A lomizás kulturális örökséget mentett

2013.10.15. 07:00 baum

lomi.jpgA lomizás betiltásának nincs olyan olvasata, ami kicsit is jó fényt vetne a szabályalkotóra. A szándék egyértelműnek tűnik, némely sznob fostorony nem bírta elviselni, hogy egy évben két napot találkozzon olyan emberekkel, akiknek a látványa zavarja a kényes szemét. Ennyi elég is volt ahhoz, hogy egy az egyben betiltsák a lomizás egész intézményét, és börtönbüntetéssel sújtsa a lomtalanítások környékén gyűjtögetőket.

Mostantól, ami a lomtalanítás során az utcára kerül, máris az FKF tulajdonává válik. Az FKF-nek viszont nincs ideje szarozni a szortírozással, meg az értékmentéssel, meg a hasonló baromságokkal, így hát bármi kikerül az utcára, arra szemétként van tekintve, és úgy is van kezelve. Megy a telepre. Igaz, hogy ez szívás az FKF-nek is, mivel a lomizók által nem leválogatott tárgyak köbméterben is megnövelik a beérkezett, immár hulladékot, ami jelentős többletköltséget okoz a cégnek.

A lomizókat két nagy csoportra lehet osztani: vannak a megélhetési lomizók, és vannak a flesselgetős lomizók. Utóbbiak városi emberek, akik néha elkapnak egy-egy tonett széket, vagy egy antik lámpaburát, és idült arckifejezéssel viszik haza, mint lakásuk új díszét. A megélhetésiek pedig nem jókedvükben gyűjtik össze a mások által kidobott cuccokat, hanem azért, mert lehetőségek híján kénytelenek ilyen bevételi forrásokban keresni a boldogulást. Ők azok, akik a szegénységbe nem belerohadnak, hanem kitörési pontként lomiznak. Igaz, „nem szép látvány”, ahogy mondta az egyszeri képviselő-testületi tag, de ez nem elég indok arra, hogy még inkább megnyomorítsa az állam az életüket. Az pedig rendészeti kérdés, ha maffiaszerű csoportok befoglalnak utcákat a lomtalanítás alatt. Ha a rendőrség bénázik, az elsősorban őket minősíti, nem a lomizás egészét.

Az a közös mindkét csoportban, hogy értéket mentenek. Mások által már kidobásra ítélt tárgyakat hasznosítanak újra. Ráadásul ezek nagyrészt a magyar nemzet kulturális örökségének a részei. Talán ez a legnagyobb hibája a lomizás tiltásának. Ha a még megmenthető értékek úrhatnám, orrbefogós sznobság miatt a szemétbe kerülnek, az azoknak a bűne és felelőssége, akik kitalálták ezt az agyament szabályozást. A lomisok többet tettek az örökségvédelemért, mint például a giccsmagyarkodás tévútjában lebegő és ezért kétmilliárdot kapó rákaifilip.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr435567969

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A lomizás kulturális örökséget mentett 2013.10.15. 16:39:01

A lomisok többet tettek az örökségvédelemért, mint például a giccsmagyarkodás tévútjában lebegő és ezért kétmilliárdot kapó rákaifilip.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nem a lomizós romák tettek örökségvédelemért,őket nem érdeklik az antik dolgok.Azt összetörik tűzifának.A magyar lomis mentené a cuccot,ha oda férne hozzá ezektől a majmoktól,de a közelébe sem engednek senkit a kupacnak.Maffiaszerűen leosztják a területeket.Ez a teljes igazság.
A füstszínű őröket kéne begyűjteni a rendőrségnek a picsába.Akkor lehetne értékmentésről hadoválni.
Először is meg kéne kérdezni a rendőrséget, hogy miért nincs rend ott ahol kéne?
Aztán ha rendőr nem a rend őre, tán picsán kéne rúgni, nem a lomizást betiltani.
Másrészt.
- Ez a rendszer egy agyament baromság. Magyarországnál fejlettebb országok sem tudnák megoldani egy időben ennyi cucc azonnali, vagy legalábbis gyors elszállítását, ezért nincs ilyen eszement évi egy vagy 2 akció, hanem ez egy folyamatos tevékenység.
Folyamatos alatt azt kell érteni, hogy bármikor bárki kérhet időpontot a Lom kirakására. (a helyi társaságtól) A helyi szemetes társaság pedig (mivel van erre a célra körzetenként 1 darab erre alkalmatos szállítójárműve és kapacitása) max. egy hónapon belülre ad egy időpontot amely nap elfogják szállítani az adott házszám elől az oda kirakott lomokat.
Ami Magyarországon megy az világröhej.
@Minyimányi Monyó: neked fogalmad nincs arról, mi a lomizás. a lomizók a cuccot ELADJÁK, nem tüzifának gyűjtik.
@Minyimányi Monyó: másrészt meg tényleg, a rendőrség dolga lenne, hogy a maffiózókat elzavarja. de ez a kontár kormány és kontár városvezetés nem tud megoldani semmit, mindent csak megkerül, ha tud.
Én egyetértek a postíróval, a lomizás betiltása csak azt fogja eredményezni, hogy akik eddig lomizásból éltek, eztán lopsából fognak, mert nem marad nekik más lehetőségük.
kár, hogy a lomizást nem tiltották be, és nem is fogják. flesselgetve lomizni ezután is lehet. a poszt egy tájékozatlan baromság.
Butaságot beszék a posztíró, a lomizásnál kitett dolgok eddig is a közterület-fenntartó tulajdonát képezték: magyarán, a lomis lopott.
@jobkereso: Félve és halkan kockáztatom, hogy megszólaljak, mert már bizonyára a puszta gondolat is maga a tomboló fasizmus, de nem lehetséges, netán, esetlegesen, hogy a cigányok DOLGOZHATNÁNAK IS?????????!!!!!!!!!!!!!!!!

Én kérek elnézést, hogy ilyen rasszistaantiszemitaintoleránsnácikfasiszta vagyok
@Mitzimackó: Zavarja is el. Ehhez most teremtették meg a jogalapot.
@$$$=$$$: Az ilyen megélhetési rettegős bloggerektől mégis mit vársz?
"A megélhetésiek pedig nem jókedvükben gyűjtik össze a mások által kidobott cuccokat, hanem azért, mert lehetőségek híján kénytelenek ilyen bevételi forrásokban keresni a boldogulást."

Tévedsz, nem azért lomiznak, mert nincs más lehetőségük, hanem mert marha jól megélnek belőle.

"Ők azok, akik a szegénységbe nem belerohadnak, hanem kitörési pontként lomiznak."

Már rég kitörtek, és gazdagabbak nálad, ráadásul adót és TB-t sem fizetnek, de a segélyeket felveszik még pluszban.

"de ez nem elég indok arra, hogy még inkább megnyomorítsa az állam az életüket."

De ők sok ezer állampolgár életét napokig tönkretehetik azzal, hogy szanaszét túrják a szemetet, beszólogatnak az ottlakóknak, belekötnek a járókelőkbe, odavégzik a dolgukat az utcára, rosszabb esetben az ingatlanokra/autókra.
Joguk van hozzá. Vagy mi.

"Az a közös mindkét csoportban, hogy értéket mentenek."

Nem. Csak az első csoport ment értéket.
A másik csak a fémhulladékra utazik.

"Ráadásul ezek nagyrészt a magyar nemzet kulturális örökségének a részei."

Az 50 éves Lehel hűtő és bojler, a molyrágta ágytakaró, valamint a CKM gyűjtemény biztosan.

"Ha a még megmenthető értékek úrhatnám, orrbefogós sznobság miatt a szemétbe kerülnek, az azoknak a bűne és felelőssége, akik kitalálták ezt az agyament szabályozást."

Nem, hanem azé, aki kidobja.

"A lomisok többet tettek az örökségvédelemért,"

Te beteg vagy...
És? ezt akarta az istenadta nép, amikor is 3 éve ezeket a senkiházi hazaárulókat szavazta meg.
Jó a mottójuk:
"szegény ember se nem magyar, se nem ember"

Amúgy meg bő 3 éve két hét alatt rendet rakott a belügyminiszter az országba, nem tudom mit hisztiznek itt a T.(tapló) képviselők.
@vasvirag: normális liberális értékrendet valló européner polgár fejében nem születnek ilyen felháborító, aljas, rosszindulatú fasiszta neonáci gondolatok.
@jobkereso: "holteszozban" most is a HÉV kábeleket gyűjtik...
@panaszmuki: Beteg te vagy. Senkinek nem tetszik az, amit ilyenkor sokan művelnek. De asszem a rendőrség azért van, hogy rendet tartson. Na, ez már régóta nem sikerül nekik. Folyton olyanokkal jönnek, hogy nincs ember, nincs pénz, nincs rendes jogi szabályozás. Na, addig sírtak, még végre-valahára megalakult a TEK. A többiek meg le vannak szarva.
@anyadmajma: azt, hogy a lomisoknak ne legyen érdekük szétbarmolni, odaszarni minden szemétdombra, csak hogy kihámozzák belőle a vasat? végülis sztem a nép nagy része ezt akarta. neked lehet, hogy jó ha minden szét van barmolva, mert esetleg otthon is úgy élsz, de vannak kultúrált embertípusok is rajtad kívül. hehe.
És hogy lesz mindez betartva???

Ott áll a rendőr minden kupac mellett?

És ha én meglátok egy kidobott állólámpát, és haza akarom vinni akkor engem s elkap?

Vagy egyáltalán nem lesz egyetlen rendőr sem az utcákon, ahogy egyébként sincs???
Nekem az autóm oldalát húzták végig ezek a véglények. Ezek után forduljon fel midnegyik.
Csak mert pl. a buszmegállókban is bagóznak az emberek továbbra is...
@$$$=$$$: Nem, nem tetszik, de az sem tetszik, hogy focihuligánok meccsek után szétverik a környéket.
TILTSUK BE A FOCIT!
Vagy neked tetszik, hogy szétverik a környéket? Meg leszúrják az ártatlanokat, jobb esetben megverik?
@Hoppácska: "És ha én meglátok egy kidobott állólámpát, és haza akarom vinni akkor engem s elkap?"

talán el kéne olvasni a törvényt, nem rémhírkeltő balliberális fosblogokból tájékozódni, akkor tudnád, hogy nyugodtan elviheted az állólámpát akkor is, ha ott áll a rendőr.
Ez a poszt annyira abszurd, hogy csak irónia lehet. :)
"A lomizás kulturális örökséget mentett"
A cigányságot?
@anyadmajma: nemtetszik, tőlem betilthatjuk.
@anyadmajma:
"Nem, nem tetszik, de az sem tetszik, hogy focihuligánok meccsek után szétverik a környéket.
TILTSUK BE A FOCIT!
Vagy neked tetszik, hogy szétverik a környéket? Meg leszúrják az ártatlanokat, jobb esetben megverik? "

Rossz a hasonlatod. Mert nem a focit akarják betiltani, hanem a futballhuligánkodást.
@$$$=$$$: persze, hogyha a lámpát kirakó ember a te kezedbe adja és van mellé ajándékozási szerződés is (ez nem poén, tényleg így lehet csak ezentúl legálisan lomizni)
Na, senki nem tud válaszolni a kérdéseimre?
@Hoppácska: "És hogy lesz mindez betartva??? Ott áll a rendőr minden kupac mellett?"

Jah, és a nemi erőszakat meg a gyilkoságot is üldözik. Aztán hogyan akarják ezt megcsinálni? Odaállítanak mindenki mellé egy rendőrt, hogy ne lehessen megölni? Hogyan?! Tiszta hülyeség, nem?
@Hoppácska: "És ha én meglátok egy kidobott állólámpát, és haza akarom vinni akkor engem s elkap?"

Ne félj, akkor lesz! Jól meghurcoltat a hatóságokkal, s közben elnézi, hogy a két méterrel arrébb lévő kupacból három napbarnított egyed könyékig turkál az FKF tulajdonában!

Nem tudok, ti hogy vagytok vele, de bennem félelmet keltenek ezek a sötétbőrű, keselyűként a lomizós utcákban keringőző, kiabáló egyedek!

vassvirággal együtt egy másik faisztarasszistanáci
@prognosys: hopsz! helyesen: vasvirág...
Bocs, de létezik még a kulturális örökség mentése a lomtalanításnál? Tapasztalataim szerint legalább 10 éve kihalt ez a fogalom, nagyjából azóta, hogy a lomtalanítás előtt 3-4 nappal mindenhol megjelenik a cigánycsalád és lefoglalja az utca szemetét, ott isznak, turkálnak, dobálnak napokig. Persze a sok hülye már a lomtalanítás előtt 2-3 nappal kirakja a lomot akkor is, ha otthon van, amikor kéne...
Azt hittem, azért "tiltják be" a lomizást mert mindenkinek tele van a ....-e azzal, hogy lomtalanítás alkalmából az egész utca/tér/környék egyetlen szemétdombbá változik a szétszórt újságoktól, szétkapott hűtődaraboktól, zacskóktól sbt. ami a lom bontásával jár.
Nem ugyanezért szüntetik be szelektív kukákat, mert a Főkefe megunta összetakarítani a kevésbé rendszerető lomisok után a kuplerájt?
@csekk: Már évek óta létezik a terv Pesten, hogy évente egyszeri kerületi lomtalanítás helyett évente egyszer mindenki kérhessen ingyen egy konténert. Azt mondják, azt sokkal nehezebb megszervezni és ezért késik, én pedig remélem, hogy nem a lomizós maffia akadályozza...
a legtöbb hozzászóló szerint úgy látom a cigányokat kellene betiltani.

csak hogy tudjátok, azért kóvályog a sok cigány dologtalanul, mert a hozzátok hasonló tudatlan proli alakok engedték a komcsikat uralkodni, akik szétverték a vajdarendszert.

most is halvány foglaom nélkül ugattok a lomizásról.

a törvény pedig szar. már csak azért is, mert azt semmi sem fogja megtiltani, hogy bemenjenek a házakba és ők maguk vigyék ki az ajtón a cuccot (ezt csinálják a cigányok) és az autójukra pakolják.

a törvénynek annyi hatása lesz, hogy még nagyobb lesz a harc, még agresszívabbak az abból élők és a rengeteg kulturális értéket meg bezúzzák, mert az értelmiség nem veheti ki a kupacból a 100 éves gramofonlemezgyűjteményt.
@Online Távmunkás: létezik. egyébként a cigányok is ráálltak a régiségekre, és megy gombokért az Antique shopba meg az ecserire. De ez is mentés, méghozzá nem is rossz.
@Hoppácska: a közterületes is büntethet / feljelenthet, nem csak a rendőr. ha 50ezernél többet ér az állólámpa akkor meg bűncseklekményt követsz el, priuszod lesz, és esetleg börtönbe is kerülsz.

szóval annyi fog változni, hogy ott lesznek a kupacok, de nem szabad hozzájuk érni.
Nem sok hozzáfűznivalóm van. A cikk jó, és igaz. Valamilyen mértékben zavaró lehet az aktuális kupacot épp lefoglalók jelenléte, de mindig mérlegelni kell: azok az alakok szeretnének példának okáért ételt adni a gyerekeiknek, vagy játékot - ami adott esetben nálam hulladék. Ha a hülyék ezt is államosítják, akkor megint elvesznek valamit azoktól, akiknek a szavazata vagy nem számít, vagy más úton megvásárolható. Végül is ki veszít? - rajtuk kívül.
Még valami: próbált már valaki együttműködni ezekkel az emberekkel? Mert én igen, és sikerült: "nézd, ez itt némi vashulladék, ez a video működik csak a francnak nem kell már, ez a tükör meg hibátlan, csak baromira nem kell nekünk 10 éve, meg itt egy zacskó kindertojásvacak" - és döbbenet: lehet beszélgetni velük, emberformájúak teljesen.
@vasvirag: te adtál nekik munkát? vagy adnál adott esetben? mondjuk, a cigány anyukát szívesen beengeded a lakásodba takarítani?

az a helyzet hogy én sem, mert nem bízok bennük, de óriási különbség hogy a maguk szintjén a lomizásból meg tudnak élni, és nem kényszerülnek bűncselekményekre annak hiányában

arra meg hiába akar bárki számítani hogy elmennek, vagy kollektív öngyilkosságot követnek el, és ha véletlenül éhen halandának, miket akkor is kidobnának Európából mert hagytuk

nincs alternatívája annak hogy integráljuk őket, ahhoz pedig hagyni kell őket legális jövedelemhez jutni, ha lehet munkával, ha nem lehet lomizással
@panaszmuki: azokat kapják el a rendőrök, és tartsák rács mögött 10 évig

a ketttő nagyon nem ugyanaz
Nagyon helyes, hogy betiltják a lomizást, bár ha nem tiltanák be, csak az autók műszaki állapotát és a "sofőrök" jogsiját ellenőríznék is eltűnnének.
@Minyimányi Monyó: "A magyar lomis mentené a cuccot,ha oda férne hozzá ezektől a majmoktól,de a közelébe sem engednek senkit a kupacnak.Maffiaszerűen leosztják a területeket.Ez a teljes igazság."

Nem, nem a teljes igazság. Én magam is szedtem ki értéket a lomból, bár csak véletlenszerűen kukantottam oda.

Ha a nem magyar lomis "csak" a fémet szedi ki a hulladékból, már akkor is értéket ment.
Több olyan történeti és kulturális értéket találtam már lomozás során, amelyek teljesen egyediek és pótolhatatlanok, amelyek azóta levéltárban, vagy más közgyűjteményekben lettek elhelyezve. Többek között találtam egy kétszáz éves gazdasági naplót, amely egy Pest megyei falu hétköznapjainak rendkívül részletes dokumentuma, Korniss Dezső és Bálint Endre 1956-os kiállításának vendégkönyvét, a korszak ismert, nevüket vállalni merő művészeinek, közéleti személyiségeinek a soraival. Persze nagyon sok használati tárgy, többek között lábakon álló Lampart zománc kádak, abszolút modern art-deco fotelek kerültek hozzám, amelyek felújítva ott vannak a lakásomban. De, hogy ne csak magamról beszéljek a Fortepan.hu sok tízezres gyűjteményének nagy része is lomtalanításból került elő. Milyen nagy érték, hogy ez az oldal létrejött? Hány embernek okoz örömet, munkájához segítséget az ott található fotók böngészése?

A lomizás betiltásával a múltunk sok emléke kerül a szemétbe, na meg olyan anyagok, amelyeket mások még hasznosítanának. Például vannak olyan mesterek, akik már szinte csak innen tudnak pótalkatrészeket beszerezni.

A cigányokról meg azt tudom mondani, hogy a legtöbben igyekeznek a lomtalanításkor üzletszerűen viselkedni. Igenis szót lehet velük érteni. Szerintem, ha a közterület felügyelők egyszer-kétszer végigjárnák a kihelyezett lomok környékét, akkor ki tudnák emelni azokat, akik nem viselkednek elfogadhatóan. Ezek nagyon kis egzisztenciák, ha rájuk szólnának meghúznák magukat. Különben a hivatásos lomizók egy jelentős része nem is cigány. Szóval kár ebből cigánykérdést csinálni
@jo20000: "Még valami: próbált már valaki együttműködni ezekkel az emberekkel? Mert én igen, és sikerült"

Nekem is sikerült. Mondtam, hogy van lenn egy rossz hűtő, kell-e nekik. Lejöttek, elvitték, megköszönték.
@anyadmajma: "Amúgy meg bő 3 éve két hét alatt rendet rakott a belügyminiszter"

Ja Pontosan a határidő lejáratakor törték fel a kocsimat fényes nappal, Budapest közepén.
Azt én sem értem hogy az FKF vajon miért töri magát ennyire azért a lomért amiből max.a fémeket válogatja ki(de lehet hogy azt is csak égetés után)minden megy a szemétégetőbe vagy a lerakóba.
Ha kiraknák egy megunt működő de megunt állólámpát vagy egy 1 méteres üvegvázát vajon mikor jár jobban vele bárki,ha egy lomizó továbbadja valakinek aki tudja hasznosítani,vagy ha egy markológéppel feldobják az FKF-es kocsi platójára mert az "ő tulajdonuk" lett és bezúzzák?Mert arról szó sincs hogy továbbadnák a használható cuccokat a BÁV-nak vagy rászorulóknak...
Lehet lomizni továbbra is csak épp nem üzletszerűen, ami azt jelenti hogy simán kivehetsz ezt-azt megmenteni, ergó a poszter hazudik.
Én is dobtam már ki tévét, úgy hogy a ház előtt az összegyűjtött szerkóval a szállításra váró cigánynak odaadtam. Ő is jól járt, nekem sem kellett a kukáig cipekednem,és a tulajdonlás átadása is megvalósult.Egyébként az utóbbi években már nem túrják annyira szét a korán kirakott lomot sem, bár néha egy-két renitens beesik.
Nyugaton mindenhol tilos a szemétben túrkálni.

Végre nálunk is bevezették.

Vagy a Balkánra akarunk hasonlítani????
@alfax: Akkor lesz csak problémád ha 50000 forintnál többet ér az az állólámpa, és az üzletszerűséget tudják bizonyítani... ez mondjuk lényegében annyit jelent, hogy soha.
@szonár: Amit kirakok, bármikor vissza is vihetem a telkemre, tehát nem az FKF-é, amíg én nem akarom.
@jobkereso: a lomizók szép számmal lopnak is.
@vasvirag: Nagyon csendesen kérdezem meg, hogy hol dolgozzanak, amikor a nem roméknak sincs munkahelyűk?
@alfax: nem anyi változik, mert mi van, ha Te adod oda a lomisnak, azt, ami a Tiéd volt? Az FKF-nek ehhez semmi köze.
Helló.
A professzorok, meg egyetemi hallgatók, akik régi kihajigált könyvekben keresték a kulturális értéket, mostantól Ők is bűnözők.
Egyébként minél több embernek nincs a szájában falat, annál kiszolgáltatottabbak, és annál olcsóbb lesz a munkaerő.
Minél inkább az emberek egyetlen megélhetési forrása a munkaerejük eladása, annál olcsóbb lesz a munkaerő.
Ha például Te inkább rőzsét adnál el azért, hogy abból élj meg, akkor inkább ne tedd, mert ezt is törvényileg tiltják, bővítsd csak inkább az éhező munkanélküliek táborát, és ne azokét, akik megtalálták az egérutat.
www.beol.hu/bekes/kozelet/rozsegyujtes-csak-szakmai-iranyitassal-478217

Van ennek egyébként egy történelmi háttere is.

Emlékezzünk rá, hogy a fiatal Marx akkor került közel a közgazdaságtanhoz, amikor a Rajnai Újság tudósítójaként a kölni falopási perekről tudósított - e perek lényege az volt, hogy az emberektől elvették a korábbi évszázados szokásjogot, hogy az erdőkben bárki összeszedheti a hullott gallyakat, a rőzsét. A rőzsegyűjtést bűncselekménnyé nyilvánították. Minden látszattal szemben ennek nem az erdőtulajdonosok látták a hasznát, hiszen a rőzse szennyezte az erdőt (tűzveszély, gombafertőzési forrás, a vadak sérülésének forrása) és így a rőzse eltakarítása - önkéntes rőzsegyűjtők hiányában - az erdőtulajdonosok plusz költségeként jelent meg. Az igazi cél szabad megélhetésű emberek erőszakos bekergetése volt a bérmunka-piacra.

Ma ugyanezt teszi az Orbán-kormány. A plusz kínálattal elárasztott munkapiacon - megfelelően az általános gazdasági törvényszerűségeknek - zuhanni fog a munka ára, és így a munkapiac a munkanélküliek egy jó részét fel fogja szívni. Ettől persze a dolgozók nem jobban, hanem rosszabbul fognak élni, de hát "Dolgozni muszáj, (jól) élni nem muszáj!"

Azonkívül: "Mindenkinek a magáét!"
@Vicces Gyerek: Majd mennek közmunkára. Az még jobb, ha van munka, ha nincs, a lényeg, hogy minél több a munkanélküli, annál inkább mondhatják a dolgozónak: "Ha nem akarod csinálni, majd megcsinálja a másik 100000, akinek nincs munkája, szóval kuss, és dolgozzál."
Nem mondhatod, hogy elmegyek lomizni.
@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára: Ott ahol a magyar polgár. Mert azért a többségnek van munkája. Akinek meg nincs, az elmehet Pl. külföldre is munkát vállalni.
@Vicces Gyerek: Egyrészt, kb. már 300-an elmondták eddig is a gyengébbek kedvéért, hogy csak az üzletszerű lomizás lesz a büntetendő. Másrészt, a professzor ha a papírhalom közelébe ment volna, úgy vágja pofán az azt őrző cigányasszony, hogy egy hétig keresheti a protkóját. Harmadrészt, nem hiszem, hogy ez a pár száz ember rombadönti a magyar munkaerőpiacot ha netán dolgozni kezd (ami amúgy elég valószínűtlen).
@midnight coder: "pár száz ember rombadönti a magyar munkaerőpiacot ha netán dolgozni kezd" - nehéz kérdés. Egyfelől muszáj valahogy a leszakadó réteget támogatni és a megélhetőségét biztosítani (ez nem jó szó persze, de talán ne haljon éhen, ez eléggé respektálható cél), viszont a "nem akarok dolgozni" vagy a "beletörődtem a szegénységembe és csak ritkán tudok berúgni sajnos emiatt" állapot is eléggé gyakori.
Visszatérve az eredeti témára: aki lomizik, annak legalább vannak céljai, tesz valamit magáért vagy a családjáért. Írhatnám reggelig ezt a témát...
Tudjátok, nyugaton a nagyvárosokban ezt úgy oldják meg, hogy nem szökőévente egyszer tartanak lomtalanítást, hanem hetente, kerületenkénti bontásban. Így persze az FKF-es autó lehet, hogy néhány utcán fölöslegesen megy végig, de cserébe:
1. a városból nem lesz szemétdomb,
2. a svédeknek nem éri meg befoglalni az 1 m2-es halmokat, így
3. az átlagember is jobb eséllyel indul az antik darabokért.

Egy próbát megérne itthon is, az izomból betiltós hozzáállás úgysem vezet sehova.
@alfax: Facebookot nem nézek, hiába linkeled.
Viszont én továbbra is hangsúlyozom, hogy kb. 10 éve láttam olyat, aki régiséget gyűjt, legyen magyar vagy cigány. Az utóbbi években csak a szemétdombot 10 deka vasért, pár fadarabért vagy egy monitor áramköri lapjáért szétverő cigánycsapatokat látok, akik 4-5 napig elfoglalják az utcát és zavarják az ott élők életét.
@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára: Mi magyarok se megyünk azért még randalírozni az utcára lomtalanításkor, meg törünk be utána még hetekig a környéken, mert nincs munkánk!!! HELLOHELLO!!!!
@jobkereso:

"és nem kényszerülnek bűncselekményekre annak hiányában"

Adóznak is az összegyűjtött, majd eladott cuccokért? Tudják igazolni a forrást? TB-t fizetnek az alkalmazottaik után, egyáltalán, azok szerződésben állnak velük? Egyáltalán, tudnának felmutatni saját vállalkozást arra, mit csinálnak?

Egyáltalán, láttunk már cigányt kresz vagy gyakorlat vizsgán?????
@vasvirag: "Egyáltalán, láttunk már cigányt kresz vagy gyakorlat vizsgán????? "

Én egy konkrét esetről tudok. Még autót is vett magának, fizetésből.
Békés Pál: Borz a sámlin
süti beállítások módosítása