Nyaljon vissza a fagyi, regisztrálj!

2012.10.29. 19:59 baum

lmp_1.pngAz alaptörvénybe került az előzetes választási regisztráció. A MNO.hu szerint Wittner Mária fideszes képviselő ügyrendi felszólalásában azt mondta: hatéves képviselői pályafutása alatt „ilyen botrányos dolog még nem történt” a Házban, és vizsgálatot sürgetett. Nos, Wittner nem az alaptörvény módosítását, hanem azt nehezményezte, hogy az LMP-frakció néhány tagja a karzatról kékcédulákat dobált konfettiként az ülésterembe.

Ezt a kis közjátékot magunk mögött hagyva meg kell állapítanunk a következőket:

-    A kormánynak tényleg fura elképzelései vannak a részvételi demokráciáról.
-    A labda náluk volt, és a közvéleménykutatások szerint hiába támogatják a választópolgárok elenyésző számban a választási regisztrációt, ők erőből, a nemzeti összefogásra hivatkozva le akarták nyomni ezt a torkunkon,
-    Le is nyomták.

Most viszont mi jövünk:
-    A labda immár nálunk van.
-    Minden embernek, minden pártnak, minden médiumnak felelőssége, hogy a lehető legtöbb embert rávegyen arra, hogy regisztráljon.
-    Ehhez sok befektetett energia kell, de nincs más választás.
-    Csak így tudjuk elérni, hogy később akár ez a határozat is a történelem megfelelő helyére kerüljön (lásd még dr. Torgyán).

A választási logika az, hogy nagyobb aktivitásra lehet sarkalni a változást kívánó polgárokat. Utólag hisztizni már kár lenne, most az a feladat, hogy megmutassuk milyen az, mikor az a bizonyos fagyi visszanyal. Fordítsuk azok ellen a saját fegyverüket, akik szórakozni akarnak demokratikus alapértékeinkkel.

Regisztrálj 2013 szeptember elseje, és a 2014-es parlamenti választás előtti 15. nap közötti időben, hogy ne zárhasson ki senki a demokráciából.

Fotó: Kovács Tamás / MTI

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr474868325

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.10.30. 13:39:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Nyaljon vissza a fagyi, regisztrálj! 2012.10.29. 20:33:01

Fordítsuk azok ellen a saját fegyverüket, akik szórakozni akarnak demokratikus alapértékeinkkel.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

@McDobbent: Akár igazad is lehetne, ha a Fidesz nem épp a napokban utaztatta volna a cigányokat szavazni...
@beebeer:
Hoppá… A bajai
időközi képviselő-választáson fölényesen nyert a kormánypártok jelöltje.
A nem hivatalos eredmény szerint Csubákné Besesek Andrea a szavazatok 46 százalékával győzött,
... a Jobbik jelöltje 59 szavazattal igen, igen, igen, hasított:-))

... Mi lesz 2014-ben így, a kocsmai szinten lövő jobbikkal? ha nem tudják, szállíthatják a cigusokat?

A jobbik a vonával és az ejtőernyős szocialistákkal
már most is minden "normális"
választáson leszerepel, nagyon leszerepel…
@renz: egyáltalán nem zárja ki őket a szavazásból, legfeljebb regisztrációra is összegyűjtik és buszoztatják őket.
Más érv mellette?
én nem vagyok ideológiailag olyan képzett, mint Virág elvt... akarom mondani: fent és lent, így nem értem, mi a gond a választási regisztrációval. mitől inog a demokrácia ősi magyar pillére?
@moszkvicssluszkulcs: Mi lesz 2014-ben így, a kocsmai szinten lövő jobbikkal? ha nem tudják,
nem
szállíthatják a cigusokat?
A jobbik a vonával és az ejtőernyős szocialistákkal
már most is minden
"normális"
választáson leszerepel, nagyon leszerepel....
Ahhh
A 16 500 lakosú Dabason
--- Gyimesi András (Jobbik)
11
az az
11 voksot szerzett és
a 11 szavazattal!!!
hasított a 16 500 lakosú Dabason :-)))
@Az ős kaján: ezért utasítja el a választásra jogosultak 80 %-a.

gratulálok!
@moszkvicssluszkulcs:
A Fidesz a Jobbiknak buszoztatta a cigányokat. Meglepő elképzelés.
Remélem jól megbüntették a nyomorult kis lmp-seket, mert szemeteltek. A nagy "környezetvédő" műbanda.

A blogíró nincs tisztába a szavak jelentésével (funkcionális analfabéta?). Választani most is mindenkinek az alapjoga, csak elötte regisztrálni kell. Aki ezt nem teszi meg, mert lusta, az ne is menjen szavazni. Általában az RTL-Klubot bámuló söpredék buta, lusta, és teljesen manipulálható a balliberális hazug média által. Ez a tömeg – remélem – nem fog elmenni regisztrálni. Így aztán nem tudják majd az lmp-hez hasonló Amerikából pénzelt álzöld pártocskák behülyíteni az embereket.
@Lencsés István: Van tényed? Mert addig nem kommunikálunk veled!
@J.László: a Jobbik tett feljelentés, videók is készültek. A felkészült, hangsúlyozom FIDESZ támogatott jelölt olyan okosra sikeredett, hogy személyesen vett részt a szállításban és osztogatásban.

Most ki is a kommunista? Volt már szerencsém élni a kádárizmusban, nekem ezek, akik most hatalmon vannak attitűdben és teszem hozzá cselekedetben kurvára közel vannak hozzájuk. Erőt kell mutatni. Eh!
@beebeer:
Ne hazudj, Te bohóc!!
miért ismételik meg?
Írd le ide pontosan, miért!!!
ez, hol van leírva??
mert egyébként
csak egy
hugy-agyú, hőzöngő kocsmatöltelék
jobbikos vagy...
@beebeer: Nem teljes kiszűrést írtam, hanem "jelentős kiszűrést". Olvass figyelmesebben.

Nekem ez a véleményem, neked nem. Menj el te is szavazni és akkor kedvedre válogathatsz a jobbnál jobb pártok között
amik a te véleményedre alapoznak.
@Kókadt-sz@Kókadt-szegfű: igazad van, de ma már többet ne igyál!!
@bush84: "Az a hiba az altalad felvazolt tortenetben, hogy ebben az esetben nem egy masik part ertelmes programjara szavaznek, hanem valami ellen."

Hogy a kutya hugyozzon oldalba! Amikor ti a szocik ellen szavaztatok, az jó volt, csak most nem illő a fidesz ellen szavazni? Ők milyen értelmes programot adtak elő? A mai napig nem lehet tudni!Amit te előadsz, az viszont az elmebaj egyik formája, tudathasadásnak is szokják nevezni.
@beebeer:
Értem. Ilyenkor nem fazsista geci a Jobbik, ha feljelent, csak minden más esetben. Ilyenkor helyből készpénz, amit mond a Jobbik.
@J.László: akik ezután a szocikra szavaztak...:))))
Egyébként
A jobbik a vonával és az ejtőernyős szocialistákkal
már most is minden
"normális"
választáson leszerepel, nagyon leszerepel....
Ahhh
A 16 500 lakosú Dabason
--- Gyimesi András (Jobbik)
11
az az
11 voksot szerzett és
a 11 szavazattal!!!
hasított a 16 500 lakosú Dabason :-)))
Vajon
Mi lesz 2014-ben, a kocsmai szinten lövő jobbikkal? ha nem tudják,
nem
szállíthatják a cigusokat?
@moszkvicssluszkulcs:
A Jobbikra szavaztak. Kézenfekvő. A cigány az anyját eladja, ha fizetnek neki.
Ki tudja?

Aki nem regisztrál az nem is választható?
@Szelid sunmalac-Elmeny designer: Neten nem lehet lyukadni . Tudom miért nem használsz ékezetet , mert nem magyar a billentyűzeted , akkor viszont MAGYAR sem vagy , te anonim geci .
@McDobbent: "hanem megneheziteni a balos buszoztatasat a ciganysagnak"

Buszoztatáshoz csak a FIDESZ-nek van joga (lásd békamenetek..)
@Kókadt-szegfű: ezt most mire mondtad? Ezt lenne a válasz arra, hogy a FIDESZ által támogatott jelölt vette meg a szavazatokat?
Nem vagyok Jobbikos, nekem mondhatod. Szerintem a politika nem szabadna az érzelmekről szóljon, megnézed a programot, tetszik nem tetszik. 4 év múlva megnézed, mit csináltatok? Tetszik, nem tetszik. Oszt ennyi.
Megjegyzem Matolcsy elvtárs ámokfutása nagyon nem tetszik. De én a piacból élek. Valószínűleg ha jól fűtött párirodán szopnám a ceruzavéget, lehet, hogy tetszene. De rossz hírem van, még a ceruzavéget is az én fizetem.
@moszkvicssluszkulcs:
Ettől függetlenül tetszik, hogy mekkorát égett az MSZP.
@hogyne,persze,igazad van!:

Azt még a regisztráció kitalálói sem tudják, de nekem van rá tippem, valahol a kert végi fülkében.
@bertrollnok:

Csak a Jobbiknak nincs papírja arról hogy demokratikus jogot sértett.
A jobbik
valamit tenni kel
mert
a vonával és az ejtőernyős szocialistákkal
már most is minden
"normális"
választáson leszerepeltek, nagyon leszerepeltek…
@Lencsés István: "mert nem magyar a billentyűzeted , akkor viszont MAGYAR sem vagy ,"

Te isten áldotta zseni! Ezt elmondhatnád a pártirodán is, hátha ez lesz a regisztárció szlogenje: magyar billetyűzet, és már szavazhatsz is!
@J.László: én utána olvastam, ajánlani tudom neked is. Abban a két körzetben, ahol ez a bolsevikokra jellemző szavazatvásárlás előfordult a FIDESZ által támogatott jelölt nyert.
@beebeer:
Ne hazudj, Te oktondi bohóc!!
miért ismételik meg?
Írd le ide pontosan, miért!!!
Ez, hol van leírva??
mert egyébként -meg úgy is
csak egy
hugy-agyú,
hőzöngő kocsmatöltelék
gerintelen egyed vagy...
@J.László: nekem az tetszik, hogy a két nagy mekkorát szopott Vasváriban.
Most először értékelhette egy település lakossága a Jobbik kormányzását, és amint ezt megtehette, jóra értékelte, a jobbikos vezetést újraválasztotta, tehát a Jobbiknak lett egy referenciája hogy jól tud települést kormányozni, ez az egyetlen referencia többet ér mint az összes cionista párt, tévé, rádió, újság minden hazugsága együttvéve.
@beebeer:
Figyelj beeber. A Jobbik ugyanaz a képmutató, mimikriző bagázs, mint az MSZP. Szegedi Csanádra nem akarok most hivatkozni, mert talán nagy demagógia lenne. Menj fel a kuruc.info-ra és nem tudod megkülönböztetni a Népszavától. Leszámítva természetesen a kötelező cigányozó és zsidózó tiszteletköröket.
@beebeer:
A kommunista=szocialista programok tetszenek?:
pár 100 tyúklépés program
számtalan 3 éves terv
számtalan 5 éves terv
és a magyar családok
teljesen, le és kirabolva!!
-- 2010-ben aztán, a már az igen, igen,
éhező milliók,
a megélhetési hitelek felvételére kényszerült családok 100 000-rei,
a nemzetidegen, ember és
családellenes kommunista=szocialistákat, a gyurcsányi-bajnai mögött, mellett áló
csalásra szakosodott gazembereket,
kidobták az ablakon, a trükkös hazug eszméjükkel,
minden trükkös programjukkal együtt..
@J.László:

A kuruc.info nem képmutató, pontosan azt írja meg amit gondol. A népszara viszont folyékonyan hazudik.
@Kókadt-szegfű: kicsi szegfű, most el kell mennem, délutánra össze tudnál hozni egy pozitív listát a Matolcsy-féle "gazdaságpolitikáról"? Kénytelen vagyok idézőjelbe tenni, mert a meghúzás-osztogatás minden csak nem az.
@J.László: A Népszabi szerint:
" döntésről Simon József, a helyi választási bizottság elnöke lapunknak azt mondta: a testület videófelvételek alapján bizonyítottnak látta, hogy a két érintett kerületben szervezetten szállították a lakosságot szavazni, s ez alapvetően befolyásolta a végeredményt. Hozzátette ugyan, hogy a bizottság nem nevesítette, melyik jelölt javára történhetett a visszaélés, de úgy értesültünk: a kifogás a Fidesz által támogatott Tiszavasváriért Közéleti Egyesületet érinti, amelynek polgármester-jelöltje Ráduly Zsolt volt.""

Tudom ez a Népszabi, de olyan hitelesnek tűnik.
@beebeer: @beebeer:
ne maszatolj... Ne hazudj, Te oktondi bohóc!!
miért ismételik meg??????
Írd le ide pontosan, miért!!!!!!
Ez, hol van leírva??????
mert egyébként -meg úgy is
csak egy
hugy-agyú,
hőzöngő kocsmatöltelék
gerintelen egyed vagy...
@szekertabor: "...elfogadhatatlannak tartom, hogy egy népszavazás eredményességét befolyásolja azok távolmaradása, akik nem azért maradnak távol, mert távol akarnak maradni, hanem azért, mert totál nem érdekli őket a dolog. Szerintem ezt a két kategóriát csak az előzetes regisztrációval lehet különválasztani."

No és mit kell csinálni azzal, aki regisztrál majd szeptemberben, és a választásra nem megy el, mert közben hányingere támad a jelöltekről? Felkötik?
@moszkvicssluszkulcs:
Kérlek, ne haragudj. A Népszabadság nekem nem forrás.
@Kókadt-szegfű: de ahogy jobban elolvastam, nem hiszem, hogy mi vitatkozni tudnánk, én tényleg vállalkozom, saját gondolataim írom le, saját tapasztalataimat felhasználva következtetek, nem párszlogeneket ismételgetek, amit ahogy elnézem még csak nem is értesz.
@moszkvicssluszkulcs: jaaaa... az igen,igen hiteles
szóval...
kár...
volt
az edigi minden
hőzöngő eged
nyálverése??????
@Lencsés István: Ird le ide szepen a PC-d vagy laptopod gyartojat: ........
Na marmost, ha nem felcsuti gyarto gyartotta, akkor takarodj a picsaba te hazaarulo idegenszivu geci!
@J.László: Sejtettem:)))

Még keresgélek. Mindenesetre, ha Jobbik és az Mszp kiabál akkor nyilván a 3. fél szeghetett törvényt... Nem??
Hoppá…
A bajai
időközi képviselő-választáson fölényesen nyert a kormánypártok jelöltje.
A nem hivatalos eredmény szerint Csubákné Besesek Andrea a szavazatok 46 százalékával győzött,
... a Jobbik jelöltje
59 szavazattal igen, igen,
igen, hasított:-))
... Mi lesz 2014-ben így, a kocsmai szinten lövő jobbikkal? ha nem tudják, szállíthatják a szavaóbázist a cigusokat?
Ébresztő jobbikosok
regisztrálva vagy a nélkül:
A jobbik a
vonával és a rengeteg ejtőernyős szocialistákkal
már most is
minden "normális"
választáson
leszerepel, nagyon l
eszerepel…
@Szelid sunmalac-Elmeny designer: Nincs magyar böngészője. Te szóba állsz ilyen idegenszívűvel? Akinek nincs is ténye, de fáj neki az igaz? :-))
@Kókadt-szegfű:

Ahol az emberek testközelből megismerik a Jobbikot, ott a Jobbik győz. Lásd Tiszavasvári, Gyöngyöspata, stb, ahol csak a cionista média hazugságaiból ismerik, ott nem győz. Ennyi.
@Kókadt-szegfű: azzal, hogy minden ide írogató egyént--aki nem a Te nézeteidet vallja--durván és ordenáré módon lekezelsz, cseppet sem teszed szimpatikussá az imádott pártodat...
Honnan veszed a bátorságot, hogy mindenkivel szemben erőből "politizálj"??
Persze, ez olyan ismerős a napi politikából. Nem tudod melyik párt intézi így az ország ügyeit??
A minap meg volt egy szavazás a TV2 Mokkájában.
"Ön szerint kikkel lehetne sikeres a kendermagos mozgalmára rátelepült Bajnau mozgalom?
1.Politikusok: 0%
2.Civilek: 20%
3.Senkivel: 80%"
@belekotty: Mert imadok nevetni rajta. Mindig feldobja a napom!
@látjátok feleim szümtükkel: Tevedesben vagy, en elsosorban nem a szocik ellen szavaztam anno (nyilvan azok ellen IS, de ez csaladi vonas, semmi koze az aktualis tortenesekhez), hanem a Fideszre, megpedig azert, mert nehany valasztasi igeret szimpatikus volt. Aztan hogy kozben kisiklott a vonat, es azota is egyik hulyeseget a masik utan muvelik, az mas lapra tartozik. De neked tovabbra sem sikerult megertened, hogy mi a problema. Az ellenzeknek NINCS epkezlab programja, es ez a szomoru. Ki tiltja meg az MSZP-nek, az LMP-nek vagy a Jobbiknak, hogy a napi sardobalas, tiltakozgatas, videkre "kikoltozes", kekcedula-dobalas es egyeb ovodas szinvonalu akciok helyett nekiuljenek egy csapat kozgazdasszal meg politologussal, es letegyenek az asztalra egy hasznalhato, a fennallo gazdasagi-tarsadalmi problemakra legalabb reszben reflektalo programot? Ehhez kepest az LMP ugy ahogy van komolytalanna valt epp az ilyen kekcedula-jellegu dolgok miatt (Schiffer szemelyerol nem is beszelve), az MSZP kiszivargott programja szerint meg mindig 2002-ben tart, a Jobbikra meg kar is szot vesztegetni. Az ezen a blogon is igen nagy hibaszazalekkal elofurdulo LMP-s szimpatizansoknak is inkabb a sajat gittegyletukre kellene hatni ahelyett, hogy mindenfele Fidesszel kapcsolatos, idorablo faszsagokkal foglalkoznanak. Kritizalni mindenki tud, megoldast kinalni, az a nehez. Gyakoroljatok.
@willdataa: egy a tábor... ez igen... csak ez semmmmi!
Gondolkodj néha logikusan
Ha a 16 500 lakosú Dabason
--- Gyimesi András (Jobbik)
11
az az
11 voksot szerzett és
a 11 szavazattal!!!
hasított a 16 500 lakosú Dabason :-)))
Ez mit jelenthet???????????
@bush84:

Az előző választáson egyedül a Jobbiknak volt szakmai programja. Viszont a cionista média eltitkolja, meghamisítja a Jobbik indítványait, véleményét, ezért a nagyközönség azt hiszi hogy azok nem léteznek vagy megalapozatlanok.
@Kókadt-szegfű:

Ez azt jelenti hogy Dabas népének nincs közvetlen tapasztalata arról hogy milyen az amikor a Jobbik kormányozza a települést.
@moszkvicssluszkulcs:
No, no ébredj fel
a tények, azok tények!!
... a fecsegéssel, maszatolással meg nem igen lehet mit kezdeni!!
@willdataa: biztos nem érthető, Dabason sem és magas nekik is a jobbik politikája.
de 16 500 lakos között ennyi a buta ember??
Hááát...
azt hiszem
mindenki a maga helyén, szintjén érti és kezeli a dolgokat!
Először is, mielőtt nekem esne valamelyik: az otthon maradt házunk után fizetünk adót, és amikor otthon járunk, minden megvásárolt termék után áfát.

Másodszor: noha kétszer ötezer kilométert kell utaznunk, hogy regisztráljunk és szavazzunk, mert ahol élünk, nincs magyar követség, de már gyűjtjük a pénzt, hogy mindhárman szavazzunk. Nem a fideszre, és nem is a jobbikra.

Visszanyalunk, naná!
Kérem a blogtulajt, hogy Kókadt-szegfű-t bannolja. A folyamatos kontrolcékontrolvével pokoli idegesítő egy tetű.
@Kókadt-szegfű:

Dabason nem 16000 választó van abban a körzetben ahol képviselőválasztás volt.
@fludd:
Mari néni Alsómucipusztáról 2 óra alatt vonatozik be a városba, és nem is tudja, nem is érti, miért.
esetleg azt hiszi, akkor szavaz.

az internetről meg vagy hallott az unokájától vagy nem.

vagyis ez kvázi műveltségi/szociológiai cenzus.

na itt.
@szekertabor: ezt most úgy érted, hogy szerinted a regisztrálók arányában fogják nézni az eredményeket?

hát el kell keserítselek.

és onnantól tök mindegy, ki miért nem szavaz.
Persze hogy regisztrálok.

És mint minden normális ember mindent elkövetek hogy az MSZP ne kerüljön soha a büdös életben hatalomra.
Akinek a neve fölkerül a listára aszt mind ki fogják nyirni a Zorbánék!Azér köll nekik ez az izé tudomisén na megvan HALÁLISTA hogy azokat legépuskázák!Kivéve ha van fidessigazolványa neki!!

De Én majd hamis cimet mondok nekik ahogy szoktam és akor kereshetnek a pribékek!Eszt én a Juhász Pétertől tanultam mer azt is kereste az Adohivatal napestig aztán mind hiába.Mer az ám egy rafinált fikció akarom mondani fickó.Adóbevalásban nullát keres oszt mégis van neki egy Millája!!!
@Szelid sunmalac-Elmeny designer: Lencsés Barom István kétségtelenül az egyik legbohócabb figura. Rajta csak olyan spéci esetek, mint pl wmiki tesz túl.
Regisztrálj..és ha mégis választási csalás lesz , akkor FORRADALMAT A TÖRPE ORRA ALÁ, D E IGAZIT!!!!
Nahála! Regisztrálj, hogy ne zárjanak ki a 'demokráciából'. Há nem azt károgjátok már 2 éve, hogy a demokráciát a fityisz mexüntette? Most akkó mégis?
A választás napján az összes lehetséges helyen szavazni fogok - a Fidesz ellen!
A regisztrácio kevés, IQ teszthez és alapvető történelmi ismerethez kötném a szavazást. És aki nem felel meg, azt még meg is ruháznám a helyszinen, a primitívsége miatt.
@dunaparti: Na ez a demokratikus kék-cédula érzés! Gratulálok, demokráciaféltő!
:) Néhányan jöttetek olyasmi példákkal, hogy a valamilyen tanyán lakó öreg néni, aki elmegy regisztrálni, azt gondolhatja, hogy már szavazott is. Nos ha van is ilyen néni, akkor se gondolom, hogy az abszolút tájékozatlanoknak kéne eldönteni az ország sorsát.

Vajon az a demokratikus, amikor olyanok szavazata dönt, akik azt se tudják, hogy mi különbség a kormány, meg a parlament között?
"Nagy Magyarország az álma. Újabb vérfürdőket akar. Demokratának mondja magát. De magasba lendül a kar. Hogy hazudik, de ne hidd el ..."
A demokrácia erősítése is csak egy üres duma.
A feliratkozás fölösleges bürokrácia.
Még több "adófelélő" és fölösleges adat.
Egy technikai apróság: HOGYAN regisztráljak? Nincs internetes ügyfélkapum és nem Magyarországon élek. S nem akarok csak ezért Mo-ra utazni.
@fludd: Sőt még körbeutazom a világot is és minden országból feladok 1000 regisztrációt.
Kommentelők!!!
Óvatosan a kommentekkel,mert felébredt a délutáni szunyókálásból,szopott fél litert,büfizett futott egy kört a csattogós lepkéjével és most majd szigorúan,mindenkit kioszt e nagytudású (pék,cukrász,sportkommentátor,szippantó kezelő) baromarcú(lásd a Facebook oldalát) LENCSÉS PISTIKE! ! ! ! Tehát csak óvatosan.!!!
@McDobbent: trolloololoo A jobbosok, vagyis az okosok, soha, semmilyen körülmények között nem buszoztatnak, kocsikáztatnak cigányokat.
hohohohóó, háháháháá
Én mindig nevettem azon amikor cigány szavazatokat akarnak venni egy kolbászért, egy felesért, 1 kiló krumpliért. Először is van egy olyan feltétel, hogy érvényes személyi. Na már ott sokan elvéreznek, mert vagy nincs meg nekik vagy ezer éve lejárt. És a lumpen cigány nem fog elmenni az okmányirodába végigjárni a procedúrát. De nagyon sok magyar is ráfázik arra , hogy akkor derül ki vagy nem sokkal előtte nézi meg, hogy lejárt a személyi.A regisztrációval egyértelműen szerintem is a lumpen szavazókat akarják kiszorítani. Aki komolyan akar szavazni annak nem igaz, hogy fél év nem elég a regisztráláshoz. Azért kíváncsi lennék arra a belső felmérésre ami azt hozta ki, hogy a szoci tábor fog ezzel többet veszteni a lumpenek miatt. Mert hogy készült ilyen az szinte biztos.
@fludd: Azert azt engedd meg, hogy csak peldakent megemlitsem.
Draga edesanyamat, es edesapamat meg elviszem, elkiserem szavazni, mert egyreszt en is arra megyek, masreszt meg hetvegen van.
De regisztralni is elviszem oket a jegyzohoz. Esetleg egyuttal bemegyunk ugyfelkaput is csinaltatni, csak az eljovendo regisztraciokhoz ( nyuggerek szegenyek, adot nem fizetnek, utlevelet nem valtanak ki, a szemelyiuk meg meg ervenyes ) szoval masra nekik nem is igen jo az adott oldal.
Es most jon a matek. anyamnak es apamnak csak a regisztralas sacc 4e Ft (taxi odavissza) Szavazni amugy is megyunk, szoval az nem szamit. Nem, ok nem tajekozatlanok, anyam egesz nap a kiralyi TV a hir tv es a kurucinfo kozott boklaszik. Mindent elolvas, mindennel kepben van. Szerinted jogos hogy pl. extra koltseget KELL a nyakaba vennie a t. szavazonak HA szavazni akar? par eve meg nem kellett. Ok nincsen ra, hogy miert kell egyaltalan uj listat csinalni. Van, aki azt fogja mondani, hogy akkor o igy nem megy szavazni, mert nem vallalja be a plusz idot, a plusz adminisztraciot, stb. kerdesem feled:
Miert kell? Mi az ok a regisztracio bevezetesere? Mik azok a akadalyok, amiket a regisztracio nelkul nem tudsz megoldani?
@Lencsés István:
@Szelid sunmalac-Elmeny designer:

gondoltam ujra megosztom szemelyes adataimat:

nick: zozov
cim: 8000, Székesfehérvár Király sor, 2
mobil: 06305440253
egyik email: zozov@citromail.hu

facebook profilom www.facebook.com/istvan.lencses.9

mi lenne pl ha a baratnom (www.facebook.com/tunde.kovacs.790) megtudna, hany tarskereso oldalon vagyok aktiv a mai napig.

de az is lehet, hogy lassan bekussolok es nem trollkodok tovabb, mert lehet hogy tobb informaciot is megosztanak rolam.
@Kókadt-szegfű: Nagyon rá fog baszni a Fidesz, mert ahogy 2010-ben a szocikat, most a Fideszt fogják kibaszni a parlamentből a protest szavazók. Mert nehogy azt hidd, te okostojás, hogy nincs rengeteg olyan ember akinek így vagy úgy, de a tyúkszemére lépett a Fidesz-KDNP. Elég, ha csak az egyetemistákra, a pedagógusokra, az orvosokra, a nővérekre és az egykulcsos adó veszteseire gondolsz. És akkor a vidéki földműves társadalmat még nem is említettem.
@bush84: Akkor rád hozom a frászt. Olvasd el a Haza és Haladás Alapítvány honlapját. Bajnainak kész programja van. Nem olyan, mint a Fideszé volt 2010-ben, akik azt mondták, hogy azért nem olvasható sehol sem a részletes programjuk, mert a szocialisták ellopnák. Azóta sajnos tudjuk, hogy a programjuk egy pontból állt. "Mindenre rátesszük a kezünket, és gátlástalanabbul lopunk, mint az MSZP."
@Kókadt-szegfű: Megmondod, hogy miért jó az ha majd minden szót külön sorba tördelsz? Csak mert nagyon buta ember benyomását kelted ezzel és a sok hibával.
@Vitéz félázsiai The Lonewolf (nem Dr.): Megneztem. Azert ez egyreszt eleg messze van egy teljes valasztasi programtol, masreszt mi az a Haza es haladas? Mert nem part. Mit akarnak egy alapitvannyal? Ha indulni akarnak a valasztason, akkor ne trukkozenek alcivil hulyesegekkel, hanem mondjak ki, hogy vagy uj halozatot epitenek, vagy melyik mas part bazisat kivanjak hasznalni. Harmadreszt amelyik intezmenyben olyan hatalmas geniuszok ulnek mint Szigetvari Viktor meg Oszko Peter, attol nem varok semmi jot. Buzlik ez is.
@látjátok feleim szümtükkel: Gyenge az iróniád .

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: Látom nem változott a helyzet , így többet nem reagálok rád .
@Szelid sunmalac-Elmeny designer:

Keress meg inkabb szemelyesen, vagy elerhetosegeim barmelyiken:

nev: Lencsés István
nick: zozov
cim: 8000, Székesfehérvár Király sor, 2
mobil: 06305440253
egyik email: zozov@citromail.hu
facebook: www.facebook.com/istvan.lencses.9
@J.László: na visszajöttem. Hoztam egy linket, előre tudom, azt fogod mondani, hogy neked a HVG nem hiteles, de ebben a cikkben találtam legrészletesebben leírva a történteket.

hvg.hu/itthon/20121030_Jobbik_megalaztak_kihasznaltak_a_ciganysa

Egyébként egy dologban egyetértünk, a kurucinfo és a népszava (az amerikai főleg) számomra teljesen egyforma szélsőség.
@Lencsés István: "Gyenge az iróniád ."

Mi bajod az iróniámmal? Nem te írtad fentebb, hogy akinek nem magyar a billentyűzete az nem magyar?
B*meg! Ha már te sem a származáshoz, hanem a billentyűzethez társítod a magyarság tényét, akkor ki is ironizál?
Atyaég!
Nem szokásom hozzászólni -azért ugye még szabad?-, de most hangosan kell megállapítanom, hogy a fideszes vagy az összjobber közös tudatalatti immár olyan vághatatlanul sötét és ragacsos köddé áll össze, ami ellen nincs ellenszer.
Felvonul itt az évtizedes legendárium minden gyöngyszeme.
Evidenciává dagasztja őket a vakhit és az öngerjesztés, a Bayer-féle gyűlölet-újságírás, az Echo-Hírtv-MN féle "objektivitás" és az ezekből gyarapodó jobbos paranoia.

Soha senki nem bizonyított a szocikra választási csalást, pontosabban soha nem bizonyított rájuk senki nagyobb stikliket (utaztatás, gulyásszavazatok), mint bármelyik másik oldalra, de kormánypárti körökben (itt is) ez a maszlag az origó, a tárgyalási alap, a belépő az "eszmecseréhez".
Ocsmányra és torzra hízott történet a 2006- os ősz is. Szépen jönnek a lavinára az új rétegek; ha az itt olvasott hozzászólásokból akarnám kihámozni az akkor történteket, az állna össze, hogy a gonosz rendőrség rajtaütött a békésen sétálgató kisgyermekes családokra, öregekre, fejbelövésre utaztak, és egyébként is, a magyarságot akarták kiirtani. Randalírozó csürhe? Ugyaaaaan! Hooool?
Agyrém ez is, mint annyi más. És ez a ragacs lep el mindent, és szomorú, hogy mennyi ember fogékony erre. Ebben az országban ennyien felejtettek el gondolkozni??? Rettenet.
A regisztráció: nem szörnyű, hogy egy kormánydöntésről (orbándöntés) szinte egyéb vizsgálat nélkül eldönthető, hogy rossz nekünk? Hogy miért? Azért, mert ők akarták, mert keresztülvitték. Mindenáron. Gyengécske logika, de működik, sajnos.
@látjátok feleim szümtükkel: Gyenge . Nem tudol olvasni ? Miért nem mered kiírni ? Fosol ? Az anonim meg alapból nem lehet magyar , hisz az ember sem , csak emberszerű lény .
Mivel maximálisan egyetértek "az övezet gázai" véleményével, nem nyújtom hosszúra mondanivalómat!
De...
Személyeskednék kicsit:
@Lencsés István: "mert nem magyar a billentyűzeted , akkor viszont MAGYAR sem vagy ,"
Ez a fajta magasan kvalifikált eszmefuttatás és a hasonló demokratikus megnyilvánulások, valamint az elmúlt 2évben megtörtént és bekövetkezett elmenyomorodás, fűszerezve a lakosság anyagi és morális leépülésével mindenképpen okot adnak arra, hogy regisztráljak és belenyomjam a virtuális fagylaltot a felcsúti Kim Dzsong Il képébe.
Ha másért nem, akkor csak! De meg kell tennem.
Aki pedig úgy érzi, hogy jobban él mint 2 éve, az tegye rendbe a dolgait, mert hamarosan lecsap rá a NAV.
@Panelproli: Az elmúlt két évben életszínvonal emelkedés volt , tehát nem kell hazudni . Az emberek persze hogy le vannak morálisan épülve mert ha valami jó történik akkor is sírnak . Anyagilag mindenkinek jobb mint két éve , aki mást állít az hazudik . Felcsúton nem lakik Kim Dzsong Il . Azaz újabb ( sokadik .... ) hazugság . Én nem érzem , hanem tudom hogy jobb mint két éve .... Ez pedig ÓRIÁSI KÜLÖNBSÉG .
@Lencsés István:
Nagyon örülök, hogy neked jobban megy mint két éve. Sajnálatos, hogy a magyar emberek 90% ezt nem mondhatja el. Ezért is kell kizárni őket a szavazásból, mert még rosszul döntenének. Normális, hogy minden törvényt átírnak napi politikai célokból és még a megvezetett emberek tapsolnak hozzá.
@poor: Az IGAZ MAGYAR EMBEREKnek is jobbasn megy . Nincsenek megvezetett emberek , mert azok már nem azok ....
@Lencsés István: Kormány által bevezetett szómágia.
Sokat kell mondani, jól élünk, jól élünk...
és akkor majd úgy hiszik (a Kormány). hogy de, jól élünk.
Örülök, hogy Lencsés Istvánnak jól megy.
Valószinűleg ezért nem vesz tudomást arról ami az utóbbi időben itt folyik.
Mintha meg sem történt volna, hogy családok kerültek utcára, sok ezer ember megélhetése vált bizonytalanná egyik napról a másikra. Tovább nem részletezem. Azoknak felesleges akik tudják. Akik meg mást tudnak, azoknak felesleges a szócséplés.
De sajnos sokan nem tudják azt hogy jobban mennek a dolgok mint két éve. Sőt érzik, hogy nem megy jobban. És ez óriási különbség.
Nem csak tudni kell valamit, hanem érezni is. Érzések nélkül a tudás csak egyszerű szócséplés!
@Panelproli: A kormány nem vezetett be szómágiát . Akinek netre futja az ne sírjon , pláne anoniman . Tudom mi folyik az országban . Erősödik a forint , csökken az államadósság és még sorolhatnám a többi jól dolgot , de felesleges , aki nem lát annak értelmetlen le írni .... Aki kikerül az utcára az saját maga miatt kerül ki , a megélhetés is saját magunkon múlik . Érzik ? :O Mit éreznek ? Hazudni mindenki tud , pláne névtelenül . Én érzem hogy nekem jobban megy , pedig nem keresk sokat , sőt .... De a jobban megyet is meg kell ugye határozni , ahogy sok mást is .
@Lencsés István: Gondolom a személyeskedés nekem szól. Nem vagyok anonim, panelproli a nevem. De ha kommenthez majd kötelező lesz személyi adatok megadása, szívesen megteszem. Egyszer már leírtam a születési anyakönyvi nevem, mire a fél komment társadalom rámtámadt, ne írkáljak egy nagy, ha nem a legnagyobb Magyar nevében. Azóta maradok panelproli. Amikor az érvek elfogynak, akkor marad a "Akinek netre futja az ne sírjon " Szánalmas érvelés. Van mobilnet pl. 2000Ft.-ért/hó. Luxus? Ha már az internetezést kell felhozni a jólét fokmérőjének, az rossz út. Nem ennek kéne lenni a mércének. Ha már ez nem természetes, akkor ott valami nagyon el van rontva.
Attól, hogy nekem nem megy rosszul, attól még másoknak és nekem is mehet rosszabbul. Nem vagyok vak és látom mi folyik ebben az országban. Azért mert nincsenek napi megélhetési gondjaim, tudom másoknak van. Én viszont nem tettem fiókba az empátiám.
Azt állítani, hogy aki az utcára kerül az csak magának köszönheti és a megélhetés is csak az egyénen múlik, az nagyfokú badarság.
Az a személy aki ezt gondolja elrugaszkodott a realitás talajáról és nem is kívánom meggyőzni az ellenkezőjéről. Úgy vélem eljön a pillanat amikor a saját bőrén tapasztalja majd meg, milyen amikor tehetetlenül nézi azokat a történéseket amikbe nem tud beleszólni és éppen az életének a további sorsát alakítja nem éppen pozitív irányba.

András a Panelproli.
@Panelproli: De anonim vagy hisz nem Panelproli van a személyidbe írva . ( Ha nem rendes névvel írkál , többet nem reagálok . ) A tényt nem kell érvelni . Az pedig tény hogy akinek netre futja az ne sírjon , de máskor idézzen pontosabban , köszönöm . :) Igen akinek másra nem telik annak luxus a net . Én is látom mi folyik az országban . Ha sokaknak nem tetszenének a kormány intézkedései akkor töntetnének , de nem teszik . Tehát nem kell sírni . Akinek napi megélhetési gondjai vannak , de netre telik az ne sírjon . Utálom magam ismételni , tiszta általános iskola .... ) Nem badarság . Minden csak saját magunkon múlik . A kormámy pedig csak jobbá teszi a helyzetet . A realitás az amiről írok , én ugyanis akkor írok csak amikor tényem van . az életünk sorsa csak magunkon múlik . ( Ezt is sokadszorra írom , de hát megértem hogy nem jut el ha nincs hova .... )
@Lencsés István: Ctrl-C, Ctrl-V
"Akinek netre futja az ne sírjon" Mi nem volt ezen a pontos?!
Nekem András van a személyimben.
Mivel én nem láttam a tiéd, nem tudom Lencsés István ír-e nekem?
Javaslom akkor nem is szabad írni soha senkinek, mert itt nagyon sokan nem a valódi nevükkel regisztrálnak. Nekem nem is a nevem a fontos, hanem inkább amit írok.
Ha trágár szavakkal pocskondiáznék, akkor megérteném miért probléma valakinek, ha nem a valódi nevem van feltüntetve.
A felhasználónév és a Vezetéknév nem kell, hogy azonos legyen.
Kicsit elkanyarodtam...
Visszakanyarodnék.
Ahhoz viszont nincs mit hozzátennem.
A nevekről szóló hosszas vita és hogy pontos-e amit Ctrl-Vével kimásoltam, felesleges és értelmetlen időtöltés számomra.
Fentebb lévő sorokban már elmeséltem amit akartam.
Van aki érti, de nem kötelező. Nem vagyunk egyformák.
Andriska
süti beállítások módosítása