Végre sztrájk!

2010.01.13. 12:50 SeppiSchluiferer

Maurice Thorez francia kommunista politikus mondta egykoron, hogy egy sztrájkot nem csak elkezdeni – de abbahagyni is tudni kell. A magyar munkásosztály mindeddig felettébb gyakorlott volt ez utóbbiban: sőt, odáig fejlesztették a sztrájk-abbahagyás művészetét, hogy néha el sem kezdték. Mondván: az el nem kezdett sztrájkot a legkönnyebb abbahagyni.

A magyar nép pedig nagyon örült ennek, ugyanis a magyar nép negyven évig kommunizmusban élt, s eme rendszernek sikerült tökéletesen szétvernie a munkásszolidaritást. A kommunizmusnak ráadásul sikerült azon intézményeket is felszámolnia, amelyek a hideg és nagy hasú kapitalizmussal szemben a munkásember érdekeit védték. A keresztény egyházakra és a baloldali szakszervezetekre gondolunk. Elvégre – szólt már a lenini válasz is – a kommunizmusban nincs szükség sztrájkra, szervezett munkásönvédelemre, hiszen a kommunizmusban a munkásság, a dolgozó parasztság és az értelmiség gyakorolja a hatalmat. A munkáshatalom ellen nem ildomos tehát sztrájkolgatni, oszt kész. Lenin kicsit bővebben fejtegeti mindezt, de ettől most megkímélnénk a tisztelt olvasót.

És, lám, lám, van olyan kérdés, amit Lenin és a kapitalisták azonosan ítélnek meg. Mert hát a kapitalisták szerint sem kell sztrájk. Hiszen a kapitalizmus még szélesebb társadalmi bázison alapszik: itt minden hatalom a népé. Ott van az Alkotmány elején – aki nem hiszi, járjon utána. Tehát illogikus lenne, ha a nép egy része sztrájkolna a nép másik része ellen.

Sztrájkra tehát szükség nincsen, mondják a nagyurak. Ám ami ennél meglepőbb, hogy Vágási Feri és az ő népe helyesel mindehhez. A magyar munkavállalók egy jelentős része minden egyes sztrájknál fel van háborodva, s hangosabban szitkozódik, mint bármely munkaadó. Mert hogy nem ér be a munkába! Mintha azzal magának okozna kárt. Holott a munkadó érdeke, hogy a munkások a munkát megkezdjék – és nem a munkásoké. Ja, hogy a munkást kirúgják, ha nem ér be a munkájába időben? Újabb érv a munkaadók mellett.

 

Régóta panaszkodunk azon, hogy a magyar társadalomban semmiféle szolidaritás nincs. A magyar emberek többsége az igeragozásban csak az egyes számot ismerik. „Én akarok jól járni.” „Te is segíts ebben.” „Ő tehet mindenről.” Példamondatok a 21. századi magyar nyelvtanból.

Nem tudom, hogy a BKV-dolgozói mit követelnek. Az sem, hogy van-e joguk bármit követelni. Nem érdekel – mert élnék a gyanúval, hogy igazuk van. Hogy nem keresnek annyit, amennyi megilletné őket. Hogy a BKV nem biztosítja nekik a rendes munkafeltételeket. És hogy a magyar kapitalizmus egyébként is igazságtalan.

A BKV-sztrájk alatt tessék pihenni, fityiszt mutatni a főnöknek, biciklizni, sétálgatni, jó zenéket hallgatni, mosolyogni.

És fogadjuk el végre: a magyar munkavállalók többsége olyan körülmények között és olyan bérért dolgozik, ami bármikor igazolna egy többhetes sztrájkot is.

Mi nekik szurkolunk. Azaz magunknak.

Mi, kérem, a nyúllal vagyunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr211668974

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: J'accuse 2010.01.13. 14:29:02

Jogi szakértők korábban arról tájékoztattak, hogy az utasok polgári pert indíthatnak az őket ért károk miatt, de valószínűleg csak a bérlet árával arányos kárpótlást kapnának: ha teljes árú bérletük van, akkor egy napért 313 forintot. Arra pedig kicsi ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

"... mert élnék a gyanúval, hogy igazuk van. Hogy nem keresnek annyit, amennyi megilletné őket."

Szerintem, Magyarországon az aktív munkavállalók többsége nem keres annyit, amennyi megilletné őket, így ez az érv számomra kevés az empátiához.

"A BKV-sztrájk alatt tessék pihenni, fityiszt mutatni a főnöknek, biciklizni, sétálgatni, jó zenéket hallgatni, mosolyogni."

Ezt viszont, azt hiszem, nagyon kevesen engedhetjük meg magunknak.
Aki meg feleennyiért dolgozik egy trafikban, az nyilván kussol, mert kitennék, mint azt a bizonyos macskát...

Én nem szurkolok nekik. Bocs.
Gyuriferi mondta: megunják azt hazamennek...
egyébként állítólag 25 különböző szakszervezet van a bkvnál... és ebből ugye a trolisok meg a metrósok nem is sztrájkolnak...

akkor végülis kik sztrájkolnak??? hány % ez???
a sztrajk terrorizmus, torvenyileg be kell tiltani. barki elvegzi a bkv-sok munkajat mar masnap ugyanazert a berert. a bkv-s dolgozok felet-haromnegyedet mar evekkel ezelott ki kellett volna rugni, annyira hatekonytalan az egesz ceg mukodese. ujraszervezni NULLAROL az egeszet, kezdve attol, hogy a vezerigazgato max fizetese 600000ft (hiszen semmi felelosege nincs), egeszen addig, hogy draga emberek helyett gepekkel vegeztetni minden munkat, amit lehet (jegyellenorzes, jegyeladas, stb).
fizetescsokkentest nekik!
"... mert élnék a gyanúval, hogy igazuk van. Hogy nem keresnek annyit, amennyi megilletné őket."

Mégis ki határozza ezt meg? Te? Vagy maga a munkavállaló kitalálja hogy én havi 1.000.000 Ft-ot akarok kereseni? Ha nem tetszik a béred mondj fel, és keress más állást. Majd a piac eldönti hogy tényleg megéred a pénzed vagy csak beképzelt vagy.

"A BKV-sztrájk alatt tessék pihenni, fityiszt mutatni a főnöknek, biciklizni, sétálgatni, jó zenéket hallgatni, mosolyogni."
Muhahahaha. Te sem dolgoztál még életedben... vagy esetleg minisztériumi dolgozó vagy? ;)
"a magyar nép negyven évig kommunizmusban élt"
Téged is megvezettek. Soha nem volt kommunizmus Magyarországon. :)
A harmadik blogon látom már ezt a videót a téma kapcsán...
Divide et impera -nálunk ez annyival könnyebb, hogy mi megosztjuk magunkat. Biztos beleestünk egy turáni árokba :-)
Én,Nekem,Enyém! - Magyarország
Úgy látom - a hozzászólások alapján - hogy Magyarországról a szolidaritás gondolatát is kiírtották. A többség nem hajlandó tovább látni az elkövetkező 1-2 nap csakis saját személyes érdekein. És most is a többség úgy megy be a városba, hogy egyedül ül az autójában. Hajrá, így tovább...
Nem igazán tiszta az összefüggés, de a sztrájk óta jobban lehet autóval közlekedni a városban.

Egyébként meg csak legyenek csöndben a kedves sztrájkolók, mert akkor nem verték magukat, amikor naponta volt egy hír, hogy mi megy a munkáltatójuknál, amikor arról cikkeztek, hogy mit lopnak szét, mi milyen állapotban van! Csak amikor a kis szerződésüket meg akarják változtatni, amivel jól elvoltak eddig, akkor ugranak fel, hogy jajistenemmostmilesz!
Ne haragudj, de bele kell kössek.

A BKV olyan részvénytársaság, akinek az utasok előzetesen fizetnek a szolgáltatásért.
Értem én hogy végkielégítősdi, fagyos vezetőfülkék, meg cégen belüli szipolyozás, de basszameg, ha az általam kifizetett szolgáltatás ellenértékét nem kapom meg, akkor az paraszti nyelven lopásnak minősül.

A főnökség után, amelyik az ő fizetésüket sikkasztja, most ők lopnak tőlem, amihez-meg ne haragudj-, de kurvára nem tudok jó képet vágni.
Nekem a BKV egy cég, tehát az ellenőr, a sofőr, a piáros, a vezérigazgató nem külön személy. Minthogy az ember a kábeltévétársasággal köt szerződést, és nem az installátorral, vagy a helplineos kiscsajjal, úgy a BKV-nál se érdekel hogy ki vezeti a villamost, vagy tankolja, esetleg könyveli a kiadásokat. Ignoráns köcsög vagyok?
Igen, az.

Alternatív megoldásképpen én is autózom, amit egyébként igyekszem hét közbe elkerülni a szmog meg a dugó miatt, de ez benzinembe, idegembe, és sok időmbe kerül. És a rendes multicégnél a főnökség leszarja azt, hogy ki hogyan keveredik be dolgozni.

A sztrájk akkor lenne legitim, ha alkalmanként / megtett út szerint fizetne az ember. Az előre megváltott harminc napos bérlet viszont azt jelenti, hogy a rá következő harminc napon megkapom azt a szolgáltatást, amire előfizettem. És ez nem egoizmus vagy önzés, hanem a kereslet-kínálat alapú piacgazdaság egy alappillére. Ha adott egy monopolhelyzetben lévő cég, aki nemzetközi viszonylatban is kurva sokat kér a szolgáltatásáért (aminek minőségével egyébként is igen sok gond van), és még a vállalt feltételeket sem hajlandó teljesíteni... nos ott gyökeresen kellene változtatni.
Hát én bizony abba a csoportba tartozom, akik szerint a kurva anyjukat. Én dolgozni ugyanis be tudok járni gyalog, 20 perc séta, nyáron szoktam élvezni is, de most sem gond. Ellenben ha BÁRMI mást akarnék csinálni (sportolni, szórakozni, ismerőseimmel találkozni), akkor azt most baszhatom, nem tudok keresztüljutni a városon.

Tehát nem a munkát rövidíti meg részemről, hanem a pihenést, szórakozást.

Úgyhogy a kurva anyjukat.
@espadazo: idokep.hu szerint romlik a levegő minősége. De különben is olyan hírek jönnek,h nehéz autóval mocorgni Pesten...

@moli: +1, de inkább minimálbér függvényében állapítanám meg az összes állam pénzéből fizetett embert (cégvezetők, politikusok, stb). Szépen sávosan :)
Lenne is hirtelen megélhetéshez elég minimábér!

Üdv:
www.kitvalasztanal.hu
Tippelős politikai oldal
Én csak dolgozni szeretnék, hogy még több adót vonjanak le tőlem és ezáltal még több pénzzel tömjék ezt a bagázst. Nem ők vannak értem, hanem én értük.

És még én nem vagyok szolidáris...
Ez a szolidaritás baromság, kurvára nem szolidális senki az emberrel, ha otthon hagyod a bérletet, vagy ha téged rúgnak ki.
A sztrájknak a mai világban nincs jogosultsága, ha nem tetszik a meló akkor tessék kilépni keresni olyat ami tetszik.
A lengyelek jöttek ezzel a hülye szolidaritással, aztán ha emlékeim nem csalnak elég szar volt ott élni akkor.
Most meg a Glaskó csinálja ezt a baromságot.
@Equinoxe: "A sztrájk akkor lenne legitim, ha alkalmanként/megtett út szerint fizetne az ember." - a sztrájk sehogy se legitim. Van egy szerződés a munkáltató és munkavállaló között, ami leírja hogy kinek mi a feladata és mit kap érte. A sztrájk ennek az egyoldalú megszegése.

A munkavállalónak pedig tekintettel kell lennie a munkáltatóra. Nem egy cégről hallottam, ahol a dolgozók belementek a fizetéscsökkentésbe, csak hogy ne kelljen leépíteni.
>a magyar munkavállalók többsége olyan körülmények között és olyan bérért dolgozik, ami bármikor igazolna egy többhetes sztrájkot is.

Hat persze, demagog baratom!! Pl. a pilotak, a millio feletti berukkel, peldaul. Vagy a buszsoforok, akik tobbet kapnak mint egy tanar.

Leszarom, ha a kotottkesztyugyarban sztrajkolnak, mert tul sok a tulora. Igazuk van csinaljak.
a BKV-s, MAV-os, repteres bagazs viszont nem sztrajkol, hanem betesz a nepnek. Es a kurvaannyukkat ezert.
Azt sem igazán értem, hogy ha a céggel van bajuk a sztrájkolóknak akkor, mért az utasokat szívatják? Ezzel nem lehet és nem is kell szolidálisnak lenni.
Én megértem, ha azt mondják, hogy nem magas a bérük, bár szerintem az a gond, hogy a másoké alacsony - sógorom belgyógyász orvos, havi fizetése alig több, mint nettó 100.000 Ft. Másik ismerősöm aneszteziológus, ő ennyit sem kap. Véleményem szerint ők is emberéletekért felelősek, nemcsak a buszsofőrök...
@Bobby Newmark: @Equinoxe: egyetértek

@Bohun: és SeppiSchluiferer : a buszvezetők bére havi 250000 bruttó-és nem kell hozzá főiskolai végzettség sem-én diplomával alig keresek többet-akkor ki nincs rendesen megfizetve. a bkv-sok fogják csak be a pofájukat amikor emberek ezreivel basznak ki a sztárjkkal. a cégek nagy része leszarja hogyan jutsz be munkába-esetleg vehetsz ki szabit-azmeg ugye megint neked szopás. a bkv vezetése meg leszarja az egészet mert őket nem érinti h a tömeg mivel megy melóba. hát erre legyeek én együttérző? a nagy szart. kikéne rugdalni mindet...vagy méginkáb felszámolni az egész céget. btw rengetegen szálítottak buszmegállóból magukkal teljesen ismeretlen embereket a kocsijukban.
Kedves posztíró!

Hogy mennyire igaz amit írtál, azt mi sem mutatja jobban, mint a hozzászólók irományai.
Kurva annyukat, dögöljenek meg, nem tok menni szórakozni, örüljenek, hogy van munkájuk...
Elkeserítő, hogy az a lelkület ilyen tömeges szinten jelen van:( Nem jó érzés ilyen országban élni.
@teabore: Aljasul alulfizetettek, így van. Mennek is el szépen az országból az orvosok. Nőővérnek meg már szinte a kutya sem megy. De az, hogy ebben az országban épp az emberek egészségéért és a jövő nemzedék oktatásáért felelős emberek jövedelme felháborítóan alacsony, ok lenne arra, hogy mások elfogadják, hogy a jutattásaikat elvegyék tőlük?
@szubjektiv: Az ember csak megnézi a profilját az őt kritizáló kommentelőknek... A tiéd alatt pedig egyetlen posztot találtam, ahol a postai dolgozók töketlenségén és izgágaságán keseregsz: hivatalipackazasok.blog.hu/

Rövidre zárva te is ugyanígy ki tudsz akadni azon ha kibasznak veled, de egy puffogós, vitatkozós kommentfolyamban mégis operettliberálisként keseregsz hogy de szar is itt élni.
Vágási Fer for president!
@szubjektiv: Ha nem tűnt volna fel qrva nagy szarban van az ország. A legtöbb embernek ugyanúgy megvonják a béren kívüli juttatásokat, mert 2010-től adókötelesek. Ezt nem azért teszik a munkáltatók, mert rohadék szemétládák, hanem mert az előző évekhez képest nehogy nem nőtt hanem csökkentek a bevételek. Ez van. Én sem örülök neki hogy be van fagyasztva a bérem, de én is látom hogy a cég eladásai 40%-al estek vissza, elbocsátások is voltak, de van annyi eszem hogy felfogjam, ezt nem a dolgozókkal való kiba**ásból tették, hanem hogy megmaradjon a cég, és a maradék embernek biztos legyen a munkája
@Equinoxe: A liberálisoknak fontos a szolidaritás eszméje? Hazai gyártmányú liberálisainkról mintha ezt nem mondhatnánk el:)

Az emberi butaság, a szakmai alkalmatlanság, az alkalmazottak öntelt pofátlansága engem dühít. Mi köze ennek a sztrájkhoz?

Egyébként meg nem kritizáltam senkit, csak rámutattam, hogy a hozzászólók zöme úgy áll a kérdéshez ahogy a posztíró azt vázolta. Akinek ez kritika, annak legyen az.
A kurva anyjukat a BKV sztrájkolóknak! Nem akarják engedni a karácsonyi pulyka és kacsapénzt a 45 ezer forintot amit eddíg kaptak!
Ki kap a munkahelyén a brutto 250 -hez 45 ezer kacsapénzt karácsonykar?...Mi? Jelentkezzen!
A kurva anyjukat!!!
Az a gond, hogy egy nemzetközi pénzügyi rendszer által mintamód tönkretett, körülbelül 70 ezer milliárd összes (külső és belső állami, céges, magán) adóssággal állami vagyon és tehetséges politikusok nélküli nép maradtunk, és a többség még mindig ott tart, hogy ki akarja venni a részét abból, ami maradt. Ha ez havi 62, akkor annyi. És ha ebben bárki meggátolja az barom, ölték volna meg az anyját is, stb.

Valóban, nincs mindegyikünk kezében sztrájklehetőség. De mégis ki tehet arról, ami itt most zajlik? A politikusok? Nem egészen. 2002 óta folyamatosan egy olyan garnitúra ül a nyakunkon, akinek egy célja van: megőrizni a hatalmát és olyan pénzt engedni az országba, ami itt fial, majd a fialt pénzzel együtt távozik. A multi nem értünk van, hanem magáért. Meg ne köszönjük már neki, hogy munkát ad, jobban járnák, ha nem is lenne itt. 1993 óta tudjuk, hogy a magyar cégek nyereségesek és nyereséget termelnek az államnak. A mérleghiányt 100%-át külföldi cégek okozzák, urak és hölgyek!

Ráadásul a sok adósságteher miatt adó adó hátán, Belgiumban van csak több egy főre eső adó, mint itthon. Mert valamiből kell fizetni a kamatokat, a gazdák felé.

Nem lenne itt az ideje minden magyarnak egyszer azt mondani: elég volt? Elzavarni a multit, aki csak viszi a pénzt, mellette kap néhány ezer ember könyöradományt (igen, minimálbérnek hívják) - ezt kellene. Meg nem ugrani rögtön, ha egy multi kirúg valakit és az embertelen körülmények közé máris 5-en tolakszanak a helyére és magukkal is elhitetik, hogy de k*rva jó nekik, van munkájuk a válság közepén.

Tudom, meg lehet kérdezni akkor mi lesz ha elzavarjuk a multikat? Ki ad nekünk munkát? Emberek, mi adunk saját magunknak! Hát mi mindig mástól várjuk, hogy megoldja helyettünk? Kuba meg tudta oldani, Venezuela meg tudta oldani, mi nem? birkák vagyunk, megérdemünk mindent.
Az egész BKV-t csőd eljárás alá vonnám a Főváros helyében. Feloszlatnám az egészet. Új névvel szerveznék egy Közlekedési Vállalatot, Új vezetőséggel és azokkal akik nem sztrájkoltak, s mellé felvennék munkanélkülieket, akik hajlandók 250 ezer bruttóért, de semmi karácsonyi kacsapénzért dolgozni ..........és kész!
@Grafithuszar: Feltűnt bizony. Nekem is vontak meg juttatást nem is kicsit.
De mi köze ennek ahhoz, hogy akiktől elveszik az eddigi járandóságuk egy részét és amúgy is a tökük kivan azzal az egésszel ami a munkáltatójuknál folyik, sztrájkba lépnek??

Dögöljönmeg a szomszéd tehene?? A te cégedet lehet, hogy be lehet zárni, de közlekedésre szükség van mindig. Akkor lenne igazad, ha valami irreális követelésük lenne a sztrájkolóknak, de nyilván ezt senki nem állította. Az, hogy a cégvezér sír-rí, hogy ezt nem lehet miből kfizetni? Vegyék le a felére a vezetői pénzeket, vonják meg tőlük a juttatásokat, követeljék ki a nyugdíjasok után járó térítést az államtól, vagy csináljanak amit akarnak. Oldják meg. Jahogy négyes metróra, haveri szerződésekre, végkielégítésekre van pénz? Buszparkra, karácsonyi pénzre nincs? No igen..
@szubjektiv: "De az, hogy ebben az országban épp az emberek egészségéért és a jövő nemzedék oktatásáért felelős emberek jövedelme felháborítóan alacsony, ok lenne arra, hogy mások elfogadják, hogy a jutattásaikat elvegyék tőlük?"
Igen. Ez elég alapos oknak tűnik. Erről is szól a szolidalitás, nemcsak arról, amire te és a posztoló gondoltok. Az a kérdés, hogy az adóforintokból kiket fizessék meg jobban. Azt, aki kiabál, vagy azt, aki dolgozik?
hmm. kár hogy a BKV egy igazi jó kommunista cég. Nagy, pazarló, állami appanázsból (a gyépés blogger kedvéért: "a te adódból", csak hogy a szintjét tartva demagóg legyek) élő monopol cég (buszra további két évre monopolizált utasszállítás) - nulla felelősség, nulla kötelezettség. A több tucat szakszervezet meg csak melegedő a régi jó kádereknek, akikre évente rátör a bizonyítási kényszer, tehát a pohos szakszerv.vezetők látványos akciókkal kompenzálják az év többi napján való ingyenélésüket.
@netsrot: Na aki sokallja a sofőrök jövedelmét azt mind beültetném egy hónapra a helyükre, aztán utána meghallgatném a véleményüket.
@morpet1: Arra a szolidaritásra gondolsz, hogy mikor a tanárok vagy az egészségügyisek sztrájkolnak, akkor feléjük megy az anyázás? Vagy arra amikor a mára már minden szinten leszerepelt, hatalmon lévő politikai elit uszít az épp aktuális sztrájkolókkal vagy a követeléseiket egyéb módon megfogalmazókkal szemben?
@szubjektiv: "...De mi köze ennek ahhoz, hogy akiktől elveszik az eddigi járandóságuk egy részét és amúgy is a tökük kivan azzal az egésszel ami a munkáltatójuknál folyik, sztrájkba lépnek??...."

1. A BKV is iszonyatos veszteséget termel. (igaz ez főleg a vezetőségnek köszönhető de attól még így van)

2.A Sztrájkolókat qrvára nem érdekli hogy mi van a BKV-val ők csak a saját pecsenyéjüket sütögetik. Ha nem így lenne akkor miért nem sztájkoltak:
-Eleonóra végkielégítése kapcsán?
-A Kamu tanácsadói szerződések miatt?
-Beléptetőautomatákért, és időpecsétes jegyekért?

Amikor Decemberben nem vették fel a munkát sz@r busz esetén, azzal maximálisan egyetértettem. De ezzel amit most csinálnak nem.
@virtigli kutató: "Meg nem ugrani rögtön, ha egy multi kirúg valakit és az embertelen körülmények közé máris 5-en tolakszanak a helyére és magukkal is elhitetik, hogy de k*rva jó nekik, van munkájuk a válság közepén."
Jah más, boldogabb országokban a szakszervezet, mint szervezett érdekképviselet létezik, ezért nem is éhbérért, embertelen körülmények és munkafeltételek mellett dolgoznak az érintettek.
@Grafithuszar: Olvasd el a sztrájktörvényt, hogy mi az amiért sztrájkolni lehet. Eleonóra meg a többi disznóság nem tartozik ezek közé.

Egyébként itt mindenki éhbérért dolgozik? Gondolom senkinek nincs autója és nyomorog a keresményéből. Legalábbis úgy tűnik abból, ahogy a havi brutto 250 ezerről és az évi 45 ezerről írnak.
szubjektív, Te hülye vagy, baszki, nagyfokú bizonyítási kényszerrel.
@szubjektiv: Arra gondolok, hogy a most sztájkolók annak ellenére követelnek nagyobb szeletet az állam pénzéből (mert végsősoron az állam pótolja ki a veszteségeket), hogy pontosan tudják, másoknak (eü, oktatás) még igazságtalanabb a helyzete (ugyanebből az állami pénzből).

Elhiszem, hogy kevésnek érzik a juttatásokat a BKV-sok, de amíg simán hárman jelentkeznek minden megüresedő állásra náluk, addig azt gondolom, hogy a sztrájk a bent lévő kisebbséget védi a kint lévő (pl. állástalan, vagy más vállalatnál kevesebbért buszt vezető) többséggel szemben.
Ha-ha... Majd jön a "vezéretek", a Vitya cár és akkor minden jobb lesz, igaz?
A kommenteket nem olvastam el, mert kb. úgyis tudni vélem mi van bennük.

DE! Kösz a cikket: nagyszerű, fenomenális, felemelő.

BKV-Sztrájk rulez!
@szubjektiv: "...Jah más, boldogabb országokban a szakszervezet, mint szervezett érdekképviselet létezik, ezért nem is éhbérért, embertelen körülmények és munkafeltételek mellett dolgoznak az érintettek...."

Jah csak ott nem állnak elő totál idióta követelésekkel mint pl Gaskó 250.000-es követlelése minden MÁV dolgozónak.

Nem 24 szakszervezet van egy cégre. Pl UK-ben van két nagy szakszervezet az RMT, meg valami TSSSA ami a "transport_worker" vagyis a közlekedésben dolgozókat fogja össze, és kész. Nem alapít minden egyes telephely szakszervezetet mint a BKV-nál (ez nem vicc volt, ugyanis a szakszervezetek anno a telephelyek szerint alakultak)
@szubjektiv: "Jah más, boldogabb országokban a szakszervezet, mint szervezett érdekképviselet létezik,"

Erről megint csak nem más tehet ám.

Hejj, tetszettünk volna forradalmat csinálni...
ha a melós béremelésért ordibál, a postás a postapalotáért, a krampácsoló meg a máv-vagyonért - csodás kis országban élünk. nem tudok szolidaritást vállalni azokkal, akik egy túllihegett, túlméretezett, szervezetlen szarban (bkv) dolgoznak. felszámolni, lerombolni, sóval behinteni, fele létszámmal egy működőt elindítani. aki ott munkát vállal, tudja, hogy mire számíthat. de aki idejött, az is tudta, hogy mit vállal, most pedig a pofáját tépi. a másik fele meg az a jóféle gaskó bűntárs, aki szintén állami pénzen szopatja a népet. rohadjanak meg, akik a mi adónkból basznak szolgáltatni.
A BKV-t, a MÁV-ot át kell alakítani részvénytársasággá, és kivinni a piacra. Majd kiderül mennyit ér a cég, és a részvényesek számon kérik a vezetőségen az elmaradt hasznot.
@Grafithuszar: gaskó egy kártékony barom, abből is látszik, hogy milyen szervezetlen a munkásság, hogy nem tudnak egy ilyet elküldeni a francba és megválasztani egy alkalmas embert.

A kismillió szakszervezet tényleg probléma, de ez megint az elmúlt évtizedekre és a politikai elitnek azon törekvésére vezethető vissza, hogy ne legyen tényleges érdekképviselete a dolgozóknak. A munkásosztály meg olyan szinten prolisodott el értékrendjében, hogy egyelőre semmilyen valódi összefogásra nem lehet számítani.

@virtigli kutató: jah, úgy, hogy mindent elkövettek, hogy ne legyen igazi rendszervátozás, de mégis annak tűnjön. amúgy jogos, ha felülről vezérelnek egy ilyen változást, akkor abból sok jó nem sülhet ki. mármint a széles néprétegekre nézvést.
Perverz dolog szolidaritást számonkérni, amikor Magyarországon csak és kizárólag olyan cégek dolgozói sztrájkolnak, amelyeket tízmilliárdokkal kell évről évre kistafirozni. Megkérdezem én, van egyetlen BKV buszsofőr, aki BÁRKIVEL szolidáris volt már ebben a városban? Az is fasza, hogy a vasutasok leteszik a munkát a BKV-sokért. VOlt már olyan, hogy a pedagógusokért tették le? A rendőrökért? A tűzoltókért? A nővérekért? Ezek ti. definíció szerint nem sztrájkolhatnak.

És most nem vitatom a jogukat a sztrájkhoz, joguk is van, lehetőségük is, azt teszik, amit tenniük kell. De majd akkor leszek szolidáris, ha azt látom, hogy a kapitalista jól kizsákmányolta őket. 20 éve egy puhapöcsű, a saját pecsenyéjét sütögető menedzsment alatt sütögette mindenki a saját kisebb pecsenyéjét, lopta a gázolajat, a csavart, a csavarkulcsot a sínt, a buszülést vagy amihez hozzáfért. NEM a BKV és a MÁV dolgozói vannak kizsákmányolva, és nincsenek is alulfizetve. Majd ha a Hankook-nál, a Suzukinál vagy a Tescoban sztrájkolnak, akkor szolidáris leszek.
@Krajcs: Dolgozz le 2 órát a trafikban, aztán vezess 2 órát buszt forgalomban. Csak utasok nélkül. Majd rájössz, hogy a kettő között igen is óriási a különbség.
@szubjektiv: Szerintem miközben tömeges elbocsátások vannak országszerte, de ahol nincs sem éppen a béremelésről tárgyalnak, ott eléggé irreális a 13%-os bérelemelésen felül 250k-s bruttó mellett követelőzni.

Nem a bkv felé kéne szolidárisnak lenni, hanem nekik azokkal a szerencsétlenekkel szemben, akiknek nincs pénzük autóra, taxira mert minimálbérből élnek. Velük b@sznak ki a leginkább.

A bkvsok is csak oda rúgnak ahova könnyű, a kiszolgáltatott utazóközönség szívja ezt meg a legjobban. Akkor támogatnám őket, illetve nem. Pontosítok. Akkor nem kívánnám őket a pokolba, ha nem ők is lefelé taposnának, hanem a menedzsment autóbejáróit állnák el, bezárnák őket egy szobába, stb. Volt már ilyenre példa. De ehhez persze nincs tökük. A legkiszolgáltatottabakkal szarakodni, na ahhoz van, és még van képük szolidaritásról hablatyolni. Egy munkanélküli legyen szolidáris egy bruttó 250k-t keresővel szemben? Mégis melyik bolygón? Halló! Nem fordítva kéne?! És még vannak akik képesek habzó szájjal bólogatni a dolog mellé. Szerencsétlenek.

Engem nem érint közvetelenül a dolog, de a szolidaritást nem ezekre a pénzéhes aljanépre tartogatom (bkv, máv, politikusok, stb), hanem azokra akik nem jutnak be a munkahelyre, iskolába.
Hello mindenkinek!

Egy apró, de nagyon gonosz közbevetés!

Volt itt egy példa a kesztyűgyárral, hogy ők nyugodtan sztrájkoljanak... Érdekes módon nem teszik.
Miért is? Mert ha nem dolgoznak, a cég veszteséges lesz, tönkremegy, és nincs hol dolgozniuk...
Na itt ugrik a dolog a BKV/MÁV estébé esetében.
Ők ugyanis gyárilag veszteségesek, mégis az állam nyomja bele a pénzt. Tegyük hozzá, ez a szükséges rossz, ugyanis, ha nem érsz be dolgozni, akkor nem adózol/adózik a cég és az sokkal többe kerül mint a tömegközlekedés finanszírozása.
Ergó van itt egy cuki BKV, ami veszteséges, nyereséges mindegy, CSAK MENJEN! Ekkor jön a sztrájk, amivel hatalmas károkat okoznak neked, nekem és az államnak.
Bárcsak tönkre mehetne a BKV. Bezárják, 'oszt kész. De nem, nekik menniük kell. Tudják. Tudják, és mocskosul visszaélnek vele.
@isti86: "Akkor nem kívánnám őket a pokolba, ha nem ők is lefelé taposnának, hanem a menedzsment autóbejáróit állnák el, bezárnák őket egy szobába, stb. Volt már ilyenre példa. De ehhez persze nincs tökük."

Ez nem tökösség kérdése, ez törvénytelen. Milyen 13%-os béremelés? Nincs semmilyen béremelés.

"Egy munkanélküli legyen szolidáris egy bruttó 250k-t keresővel szemben?" igen, mert a dolog nem arról szól, hogy vazze nekem még szarabb, akkor miért nem kussol. Netto 140-150 ezer forint az tényleg olyan kurva sok?? Mert itt egyesek úgy beszélnek róla, mintha többszázezer forintot vinnének haza. Csak csendben megjegyzem: az sem lenne sok. Mennyit keres Bécsben vagy Londonban egy sofőr amúgy? Tudja valaki? Mert azt tudjuk, hogy a jegyárak vannak azon a szinten.
@virtigli kutató: "Meg ne köszönjük már neki, hogy munkát ad, jobban járnák, ha nem is lenne itt." Húúú, te aztán nagyon nem vagy százas! ... Ezektől a dumáktól tudok igazán hidegrázást kapni. Amolyan igazi, tapló Jobbikos duma ez.

Szerinted mekkora lenne a munkanélküliség és hány ember tartana el akkor hányat, ha az összes multi fogná magát és kivonulna Magyarországról? A mostani arány is igen kemény. Gondolkozz már, ember!
@HPL: Húú de megijesztettél. Mint mondtam, a külker. mérleghiány 100%-át az itt működő külföldi cégek okozzák, azaz nem mások, mint nagyon rafinált pénzszivattyúk. Az offshore ügyletekkel és ezzel 5-6 millárd euró tűnik el évente. Hány ember munkabére az? Minimálbéren 930 ezer emberé. Akkor most mi is van?

Te gondolkozz és emelkedj ki a mindennapi lebutított érvrendszeredből.
@virtigli kutató: Én nem ijesztgettem senkit, csupán rávilágítottam arra, hogy a multikra fújás ősi Jobbikos szokás.

Lehet, hogy te mint állami alkalmazott sztrájkjoggal a kezedben irtó megértő vagy a 250et kereső buszvezetőkkel kapcsolatban. Én ezzel szemben nem tudok az lenni. 250 bruttó persze kevés Nyugat-Európához képest, de magyar viszonylatban igenis messze átlag feletti. Én alig keresek többet diplomával. És nem érzem, hogy keveset keresnék! Komolyan. Mert, ha körülnézek, akkor azt látom, hogy a tanárok, orvosok, stb. mennyit keresnek. Szóval, inkább nem panaszkodok. Viszont! Mi kell egy busz elvezetéséhez? Egy jogsi. Ennyi.

Egy szó mint száz. Ne mondja nekem egy buszsofőr sem, hogy olyan kurva szar nekik.
@szubjektiv: törvénytelen? Jah de igazságos, méltányos megoldás. Robin Hood is törvénytelen volt aztán mégsem veti meg csak a karót nyelt jogász. A sztájkolók amúgy is törvénytelenek ám: a bérletesekkel szemben. Gondolom ez nem kavarja úgy fel a kis lelküket, mint azoknak a szivatása akiknek köszönhetik a körülményeket (értsd: menedzsment). Szóval engem személyszerint kicsit jobban zavar, ha velem törvénytelenek, mint ha a vezetőséggel szemben lennének azok. Tudom, tudom nem vagyok a mangalicáékkal szemben elég szolidáris, biztos a pokolra jutok. Gratula.

"Netto 140-150 ezer forint az tényleg olyan kurva sok??"
Egy olyan melótól ami még csak egy diplomát sem igényel szemben egy orvossal, tanárral? Igen. Ettől függetlenül lehetne rajta emelni (kisebb mértékben és később mint az orvosokét és tanárokét). Egyszerű gazdaságpolitika, és piaci igények, csak a politika torzítja a dolgot.

Miért is kéne kollekíven az összes bkv dolgozó bérét emelni? Aki kiérdemli kapjon, aki léhol az repüljön, ahogy annak lennie kéne.

"igen, mert a dolog nem arról szól, hogy vazze nekem még szarabb, akkor miért nem kussol."
Akkor miről szól? Ki az a hülye, aki miközben szivatják őt még szurkol is az irreális követelésnek? Ééérted engem nem érdekelne a dolog ha nem engem szívatnának vele, sztrájkoljanak csak vígan, egy boldogabb világban ettől becsődölne a cég és kirúgnák teljesen megérdemelten a bagázst. Esetleg szerinted legyek szolidáris a cégvezetőkkel, politikusokkal, bkv-s vezetőkkel szemben is?

"Milyen 13%-os béremelés? Nincs semmilyen béremelés."
Nem e? Biztos csak a pártkommunikáció áldozata lettem. Akkor áruld miről beszélnek ott zárt ajtók mögött? Konkrétan, számokkal mit követelnek a 250 bruttó mellé? Bár igazából nem érdekel, mert semmi nem tenné a szememben legitimmé a zsarolást.

Ehh az lesz majd a boldog világ amikor a banki vezetők kezdenek sztrájkba mert havi 1 milla helyett csak 700k-t visz haza, de a te logikád szerint velük is szolidárisank kell lenni nem? Hm? A 70k-t kereső jobbágynak is? Igaz?
@HPL: 120-at keresek, mindegy - ja és nem államiként.

Ha még mindig nem érted, főleg diplomás létedre, hogy nem a BKV-ra kéne haragudni, meg rám, hanem az egész pénzszivattyús rendszerre, ami eladósít, tönkretesz, akkor sajnállak, kár volt a diplomádért.
@isti86: Nem lehet mit kezdeni ezzel a szemlélettel, hogy rohadjanak meg, meg kirúgni az összeset csak azért mert te kevesebbet keresel és mert rosszul érint, hogy nem tudsz közlekedni.

Jó, majd ha tudod, hogy milyen 13%-os béremelést kapnak a sofőrök majd akkor írd le, hogy mi is okosabbak legyünk.
Nem írom le, hogy mit követelnek, van interneted, nem kell sokat kutakodni utána.
Ha viszont tényleg nem tudod, akkor nem értem miért szólsz hozzá.

és akkor egy hozzászólás máshonnan, hogy lássuk miért is keresnek olyan "hatalmas összeget" a sofőrök:

"Kedves cikkíró!
Ahogy látom sokallod a fizetésünket.Tényleg ezért a pénzért jóformán alig kell tenni valamit! Csupán:
-jogosítványt szerezni( B,C kategória) kb : 260 000Ft
-szakmásító tanfolyam (kötelező) kb: 60 000Ft
-min.két év teherautós gyakorlat! (Minimál bér!!!!)
-D.kategória(saját erőből!) kb: 120 000Ft
-Páv.II kategória (pszichológiai vizsgálat) 15 000Ft
-autóbusz szolgáltatói (kötelező!!) 60 000Ft
Ez eddig ha jól számolom :515 000Ft!!!! Saját ZSebből!!!!
Nem támogatja senki!!Kb ennyi lett volna a hozzájárulás egy főiskola elvégzéséhez,amit ugye leszavaztak,mert hát azt mégsem lehet!Szegény leendő értelmiség nehogy már fizessen!Nekik ez jár!
Itt mindenki saját zsebből fizeti a képzést,míg eljut odáig,hogy autóbuszt vezessen!!!Mikor elérte a hőn vágyott hivatást akkor mindjárt bruttó 860 Ft/óra bérért neki lehet látni buszt vezetni.
Ez már felüdülés Csupán csak Egy egész napos orvosi vizsgálat és még egy pszichológiai vizsgálat vár rá!Ha ez sikerül még minimál béren elvégez egy belső tanfolyamot ,és jöhet a mehet!!
Lehet kellni hajnalban 2óra, 3 óra,mikor hogy.Hibázni még ebben az időpontban sem lehet,mert hát azért embereket szállítunk és mindenki elvárja,hogy ilyen időpontban is toppon legyen a sofőr és nyugodtan utazhasson.Munkába,szórakozni , hazautazni vágyik és nem kórházba!Ezért ,hogy így legyen mindent megteszünk!!Engedtessék meg nekünk,hogy a saját bérünkkel kapcsolatos észrevételeinket megtegyük!
Egyébként örömmel tudatom,hogy folyamatosan van gépkocsi vezető felvétel!!!!Nagyon vonzó úgy tűnik ez a hivatás és azért is van felvétel folyamatosan!!!
Várjuk sorainkba!!!Tényleg minimális az amit bele kell feccölni ebbe a dologba!!
Hacsak az nem lombozza le egy kicsit,hogy közeleg az Eu álltal előírt vizsga ami potom 230 000Ft + 15 000Ft vizsgadíj!Sajnos ezt sem a Jézuska fogja kifizetni egy munkavállaló helyett sem!
És KÖTELEZŐ!!! Önnek is vannak ilyenek kérdem???
Jó egészséget kívánok és várjuk sorainkban!!!!"
@szubjektiv: mégvalami.
"Mennyit keres Bécsben vagy Londonban egy sofőr amúgy? Tudja valaki? Mert azt tudjuk, hogy a jegyárak vannak azon a szinten."
Az mégis kit érdekel? Felvennék oda a bkv buszsofőrjeit, alkalmazottaiat?? LOL. A fizetést mióta a jegyárakhoz kell mérni? Vicc. Hol van a magyar gazdaság az osztrákhoz, angolhoz képest? Majd ha a gazdaság finanszírozó képessége ott lesz ahol az angoloké, akkor újra elő lehet hozni a témát, addig ezt felhozni csak azt mutatja, hogy neked alapvető problémáid vannak a kivonás, összeadás művészetével.
@HPL:

"Én ezzel szemben nem tudok az lenni. 250 bruttó persze kevés Nyugat-Európához képest, de magyar viszonylatban igenis messze átlag feletti. "

2009. elején "Az átlagos nettó kereset 120 600 forintnak felelt meg; (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 88 700 forint, a szellemi foglalkozásúaké 153 400 forint)"

Milyen messze átlagfeletti fizetésről beszélsz??
@virtigli kutató: Bocs, kapufa volt. Nem haragszom se rád, se a BKVra.

Arra viszont igen, hogy a buszsofőrökben nincs egy hangyányi szolidaritás sem. Annyit keresnek amennyit. Mindenesetre az nagyon nem átlagfizetés. És mi kell a melójukhoz? ... Egy jogsi. De van képük sztrájkolni, amikor, mint olvashattad, nagyon sok helyen be vannak fagyasztva a bérek, de én is, sokakkal együtt inkább csöndben tűrök, mert legalább van munkám.

Talán az állami cégvezetőket 'ildomosabb' szidni a BKV-val kapcsolatban, mint multizni nyakra-főre.
@szubjektiv: ergo te szolidáris lennél egy bankvezetővel is? Én csak tovább vittem a logikádat.

"Nem lehet mit kezdeni ezzel a szemlélettel, hogy rohadjanak meg, meg kirúgni az összeset csak azért mert te kevesebbet keresel és mert rosszul érint, hogy nem tudsz közlekedni."
Nem hálistennek. Az erkölcsösség, méltányosság olyan premisszáim, amit nehéz levetkőztetni. Főleg ha érvek és logika nélkül próbálkoznak ezzel, ahogy te is teszed. Példákat hoztam fel, hogy hol sántít a szolidaritási követelés, egyet sem tudtál cáfolni. Uff.

"Ha viszont tényleg nem tudod, akkor nem értem miért szólsz hozzá."
Esetleg tudom, hogy mit követelnek, csak kihagytam a cukormázat. ;)
@isti86: Bocs, de hülye hasonlattal nem lehet mit kezdeni. Egyszerű munkavállalókról van szó, utaltam rá, hogy semmi irreális követelésük nincs, ha valaki mégis tud ilyenről, azt jelezze.
Ha nem lopták volna szét azt a rengeteg pénzt az elvtársak, akkor lenne itt pénz bőven és fel sem merülne, hogy meg kell vonni a nem nagy összegű juttatásokat. Akkor talán a lerobbant buszokat is le lehetne cserélni, de amíg ez nincs, addig marad a combinón a futóverseny, mint cirkusz a népnek.
És végül, én egyszer szavaztam demszkyre, bőven megbántam. Akik azt követően is rá szavaztak, azok szerintem bölcsen hallgassanak. Ez a városvezetés nem a mennyből szállt alá, hanem megválasztották azok, akiknek megfelelt a ténykedésük.
@HPL: Amit nem akarsz, azt nem is érted meg úgy látom. A BKV egy állami fenntartású intézmény, nem visz ki külföldre tervezetten pénzeket. (Legalábbis remélem, és úgy bztos nem, ahogy a multik.)

Két nagy bajunk van. Bocs, három.
1. Eladósodott az ország, a magyar cégek és a polgárok jó része is.
2. Ettől nyommatak a bérek és nagyok az adók.
(A BKv sztrájk közvetett oka is ez.)
3. Az emberek nem értik és egy "válság-de legalább nekem van munkám" koordinátarendszerben képesek gondolkodni.
@szubjektiv: miért lenne hülye a hasonlat? Ez megint nem érv. Még ha az is lenne (márpedig nem az), írtam én mást is.
Szerényen jelezném, hogy minden követelés irreális. Nincs rá fedezet. Ennyi. A BKV a költségeinek több mint felét állami/fővárosi dotációból fedezi. A GDP meg 6,5%-al csökkent, miközben gyakorlatilag minden területről pénzt vontak ki, mert nem volt mivel finanszírozni.

"Ha nem lopták volna szét azt a rengeteg pénzt az elvtársak, akkor lenne itt pénz bőven és fel sem merülne, hogy meg kell vonni a nem nagy összegű juttatásokat."
Jah hát tessék az elvtársakkal emberkedni, ne az utasokkal. Ezt is leírtam már mondjuk ami felett szépen átsiklottál.

"Akkor talán a lerobbant buszokat is le lehetne cserélni, de amíg ez nincs, addig marad a combinón a futóverseny, mint cirkusz a népnek."
Igazad van, kíméljük ettől meg őket és ne dolgozzanak a bkv-sok, attól sokkal jobb lesz a buszok állapota.
@isti86: jó, gyakoroljál te úgy nyomást, hgy elállsz, elzársz, elrabolsz mittoménmi. Ehh, hagyjuk.
@szubjektiv: Csak bátorítás kedvéért: a véleményeddel nem vagy egyedül, csak én az első kísérlet után nem láttam értelmét a további vitának.
@Bohun: Nekem kicsit lassabban esett le:)
@szubjektiv: A fizikai átlagbér több mint másfélszeresét lehet messze átlag felettinek tekinteni. De miért nem válaszolsz erre:
"Elhiszem, hogy kevésnek érzik a juttatásokat a BKV-sok, de amíg simán hárman jelentkeznek minden megüresedő állásra náluk, addig azt gondolom, hogy a sztrájk a bent lévő kisebbséget védi a kint lévő (pl. állástalan, vagy más vállalatnál kevesebbért buszt vezető) többséggel szemben."
Lehet, hogy Bécsben többet keresnek, de Pesten sokan simán dolgoznának a BKV-nál az aktuális keresetek kétharmadáért (és van képesítésük is). Mit gondolsz miért olcsóbbak az alvállalkozói vonalak? Például mert kevesebbet kapnak a buszvezetőik.

A félmilliós befektetés pedig nem is olyan sok egy főiskola költségtérítéses vagy esti tagozatán lévő 6 féléves tandíjhoz képest. De az állami képzés járulékos költségei (tankönyvek, vizsgadíjak) is elérhetik 6 félév alatt ezt az összeget.

Fel kéne fogni végre, hogy egy veszteséges, állami pénzből eltartott BKV-ról beszélünk, ahol a fizetések egy részét (ebből a szempontból irreleváns, hogy 250 bruttós buszvezető, vagy töbmilliós felsővezető fizetését) a bérből és fizetésből élők adója fedezi. Ez a szolidalitás, és nem pedig az, hogy sztrájkkal követelünk még többet az állampolgároktól!
@morpet1: "Magyarországon a buszvezetõk átlagosan 168 400 forintos bruttó átlagbért kapnak, míg Szlovákiában ez az átlag 187 900 forint, Csehországban pedig meghaladja a 207 000 forintot." Forrás: Workania/Merces, idézi: Origo.hu

Na, ezekhez a számokhoz tessék viszonyítani a BKV-s 250 ezret.

Tehát ki szolidális kivel? Merthogy a BKV-s még a többi buszvezetővel sem, az biztos.
@morpet1: Előbb tanulj meg olvasni. Én netto bérről írtam, a 250 ezer meg brutto.

"Mit gondolsz miért olcsóbbak az alvállalkozói vonalak? Például mert kevesebbet kapnak a buszvezetőik." Te honnan tudod, hogy mennyit keresnek ott a sofőrök? És ha mégis rosszabbul, és a békávénál mindig van felvétel, akkor miért nem ott dolgoznak, ha az maga a földi paradicsom?? Szerintem azért olcsóbbak, mert nem lopják szét a céget pl.

nem szolidalitás és nem szolidális. tanulj meg írni is előbb:)
@szubjektiv: A BKV meghirdetett állásaira mindig több jelentkező van. Ez tény. Azért, mert jobban fizet, mint a többi buszos cég. Ez is tény. Ott vannak az adatok az előző hozzászólásomban.

Számolni pedig neked kéne megtanulnod. Te írtad: az átlagkereset fizikai munkakötben nettó 88 700 forint. Te írtad: a BKV-s sofőrök átlagkeresete nettó 140-150 ezer. Több mint a másfélszerese, ezt írtam. Ez tény.
@morpet1: Javíts nyugodtan az újabb elütésemet is. ;-)

Addig sem kell válaszolni a többi, érveid szempontjából kényelmetlen felvetésre.
Jah de a fizikai munkakör az nem a buszvezető te nagyon okos:)) A fizikai munkakör az építőipari fizikai munkás meg a bányász meg a mittoménmi. Mondjuk a tevehajcsár is szerintem, bár az nagyrészt szellemi is.
Egyébként meg tök mindegy, aki szerint sokat keresnek a sofőrök, mind egytől egyig elmehet a békávéhoz sofőrnek. Mondom, utána meghallgatom a beszámolót.
@szubjektiv: "aki szerint sokat keresnek a sofőrök, mind egytől egyig elmehet a békávéhoz sofőrnek"
Aki szerint keveset fizet a békávé, az egytől egyig elmehet másik céghez. Ja, hogy az 30 százalékkal kevesebbet ad?
MÉG MINDIG NEM VÁLASZOLTÁL: magyar átlagbuszvezető bruttó 168 ezret keres, a békávés 250-et. A szlovák 188, a cseh 207 ezret. Pont.

"A fizikai munkakör az építőipari fizikai munkás meg a bányász meg a mittoménmi."
Na ne, most az jön, hogy a buszvezető munkája többet ér mint a bányászé? Ugyanmár!
De miért is kérdés ez, hiszen ott van fent a hazai buszos átlagkereset. Annak nettója sem nagyon haladja meg a 100 ezer forintot. Míg te írtad: a békávénál ez 140-150 ezer.
ez bmeg. de nagy fasság.

Sajnos: "És fogadjuk el végre: a magyar munkavállalók többsége olyan körülmények között és olyan bérért NEM dolgozik, ami bármikor igazolna egy többhetes sztrájkot is." Konstans sztrájk van itt, kéremszépen teccikérteni?
@morpet1: Jó még utoljára, mert én már lezártam: Ne hasonlíts már mondjuk egy veszprémi vagy egy távolsági járaton dolgozó sofőrt össze egy, a budapesti bolondok házában működő sofőrrel.
@HPL: Azt írod a multikra fújni az csúnya Jobbikos szokás, én meg azt mondom, hogy teljesen normális dolog. Az Európai Bizottság legfrissebb jelentéséből kiderül, hogy Magyarország adja a legtöbb közvetlen állami támogatást az óriáscégeknek az Európai Unió tagországai közül. Tavaly a támogatások összértéke elérte a 2,5 milliárd eurót, csaknem 682 milliárd forintot, vagyis a GDP 2,38 százalékát. Az már a slusszpoén, hogy a külföldi cégek emellett huszonötször több adókedvezményt kapnak, mint a hazaiak, és több ezer milliárd forintot visznek ki az országból. És lehet pfújjogni, ezt a nyilvánvalóan "antiszemita-multi ellenes" tanulmányt a "galád" MTI hozta le.

Mellesleg jó példája vagy a szolidaritás hiányának, sajnos az emberekből kiveszett ez az érzés, de vannak akik saját magukért sem tudnak kiállni. A szakszervezeti vezetők többsége korrupt, bár azért akadnak kivételek: ilyen kivétel Gaskó István vagy Szima Judit. Reméljük egyszer eljön a szebb jövő :)
@FaTraktor:

Megírtam neki én is, akkor se értette meg, hagyjad, most se fogja. Legalább mi ketten már tudjuk az igazat.
Király a bejegyzés! Köszi. Kell az ilyen hang is ebbe az országba.
@Bohun: te nem latsz elore, mar 20 evvel ezelott ujra kellett volna epiteni a bkv-t es a mav-ot, akkor most (es eddig) nem lennenek ezek a gigantikus lenyulasok. mi latunk elore, te nem.
@szubjektiv: """Dögöljönmeg a szomszéd tehene??"""
IGEN! hiszen jelen peldadban a szomszed tehene kergemarhakoros, es ezzel kart okoz nekem!
Köszönöm ezt a bejegyzést! Valóban kell az ilyen hang, bár úgy hallom (villamoson, metrón) a megjegyzésekből, beszélgetésekből, hogy most a közvélemény is mellettük áll. Talán erre jó volt ez a nyolc szörnyű év-most már van valami szolidaritás.
Hajrá sofőrök!

u.i.: a videó üt:)
ez a kapitalista-kommunista eszmefuttatás abszolút nem illik ide, ugyanis a bkv nem egy profitorientált magáncég (tehát nem kapitalista), hanem egy KÖZJÓT szolgáló állami vállalat, amely nullára sem tud kijönni.
társdalmi igazságtalanságokról meg annyit: egy sofőr többet keres mint egy pályakezdő orvos. ( fentebb látom másoknak is feltűnt, h jól keresnek)
eléggé mellbevágó a felismerés, h vágási feriék óta nem sok minden változott :/
egyértelmű a politikai indíttatás, a buszos magáncégek és a leendő "befektető" lobbiereje tetten érhető. számomra nagyon furcsa, h elsősorban nem a munkakörülményeik miatt vagy cégen belüli korrupció miatt tiltakoznak, és sajnálom őket butaságuk miatt, hiszen másnak kaparják ki a gesztenyét! (de nem baj, maszeknál kevesebbet fognak keresni:))
a cikket teljes mértékben demagógnak tartom, a sztrájkolók ugyanis pont ellenünk cselekednek, a kisember ellen, akinek az adójából finanszírozzák ezt az őrületet.
bocs a szóismétlésért, ez van a többször átszerkesztett szöveggel:(
süti beállítások módosítása