A BKV-sztrájk kapcsán az egyik legsűrűbben felmerülő kérdés az, hogy a közszolgáltatónál végzett sztrájk mennyire jogos - a fővárosiak munkáját, és ezzel a magyar gazdaság fejlődését lehetetlenítik el a kacsapénzükért ezek a kapzsi buszvezetők.

Biztató fejlemény, hogy a legfrissebb felmérés szerint a többség támogatja a BKV-sztrájkot, vagy legalábbis inkább a vezetők és a politika nyakába varrja - az ellenző kommentek között azonban felmerül, hogy más a közszférában, és megint más a piaci szférában szerveződni és sztrájkolni - a kizsákmányoló gonosz kapitalista gyáros ellen harcolni már csak a mindennapi munkahelyi tapasztalat miatt is elfogadhatóbb, mint az, hogy a sofőr közpénzből megfagy a vezetőülésben, és ezért sztrájkba kezd.

Na de miért nincsenek akkor hatékony szakszervezetek a piaci szférában?

Persze, mert nem hagyják, mert ott félsz, hogy kirúgnak - de akkor miért vannak a világon olyan helyek, ahol azért harcolnak érte?

Fehérgalléros szakszervezet?

Miközben kérdéses, hogy mit szabad és mit nem szabad tenniük a magyar állampolgárok adójából fizetésüket kapó dolgozóknak, szocialista múltúnknak köszönhetően éppen ezek az "állami" szakszervezetek a legerősebbek (MÁV, Pedagógus Szakszervezet stb.), és százezrek maradnak közös szervezet nélkül - olyan százezrek, akiket a válság éppen úgy érintett, csak éppen jól hangzó márkanevű cégeknél dolgoznak - kevesebb fizetésért -, vagy már csak dolgoztak. A multik ellen tüntetni a sötétvöröstől a sötétzöldig sokféle körben menő dolog - de vajon ér-e egyáltalán a multiknál dolgozóknak szakszervezetbe tömörülni és a jogaikat közösségileg érvényesíteni? Vagy ők már eleve a pokol tüzén fognak elégni?

Kollektív szerződése márpedig nemcsak a buszsofőröknek, pedagógusoknak és fizikai munkásoknak lehet - az IBM-ben dolgozók például világszerte több országban évek óta küzdenek ezért, és hiába próbál minden módon keresztbe tenni a mammutcég, szép lassan révbe érnek. Vegyük ezt a példát.

Alliance@IBM - a központ

Amerikában különböző formációkban már a 80-as évek dereka óta küzd az elismeréséért a jelenleg Alliance@IBM nevű alakulat - kevés  sikerrel, hiszen az USA-ban a cégben dolgozók legalább 30%-a szükséges a hivatalos megalakuláshoz, az erős tárgyalási pozícióhoz pedig 50% felé kellene kerülni. Ennek ellenére megkerülhetetlen tényezővé tudtak válni: sajtómegjelenésekkel is felhívják a figyelmet magukra, a 2009-es leépíteseket megjósló közleményük még hazánkba is eljutott.

Külön pikantéria, hogy USA IBM-munkásainak legnagyobb problémája az, hogy a cég a globális integráció nevében az olcsóbb munkaerejű Kelet-Európába és a harmadik világba (leginkább Indiába) szervezi át a működését, miközben a honlap utolsó posztjában címlapon üdvözli az argentin IBM-szakszervezet első legális tisztviselő-választását.

Most ugrik a majom a vízbe.

A periféria - helyi törvények és virtuális tüntetések

Az egyes ágazati szakszervezetek legfontosabb célja - ha nem is globális méretekben - "az iparág vagy ágazat összes munkahelyére kötelező erejű kollektív szerződés megkötése a munkáltatókat képviselő munkáltatói szervezettel." Az Európai Unió kifejezetten egységesen szeretné szabályozni a dolgozók jogait szakáganként. De hogyan lehetne globálisan szerveződni egy olyan világban, ahol a különböző régióknak nem egyszerűen a hagyományaik eltérőek, hanem az igényeik is?  Úgy tűnik, az amerikai és a magyar IBM-dolgozók követelései összeegyeztethetetlenek, miközben a multicégek víziója épp a határokon átívelő lehetőségek világának megteremtése - a globális (integrált) kapitalizmus kizárja a globális szolidaritást. Pedig a célok alapjáraton ugyanazok volnának: jobb munkafeltételek, munkahelyek megmaradása, több juttatás a cég profitjából stb. Emellett a különböző országokban továbbra is különböző szabályozások vonatkoznak a munkások jogaira és a szakszervezetekre az alapítástól a működésig.

De azért vannak, akik nem látják ilyen sötéten a képet: ők csinálják a UNI-t, amely 900 szakszervezet több, mint 20 millió dolgozóját fogja össze a szolgáltatói szektorból, és igyekszik minél nagyobb nemzetközi szolidaritást létrehozni; az alábbi két szerveződést is támogatta és hátteret biztosított nekik.

Olaszország a mi szempontunkból persze még nem periféria, de az IBM szempontjából már félig...  említést azért érdemelnek, mert az UNI háttértámogatásával hozzájuk fűződik a történelem első virtuális tüntetése, melyet a Second Life-on valósítottak meg. Több, mint 2000 avatar vonult fel az IBM SL-beli szigeténél, követelve a dolgozók jogainak helyreállítását. Mondhatnánk erre, hogy ó, ezek az IT-sek, de a helyzet az, hogy (talán épp a high-tech formának köszönhetően, amire jobban érzékeny volt a menedzsment), a dolgozók elérték, hogy követeléseik megvalósuljanak, sőt, még a vezérigazgató is lemondott - persze a cég cáfolta, hogy a tüntetés miatt - Alinsky valószínűleg elélvezett volna, ha ezt látja.

A török IBM-szakszervezet alakulásának története viszont már számunkra is példaértékű lehet, hiszen hasonló problémák miatt indult meg a szervezkedés: a dolgozók 5 éve nem kapnak fizetésemelést ("örülj neki, hogy stabil helyen dolgozol"), a korábbi, 1969-ben alapított szakszervezetet a menedzsment különböző praktikákkal lenyúlta ("elvégre mindannyian együtt dolgozunk, meg tegeződünk is, nem?"), és amikor a dolgozók elkezdtek szervezkedni, a főkolomposokat kirúgták a cégtől azzal az indoklással, hogy rossz hangulatot teremtettek a cégnél ("ne ugrálj már, ugye nem szeretnéd, hogy baj legyen?").

A török IBM-esek azonban nem hátráltak meg. A kirúgott szakszervezeti vezető tavaly november 9.-én megnyerte a munkaügyi pert az IBM ellen; a szakszervezet az UNI támogatásával megismételte a Second Life-os tüntetést és valóságosokat is rendezett; nemzetközi támogatással mailek tízezrei mentek el az ügyben az IBM legfelsőbb vezetéséig a CEO-nak (leváltva novemberben egy franciára, természetesen semmi köze a szakszervezet ügyéhez); más szakszervezetekkel együtt hetente rendeztek tüntetéseket az IBM székháza előtt, és a küzdelem kezdete, 2008 eleje után több, mint másfél évvel, 2009. decemberében bejegyezték a Bil-İş szakszervezetet. Az IBM megtámadta ugyan a döntést, de már kevés esélyük van arra, hogy azt másodfokon megváltoztassák, így rövidesen kénytelenek lesznek kollektív szerződést kötni a dolgozókkal.

Pedig Törökországban nem könnyű a munkások helyzete (május elseje nem nemzeti ünnep; ezen a napon a mai napig évről évre halálos áldozatai vannak az összecsapásoknak a rendőrökkel), és szakszervezetet alapítani sem: a dolgozók 50%-ának csatlakoznia kell a szervezethez. A dolgozókat megosztotta az a tény is, hogy a korábbi IBM-esek az újonnan felvettekhez képest nagyságrendekkel jobban keresnek, mert korábban a cég piaci egyeduralkodó volt; a kollektív szerződéssel a fizetések egységessé fognak válni - ennek dacára sikerült megnyerni az ügynek a dolgozók többségét.A téma szempontjából érdekes, hogy többi szakszervezet részéről is széles körű összefogás volt tapasztalható, a multicégnél dolgozókat nem tekintették árulóknak; ennek egyik oka az lehet, hogy az IBM-es szakszervezet a cégen túl tekint: ágazati szakszervezetet és szabályozást kívánnak létrehozni.

Megint ott vagyunk, ahol a part szakad: hogy lehet a nem-állami, "dinamikusan fejlődő" cégek között olyan ágazati szabályozást létrehozni, amely egységesíti és "igazságossá" teszi a fizetéseket és a munkakörülményeket, miközben ezek a cégek és ágazatok egy globálisan szerveződő cégvilágba ágyazódnak bele, és egymással való versenyük éppen a fizetések "versenyképességére" is hegyeződik ki? Nem tudom. A törökországi események csupán egy ország szabályozását fogják úgy módosítani, hogy rövid távon az IBM rosszabb versenyhelyzetbe kerül (az HP például hülye lesz magától felajánlani ugyanazokat a kondíciókat a dolgozóinak), jó esetben pedig hosszú távon az ágazat dolgozói közösen védik meg magukat úgy, hogy az aktuális országban az ágazatban dolgozó multiknak arányosan kevesebb lesz a profitjuk. Ez a módszer egyes országonként visszafoghatja a multik nyerészkedését a dolgozók javára, de azért még lássuk meg azt is, mire jutnak az UNI-típusú nemzetközi szervezetek.

Ami Magyarországot illeti - hogy a példánál maradjunk, IT szakszervezet nincs (vagy legalábbis én nem tudok róla, de világosítsatok fel, ha van), és a korábbi állami szakszervezetek utódjain túl fehérgalléros szakszervezetre sem igen van példa. A törökországi példát látva kicsit lehangoló, hogy itthon szakszervezet alapításához csupán 10 ember elegendő, miközben a török és a magyar IBM a padlószőnyeg szürkéjének árnyalatáig teljesen ugyanolyan.