Soha ne álljon meg a Békemenet

2014.10.28. 16:45 baum

 

bencsik.jpgAz utóbbi néhány nap nyertese egyértelműen a CÖF volt. Vegyük számba mi történt a céggel, egészen a bejelentett békemenettől, azon át, hogy a Fidesz kicsit bealázta őket, egészen addig, hogy a kormány stratégiai partnerei lettek.


2014. október 26. 22:56 – Bencsik András annyira felhevült az internetadó elleni demonstrációt látva, hogy azonnal belebegtetett egy békemenetet. Az nem derült ki, hogy áfanövelést fognak-e követelni az internetre, vagy egyéb módon akarják meggátolni az idegen hatalmak gigáit.

2014. október 27. 9:38-kor jött a hír, hogy átláthatósági záradékot sürget a CÖF a civileknél. Ez a hír már önmagában is rendkívül vicces, hiszen pont az az álcivil, pártpénzen hizlalt zombibrigád cseszegetne igazi civil szervezeteket, amelyik elzárkózik attól, hogy a nyilvánosság elé tárja, honnan a fészkes fenéből van sok száz millió forintja pártpolitizálásra.

2014. október 27. 16:38 - úgy értesült a hvg.hu egy kormányzati, és egy magas rangú fideszes forrásból, hogy a Fidesz vezetősége külön megkérte a Békemenet szervezőit, ezen belül Bencsik Andrást, hogy a most tervezett kormány melletti tüntetést ne tartsák meg. Az történt, hogy a Fidesz egész egyszerűen kihúzta Bencsik nyelvét a seggéből, nem akartak konfrontálódni még jobban az internetadó ellenzőivel, mivel azok túl sokan vannak.

2014. október 27. 17:16 - összekuszálódhattak a szálak, mert a HVG cikkel párhuzamosan Csizmadia László, a CÖF elnöke az nyilatkozta az Indexnek, hogy „nem lesz most Békemenet, mert nem olyan a hangulat. Békemenet akkor lesz, ha támogatóink úgy érzik, szükség van rá. Mi egy civil szervezetként szervezzük a felvonulást, amihez a Fidesznek semmi köze."

Csizmadia tehát közvetett módon bevallotta, hogy a Fidesz támogatja a kis homokozóját. Retorikai csoda, hogy ugyanabban a mondatban sikerült az olvasó pofájába hazudnia ugyanerről.

2014. október 28. 15:39 - nem telt egy nap ezután Fazekas Megtekintő Sándor agrárminiszter stratégiai együttműködést kötött a CÖF alapítványával. Mert „a magyar vidék számára alapvető fontosságú az önszerveződés, különösen nagy jelentőségű mindez az agráriumban - mondta a földművelésügyi miniszter, amikor aláírták a Földművelésügyi Minisztérium (FM) és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) közötti stratégiai együttműködést.”


Ezek után mondja valaki, hogy nem érdemes seggnyalónak lenni.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr766841137

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Internetadó Best Of 2014.10.29. 16:59:33

  Oldal látogatási vizitdíj? Ebből nagy bukta lesz! Stadionadóhoz mit szólnál Viktor? Vagy meccsadóhoz? Magyarország lesz az első ország ahol olcsóbb lesz kurvázni, mint netes pornót tölteni. Újabb álláslehetőség valakiknek. Router-leolvasó. "...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

"ugyanabban a mondatban sikerült az olvasó pofájába hazudnia ugyanerről. " Valójában az már 1 másik mondat volt :)
Undorító ahogy a FIDESZ a polgárokat kezeli. Úgy látom azért nem lesz CÖF tüntetés mert lassan nincs az a pénz amiért az embereket a FIDESZ az utcára tudja vinni. Hát ezt is megértük!!! Miközben lop, csal, hazudik ezerrel!!! Megérjük azt is hogy Orbánnak számot kell adnia a cselekedeteiről a népnek!!! Lehet akkor az már csak népitélet utáni itélet lesz az!!!
Lementek a választások és újabb 3,5 évig nincs szüksége birkamenetre a maffiapártnak.
Tisztelt FIDESZ kongresszus! Javaslatot teszek pártunk nevének sürgős megváltoztatására, ugyanis mára sem a FIATAL, sem a DEMOKRATIKUS jelzők nem érvényesek szövetségünkre. Új nevünk: Öreg Diktátorok Szövetsége
@kublerek: ennyire nem buták a fideszben és századvégnél, hogy most vigyék ki a bégetőket.
Internet adó csak egy csali, eltereli a figyelmet másról és lehet újabb ellenséget találni pl, USA most tálcán lett felkínálva a nyugat elleneseknek.
A korrupció híre egyelőre háttérbe lett nyomva, pedig ez is megérett egy 100k tüntetésre.
@tonypek: "Internet adó csak egy csali.."

Persze, csak azzal nem kalkuláltak, hogy itt nem Mráz Ágostonok, meg Huth félék fogják napokig belehazudni pofánkba mantrájukat - miközben tévék repülnek ki a nyolcadikról - hanem megmozdul a mély..
Nem szoktam közönséges lenni, de már csak annyit tudok kinyögni: rohadjanak meg!

index.hu/belfold/2014/10/29/orban_nem_hatral_az_o_dontese_volt_az_internetado/

A demokrácia, mi?
@Dr Gregory House:

már szövetségnek sem szövetség

index.hu/belfold/2014/10/29/orban_nem_hatral_az_o_dontese_volt_az_internetado/

olvasd el ezt: úgy néz ez ki, mint egy szövetség?:D

szerintem inkább arra hajaz a jelenet, hogy a diktátor levakkant valamit a körülötte ugráló pincsiknek. :D :D
Vonuljon a " Birkamenet" és lehet majd követni a főkolompos, zsivány birkát, Viktort !
Hogy szakadna rá az ég !
Majd az MSZP ráül erre a kezdeményezésre is, mint annak idején a Millára, ami kibelezi szépen az egészet.
www.hunhir.info/index.php?pid=hirek&id=79508
- Jó estét. Mielőtt csatlakoznék egy tüntetéshez, megkérdezhetem, ki szervezi?

A srác döbbenten nézett rám, majd megkérdezte, miért érdekel?

- Itt látok egy színpadot elsőosztályú fény- és hangtechnikával, amelynek a bérlete egy napra alsó hangon egymillió forint. Erre ki biztosított anyagi keretet?
- Ezt... az előző tüntetésen adakozták össze.
- Kik?
- Hát az emberek!
- Értem. És ki folytatta le a gyűjtést? Ki kezelte a pénzt?
- Ööö... erre nem válaszolhatok.
- Hát ki válaszolhat?
- A... a főszervezők.
- Ők hol vannak?
- Most elfoglaltak.
- De hol vannak?
- Nem tudom.
- Ezek szerint nincsenek itt?
- Nem, még nincsenek.
- Hol vannak húsz perccel a tüntetés megkezdése előtt?
- Hát, majd jönnek.
- Kik ők?
- Erről nem nyilatkozhatok.
- Nem is nyilatkozatot kértem, csak magánemberként kérdezem. Ki a főnököd?
- Nem... nem tudom.
- Nem tudod? Hát ki adta nektek ezeket a sárga mellényeket?
- Az... az az infrastruktúra része.
- Értem én, de valakitől csak kaptad?
- Ő most nincs itt.
- De ki ő?
Fogadást kötök, hogy a "demokratikus ellenzék" ebből is rosszul fog kijönni.
tárki

'A bizonytalan vagy szavazatukat titkoló választók aránya viszont 43-ról 34 százalékra csökkent az elmúlt egy hónapban. A határozott pártpreferenciával rendelkezők körében a Fidesz–KDNP népszerűsége lényegében nem nőtt, októberben 55 százalékon állt. A Jobbik 2 százalékpontos növekedés után 17 százalékos támogatottságot mutatott októberben. Az MSZP támogatottsága 17 százalékos, a DK-é 5, az Együtt–PM-é pedig 2 százalékos.'
@Ballib Cenzúra:

Te lennél az a balfax volt egyenlítős, aki most jópénzért telesírja a hörtv-t válogatott faxságokkal?

Mer ha az vagy, akkor elismerted egyszer eladtad a lelked a szociknak, oszt most meg a hírtv-ÖDISZ ( lánykori nevén FIDESZ ) csapatnak.

hmmmmmmm......

Azt már tudjuk, hogy politikai prosti vagy.
Mennyi a zárfolyamod?
Mi fér bele az annyiba?
Kicsit részletezd már a szolgáltatásaidat!

Amúgy 30 ezüst elég? Vagy már 31?
@polgári kór:

... elfelejtetted közölni az adatfelvétel dátumát ...... érthető okokból ez az eredmény ma már történelem .... amúgy meg a fidesz nevet váltott és felvette az ÖDISZ - az Öreg Diktátorok Szövetsége nevet ....
@DezInf: bocs, nincs frissebb

'Számottevően nőtt a Fidesz–KDNP támogatottsága az önkormányzati választás utáni hétre, miközben a baloldali pártok szavazótábora nem változott – közölte a Tárki szerdán az MTI-vel.
Az október 14. és 20. között – ahogy közleményükben fogalmaznak: a jelenlegi kiéleződött politikai helyzet előtt – készült felmérés eredménye szerint a választáson győztes pártok népszerűsége a győzteshez húzás mechanizmusa alapján megnőtt. A teljes népességen belül a Fidesz–KDNP támogatottsága a szeptemberi 31 százalék után októberben 37 százalék volt.

A Jobbiké 8 százalékról 11 százalékra emelkedett. Az MSZP-é a szeptemberi 10 százalék után októberben 11, a DK-é 4 százalék után 3, az Együtt–PM Szövetségé pedig 2 százalékot követően 1 százalék volt. Az LMP nyár eleje óta 2 százalékon áll.

A bizonytalan vagy szavazatukat titkoló választók aránya viszont 43-ról 34 százalékra csökkent az elmúlt egy hónapban. A határozott pártpreferenciával rendelkezők körében a Fidesz–KDNP népszerűsége lényegében nem nőtt, októberben 55 százalékon állt. A Jobbik 2 százalékpontos növekedés után 17 százalékos támogatottságot mutatott októberben. Az MSZP támogatottsága 17 százalékos, a DK-é 5, az Együtt–PM-é pedig 2 százalékos.'
@DezInf:

Nem..

Én szerveztem a netadó elleni tüntetést.

És te úgy ugrassz, ahogy én fütyülök.
@Ballib Cenzúra:

Ezt nagyon benézted:))))))

Lexarom a pártjaitokat, megvan a saját véleményem amit én képviselek.

Az a párt amibe belépnék, még sajnos nem
alakult meg.

Éljen a Köztársaság!!!!!!
Vesszen a diktatúra!!!!!
@J.László:

Hát persze, bolsi.

Vitya már tudja, mi lesz ennek a vége, nem véletlenül rohant ki Svájcba, gyorsan biztos helyre tenni a lopott pénzt.

Nem tudja, mi lehet az amcsik kezében, de azt tudja, hogy jól ő ebből nem jöhet ki, pláne, ha az eu is lép. :)

Valszeg az amcsik még karácsony előtt a tökére lépnek.
@polgári kór:

Nem erre utaltam, tudom hogy ez a legfrissebb.
A gáz az az, hogy az elmúlt napok eseményei miatt ez már történelem.

Az ÖDISZ ( lánykori nevén fidesz ) támogatottságának mértéke szerintem megváltozott.
Valójában erre lennék kíváncsi ....

Amúgy meg köszi!
Na, ezért kellene pszichiáterekkel konzultálni, mielőtt új adófajtát találnak ki! Mert aztán jön a pofára esés, ha már az emberek nem akarnak több békát lenyelni!
@Ballib Cenzúra:

Amúgy meg hiszi a piszi :)))))
A gerinctelen fideszes hazaárulók igazán kinyalhatnák egy-két pávián seggét.
Ketto mondat volt, innentol meg az egsz poszt hazugsag es kitalacio!
@Ballib Cenzúra: Te figyu! Nem felsz? Egyszer-ketszer lehet mazlid es nem vesznek eszre egy palfordulast, de azert egy-egy diktatura bukasakor csak szokott lenni tisztogatas. A birka pl. biztonsagban van, de te?
@Szelid sunmalac:

Félni csak diktatúrákban kell.

Neked van okod félelemre most ?

Azt már megválaszoltad, hogy nekem lesz okom a félelemre, ha kedvenceid győznek.

Nem tudom kik azok, akiktől félnem kell a véleményem miatt, de remélem soha nem győznek.
haha, pedig megnéztem volna egy tüntetést, ahogy a magasabb adók mellett tüntet a birkamenet :D Amúgy tényleg van olyan, aki egy percig is benyeli ezt a független civil cöf dumát? Még a fidesz szavazók se ennyire fogyatékosok, ja de :D
@Ballib Cenzúra: Geeejza, Gheejza... mindenhova behányod ezt, te retardált? Akkor én is: MIÉRT LOPTOK? MIÉRT SARCOLTOK? MIÉRT VAGYTOK KORRUPTAK?
@Jules Verne:

Komolyan érdekel hogy mitől támad olyan kényszerképzete bárkinek is, hogy tulajdonképpen 1 emberrel vitatkozik, különböző nickeken.

Viszont annak az 1 nicknek is, akit odaképzel, többes számban számban teszi fel a kérdéseket.. :DDD
@Pop40:
Nem tudom, náci. Majd meglátjuk.
Szép estét.
Mókás olvasni a fidesztrollokat, igaz, ezt régen is mondtam.
De most különösen az, ezek a cizellált, mélyenszántó bölcsességek, a remek érveléstechnikák...
Valaki megmondaná, mi az a pénz, amiért ezt bevállalja egy egybites?
Köszönöm.
@Ballib Cenzúra:
A legtöbb libsi hozzászóló mindenkiben @Blogger Gézát véli felfedezni. Bloggergézafóbiások:)
- a netadó egy fasság,de 20 mrd az egész, picsafüst, 1 óra alatt fizetnek ki ennyi nyögdíjat

- nem éri meg, lesz majd rendes adóemelés is, ahogy minden ciklusban

akkó mi lesz?
A Gyurcsány seggnyalók lendületbe jöttek.

Eddig sikeresen eltitkolták, hogy az egész hercehurca mögött ők állnak.

De majd kiderül ez is, mint anno a Milláról is kiderült, hogy az MSZP hozta létre őket, irányította az embereket a tüntetésekre.

De az emberek már nem voltak ennyire ostobák, mikor lelepleződött az MSZP, és Gyurcsány és színt vallottak Juhász Péterék.

Villámgyorsan kihátráltak azok mögül akik a háttérben dróton rángatták őket.

Itt se lesz másképp, csak idő kérdése.
Szemét, aljas,sunyi CÖF -ös birkamenet. Nálatok szarházibb csak a fideszes bandátok.
@Dr Gregory House: Erről ez ugrik be:

Jean-Claude Juncker @Juncker_JC
Follow
I support Mr. Orban's #InternetTax, and wish to invite him to join my "old men tax things they don't understand" EU working group.

#netado

Persze kamu, de minden benne van. :D
@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Milyen nyugi volt két napig a blogokon. Csak a hülye Birca ismételgette ugyanazt.

Nem tudtátok, hogy mi van, most meg újra kivezényeltek titeket szopadékok? Jó lenne észrevenni, hogy a "ballibezésnek" leáldoztak.
@Ballib Cenzúra: Az itt leírtakkal szemben a pontos elszámolás a rendezvényről és a két rendezvény gyűjtésének eredmény teljesen publikus így elég finoman fogalmazva ordas nagy kamunak tűnik elsőre vagy sikerült igen csak értetlen riport alanyt találni. A 300 forintos láthatósági mellényen rugózás a csúcsa a bejegyzésnek.

Az első tüntetésen 1.5 milliót, a másodikon majdnem 2.9 milliót szedtek összes, így bőven marad még egy-két hasonlóra is.
@Ballib Cenzúra: "Neked van okod félelemre most ?"

Hogy neki van, azt nem tudom, nekem van? Erre még nincs válasz.

De. Az sokat elmond a helyzetről, hogy többen érdeklődtek már nálam, hogy nem félek e, mert hát a véleményemet sok helyen a nevemmel osztom meg. Meg pár család tag is kérte, hogy közösségi oldalon ne írjam le a véleményemet, nehogy baj érjen.

Ez elég sokat elmond arról ami itt van ...
@Pop40: Valszeg az amcsik még karácsony előtt a tökére lépnek.

Nem is kérnék mást a fa alá.
@dont be such a jew: Hát ööööö.... Itt nem úgy tűnik, hogy meglesz a ciklus....

:)))))
@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Most nem lesz ilyen szerencséjük. Mert még ha ők állnának a demonstráció szervezése mögött és még ha meg is buktatnák a kormányt, új választás esetén sem szereznék meg a hatalmat.

Mert ez a "demokratikus ellenzék" nem töketlen, hanem elutasított. Akkor sem kellenek az embereknek, ha Orbánt sikerül elhajtani a faszra.
@komplikato: Kössz az infót. Én is toltam bele egy ezrest. :)
süti beállítások módosítása