Maurice Thorez francia kommunista politikus mondta egykoron, hogy egy sztrájkot nem csak elkezdeni – de abbahagyni is tudni kell. A magyar munkásosztály mindeddig felettébb gyakorlott volt ez utóbbiban: sőt, odáig fejlesztették a sztrájk-abbahagyás művészetét, hogy néha el sem kezdték. Mondván: az el nem kezdett sztrájkot a legkönnyebb abbahagyni.

A magyar nép pedig nagyon örült ennek, ugyanis a magyar nép negyven évig kommunizmusban élt, s eme rendszernek sikerült tökéletesen szétvernie a munkásszolidaritást. A kommunizmusnak ráadásul sikerült azon intézményeket is felszámolnia, amelyek a hideg és nagy hasú kapitalizmussal szemben a munkásember érdekeit védték. A keresztény egyházakra és a baloldali szakszervezetekre gondolunk. Elvégre – szólt már a lenini válasz is – a kommunizmusban nincs szükség sztrájkra, szervezett munkásönvédelemre, hiszen a kommunizmusban a munkásság, a dolgozó parasztság és az értelmiség gyakorolja a hatalmat. A munkáshatalom ellen nem ildomos tehát sztrájkolgatni, oszt kész. Lenin kicsit bővebben fejtegeti mindezt, de ettől most megkímélnénk a tisztelt olvasót.

És, lám, lám, van olyan kérdés, amit Lenin és a kapitalisták azonosan ítélnek meg. Mert hát a kapitalisták szerint sem kell sztrájk. Hiszen a kapitalizmus még szélesebb társadalmi bázison alapszik: itt minden hatalom a népé. Ott van az Alkotmány elején – aki nem hiszi, járjon utána. Tehát illogikus lenne, ha a nép egy része sztrájkolna a nép másik része ellen.

Sztrájkra tehát szükség nincsen, mondják a nagyurak. Ám ami ennél meglepőbb, hogy Vágási Feri és az ő népe helyesel mindehhez. A magyar munkavállalók egy jelentős része minden egyes sztrájknál fel van háborodva, s hangosabban szitkozódik, mint bármely munkaadó. Mert hogy nem ér be a munkába! Mintha azzal magának okozna kárt. Holott a munkadó érdeke, hogy a munkások a munkát megkezdjék – és nem a munkásoké. Ja, hogy a munkást kirúgják, ha nem ér be a munkájába időben? Újabb érv a munkaadók mellett.

Régóta panaszkodunk azon, hogy a magyar társadalomban semmiféle szolidaritás nincs. A magyar emberek többsége az igeragozásban csak az egyes számot ismerik. „Én akarok jól járni.” „Te is segíts ebben.” „Ő tehet mindenről.” Példamondatok a 21. századi magyar nyelvtanból.

Nem tudom, hogy a BKV-dolgozói mit követelnek. Az sem, hogy van-e joguk bármit követelni. Nem érdekel – mert élnék a gyanúval, hogy igazuk van. Hogy nem keresnek annyit, amennyi megilletné őket. Hogy a BKV nem biztosítja nekik a rendes munkafeltételeket. És hogy a magyar kapitalizmus egyébként is igazságtalan.

A BKV-sztrájk alatt tessék pihenni, fityiszt mutatni a főnöknek, biciklizni, sétálgatni, jó zenéket hallgatni, mosolyogni.

És fogadjuk el végre: a magyar munkavállalók többsége olyan körülmények között és olyan bérért dolgozik, ami bármikor igazolna egy többhetes sztrájkot is.

Mi nekik szurkolunk. Azaz magunknak.

Mi, kérem, a nyúllal vagyunk.