Sortilegus posztja

A Nemzetgazdasági Minisztérium több dolgozójának egybehangzó (de csak négyszemközt elhangzó) állítása szerint Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter legutóbbi, 370 milliárd forintos megszorító csomagjáról még a minisztérium illetékes államtitkárai és helyettes államtitkárai is csak akkor értesültek, amikor Matolcsy bejelentette a csomagot. A tárcánál dolgozó szakemberek pedig már hosszabb ideje a fejüket fogják a sok átgondolatlan ötletelés miatt, amelyek végrehajtása (a vonatkozó jogszabály-tervezetek előkészítése) viszont rájuk hárul.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium munkatársai (szintén csak szűk körű beszélgetések során) szintén arról számoltak be, hogy a hozzájuk tartozó szakterületekkel kapcsolatos döntésekről sokszor előbb értesülnek a sajtóból, mint a minisztérium vezetésétől. Az már nemcsak szűk körű magánbeszélgetésekből, hanem a médiából is közismert, hogy az országunk megítélését jelentősen befolyásoló külpolitikai döntéseknél még a külügyminisztert vagy munkatársait sem szokták megkérdezni - ez vezetett olyan diplomácia kudarcokhoz, mint az azeri baltás gyilkos kiadatása vagy Orbán Viktor kiállása Grúziában az elnökválasztást nem sokkal később elveszítő Szaakasvili mellett.

A rendszerváltás után a gazdasági döntéseket sok esetben alapos tanulmányok előzték meg, a döntéseket a minisztériumi szakapparátus készítette elő (esetenként külső tanácsadókat is bevonva), ezek jelentős részét nyilvánosságra hozták, és hagytak időt a javaslat szakmai, néha társadalmi megvitatására is. Bár akkoriban is sok hiányosságot lehetett tapasztalni ezen a téren, azonban legtöbbször létezett valamilyen fogódzó, ami segített eligazodni. Ez a helyzet az évek során fokozatosan romlott. A legfelső szinten folytatott, megalapozatlan ötletelgetés igazából Gyurcsány Ferenc alatt teljesedett ki, de még az is semmiség volt ahhoz képest, amit az Orbán-kormány művel.

Országunk Pol Pot-szindrómában szenvedő vezetői úgy érzik, nincs szükségük szakmai elemzésekre, a magasan képzett és tapasztalt szakértők alkotó munkájára. Megalázó módon semmibe veszik őket, csupán a szűk körben meghozott döntések ellentmondásmentes végrehajtására kárhoztatják a jobb sorsra érdemes szakembereket. Még kevésbé van szükségük nyilvános szakmai, társadalmi vitára, erre nem is biztosítanak időt: nem ritka, hogy a törvénymódosító javaslatokat a benyújtásuktól számított néhány órán belül meg is szavazza az országgyűlés.

A kormányzás minősége viszont alapvetően meghatározza a társadalom, a gazdaság állapotát. Talán semmi sem példázza ezt olyan jól, mint Korea. Az 1950-es évekig az országnak közös társadalmi berendezkedése, történelme, kultúrája, nyelve és – afrikai szintű nyomorral azonos – életszínvonala volt. Ma Dél-Korea a világ egyik legfejlettebb, legversenyképesebb állama. Észak-Koreában pedig éheznek az emberek, az egy főre eső bruttó hazai termék (GDP) huszada a dél-koreainak. Mindezt „csupán” a kormányzás (az intézmény- és jogrendszer) eltérő volta eredményezte.

(képek forrásai: egyik, másik)