény, ugyan
Azért a Milla a március 15-i tüntin nem volt finnyás és az LMP azóta elbukott népszavazási kezdeményezésének nagyonis helyt adott. Nyiltan, legalább harminc helyet lehetett kitölteni az íveket, bent a tömegben is. Egyenő távolságban a pártoktól?
Nálam a Milla leírta magát, cseppnyi eszük és érzékük sincsen a magyar néplélekhez. Pedig vidékről! tüntetni is voltam a szervezésükben. Marad nekünk a szolidaritás. Momentán az egyetlen,aki érti, mit várnak az emberek.
@babakék: Mit várnak, a gonoszgazdagok adóemelésén kívül? Abban meg az LMP is partner lesz.
@magyar ember teli szájjal: Tévedsz, nem a gonoszgazdik adóemelését várják(várom) tőlük. Egyetlenegyet várok: összefogást orbán és bandája eltakarítása céljából. Nekem és most már az emberek nagyobbik részének is ez a legfontosabb. Az LMP-ről már rég leírtam, és tartom azóta is: fideszes szatellit-szervezet (álbaloldali banda). A másik verzióm sokkal rosszabb: tehetségtelen kóklerek, akiknek fontosabb saját pártjuk arculatának őrizgetése, mint az, hogy mi lesz a rablóbanda miatt az országgal. Ilyenekre semmi szükség nincs- megjegyzem, az MSZP-ről is ez a véleményem.
Még valami: nekem MÉG van munkám, jövedelmem- bár egyre kevesebbet ér- én a szabadságomtól való megfosztatást sokkal jobban sérelmezem. Rosszabbul érzem magam, mint az átkos utolsó évtizedében bármikor. Grósz Károly kisinas lehet a szotyiköpködő mellett!
@babakék: Hasonlóan vagyok én is.
Hát, mit tagadjuk, vannak kétségeink:

1./ Az Orbán kormányt (hála a mai regnálók választási törvények körüli szorgos sertepertélésének) csak együtt lehet leváltani, hiába hívja a szerencsétlen jegyzetíró bárhogy ezt a tényt. Akárha idegen szavakat használva is.

2./ Az ellenzék hegemón ereje a szavazói száma alapján az MSZP. Nem „akarnak” azok lenni, mert már azok, és azok is maradnak 2014-ig.

Afelől viszont nincsen kétségem, ez az iromány is azért született, hogy bebizonyítsa, az ellenzék legalább olyan rossz, mint kormánypárték, mert ha ez sikerül, akkor Orbán marad. Nem ítéletnapig, de nem sokkal rövidebben. Ügyes.
a szocialista tömb generációs alapon nagyjából adott:
-- societas (20-30)
-- szolidaritás (30-40)
-- mszp (40-50)
-- dk (50-60)
-- mszdp (60-70) és a tisztelet társasága (70+)
a többiből mi lesz azt megjósolni nem lehet. bajnai gordon a legnagyobb bizonytalansági tényező. az lmp két szék között a földre ülhet.
És mindeközben Orbán csak röhög a markába. Bokros Lajos 2010 volt az utolsó kitörési pont. Baknainak pedig 2014-ben mégiscsak pártot kell alapítania, remélhetőleg Pokornival, 2017-től Áderrel. az lehet az egyetlen kiút.
@unionista: szerintem te valamit nagyon benéztél, ha a DK-t 50-60-nak, az MSZP-t meg 40-50-nek adtad.

az LMP viszont tényleg at MDF útját kockáztatja, anélkül, hogy valaha is kormányra kerülne.
Elég szomorú lenne, ha Bajnai és a Milla/LMP nem jönnének össze valahogy. Szerintem erősítenék egymást. Remélem Schiffer kisebbségben marad a véleményével.
@Fedor:

Hogyan fog összejönni a liberális jobboldali Bajnai a baloldali, antiliberális LMP-vel? Szerintem sehogy. S ne is jöjjenek össze!
@Gondolkodni Próbáló Birca: Bajnai nem jobboldali az LMP meg nem liberális, szóval nem olyan nagy a távolság.
@Gondolkodni Próbáló Birca: Na, gyorsabban gondolokkodok, mint gépelek... Helyesen: "az LMP meg nem antiliberális"
@Fedor:

Bajnai klasszikus liberális, azaz jobboldali. Magyar elmebetegség a liberalizmust baloldalinak tekinteni.

Az LMP pedig antikapitalista, azaz NEM LEHET liberális. Az antikapitalista liberalizmus kb. olyan mint a filoszemita nyilas - csak a mesékben létezik.
Az az én nagy bánatom, hogy még mindig csak a szar és a fos közül lehet választani, és senki nem tud mondani arról semmit, hogy mikor és hogyan lesz itt ezer ojrós minimálbér. Örülök, hogy van egy csomó lelkes ember, akiknek megvalósul az álma, és elzavarják valahogy az elmeroggyantat, de kurvára nem látom, mitől lesz jobb. Csak a sakkozás megy, programot meg basznak csinálni.
@Gondolkodni Próbáló Birca: Bajnai nem klasszikus baloldali, ez igaz, de a liberalizmusban pont a jó, hogy nyitott lenni a középbal felé is, meg a középjobb felé is. Ha megnézed Bajnai a beszédeit, abban olyan szinten szerepel a szociális érzékenység, hogy azt nem igazán lehet klasszikus jobboldalinak se nevezni. Az LMP gazdasági programja tényleg elég balos (nekem is ezért vannak fenntartásaim), de biztos vagyok benne, hogy nem összeegyeztethetetlen Bajnai liberalizmusával, egyrészt mert emberjogi szempontból igenis liberálisak, másrészt meg van egy közös cél, ami felül tudja írni az ellentéteket. Nem kell mindenben 100%-ban egyetérteniük, csak a főbb vonalakban, az pedig megvan. A koalíció általában erről szól. És itt most nem a cél, hogy Bajnai LMP tag legyen, hanem hogy legyen egy szövetség, amelynek Bajnai a jelöltje, és ennek a szövetségnek tagja legyen az LMP is.
jöjjön létre egy új és potens és hiteles tömörülés: Pokorni Bajnai LMP 4K! stb ...

a szoci érában tanult, minőségi, becsületes munkában soha részt nem vevő, a 90-es években bűnözőként megvastagodott uralkodó osztály meg pusztuljon el végre!!!
@babakék: pontosan mi értelme egy technokrata összefogásra szavazni, aki aztán négy évig magasról tojik rád, a véleményedre és a saját programjára? Ilyen erővel nyugodtan voksolhatsz egy kis ellenzéki vagy akár be nem jutó pártra is.

Ha elfelejtenétek a választási matekot, és nem góltotóként fognátok fel, rájönnétek, hogy a demokrácia akkor működik, ha arra a pártra szavaztok, amelyik hitelesen képviseli a hozzátok közel álló ideológiát.
Pokorni külön pártban? ez nekem új
nagyon menő cikk - grat!!
:))
süti beállítások módosítása