Művészet: a pálya szélén
GrandRieux posztja
Császár István 1998-ban megboldogult magyar író Tiszta hazugság című – ezt nyugodtan vegye a blogolvasó könyvajánlónak, -- kötetének egyik rövid írásában találtam ezt a szakaszt: „Nem tudom…de néha félek. Mi lenne, ha a történelem valamilyen szerencsétlen pillanatában - volt már ilyen - a művészetből, ebből a legáltalánosabb jelentésű nyelvből kiközösített tömeg megtagadná például az írókat és köztük engem is? Miért ne? Amikor a kultúrát olyanná próbálják tenni néhányan, hogy az emberek életében semmilyen szerepet se játszhasson.”
A kultúra nem rúg labdába egy ideje. A meccset megvett, bundázó nagy játékosok nem engedik. Most én ezzel az idézettel 2013 februárjában mit kezdhetek? Mire megyek az idézett résszel tudatában a kulturális élet szétmorzsolására tett sikeres kísérletek súlyos szelével a tarkómon? Miközben ezt írom, az elmúlt hónapok kultúrából kivont pénzcsomóinak zörgése, pályázati pénzek megkurtítása, irodalom, színház, film szomorú haláltusája támaszkodik az asztalomnak és liheg végkimerültségében – ha ez képzavar, nincs kifogásom ellene, a legkevésbé nem tiltakozom, a kép- és fogalomzavarban küszködő Nemzeti Erőforrás Minisztériuma kép- és fogalomzavara lekörözi az én képzavarom...
Apollinaire egyik frappáns elbeszélése, A meggyilkolt költő a világ összes költőjének meggyilkolásáról szól. Nálunk a kivégzések finoman, a demokrácia medrében maradóan hajtatnak végbe, észre sem veszi az, aki nem a negatív változások alanyi elszenvedője.
És ne beszéljünk a művészeti pályán elindulókról, - a pálya széléről a pálya széléig - a fiatal költők, színházi emberek, filmesek tömegesen kényszerülnek a képességeikkel, tehetségükkel szorosan ellenkező munkák vállalására - sokak kocsmákban takarítanak vagy poharaznak vagy étteremben mosogatnak kétnaponta tizenöt órát vagy hordanak újságot hajnalban - mert az újság, ahol a költő dolgozna, nem fizetőképes a támogatások megfelezése miatt, a színház, ahol a színész játszana, csődközelben, a film, amit a filmrendező forgatna, nem készülhet el, mert semmilyen juttatásban nem részesül.
Gazdasági elemzők, komoly, pénzügyi dolgokban jártas szakemberek véleménye az, hogy az idei év, hasonlóan az előzőekhez, nem lesz a felemelkedés, megerősödés éve, várhatóan a kultúra marad ott, ahová tették, a mély és reménytelen sarokban. Ezek után azt tanácsolom mindenkinek, szerezze be Császár István méltatlanul elfelejtett magyar író könyveit sürgősen, az ő érzékeny humora és iróniája a jelenleg elszenvedett helyzetben jól jön nekem, neked és nem nekik.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
"Az egész XX. században nem volt olyan kormány az országban, amelyik ennyire közömbös lett volna a kultúrával szemben, mint ez a kormányzat. Fogalmuk sincs, mit is jelent a magasabb kultúra! És hogy mi, és ki fontos a magyar kultúrában. Fogalmuk sincs. Nincs politikai kultúra, csak POLITIKA van Magyarországon.."
(...)
"A korábbi kormányok esetében, még a szocialisták esetében is, de még Horthy idejében is a magas kultúra fontos volt. A legjobbak kitüntetésekben részesültek. Meg akarták nyerni maguknak az embereket. Hízelegtek nekik. Az úgynevezett nagy embereknek. A nagy embereket támogatták. Ez a kormány csak büntet. Mindenkit megbüntetnek, aki ellenük beszél. De senkinek sem hízelegnek. Nem is tudják, hogyan kell hízelegni. Viszont a magyar kultúra nem teljesen függ a kormánytól."
(...)
"Éppen ezek a figurák, akiket nem rajong körül a kormányzat, ezek erősek, ezek jelentősek. És nem csupán Magyarországon. Jelentős íróink vannak. Nagy zeneszerzőink vannak. Jelentős festőink vannak. Ezek elismert emberek és ezek a legkevésbé félnek. Akiket külföldön is elismernek, azok nem félnek annyira, mint a többiek. A kisember fél..."
POSZT
Válság van az kultúra az utolsó amire költeni kell, ez sajna ilyen. A zemberek költenek egy keveset a sajátjukból, ha ennél több a kultúrember akkor éhezni fognak.
Az államilag dotált kultúra pedig nem is kultúra igazán, sosem volt az. Mikor támogatta Petőfit vagy Kölcseyt az állam?
Akit igazán érdekel azt nem érdekli a nélkülözés vagy van anyagi alapja hozzá aki meg azért lett müvész hogy az állam eltartsa hátháthát...
Tehették is, hiszen sokáig az elképzelhetetlen volt, hogy művészeti kérdésben ne balliberálisok döntsenek.
Ahol nem a korrupció uralkodott el, ott a kirekesztés, de általában mindkettő.
Ha a magyar piac kicsi, akkor tessék világszínvonalút alkotni és "világgá menni".
Akiben erős az alkotói vágy, kitart a nehézségek ellenére és létrehozza a műveit.
"Válság van az kultúra az utolsó amire költeni kell, ez sajna ilyen."
---------------------
"Amikor Churchill-nek azt mondták, hogy a háború megnövekedett költségei miatt megszorításokat kell eszközölni a művészetek és kultúra területén, Churchill azt felelte, "akkor mi az, amiért harcolunk?""
@G.I.J.: ez nagyon tetszik, de sajnos úgy tűnik, Churchill mégsem mondott ilyet. Ha mégis van linked, elküldenéd? Köszi!
Én csak ezt találtam:
www.quora.com/Winston-Churchill/Did-Winston-Churchill-when-asked-to-cut-arts-funding-to-help-the-war-effort-really-say-Then-what-are-we-fighting-for
A hagyományos értelemben vett kultúrált "elit", ma már mindenki számára láthatóan csak egy prosztó konzumidióta réteg. A válság az ő válságuk, az eltűnésük a magas(ie:kiválasztott) kultúrával együtt biztosra vehető.
Ne hagyd hogy a "csak a szépre emlékezünk" elferdítse a józan itélőképességet. Ha viszont álmodozni akarsz, vedd úgy hogy nem írtam semmit.
Megjegyzés: az hogy ki mire költ relativ. A sokat szidott bölcsészek, közül szerintem ma a nyelvtanárok jól kereshetnek. (természetesen nem mindegyik) Tudom, mert én is fizetek egynek. Pedig 'válság' van. De nem baj enni majd eszünk valahol máskor és máshol.
ha @G.I.J.-nek van másik linkje, ami ezt cáfolja, szívesen megnézném.
Vagy mire gondolsz? Bocs, nem világos.
pl a kómójzenészekről van egy írásom a témában: barathendre.wordpress.com/2012/01/07/a-zenei-farizeusok-es-a-zene-lenyege/
Annak, aki nem ismerné...
Viszont figyelembe kell venni, hogy sajnos a masszív tömegek akkor sem részesültek eme kultúrából, amikor még jobban volt pénz erre. Eme kultúrának a befogadásához is kell hely, idő, kis felkészültség, szocializáció, miegymás.
Ezt ez a rendszer idáig sem nyújtotta. Nemigen volt törekvés arra, hogy nyújtsa. Jól elvoltak eme körök magukban is (ahogy még most is). Színházba, moziba rendszeresen elmenni, beiratkozva lenni sokfelé, könyvet venni, széles sávú internet előfizetéssel töltögetni filmeket (esetleg magyar felirattal megnézni)a legtöbb embernek megengedhetetlen luxus. Nincs lehetőségük, pénzük és/vagy idejük rá. Oly régen oly messze kerültek ettől, hogy nem is emlékszik a többség mi fán terem ez.
Ameddig egy művész elmondja pl. az Operaház előtti tüntetésen, hogy Ő csak művész akar lenni, de most már meg kell szólalnia, addig ezért a művészeti közegért nem sírok. Mindenkinek van felelőssége abban, hogy mi megy itt. Nem lehet csak művésznek lenni, embernek is kell, és nem csak magunknak kell akarni a művészetet. Ez nem csak a mostani időszakban időszerű.
Persze sajnálkozom, hogy ez szar, szar nekem is, de inkább úgy vagyok vele, hogy amit tudok csinálok magam meló közben, után. Még így is összehasonlíthatatlanul több lehetőségem van, mint a prolik légióinak. Szóval árt, de reméljük használ is a művészeti felhőkakukkvárnak ez a mostani időszak. Hátha észreveszik a többségnek egész életében a kultúrsivatag adatott meg, és csak akkor nem szarják le méltán őket, ha ebből az észrevételből következik is valami.
Ahogyan Londont és a brit nagyvárosokat, birodalmat elnézem, nem érte meg a szerencsétleneknek, ráfaragtak rendesen és még messze nincs vége.
Nem mintha mások jobban jártak volna, de mondjuk kevésbé magasról nem lehet olyan nagyot zuhanni.
Ebben múlhatatlan felelőssége van annak a "szellemi elitnek" ami - szemben a post által sugalltakkal - már régen felzabálta a jövőjét és saját hitelességét is a kenyérharccal, az appeli örökségként fennmaradt politikai árokásással, az állami és szponzori csecsekből ömlő százmilliárdokkal és a lenézett - mit lenézett leköpött, lehányt, megvetett - plebssel és a magát talán szellemileg fenntartó, de végletekig elszegényített, elnyomorított értelmiségi alsó (alsó)középosztállyal együtt.
Ez a kultúra fogyasztására szellemileg és anyagilag is képtelen tömeg ma több mint 8 millió páriát jelent.
Őket ugyan úgy a napi megélhetésért végzett (néha nem túl felemelő és nem álmaik netovábbját jelentő) munka nemesíti, mint az állami csecsek és bőségesen ömlő szponzori támogatások közeléből elhessegetett belterjes és életképtelen szubkultórájuk kihűlő melegvizében fürdögéló pesti művészeket, akik persze sokuk szerint túl jók a pusztai bunkó magyaroknak.
Nos lehet lépni innen, szabad a pálya a világba, lehet versengeni itt is, ott is, mint az iparban máshol minden helyen, nem csak a szobafestőnek és hegesztőnek, szobalánynak a művészeknek is.
Lehet beállniuk a sorba és tenni azért, hogy talán pár (tíz) év múlva könnyebb legyen az unokáknak.
A szüleink is ezt tették és az ő szüleik is nemzedékek hosszú során át.
Belehaltak, vagy nemsokára belehalnak.
De tették a dolgukat.
Rajtunk a sor.
Magam is élvezem, ha eljutok valamelyikbe.
De a zuhanás az zuhanás még akkor is, ha magasabbról (magasabb emeletről, szintről) zuhannak.
A kemény talaj a végén ott várja őket is, utánunk pár (tized) másodperccel, a méreg ami minket rág őket több tíz évvel korábbról rágja.