Parlamenti cenzúra

2013.06.24. 08:00 baum

parlament.jpgA pénteken botrányos körülmények között megszavazott földforgalmi törvény kapcsán elsikkadt egy igencsak sokatmondó mellékszál. Mint ismeretes, a kormánypárti többség úgy szavazta meg a törvényt, hogy közben harsogott a „Hazaárulók, hazaárulók” rigmustól a ház. A Jobbik-frakció elfoglalta az elnöki pulpitust, az LMP „Földrablás helyett földosztást!”-feliratú molinót feszített ki az ülésteremben, miközben egy földdel teli aranytalicskát tettek Orbán Viktor elé, és közben egy megafonnal is felhívták a figyelmet arra, hogy nem kéne elárulni a magyar gazdákat a földhűbéreseik kedvéért. A Párbeszéd Magyarországért pedig közvetlen a szavazás kihirdetése után egy „Most árultátok el a magyar gazdákat”-felirattal hívta fel a figyelmet a helyzet komolyságára.

Ezt tudjuk. Tudjuk, de nem láthattuk. Legalábbis legális körülmények között nem. Az adást megszakították idejekorán. A köztelevízió ugyan tudósított az eseményekről, de erősen kozmetikázva.

A Parlamentben az a szabály, hogy sem a szakértői, sem a sajtópáholyból nem lehet videófelvételt készíteni. Pénteken a következő történt: a sajtópáholyban néhány kolléga megpróbálta kijátszani a szabályt, és fényképezőgépükkel megörökíteni az eseményt. Elmondások szerint két újságírót gyakorlatilag kirángattak a sajtópáholyból a teremőrök. A jobbikos és független szakértők számára fenntartott páholyt viszont vagy húsz jobbikos foglalta el, úgy, hogy ne lehessen közel férkőzni a sarokban lévő kamerás aktivistájukhoz. Ezzel elérték, hogy lett teljes anyaguk a hivatalos közvetítésben már nem mutatott történésekről.

El lehet gondolkodni, hogy melyik az erősebb érv: betartani a szabályokat úgy, hogy akkor az ország közvéleménye nem tudhat arról, hogy valójában mi történt az Ország Házában, vagy az, hogy a közt akkor is kötelesség tájékoztatni, ha éppen a hatalom úgy gondolja, hogy eltitkolna dolgokat.

Külön rossz szájízt ad az ügynek, hogy a szélsőséges pártnak előre fel kellett készülnie erre, ismervén az elvileg demokratikusnak mondott Kövér által fémjelzett parlamenti mechanizmusokat.

Kifordult egy világ - elmondható így összességében.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr895375102

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kilövési engedély Ángyánra: "Simicska lapjától ugyan mit lehet várni" 2013.06.24. 22:22:03

Ángyán üzenete Fazekas Sándor miniszternek: "2005-ben amikor én három héten keresztül a gazdákkal tüntettem az MSZP-SZDSZ kormány ellen, akkor Ő Karcagon lapított, én pedig a bőrömet vittem a vásárra. Az, aki nem tudja megkülönböztetni a kommunista ren...

Trackback: Fazekas a saját földtörvényét sem ismeri: de azért botrányosan áttolták a Parlamenten - videók 2013.06.24. 15:32:37

Kellett két nap pihenő számomra, amíg felértem ésszel, hogy mi is történt pénteken a Parlamentben. Fidesz = MSZ(M)P = KDNP = Jobbik. Annyit értek el a földtörvénnyel, hogy lehullt a lepel az összes pártról. (Egyébként az LMP-ről is, csak rólunk nem eze...

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.06.24. 15:27:26

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: A fejsérült Országgyűlés 2013.06.24. 12:12:08

A pénteki parlamenti botrány nem volt előzmény nélkül való, elemeit láttuk már korábbi években, és ettől az ellenzéktől is. Valami készült is már. Kemény értékelések jönnek majd az ilyen akciókról, ennek szeretnék picit és röviden elébe menni. N...

Trackback: Parlamenti cenzúra 2013.06.24. 09:40:17

El lehet gondolkodni, hogy melyik az erősebb érv: betartani a szabályokat úgy, hogy akkor az ország közvéleménye nem tudhat arról, hogy valójában mi történt az Ország Házában, vagy az, hogy a közt akkor is kötelesség tájékoztatni, ha éppen a hatalom úgy g…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kövért már megfosztotta a jóisten az agyától a narancsvakegerekkel egyetemben.A cél szentesíti az eszközt szerintük,pedig a hiba az ő agyukban van,felkészületlen pancserek,semmihez sem értenek!
Szerintem a Fidesz százszor szélsőségesebb politikai értelemben. A Jobbik radikális, de nem szélsőséges.
...csak mert a tököm tele van a szélsőségesezéssel...
Csatlakozom miluhoz! Be kellene fejezni a szélsőségesezést!
A jobbik nem csak radikális, de nyiltan fasiszta is. A fideszkdnp meg még ezt se meri vállalni...
Pár idézet a fasizmus szó definíciójára, tegye fel a kezét, aki akinek a Fidesz kormány jut eszébe ezekről:

"..tekintélyelvű kormányrendszer, egy darab diktátorral az élen. Nem tűri az ellenzéket, erőszakkal elnyomja az eltérő véleményeket, és szigorúan ellenőrzi az ipari és gazdasági életet..."

"...Nem egyenlő a nácival. Az állam és vezetői feljebbvalósságának hirdetője. Abszolút demokrácia ellenes. Minden hatalmat a vezetők kezébe. A történelemben mindig diktatúrához vezetett. A fasizmus önmagában nem kirekesztő, de a gyakorlatban a vezetők mindig kihasználták a gyűlöletkeltést a nem kirekesztett tömegek mozgósítására..."
Ez tetszett,végre kiálltak piciny hazánkért!
Én is hasonlóval foglalkozom,csak nem hallgat meg senki,inkább kiröhögnek...
Földtörvény szempontjából a legszigorúbb, tehát a Jobbik véleményén vagyok, de azért el lehet képzelni milyen lett volna ez a földtörvény, ha balliberálisok kezében van a hatalom.

A Fidesz pedig törvénytelenséget követ el, ha nem veszi figyelembe a Jobbik parlamenti jogait, vagy kizárja őket a törvényhozásból. Olyan nincs hogy Kövérnek nem tetszik, pedig a tv. lehetővé teszi.
És ami még elgondolkodtató: a kormányváltásra készülő MSZP tagjai, aktivistái vajon hogyan adtak hangot nemtetszésüknek? Ja, sehogy, értem. A többi kisebb, ellenzéki párt legalább próbálkozott.
@Fejesrob: Nem bírod ki, hogy ne balliberálisozz? Ember, 3 éve a fidesz van hatalomon, méghozzá 2/3-os teljhatalommal. Nincs már semmi, ami ne rajtuk múlna. Egyébként pedig ha valaki ellopja a nemzeti vagyont, az nekem mindegy, hogy magyar, vagy külföldi. Attól nem jobb érzés, ha magyar lop magyartól. Vissza kell venni.
Sajnálatos, hogy a Jobbik neolibsi esközöket használ a parlamentben, mondjuk legalább ez volt az első, valóban szélsőséges megmozdulásuk :) Az ő érveiket viszont legalább értem, számukra érhető okokból elfogadhatatlan a földtörvény, mivel nem teljesen lehetetleníti el a külföldiek tulajdonszerzését, ami jelenleg viszont csak EU kilépéssel lennne megoldható, amit pedig a Fidesz nem szándékozik se rövid, se hosszútávon meglépni. Az LMP álláspontja egy hangyányival konstruktívabb ebben a kérdésben, miszerint a termőföldet vonják ki a szabad tőkeáramlás hatása alól az unióban. A baj ezzel csupán az, hogy nem túl valószínű ennek elérése, nemhogy 2014-re, de leginkább sosem. Mivel a többi pártnak az égvilágon semmi gondolata nincs azon kívűl, hogy "bukjon az orbándiktatúra", így mégiscsak a kormány jelen megoldása tűnik a körülményekhez képesti legjobb megoldásnak. Aztán meg szép lassan csak ki kéne lépni...
Röhejesek a libsiző,ballibező szellemi toprongyok.Alapfogalmakkal küszködnek ezek a magyar nyelv gyalázók.
Mindig van lejjebb a narancsbolsevikoknál,még akkor is ha az elképzelhető legnagyobb aljasságot beszorzom 2-vel...Sebaj a gazdák már állítják a bitófát.
Kövér elvtárs (és előtte Áder elvtárs az előző ciklusukban) demokráciája arról szól, hogy aki neki nem tetszik, azt egyszerűen kitiltja a Parlamentből.
Letiltotta a belépőket.

Mi kell ahhoz, hogy a narancsfetisiszták szeme kinyíljon? Ha kitiltják őket is, az már elég lesz a felismeréshez, hogy mihez asszisztálnak?
@toportyánzsóti: Mi a faszt mondjanak helyette Toportyán?
@milu vagyok:): de faszsziszta me' a tévében eszonták. az átv-n is a hírtévén is, meg az a kohnbentit is aszonta, az meg európai úgyhogy bizton igaza van. Meg a közekelet etyetlen demokráciájában izraelben is ahol mindenki egyenlő ott is eszondják. Meg a demokrácia fellegvárában az álomországban az USÁban is eszonták. Ha ennyien eszondják biztosssan igazuk van :D
@Don Quixote de la Ferko: Nekem sem tetszik az, hogy Kövér csak úgy kitilt egy pártot, ha az MSZP lenne sem tetszene.

De ettől még kurvára nem kívánnám a ballibsiket vissza. Elég sok embernek problémája amúgy ez.
Nekem is olyasmi jutott eszembe, hogy per pillanat demokratikusabb a Jobbik viselkedése ez ügyben, mint általában a hármas számú közméltóságosúré (gy.k. Kövéré).
Ami durva, mert én őszintén irtózom a Jobbik szellemiségétől.
na, ezt is megértük, a jobbiknak kell megvédenie a demokráciát a kormánytól :D
@Fejesrob: Cseréljé kultúr biztosítót mert a jelenlegi meghótt.
@_most_: Annyira ne örülj, el tudom képzelni mi lenne, ha ballibsik lennének hatalmon. Nem a demokratikusságotokról vagytok híresek, hiába próbáljátok ezt terjeszteni.

Nem ide tartozik, de most olvastam és nagyon tetszik: Reding=szabadkőműves cselédlány. :)))))))))))
@toportyánzsóti: Szóval nincs ötleted, akkor meg mi a lófaszt akarsz.
@gmower: Lehet el kellene olvasnod a torvenyt, mert majdnem konybelabadt a szemem, ahogy leirtad a fidesz hogyan menti meg a hazat, kar hogy hazugsag az egesz.
@Fejesrob: xd, a fidesznél még a jobbik is demokratikusabb, azért ez már elég ciki, mi jön még, Észak-Korea tiltakozik a fidesz rezsim ellen? :D
Orbán meg minek épít stadionokat, mikor a Jobbik klasszul behordja a meccshangulatot a Parlamentbe? (ahogy azt az egyik jobbikos "szakértő" meg is jegyzi.

Szép szép ez az performansz, de ha nagyon obstruálni akartak volna, akkor nem molinót visznek be hanem pl meggyújtott gázpalackot, mint dél-kóreában.

Az ordenáré Himnusz éneklésre pedig semmilyen körülmények között nincs bocsánat. Ha már annyira szent nekik, me g feszt kioktatnak mindenki mást a nemzeti értékek szentségéről, akkor tanulják meg kurvára helyesen énekelni.
@_most_: Te nem vagy valami eszes csákó, már ne is haragudj.

Ha én erőfölényemmel élek és megverek valakit, az még nem jelenti azt, hogy akit megvertem, az ne élhetne vissza az erőfölényével másvalakivel szemben, azaz egyáltalán nem jelenthető az ki, hogy erkölcsileg csak azért felettem van, mert én vertem meg.
Ej de megnézném, mit irt volna posztolónk ha ugyanezt amit a jobbik, megcsinálta volna a fidesz 4 évvel ezelőtt.
@milu vagyok:): nekem nem: engedelmeddel feltettem kezem.
A büdös kurva anyját az egész jobbiknak!!! Kimutatták a foguk fehérjét-hazaárulást követtek holott pont ök azok akik ez ellen tiltakoztak!! Imárön kdierült hogy a szocikkal szervezkednek!!!
@Atrox: "És ami még elgondolkodtató: a kormányváltásra készülő MSZP tagjai, aktivistái vajon hogyan adtak hangot nemtetszésüknek? Ja, sehogy, értem. "

Mert lehet hogyha megnéznénk hogy melyik párthoz kötődő emberek kezében van a földek többsége, akkor Fidesz-MSZP lenne a válasz? :)))
@toportyánzsóti: "Röhejesek a libsiző,ballibező szellemi toprongyok.Alapfogalmakkal küszködnek ezek a magyar nyelv gyalázók. "

Amíg vannak fasisztázó, nácizó, antiszemitázó szellemi toprongyok, addig lesznek libsiző, ballibező szellemi toprongyok is.
A Földön a természet az egyensúlyra törekszik, akinek nem tetszik, az kereshet egy másik bolygót :))))
Itt van, basszátok meg ez is, az EU végre elismrte, hogy Orbán Viktornak és a Fidesznek IGAZA VAN ! :

mno.hu/gazdasag/a-magannyugdijpenztarakat-temeti-a-financial-times-1168714
Milyen szép, hogy az amúgy a Jobbikot bőszen fasisztázó ballibsik hirtelen milyen szimpatikusnak találják a fellépésüket...
@Mérnork: :)

atv.hu - Feldmájer: a Jobbikot jó lenne betiltani

Nem elég betiltani a náci Jobbikot « Amerikai Népszava Online

Betiltani a Jobbikot?
Petri Lukács Ádám

2012.12.04. – A Demokratikus Koalíció elkészítette a Jobbik betiltását szorgalmazó indítványát, amelyet kedden el is küldött a Fidesz, a KDNP, az
@Mérnork: xd, csak annyira mint a fidesz droidok, akik hirtelen már hazaárulónak tartják a jobbikot, amint kritizálni meri szeretett pártjukat:D
Nem lehet kamerázni a parlamentben??????
Ezt nem is tudtam! A legnagyobb pofátlanság! A parlament a magyar nép háza, minden állampolgárnak joga van ahhoz hogy tudja mi folyik ott. Ezek két lábbal taposnak minden átlátszóságra törekvést.
@Fejesrob:

Szarban vagy Robika?
Fizetett fityisztrollként nehéz helyzetbe hozott téged a szarabbik.
Szint kellene vallanod,erre inkább libsizel egyet.
Elég gyengusz produkció, jó nevetni az erőlködéseden:)))
Nagyon vigyázzatok, mert kullancs szezon van!

Katushka
2013. június 24., hétfő 10:00 |

Bizony már több mint 3 éve
@toportyánzsóti: azért komoly fogalmi zavarokkal és komplexusokkal küzdenek a narancsbolsevikozók is :D Mondhatnám azt is, h egyik kutya másik eb, ahogy az lenni szokott egyébként.
@Mérnork: de basszus, pont az lenne a kettős mérce, ha a Jobbikot a cselekedetei alaján értékelné ez a blog! szóval akkor mi a probléma? Ha szidnak az a baj, ha nem az a baj?
Meg lehet nézni a közel 10.000 hozzászolasomat itt.. még sosem írtam ilyet: a jobbik nagyon szimpatikus volt. Úgy megalázták azt a büdös cigány kövért ahogy kell...

Az pedig egy VICC hogy erről nem közvetíthet szabadon újságíró videot.

Ez a demokrácia
@uarempty: Nőj fel a feladathoz,kezdjél el számolni és rájössz az arány 1-100-hoz.
@fourgee: Nem a természet a narancsmaffia törekszik 100 milliárdokkal megtámogatva széthazudni minden ellenvéleményt...
@toportyánzsóti: Kérem a hivatalos statisztikát.
@milu vagyok:): Tovább a lenini úton!
Trockíj jövőképe!
Válasz Lenin Mi a teendő? Brosúrájára! 1903

Ön a pártot a proletáriátus helyébe foglya tenni, aztán a központi bizottságot a párt helyébe, a párt főtitkárát a központi bizottság helyébe, így a proletáriátus nevében egyetlen személy hatalmát fogja elérni!

Ön a FIDESZT az egy párt helyébe foglya tenni, majd a kollégiumi brancsot a párt helyébe, a pártelnököt a kollégiumi brancs helyébe, így a FIDESZ nevében egyetlen személy hatalmát fogja elérni!

„Mindinkább meggyőződöm, hogy az ország helyzete reménytelen, ez az ország nem képes magát megvédeni, mert nincsenek az állam kormányzatában becsületes emberek! (A pápai követ írja Rómának, 1526-ban!)

„…el nem tagadhatjuk, és nem szépíthetjük azt a példátlan önzést, amelynek durva konfliktusaiból áll e korszak úgynevezett politikai története. Keserű arra gondolni, hogy ez ország politikai vezetői méltatlan, alacsony lelkű, legjobb esetben tehetségtelen emberek voltak”
Szekfű Gyula Tomori című tanulmányából. Nincs új a nap alatt!

„A szegény emberből támadott elnyomója a szegényeknek hasonló a pusztító esőhöz, nem hágy kenyeret” (Példabeszédek 18/3 – a szocializmus megerősítette e tapasztalatot!)

„Fejedelmeid megátalkodottak és lopóknak társai, mind szereti az ajándékot, és vesztegetést hajhász” (Ézsaiás próféta 23. - privatizáció)
Szerintem a következő szavazásnál a teremőrök már lőni is fognak! Banándiktatúra ez, nem Parlament!
@uarempty: Jót mosolyogtam,statisztika narancsországban...Tágra zárt szemekkel élsz?
Csak simán gazemberek a mi pénzünkön.
nem akarok nagyon gonosznak tűnni, de megérdemeljük. mi szavaztunk az eura (én pl nem), mi szavaztunk az mszp-re(mondjuk én nem), és a fideszre (na, én pl pont nem).

el kellett volna olvasni az apró betűt.

tehát megállapítom, hogy az országgyűlés határozott.

tessék szépen az eu gyáraiba menni, ahol mindenki halálra dolgozhatja magát az új harmadik birodalomért.
süti beállítások módosítása