A Back of the Yards megszervezése I. (Második rész itt)

Alinsky: Chicago Back of the Yards nevű környéke, ami az ország egyik legnyomorultabb szegénynegyedének számított, volt az első hely, amit egyedül szerveztem meg. Ki akartam kipróbálni, hogy azok a szervezési technikák, amelyeket a CIO-nál sajátítottam el (Congress of Industrial Organizations, ipari szakszervezeti szövetség az USA-ban és Kanadában 1932 és 1955 között), hogyan alkalmazhatóak a legrosszabb szegénynegyedek és gettók esetében, hogy az ország legelnyomottabb és kizsákmányoltabb rétegei kezükbe vehesség a közösségeik és a sorsuk irányítását. Addig csak bizonyos gyárakat és iparágakat szerveztek meg a társadalmi változás érdekében, de teljes közösségeket még soha. Én ezt a területet akartam magamnak megszerezni – közösségi szervezés a közösségi hatalom és radikális célok elérése érdekében.

Playboy: Miért a Back of the Yards negyedet választotta első célpontjának?

Ez volt az a terület a chicagói vágóhidak mögött, amelyről Upton Sinclair írt „A dzsungel” c. könyvében a századfordulón, és azóta sem történt semmi a körülmények javítása érdekében. Az összes amerikai nyomornegyed közül is a legnyomorultabb volt. Az emberek megtörtek és demoralizáltak voltak, munkanélküliként tengődtek vagy éhbérért dolgoztak, betegségek tizedelték őket, mocskos, rohadó, fűtetlen kunyhókban laktak, alig volt elég ételük és ruhájuk a túléléshez. Ezen felül a gyűlölködés melegágya volt: a lengyelek, a szlovákok, a németek, a feketék, a mexikóiak és a litvánok utálták egymást, és persze mindannyian utálták az íreket, akik meg viszonozták ezt.

Nemzetiségi fasiszta csoportok terjeszkedtek a negyedben, hogy kihasználják az elégedetlenséget és sokakat maguk mellé állítottak. Nem azért, mert az embereknek különösebben tetszett volna a fasizmus; egyszerűen annyira elkeseredettek voltak, hogy bármit megragadtak volna, ami reményt nyújthatott.

A legfontosabb szempontom a Back of the Yards kiválasztásánál talán az volt, hogy ha ott meg lehet csinálni, akkor bárhol. Az emberek azt mondták nekem: „Saul, te meg vagy őrülve, próbálkozz bárhol másutt, csak ne a Back of the Yards-ban. Az lehetetlen, semmire sem fogsz jutni.” Nem szabad elfelejteni, hogy akkoriban a legtöbb ember számára az a gondolat, hogy a szegényeknek van elég intelligenciájuk és leleményességük a saját problémáik megoldásához egyszerűen eretnekségnek tűnt. Még a radikálisok között is sokan voltak, akik csak az elvek szintjén hangoztatták ezt, a gyakorlatban viszont elitisták voltak. Így minél inkább azt mondogatták, hogy lehetetlen, annál elszántabbá váltam.

Playboy: Hogyan kezdett hozzá egy olyan közösség megszervezéséhez, mint a Back of the Yards?

Az első, amit tettem, az első, amit mindig is teszek, hogy megfigyelőként lépek be a közösségbe. Beszélgetek az emberekkel, meghallgatom és megismerem a panaszaikat és helyzetüket. Aztán körbenézek, hogy mivel tudok dolgozni, milyen karokat tudok meghúzni, hogy kinyissam a zárt ajtókat, milyen működő intézmények vagy szervezetek működnek az adott területen, amik hasznosak lehetnek. A Back of the Yards esetében a terület 95 százalékban római katolikus volt, és felismertem, hogy ha meg tudnám nyerni az egyház támogatását, sínen lennénk. Az egyház vagy legalább annak egy része nélkül viszont kevés lett volna az esély, hogy különösebb hatással legyünk a közösségre.

Playboy: Nem volt a katolikus egyház túl konzervatív akkoriban?

Nos, mindig is alapelvem volt a szervezésben, hogy az embereket nem elvont eszmék alapján kell megnyerni, ahogyan azt túl sok polgárjogi vezető teszi manapság. Képzeljük el, hogy bemegyek egy átlagos vallási vezető irodájába, akármelyik felekezetben ezzel a szöveggel: „Nézze, arra kérem, hogy cselekedjen a keresztényi alapelvek szerint, váltsa valóra Jézus szavait a testvériségről és a társadalmi igazságosságról”. Mit gondol, mi történt volna? Melegen megszorítaná a kezem, és azt mondaná „Isten áldja meg, fiam”, aztán miután elmentem, odaszólt volna a titkárának: „Ha ez az idióta visszajön, mondd meg neki, hogy nem vagyok itt”.

Ezért annak érdekében, hogy bevonjam a katolikus papokat, nem a keresztény etikáról prédikáltam nekik, hanem a saját érdekeikre próbáltam hatni. Azt mondtam: „Nézze, Ön arra kéri az embereit, hogy maradjanak ki a kommunistákkal teli szakszervezetekből és akciócsoportokból, igaz?” Bólintott, ezért folytattam: „És mit tesznek? Azt felelik 'Igen, atyám', majd kimennek a templomból és belépnek a CIO-ba. Miért? Mert az róluk szól, a CIO az ő problémáikkal foglalkozik, míg maga itt üldögél a sekrestyében ” Ez felkavarta őket, és pont ez volt, amit akartam. Aztán azt mondtam: „Nézze, ha így folytatja tovább, elidegeníti a híveit, elfordulnak az egyháztól és talán pont a vörösök karjaiba futnak. Az egyetlen esélye, ha ön lép először, ha a saját pályájukon veri meg a kommunistákat, ha megmutatja az embereknek, hogy önt jobban érdeklik az ő életkörülményeik, mint a persely tartalma. És nem csupán visszanyerheti őket, ha támogatja a küzdelmüket, hanem ha győznek, több pénzük lesz, így többet fognak adakozni és az egyház is jobban fog élni.” Ezzel az ő nyelvükön beszéltem, így leülhettünk, hogy kidolgozzunk egy megállapodást. Ez történt a Back of the Yards-ban, és néhány hónapon belül az egyházközség papjainak többsége támogatott minket. Az ő templomaikban tartottuk a szervezői összejöveteleket. Ahhoz, hogy megbaszd az ellenségeidet, először el kell csábítanod a szövetségeseidet.

Folyt. köv

Részlet az 1972-es interjúból 

A sorozat többi része:

Mindennapi Alinsky-nk X. - A középosztály boríthatja lángba az országot

Mindennapi Alinsky-nk IX. - "Szerettem fogdában lenni"

Mindennapi Alinsky-nk VIII. - "Nem találtak el, és én sem őket, amikor visszalőttem, bazmeg"

Mindennapi Alinsky-nk VI. - Az elit haragja segít

Mindennapi Alinsky-nk V. - A radikálisok 12 szabálya

Mindennapi Alinsky-nk IV. - Ne félj a konfliktustól

Mindennapi Alinsky-nk III. - A rettegett szarósztrájk

Mindennapi Alinsky-nk II. - Az meg ki?

Mindennapi Alinsky-nk I. - A 4K! és Alinsky