A kapitalizmus  Magyarországon nem „diszfunkcionálisan” működő kapitalizmus, amely csak azért nem képes a földi paradicsomot elhozni, mert nincs munkakultúránk, mert balkáni tahók vagyunk, vagy sok az oligarcha és etatisták a hagyományaink. A kapitalizmus itt nagyon is funkcionális. Ez is ő maga, amit itt a periférián látunk és ez is a lényegéhez tartozik. A kapitalizmus egy centrum és periféria - egy gazdag és szegény viszonyban működik.

Red Alert a 444!-en

Érdekes látni, amikor a saját kúlságától megrészegült és a mindent anyázó nihilizmus (444!), a szokásos balettugrásokkal nem tud tovább közlekedni valóság nevű nagybátyánk teteme fölött. Íme a tetem:

Az, hogy nem tud tovább közlekedni, persze még nem jelenti azt, hogy megáll és komolyan eltöpreng. De mégis tesz egy szellemi erőfeszítést, hogy a „kapitalizmusról” gondoljon valamit, ami összeegyezteti a kúlságot az internethasználó középosztály lecsúszásából adódó keserűséggel és valami artikulátlan kapitalizmus-ellenes érzéssel.

De látni kell, hogy mind maga az occupy-os életérzés, mind az ezzel halkan szimpatizáló Plankó, vagy az azt anyázó Uj Péter, de főként a posztok alá érkezett kommentek olyan fogalmi készlettel próbálják megteremteni a saját lelki békéjüket, aminek a hatékonysága olyan, mintha egy közös-nyomócsöves dízelmotor motorvezérlő elektronikájának a működésére próbálna egy szaki a csőkulcsa segítségével rájönni.

Nem gecizni akarok. Nem a szaki hibája, hogy nem látott még motorvezérlő-elektronikát. A magyar elbaszottsághoz szorosan hozzátartozik, hogy a kritikai nyelv ki van iktatva. Pedig pont a „kapitalizmus” és „kommunizmus” terminusokban zajló álvitáknál többre lenne képes. Ha a magyar kapitalizmus és ennek a felszínén zajló politikai zsibongás érdekel minket, akkor ehhez kapásból végig kell gondolni ezt a négy szempontot:

1. Komcsizás

A magyar politikai mezőben az megy, hogy nyugati tőke és képviselői - a húsz évig az országot irányító régi burzsoázia, a "kapitalizmus" jelszavával operál, míg az új nemzeti burzsoázia "szabadságharc"-ot hirdet és eközben mind a kettő komcsizik. Komcsizzák egymást.

Közben itt az egymással rivális burzsoáziák mind a két változatban egy félperifériás államot használnak/akarnak használni. Az egyik a klasszikus új-gyarmatosító projekt érdekében, a másik a nemzetközi tőkét részben kiszorítva egy másfajta lerablás érdekében, hogy a helyi, államba még erősebben beépített nemzeti oligarchiának is maradjon.

Tehát a két rivális csoport ugyanarra használja az államot: hogy felfelé csoportosítsa a javakat, csak nem egyenlő arányban ugyanoda, és nem pont ugyanazzal a módszerrel.

És pont azért komcsiznak, hogy nehogy rajtuk kívül bárkinek eszébe jusson az államot használni. Ezt azért tudják megcsinálni, mert a kommunizmus valahol tényleg arról szólt, hogy az állam lefelé csoportosított erőforrásokat, csak ezt a diktatúra és állami kisajátítás útján tette. Tehát ugyancsak felülről használta az államot, ugyanúgy mint ők…

2. Nacionalizmus

Magyarországon az is megy, hogy úgy teszünk, mintha a magyar állam működése, a piaccal való viszonya a belső politikai és gazdasági elitjeink gondolatain, szándékain, lehetőségein és egymáshoz képesti erőviszonyain múlna. Csakhogy ezek az elitek pont attól elitek, hogy a világrendszeren belül is elfoglalnak egy helyet és az ahhoz való kapcsolódást biztosítják. Ezek az elitek a helyi haszonélvezői annak, ahogyan az ország a globális munkamegosztásba be van tagolva. Mi mégis úgy teszünk, mintha az eliten belül kialakuló csoportok és szövetségek és az elitek pártjai nem pont a világrendszerhez való viszony mentén alakulnának ki.

Pedig de.  A magyar elitek szándékait és lehetőségeit és az ennek nyomán az országban zajló folyamatokat, nem lehet a magyar történelem belügyeként flesselgetni. Azt kellene megvizsgálni, hogy milyen érdekeik vannak a globális kapitalizmus hazai működésében. Ahogyan írtuk:

„A politikai apparátus a 70-es évektől visszacsatolja az országot a nyugat világrendszerébe. Ezért cserébe, a rendszerváltást követően a termelési eszközök egy része fölött menedzsmenti és tulajdonosi jogokat gyakorolhat (privatizáció). A többi termelési eszközt vagy elpusztítják, vagy azon a külső tőke termeltet, amelynek jövedelmezőségéhez a helyi politikai elit olcsó munkaerő-túlkínálatot és adómentességet is biztosít. 

Míg az elmúlt két évtizedben a lokális burzsoázia fő funkciója a világrendszerbe való becsatoltság biztosítása volt - a nemzetközi rend ezért biztosított számára előnyöket - és ehhez használta fel az államot, időközben érdekei megváltoznak, relatív súlya megnő, új szereplőkkel bővül ki és itt helyben újraformálódik egy „nemzeti burzsoáziává”. A nemzetközi tőkésekkel szemben az új hazai burzsoázia már riválisként lép föl, már nem annak a fenntartásában érdekelt, hogy a beérkező tőke által megtermelt haszon kimenjen az országból, hanem szeretné a haszon neki kedvezőbb redisztribúcióját, esetleg a termelési eszközök újraosztását, a belső tőkefelhalmozás lehetőségét. Erre az igényre jön létre az orbáni állam. Ez a „matolcsyzmus” és a „gazdasági szabadságharc”, ez a különadók, az állami bevásárlások, államosítások, piacátrendezés és az ezekért vállalt konfliktusok tétje.

Mivel egy félperifériás/perifériás ország elitje akar a nemzetközi pozíción javítani, ezért úgy tűnhet, mintha ez a kizsákmányolt térség küzdelme lenne. De látni kell, hogy az orbáni szabadságharc csak a nemzeti burzsoázia szempontjából emancipációs, valójában a tőkés rendszer által fenntartott hatalmas nincstelen tömeget ugyanúgy, sőt helyenként még brutálisabban is (ki)használja, mint a nemzetközi tőke.”

3. Univerzális kapitalizmus és Balkán

Magyarországon a kapitalizmusról úgy beszélünk, mintha az valamilyen egynemű és a bolygón mindenhol ugyanúgy érvényesülő szervezőerő volna. Különbségek legföljebb a helyi populációk „kulturális” másmilyenségéből, elmaradottságából adódhatnak. Azok akik a kapitalizmusért aggódnak Magyarországon, azt hiszik, hogy a mi balkáni, cigány tempónk miatt nem valósult meg a kapitalizmus tiszta formája. De az, hogy az országban egy szegény, rendetlen, oligarchákkal és állammal súlyosbított kapitalizmus működik, nem a lelki alkat és a kultúra terméke. Hanem éppen a „lelki alkat és a kultúra” a terméke annak, hogy a kapitalizmusnak szüksége van hátsó udvarokra. A kapitalizmus szükségképpen egy centrum és periféria - egy gazdag és szegény viszonyban működik.

nem hungarikum

A kapitalizmus tehát Magyarországon nem „diszfunkcionálisan” működő kapitalizmus, amely csak azért nem képes a földi paradicsomot elhozni, mert nincs munkakultúránk, mert balkáni tahók vagyunk, vagy sok az oligarcha és etatisták a hagyományaink. A kapitalizmus itt nagyon is funkcionális. Ez is ő maga, amit itt a periférián látunk és ez is a lényegéhez tartozik. A kapitalizmus világrendszerébe mi most leértékelt erőforrásainkkal jövünk számításba, az itt befektetett tőke hasznai ezért nem is kerülnek visszafektetésre, hanem elhagyják az országot.

… a periférián

Mert a kapitalizmust féltők feltevésével ellentétben a kapitalizmus nem egy egynemű, hanem egy hierarchizált világrendet működtet, ahol a különböző térségek az alárendeltség különböző fokán a globális munkamegosztáson és a piacokon keresztül kapcsolódnak a centrum alá.

Ez a hierarchikus viszony hasonló az osztályok közötti viszonyhoz, amennyiben a többletérték elsajátítása az uralkodó közvetítő elv. Így a perifériás/félperifériás országok (és elitjeik is) a világrendszernek alárendelten működnek, erőforrásaikat a többletérték elsajátítása érdekében használja a globális tőkés rend. Ez a világrendszer történeti képződmény és persze folyamatos mozgásban van: folyamatosan változik a centrum technológiai, iparági, szektorális specializációja, és a periféria/félperiféria gazdasági arca, relatív súlya, egymás rovására elért eredményeik, amelyet tévedésből felzárkózásnak, vagy fejlődésnek is nézhetünk.

…nincs fejlődés

A „szegény” vagy perifériás országok nem a kapitalizmus egy korábbi szintjén állnak, ahonnan az idő előrehaladtával a centrum országok kapitalizmusába érkeznek be (levetkőzve kulturális elmaradottságukat), hanem a hierarchikus tőkés rendbe pont evvel a szegény (kizsákmányolt) jelleggel illeszkednek, amelyet a világrendszer folyamatosan újratermel.

Sőt, a kapitalizmus azokat a világban lévő egyenlőtlenségeket, amelyeket a termelési viszonyok különbségei jelentenek a centrumtól a perifériáig terjedő skálán, nem is akarja fölszámolni. Ezeknek a különbségeknek a kihasználása, az egyenlőtlen csere, a tőke mozgása a leértékelt erőforrások felé a jövedelmezőség egyik fő forrása - ez dinamizálja a rendszert.

4. „Milyen más lehetőség van a nemzeti és a nemzetközi burzsoázián kívül?”

Az alcím kérdésfeltevése egy, az előző posztunkra érkezett reménykedő komment.

Azt biztosan tudjuk, hogy az alternatíva keresésének vannak történelmi példái (létezett szocializmus, gyarmati felszabadító mozgalmak) de kevés kivétellel, manapság már aligha gondolunk egyikre is követendőként. De éppen az, hogy a legtöbbjük letért pályájáról és/vagy összetörte magát a korlátain, segíthet megérteni a minket körülvevő világ valódi működését.

Ha van más út, akkor az azért lesz járható, mert mi, akiket a globális és helyi rend kizsákmányol, azon akarunk járni. Az az érdekünk, hogy mozgalmat szervezzünk és hogy a mozgalommal visszavegyük az államot. Hogy használjuk az államot, de a nemzeti és nemzetközi elitekkel szemben, abból a célból, hogy az állam politikailag kontroll alatt tartsa a nemzeti és a komprádor burzsoázia kizsákmányolásra irányuló nyomását. Az az érdekünk, hogy az államon keresztül létrehozzuk azt a szerkezetet, ahol fentről lefelé osztják el a javakat, de nem centralizáltan, mint a létezett szockóban, hanem többek között az önigazgatás útján.

Amint politikailag ellenszegültünk a helyi elitjeinknek, az a világrendszerben lévő status quo felrúgását is jelenti. Tehát szükségszerűen politikai harcot fogunk vívni kifelé is, harcolni fogunk a globális munkamegosztás és jövedelemtranszfer ellen, mert ez az egyetlen esély, hogy olyan egyszerű kormányzati politikának realitása legyen, mint az „életszínvonal emelése”, „befektetés az oktatásba” „hazai piac erősítése”.

Az államot tehát használni kell majd és ettől nem szabad előre irtózni, az sem szabad, hogy visszatartson, hogy az orbáni burzsoá forradalom néhol ravasz, néhol amatőr barbársága addigra már lejáratta az államot és lejáratta a konfliktusok fölvállalását. Sikerrel ugyanis csak ez fog kecsegtetni. De még ez sem elegendő. A helyi harcnak azt is elő kell segítenie, hogy minél több országban kerekedjen fölül a nép…