Győz-e a radikális baloldal Görögországban?

2015.01.28. 07:00 Döry L.

10952406_934699113207871_1033196617016311721_n.jpg

A Syriza győzött. Sőt azóta már meg is hozta első vitatott döntését, koalícióra lépett a jobboldali ANEL-el. Ám ez lehetett volna a Fent és Lent közreműködésével a Gólya Presszóba szervezett beszélgetés egyik fő kérdése.

Ám a meghívottak - Gerőcs Tamás a Helyzet Műhelytől és Pogátsa Zoltán közgazdászok - vitája hamar újrafogalmazta a kérdést. Egyáltalán miféle politikai erő a görög Syriza?

Gerőcs Tamás felhívta rá a figyelmet, hogy a hagyományosan nagyon szektás és sokszereplős görög baloldal egyik, sokszínű egységeket tömörítő ernyőszervezete a Syriza, amely a kulcskérdésekben (a megszorítások vége, az eurózónához való viszony, az államadósság újratárgyalása) igazán konkrét és koherens, ideológiailag is következetes válaszokat még nem adott. Ez éppen kormányzásának várhatóan legnagyobb kérdései közé tartozik majd, amely alaposan próbára teheti a sokgyökerű politikai alakzatot.

Pogátsa Zoltán a Labourhöz és az MSZP-hez hasonlóan a neoliberális programnak elcsábult PASOK csődje után létrejött vákuumban megszülető erőnek tartja a Syrizát, amely így egyértelműen egy szociáldemokrata párt - programjában és a képviselt társadalmi csoportok szintjén is.

adósságrendezés?

Gerőcs szerint a Syriza programjával kapcsolatban az egyik fő kérdés az eurózóna szintjén az adósságrendezés, amit a Syriza nem csak Görögország számára kér, hanem egy általánosabb nemzetközi adósságrendezési konferenciát javasol az EU-ban (legalábbis az eurózónában).

Ez Magyarországnak is elsőszámú érdeke, amit a baloldalnak fel kellene vállalnia – hangsúlyozta Gerőcs, aki szerint az ország vezetői lapítanak e kérdésben. Pedig köztudott, hogy permanens adósságcsapdában vagyunk évek, ha nem évtizedek óta. Magyarország egymaga ezt sosem lesz képes rendezni, sosem fogja tudni adósságát törleszteni, és az egyoldalú egyedi rendezésnek olyan nagyok lennének az externális költségei, hogy azt senki nem meri felvállalni. Viszont egy európai, vagy talán globális adósságrendezés nagyon jól jönne Magyarországnak is. Ezt a magyar baloldalnak azért is kellene sürgetően a zászlajára tűzni, mert a tabusított adósságcsapda kérdését egyelőre eddig csak a jobbik merte feszegetni!

Miközben görög barátunk tolmácsolása segítségével percről percre követhettük az eredményeket egy kivetítőn is, a Syriza esélyeit latolgatva a szocialista fordulat általános esélyeinek mérlegeléséhez jutott el a beszélgetés:

Mivel 2012 óta a Syriza programja és követelései folyamatosan szelídülnek, az is lehetséges, hogy a hatalomba kerülés éppen ahhoz járul hozzá, hogy rendszerkonform erővé váljon. Széles az út a PASOK-ká váláshoz, csengett egybe Gerőcs és Pogátsa véleménye. Ám, ha rendszerellenes erő a Syriza, nem kizárható, hogy megbuktatásának, korai kudarcainak is rengeteg szurkolója akadhat Brüsszeltől Washingtonig. Remélhetőleg nem egy a Pinochet-szerű katonai puccs fenyeget (bár az USA már Görögországban is támogatott egy tábornoki juntát 1967-74-ig). Gerőcs Tamás ezzel kapcsolatban fölidézte hogy reálisabb veszély az, ahogyan Allende elnöksége elején a termelés és a közszolgáltatások leállítása kényszerhelyzetbe hozta a kormányt.

Az esemény mozgásba hozta a magyar Syriza-szurkoló erőket is, Istvánffy András a 4K!; Schiffer az LMP és Vajnai Attila (MP 2006) vezetői is a Gólyában követték az eseményt. A mandátumok ismeretében az esemény hangulata már egy 1998-as MIÉP eredményváró hangulatával vetekedett. A Syriza a legerősebb politikai erő Görögországban, a legsikeresebb balos párt Európában, amely egy hely híján többséget is szerzett a görög törvényhozásban.

Az esemény egy, a Fent és Lent blog és a Gólya szövetkezeti kocsma együttműködéséből születő közeljövőbeli vitaest-sorozat nulladik eseménye volt.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr497115447

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A léányeg a liberalizmus bukása. Ennek örüljünk, s ne keressünk a kákán is csomót.
"Győz-e a radikális baloldal Görögországban?"

"egyértelműen egy szociáldemokrata párt"

Kicsit túltolt optikával vettük fel a liberális szemüveget, már egy szimpla szociáldemokrata párt is radikálisan baloldalinak tűnik.
@maxval bircaman szerkesztő: Liberofób is vagy nem csak homofób kérdző,nevetni lehet a fajtádon.
@Magyarnaba: A nemzetközi nagytőkét gátlástalanul kiszolgáló magyar baloldalhoz mérve könnyen tűnhet radikális balosnak a Sziriza.
@bölcsészmérnök: Európában már nem nagyon volt (volt egyáltalán még?) igazi baloldal, mert mind lefeküdtek a neoliberalizmusnak. Ilyen viszonylatban ha megjelenik a valódi baloldal automatikusan radikális balnak számít. :)

Remélem a Syriza egy trend kezdete, ami hozzánk is elér majd.

Így 7 évvel a globális rendszer 2008-as bukása után időszerű lenne már. Még mielőtt a hibás rendszer talpra áll, és később még mélyebb válságba és szegénységbe rántja az embereket.
@Khonsu: A Sziriza győzelme újabb szög az MSZP koporsójába!
@bölcsészmérnök: És a Fideszében is. Mert a Sziriza társadalmi és szociális vonalon pont az ellen harcol, amit az megtestesít.
@Khonsu: Igen! Nagyon sok európai pártot fog politikájának újragondolására kényszeríteni a Sziriza győzelme.
Mivel itt egy valódi baloldali párt jelent meg, ez tömegek szemét fogja felnyitni, hogy mit is jelent a baloldali gondolat. Ezek a tömegek el fognak fordulni az általuk korábban baloldalinak gondolt, ám valójában neoliberális pártoktól.
A neoliberális pártokra hanyatlás vár, a valódi baloldali pártokra pedig felemelkedés.
A következő nagy befutó a Podemos lesz az év végén.
@maxval bircaman szerkesztő: Én örülök, csak ne lenne a vezetőjük ateista… vagy az csak egy csomó.
süti beállítások módosítása