Kúlság-e az antikapitalizmus?

2013.11.05. 07:00 Döry L.

A kapitalizmus  Magyarországon nem „diszfunkcionálisan” működő kapitalizmus, amely csak azért nem képes a földi paradicsomot elhozni, mert nincs munkakultúránk, mert balkáni tahók vagyunk, vagy sok az oligarcha és etatisták a hagyományaink. A kapitalizmus itt nagyon is funkcionális. Ez is ő maga, amit itt a periférián látunk és ez is a lényegéhez tartozik. A kapitalizmus egy centrum és periféria - egy gazdag és szegény viszonyban működik.

Red Alert a 444!-en

Érdekes látni, amikor a saját kúlságától megrészegült és a mindent anyázó nihilizmus (444!), a szokásos balettugrásokkal nem tud tovább közlekedni valóság nevű nagybátyánk teteme fölött. Íme a tetem:

Az, hogy nem tud tovább közlekedni, persze még nem jelenti azt, hogy megáll és komolyan eltöpreng. De mégis tesz egy szellemi erőfeszítést, hogy a „kapitalizmusról” gondoljon valamit, ami összeegyezteti a kúlságot az internethasználó középosztály lecsúszásából adódó keserűséggel és valami artikulátlan kapitalizmus-ellenes érzéssel.

De látni kell, hogy mind maga az occupy-os életérzés, mind az ezzel halkan szimpatizáló Plankó, vagy az azt anyázó Uj Péter, de főként a posztok alá érkezett kommentek olyan fogalmi készlettel próbálják megteremteni a saját lelki békéjüket, aminek a hatékonysága olyan, mintha egy közös-nyomócsöves dízelmotor motorvezérlő elektronikájának a működésére próbálna egy szaki a csőkulcsa segítségével rájönni.

Nem gecizni akarok. Nem a szaki hibája, hogy nem látott még motorvezérlő-elektronikát. A magyar elbaszottsághoz szorosan hozzátartozik, hogy a kritikai nyelv ki van iktatva. Pedig pont a „kapitalizmus” és „kommunizmus” terminusokban zajló álvitáknál többre lenne képes. Ha a magyar kapitalizmus és ennek a felszínén zajló politikai zsibongás érdekel minket, akkor ehhez kapásból végig kell gondolni ezt a négy szempontot:

1. Komcsizás

A magyar politikai mezőben az megy, hogy nyugati tőke és képviselői - a húsz évig az országot irányító régi burzsoázia, a "kapitalizmus" jelszavával operál, míg az új nemzeti burzsoázia "szabadságharc"-ot hirdet és eközben mind a kettő komcsizik. Komcsizzák egymást.

Közben itt az egymással rivális burzsoáziák mind a két változatban egy félperifériás államot használnak/akarnak használni. Az egyik a klasszikus új-gyarmatosító projekt érdekében, a másik a nemzetközi tőkét részben kiszorítva egy másfajta lerablás érdekében, hogy a helyi, államba még erősebben beépített nemzeti oligarchiának is maradjon.

Tehát a két rivális csoport ugyanarra használja az államot: hogy felfelé csoportosítsa a javakat, csak nem egyenlő arányban ugyanoda, és nem pont ugyanazzal a módszerrel.

És pont azért komcsiznak, hogy nehogy rajtuk kívül bárkinek eszébe jusson az államot használni. Ezt azért tudják megcsinálni, mert a kommunizmus valahol tényleg arról szólt, hogy az állam lefelé csoportosított erőforrásokat, csak ezt a diktatúra és állami kisajátítás útján tette. Tehát ugyancsak felülről használta az államot, ugyanúgy mint ők…

2. Nacionalizmus

Magyarországon az is megy, hogy úgy teszünk, mintha a magyar állam működése, a piaccal való viszonya a belső politikai és gazdasági elitjeink gondolatain, szándékain, lehetőségein és egymáshoz képesti erőviszonyain múlna. Csakhogy ezek az elitek pont attól elitek, hogy a világrendszeren belül is elfoglalnak egy helyet és az ahhoz való kapcsolódást biztosítják. Ezek az elitek a helyi haszonélvezői annak, ahogyan az ország a globális munkamegosztásba be van tagolva. Mi mégis úgy teszünk, mintha az eliten belül kialakuló csoportok és szövetségek és az elitek pártjai nem pont a világrendszerhez való viszony mentén alakulnának ki.

Pedig de.  A magyar elitek szándékait és lehetőségeit és az ennek nyomán az országban zajló folyamatokat, nem lehet a magyar történelem belügyeként flesselgetni. Azt kellene megvizsgálni, hogy milyen érdekeik vannak a globális kapitalizmus hazai működésében. Ahogyan írtuk:

„A politikai apparátus a 70-es évektől visszacsatolja az országot a nyugat világrendszerébe. Ezért cserébe, a rendszerváltást követően a termelési eszközök egy része fölött menedzsmenti és tulajdonosi jogokat gyakorolhat (privatizáció). A többi termelési eszközt vagy elpusztítják, vagy azon a külső tőke termeltet, amelynek jövedelmezőségéhez a helyi politikai elit olcsó munkaerő-túlkínálatot és adómentességet is biztosít. 

Míg az elmúlt két évtizedben a lokális burzsoázia fő funkciója a világrendszerbe való becsatoltság biztosítása volt - a nemzetközi rend ezért biztosított számára előnyöket - és ehhez használta fel az államot, időközben érdekei megváltoznak, relatív súlya megnő, új szereplőkkel bővül ki és itt helyben újraformálódik egy „nemzeti burzsoáziává”. A nemzetközi tőkésekkel szemben az új hazai burzsoázia már riválisként lép föl, már nem annak a fenntartásában érdekelt, hogy a beérkező tőke által megtermelt haszon kimenjen az országból, hanem szeretné a haszon neki kedvezőbb redisztribúcióját, esetleg a termelési eszközök újraosztását, a belső tőkefelhalmozás lehetőségét. Erre az igényre jön létre az orbáni állam. Ez a „matolcsyzmus” és a „gazdasági szabadságharc”, ez a különadók, az állami bevásárlások, államosítások, piacátrendezés és az ezekért vállalt konfliktusok tétje.

Mivel egy félperifériás/perifériás ország elitje akar a nemzetközi pozíción javítani, ezért úgy tűnhet, mintha ez a kizsákmányolt térség küzdelme lenne. De látni kell, hogy az orbáni szabadságharc csak a nemzeti burzsoázia szempontjából emancipációs, valójában a tőkés rendszer által fenntartott hatalmas nincstelen tömeget ugyanúgy, sőt helyenként még brutálisabban is (ki)használja, mint a nemzetközi tőke.”

3. Univerzális kapitalizmus és Balkán

Magyarországon a kapitalizmusról úgy beszélünk, mintha az valamilyen egynemű és a bolygón mindenhol ugyanúgy érvényesülő szervezőerő volna. Különbségek legföljebb a helyi populációk „kulturális” másmilyenségéből, elmaradottságából adódhatnak. Azok akik a kapitalizmusért aggódnak Magyarországon, azt hiszik, hogy a mi balkáni, cigány tempónk miatt nem valósult meg a kapitalizmus tiszta formája. De az, hogy az országban egy szegény, rendetlen, oligarchákkal és állammal súlyosbított kapitalizmus működik, nem a lelki alkat és a kultúra terméke. Hanem éppen a „lelki alkat és a kultúra” a terméke annak, hogy a kapitalizmusnak szüksége van hátsó udvarokra. A kapitalizmus szükségképpen egy centrum és periféria - egy gazdag és szegény viszonyban működik.

nem hungarikum

A kapitalizmus tehát Magyarországon nem „diszfunkcionálisan” működő kapitalizmus, amely csak azért nem képes a földi paradicsomot elhozni, mert nincs munkakultúránk, mert balkáni tahók vagyunk, vagy sok az oligarcha és etatisták a hagyományaink. A kapitalizmus itt nagyon is funkcionális. Ez is ő maga, amit itt a periférián látunk és ez is a lényegéhez tartozik. A kapitalizmus világrendszerébe mi most leértékelt erőforrásainkkal jövünk számításba, az itt befektetett tőke hasznai ezért nem is kerülnek visszafektetésre, hanem elhagyják az országot.

… a periférián

Mert a kapitalizmust féltők feltevésével ellentétben a kapitalizmus nem egy egynemű, hanem egy hierarchizált világrendet működtet, ahol a különböző térségek az alárendeltség különböző fokán a globális munkamegosztáson és a piacokon keresztül kapcsolódnak a centrum alá.

Ez a hierarchikus viszony hasonló az osztályok közötti viszonyhoz, amennyiben a többletérték elsajátítása az uralkodó közvetítő elv. Így a perifériás/félperifériás országok (és elitjeik is) a világrendszernek alárendelten működnek, erőforrásaikat a többletérték elsajátítása érdekében használja a globális tőkés rend. Ez a világrendszer történeti képződmény és persze folyamatos mozgásban van: folyamatosan változik a centrum technológiai, iparági, szektorális specializációja, és a periféria/félperiféria gazdasági arca, relatív súlya, egymás rovására elért eredményeik, amelyet tévedésből felzárkózásnak, vagy fejlődésnek is nézhetünk.

…nincs fejlődés

A „szegény” vagy perifériás országok nem a kapitalizmus egy korábbi szintjén állnak, ahonnan az idő előrehaladtával a centrum országok kapitalizmusába érkeznek be (levetkőzve kulturális elmaradottságukat), hanem a hierarchikus tőkés rendbe pont evvel a szegény (kizsákmányolt) jelleggel illeszkednek, amelyet a világrendszer folyamatosan újratermel.

Sőt, a kapitalizmus azokat a világban lévő egyenlőtlenségeket, amelyeket a termelési viszonyok különbségei jelentenek a centrumtól a perifériáig terjedő skálán, nem is akarja fölszámolni. Ezeknek a különbségeknek a kihasználása, az egyenlőtlen csere, a tőke mozgása a leértékelt erőforrások felé a jövedelmezőség egyik fő forrása - ez dinamizálja a rendszert.

4. „Milyen más lehetőség van a nemzeti és a nemzetközi burzsoázián kívül?”

Az alcím kérdésfeltevése egy, az előző posztunkra érkezett reménykedő komment.

Azt biztosan tudjuk, hogy az alternatíva keresésének vannak történelmi példái (létezett szocializmus, gyarmati felszabadító mozgalmak) de kevés kivétellel, manapság már aligha gondolunk egyikre is követendőként. De éppen az, hogy a legtöbbjük letért pályájáról és/vagy összetörte magát a korlátain, segíthet megérteni a minket körülvevő világ valódi működését.

Ha van más út, akkor az azért lesz járható, mert mi, akiket a globális és helyi rend kizsákmányol, azon akarunk járni. Az az érdekünk, hogy mozgalmat szervezzünk és hogy a mozgalommal visszavegyük az államot. Hogy használjuk az államot, de a nemzeti és nemzetközi elitekkel szemben, abból a célból, hogy az állam politikailag kontroll alatt tartsa a nemzeti és a komprádor burzsoázia kizsákmányolásra irányuló nyomását. Az az érdekünk, hogy az államon keresztül létrehozzuk azt a szerkezetet, ahol fentről lefelé osztják el a javakat, de nem centralizáltan, mint a létezett szockóban, hanem többek között az önigazgatás útján.

Amint politikailag ellenszegültünk a helyi elitjeinknek, az a világrendszerben lévő status quo felrúgását is jelenti. Tehát szükségszerűen politikai harcot fogunk vívni kifelé is, harcolni fogunk a globális munkamegosztás és jövedelemtranszfer ellen, mert ez az egyetlen esély, hogy olyan egyszerű kormányzati politikának realitása legyen, mint az „életszínvonal emelése”, „befektetés az oktatásba” „hazai piac erősítése”.

Az államot tehát használni kell majd és ettől nem szabad előre irtózni, az sem szabad, hogy visszatartson, hogy az orbáni burzsoá forradalom néhol ravasz, néhol amatőr barbársága addigra már lejáratta az államot és lejáratta a konfliktusok fölvállalását. Sikerrel ugyanis csak ez fog kecsegtetni. De még ez sem elegendő. A helyi harcnak azt is elő kell segítenie, hogy minél több országban kerekedjen fölül a nép…

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr615603787

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.11.05. 13:26:07

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Igen, ez így van. A magyar kapitalizmus igazi kapitalizmus.
Könnyebbé tenné a vitát, ha lenne az írásban egy definíció a kapitalizmusra, ugyanis enélkül az olyan állítások, mint pl. "A kapitalizmus szükségképpen egy centrum és periféria - egy gazdag és szegény viszonyban működik." csak lóg a levegőben. Amúgy az írásból nekem az jött le, hogy a szerző keveri a korporatizmust (en.wikipedia.org/wiki/Corporatism) a kapitalizmussal (ami alatt főleg ezt szokták érteni: en.wikipedia.org/wiki/Laissez-faire).
@stoic79:

Ugyanaz a probléma, mint a Libertórium írásaival, csak ellenkező előjellel: a L. egyértelműnek veszi, hogy kapitalizmus = önkéntes, kölcsönösen kedvező kényszermentes csere, a Fent és Lent egyértelműnek veszi, hogy a kapitalizmus = eredeti felhalmozás, tömegek elszegényítése, majd azoknak a legminimálisabb létfenntartás környéki jövedelemmel bérmunkáltatása, és az így keletkező haszon kisajátítása.

Pedig egyik sem egyértelmű. Fogalmazzunk úgy, hogy mindkettőre volt már a történelemben példa, de egyáltalán nem egyértelmű, hogy a kapitalizmus avagy a mai világrendszer igazi lényege, ha van neki egyáltalán, egyik vagy másik.

Én a mai világrendszer magyarok számára legfontosabb elemének elemének azt látom, hogy hétmilliárd ember fogyasztásának megtermeléséhez ma nem szükséges hétmilliárd ember munkája. Gyakorlatilag a rendszernek a magyarok munkájára nincs szüksége, csak a magyarok fogyasztására. A rendszer tökéletesen elégedett lenne azzal a megoldással, ha a magyarok valahonnan a semmiből pénzt varázsolnának elő, semmit nem dolgoznának, és megvennék az Ázsiában legyártatott termékeket. Folyamatosan, a rendszerváltás óta, piacot látnak bennünk, nem termelőket. Mert termelőkből vannak olcsóbbak.

Én a megoldást abban látnám, ha az EU egyszerűen nem importálna az EU-n kívülről ipari termékeket, csak nyersanyagokat és terményeket. Bár kisebb országok számára az önellátás tragikus hiba, ld. Argentína, egy nagy fejlett régió számára, mint Európa, nem feltétlenül. Végső soron 100-150 éve az európai régió nagyjából öneállátó volt ipari termékekben, mert Észak-Amerikán kívül máshonnan nem volt importálni és akkoriban mondjuk onnan sem annyira sokat. De ez egyelőre lehetetlen, pontosan azért, mert már most túl sok a tartozás Ázsia fele.

A cikk alapvető hibája ott van, hogy ha nincs szükség a munkánkra, akkor nincs mit lefele elosztani. Mindenféle munkásmozgalom, meg egyéb balos mozgalom alapja az volt, hogy ha kellünk nektek, mint melósok, na akkor sztrájk stb. és akkor lehet alkudozni.

Ez az alapvető hiba Döry L. gondolatmenetében. Ha összes gyárat ki lehet telepíteni Ázsiába és itt csak az elosztás, azaz a nagy-és kiskereskedelem marad, akkor igen kevés fegyver maradt. Akire nincs szükség, annak nehéz dolga van. Legfeljebb azon gondolkodhat az ember, hogy hogyan lehetne akkor a nagy- és kiskereskedelem felől megfogni a multikat, rájuk tolni egy nagy adag vámot. De ez meg megint az önellátás fele mutatna, amihez Magyarország túl kicsi és gyenge, az EU egyben már megoldhatná, lásd a fenti ötletem. Egy önellátó EU-nak szüksége lenne a magyarok munkájára, mert a nyugatiaknál olcsóbbak vagyunk. És ha olyan lesz a helyzet, hogy szükség lesz ránk, akkor van mire követelni. De ameddig nincs?

Amikor egy nép munkájára nincs szükség, akkor a kizsákmányolás egész szokványos(an marxi) fogalma értelmetlen. Valami egészen új konstrukcióra lenne szükség itt, egy olyan modellre, ahol A eladja az árut B-nek, aki nem dolgozik, pénze nincs, de mondjuk hitelt vesz fel a hülye C-től, aztán A röhög a markába, ahogy B bedől a hitelbe és B is és C is megszívja. Mint a középkorban az uzsora, csak itt az uzsorás is ráfarag. Alapvetően a hitelpénzrendszer rothbardi libertárius kritikája is használható lenne, de ki kellene terjeszteni.

Támogatnék egy olyan ötletet is, ami az egészet a hitel felől fogja meg. Sarkalatos törvényben tiltani meg az állam eladósodását és a magánemberek hiteleit is nagyon szigorúan fogni. Ez nyilván azt eredményezné, hogy a fogyasztás és a munka egyensúlyba kerülne, nem lehetne valakinek úgy árut tolni és tőle pénzt kasszírozni, hogy valaki munkát ne adna neki. Nyilvánvalóan ez először a fogyasztás radikális csökkenését és még több munkanélküliséget eredményezne, ugyanakkor valamilyen formában aztán kialakítható lenne egy egyensúly, például a hitelből fogyasztás megszűnése miatt bezáró hiperek helyét átvehetnék kisvállalkozók.

Egy biztos. Minden olyan elméletet félre kell dobni, ami a munkás kizsákmányolásán alapszik, ugyanis pont az a bajunk, hogy a magyar munkással nem rosszul bánnak, hanem hogy nem is akarják alkalmazni, mert Ázsia olcsóbb.
@Shenpen: Amikor egy nép, de legalábbis sok ember munkájára nincs szükség, akkor az a kizsákmányolás egy egészen szélsőséges este. Szerintem.
Egyébként a mai világrend megértéséhez nem árt tudni, hogy van centrum és periféria.
A mai világrend egyik legjobb (ha nem a legjobb ) leírását adja Vass Csaba Globalizációs világrendszerváltás és létmódváltás c. tanulmányában (Valóság, 1997/9. sz.).
@marko11:

Nem akarok definíciókon vitatkozni, a lényeg ott van szerintem, hogy akire úgy néznek, hogy nincs rá szükség, az sokkal kevésbé tud bármit is tenni, mint akire van. Érti, nem tud sztrájkot szervezni stb. stb. elvenni se tudja a gazdagok tulajdonát, ha egyszer az nem is abban az országban van, szóval a szokványos balos módszereket lehet elfelejteni. Szóval le lehet tenni a vörös zászlókat és az alapoktól újragondolni ezt-azt, nem 150 éves marxista téziseket tolni az értéktöbblet kisajátításáról. Akkor már inkább 800 éves középkoriakat, ha már :) Gondolva itt nagy kedvencemre, a disztributizmusra.

Van centrum és periféria, de hol? Úgy értve, Amerika centrum és Magyarország periféria, vagy pedig New York és Budapest centrumok és Kentucky (www.dailymail.co.uk/news/article-2134196/Pictured-The-modern-day-poverty-Kentucky-people-live-running-water-electricity.html) meg Szabolcs a perifériák?
@Shenpen: Azok akikre 'nincs szükség' a kapitalizmusban megélhetésüket tekintve továbbra is a piactól függenek. Hiába van idejük és munkaerejük a pénzt magát már nem tudják megkeresni. A kizsákmányoltak meg a kiszorulástól való félelem miatt rákényszerülnek az alacsony bérek elfogadására. A kettő összefügg. (Nem mellesleg Marx beszélt erről is elég sokat..)

Az önfenntartást (ami mellesleg inkább a gazdaság szerkezetének a kérdése, mint csak a méreté) lehet válasz létfenntartás szintjén (étel, alapszolgáltatások, esetleg energia), de technológia-igényesebb termékeknél (és ma mi nem az?) már nem működik.

A hitelbedöntős példát nem tudom hova tenni, ez nem egy rendszer, hanem egy eseti példa (ahol mellesleg B simán az adósok börtönében végzi). A termeléshez kell a bizalom a beszállítóban/felhasználóban.

Hitelt magát meg a történelem során már rengetegszer próbálták eltörölni, alapvetően sikertelenül - tiltsd meg nekem, hogy igéretet tegyek a jövőre nézve. A hitelteremtés formáját lehet viszont szabályozni, az egyes felek érdekeit végedeni (pl takarék- v hitelszövetkezeteken keresztül).
@nocibambi: a hitelről: itt elsősorban a hitelpénzrendszerre, papírpénzrendszerre gondolok, ami a hitelezést nagymértékben megdobja. Ha minden egyes kihelyezett hitelnek megtakarításból kell származnia (aranypénz) teljesen más a helyzet. A következménye kb. magas kamatlábak, ami mondjuk sok szempontból rossz (pl. a vállalkozóknak), de egyensúlyba hozza a munkát a fogyasztással, valamennyire. A saját megtakarítását senki nem adja kölcsön túl nagy kockázattal, vagy ha igen, akkor olyan kamat mellett, amit meg nem vállal a másik be. Más a helyzet a jegybanki és kerbanki pénzteremtéssel keletkező hitelpénzzel.

A piacról: na ja, de nem azt mondja minden antikapitalista, hogy lehetne piac bérmunka, tőkekoncentráció, absentee ownership, az ilyen értelemben vett kapitalizmus nélkül is? Ha a piac nem a kapitalizmus integráns, feltétlen, szoros része, hanem azon kívül is elképzelhető, akkor a munkaerőpiacról kiszorulás, de az árupiacról élés eszerinte a logika szerint nem kapitalista szituáció.
Aham, ha már változtatni akartok, akkor miért toldozni foldozni ?
@Shenpen: a nemespénzrendszer korában is volt hitelpénz, megakadályozni akkor sem tudták (ráadásul az államok voltak a legfőbb hitelfelvevők). ma meg már bitcoin és társai csak még nehezebbé teszik a szabályozást.

a kockázat ugyanúgy fennáll a nem hitelpénz esetében is. nyilván a mérték lényeges, de sokkal inkább az, hogy a tevékenység amibe befektetnek megtérüljön.

ráadásul a kizárólag megtakarításon alapuló pénzrendszer alapvetően korlátozza a gazdaságot: előbb be kell szerezned az adott csereeszközt és csak utána tudsz a piacra lépni - ezért is kezdtek el anno hitelt adni inkább, és ezért vált az arany szükségtelenné.

a piacról: először is nyilván nem minden antikapitalista piacbarát, lásd pl a fenti cikket. ezen kívül a piac szükséges de nem elégséges feltétele a kapitalizmusnak: többek között a piac teszi lehetővé a kapitalista termelési módot, de kell egy csomó más faktor is, pl az állam hathatós közreműködése, tulajdonjogi viszonyok stb.
"mert a kommunizmus valahol tényleg arról szólt, hogy az állam lefelé csoportosított erőforrásokat,"

A kommunizmus a csere, bérmunka stb eltörléséről szólt, amiről te beszélsz, az a bolsevik/szocdem államkapitalizmus.
Az, hogy sokan kommunizmusnak hívják, már fél győzelem a burzsoáziának.

thinkingandrioting.blogger.hu/2011/10/17/alapok

www.facebook.com/anarchoinfo

Amúgy sok jó meglátás van a cikkben.

Ui: Az LMP hirdetés miatt nem látszik a cikk eleje!
@alterina:
Csak annyiban pontosítanék, hogy egyrészt sztálinistaként foglalhatjuk össze mindazt amit ma kommunistának nevez a média, a politika és a gondolkodásról leszoktatott köznép. Ennek természetesen semmi köze sincs a kommunizmushoz, mint arra te is helyesen világítottál rá. A bolsevik jelző használata azonban szerintem kétséges. Már az októberi forradalmat megelőző időszakban is azokban az üzemekben ahol az üzemi szovjetek magukhoz tudták ragadni a hatalmat, majd a forradalmat követően széles körben a termelőerők munkás önigazgatásával próbálkoztak. A katasztrofálisan gyenge orosz gazdaság, mely a világháborúban ráadásul teljesen szétzilálódott, s amelynek a külföldi intervenció és a kibontakozó polgárháború miatt továbbra is alapvetően a fegyveres erők igényeit kellett kielégítenie, teljesen alkalmatlan volt ennek a kísérletnek a sikerre vitelében. Ez, valamint a fegyveres erőkben szintén kudarcos önigazgatási kísérletek váltották ki azután azokat az intézkedéseket, melyek a centralizáció útjára vitték a forradalmat. Ez azután biztosította a bolsevikok hatalmát, de a polgárháborús sikere lehetetlenné tette, hogy később megszabaduljanak tőle, mert hisz ez volt az egyetlen sikeres gyakorlati módszer, melyet ismertek. Igaz, a polgárháború végére a bolsevik vezetők egy jelentős részében erre már valószínűleg nem is volt törekvés. Azt azonban a világosabb fejű bolsevikok már akkor is kifejtették, hogy ezáltal a létrejövő Szovjet-Oroszország nem szocialista, hanem államkapitalista rendszerű. Nem véletlenül váltak az ennek ellenkezőjét hirdető Sztálin elsőrendű célpontjaivá a tisztogatások során.
süti beállítások módosítása