Ki az a Charlie Hebdo?

Tölgyessy Pál írása

„Két oka van annak, hogy nem mondok muszlim vicceket: A, semmit sem tudok a muszlimokról. B, Te sem.” Dara Ó Briain

Emlékszik valaki Peshavar-ra? Ugye nem, pedig az alig egy hónapja december 16-án elkövetett merényletben százötvenen, túlnyomó többségükben gyerekek vesztették életüket, amikor a pakisztáni Al-Kaida harcosok úgy gondolták, hogy egy iskola kiirtása jelenti majd a repülőjegyet a mennyekbe. No de kit érdekel ez, hiszen ott történt? A jelen gondolatmenetben arra keresem a választ, hogy hogyan teremtjük meg a különbséget itt (Európa/Nyugat) és ott (Afrika/Ázsia/ahol nem fehér emberek élnek) között, és ez a határvonal milyen összefüggéséket hoz előtérbe illetve takar el.

 peshawar-attack.jpg

Civilizáció és barbárok

A Charlie Hebdo elleni merényletben mostanra tizenketten vesztették életüket. Azt halljuk, hogy ez a merénylet példa nélküli volt az (európai) történelemben. Néhány kivétellel a fő értelmezési keret az, hogy az egész valami Mohamed karikatúrák miatt van, és az elkövetők muszlimok, akik nem szeretik a demokráciát. Ez a civilizációk összecsapása, hiszen az iszlám egy alapvetően agresszív, a modernizációval összeegyeztethetetlen vallás. A jobboldali médiamogul Rupert Murdoch, aki az angol, amerikai es ausztrál sajtó jelentős részét kontrollálja, odáig megy, hogy a muszlimok felelősségre vonására hív fel. Persze egységes iszlám-ról csakúgy problémás beszélni, mint egységes modernitásról, ezek a fogalmak önmagukban nem jelentenek semmit, mert ezeknek a való életben túl sok variációja létezik. A síiták és szunniták (amelyek persze további alcsoportokra oszlanak) hiába gyilkolják egymást, a Charlie Hebdo elleni merényletet a legtöbben a keresztény/mára szekuláris Európa és az iszlám szembenállásán keresztül tárgyalják.

Ugyanakkor, meglepő módon, senki sem beszel Irak vagy Afganisztán megszállásáról, vagy az arab tavaszt követő katonai akciókról, amelyekben a francia légierő aktív szerepet játszott. A legtöbben helyi, európai problémaként, a muszlim bevándorlók integrációjának kudarcaként értékelik a merényletet. Mintha ezek az emberek behoztak volna ide Európába egy erőszakos kultúrát, amelytől nem képesek elszakadni. Az egész oka a Mohamed prófétát ábrázoló karikatúrák, mert az irracionális muszlimok nem tudják a különbséget valóság és a hallucinációik között, ezért támadják a mi életmódunkat, ahol a sajtó szabad, demokráciában élünk, életünket a racionális kalkuláció vezérli, amit tőzsdének hívunk és a nőket nem erőszakolják meg, ha nem mennek el a gólyatáborba. Mi toleránsak vagyunk, és befogadjuk a „barbárokat”. Ez az egész tehát alapvetően rólunk szól.

 

A sebezhetetlenség mítosza és a „Nyugat”

A Charlie Hebdo merénylet után számos muszlim újságíró és magánszemély fejezte ki szolidaritását, és tette világossá, hogy elhatárolódik az elkövetőktől Európában, csakúgy mint a Közel-Keleten. Ez sok esetben európai felhívásra, sőt valamifajta számonkérés eredményeként történt. Emlékszik valaki arra, hogy miután Anders Behring Breivik lemészárolt 77 embert, zömmel gyerekeket, valaki a norvégok, vagy a keresztények kollektív felelősségét firtatta volna, vagy bocsánatkérést követelt?

Ha valaki eltekint Európáról azt látja, hogy szerdán, a támadás napján, Jemenben 37 embert ölt meg egy autóba rejtett bomba, kedden Irakban 23 katonával végzett egy öngyilkos merénylő. Számoljuk a halottakat. De kit érdekel mindez, itt Európában és a tágabban vett „Nyugaton”? - Noha ott ez gyakrabban fordul elő és sokkal komolyabb méreteket ölt, az európai sajtó hallgat, az olvasó pedig kevés érdeklődést mutat: ez ott történt, mintha ez ott normális lenne.

Ennek az aszimmetriának jó példái az európai és nyugati híradások az ISIS tevékenységéről: a riportok rendre az európai vagy keresztény áldozatokra fókuszálnak, amelynek hátterében a síiták és más vallási kissebségek ipari mértékű mészárlása eltűnni látszik. A legutóbbi ISIS videóban, amely mint Kassig videó vált híressé az európai médiában, a nyugati segélymunkás mellett 18 síita és alavita katonát végeznek ki az ISIS hóhérai. Tizennyolc világosbarna és egy fehér. 18:1. Kit érdekel ez? Peter Kassigot érdekelte.

Általánosan elmondható, hogy sok Európai megengedheti magának, hogy semmit se tudjon a muszlimok lakta országokról. Akkor is, amikor a „Nyugat” „erkölcsi kötelességből” bombákat küld, mert a helyi diktátor egy év alatt szalonképtelenné vált, a budapesti vagy párizsi polgár alig tud valamit, vagy alig érdekli, hogy ki hal majd meg, és mekkora lesz az áldozatok száma. Ki tudja, és kit érdekel az, hogy Jemen, Pakisztán és Afganisztán légterében folyamatosan drónok cirkálnak, amelyek halált hozhatnak az ott élőknek. Vajon mit éreznek a helyiek, akik hallják, de nem látják azokat. Mit jelent mindez a mi számunkra? Politikusaink a jövő „tiszta” hadviseléséről beszélnek, amelyben a drónok „sebészi pontossággal” hajtanak végre támadásokat több ezer kilométerre a pilótától, egy idegen országban. Míg mi, a „Nyugat” polgárai alig tudunk valamit ezekről az országokról, a beavatkozásaink a Közel-Keleten és máshol kőkemény mindennapi tények, sokszor élet és halál kérdései.

A drónok sok szempontból paradigmatikus technológiája a kornak, amelyben élünk: Ennek a hadviselésnek az alapja a távolság, a különbség megteremtése itt és ott között és az erőszak exportja. Mint minden technológia, a drónok sem csupán eszközök, hanem használatuk egyfajta normativitást kínál és erőltet ránk ahogy az életünk részévé válnak. A nyugati polgár a drónok nyújtotta „biztonság”-gal , az itt és az ott közötti falat, a sérthetetlenség illúzióját választja: ahhoz, hogy itt ez ne történjen meg, az ára az, hogy ott történjen meg. A valóságról persze csak a Charlie Hebdo szerkesztői vagy a wazirisztáni falvak lakói tudnak. A Charlie Hebdo elleni merénylet azért lehet különösen traumatikus, mert pontosan a sérthetetlenség illúzióját kezdi ki.

girls_drones_382_0.png

Ahol terroristák potyognak az égből

Az a kevés, amit a különböző muszlim többségű országról tudunk, sokszor inkább támaszkodik Hollywoodra, mint tényekre. A muszlim és nem-muszlim felekezetek közötti különbségek egy egységes sötét masszává válnak az európai képzeletvilágban, a muszlimok pedig vagy teljesen érdektelenek, vagy csak terroristákként jelennek meg. Míg Irak és Szíria tele van az ISIS-hez és Al-Kaidához hasonló milíciákkal, a nyugati sajtó és közvélemény erre a kettőre fixálódott. Ezeket a milíciákat számos esetben a török, a szaúdi állam vagy Katar és közvetve az Egyesült Államok fegyverezte fel vagy támogatja. Noha ezek számos, az ISIS-hez hasonló merényletet követnek el, a nyugati közvélemény erről mit sem tud, mert nem veszik videóra a rémtetteiket. De kit érdekelnek ezek a mészárlások? Kit érdekel a „Nyugat” szerepe ezek létrehozásában? A Charlie Hebdo merénylet megértésének, és újabb merényletek megakadályozásának gátja nem csak a kulturális kommunikáció hiánya és felsőbbrendűség érzése, hanem az, hogy a nyugati közvélemény alig tud valamit, és alig érdekelt a muszlim világ megértésében.

Amikor az Asszad rezsim destabilizációjának érdekében az Egyesült Államok, Szaúd-Arábia és Katar a „mérsékeltek” felfegyverzése mellett döntött, több biztonságpolitikai szakértő is figyelmeztetett, hogy az ISIS és hasonló csoportok nemsokára Európában és az Egyesült Államokban is merényleteket követhetnek el. Mégis sokan azt hiszik, hogy a Charlie Hebdo vagy akár a World Trade Center azért váltak a terroristák célpontjává, mert a mi szabadságunk jelkepei. Nemcsak téves, de egyenesen veszélyes azt hinni, hogy ez csupán egy vallási-szimbolikus harc, mert azt feltételezi, hogy komolyan elhisszük a saját (rém)álmainkat, és a terroristákra is rávetítjük. Ha komolyan hinni kezdünk ezekben, fennáll a veszély, hogy mi is fanatikusokká válunk. Ez a támadás nem valami irracionális vak düh eredménye egy gyűlölt szimbólum ellen. A Kouachi fivérek, mint annyi más terrorista, egy tágabb laza hálózat tagjai voltak. Csakúgy mint „Nyugaton”, valaki eldönti, hogy egy távoli országnak ki legyen a vezetője és ki haljon meg, valaki más eldöntötte, hogy a szerkesztőség lehet a „legjobb”, legkönnyebb, leghatékonyabban elérhető célpont. Egy egyre globalizáltabb világban világos, hogy további támadásokra számíthatunk, ha a „Nyugat” szerepe nem változik. Épp ezért hiba lenne azt hinni, hogy ez csak Charlie Hebdo-ról szólt, és nem az ezer szálról, amely a „Nyugatot” összeköti a világ többi részével.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr437067199

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A drónok és a Charlie Hebdo elleni merénylet 2015.01.17. 08:39:01

Ki tudja, és kit érdekel az, hogy Jemen, Pakisztán és Afganisztán légterében folyamatosan drónok cirkálnak, amelyek halált hozhatnak az ott élőknek? Vajon mit éreznek a helyiek, akik hallják, de nem látják azokat? Mit jelent mindez a mi számunkra?

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Végre egy írás, ami segít tovább látni a saját orrunknál!
Be kell hódolni a vallásnak. Le kell hajtani a fejet.
Liberálisoknak kell a szabadság, nem nekem.
Teljesen világos: mindenért mi vagyunk a felelősek. Mert Indiában nőket erőszakolnak meg, mert most épp egy tíz év körüli fiúval gyilkoltatnak, mert anyád a világra szült.
Az mondjuk kurvára ne érdekeljen, hogy az iszlám vallást követők jelentős része is elítéli a radikálisokat. Piha!
Biztos az amerikaiak meg a zsidók állnak a háttérben.
Hisz ez abból is látszik, hogy Kalasnyikov van a kezükben! Kettős trükk: járassuk le az oroszokat is!
Mocsok amerikaiak!
És kurvára tévedsz. A Pakisztánban történő események minden nap napirenden vannak modjuk a CNN adásaiban.
@maxval bircaman szerkesztő:
Szabadság, neked? Persze. Együtt bégetni a tömeggel, az való neked. Ha megmondják, mit gondolj. Mert ilyen az állat.
@maxval bircaman szerkesztő: Melyik vallásnak, te idióta? A muszlimnak? Lefejeznek. A kereszténynek? Megbasznak....
@maxval bircaman szerkesztő: Akkor mondj le róla. Kezdheted akár a szólásszabadságoddal.
@Könnyen elkaptuk, uram!: "Biztos az amerikaiak meg a zsidók állnak a háttérben."

A franciák éppen palesztina elismerésére készültek. Továbbá támogatták, hogy a palesztinában történt dolgokat nemzetközi bíróság vizsgálhassa.

Mint anno a nácik esetében.
Ezzel már rendesen tele van a tököm. Igen, a közel kelet egy konstans háborús zóna, mert a béke vallására olyan remek kultúrák épülnek, ahol iskolások felrobbantása napi rutin. De mit kéne ezzel tennie a nyugatnak, úgy őszintén? Ha odamegy és drónozgat egy kicsit, az a baj, ha azt mondaná, hogy felejtsétek már el allahot bazdmeg és éljetek békében, abból lenne felháborodás, ha bármibe beleszól, akkor rá akarja erőltetni a világra a saját értékrendjét, ha nem tesz semmit, akkor meg az a gond. Szóval igen, szar ott élni és akkor mi van? Mi köze ehhez az átlag eu polgárnak?
nade, alegfontosabb kérdés, kinek van igaza, az ateistáknak, vagy a vallásosaknak? és ha az utóbbinak, akkor melyik vallásgyakorlás a helyes? szerintem a katolikusok undorítóak, mert a paternalista, mindent előíró szabályaikkal pont azt az ajándékot ölik meg, amit istentől kaptunk:
a szabad akaratot és az abból következő megtérés lehetőségét!
ennek folyamodványa, minden katolikus pokolra kerül.
@maxval bircaman szerkesztő: ez rád is vonatkozik, görögkatolikus birka!
@Exploiter: az, hogy minél szarabb valahol élni, annál több a szekta, ami a béke tanítását meghamisítja, legyen az keresztény vagy iszlám.. pénzzel kéne őket bombázni, nem robbanószerrel :)
Bocsánat, ha nem követem a szerteágazó történetet az ügyben. Tett már valaki széleskörű kezdeményezést arra, hogy a kultúrák/vallások jobban megismerjék egymást? Áttérni nem kell, csak tudni mi fontos a másiknak. Inkább egy imakönyvből, ha tetszik, mint a CNN-híradóból -ezzel nem a csatornát, csupán a tragikumot minősítem.
@maxval bircaman szerkesztő: farizeusságod alapján azt hinné az ember:)
@Emmanuel Goldstein:

A szaúdiakat kb ingyen pénzzel bombázza a világ évtizedek óta, látszik, milyen szépen felzárkóztak a fejlett világhoz, már csak aránylag ritkán korbácsolnak halálra embereket és a nőket se lövik le, ha kocsiba ülnek, csak bebörtönzik őket. Még hatszáz év és talán működni fog a módszer.
@Exploiter: nem is extremisták ugyebár, csak mélyen vallásosak.
meramúgy a keresztény mióta tartja az asszonyállatot embernek, he?
európában mitől is ember a nő (már, ha élhetek ilyen képzavarral)?
az istentagadó libsi leszbi szüfrazsettmozgalom miatt...
@Emmanuel Goldstein:

Mondom, még 600 év és menni fog.
@Exploiter: naugye, nem kell izgulni, az idő megoldja!
@Exploiter: Carter doktrinarol hallottal mar? Olvass tobbet.
@Könnyen elkaptuk, uram!: Tenyleg ez megy a CNN-en? Hova szarjak? Es hany eve van ez a CNN-en, es hany eve nem tortenik semmi? Gondolkodjak picit mielott beszelsz legy szives.
süti beállítások módosítása