Orbán a törököktől tanulna családmodellt

2015.02.25. 11:53 volankombi

csaladmodell.jpg

Orbán Viktornak mostanában sűrű a diplomáciai programja: Merkel, Szerbia, Putyin, Lengyelország után tegnap a török kormányfő volt a vendég; az utóbbi időben a keleti nyitás kicsit befuccsolt, úgyhogy valami szép mondást azért ki kellett találni annak ellenére, hogy szerencséjére a mainstream sajtót nem izgatta túlságosan fel Davutoğlu látogatása. Meg is dicsérte a török kormányt, aszondja "ki is faggatta a török kormányfőt arról, hogyan sikerült náluk a családot a középpontba helyezni", merthogy a törökök gazdasági sikerének kulcsa a család tisztelete.

Orbánnak megint sikerült hihetetlen tempóérzékkel belecsúsznia a legforróbb témába, a miniszterelnök kolléga biztosan nyelt egyet, amikor Viktor felhozta: tény ugyan, hogy a török kormányzat rendkívül büszke a fiatal lakosságára, és a jelenlegi elnök, korábbi miniszterelnök (lásd még: a Putyin-modell) Erdoğan híres mondása volt nem is olyan rég, hogy manapság már könnyű gyermeket nevelni, úgyhogy tessék szíves lenni mindenkinek "legalább három gyereket csinálni" (szó szerinti idézet); azonban az is tény, hogy épp a napokban söpört végig Törökországon egy demonstrációs hullám a nők elleni erőszak kapcsán. 2015. február 11-én egy iránytaxi sofőrje leszúrta, majd egy vasdoronggal agyonverte a 19 éves Özgecan Aslant, miután meg akarta erőszakolni, de a lány ezt nem engedte, sőt, paprikasprével védekezni is merészelt. A holttestet az apjával és egy barátjával együtt elégették, majd bedobták egy patakba. Nem mellékes tény, hogy a gyilkos többször bántalmazta a feleségét, és nem engedte, hogy elváljanak. Elvégre a törökök tisztelik a családot!

Mondhatnánk, hogy ez egyedi eset, de sajnos nem az: az interneten található digitális emlékmű szerint (érdemes megnézni!) csak 2014-ben közel 300 nőt gyilkoltak meg Törökországban családon belül és/vagy szexuális erőszakkal kapcsolatosan. Az elhíresült Özgecan Aslan-gyilkosság óta eltelt két hétben újabb 10 esetet regisztrált a számláló (miközben írtam ezt a posztot, felkerült még egy név). Az esetek többsége a férj és/vagy az apa közreműködésével történt, válási szándék, féltékenység (korábbi vőlegény) miatt, vagy veszekedés közben. Az emlékmű sajtókutatásokon alapul, mivel a felelős kormányzati hatóságok nem adtak ki adatokat a kérésekre, így ez a szám a valóságban sokkal magasabb lehet - és a jelenlegi kormányzópárt hatalomra kerülése, 2002 óta egyenletesen nő. A hozzászólások közt rendszeresek a "miniszoknyában járt az utcán, megérdemli"-típusú észosztások, a nemi erőszak elkövetőit a "nő beleegyezésével történt" alapon próbálják felmenteni - a bíróságokon is. De persze hazánkban is hasonló módon próbálják óvni az ifjú lányokat, lehet, hogy ezt is a törököktől tanultuk?

Miközben a Global Gender Gap Indexen Törökország 145 ország közül az előkelő 126. helyen áll, a török elnök tavaly november végén például olyan aranyköpésekkel szórakoztatta az "1. Nemzetközi Nők és Jog Csúcs" hallgatóit, hogy "a nők és a férfiak egyenlősége ellentétes a teremtéssel" (ugye ti is halljátok, ahogy Semjén Zsolt elégedetten csettint?). Néhány nappal a nemzetközi visszhangot kiváltó februári gyilkosság után pedig a következő okfejtéssel gazdagította az összegyűlt önkormányzati vezetők tudását:

"Én nyíltan kimondom: a nőket Allah a férfiak védelme alá rendelte. Vannak ezek a feministák, vagy mik. Azt mondják, "Micsoda, a nők értéktárgyak volnának? Ez megalázó!" Ezeknek semmi közük a mi vallásunkhoz és civilizációnkhoz."

Egyszóval van mit tanulnunk a törököktől, hátha beindul végre Magyarországon is a gazdaság szekere.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr217214355

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Szőllőssy Balázs: Orbán a törököktől tanulna családmodellt 2015.02.25. 12:39:02

Az interneten található digitális emlékmű szerint csak 2014-ben közel 300 nőt gyilkoltak meg Törökországban családon belül és/vagy szexuális erőszakkal kapcsolatosan.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nem igazán értem én azt, hogy ebben a posztban mi is lett elmesélve. Az, hogy Orbán hatalompolitikai okból mond rendszeresen dolgokat, amelyekkel - milyen meglepő - a hatalmát szeretné megőrizni? Nahát, ilyet csinál, ki hitte volna...

Vagy az, hogy gender-ügyileg akadnak még kihívások a világban, és mintha Magyarország sem azok közé az országok közé tartozna, ahol a hegemón maszkulinitást már csak a múzeumok által közvetítve lehet megismerni? Mert ha ez a mese, akkor ez érdekes, de mit ad hozzá ehhez a történethez Orbán?

Baszik-e egy vonásnyit is az, hogy Orbán kitől tanulna mit és hogy ő mit mond a családról, mint intézményről? Vagy netalántán, de tényleg csak esetleg lennének olyan egyéb magyarázó tényezők is, amelyek sokkal jobban megértetnék velünk, hogy miért is olyanok a személyközi kapcsolataink, köztük a nő-férfi kapcsolatok is, amilyenek? Például hogy a vakkomondoros Balogh sem azért zúzta le Terikét, mert Orbán ezt mondta neki, hanem valami másért. Mondjuk történetesen azért, mert a Fülöpháza-szerű porfészkekben kemény ám az élet, és ahol kemény az élet ott kemények a pofonok is.

Szóval érdekes lenne a téma, ha szét lenne szálazva: külön lett volna beszélve arról, hogy Orbán, és külön arról, hogy az emancipáció terén akadnak még kihívások.
Bezzeg liberálisék azt teszik példának a fiatalok elé, ahol két b*zi nevel gyereket.
@maroz: "Szóval érdekes lenne a téma, ha szét lenne szálazva: külön lett volna beszélve arról, hogy Orbán, és külön arról, hogy az emancipáció terén akadnak még kihívások"

Eppen egyutt az erdekes. Magyarorszag milyen iranyba tart? Ha Orban a torok csaladi modellt elteti, akkor a torok modell fele? Az csunya lenne.

Errol szol a cikk, remelem mostmar te is erted ;)
@beszélő majom: inkabb ket "b*zi" neveljen egy gyereket boldogsagban, mint hogy egy felesegvero ferfinak gyereke legyen egyaltalan.
Ha csak ezek kozul lehet valasztani ...
Inkább ez legyen a követendő példa. Praktikus felfogás, már csak azért is, mert így nem hal ki egy nemzet. De belegondolva, talán ezért támadják???
Erőszak mindenhol van, felesleges kiragadni akármennyit. Nekem szimpatikusabb, mint a liberális két férfi (vagy két nő) modell. Esetleg a Géppuskalábú Böszme javaslata, hogy az öregecskedő feleségeket cseréljük le. Sok minden ellen lázadtam már életemben, de a heteroszexualitás ellen soha!
@Bafana: miert kene a heteroszexualitas ellen lazadni? hulyeseget beszeltek a lo tuloldalarol.

arrol van szo, hogy ugyan ne legyen mar kovetendo pelda egy olyan csaladmodell, ahol sulyos problema a csaladon meluli eroszak. Ennyi es nem tobb. Ide behozni a melegeket mellebeszeles.
a főgecinek a szekularizáció felszámolása tetszik.ez szolgálja a vatikáni gazdái érdekét.
Hajrá normális családok 3-4 gyerekkel.
@scandalstone: szaporodjunk,mint a lemmingek.aztán irány a tenger...
@maroz:

"Nem igazán értem én azt, hogy ebben a posztban mi is lett elmesélve. "

Röviden összefoglalva az, hogy Magyarországot egy tanulatlan büdös bunkó tahó cigánygyerek a saját világnézetére formálja.
"2014-ben közel 300 nőt gyilkoltak meg Törökországban családon belül és/vagy szexuális erőszakkal kapcsolatosan."

Nagyon sok ez a 300, és elítélem az ilyen embereket, ezeket a gyilkosokat. De mielőtt egy mások országot elítélünk, azelőtt a saját házunk előtt seperjünk.
Ugyanis a rendőrség és a Nők a Nőkért Egyesület (NANE) felmérése/statisztikája alapján Magyaroszágon hetente megölne egy nőt családon belüli erőszakban.
A 10 milliós Magyarországon 2013-ban 65 nőt öltek meg családon belüli erőszakban. A 7,5x nagyobb (75 milliós) Törökországban 300-at, ami 5x több eset. Vagyis lakosságarányában nálunk ölnek meg több nőt családon belüli erőszakban.
@fehérfarkas: ott ennyi derült ki,úgy,hogy az adatokat nem adják ki....
@rasztaszív:
Ez nem jött be kisfiam. Az általad említett személy református.
@fay rodisz:
Ma még zsidózni is fogsz? Kivárnám, azért kérdezem.
@beszélő majom:
"Bezzeg liberálisék azt teszik példának a fiatalok elé, ahol két b*zi nevel gyereket."
Csimpánzkám, kihagytad, hogy "két zsidó buzi", csak nehogy lelkiismeret furdalásod legyen.
@Tudományos libsizmus: attól még elég látványosan nyalja a vatikán picsáját.
@ex-dr. vuk: A családon belüli erőszak bizonyára egy török találmány. A liberalizmusban nem létezik.
@Bafana: a "liberalizmiusban" nem söprik a szőnyeg alá.és nem mentség a vak komondor.
@fay rodisz:

"Röviden összefoglalva az, hogy Magyarországot egy tanulatlan büdös bunkó tahó cigánygyerek a saját világnézetére formálja."

Magyarországon hányszor tüntettek már FÉRFIAK a nők bántalmazása, erőszakolása, hátrányos megkülönböztetése ellen?

Ha a hímsovén muszlim török férfiaknak megy, talán nálunk, a büszke, liberális Magyaroszágon is gyakorolni lehetne.

Ahelyett, ahogy a Class FM három degenerált díszfasza mutatta a példát a gólyatáboros erőszak után, vagy ahogy a Maksa nevű k*csög vihorászott a kabaréban később.
Ideje ebből a szar nemzetből kiszakadni a normális embereknek és elhúzni innen! Maradjanak csak a 28 gyerekes óttom ökör fidesznyikek!
Anglia(Skocia es Wales nelkul kb. akkora mint Magyarorszag, oszt megis 5x annyi ember lakja. E szerint nem vagyunk tulnepesedve.
Ha a nemzet tul akar elni, akkor nem a liberos Nyugatot kell kovetni, hanem a Kozel-Keletet vagy Afrikat!!
A liberos Nyugat-on majd szepen megelnek a nem europaiak, aki b..nak siman 3 gyereket, es majd oregeznek a mostani hulyekkel, mint nalunk a dzsipok.
@Janos Mohacsi:sőt,még nem leptük be a földet egyenletes rétegben.vannak még kiirtható erdők,és az óceánokban is sokkal több szemét elfér.
@Bafana: nyilvan szandekosan nem erted a lenyeget...

termeszetesen nem torok talalmany, de lehetoleg ne akarjunk egy olyan nemzethez hasonlitani, ahol a csaladon beluli eroszak kiugroan magas. Probaljunk olyanhoz, ahol pl. nagyon alacsony. Ahol boldog csaladok vannak, nem eroszakkal es veressel osszetartott csaladok. Erted mar?
A török családmodell fényévekkel jobb mint a liberális.

A gyakoribb erőszak nem a családmodell miatt van.

Amúgy pedig ehhez mit szólsz? Már ami a benyögéseket illeti:

nemzeti.net/izraeli-miniszterhelyettes-meg-a-homokos-zsidok-is-magasabb-renduek-a-gojoknal-1688689.html

Elhiheted, komolyan is gondolják.
@♔bаtyu♔: márpedig ha más hülye,akkor neked is jogodban áll.hajrá,ne fogd vissza magad.
Ha népek vagy társadalmi csoportok ellen uszítasz, kitiltunk örökre."
gondolom ez a poszterre és a török népre nem vonatkozik igaz?
@beszélő majom: Bezzeg a beszélő majdom semmi mást nem tud, csak "bezzeg a liberálisozni". Ettől mennyivel lesz jobb, vagy rosszabb a mostani kormány, hm? Érv,vagy mentség az emútnyócév?
@ex-dr. vuk: Miért? Vak komondort minden otthonba!!!
Holnaptól a csador javasolt, a nőverés kötelező.

Tapsoljon mindenki felállva!
@beszélő majom: AHogy elnézem eddig munkásságodat neked is kijutott abból a pofonáradatból, amivel apád kínálta meg anyádat.
@fehérfarkas: Szerinteme a 300 egy igen visszafogott szám, igen naga a látencia. Az elmaradott vidékről vagy nem, vagy nem úgy jönnek a számok, ahogy kellene. Ráadásul ehhez a számhoz hozzá kellene adni azokat a gyilkosságokat, erőszakos cselekményeket, amelyeket a Németországban, Hollandiában élő török diaszpóra követ el az övéik ellen.
@♔bаtyu♔: Te írtad? Emlékeztetsz arra mesemondó bácsira, aki mindig a következő szavakkal fejezte be a meséjét:

"És amit most elmondtam, az az utolsó szóig igaz, mert én találtam ki."
A levélből kiderült: Répássyhoz, Ballához hasonlóan Veresné Novák Katalin sem érzi úgy, hogy semmiképp sem lehetne megváltoztatni a csendőrök által tűzharcban lelőtt antifasiszta, kommunista ellenállóról elnevezett iskola nevén. Répássy is kitért rá, és Novák Katalin is sajnálatosnak tartja, hogy a jelenleg is aktívan tanító Barok István leveléből aktív politikai állásfoglalás világlik ki.""""""

nu, pun kt ez a három emberke ne állítson elém példaképeket ! nem tartok rá igényt !

NE DÖNTSENEK BÁLVÁNYOKAT ÉS NE ÁLLÍTSANAK ÚJAKAT !

HANEM DOLGOZZANAK A MAGYAR NÉP JOBB ÉLETÉÉRT, A NYOMOR MEGSZÜNTETÉSÉÉRT !!!!!
Én meg továbbra sem szeretnék egy olyan országban élni, ahol megpofázza valami hivatalnok, hogy kit kell szeretnem, kell-e gyereket akarnom, hányat... Pláne nem egy komcsi szülők gyerke aki, főkomcsiknak fenntartott koleszából előbújt, libsivé vált, majd abból nemzeti klreikális konzenvatívvá, közben atlantistából, putyinistává alakuló aljas hitszegő vadállat! Ja és aki egy lépést sem tett soha munkahely felé! Mert a Parlament nem az!

Szóval kedves fidesznyikek jó hagyává vállást, én kihagyom!
@ex-dr. vuk: A családmodell nem arról szól, hogy a nőt verik-e vagy sem, titokban marad-e vagy sem. Ennél összetettebb a dolog. Ez egy kiragadott része a témának, amin jól lehet rugózni. Érted már?
@Bafana: Ezek a ballibsik elég egyszerűek, nekik az a lényeg, hogy a törökök és Orbán.

Akkor vegyük a nők helyzetét, pld. Izrael. Na itt már lefagy a ballibsi.

Szinte az összes komolyabb társadalmi problémával így vannak, kettős mérce. Ezért van szükségük cenzúrára, betiltásra, ezért van az, hogy itt a ballibsik szája mocskos.
@♔bаtyu♔:

Már elcsomagoltam :-)! A terv valóban jóval régebbi mint 6 év. Itt csöbörből vödörbe...
@fay rodisz:

Gratulalok Fay Rodisz

Ez a legtalalobb bejegyzes amit az elmult 10 evben Orbanrol es rendszererol irtak az interneten.
@♔bаtyu♔: miert fagy le a "ballibsi" (akarmi is legyen az) izraeltol?
Remelem az ottani csaladmodellhez sem akarunk hasonlitani .. szivesebben kozelednek a holland, dan, sved, svajci peldahoz, semmint barmelyik kozel-keleti orszagehoz.
@Bafana: "Ez egy kiragadott része a témának, amin jól lehet rugózni."

Szerintem eleg fontos resze...
@♔bаtyu♔: amugy hogy jon ide izrael egyaltalan? az minden csak nem liberalis orszag. ahol az allam es a torvenykezes vallasi alapon nyugszik az mar regen rossz.
@ex-dr. vuk: Persze, lehetnek ők is példa, de ott is erősen fogyatkoznak. Nem vagyok Orbán hívő, de ő elsősorban a nemzet fogyása miatt hivatkozhatott a törökökre.
A család igenis a társadalom legfontosabb alapegysége. A liberalizmus ezért is köpködi ilyen hevesen, lásd: buzipropaganda, feminizmus, stb.
Valaki (most tekintsünk el attól, hogy ez Orbán, aki sokaknál maga a vörös posztó) megemlíti, hogy, igen, a család tényleg fontos. Erre a tolerancia zászlóvivői jönnek a csadorral, családon belüli erőszakkal, szekularizáció lebontásával. Kemény.
@fehérfarkas: A férfigyűlölő nane adatai egyszerűen szimpla hazugságok. Vannak jócskán női bűnelkövetők, erőszaktevők, csak azokat nem verik nagy dobra mert akkor sérülne a minden férfi erőszakos agymosó propaganda.
Ahogy olvastam a magyar kormány is csatlakozott tavaly valami isztambuli szerződéshez amiben csak a nők elleni erőszakot ítélik el, hallgatnak a nők által elkövetett bántalmazásról, lelki terrorról,nem ítélik el a fiú körülmetélést. Persze az nem kettős mérce a férfigyűlölő szexista femináciknak ha a fiúkat,férfiakat bántalmazzák.
aniko asszonyis tudna meselni a torok csaladmodellrol..szerencsetlen 10 ev alatt legalabb 50evet oregedett a fogeci mellett..
A törökök egy barbár nép, de a csuti suttyó még primitívebb barbárabb.....
A török családmodellben a nő haszonállat. Elég gusztustalan ezt példának beállítani.
@Bafana: igen, valoban a primitivebb kulturakban helyezik a minoseg helyett a mennyisegre a hangsulyt. Kozelkelet, India, Torokorszag, ilyesmi. Nem, en nem szeretnek arrafele haladni. Talan meg kellene allitani a kivandorlast, peldaul stabil gazdasaggal, szabadsagjogok megvedesevel, ilyesmi. De hat minek is magyarazom...
@ex-dr. vuk:

Tudom, hogy jó liberális módjára ütni kell azokat, akik aki nem a ballib mantrákat tolják, de olvasd el az első kommentet, neked szól!

"Sziasztok! Segítséget szeretnék kérni! Sok jobboldali barátom van és amikor politikáról beszélünk sosem tudok érvelni ellenük, amikor a gazdasági növekedésről, az államadósságról (mert azt mondják az is eredmény ha stagnál a mai világban) a baloldali kormányok katasztrofális teljesítményéről (gazdaság, korrupció, demokrácia, ÁLLAMADÓSSÁG), a szemkilövetésekről és ellenzéki képviselők összeveréséről (ez főleg akkor jön elő amikor a civileket és a demokráciát védem) és arról hogy ki lehet alkalmas a kormányzásra a baloldalról (őszintén én sem látom ki tudná csinálni). Mit lehetne ezekre mondani? Mert nagyon idegesít és végülis ha elgondolkozom van benne igazság..."
@Punxsutawney Mormota:

"AHogy elnézem eddig munkásságodat neked is kijutott abból a pofonáradatból, amivel apád kínálta meg anyádat."

Milyen szerencse, hogy hozzád apád fiúbarátai is, és anyád lánykapcsolatai is mindig NAGYON kedvesek voltak :)
@raz sierpem raz mlotem czerwona holote: "Tudom, hogy jó liberális módjára ütni kell azokat, akik aki nem a ballib mantrákat tolják"

Ezekszerint nem is erted mi az, hogy "liberais" szomoru. Nem gond, csak akkor ne hasznald a szot.
@ex-dr. vuk: A 444.hu szerinted nem liberális?
Igazad van, inkább a liberálfasiszta szót használnám rájuk.
@raz sierpem raz mlotem czerwona holote: es ettol maris nem teny a teny, hogy valaki azt kommentelte faszbukon, amit?
@ex-dr. vuk: Maradjunk annyiban, hogy mindkét oldal pártmunkásai és hasznos hülyéi ugyanolyan szánalmasak.
@raz sierpem raz mlotem czerwona holote: kicsit sok a mellebeszeles, legalabb egy temat vegigvihetnel, ha mar veszem a faradtsagot es hozzaszolok..
@ex-dr. vuk: Mit nem értesz? Az ugyanolyan propagandát más színben fújó 444 megtalál egy másik propagandát toló tagot, hogy lejárassa ugyanazért, amit ő is tesz. Az, hogy a 444 liberális nem egy kommentből következik.
@raz sierpem raz mlotem czerwona holote:
"lejárassa ugyanazért, amit ő is tesz"

Mi tesz?... En nem lattam, hogy a 444 erveket keresett volna a szabadsag elonyeinek ecsetelesehez :)

"Az, hogy a 444 liberális nem egy kommentből következik."

Senki nem allitotta, hogy a 444 nem liberalis. a Gond azzal van, hogy ez vajon szamodra mit jelent, es hogy mit jelent a szotarban, valamint a ketto kozotti kulonbseggel van a nagy baj, szerintem.
@beszélő majom: Auuuuuu, ez most nagyon fájt. Az elevenembe találtál :D :D :D

Anyád kedvesebb volt hozzám.
@ex-dr. vuk:

"Breivik szörnyű tettével azt azonban mindenképpen elérte, hogy Norvégiában társadalmi párbeszéd induljon el a feminizmus, multiktulturalizmus témakörében. Így jött létre Harald Eia és Ole Martin Ihle Hjernevask (magyarul: Agymosás) című nyolcrészes interrjúsorozata, amelyben norvég és külföldi kutatókkal és más szakspecialistákkal beszélgetve rántják le a leplet a gender iparág minden visszáságairól.

Miután a sorozatot a norvég állami televízió műsorára tűzte, a lakosság teljes egyetértésével azon nyomban megszüntették a norvég feministák állami támogatását. Ezek után joggal véljük úgy, hogy a Norvég Alap igazán támogathatná a magyar szinkron elkészítést, illetve a sorozat mielőbbi hazai bemutatását.

Norvégiában a kormányzat és a lakosság is felismerte, hogy a nők elleni erőszak felszámolásának egyetlen hatékony módszere, ha megszüntetik azok állami támogatását, akik a leginkább felelősek érte. A gender iparág képviselői ugyanis képesek akár meghamisítani is az erőszakos cselekmények statisztikáját, csak hogy saját létjogosultságuknak igazolást szerezzenek.

Ebből kiindulva nálunk is addig fogják hiszterizálni a lakosságot és a támogatások elosztásáért felelős döntéshozókat, amig csak megengedik nekik. A norvég példa azt igazolja, hogy a feminizmus illetve a nők elleni erőszak addig tart, amig ezt az egyre kétesebb hírnevet szerző mozgalmat támogatják. Abban a pillanatban megszűnik, hiszen nem a nők problémáinak kerestek megoldást, hanem a saját megélhetésüket intézték így.

Ezzel nálunk is egyre több ember van tisztában. Pontosan az ármánykodó feministák miatt nevezik jelenleg az egész civil szektort álcivilnek és ők felelősek egyedül azért, hogy egyre több fiatalember érzi biztonságosabbnak a nőknél az online pornót. Ők azok, akik nem azok, aminek mondják magukat.

A hazai civil mozgalom érdeke az, hogy megszabaduljon a statisztikákkal zsonglőrködő korifeusoktól. A kormányzat és rajta keresztül az egész magyar társadalom csak profitálna abból, ha adóforintjainkat nem pocsékolnánk ennek a rendkívül kártékony mozgalomnak a további fenntartására.

Annak a pénznek ugyanis bárhol jobb helye van, mint a gender iparágban. Senki sem olyan beteg, mint a mi feministáink, akik egy most olyan nőre bízták a jelek szerint "nőügyek" propagálását, aki hamisan vádolta volt férjét erőszakkal. Így maga is bántalmazó. Miatta most még nehezebb dolga lesz annak, akit valóban bántalmaztak."

A feministák “minden ötödik nőt bántalmaznak” hazugsága egyre jobban teljesít

huffnagel.blog.hu/2015/02/16/a_feministak_minden_otodik_not_bantalmaznak_hazugsaga_egyre_jobban_teljesit
A valódi egyenlőséget.blog.hu vagy a férfihang oldalakból, sokat lehet megtudni az antifeminizmusról, és a feminizmus káros tevékenységeiről.
@zriff: "Az idei Valentin naptól a nők Férfiakhoz való felzárkoztatásának kétségbeesett, a nemek egyenlőségének hazugságán alapuló kulturális-marxista társadalmi kísérlete olyan eróziónak van kitéve, ami hamarosan az egész feminista mozgalom megszűnéséhez fog vezetni.

Nem lesz tehát se női kvóta, se havi két fizetett munkanap a menstruáció idejére. Ha a nők nem tudnak az ilyen ítéletek hatására maguktól felnőni, akkor emberré válásukat legkésőbb majd a robotok elterjedése fogja könyörtelenül kikényszeríteni."

Az elvált nő dolgozzon és ne a volt férjén élősködve éljen kényelmes életet!
huffnagel.blog.hu/2015/02/24/_az_elvalt_no_dolgozzon_eloskodo_parazita_golddigger

"Egyedül a Jobbik és egy szélsőbaloldali pártocska képviseli jelenleg a Férfiak érdekeit, és ebből bizony könnyen lehet az, hogy a 2018-as választásokat pont az fogja majd eldönteni, hogy a pártok hogyan szólítják meg a Férfi szavazókat.

Mi pedig vegyük észre, hogy a nők hipergámiája egyáltalán nem természetes ösztön, hanem pusztán társadalmi konstrukció. Mi tettük hipergámokká a nőket, a társadalom felelős a spermatolvajok és a golddigger kultúra létrejöttéért is.

Vagy Önök már találkoztak olyan élőlénnyel, amelynek nősténye természetes körülmények között spermát zsákmányol a hímtől?"

Vessünk véget a spermatolvajlásnak!
huffnagel.blog.hu/2015/03/01/vessunk_veget_a_spermatolvajlasnak

"Az egyre combosodó hazai Antifeminista Egységfront harcosai eközben elégedetten szemlélik, ahogy a "nőjogi aktivisták" között megindult az elkeseredett cicaharc az évi 500 000 eurós EU-s gender támogatások kisajátításáért:

A Szürke ötven árnyalatának kapcsán az újonnan jövő, tehát egyelőre szerény bevételekkel rendelkező "Üvegplafon" csoport betámadta az "elnyomó", tehát vastag pénztárcájú, a NANE köré felsorakozott "régi motoros" femináci brigádot, mialatt a mindenki számára egyre kínosabbá váló vérfemcsi, Papp Réka Kinga látványosan éhezik.

Az ilyen jellegű, a Gender Piac újrafelosztásáért folytatott ádáz bandaháborúk nem ismeretlenek a hazai gendernácizmus történetében. Épp csak feledésbe merült az, amikor az LMP egykori túlsúlyos képviselőnője, Ertsey Katalin egy kicsit túllihegve a szerepét, a blogján durván kioktatta a bántalmazott nőket, amire aztán a bevételeit féltő NANE lejáratókampányba kezdett. Mint ismeretes, végül Ertsey Katalin a támadások következtében kilépett az LMP-ből.

A nőmozgalmakban oly gyakran előforduló "becsmérlés" ("trashing") jelensége, az egymás támogatásának hiánya, a rosszindulatú támadások, a mozgalmi belviszályok pedig óhatatlanul keserű csalódottsághoz és kiábrándultsághoz vezetnek. "A becsmérlés valójában nem nézetkülönbségekről, vagy kritikáról szól. S célja nem a véleménykülönbségek feltárása vagy feloldása. A becsmérlés lejáratásra és megsemmisítésre törekszik" – írta Jo Freeman (1945–, amerikai feminista, politológus) 1976-ban a becsmérlés dinamikájáról, mely máig él. Az eszközök változatosak. Becsmérelni lehet a színfalak mögött, szemtől szembe, csoportban, és – mint Ertsey Katalin esetében – kendőzetlen megbélyegzéssel a teljes nyilvánosság előtt.

- ad betekintést az ügy hátterét és az összes résztvevőjét is személyesen ismerő Béres Zsuzsa, a NANE Segélyvonal egykori, alapító ügyvezetője a HVG.hu-n megjelent "Terike, Marika, Katika és a női szolidaritás" című tárcájában.

Erre mondja most valaki azt, hogy a megélhetési civiljeink a nők helyzetének javításán fáradoznak."

A kormánypárti képviselők tartózkodása miatt az Isztambuli Egyezmény ratifikálására tett kísérlet ismét meghiúsult
huffnagel.blog.hu/2015/02/26/az_isztambuli_egyezmeny_ratifikalasara_tett_kiserlet_meghiusult
@raz sierpem raz mlotem czerwona holote: "A liberalizmus ezért is köpködi ilyen hevesen, lásd: buzipropaganda, feminizmus, stb."
Nem tudom, feltűnt-e, de a heteroszexuálisok egyre inkább csesznek házasodni és szaporodni, ellenben a melegek jelentős része szeretne. Na most ez milyen logika alapján jelenti a család fontosságának tagadását? Lófaszt jelenti azt, épp az ellenkezőjét jelenti: hogy a melegek házasodni vágyó része értéknek tekinti a házasságot és a családot.
Azt meg, hogy a házasság férfi és nő szövetsége Isten előtt blablabla, kihagyhatjuk a képletből, mióta polgári házasság létezik. Aki "Isten színe előtt" akar "hagyományos" férfi és nő között kötendő házasságot kötni, ma is megteheti, ezen joga nem csorbulna attól, ha a buzik polgári házasságot köthetnének.
süti beállítások módosítása