Fog-e a héten török tankokat bombázni az orosz légierő?

2015.12.01. 17:25 lapulevel

A párizsi támadások után új lendületet kapott az úgynevezett Iszlám Állam bombázása, de ennek hatására a szíriai válság megoldása csak messzebb került. A légicsapások már 2014 óta tartanak, ezek fokozása egy politikai rendezési folyamat előmozdítása nélkül csak megnehezíti a béke elérését. Nem véletlen, hogy a párizsi terrorakciót a bécsi béketárgyalások újabb fordulójának előestéjén hajtották végre. Maguk a béketárgyalások egyébként jól mutatják, hogy a szíriai háború regionális és világhatalmak terepasztala, hiszen a Szíriában harcolók nem vesznek rajta részt. A terepasztalt ugyanakkor felforgatták a párizsi események.

syria-nov25.png

Franciaország korábban az Aszad-ellenes tábor fő zászlóvívője volt, természetesen a szíriai kormány ősi ellensége a török vezetés mellett. A török, szaudi és katari pénzből összerakott Hódítás Hadserege – amelynek fő erejét az al-Kaida helyi ága, az al-Nuszra front mellett más iszlamista csoportok adják – idén jelentős területeket vont ellenőrzése alá és közel járt a szíriai kormány kivéreztetéséhez. Oroszország nagy erőkkel sietett régi szövetségese, Aszad segítségére, akinek addigra már egyre kellemetlenebbé vált az iráni támogatás, amely megkezdte saját hátországa kiépítését Szíriában. Igen, ez az az Irán, ahol csak idén 890 embert végeztek ki, ahol daruról végeznek nyilvános akasztásokat és akikkel Orbán a napokban megállapodott erről-arról.

Az oroszok az USA-tól kopizott "terrorizmus elleni harc" jelszava alatt előszeretettel bombázták a részben török pénzből és befolyással működtetett szélsőséges és kevésbé szélsőséges szunnita felkelőket. Köztük az utóbbiakkal szövetség, stratégiailag Törökország számára különösen fontos türkmen milíciákat, akik a török határhoz közeli hegyekben ásták be magukat. A lelőtt orosz gép ellenük hajtott végre hadműveletet, mikor leszedte a török F16-os. A türkmenek Szíria háború előtti lakosságának kb. egy százalékát adó török etnikum, amely elleni támadások különösen alkalmasak a török nemzeti érzelmek és szolidaritás felkorbácsolására. Emellett nyilvánvaló, hogy az orosz gép semmilyen veszélyt nem jelentett a török területekre nézve, ahol 17 másodpercig tartózkodott - rövidebb ideig, mint ennek a bekezdésnek az olvasása. Persze ez elég okot adhat a lelövésre, de csak ha ezt a török vezetés akarja, és erre tudatosan készül.

A párizsi merényletek következtében közeledő NATO-orosz viszony – az Iszlám Állam elleni nagy-nagy szövetség összehozását segítendő Aszad vérengzései egyre kevésbé tűntek jelentősnek – komoly gondot jelentettek Ankarának. A törökök számára nem csak Aszad hatalomban maradása elfogadhatatlan, hanem tartanak az Észak-Szíriában létrejött kurd autonóm állam megszilárdulásától is. A kurdok a világ legnagyobb önálló állam nélküli népcsoportjaként négy országban – Irán, Irak, Szíria, Törökország – alkotnak kisebbséget. Miközben az észak-iraki autonóm kurd terület főleg török- és Amerika-barát oligarchák befolyása alatt működik, az észak-szíriai kurd Rojava államot a török hatóságok ellen évtizedek óta háborúzó PKK-közeli PYD szervezte meg, amely demokratikus konföderalizmusával ma az egyik legprogresszívebb baloldali mozgalomnak számít. A kurdok magukat Aszad-ellenes erőként határozzák meg, ugyanakkor kerülték a kormánnyal a fegyveres konfliktust, és főleg az Iszlám Állam erői ellen harcoltak. Ők foglalták vissza – amerikai légitámogatással – az egymilliós a százezres Sinjar városát, elvágva ezzel az IÁ iraki és szír erőit egymástól. Az offenzíva sokáig a különböző kurd erők közti ellentétek miatt késett, végül azonban az IÁ ellen végrehajtott idei egyik legsikeresebb akció volt, amelynek másnapján történtek a párizsi robbantások.

A törökök ebbe a formálódó NATO-orosz koalicióba lőttek bele. A gépük lelövése utáni orosz szankciók nemcsak a török-orosz gazdasági, turisztikai kapcsolatokat érintették, hanem a szíriai helyzetet is. Oroszország az IÁ-tól visszafoglalt Kweir a Khmeimimi légibázisra telepített S-400 légvédelmi rendszerrel végeredményben repüléstilalmi zónát alakított ki a szíriai légtérben, aminek hatására az USA és Törökország is bejelentette, hogy nem végeznek többé légi hadműveletet a térségben. A gép lelövése előtt a két észak-szíriai kurd terület közti IÁ által uralt terület elfoglalásáról tárgyaltak az amerikaiak és a törökök – utóbbiak korábban támaszpontjaik rendelkezésre bocsátásának feltételeként szabták, hogy a területekre kurdok nem tehetik be a lábukat. Jelenleg az orosz légierő bombázza ezeket a területeket, az itt található szír-török határátkelőket és az áthaladó (többek közt török) kamionokat, a kurd csapatok offenzívájának előkészítve a terepet. Mindeközben 55 ezer főnyi török haderő gyülekezik a szír határon, amely haderő akár a napokban átlépheti a határt, versenyre kelve az amerikai után most az orosz légierő által támogatott kurdokkal, hogy ki űzi el hamarabb az IÁ-t Csak nehogy mást találjanak el! Mint ahogy a kurd-török konfliktust hűteni akaró Tahir Elçi kurd ügyvédet fejbelőtték a napokban; a török kormány szerint elképzelhető, hogy a biztonsági erők és ismeretlen támadók közti tűzpárbajban.

cve6ucswwaabme1.png

 

Természetesen mindenki az Iszlám Államot támadja. Ugyanakkor ez a narratíva elfed komoly ellentéteket az egyes szereplők között, és így csak Szíria még több fegyverrel és bombával való megtömését hozza. Miközben az IÁ ellen a légi támadások nem jelentenek hatékony eszközt, Hollande népszerűségének és a fegyvergyártók profitjának rendkívül jót tesznek. Gondolom az ő adójukból fizeti ki az EU azt a 3,2 milliárd eurót, amit a török hatóságoknak adnak arra, hogy távol tartsák a háború elől menekülőket. Miközben ugyanez a török hatóság az egész szíriai konfliktus egyik fő résztvevője. Összeesküvéselméletek nélkül állítható az Iszlám Államról: "Mindössze 30000 ezer katonájuk van, légierejük pedig nincs. Nagyon gyorsan le lehetne őket győzni, de semelyik szereplőnek sem igazán érdeke, mert valamilyen módon mindannyian profitálnak létezéséből."

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr738128958

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ha valakit a politikai megoldás érdekel, itt egy elég jó cikk, az ehhez nélkülözhetetlen mérsékelt szunnita felkelőkről, akik vagy már függetlenek, vagy valódi poltikai akarat esetén leválaszthatóak lennének az iszlamistákról. (Ettől a jelenlegi légicsapásokkal sajnos csak messzebb kerülünk):

"Although the situation on the ground is complex, our assessment is that there are about 70,000 Syrian opposition fighters on the ground who do not belong to extremist groups."

now.mmedia.me/lb/en/commentary/566300-syrias-many-moderate-rebels
Az orosz gép lelövésénél nagyon kilógott a lóláb, nagyon elkottázták a törökök.
Az olajkitermelés, szállítás és finomítás nagyon komoly infrastruktúrát igényel, tehát az IS olajexportját már 1 éve meg lehetett volna gátolni.

Meg lehetett volna szüntetni az IS olajexportját, ha az bárkinek az érdekében állt volna. Csak éppen senkinek sem állt érdekében, jól jött az olcsó olaj mindenkinek. Meg az is jól jött, hogy az IS a befolyt pénzből (a törökökön keresztül) USA hadetechnikát vesz.

Szóval az IS léte mindenkinek jó volt, ezért küzdöttek ugyan ellene, de hagyták bőven működni.

Lássuk be, az orvosoknak sem a betegség meggyógyítása jövedelmez jól, hanem a betegség kezelése, minél hosszabb időn keresztül!
Nincsenek mersekelt felkelok. Goncz Arpi bacsik meg "Ellenzeki Kerekasztalok" itt nem rugnak labdaba..
nekem mintha úgy tűnik, hogy az oroszok egyáltalán nem támadják az IÁ-t, nem csoda, hogy a törökök figyelmeztették az oroszokat, hogy inkább a főellenséget kéne lőni. persze én is csak a netről tájékozódom, de putyinista blogokat nem olvasok.

de ki mer bevonulni irak és afganisztán után? inkább ezt kéne boncolgatni, nem pedig konteokat gyártani.
Csak úgy jelezném hogy az Iszlám Állam és Szaudi Arábia között nem sok különbséget lehet felfedezni.... És Irán mindkettőhöz képest szolid világi állam.
@Pierr Kardán: Naná, hogy meg lehetne szüntetni. Az orosz repülőt is azért lőtték le a törökök, mert azok már lebombáztak pár olajszállító konvojt, pillanatok alatt igen érzékeny veszteségeket okozva a piszkosolaj-biznisznek. Na ezeket a konvojokat az oroszokon kívül eddig "senki se vette észre", még amúgy a Marson vizet észrevevő amerikaiak se!
Mocskos egy háború ez, ahol egész népek életével játszanak. A mieinkkel is.
@Yumurdzsak: "nekem mintha úgy tűnik, hogy az oroszok egyáltalán nem támadják az IÁ-t"

Szóval te se "vetted észre", hogy az oroszok épp az olajszállító kamionokat lőtték?
mno.hu/kulfold/otszaz-olajszallitot-bombaztak-az-oroszok-1314792
Vajon kiabúbánatostarkalóf.sz szállít illiberális csatornákon olajat a térségben az ISIS-en kívül?

Tán érdekből vagy vak te is?:-) Áruld már el, mennyi... érdeket fizetnek óránként az ilyen hitvány viselkedésért?
@Yumurdzsak: itt van a felvétel is arról, amikor az oroszok "nem támadják" az ISIS olajszállító kamionjait.
Ja, ezt se látni, ha például eltakarod a szemed...
www.youtube.com/watch?v=WgYbiCGYy2c
Szóval neked "mintha úgy tűnik", ez meg se történt, ugye???
@Leylandi: igen a zsidó gyíkemberek fizetnek napi 20 dollárt + sóletet szombatonként.

egyszerűen csak nem olvasok mno-t.
@Yumurdzsak: meg index-et se.
Pedig az a ti hírharangotok, nem szóltak ki a pártközpontból?
index.hu/kulfold/2015/12/02/moszkva_erdogan_az_iszlam_allammal_uzletel/
Szánalmas vagy. Csak így. A gyíkemberezéseddel együtt.
süti beállítások módosítása