Krausz: Kuncze nem érti

Krausz Tamás írása

Alighogy befejeződött a november 17-i tömegtüntetés – nem is az első - az orbáni tekintélyuralmi rendszer ellen a Kossuth téren, az ATV-n feltűntek az első – szokás szerint - liberális kommentátorok, jól ismert „hatalmi tényezők” vagy értelmiségiek. Köztük is a legelső Kuncze Gábor, az SZDSZ egykori elnöke. Ám sokak meglepetésére az idősödő elnök bizony nem örült. Még hogy nem örvendezett, egyenesen megsértődött, ki volt borulva, meg volt bántva, „kikérte magának”, hogy a fiatal „balos szónokok” válogatás nélkül az elmúlt 25 év teljes hatalmi elitjét elküldték melegebb éghajlatra. Szegény elnök úr csak annyit értett az egészből, hogy bizony ő is úgy került be a fiatalok, az új generáció emlékezetébe, mint egy szűk, de annál inkább leszerepelt társadalmi csoport képviselője. Társadalmi értelemben ő is bukott ember…

kuncze.jpg

Az önmagába szerelmes, narcisztikus magyar „értelmiségi” még ma sem érti, hogy az elmúlt 25 év gazdasági és kulturális hanyatlásáért felelősséggel tartozik.Ellentétben a fiatalokkal, Kuncze sem érti, hogy Magyarország egész Kelet-Európában a rendszerváltás egyik legsikertelenebb országa, talán csak Ukrajna, Lettország és Bulgária vetekedhet vele.Talán nem olvasta, hogy több mint hárommillió ember került hazánkban a szegénységi küszöb alá? Nem vette észre, hogy a szociál-liberális kormánykoalíció négyéves uralkodása nyomán, alapjában a rendszerváltás 2o éve alatt létrehozott társadalmi és politikai, mentális és kulturális feltételrendszer megágyazott az új, neohorthysta tekintélyelvű rendszernek? Ebben éppen neki nem lenne személyes történelmi felelőssége? Kuncze talán azt sem vette észre, hogy 2010-ben (és 2014-ben) szinte 0-ra leszavazták a liberálisokat, hogy megszűnt Magyarországon a liberalizmus mint komolyan vehető politikai erő?

A fiatalok emlékezetébe úgy került be ez a hatalmi elit, bizony Kuncze Gáborral egyetemben, mint amely a privatizációnak nevezett „eredeti felhalmozás” alapján hihetetlen társadalmi egyenlőtlenségeket létrehozva saját magának és egy szűk felső csoportnak teremtette meg az új privilegizált társadalmi helyzetet, az új gazdagok, az oligarchák uralmát a gazdaságban, a politikában és a kultúrában egyaránt. Ha Kuncze úr nem tudná, a fiatalok tudják, ez a 25 év vezetett oda, hogy egy új neofasiszta, antiszemita és cigánygyűlölő politikai erő emelkedhetett fel Magyarországon, amely legálisan berendezkedett a parlamentben Kuncze és Gyurcsány úrék kormányzása idején. Itt tartunk 2014 végén, s Kuncze úrék még mindig magukat ünnepelnék mint a rendszerváltás hőseit…

Szegény Kuncze úr. Mit szegény Kuncze úr?

Szegény magyar nép.

 

                             

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr116916461

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kunczénak elévülhetetlen érdemei vannak a rendszerváltás félresiklásában és a liberalizmus lejáratásában.
Mit értetlenkedik ez a Strabag demokrata?
Eljárt felette az idő!
Ő már a történelem szemétdombjáról figyelheti az eseményeket!
index.hu/belfold/strab4574/
Kuncze érti , inkább Krausz nem érti ....ahogy nem érti Kertész Imre se s még jó néhányan.
Kuncze érti s akkor lesz valami majd ha mindenki vagy legalább a többség legalább annyira érti mint Kuncze.
@wantaan: Most már kertész is üldözni való lett hirtelen? :) Hogy merészelte leírni, hogy cenzúrázták mert nem akart hazugságokat nyilatkozni. Sejtettem, hogy ez már nem fér bele mindenkinél, a kis renitenskedő igazságkereső pfej....Aztán azt még meghallgatnám mi az amit ért kuncze? Arra inkább ne vállalkozz, hogy mi az amihez ért :) :) de tényleg mit ért ő és te amit a tudatlan Krausz (Mellesleg kiváló egyetemi tanár (annak ellenére,hogy objektivitását nélkülözi bizonyos témákban) ) ) és még jó néhányan nem
@Tandoori Artemisz: Miért lenne üldözendő Kertész ???? S a kiváló egyetemi tanár Krausz akinek az objektivítása ugye , bizonyos témákban ...

Kertész mindig is a hatalommal megalkuvó? meghunyászkodó ember volt s ezt a megalkuvását? ... meghunyászkodását írta meg zseniálisan. Fantasztikus plasztikussággal tudta ábrázolni a kis ember lelkiségét amely Ő maga is.
...... hogy várhatná el tőle bárki is a rezsim éles bírálatát???? ....inkább fehasználható. kihasználható jellem a rezsim számára.
Krausz a kiváló egyetemi tanár meg egyszerűen adta magát Ő mindig is balos kommunista volt , számára nem most hanem már a 90-es években is irritáló volt a liberális.
Kuncze a rendszerváltás utáni politikai életnek egy olyan szereplője volt, akit nem kell szégyellnünk és akinek nem kell szégyenkeznie. Amit pártelnökként és belügyminiszterként lehetősége volt megtennie, azt meg is tette, amit nem tett meg, az nem rajta múlott. Én is igazságtalannak és meggondolatlannak tartom mindenestül leszólni az elmúlt 25 évet.
Egy fiatal emberből azt nevelni,elvárni, - amit a szülei szeretnének = egyéni tragédia. - Egy országból azt formálni,amit az ún. vezetők akarnak az néptragédia.
Senki sem születik politikussá, vagy okos emberré, - idővel azzá lehet...ha...Kivárjuk ?
@denibá: Igen, mert te a haszonélvezője voltál annak a sleppnek. De a többség szopott akkor is, most is.
Szegény magyar nép szavazza meg a jobbikot, MER A KUNCE GABOR VÉGETT!!

Nem szeretem, amikor ennyire direkt összefüggésbe hozzuk a dolgokat, mert ilyen alapon akkor a 4-5 millió zsidó halalaért meg az antant hatalmak felelősek, hiszen elviselhetetlen feltételeket szabtak a veszteseknek. Ugye azért azt meg nem gondoljuk komolyan??

Kuncze olyan politikus, amilyen. Nem mentegetni akarom, de a jobbik nevű fasiszta szervezetet nem ő hozta létre, és nem ő szavazta be őket a parlamentbe. (Valamint nem miatta lesz 2018-ban esélyük a győzelemre. Mindig más vigye el a balhét a nép helyett?? Nekik soha nem kell gondolkozni? Avagy zombikból áll-e ez a társadalom?)
A gyurcsányi Táncsics Alapitványa finanszirozta a Jobbik megalakulását és a parlamenbe való bekerülését !
süti beállítások módosítása