Amit Bajnai kifelejtett a beszédéből

2013.02.11. 08:00 aaron.

„...nincs gazdasági válság, hiszen az OECD prognózisa szerint jövőre már meghaladja a 3 százalékot a növekedés, az államháztartás közeledik egy egyensúlyi helyzethez és a forint erős árfolyama sem azt mutatja, hogy bizalomvesztés tapasztalható a magyar gazdaság iránt.”

(Bajnai Gordon, gazdasági miniszter, 2008. június 26.)

egyutt_1.jpg

A szombati E2014 gyűlésen Bajnai Gordont a „válságkezelő miniszterelnök” titulussal konferálták fel. Már ekkor viccesen vártam, hogy mi lesz, hiszen aki kicsit is ismeri Bajnai miniszterelnöki tevékenységét, tudja, hogy ugyanennyi erővel lehetett volna nyugodtan a "megszorító miniszterelnök" vagy éppen az "IMF legjobb magyar helytartója" - ez utóbbit szívesen fogják emlegetni Orbánék is. Lényeg, hogy Bajnai jött, látott, sikert aratott.

Szigetvári Viktor a kezdeti stratégiai bukás ellenére ezúttal elégedetten csettinthetett a hátsó szobában: a „trükkök százai” ezúttal is működtek, a kiváló színielőadásban még az eleinte kellemetlenkedő Juhi is meglepően jól teljesített, még úgy is, hogy kicsit látszott azért, hogy neki volt leginkább ellenére ez a sunyi mismásolás, amit amúgy Együtt2014-nek neveztek el. Aki nagyon el akar hinni valamit, meg akar találni valakit, most bizonyára sokat közeledett a volt miniszterelnökhöz. A beszéd tartalmilag meglepően rendben volt. Igazából pont az nincs rendben, hogy rendben volt.

A helyzet ugyanis az, hogy Bajnai nem hazudott. Bajnai nem is nagyon ferdített, sőt meglepően éles kritikát fogalmazott meg. Az MSZP technikáját követve felmondta szinte szóról-szóra a kisebb kormányellenes, ellenzéki szervezetek, például a HaHa és a 4K! retorikáját egy az egyben, ami - bár nem szép dolog - önmagában még mindig nem főbűn. Egész egyszerűen az történt, hogy a mi Gordonunk kifelejtett dolgokat. Eljátszotta a kedves srácot, nyilatkozott az elmúlthúszévről, és annak elkúrásairól, csak egy apróságot felejtett el: hogy

ebben ő is vastagon benne volt.

A szakértő miniszterelnök ugyanis hagyján, hogy nem elszenvedője volt az előző rendszernek, hanem része - az egyik időről-időre egyre fontosabbá váló fogaskerék, és bizony-bizony, az egyik komoly haszonélvező. Bajnai nem is olyan rég könyékig benne volt abban a rendszerben, amelynek leváltását most határozottan követeli. Nem egészen három éve még fő működtetője volt „mindannak, ami az elmúlt negyedszázadban tévútra vitte Magyarországot.” Akinek mond valamit például a Dataplex-botrány vagy a Hajdú-Bét-ügy, annak nem kell különösebben magyarázni semmit.

Bajnai Gordon azt mondta: tévútra vitték az elmúlt húsz évben Magyarországot. Igaza van. Tévútra vitték a "politikus-üzletemberek", az a kaszt, amely jelenleg is irányít, csak éppen a narancsos része. Azok, akik ugyanúgy mentik most a pénzt off-shore cégekbe, mint tette azt Bajnai annak idején. Azok, akik elkúrások sorozatát hajtották végre az ország ún. "vezetése" közben azért, hogy minél gazdagabbak legyenek. Azok, akik emberséget nem ismerve lopták el az adónkat. Azok, akik milliárdos rablásai miatt 2008 óta megszorítás megszorítás hátán érkezik.

Ezek közé az emberek közé tartozik Bajnai. Ezek az emberek, akikből elegünk van. Ezek az emberek azok, akiknek azt üzeni több, mint 50 százaléknyi választópolgár, és ezúton én is: takarodjatok a picsába!

És ez az a kaszt, melynek egyik vezető példánya tegnap délután azt akarta velem és még sok honfitársammal elhitetni, hogy 2014-től minden más lesz. Én meg rohadtul nem hiszem ezt el. Nem hiszem el attól, aki Gyurcsány régi barátja, üzlettársa, később minisztere, majd pártjának miniszterelnöke. Nem hiszem el attól, akivel kapcsolatban erős gyanú merült fel, hogy közvetetten felel emberek kiszipolyozásáért és annak következményeiért. Nem hiszem el attól, aki nyíltan vállalja, hogy családja ciprusi offshore cégeket üzemeltet. Nem hiszem el attól, akinek a holdingja körül több mint gyanús ügyek tucatja lebegett a szocialista kormányzás idején.

A helyzet az, hogy Bajnai tényleg azt csinálja, amihez ért: kihasználja az embereket. Kihasználja azt a reményt, amit olyan sokszor emlegetett, és kihasználja néhány új politikai szereplő (így a Párbeszéd, a Szolidaritás és a Milla) gerinctelenségét és megvehetőségét. Undorítóan próbálja lenyomni a torkomon azt, hogy ő aztán ártatlan, mint a ma született bárány, és vele majd más lesz. A valóság azonban az, hogy jobb helyeken azért, amit Bajnai Gordon csinált, minimum tárgyalóteremben kéne beszélnie a Millenáris helyett, és minimum szép csöndben éldegélne otthonában, ahelyett, hogy százakkal ünnepelteti magát ellenzéki megváltóként.

Mások vagyunk, ugyanazok

A válságkezelő miniszterelnök úr ugyanis most eljátssza a kisfiú esetét, aki rossz fát tett a tűzre, és illedelmesen bocsánatot kér. Azt azonban minden elvakult Bajnai-amnéziában szenvedő illető hajlamos elfelejteni, hogy Gordon nem egy egyszerű gyalog vagy egy gyengécske huszár volt az előző rendszer sakktábláján, hanem üzletemberként oligarcha, politikusként pedig miniszterelnök, tehát király és királynő egy személyben. Ez pedig nem egy olyan szerep, amit egy egyszerű „Bocsika, srácok”-jellegű mondattal el lehet intézni. Nem véletlenül felejtett tehát el a korszakváltással együtt járó valódi elszámoltatásról beszélni tegnap mindenki Gordonja.

Azt is mondta Bajnai tegnap: „ha egy kormány rosszul végzi a dolgát, akkor mi nem hazát akarunk váltani, hanem kormányt.” Tökéletesen egyetértek vele. 2010-ben az ő kormányát kétharmaddal váltotta le a Fidesz. Elvitathatatlan felelőssége van emiatt, mert jelentős szerepet vállalt abban a kormányzásban, ami miatt mára oda jutottunk, hogy Orbán azt tehet az országgal, amit akar. Én akkor is szerettem volna kormányt váltani, most is szeretnék. Akkor sem szerettem volna hazát váltani, most sem szeretnék. Így a minimum, amit elvárok a válságkezelő miniszterelnök úrtól, hogy ne próbálja nekem eladni magát úgy, mint ellenzéki Messiást, és ne próbálja meg több millió másik magyar honfitársamat is átverni ezzel.

Azt is mondta tegnap Gordon: „Sokan leszünk és jobbak leszünk, mint a régi politika képviselői”. Ez lehet, hogy így lesz, csak azt felejtette el odatenni a kis huncut, hogy sokan, jobbak, és ugyanazok leszünk. Ízlelgessük csak kicsit a veretes névsort: Kuncze, Draskovics, Bozóki, Bajnai, Szigetvári, Mécs, Heller.

Hát igen, Bajnai szerint „az Együtt 2014 az út a magyar politika korszakváltásához.” Innen is csak a fránya hárombetűs szót felejtette le Gordon: nem.

 

Lábjegyzetben hadd gratuláljak külön a két PM-es Szabónak, akiknek hihetetlen gyorsan, már tegnap sikerült beülni a fent felsorolt nagyságok közé.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr185071919

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A Bajnai faló 2013.02.13. 09:12:16

A lányommal elmentünk a Millára, pontosabban a Szolidaritás menetével csatlakoztunk a közös demonstrációhoz. Családilag cidriztünk egy kicsit azon, hogy nem-e veszélyes ez a kor gyerekeknek, de summa summárum végül is ketten nekivágtunk. Londonból iri...

Trackback: A bajnai-expressz kifutott termék, cunami veszély 2013.02.12. 15:07:09

Magyarország viccország. Egy pusztító vírus tombol a nyugati civilizáció gazdaságaiban (lásd, hogyan ment tönkre Írország, és „néhány” másik ország, évek alatt), ez pont olyan, mint egy komputer-vírus, ami szoftveresen teszi tönkre a hardvert, rossz ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

"Így a minimum, amit elvárok a válságkezelő miniszterelnök úrtól, hogy ne próbálja nekem eladni magát úgy, mint ellenzéki Messiást, és ne próbálja meg több millió másik magyar honfitársamat is átverni ezzel."

Poszt toló!

Mivel akar téged Bajnai átverni? Tudod te miről beszélsz?

Bajnai nem magát, hanem azt a tömeget akarja eladni, akik most mögé állnak, mert hisznek benne. Ha rossz az emlékezeted, akkor jusson eszedbe, amikor kormánytag volt, ő is olyan végrahajtója volt az akkori miniszterelnöknek, és a mögötte álló parlamenti többségnek, mint a mai kormány tagjai. Akkor a marsalbot nem az ő tarsolyában volt. Most a sajátjába szeretné látni, ami majd teljesen más lehetőségeket biztosít neki. Úgy, mint most orbán Viktornak. Had emlékeztesselek ár, az első OV kormányban sem mentek olyan símán a dolgok, mint most, de OV időközben rájött, hogy a vezetés nem közösségi tevékenység, hanem egyszemélyes felelősség.

Mielőtt letámadna bárki, én nem vagyok egyik oldal-párti sem, de a tényeket nem kell letagadni, mert a vakság mindig megbosszulja magát.

Bajnai szakértelme a kormányzásban már egyszer bizonyítást nyert azzal együtt, hogy az akkori tevékenységét feltétellel vállalta. Ha jól emlékszem arról volt szó, a kormányzó többség nem tehet keresztbe neki.

Nos ha Bajnai hibás a történésekért, akkor a mai kormány tagjai és a parlamenti frakció tagjai nem hibásak a mai történésekért?

Talán nem csak azt kellen nézni, hogy ki mit tett, hanem azt is, hogy amit tett, milyen feltételek mellett tette, teszi, és ki milyen segítséget, támogatást, gáncsot nyújt ehhez. A kormányzás ugyan is kollektív munka, de a vezetés egyéni. Úgy tűnik ez nem tetszik ma sok embernek, pedig enélkül a káoszból soha nem lehet kimászni.
Pedig k*rvaegyszerű a képlet.

Vagy jön Bajnai (vagy valami jobboldali, demokratikus, liberális, piacbarát formáció) 2014-ben, vagy a maradék 150-200e értelmiségi aki az SZJA 80%-át fizeti - és valamiért eddig még itt maradt - az elhúz a francba és akkor az országnak 30 évre befellegzett.
A komment író vélhetően a Békamenet tagjaként próbálja lejáratni Bajnait.
Elfelejti ugyanakkor, hogy ő maga is fizetett adót a Gyurcsány kormánynak, sőt egy levegőt is szívott vele, tehát ő maga is csak egy utolsó nemzetrontó sátáni fajzat, akinek még csak élni sincs joga.

Ehhez képest persze osztja az észt ezerrel.
A poszt írója tipikus magyar. Gratulálok. Most, hogy százezrek takarodnak el az országból, mert úgy süllyed a hajó, hogy a titanic is megirigyelhetné, csak Bajnaizni tud. Itt már réges régen nem arról szól a dolog, hogy Bajnai maga Jézus Krisztus minden jóságával együtt, hanem arról, hogy ezt a dilettáns bandát KELL LEVÁLTANI.

De a média a kezében, írott sajtó a kezében, nem az értelmiségre próbál hajtani, hanem a sült parasztra, azokra a gyökerekre, akik azt sem tudják hogy mit ikszelünk választáskor, csak a sör és a leves kell.

Inkább én is megyek, egyszerűbb..
@iBKV: Pontosan. Az esélyeink, hogy ne süllyedjünk el végleg, napról napra csökkennek. És még Bajnaival is lehet, hogy elsüllyedünk. De ha itt valami nem változik gyorsan, akkor sör meg leves sem lesz a nagy többségnek. Sötétség és hideg lesz. Valószínű, hogy a Dataplex egy zűrös ügye volt Bajnainak, de mennyivel kisebb ügy volt az, mint amiket manapság a Fidesz művel. A Hajdú-Bét kapcsán egyértelműen nem vétkes Bajnai. Csak a HírTV-n táplálkozó droidok hiszik másként.
Aki tehát Hajdú-bétezik, az butább a libáknál is.

Ébresztő. Süllyed a hajó! És nekünk ma a Bajnain kívül más esélyünk nincs!
Bajnai a kisebbik rossz? Ugyan már!
A Fidesz és az MSZP egymás komplementer párjai.
Bajnaival is el fog süllyedni az ország.
Aki teheti, meneküljön!
@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Szerinted ilyen Bajnai. De te egy szar vagy, tök mindegy, mit gondolsz.
Na, ez a posztoló is kurvák közt szeretné megtalálni a szűzanyát. Bajnai politikus, kapcsolati hálóval, gazdasági háttérrel és sok éhes szájjal, akik alig várják a zsíros kormányzati megrendeléseket.
Bizony, a szar és a fos között kell választani, ez a demokrácia. Ja, szavazhatsz még az idealista vadbarom Schifferre, aki 1%-ot sem elérve fog kiesni a parlamentből.
Miben jobb Bajnai, mint a FIDEX? Maximum annyiban, hogy szebben mosolyog rá az IMF, meg az EU. Ez eurókban is mérhető.
De ez az ország megérdemli Orbánt és Matolcsyt, pont az olyan idióta hisztizők miatt, mint a poszt írója. Viselkedj egy kicsit is felnőtten és ne köldöknéző értelmiségiként. Szar van, meg minimálisan kevésbé szarnak tűnő választás. Egy realista felnőtt meg tudja hozni ezt a döntést, egy idealista álmodozó kevésbé.
@Állítsátok meg Arturo Uit!: Bajnainak nincs köze az MSZP-hez, de nem baj. A tények ne nagyon izgassanak, mert még megártana.
@MEDVE1978: Ezért tart itt ez az ország, mert mindig megelégszünk a kisebbik rosszal, a jó helyett. Ez szimpla igénytelenség.
@Állítsátok meg Arturo Uit!: Ezt írtad: aki teheti, meneküljön! Indulhatsz, nem tartunk vissza.
@Edomer.: Nagy bölcsesség szól belőled. Akár Buddha is mondhatta volna. Csak hát hol a jó jelölt? Miért nem termelődik ki, ha igény volna rá? Aki nincs, arra nem lehet szavazni.
Na, kedvesd Áron, kapsz a pofádra rendesen, akárhogyan nézem is. Nem kell tehetetlenkedni, faszoskodni, mint az LMP, vagy mint tette Gyurcsány, nem kell nemzetieskedni, mint teszi szar Orbán, hanem kell egy olyan ember, aki ért is valamihez, s arra kell figyelni, hogy legyen minden átlátható, magyarul kedves NÉP, oda kell figyelni a politikusokra, mert különben tényleg húzzuk le a rolót.
@aaron.: hallod ember..

végre valaki, aki normálisan látja ezt a barom gordont

rengeteg ismerősöm gondolkodik azon, meglehetősen komolyan, hogy 2014-ben a bajnai szerveződésre szavaz, mert hogy a bajnai gordon milyen egy kurva jó szakember

szakember? az tény, hogy egy mocskos sok pénzt csináló üzletember, de itt nem üzletembernek kell lenni, hanem egy ország és egy gazdaság vezetőjének

kérdem én, mitől volt ő olyan nagy szakember? semmi mást nem csinált, mint megszorításokat eszközölt

hát baszki, ez a szakpolitika? hogy megszorít? úgy, hogy közben semmilyen strukturális átalakítást nem csinál, tehát hosszú távon csak mélyíti a válságot és a recessziót? ez az a bizonyos szakpolitika? az a bizonyos hozzáértés?

na ne vicceljünk már..

teljesen egyetértek veled, végre valaki aki értelmesen látja ezt a barom bajnait

zárásul, szegény megboldogult nagyanyámat idézném:

"Milyen a magyar szimfónikus zenekar?

Egy gordonka és 10 millió bőgő."
Nahh...egy újabb bullshit iromány! :)
Az az érdekes, hogy amikor O.V. Miniszterelnők "Úr"-ról születnek ilyen irományok, akkor jön egyből, hogy mi az féltek?...bérrettegés....mocskolódás... hazugság és gyűlöletbeszéd....éééés mi csak "megvédjük"...éééés blablabla...:)
Szóval...megkérdezném: MI VAN? FÉLTEK?
Egyébként meg tipikus, a tolvaj üvölti hogy a másik lopott! A számok számok, a tények tények! Az akkor rossz számok, most, 2.5 év "sikeres Tündérországkeletiagráriumipariszolgáknemleszünk" működése után, katasztrofálisba fordult! Bár igaz,soha ennyi országzászló és 3havonta újra rakott díszkő nem került még az országba! Jut eszembe, ki ne felejtsem "világnyelvszékelyrovásírásos" táblákat! És akkor jön egy ilyen írás, hogy Bajnai így...Bajnai úgy....lopott, simliskedett... Miért? Ki nem? Melyik magyar politikus nem???? Melyik mostani "sikeres vállalkozó" nem? Az egész politikai "elitünk" kéz a kézben kéne hogy bevonuljon a börtönbe! Mind! És nem 3 napra! 24 évre! Mert ennyit loptak el tőlünk!
@OdettésaMacskák: Eddig kómában voltál? Nézz már körül az isten szerelmére ebbe a tetves mocskos országban!!! Mert Orbánnak olyan hatalmas hozzáértése van... Mert amit most művel az aztán a szakpolitika mi? Na ne vicceljünk már...

index.hu/belfold/2013/02/08/lekerul_az_mszp-rol_az_alaptorvenyi_stigma/

Olvass! és ez csak egy a sok közül.

Ismét hozzá teszem, hogy tökmindegy, felőlem egy terhes sziámi macska is irányíthatja az országot, csak ne a nagy vezír, mert lassan párhuzamot fogunk állítani Észak Korea és hazánk között.

index.hu/belfold/2013/02/11/zsiga_fele_hazam_a_felesegeme/

Tessék, a házam a feleségemé, de még a fáradtságot se veszi, hogy kamuzzon valami jobbat...
@OdettésaMacskák:

"kérdem én, mitől volt ő olyan nagy szakember? semmi mást nem csinált, mint megszorításokat eszközölt"

Kérdéseim: Hány éves vagy? Tudsz-e olvasni és hogy van e szabad kijárásod a házból, lyukból, barlangból, ahol tengeted a napjaidat? Hogy lehet ilyen bődületes butaságokat írni?
@iBKV: légy szíves olvasd végig amit mondtam még egyszer, és utána válaszolj IGENnel vagy NEMmel, a következő kérdésre:

Írtam olyat, hogy Orbán Viktor szakember lenne, illetve hogy amit a Fidesz csinál jó, esetleg hogy az szakpolitika lenne?
hiteles új friss arcok:a Ciános a Drogos a Cigány a Libás stb. kár a pénz meg a fáradság.ezekkel a leharcolt politikai hullákkal csak veszteni lehet.de hát hajrá zsidó-balos söpredék.a remény hal meg utoljára
@iBKV: továbbá, kérlek még egyszer olvasd el amit írtam, és ugyan azt kérném, mint az előbb:

kérlek IGENnel vagy NEMmel válaszolj az alábbi kérdésemre

Ahhoz van bármi köze a Fideszes politikusok nevetséges vagyonbevallásainak, hogy szerintem, azaz AZ ÉN VÉLEMÉNYEM SZERINT, bajnai gordonkának semmi keresnivalója az ország vezetésében?
@Doctor Klauße:
Miért hazudsz ilyen képmutatóan?
Há ki mondta nektek, hogy az összes médiát magatok alá kell gyűrni, hogy csak benneteket dicsőítsen, vagy legalább ne mondjon semmit? ...de ha mégsem sikerül célt érnetek, akkor körbe hazudozzátok, mint a Klubrádiót, mikor lebuktok ellehetetlenítési kísérleteitekkel.

Soroljam még miért nyilvánvalóan nevetséges butaság az, az aljas propaganda, amit előadtál nekünk?
Még hosszan lehet sorolni, de "tájékozottságodat" tekintve, a két legismertebb valóságát adtam elő neked. (is)
@OdettésaMacskák:

...mert? Mindenképpen azt akarod, hogy a kezed alá hazudjon? Neked mióta fekete-fehér a világ?
@OdettésaMacskák:
Igen, van köze. Véleményed szerint nem szakemberre van szüksége az országnak. A nevetséges vagyonbevallások nagyszerűen mutatják, hogy mi van, ha nem szakember van ott, ahol.

Írtam olyat, hogy Orbán Viktor szakember lenne, illetve hogy amit a Fidesz csinál jó, esetleg hogy az szakpolitika lenne?

A direkt Bajnai fikázásból, a nagyszerű megállapitásaidból következik, hogy Viktor márkájú napszemcsi van rajtas és nem látod a fától az erdőt. Hogy hivatkozhat valaki arra, hogy bezzeg Bajnai csak megszorítani tudott. Ragaszkodsz az IGEN, NEM-hez, igen, ritka nagy marha vagy barátom...

Javaslom, hogy nézz utána az akkori eredményeknek és utána fikázz.
@iBKV: Természetesen ha szakember van ott ahol, akkor is fognak lopni, de "ötleteik" nem mesebeliek lesznek.
@Mérleg Előd: nem értem, hogy ha én azt mondom hogy a bajnai egy fasz, akkor miért írja ide hogy a fides is? tudom én is hogy faszok, de most nem erről van szó

ez a tipikus ballibi gondolkodásmód: szar az mszp -> ja de az orbán se jobb

és? igen tudja mindenki hogy nem jobb, de most kurvára nem arról van szó

és mi az hogy fekete-fehér a világ? leírtam hogy serintem a bajnai eyg barom, és semmi keresni valója nincsen ott

erre fekete-fehéren látok mindent

honnan tudod kiszűrni hogy hogyan látok dolgokat, hogyan vélekedek a világról abból a marginális információanyagból, hogy serintem bajnai gordon rossz politikus és szakember? illetve hogy egyetértek a poszt szerzőjével?
Talpra magyar , itt az idő....

Szombaton 11-re az ország összes devizahitelese a Kossuth térre gyülekező, a felszabadulás napja jön!

KÁSLER ÁRPÁD a Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezetének elnöke toborozza azokat, akik nem hagyják tovább kifosztani magukat.

Szervezz autót, buszt, lovaskocsit, teleautót, a média nem tudja elhallgatni.

Nagyon nagy tömeg várható, időben érkezz!

www.kaslerarpad.hu
Hallottam egy jó mondást: ha egy alkotmány teljes szövege nem fér el egy oldalon, az az éppen uralkodó hatalomtól függetlenül gazemberek rendszere. :)
@OdettésaMacskák:
Normális?
Bajnai csak annyit csinált, hogy megmentette az országot a csődtől. Ha ő nincs, most a nagyeszű vezéreidet szapulhatnád gyurcsányékkal együtt. Egyszerűen azért, mert gyurcsányék erélytelenek voltak a fidesz 8 éves országromboló, társadalom szétverő, gyűlöletkeltéssel uszító propagandájával szemben.
Ergo itt csak azok a barmok, akik vannak olyan ék egyszerű szellemi közelharcosok, hogy ne tudja megkülönböztetni a valóságot, a hazudott propagandával. ...még akkor is, ha az egyszerű emberek millióit hülyítette meg elsőre, és a tömeg csordaszindrómája hatott rájuk. CSAKHOGY EME TÖMEGNEK IMMÁR A 2/3-A KIJÓZANODOTT A FIDESZBŐL. MÁRA CSAK AZOK A FANATIKUSOK MARADTAK A FIDESZ PÁRTJÁN, AKIK AGYILAG ZOKNIK (EZÉRT INDULKATOKRA VANNAK LEBUTÍTVA ÉSZ HASZNÁLATA HELYETT) ÉS/VAGY KÖZVETLEN ÉRDEKÜK FŰZŐDIK AZ OLIGARCHÁK BÁBGYŰJTEMÉNYÉNEK EME LEGHAMISABB, LEGHAZUGABB, LEGSZALONKÉPTELENEBB MAFFIÁJÁNAK TÁMOGATÁSA.

...és te ezekkel szemben mit is reklámoztál a buták magabiztosságával?
@nu pagagyí:
Jaja!
Az meg, hogy egy MSZP kongresszuson egy színtiszta egypárti szocialista kormányzat miniszterelnökének jelölték és válaszották meg, csakis a véletlen műve!
@iBKV: hát azt hiszem hogy én beléd szerelmes vagyok

elfogultsággal vádolsz, és megállapítod hogy fidesz-nyalonc vagyok, mert szerintem a bajnai gordon egy barom

zseniális ez a gondolatmenet, egyszerűen zseniális!

és továbbá az is tetszik, hogy próbáltam érthetően, egyszerűen megfogalmazni a kérdést, de mégsem sikerült választ kapnom rá, csak annyit, hogy egy barom vagyok

"Véleményed szerint nem szakemberre van szüksége az országnak."

hallod, tegnap megittam 3 sört este, lehet volt benne valami, vagy reggel a sonkás kiflibe raktak valamit, nem tudom, de valahogy nem emlékszem, hogy leírtam volna azt, hogy "véleményem szerint nem szakemberre van szükség"

fuhh! fuhh! csak annyit mondok fuhh!

megsúgom neked, felőlem akárki lehetne mondjuk (nemzet)gazdasági miniszter, vagy miniszerelnök, csak értsen hozzá

gondolok itt arra is, hogy akár még külföldi is lehetne, csak tényleg értsen hozzá, és tényleg meg akarja oldani

egy külföldi esetében ez nyilván nem belső kényszer lenne, hanem egy kihívás inákbb, jó fizetéssel, de a végeredmény szerintem lényeygtelen, a lényeg hogy flotul menjen minden
@OdettésaMacskák:

"honnan tudod kiszűrni hogy hogyan látok dolgokat" Onnan lehet kiszűrni, hogy láthatnád, jelenleg a porondon nincs más alternatíva arra, hogy Orbán elhúzzon a jó büdös francba.

Szerintem most nem elvekről van szó, hanem arról, hogy nyilvánosan diktatúra van kiépítés alatt, és meg kéne akadályozni, mielőtt tényleg késő.
@Martian:
Ale Usa.
A kapitólium bejáratának egyik oldalán a függetlenségi nyilatkozat, a másik oldalán az alkotmány!
@OdettésaMacskák: Na ebben végre egyet értünk. Felőlem is lehetne külföldi, sőt felőlem lehetne egy terhes macska is, csak ne ez, mert ha valaki nem csinál semmit, az is kevésbé árt nekem, mint kancsal barátunk.

Btw. nemtom ez a szerelmes vonal honnan jött, inkább szívj el egy cigit és piece;)
@Mérleg Előd: igen, megmentette a csődtől

és mit gondolsz, ezt bárki-akárki nem tudta volna megtenni?
@iBKV: a szerelmes vonal onnan jött, hogy álalában szerelmes vagyok az olyan emberekbe, akik ilyen gondolatmeneteket vezetnek le

egyébként gondolom azt akartad írni, hogy szívjak el egy cigit és béke

a piece angol nyelvű szó jelentése: darab, rész

a szó amit kerestél az a 'peace', azaz 'béke'.

egyébként előbb megebédelek, és majd utána ;)
@agyamputáltak:

Mellékkörélmény, akár igaz, akár nem. A dolgok logikája az adott rendszeren belül az, hogy
1. minden fokozatosan romlik, így az előző kormány mindig egy árnyalattal jobbnak tűnik a hivatalban lévőnél, még az azt éppen rosszabbnak átélő érzelmi torzítások nélkül is,
2. mindig mindegyik maximálisan igyekszik a maga javára haszálni azt a lehetőséget, amit ál-jogi megközelítésben igazolni tud.

Ilyen körálmynek közott minden méricskélő összehasonlítás kizárólag magét a rendszert erősíti, azt az illúziót keltve, hogy vannak különbségek, érdemes elmenni szavazni. Így legitimálják végül maguk ellen a megvezetett emberek azt a rendszert, ameit az ún. egyik meg másik valójában együtt csinál, ellenük tart fönn. Nicsenek oldalak, csak trükkös áldemokrata bitorolók és általuk növekően megnyomorított ország/nép.

Amint kiderül itt:

www.kibulizottorszag.net
Én me gilyen elírásokat követek el, akik csak az orruk hegyéig látnak és annyit fog fel az egészből, hogy fikázi kell, mert éppen akci ó van. Köszönöm, a javítást, de nem fogalom zavar volt, hanem elírás.

álalában szerelmes az milyen? vagy csak általában szerettél volna írni? naugye, mindenkivel megesik ;)

Én legalább gondolatmentet írok le, nem ragadok le a múltban. Nekem a jelen és a jövő számít, egy lenne a cél, hogy legyen még jövője ennek az országnak.Nem fogok libázni, miközben OV mindenkit análisan molesztál, meglop, megnyomorít. A gyengébbik nem a multi taskról híres, de most valahogy ez nem jött össze. Ezt igazán sajnálom...
Ez a szerencsétlen ijedt képű Bajnai úgy áll ki a pulpitusra, hogy látszik, tele van a nadrágja. Felolvassa az előre neki megírt beszédet jól rosszúl bakizva, minden belső elszántság nélkül. Szánalmas figura és szánalmasok akik rá bíznának egy országot.
@esefe: Az a gond csak ezzel, hogy a mostani kormány előszeretettel mossa össze a 2002-2010 közötti időszakot elfelejtve, hogy 2006 után nekik nagyobb részük volt az elkúrásban, mint az MSZP kormányzásnak, mivel minden kezdeményezésüket elkaszálták, amivel kiránthatták volna az országot a kátyúból. Nyilván az akkor MSZP sem szívjóságból tette volna ezt, de rá voltak kényszerítve, a Fidesznek egy dolga lett volna: befogni a szájukat, míg gatyába rázza az MSZP a dolgokat, ehelyett csuklóból mindennek keresztbe tettek. Csak azt akarom ezzel mondani, hogy bár abban az időszakban (2008-09) Bajnai egy ideig valóban helyet kapott a kormányban, érdemi munkára azonban nem volt lehetősége, mivel a kormány gyenge volt, az ellenzék pedig a "hatalmat megszerezni mindenáron azonnal" taktikát folytatta.
Ezért írtam, hogy a 2009-2010-es kormányzása alapján kéne megítélni, ott viszont elég magasra rakta a mércét a többi (eddig bármelyik) kormányhoz képest...
@reálisan: szerintem te vagy szánalmas, mivel fogalmad nincs a politikáról, a gazdasági folyamatokról, és úgy szövegelsz, tényeket nélkülözve...
@hornet599:
Ja. Kevesen tudtak volna olyan sok pénzből - amit az IMF betett - akkora visszesést csinálni...
@OdettésaMacskák:
Nézd, a pillanatnyi csődöt bárki képes úgy elkerülni, ha beletolnak a zsebébe annyi pénzt kölcsönbe, ami az esedékes számla kifizetéséhez szükséges.

...a probléma akkor szokott bekövetkezni, amikor később, az esedékes számlák mellett azt a kölcsönt is vissza kell fizetni...
@Poszter:

Én személy szerint, ha a 2010-es status quo-t (minden szempontból, törvénykezésileg, fékileg-ellensúlyilag, AB-ilag, DEMOKRÁCIAILAG, stb) helyreállítanák, már boldog lennék.

És INNEN csak azt helyreállítani, kétharmaddal is, legalább egy ciklus. És ez csak a 2010-es fejlettségi állapothoz való visszatérés.

Gordon és kormánya adott körülmények között bezzegországot csinált Magyarországból. Hjja, miniszterként lehet, hogy része volt neki is az elkúrásban, de nézd már meg, drága poszter, hogy MOST MI VAN?!
@konrada: Javaslom, nézzél meg pár grafikont, ne összevissza beszélj... Az a pénz arra kellett, hogy ne menjen csődbe az ország, akkoriban sikerült nekünk az egyik legkisebb visszaesést produkálni a régióban. A folyamatokat globálisan kellene szemlélni...
Orbánhoz hasonló elkúrást Gyurcsány csinált. Vagy fordítva: Gyurcsányhoz hasonló elkúrást Orbánt csinált. Mindegy. Bajnai semmit nem csinált, vállalt 1 évet, azt normálisan leszolgálta és vette a kalapját. Még az orbán kormány is elismerte munkáját a hatalomátvtel után, igaz utána gyorsan vissza is vonta. Egyetlen valód kihívója a jelenlegi hatalomnak, de ő is kevés lesz.
@OdettésaMacskák:
Hamis!
Hiszen már az alapvető feltevés is az, mert a pejoratív ballibnek bélyegzés a bizonyítottan ön festett posztkomcsik egyik oldalának köpettel sértése. Ennek átvétele nem hordoz semmi értékközpontúságot csak egyszerűen nevetséges. Ezért mondtam amit ki kell mindenki számára mondani ahhoz, hogy a valóságnak megfelelő rend kialakulhasson a fejekben.

Bajnai.
Több szinten, több fórumon megbuktak azok a rágalmak már, amit hangoztatsz te is. Éppen csak hogy nem libásoztad le. Azon is a fidesz bukott jó nagyot. Az már csak magyar közéleti, politikai "kultúra" gyümölcse, hogy miképpen lehetett gátlástalan és hazug retorikai megnyilvánulásokkal goebbelsi következetességgel, technikával, sulykolással fanatizálni tömegeket.

Bajnai és Oszkó csodájára járt a világ. Orbán az eredményeihez külföldön többször dörgölőzött. Nem lett tőle szalonképesebb a szemükben.

...de ha óhajtod, Bajnairól tett konkrét állításaidat könnyedén cáfolom meg tényekkel.

Sokak számára OKKAL Bajnai jelenti azt a halvány lehetőséget, amitől azt remélik, hogy a bábszínház parlamentünk oligarcháit le tudja hámozni a politikáról. Jelenleg a baloldal is csak azért van mellette, hogy a fidesz által tönkrevert bázisuk összeadásával a legkártékonyabb hatalmi tömörülést el tudják zavarni.
Számomra Bajnai jelenti azt az éket, aki képes lehetővé tenni a magyar politikai élet számára, hogy valóban megtisztuljon, és előkészítse azoknak a fiataloknak az útját, akik valóban az ország dolgával gondjával foglalkozzanak, mint elhivatott közszolgák. Ezt lehet naiv ábrándnak mondani, de addig marad minden naiv ábránd, míg meg nem valósul.

A fideszhez ragasztásod, amit elkövettem.
Jelenleg a fidesznek az is megteszi, ha a legmarkánsabb ellenlábasát is sikerül hiteltelenítse. Ezért ha Bajnai ellen fújod a szelet, a fidesz vitorláját dagasztod, mert valóban ők most a hatalmat elérő párt.
újabb lom párt...
@reálisan:

Reálisan?
Ha azt vesszük, még fikázni is füllentesz. Tehetetlen szerencsétlenként.
Ott voltál Szolnokon? NEM. Hiszen akkor nem beszélnél zöldségeket lesajnáló gyűlölködéssel köpködve.
@hornet599:
...azért betehetnéd azt a grafikont, ahol a 6,7% visszaesés a régióban a legkisebb.
(Ha csak nem arra gondoltál, hogy a grafikon aljától a távolság a legkisebb.;))
@konrada:

Hamis!
Avagy a hülyítő fidesz propaganda hatása.
Bajnai tudta a legjobban és Varga Mihály, hogy az mszp erélytelensége és a fidesz minél rosszabb annál jobb stratégiájú átfogó országrombolása milyen kiszolgáltatott helyzethez vezetett.
Abban a helyzetben kellett az, az IMF kölcsön, ami a kvázi spórolási struktúra kialakításhoz kellett.

...de füllentéseddel szemben áll már az, az alapvető ellentmondás is, hogy a fidesz maffia az első pillanattól kezdve heveny költekezésbe és csalássorozatba ment át. Ezzel az országnak további károkat okozva.
A teljesség igénye nélkül. A szemét kampányukkal okozott károkat kizárólagosan a mszp nyakába hazudva, a devizahitelesek kétségbe ejtő helyzetével kampányolva, mégis meglépték a devizaügyletükhöz a forint szándékos shortolását. (rosszabb az ország helyzete mint gondoltuk, miközben Varga Mihály a költségvetési bizottság elnökeként MINDENT TUDOTT). Mindezt a az évekig tartó kampányuk finanszírozásához kapott hitelek visszafizetésére. Hú de fájtak nekik a devizahitelesek.
Elköltötték a nemzeti bankban hagyott IMF hitel 500. mrd-ját... stb. stb. stb... A lényeg, hogy már 2010 végére 4500 mrd. NETTÓ kárt okoztak az országnak. ...és ez csak 2010. Folytassam?
Pl. az Ócsai lakóparkkal, aminek az árán 4-szer annyi panel lakást tudtak volna venni? Hiszen ugyanazokat a szerződési feltételeket ott is foganatosíthatták volna. ...de nem. Van itt pénz, mint a béka(-ke)menetekre a mi zsebünkből.

Már csak egyetlen kérdésem maradt? Az, hogy minket leszarsz, az a te dolgod, de miért kampányolsz saját magad ellen IS?
@iBKV: rossz a T betű a billentyűzeten

->általában

egyébként pedig itt cinikus voltam, szerintem az nem gondolatmenet, hogy ha nem bajnai akkor fidesz, és vica-versa
@csavari:
Nocsak!
Miféle botcsinálta igazságügyi-szakértőt tisztelhetünk benned? :.-DDD
Nem lehetne inkább kicsit ésszel, mint buta indulatokkal ágálj?
@Mérleg Előd: elhiszem hogy vannak olyanok, akik számára a bajnai jelenti, a - fogalmazzunk úgy - fényt az alagút végén

hát szerintem nem

és itt idéznék a posztból, ami alatt kommentelünk:

"azt akarta velem és még sok honfitársammal elhitetni, hogy 2014-től minden más lesz. Én meg rohadtul nem hiszem ezt el. Nem hiszem el attól, aki Gyurcsány régi barátja, üzlettársa, később minisztere, majd pártjának miniszterelnöke. Nem hiszem el attól, akivel kapcsolatban erős gyanú merült fel, hogy közvetetten felel emberek kiszipolyozásáért és annak következményeiért. Nem hiszem el attól, aki nyíltan vállalja, hogy családja ciprusi offshore cégeket üzemeltet. Nem hiszem el attól, akinek a holdingja körül több mint gyanús ügyek tucatja lebegett a szocialista kormányzás idején."

ezt gondolom én is
@Mérleg Előd: másrészt, ha a fidesz egy k*rva szót sem szólna gordonról, akkor is egy hiteltelen baromnak tartanám

nem szokásom politikai véleményekre hallgatni
Nézd, a józan mérlegelés egyik legnagyobb ellensége az indulati utálat.

Ha esetleg jelzőzés nélkül, reálfolyamatokat figyelembe véve leírod indokaidat, érveidet, azt akkor lehet mérlegelni, vitatni.

...de ezzel a fröcsögő ellenségeskedéssel nem tudok mit kezdeni...
@Mérleg Előd: ja és te Mérleg Előd.. látom hogy itt mindenkinél mindent kurvára jobban tudsz..

nem gondolod, hogy az kicsit szubjektív, ha itt 5-6-7-10-akármennyi ember véleményére azt írod, hogy egy faszság, mindenkit leoltasz hogy egy ostoba barom, és mindenkinek megmagyarázod a tutit?

csak kérdezem
@OdettésaMacskák:
No még egyszer. Mielőtt téged is adatokkal halmoználak el.
Bajnai és Oszkó zsenijére járt a világ, és úgy hódoltak előtte, mint a három királyok Krisztus Urunk előtt.
Jó-jó! Ez csak felszín.
...és az adatokból csak ízelítő. A válság okozta sokk közepette 05,%-al növelte a termelés egyetlen év alatt. 3,8%-ra vitte le a hiánycélt, a legkevesebb fájdalommal. Ja? ...és csak úgy mellékesen,NEM LOPOTT MEG minket, sem cégeken keresztöl, sem politikailag (mint pl. "béke"menet.)
@Mérleg Előd: és hogyan is jártak az ő zsenijükre? mutatsz nekem valamit erről?

ha mutatsz elhiszem

de ne baloldali, külföldi népszava legyen, hanem lehetőleg valami objektív forrás /mondjuk angol nyelven/
@OdettésaMacskák:
Hiszem... gondolom.
Ergo szubjektumok halomban. Na persze ez a véleményezés.
Csakhogy Bajnai mögött konkrét teljesítmény van, amit mind a bejegyzés írója, mind te elhallgatsz.
A baráti éra gyurcsányról ismert, Bajnairól nem. Ezért nem léteznek a vélt összefüggések sem.
Nos, amit ezekből továbbgörgettél innentől irreleváns.
@OdettésaMacskák:
...de csak alapvető tévedésből.
Bajnai egyetlen marhaságot csinált. A csődközeli helyzetben lévő Hajdú Bét válságmenedzselésére történő felkéréshez kevés volt kikötnie a hitelezők türelmi ígérvényét. Ugyanis azt a fidesz kártyavárként kezdetben suttyomban bedöntötte. Megszűnt a hitelek irányában a türelem, beteljesült a csőd, melynek során 9 ember lett öngyilkos, amit Bajnai nyakába tudtak hazudni.
Ennyi.
Ennél többre adat, NINCS.
@Mérleg Előd: @Mérleg Előd: és hogyan is jártak az ő zsenijükre? mutatsz nekem valamit erről?

ha mutatsz elhiszem

de ne baloldali, külföldi népszava legyen, hanem lehetőleg valami objektív forrás /mondjuk angol nyelven/
@doggfather: én csak azt láttam korábban, hogy úgy csinál, mint aki nem akar politikus lenni.
@OdettésaMacskák: mondjuk a szövegedből süt, hogy (nem)náci jobbikos köcsög vagy, de mindegy. :D
@OdettésaMacskák:
Már megint olyan érvrendszert füllentesz, amit te magad gyártottál. Senki nincs ki mindent jobban tud mindenkinél. ...de a politikai blogokon fórumokon megnyilvánulóknál lazán többet tudhat az, aki nem saját koncepcióit körbe bástyázandó gyűjt információ morzsákat, véleményének kifejtéséhez, önigazolásaihoz.

Sokan, így te sem a valóság alapjaitól építitek fel stratégiai szemléleteteket.
Kezdem az enyém bemutatásával, amiből már jócskán adtam ízelítőt.
Társadalmunk kényszerűen a szocializmus Kényelmét és kultúráját hozta magával, és az ott politikai karriert kezdett politikusokat. Ők az új társadalmi formációban rendszerváltás fedőnéven végrehajtottak egy velejéig erkölcstelen és törvénytelen tulajdonváltást, eredeti tőkefelhalmozásként aposztrofálva.
Mindenki előtt világos volt, a kommunistáink oszoltak több pártra és előtte soha nem látott intenzitással, gátlástalansággal harácsolnak. Ehhez magukhoz vettek néhány '56-ost, és idegenből hazaérkezettet. Utóbbiaknak gyorsan kitellett, mert a külföldi politikai kultúra ellehetetlenítette a gátlástalan harácsolást. Ezért pl. Zwackot előbb az USÁ-ba visszaűzték, majd onnan is leváltották. Tönkre tettek, eladtak minden ipart, és mezőgazdasági potenciált. Ebből mindegyik akkori párt, és párttag kivette a részét.
...de hogy legalizálják létüket, e posztkommunista úrhatnám szolgáink (túl azon, hogy politikailag ellenállónak minősülőkkel igazolták kifelé az ő korábbi létük másságát), még képmutató rendezvényeket is kreáltak. Pl. a Rákoskeresztúri temetőben, ami előtt a lélekben ünneplőbe öltözött tömegnek buszokból, kocsikból kiintegettek, majd kizárták őket a temetőből. ...de a sajtó mégis azzal volt tele, hogy '56-ban forradalom volt, és rehab. eltemették nagyjaink az '56-s mártírjainkat.
Totális hamisság minden szinten minden politikai résztvevőtől. ...még az akkor mindenkit kiszolgáló sajtótól is.
Aztán jöttek a köztörvényes bűncselekmények, ahol csak az 56-dik rugós alátéteket büntették, vagy éppen azokat, akik túl sokat tudtak meg a gazember úrhatnám szolgáink disznóságairól.

Na most, amikor Mutatkozik egy lehetőség, hogy ezeket a gazembereket és kontárokat el lehet hajtani, akkor a hiszem és gondolom azt latolgatja, és nem az ad hoc módon a régi fidesz propagandákból elővett hazudozások alapján gondolkozom, minden adat nélkül.

A mai (25 éves) politikai palettának eltakarításához Bajnain keresztül mutatkozik halvány remény. ...addig, míg valóban meg tudja tartani azt a távolságot a parlamenti pártoktól, amit az E 2014 alapítói (Milla, Szolidaritás) elvárása.

Addig szívesen látnám azokat a kötődéseket, Bajnaira, amit a poszt írója -ale natúr- ide füllentett. ;-)
@OdettésaMacskák:
A teljesség igénye nélkül egy kintről
Pl. mandiner.hu/tag/valsagkezeles/
egy bentről
www.168ora.hu/bluzone/kinek-jar-a-kalapemeles-66251.html

...de van még.

remélem nem csak én tudom használni az emlékezetemet és a guglit. ;-)
@Mérleg Előd: hát hallod

te nem vagy egy egyszerű gyerek

a "Na most, amikor.." részig teljesen egyetértek, bár hogy ezt most minek írtad ide azt kurvára nem értem :D

én annyit kértem tőled, hogy mutass valami olyan forrást, ahol látszik az, hogy az Oszkót meg a Bajnait ajnározzák

nézzük is akkor sorra hogy is van ez?

- te leosztod a poszt íróját, meg engem is, hogy a levegőbe magyarázunk, alátámasztás nélkül

- utána én kérem tőled, hogy akkor amit mondasz támaszd alá

- leírsz valamit, ami tök jó meg minden, de nyomokban sem válaszolja meg a kérdést

..
az, meg hogy a bajnai gordon, nem része az elmúlt 22-25 év, valamint a korábbi rezsim politikai palettájának.. hát ne haragdj, de ez egy akkora faszság, hogy attól féleg rámdől a iroda fala
@Mérleg Előd: apám... komolyan mondom már szakadok :D

KÜL-FÖL-DI FOR-RÁS

te tényleg kikúrt ostoba vagy :)
@OdettésaMacskák: sőt, tudod mit..

igazad van, elismerem, éljen az együtt 2014, éljen gordon, kívánom hogy ő legyen a miniszterelnök, és hogy mindig minden jól csniált azt is elismerem

csak könyörgöm hagyjál :D
Ja? ...hogy legyen benne azokból is, amik eddig nem is érdekeltek téged. Hiszen nem mai téma, tudhatnál róla. ...ha akarnál. ;-)

www.huembwas.org/Z_News/20090426_BajnaiGovernment/BajnaiGovernment.htm

...és akkor feladatul kapod, hogy legalább két másik gratuláló meghatározó külföldi politikust kigyűjtsél még hitetlen Tamás. ;-)
@OdettésaMacskák: honnan tudjam, hogy mi VAGY? Csak azt tudom, hogy minek látszol.
@OdettésaMacskák:
Kicsit több mindent nem értesz, de nem is akarsz. ...ezért zavarlak, és hagyjalak.
Ühüm.
Logikus.
Nem véletlenül tartasz ott ahol. Igaz kétlábú értékrendzavar?
@OdettésaMacskák: mondd, neked már az elvtársaid (mandiner for example) szövege sem elég hiteles? :DDD
@OdettésaMacskák:
Az egy dolog, hogy hülye akarsz maradni, na de ilyen látványosan. :-DDD
@Mérleg Előd: hallod, komolyan, maradok inkább hülye, csak ne legyek ilyen okos mint te!
@OdettésaMacskák: JÓ! Belátom. Nem látsz többet a szemellenződ miatt. Ez van. ;-)
@fidesz = népirtó csőcselék: nem olvasok mandinert

és nem vagyok mellesleg jobbik szavazó se
@OdettésaMacskák: pedig egyre inkább olyan vagy, mint a jobbikosok nagy többsége. :D
@Mérleg Előd: nézd

az, hogy te, bajnai gordont isteníted, gyanítom a farkad is kivered rá, az a te egyéni szoc. problémád

az, hogy én ezzel nem értek egyet, sőt, egy fasznak gondolom, az úgy gondolom nem jelenti azt, hogy egy aberrált barom lennék

de. ha te így gondolod legyen így, nem izgat különösebben

az eddigi megnyilvánulásaidból nagyrészt az jött le, hogy aki nem úgy gondolja mint te, az mind egy fasz

szép gondolkodásmód
@fidesz = népirtó csőcselék: neked meg barátom cska annyit, hogy ilyen kurva demagóg névvél szerintem nagyon ne demagógozz le senkit
@OdettésaMacskák: a demagóg és az ostoba, szarházi, gerinctelen takony nem ugyanaz! Sehol sem állítottam, hogy demagóg lennél.
Az viszont egyre biztosabb, hogy egy gerinctelen takony vagy a (nem)náci söpredékből... :D
@OdettésaMacskák: egyébként ezt leszámítva kísértetiesen emlékeztetsz egy gyurcsány-fan baromra. :D
@OdettésaMacskák: ha nem lennél ennyire kretén, akkor megkérnélek, hogy idézdbe, mégis hol és mikor, de nem teszem. Buta vagy hozzá.
@fidesz = népirtó csőcselék: sajnálom, hogy nem vagyok elég jó hozzád :'(

főleg, mert úgy figyelek rá, hogy minden egyes szavamon átszűrődjön Ferenc atyánk iránti rajongásom
@OdettésaMacskák: ostoba nyilaspalánta... több szóra nem vagy érdemes. :D
@OdettésaMacskák:
Hazudsz!
A veled szemben megfogalmazott egyetlen kilábalási lehetőség indokolt támogatása sehol nem istenítése senkinek. ...már úgy szoc. problémailag is. :-DDD

A tények nélküliségedre épített arrogáns gondolatvilágodon lelked rajta.

Aztán majdnem mindegy, miképpen "jön le" neked a valóság. Ami nem mindegy, miért a valóság készséges közlőjéhez kötöd tévelygésedből adódott kognitiv disszonanciádat.
Remélem még restelkedésed előtt sikerül megtaláld, a számodra is megnyugtató utat!
@fidesz = népirtó csőcselék: nyilaskommunista, már bocsánat, nyilaskommunista!

Mao ce-Tungot szoktam olvasgatni a horogkeresztes alsónadrágomban
@Mérleg Előd: hú

biztos úgy fog lejönni ettől is, hogy nagyon abberált meg demagóg és egy eltévelyedett barom vagyok

de nem érdekel

te tényleg egy nagyon nagy fasz vagy
@OdettésaMacskák:
Na ja!
"A csőcseléket soha nem szoktam hidegen hagyni." (Friedrich Nietzsche)
@Mérleg Előd: nem feltétlenül. Szerintem ez egy a szerepéből időnként kieső nyilaspatkány, aki próbálja játszani a függetlent. Persze tévedhetek, de erősen meglepne.
@Mérleg Előd:

Honnét veszed, hogy igazságügyi szakértő vagyok? Tanuld meg értelmezni a Magyar nyelvet!
@csavari:
Köszönöm a tanácsod! Túl vagyok rajta. Csavari módban már nem áll szándékomban. ;)
Ez a duma pont' olyan, mintha a zorbán szélsőjobbos izraeli tanácsadója írta volna. Ennyi...Széles ívben lesz@rom a zorbán-féle vlach ártányokat is és ugyanúgy ezt a fideSStámogató baromságot -is!
süti beállítások módosítása