Igaziak-e a Puzsér-féle lázadók?

2013.01.15. 07:30 Tékás Lacika

A Fent és Lent blog Dr. Bibó című sorozata jelentkezik. Kígyónak lábsó, magyaroknak offshore.

punk madár.jpg

Nyáron jól meglepett minket Dr.Bibó, amikor a csajokról beszélt nekünk - persze a maga módján -, de azért most is sikerült egy pillanatra sokkolnia a blog szerkesztőségének tagjait, amikor a kunyhójához érkezvén a Csillag születik kiszűrődő hangjaira lettünk figyelmesek.

Mi tapintatosan nem is kérdeztünk volna rá erre a furcsaságra, de Dr.Bibó nem hagyta annyiban a dolgot.
- Jöjjenek csak, fiúk, foglaljanak helyet. Épp csak felvételről néztem a Csillag születiket, majd folytatom máskor, úgy is láttam már ezt a részt is vagy ötször.
- Ó, hát mi nem is tudtuk, hogy szokott ilyet nézni a tanár úr...
- Pedig szoktam. De ne ijedjenek meg, csak a Puzsér Robi miatt. Tudják, érdekesnek tartom az ő szerepét az egészben.

Ennél a pontnál Dr. Bibó felvette az ölében fekvő könyvet.

- Az a félőrült McLuhan írta egyszer, hogy “(a) költő, a művész, a detektív, bárki, aki segít minket élesebben látni a dolgokat, általában antiszociális, nem könnyen alkalmazkodó típus, nem követi az aktuális trendeket. Gyakran valamiféle furcsa szálak fűzik egymáshoz az antiszociális embereket a valóság éleslátásának képességével. A megmutatás kényszerét és a környezettel szembeni antiszociális erőt láthatjuk meg A király új ruhája (más fordításban: A császár új ruhája) című történetben. A jólnevelt udvaroncok - mivel érdekükben állt - a királyt csodás ruhába öltözöttnek látták. Az “antiszociális” kölyök, aki még nem idomult hozzá a környezetéhez, világosan látta, hogy “a király meztelen”. Ő tudta csak pontosan érzékelni a valóságot.” Gondolom értik már a problémát.

- Nagyjából igen, de én például örülnék némi magyarázatnak - feleltem.

- Jó. Tudják, ez a Robi fiú is nyilván annak a rendszernek a része, amit olyan nagy hévvel kritizál. Sőt, pont ez a kritikai pozíció az övé, azért lehet benne a rendszerben, mert ő a “nagy odamondó”, a “lázadó”, ilyenek. Őt azért alkalmazzák, mert a nézők szeretik azt, ahogyan ő azt mondja, hogy "a király meztelen". Nyilván elég jól keres egy-egy olyan műsorral, amiben mindent és mindenkit leszól. Szóval a rendszeren belülről a leghangosabb kritikusa az egésznek. Noam Chomsky is valami ilyesmit csinál mint az egyik legelismertebb amerikai tudós és közéleti szereplő, “public intellectual”, aki nyilván egy megbecsült valakiként kritizálja állandóan azt a rendszert, ami őt magasra emelte. Azon gondolkodom, hogy a Puzsér Robi vajon a magyar popkultúra Noam Chomsky-ja e, vagy csak “szélhámos”, aki ügyesen előadja a lázadót, közben pedig teljesen rendszerkonform. Arra a válaszra hajlok, hogy ő valahol a két szerep között van, az utóbbihoz közelebb. McLuhannak nyilván igaza van abban, hogy az “antiszociális kívülállók” időnként tisztábban látják egy rendszer hibáját, mint a benne lévők, már csak azért is, mert nem fűződik érdekük a rendszer fenntartásához. De a perifériáról jövő hangokat nagyon ritkán halljuk meg. Szerintem a puha és teátrális rendszer-kritika is jobb a semminél. Nem hiszem, hogy csak annak a lázadásnak lenne értéke, amit mondjuk az aurórás fiúk csináltak.

“Csobban a kő,
Gyűrűzik a hullám,
Lepörög újra minden, ami volt.
Nincs pénzem,
Nincs munkám,
Üvegből iszom a bort.
Nincs más, csak egy szál gitár,
Szidom a rendszert, forradalmár
én vagyok egyedül '88 telén.”

Érdekel, hogy maguk szerint van-e társadalmi haszna annak, amit mondjuk a Puzsér csinál, vagy ő ugyanolyan csillivilli médiaszereplő, mint a többi. A Puzsértól eltekintve: hisznek maguk a belülről bomlasztásban, az intézményesült lázadó-pozícióban? Megtennék nekem, hogy megkérdezik a kommentelőiket? Ők olyan jókat szoktak írni!

Dr. Bibó - Vége - aláírás.JPG

(Az idézet forrása: McLuhan, Marshall 1967. London: Penguin Books: 88. Fordítás: Tékás Lacika)
(A zárókép eredetijének forrása
)

A Dr. Bibó sorozat további részei:

1. A médiabotrány mint nyilvános akasztás
2. A fesztiválokon sincs elég jó nő?

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr595016737

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Puzsér egy senki, de Chomsky-t messze nem a rendszer emelte magasra. Az általa kitalált formális nyelvek nélkül nem tartana ott az informatika ahol ma tart és az informatika nélkül a világ se tartana ott ahol tart. Ő egy olyan súlyú felfedezést rakott le az asztalra mint a gőzgép. Hogy nem teljes erejéből lázad? Mutassatok még egy ilyen idős forradalmárt.
@RuinDone: Ha Puzsér egy senki, akkor te ki vagy?
Szerintem asszociálist kellett volna írni antiszociális helyett, mivel az antiszociális a pszichopata szinonímája és a legsúlyosabb személyiségzavar. Sokan összekeverik.
Remélem, hogy Puzsér is csak egy póz, ahogy a Jáksó féle balf.sz is csak egy póz.

Már, hogy azt is remélem csak.
Aki nem néz TV-t, az mit mongyon?? Őszintén kérdezem: Ki ez a Puzsér?
Puzsér semmi újat nem mond. És a nép tudja is hogy igaza van, mindig is tudta.
Puzsér csak egy jel, ami jelzi, hogy a nép olyan ostoba, hogy a hülyesége tudatában is önként és büszkén hülye marad.

Jó lenne már egy ilyen jel pl. a tudományban meg a magaskultúrában is.
@Gogol: Valószínűleg egy másik senki, aki nincs a pofánkba tolva, mint a Puzsér.
De itt a kérdés az volt, hogy ki a Puzsér, nem az, hogy ki a kommentelő.
@doggfather: Na az megy! Klasszik.hu, egész nap, ha lehet.
Ha valaki tényleg figyelte és nyomon követte Puzsér Róbert rádiós, tv-s és internetes szerepléseit (Szélsőközép, Demokrácia Rt., Apokalipszis Rt., Na, mi újság?, Lapzárta, Szigorúan Ellenőrzött Mondatok, kulturpart.hu, RadioCafé, puzser.hu, A hét mesterlövésze stb. nem ítél ilyen sommásan. Ez nem csillivilli médiaszereplés. Minden egyes megnyilvánulása előre visz. Feltéve ha van "hallása" az embereknek erre a fajta társadalomkritikára. Régi magyar átok, hogy ha valaki tehetséges és figyelemre méltó, azonnal kikezdik. A sok tehetségtelen jobban érzi magát egymás közt. Nem kell oda olyan aki rávilágít hibáinkra...
@doggfather: akkor világos, hogy miért nem ismerem. De annyian vannak ezek a média emberkék, inkább meg sem próbálom követni...
Mire jó tévézni? Az olyan trendi dolog, meg szórakoztató? Legyen miről beszélni a semmiről társaságban?
Tudjam mit kell venni, mihez tartsam magam ?

Nagyon gagyi.
Szerintem, a következő videó mindent elmond Puzsér Róbertről.

www.youtube.com/watch?v=2N90LQIKy8E

Azért jó ezt elemezni, mert itt nem bizonytalanodunk el a vélt társadalomkritikai tartalom miatt. Itt egyértelmű, hogy egy felkészületlen ember nyilatkozik butaságokat egy olyan témáról, amiről fogalma sincsen és még csak a fáradtságot sem vette, hogy felkészüljön. Azzal adja el magát, hogy nagy szája van és próbál mást mondani, mint amit szerinte a tömeg mond.

Ugyanezt csinálja bárhol máshol.

Beletaposni a folyóba és hullámokat kelteni mindenki tud, de a folyót más irányba terelni óriási munka és a kettőnek semmi köze egymáshoz.
Puzsér egy fasz. Kb. annyira érdemes foglalkozni vele, mint a kiszel tüncivel.
@dreia: ez így van, csak hozzátenném, hogy az "-a" a fosztóképző, tehát aszociális, és nem "asszociális". Asszociálni képzettársítást jelent, szóval az más.
Puzsér már évekkel ezelőtt ismert volt pl. a Hét Mesterlövésze műsorával, ami szerintem kiváló volt.
Szóval van összehasonlítási alap. Szerintem konzekvensen ugyanolyan maradt, nem "kurvult el", pedig nagy volt a veszély.

endike fogalmazta meg legjobban.
Ő tényleg csak kimondja a nyilvánvalót, a tragikus az, hogy ez az emberek 90%-ának újdonság. Mármint, hogy ami a pofájába ömlik, az fos.
Aki a CSSZ óta figyeli és az alapján ítéli meg Puzsért, az olyan, mintha Goerge Harrison halál után ismerné meg a Beatlest és most írna kritikát róla. @avionics remekül összeszedte Puzsér korábbi műsorait ( talán a Gang maradt ki ). Igaz, hogy Robinak kicsit bulvárosodnia kellett, hogy bekerüljön a bulvárba, hogy aztán jól kifigurázhassa, odamondhasson neki. Vannak rossz allűrjei ( pl. vitában nem viseli el ha ellentmondanak neki ) de negyon ott van tudásban és stílusban.
Röviden: Puzsér a balfaszoknak ( vagy -ról ) megmondja, hogy balfaszok, ezen a balfaszok megsértődnek, mások meg kiakadnak, hogy hogy mondhat ilyet, hogy balfasz, az egy csúnya szó, mégha egyet is értenek vele.
@johevi: "de negyon ott van tudásban és stílusban. "
Pont nem. Egy igazi félművelt büdös bunkó, aki ezt választékos szókinccsel és a vitapartner földbedöngölésével próbálja elrejteni.
semmilyen személyes kockázatot nem vállal ezzel a szereplésével, finoman szólva.
másrészt, aki "belülről" kritizálja a rendszert, eleve nagy-nagy gesztust tett a rendszer elismerésére.
benne, sőt belőle él, vagyis érdekelt a fennmaradásában.
ezekkel együtt akár jót mond, akár hülyeséget, nem hat hitelesnek.
@avionics:
" Régi magyar átok, hogy ha valaki tehetséges és figyelemre méltó, azonnal kikezdik. "
Ez nem magyar átok.Swift ( nem a suzuki)monotta volt, hogy ha megjelenik a világon egy lángész, onnan lehet felismerni, hogy a tökkelütöttek azonnal szövetkeznek ellene.
@manókomment: Pontosan. Lehetne úgy is kritizálni valamit, hogy nem szerepel benne és veszi fel a többszázezres gázsit. Olyan ez a proliknak, mint Hofi volt annak idején, "ez aztán megmondja nekik" ... naná, mert hagyják.
Igen, itt az a nagy gond, és épp ezért nagyon is jellemző, hogy "ők", a többség, csak a tévés gagyiból ismerik Puzsért, és nekik ez már a forradalom, a jól eső kispolgári pukkadás és borzongás, szomorú, hogy csak emiatt, ezután téma egyáltalán.

Én a tévében nem láttam, de előtte már évek óta ismertem a munkásságát, és bár néha nem értettem egyet a hogyannal, a formával, nagyon is értettem a tartalmat és a szándékot.

Nem zseni, nem váltja meg a világot, egyáltalán nem. De valaki, aki legalább gondolkodik, mondja a magáét, akár azt is bevállalva, hogy hülyeséget beszél. Hogy egy kicsit rosszízű áthallással éljek: tudja, meri, teszi, legalábbis a maga módján. Különutasan. És ez már sokkal-sokkal több, mint amire a legtöbben képesek.

Én úgy gondolom, ha személyes ismerősök lennénk, jó barátok is lehetnénk vele. Néha összeanyázhatnánk akár, de akkor is értékes ember, ha néha hülye. Sőt, néha direkt hülye. Aki hajlandó pukkadni, pukkadjon csak!
Ó, de a poszt alapkérdésére nem válaszoltam...

Igazi hát. Miért ne lenne? A hitelessége nem azon múlik, hogy mennyit keres vele, hol adja elő magát. Ez csak a kellemes összekötése a hasznossal. Ha a piacon, a nagy tévénél is van piaca a polgárpukkasztásának, miért ne adja el ott?

Csak a helyén kell kezelni. Nem vátesz, nem próféta, nem megváltó. Ne emeljük piedesztálra, és akkor nem is kell lerángatni onnan, hogy ettől mi magunk érezzük jobban és jobbnak önmagunkat! Aki a vélt intellektuális magasságaiból fakadóan ezt teszi, az ugyanannak a rendszernek a része, mint amiről azt hiszi, hogy kívülről nézi és kritizálja.
Puzsért én sok sok évvel korábban rádiókból ismertem meg a fennt említett (Apokalipszis Rt. stb.) műsoraiban, és nagyon egyetértettem vele. A TV-s szereplése egy bevallott kilengés volt és különben is miért ne, kell a cash is néha? A csávónak rohadtul igaza van, néha hülyeségeket is beszél persze, de köztudottan csak az nem tévedhet el aki otthon marad, aki sokat pofázik az néha belefut ebbe-abba. Messze a leghitelesebb és legérdekesebb arc a magyar médiában. Pont.
Ez a poszt teljesen álságos, álnaiv kédéssel ("Azon gondolkodom, hogy a Puzsér Robi vajon a magyar popkultúra Noam Chomsky-ja e, vagy csak “szélhámos”, aki ügyesen előadja a lázadót, közben pedig teljesen rendszerkonform."), és egyben hangulatkeltő, következésképp etikátlan. Szégyen a blogíróra nézve.
@RuinDone: és te ki vagy? csak egy belvárosi mihaszna anyakedvence lehetsz, akinek savanyú a szőlő...
HMM....TÁRSADALMI HASZNA, CSAK A ZSEBÉRE NÉZVE VAGYON, MERT ŐT IS A BRANCSBA TARTOZÓ HAVEROK NYOMTÁK BE, HOGY EBBEN A ROHADT VÁLSÁGBAN AZÉR Ő IS KERESSEN MANIT, MINT A TÖBBIEK ! HAHAHA...
@doggfather: inkább azt reméljed, hogy a blikk híreit meg tudod érteni elsorvadt agyaddal és kitalálsz a wc-ig. Egyébre aligha lehetsz képes már...
@nincs_itt: aki keres, talál... a neten nem nehéz. Egy tanács: ne csak nézz, de LÁSS is!
@kultúrpesszimista: Mitől álnaív a kérdés? Milyen hangulatot keltek, és miért probléma a hangulatkeltés egy (szerintem amúgy tök visszafogott) véleményposzt esetében?
@endike: jól beszélsz, egyetértek... sajnos a többség agyhalott alvajáró, de páran már ébredeznek...
@Tékás Lacika: azért, mert amit pl. endike írt, az evidens és bárki beláthatja magától is, átlagos intelligencia kvócienssel. Puzsér Róbert megosztó személyiség és nyilván várhatók pro és kontra, pozitív és negatív vélemények. A baj az, hogy az általad felvetett nyitott kérdés(ek) nem a tevékenységét és intencióit helyezi fókuszba, nem mélységében tekinti át az elmúlt közel egy évtized médiamunkásságát, hanem felszínes megközelítésben, hatásvadász módon veti fel azt a teljesen álságos kérdést, miszerint "van-e társadalmi haszna annak, amit mondjuk a Puzsér csinál, vagy ő ugyanolyan csillivilli médiaszereplő, mint a többi"... Hogy tessék?! Van-e értelme ennek? Közel 10 millió Győzikenéző országában, ahol a Hot! és a Blikk a legolvasottabb írott orgánumok?! Nem is értem...

Nem, Puzsér emelt hangjára, kifakadásaira nyilván semmi szükség. Éljen a kollektív elmehábor és demencia. Hajrá!
@Tékás Lacika: Talán nem álszerénység, ha a kérdésedre a korábbi két hozzászólásomat ajánlom válaszul.

De mások is megírták az igen hasonló véleményüket.

Ha nem akarod érteni, akkor áll az álnaivitás és a hangulatkeltés vádja, ha pedig valóban nem érted, akkor érthető, de szomorú a rácsodálkozásod.
Bevallom eleinte bekajáltam a fazont, de nyílvánvaló, hogy színjáték az egész. Ha én most átmennék a nagyfőnökhöz beszólnék neki, aztán leszarnám az asztalát, akkor valószínűleg holnap nem kellene bejönnöm dolgozni.

Manipuláció az egész, mint kb minden műsor a kereskedelmi tévékben.
@avionics: köszönöm, helyettem írtál. Erről van szó.
@Petyat: hidd azt, ami számodra kényelmes az otthon akolmelegében. Ettől még az igazság másutt van, ezt hidd el. Vagy ne hidd el...
@_Mizantróp_: ...akarom mondani: Talán nem SZERÉNYTELENSÉG, csak már az "álnaiv" járt a fejemben, és a kézből is kiszaladt, összecsúszott.
OFF

Egy hosszabb beszélgetés Puzsérral, akit érdekel:

www.youtube.com/watch?v=icXR4WQRop0
@Silent Bob: ez ténybelileg nem igaz. A magadfajta irigyek vetik ezt a szemére, nevezetesen hogy félművelt, hogy felszínes és más ostobaságok... De olyan szinten kilóg a lóláb, hogy csak az ember arcába bele nem ér... Sok az irigy, na.
Egy totálisan elszellemtelendett, provinciális lyukban provinciális ostobaságokat fecsegő, nyomokban talán szellemes médiaripacs.
@bgp: Kissé ellentmondásos a válaszod.
@kultúrpesszimista: Hogyne, aki kritizál az csak irigy lehet. Gondolom láttad a Batmanes beégését, rendkívül felkészült filmkritikus képét mutatta.
@Lobelt Ledfold Reloaded: Ennyi. Bár akad még hiteles ember a médiában, még ha akadt is bulvárkitérője bőven...
@Silent Bob: nézd, bevallom, engem az egész Batman és Csillagok háborúja hisztéria - mint filmjelenségek és kultusz - nem érdekel, totálisan hidegen hagy, mint Kiszel Tünde vagy épp Alekosz. Miközben - hangsúlyozom - imádom a jó filmeket. DE! A "Puzsérság", mint médiajelenség mibenlétét, hitelességét fikarcnyit sem befolyásolja az, ha egy-egy film kapcsán mellélő, horribile dictu baromságokat mond. Ismétlen, a Batman kapcsán ebbéli vélt vagy valós tévedését nem tudom megítélni. Ettől függetlenül teljesen egyedi megközelítésben képes interpretálni filmeket - a vígjátékokon át a drámákon, sci-fin keresztül a művészfilmekig. Aki hallgatta a műsorát a néhai Cafén, tudja, mit beszélek. Én éveken át hallgattam...
@kultúrpesszimista: "nem a tevékenységét és intencióit helyezi fókuszba, nem mélységében tekinti át az elmúlt közel egy évtized médiamunkásságát" Mert nem annyira Puzsér érdekel, hanem az a szerep, ami a CSSZ-ben az övé, és amivel (tőle függetlenül) máshol is lehet találkozni, a "kint is vagyok, bent is vagyok", a "hivatásos beszóló" szerep, ilyesmi. A beszélgetés linkjét köszönöm, tök jó! Erre nem válaszoltál: "Milyen hangulatot keltek, és miért probléma a hangulatkeltés egy (szerintem amúgy tök visszafogott) véleményposzt esetében?"

@_Mizantróp_: "De mások is megírták az igen hasonló véleményüket." Meg az igen különböző véleményüket is. Lásd például Silent Bob, manókomment vagy
Petyat reakcióját.

"Ha nem akarod érteni, akkor áll az álnaivitás és a hangulatkeltés vádja, ha pedig valóban nem érted, akkor érthető, de szomorú a rácsodálkozásod." Olyan variáció nincs, hogy értem, de máshogy gondolom?
@Tékás Lacika: de, van. Viszont ez a fajta gondolati, véleményalkotási szabadság nem elfogadható akkor, amikor tényekről van szó, márpedig Puzsér eddigi médiamunkássága és szándékai tények kérdése, nem relativizáló, szubjektív elmélkedéseké...
@kvadrillio: neked már elpárolgott az agyad. Menthetetlen vagy, a kocsmák kiskirálya. Szánalmas.
Persze, Puzsér és az összes többi megmondóember is egy kitalált szerep, senki nem így születik, ezt csiszolják, igazítják, míg megjön a várva várt áttörés és utána ő az ügyeletes őszinte, de nyers megmondóember.
Nekem semmi bajom Puzsérral, de azt felejtsük már el, hogy mindenki eredeti, aki képernyőre kerül. Nem. Kimunkált, kitalált, megcsinált mindegyik. Az antihősök és a kritikusok is. Patikamérlegen mért botrányok...
@kultúrpesszimista: "Puzsér eddigi médiamunkássága és szándékai" - de engem nem ez érdekelt itt. Puzsér egy bizonyos szerepe, munkája alapján írtam valami általánosabbról.

"szubjektív elmélkedések" - Isten hozott a blogok világában! :)
@Bernáth Tamás: egyetlen erényed, hogy névvel vállalod ezt a dőreséget. Nem igaz. Mióta is követed PR-t a médiában? Használsz szavakat, látszólag értelmesek egy leírt mondatban, de ettől még nem lesznek igazak. Millió ellenpélda van, elég, ha csak végighallgatsz egy néhai Szélsőközép műsort...
@Tékás Lacika: A "mások is megírták" résszel mindössze arra utaltam, hogy az értetlenséged meglepő, hiszen már előtte láttad, amire aztán rákérdeztél.

Egyikünk sem bírja az abszolút igazságot, nyilván.

De Puzsér sem, épp ez volt a mondanivalóm egyik lényegi eleme, és épp ezért az álnaiv kérdésfelvetés - a túlértékelés és a rákövetkező meztelenakirályozás arra utal, hogy ugyanúgy a bulvárt meglovagolva szeretnél érdeklődést, nyilvánosságot szerezni, mint a kritizált szereplő, vagy tényleg naiv vagy, de akkor meg nem csoda, hogy még a Robinkon is pukkadsz.

Nekem így látszik. És igen, szabad másképp gondolni, nagyon is!

(Nem róluk van szó, tehát csak így, zárójelben és név nélkül mondom, hogy az inkább a "Puzsér egy kamu/műlázadó, eladta magát" véleményre hajló kommentelők egy részét nem tartom sokra/mérvadónak az itt, vagy korábban máshol látott formai és tartalmi produkcióik alapján.)
@Tékás Lacika: de ahhoz, hogy a "valami általánosobbról" érdemben lehessen írni és eközben kellő alappal és ítélőerővel górcső alá kerüljön valakinek a személye, személyisége és médiában betöltött szerepe, nem árt, ha magát az illetőt, valamint korábbi munkáit is figyelembe vesszük.

Blogok? Ja, ismerős. Megannyi grafomán, akik sokat fecsegnek, cséplik csak a szavakat és ujjal mutogatnak, miközben...
@_Mizantróp_: "ugyanúgy a bulvárt meglovagolva szeretnél érdeklődést, nyilvánosságot szerezni" Álnéven blogolok, szerinted magamnak akarok nyilvánosságot szerezni? :) Amúgy meg én használok bulváros elemeket, de nem vagyok része a bulvárnak, ő meg igen. Nem vagyok abszolút bulvár-ellenes egyébként, csak tisztázni akartam a viszonyokat.
@kultúrpesszimista: "Blogok? Ja, ismerős. Megannyi grafomán, akik sokat fecsegnek, cséplik csak a szavakat és ujjal mutogatnak, miközben... " És a kommentelőkről mit hallottál? ;)
@Tékás Lacika: róluk aztán végképp semmi jót, tisztelet pár kivételnek, mert akadnak - itt is. De többségük vagy teljesen retardált, vagy cinikus kibic provokatőr... vagyis igaz a mondás a blogírásnál is: "a kevesebb néha több"...
Egyébként még továbbgondolva a dolgot, azt hiszem, hogy a megértés és a cinizmus különböző értelmezési szintjein bukik ez a vita.

Első lépésként valamennyire érteni és ismerni kellene Puzsért, mint jelenséget, aki minidig is ugyanez a figura volt, csak kisebb közönség előtt művelte ugyanezt.

A következő lépés lehet, hogy milyen körben engedjük meg a kritikáit, a cinizmusát.

Ha X.Y. médiaszereplő, aki mindig is a nagyoknál, a reflektorfényben tevékenykedett, nőtt volna fel, és most hirtelen ilyen "lázadóvá" vált volna, akkor nyilván rá kellene kérdezni a hitelességére. De P. máshonnan jön.

Cinikus, kritikus, "szabadszájú", de nem most lett ilyen, a cinizmusa pedig már inkább alkati kérdés.

Van olyan (pl. én), aki képes lenne ugyanerre, de kielégíti, hogy a baráti körben, otthon (vagy nagy ritkán mondjuk itt) "fröcsög", és van, aki úgy gondolja, hogy ha adott a lehetőség, belép a rendszerbe, és ott is előadja.

De ettől még a tartalom és a szándék, a hitelesség nem kétséges, hiszen korábban tét nélkül is ugyanezt mondta.
@Tékás Lacika: Elég hihetetlen, hogy nem tudtad előre, hogy milyen pörgős lesz az a bejegyzés, amiben az elmúlt időszak egyik legmegosztóbb, és ezért legfelkapottabb bulvárfigurájáról írsz, méghozzá ilyen pszeudo-intellektuális, távolságtartó, de valójában nagyon is egyszerű megközelítésben.
@_Mizantróp_: "Elég hihetetlen, hogy nem tudtad előre, hogy milyen pörgős lesz az a bejegyzés, amiben az elmúlt időszak egyik legmegosztóbb, és ezért legfelkapottabb bulvárfigurájáról írsz" Dehogynem tudtam, örülök is a pörgésnek. :)

"pszeudo-intellektuális" - lol.
Bibó, Chomsky, McLuhan, Puzsér jól megél belőle, de te láthatóan egy állástalan bőcsész' vagy... :D

Igen, hiszek a belülről "bomlasztásban", ami nem igazán bomlasztás, csak egy a valósághoz közelebb álló vélemény, erre mindig szükség lesz, még ha a legtöbb ember egy perc alatt el is felejti.
Megvettem és most olvasom Puzsér Szélsőközép című könyvét. Nyugodt szívvel elmondhatom, hogy ezelőtt, egészen a Fábry-nál történő felbukkanásáig, soha életemben egyetlen büdös szavát, egyetlen mondatát sem hallottam addig Puzsérnak, mert pl.ezeket a kereskedelmi TV-ben futó megacsillagszületik műsorokat, csak halálos fenyegetettség kényszerítő hatására lennék képes megnézni és azt sem tudtam, hogy ilyen rengeteg rádiós-blogos mittodéménmilyen műsora volt, mint amit @avionics: kommenttelőtárs felsorolt,(utoljára 1975-ben hallgattam rádiót, ez biztosan hiba) de most azt kell mondjam: Puzsér egy zseniális arc.
A könyv: brutálisan szórakoztató, kíméletlenül gyilkos társadalom/politika/politikus/országkritika, durva grafikai anyaggal körítve. A könyv élvezetét nyilván külön megkönnyíti számomra, hogy elsöprő részben egyetértek a leírtakkal, de aki lábrázást kap a fent nevezett úrtól, valószínűleg azt sem hagyja hidegen ez a stílusbrutalitás, ahogy Puzsér a véleményével az olvasó képébe mászik.
@kennyking: Micsoda igazság. Swift egy idegen lény volt. Szintén zseni. Szerintem tele lett a töke a Földlakókkal és ő is hazament. (MiB)

Ja és mielőtt valami kretén megjegyzi: nem a könyvkiadónak dolgozom.
@Tékás Lacika: Bizony az. "LOL".

Attól, hogy "Dr. Bibó" bedobja Chomsky nevét, maga az alapkérdés álnaiv, épp a félműveltek fogékonyságára építő húzás marad.

Puzsér elég bejáratott ahhoz, hogy Gipsz Jakab szeresse és háborogjon rajta egyszerre, az egyszeri "diplomás" meg megmutathassa, hogy ő bizony felette áll ennek a "ripacsnak", és ettől érezze jól magát.
Lacika, azt hiszem nem sikerült megértened az Andersen mesét. A kisgyerek nem azért mondja ki azt, hogy a császár/király meztelen, mert egyedül ő lát rá a rendszer hibáira, ő ugyanis antiszociális, míg a többiek a szerves részét képezik a rendszernek, ezért ruhát látnak a császár/király testén. Mindenki jól látja, hogy nincs rajta ruha, csak a hivatalnokok meg az alattvalók korruptak, ezért azt hazudják, hogy "jaj, de szép szövésű, drága kelme" stb. A kisgyerek viszont kimondja azt, amit mindenki más is pontosan lát, csak félelemből vagy szervilizmusból elhallgat.

A Puzsér valójában csak őszinte, az már csak egy szomorú látlelet erről a társadalomról, h ezen mindenki értetlenkedik.

Az meg ténykérdés, h mindezt nagy nyelvi erővel és érdekes szempontok felvetése mentén tolja.

Azt gondolná az ember, h legalább ez a blog érti és értékén képes kezelni a jelenséget.
@_Mizantróp_: "az egyszeri "diplomás" meg megmutathassa, hogy ő bizony felette áll ennek a "ripacsnak", és ettől érezze jól magát" Egyáltalán nem írtam, hogy felette állnék, a poszt pont hogy arra jut, hogy van annak értelme, amit ő csinál.
@aranylövés: "Lacika, azt hiszem nem sikerült megértened az Andersen mesét." Én is a te értelmezéseddel értek egyet, a posztban a meséről McLuhant idéztem, aki máshogy látja a dolgot, mint mi, de tetszik az, ahogy leírja az egészet.
@Tékás Lacika: A poszt potenciális közönségére céloztam, arra, hogy erre sokan szívesen ugranak.

És hogy emiatt aztán talán még kevésbé hiteles a bejegyzés, mint az értekezés tárgya maga.

Ezzel együtt mostanra nem maradt több mondanivalóm, így is többet írtam P.R.-ről, mint amennyire érdekel és érint. Az alapállás, a kérdés nem tetszett, de már elmondtam, amit gondoltam erről.
@nincs_itt: Mi lenne, ha egyszer, csak egyszer nem jelenne meg bármilyen médiaszemélyiségről szóló cikk alatt egy gyíkfasz, aki álmegdöbbenéssel konstatálja, hogy fogalma sincs, kiről szólt a cikk? Nincs tévéd, de nekiállsz posztokat olvasgatni tévés celebekről, csak hogy a végén megkérdezhesd, hogy kik ezek a senkik? Normális az ilyen?
@Tékás Lacika:

Nehéz olyanokkal vitatkozni akik kihátrálnak az állításaik mögül, és mindenféle McLuhan professzorokat tartanak maguk elé pajzs gyanánt. Ha egyetértesz az értelmezéssel, akkor teljesen mindegy, hogy McLuhantől vagy saját kútfőből származik, ha viszont nem értesz egyet, akkor miért operálsz vele? Mi az, hogy nem gondolod így, de tetszik Neked?!

Számomra ez egy kicsit zavaros.:)
@aranylövés: Az egész alapállításával, McLuhan mondanivalójával egyetértek, csak szerintem sem ez a mese a legpontosabb illusztráció. Ettől még úgy gondoltam, hogy jó, érdekes az idézet, használható.
@kultúrpesszimista: Ezek nem tények, hanem a te véleményed, különösen ami a szándékait illeti, hacsak nem te vagy Puzsér.
Szerény véleményemet pötyögöm be, mint mindenki, de a többi kommentet nem olvastam el. Na szóval Puzsér népitanító, megmondóember, média és filmkritikus, nem a Csillag Születikben lépet a nyilvánosság elé, hanem Budapesten és környékén fogható, elhanyagolható piaci részesedésű kereskedelmi rádiókban osztotta az észt 2005 óta. A globalizáció kritikának ő adott hangot a nyilvánosságban először Magyarországon, és talán TGM. (Jellemző, hogy 2006-ban a Magyar Narancsban is hirdették a műsorát a Szélsőközepet.) Műsoraiban valóban nagyon kritikus volt, és igen széles ívű csapásokkal osztott ki gyakran mindenkit, akit arra méltónak talált. Sokszor túlzott és torzított is biztosan. Azonban mindig megvolt benne a szociális érzékenység, és a képesség, hogy önmagára reflektáljon. Nekem személy szerint a DVD ajánló magazinja jobban tetszett a néhai RadioCafén, gyakran nagyon nagy élmény volt hallgatni, igazán színes és emberi léptékű volt.
Na most nem tagadom, hogy igen elfogult vagyok Puzsér személyét illetően, mivel a rádióműsorain nőttem föl, szocializálódtam. Mikor meghallottam, hogy benne lesz a Csillag Születik zsűrijében kicsit megijedtem. Természetesen mivel amolyan "lázadó" az attitűdöm a kereskedelmi tévékkel kapcsolatban eszem ágában sem volt nézni azt a szart, de az internet csakhamar tele lett Puzsérral. És akkor megnyugodtam, én ugyanis azt gondoltam, ha valóban ismerem őt a műsorai, és eddigi tevékenysége alapján, akkor pontosan ezt fogja csinálni. És így is lett.
HAJRÁ ROBI HAJRÁ MAGYARORSZÁG!!! :D
Puzsér méltóságos és nagy tekintélyű Úr rappje:
www.youtube.com/watch?v=Knko8-TcwiA
@kultúrpesszimista:

"inkább azt reméljed, hogy a blikk híreit meg tudod érteni elsorvadt agyaddal és kitalálsz a wc-ig. Egyébre aligha lehetsz képes már... "

Elgurult a gyógyszer papa?!
@rooklin: Arany virág szálam, nem mondtam, hogy nincs tévém, csak annyit, hogy nem ismerem. Nem fikáztam,mert NEM ISMEREM. Viszont Te, nekiállsz engem ekézni, mert Te ismered, nézed, érted, nem érted... Szerintem, éppen a sokadik, húúú de nagyonmegaszondó kiafaszagyerek. Ha, jól rémlik láttam egy részletet valamelyik műsorából, őszintén megvallva, Havas Henrik és Puzsér közül nehezen tudnám kiválasztani, melyikük a szerényebb. Szóval, örülnék ha lenne "magánvéleményed" is, amit nem valaki rágna szádba.
@kultúrpesszimista: azok a néhai dolgok P. R. esetében végül a már leírt, bulvár-madárijesztő ripacs szerephez vezettek. Időnként némi, végső soron elhanyagolható mennyiségű értelmet tölt a magyar közbeszédet és közgondolkodást uraló teljes sivárságba és bárgyúságba. Az én koromban egy úgynevezett gondolkodó ember már nem engedhet az abszolút kíméletlenségből, sem önmagával, sem mással szemben.
fú, itt nagyon fel kéne kapcsolni a villanyt. ha értitek mire gondolok, kedves kommentelők
Azt hiszem magamra veszem Gipsz Jakab szerepét és tök egyszerűen elelmélkedem az összefüggéseken. Most tök pszeudó-intellektuális leszek. (ez milyen szép szó!)
A rendszert a rendszeren belülről csak az kritizálhatja, aki erre a rendszertől engedélyt és lehetőséget kapott, ergo ő is a rendszer része.
Akinek nem tetszik a rendszer, az lépjen ki belőle.
Aki nem akar tévét nézni, az be se kapcsolja. Vagy ha már hibázott és beüzemelte, akkor kikapcsolja.
Egy rendszert a rendszer tagjaként bírálni…
Ja tudom! Ők az ellenzék.
De a rendszert nem fogják tudni megváltoztatni, amíg ott a pénz.
Petyat jól írja! Manipuláció az egész. Hovatovább parasztvakítás a milliós győzikesó nézettség támogatására. Itt van he! Nézzétek emberek, nekünk van ilyen igényes emberünk is, aki majd jól leszólja azokat a másokat, akik milliókat tettek a zsebünkbe.
Szánalmasnak tartom a más véleményű emberek le "pszeudó-intellektuális"-ozását. Kiállok abból a sorból, melyet azok alakítottak, akik szerint P.R.-től nem elalélni csupán az intelligencia hiánya.
Villany leo.
Aki szerint Puzsér "ugyanolyan csillivilli médiaszereplő, mint a többi", az határtalanul tudatlan és tájékozatlan ennek az embernek a eddigi munkásságával kapcsolatban. Kérdés, hogy miért ír posztot valaki olyan témában, amihez s3gghülye...

Mondd, a Szélsőközép adásait hallgattad? És az Apokalipszis Zrt-t? Legalább A hét mesterlövésze megvolt? A médiahackjeit a Budapest tévén láttad? Hát a Hír tévés szerepléseit? A Reklámtörvényszék epizódjait? Az megvan, hogy hány rádiótól és tévétől dobták ki, mert nem hajlott eléggé a gerince, és nem lett belőle médiag3ci? A Forrást olvastad? "Apu azért iszik, mert te sírsz" szeánszon voltál már?

Persze, tudom én, tök menő dolog csatlakozni a Puzsér Robit köpködők népes és bátor táborához, de talán nem ártana (akár egyet nem értve is) elgondolkodni azokon a dolgokon, amiket mond - ahelyett, hogy a kedves bloggerek és kommentelők vagy a "kiazapuzsér?" kérdéssel csillogtatják műveletlenségüket, vagy a "juj-de-trágár-juj-de-goromba" álszemérmeskedéssel rugdalják be a szőnyeg alá a gondolatait.

Puzsért fikázni - NEM MENŐ.
Elolvastam pár kommentet. Tanulság: Puzsér igen megosztó, ami stílusának köszönhet. Műveltsége, lekszikális tudása, intelligenciája nem kérdőjelezhető meg. Ezek tények. Stílusa sokaknak szokatlan, sokak bunkónak tartják, de lássuk be nagy űr lenne ha Ő nem lenne. Én is korábbi rádióműsoraiban figyeltem fel rá és szerettem meg. Néha én se értek vele egyet, de most őszintén: te mindig egyetértesz a pároddal? Ugye vele sem. Akkor miért várod el hogy egy médiaszereplő olyat mondjon amivel mindenki egyetért? Nem beszélve arról hogy Puzsér nem is akarja hogy egyetértsenek vele, ő csak azt szeretné hogy más szemszögből is lássuk azt amit nézünk. Én hányingert kapok a sok idióta médiától, a klassz fm -től kezdve a bumeráng faszs@gokig, az elmebeteg tehetségkutató versenyekig. Bár több ilyen Puzsér forma lenne a médiában. Fentebb Avionics mondta meg a tutit, és endike fogalmazta meg legjobban.
"Ő tényleg csak kimondja a nyilvánvalót, a tragikus az, hogy ez az emberek 90%-ának újdonság. Mármint, hogy ami a pofájába ömlik, az fos."
@GL-581 g: Végre valaki kiáll Puzsér mellett, és intelligensen érvel. 100%-ban egyetértek veled. Én pont leszarom a sok tudatlan idiótát aki csak fikázni tud. Nem érdemes időt szakítani rájuk, mert ők tényleg nem visznek előrébb, semmit nem adnak ahhoz hogy több legyek. Amúgy egyszerű: ha nem szeretik Puzsért, ne hallgassák, ne nézzék, és ne kommentálják. Minek teszik????
@aranylövés: "Azt gondolná az ember, h legalább ez a blog érti és értékén képes kezelni a jelenséget. "

Ez a blog egy műhely és sokféleképpen gondolkodunk. Én értem Puzsért és elismerem.
Én igen kedvelem a Puzsért. Én sem értek mindig egyet vele, de egyszerre tud szórakoztató és elgondolkodtató lenni. Azon nevetek mindig, hogy a dörgedelmei mögül egy olyan értékszemlélet sejlik föl, aminek normális esetben a nyomait sem találjuk kereskedelmi televíziókon, ennek ellenére egy ilyen csatornán lett országosan ismert. Pedig amit mond, az maximum azoknak a médiafogyasztóknak lehetne új, akik 18 órában falják a fókuszt, és még életükben nem láttak egy könyvet sem belülről. A Puzsér azért "rock'n roll", amiért én is annak érzem magam, mikor a nagykörúti zebrán egyedüliként várom meg a zöld jelzést. Semmi extra, inkább alapdolog, de kishazánkban annyira eltolodtak a vektorok, hogy már egy szabályos átkelés is lázadásnak számít.
@MindjártTörölnek: Ez elcsépelt recept. Beültetik a lázadó megmondóembert a soraikba, közben együtt járnak át a piroson.
Az újszülött pedig tágra nyílt szemmel lelkesedik...
Miért nem kérdezitek meg magát a Puzsért, hogy mi a véleménye saját magáról?

youtu.be/XTJjr7Yt1po?t=2m48s
Tisztelettel szeretném megkérdezni azoktól, akik nyíltan, hősiesen és teljes mellszélességgel kiállnak Puzsér mellet, miért teszik egy kalap alá Puzsér szeretetét és az intelligencia magas fokát? Hiszen épp egy intelligens kommentben olvastam, nem vagyunk egyformák és nem szerethet mindenki mindenkit. Pont azok bunkózzák le az ellentábort, akik a más vélemény kinyilvánításának lehetőségét fennen hirdetik?
Ugyanakkor nem szeretnék vakon elmenni ama tény mellett, miszerint akik bíráló szavakat írtak, nem minden esetben Puzsér intelligenciájára vagy tanult mivoltára tettek célzást, hanem azt méltóztattak megemlíteni, hogy Puzsér abban a rendszerben remekel ékesszólásával, amit éppen bírál.
Intelligens kommentelőket kérném tisztelettel, olvassanak a sorok között.
Puzsér egy hiteltelen és jellemtelen gerinctelen képmutató, aki gyógyszereken, pián és drogon él. Emberileg egy nagy nulla!!! Söpörjön inkább a saját háza táján!
Én alapjáraton bírom ezt az embert, nagyon is. Mondjuk tényleg valahol azért ütött a nyilvános jelenléte ekkorát, mert végre-valahára feltűnt kertévé képernyőjén egy értelmes ember, ami sajna ritkaság.

Amiben viszont nagyon nem érzi a határokat, az az, hogy a vehemenciától, az indulatos előadásmódtól meg a választékos szókészlettől még nem lesz valami feltétlenül IGAZ.

Volt már jó pár olyan dolog, amikor objektív, az kritizált területet behatóbban ismerő emberek számára jókora baromságot mondott ám a kritikus úr. :S

Ő most az intellektuális rétegnél szolgálja ki a csordaszellemet, mert rengeteg ember megy utána, mint a birka.

A proli a Kiszeltünde, az entellektüel meg Puzsér után megy. Róbert az intellektuelek férfi Kiszel Tündéje :))))))
süti beállítások módosítása