Playboy: Egyes radikálisok azt tekintik a tevékenységed végzetes hibájának, hogy az általad elindított közösségek hajlamosak csatlakozni a rendszerhez cserébe a gazdasági részvételért. Példának okáért a Back of the Yards közösség napjaink egyik leginkább kirekesztő területe Chicagónak. Ezt kudarcnak látod?

Alinsky: Nem. Ez egy örök probléma, de el kell fogadnunk, megértve, hogy az élet forradalmak sorozata, s mindegyik valamivel közelebb viszi a társadalmat a végső célhoz, az igazi egyéni és társadalmi szabadsághoz. Egy percig sem bánom azt, amit a Back of The Yards-szal tettem. Több mint 200 000 ember kapott rendes életet, a jövőbe vetett hitet és új méltóságot, annak eredményeként, amit abban a pöcegödörben műveltünk. Persze, mára dagadtak és fukarok lettek, elkényelmesedtek, és rájuk férne egy újabb seggberúgás. De ha választanom kéne aközött, hogy ugyanezek az emberek mocsokban, nyomorultul éljenek, vagy legyen egy rendes életük az establishment előítéleteinek fogságában, akkor újra végigcsinálnám.

Az egyik gond itt az – és egyesek emiatt fel is adják, amikor látják, hogy a gazdasági fejlődés nem csinált mindenkiből egy Albert Schweitzert –, hogy túl sok liberálisnak és radikálisnak van torz, túlidealizált, romantikus elképzelése a szegényekről. Az igazság tiszta eszményképeként dicsőítik a nyomorgó putrilakót, aztán elvárják tőle, hogy angyalként viselkedjen, amikor megfosztják a béklyóitól. Egy faszt! A szegénység ronda, gonosz és lealacsonyító, és az, hogy a nincstelenek diszkriminációban, reménytelenségben és szegénységben élnek, még nem ruházza fel őket automatikusan olyan tulajdonságokkal, mint a jótékonyság, igazságosság, bölcsesség, kegyesség vagy az erkölcsi tisztaság. Emberek, emberi gyengeségekkel - kapzsiság, irigység, bizalmatlanság, intolerancia - és ha feljutnak a csúcsra, képesek ugyanolyan bigottak lenni, mint azok, akik egykor elnyomták őket. De ettől még nem hagyhatjuk őket megrohadni.

Minden nagyobb forradalmi mozgalom átment ugyanazon a korrumpálódási folyamaton, a szűzi tisztaságtól a csábításon át a dekadenciáig. Nézd meg a keresztény egyházat, hogyan vált a korai mártírokból napjaink óriási mamutvállalatává, vagy ahogy az orosz forradalom a bürokrácia és elnyomás mocsarává degenerálódott, ahogy az állami funkcionáriusok új osztálya új elitként felváltotta a feudális földesurakat.

De nem ok a reménytelenségre, ha ezt felismerjük. Az egész élet háború, és a folyamatos küzdelem a status quo ellen az, ami revitalizálja a társadalmat, új értékeket hoz létre és megújítja a fejlődésbe vetett reményünket.

A körforgás újra és újra lezajlik, de közben a humanizmus és társadalmi igazságosság értékei, amiért a lázadók küzdenek, formát öltenek és lassan meggyökereznek az emberek fejében még akkor is, ha hirdetőik közben beadják a derekukat az aktuális status quo anyagias dekadenciájának.

Szóval ha odajön hozzám egy közösség, hogy segítsek, és azt mondják, hogy "Kizsákmányolnak és kirekesztenek minket és minden elképzelhető módon kiszúrnak velünk, meg kell szerveznünk magunkat..", akkor mit fogok mondani? "Boccs srácok, de ha segítek nektek és győztök, akkor pont olyanok lesztek mint a Back of the Yards, anyagiasak meg minden, szóval szenvedjetek csak tovább, az jobbat tesz a lelketeknek"?! És sok úgynevezett radikális valóban ezt mondja. Ez kissé olyan, mintha egy éhező ember egy karéj kenyérért könyörögne, te pedig azt mondanád neki, hogy "Hát nem tudod hogy nem csak kenyérrel él az ember?" Micsoda kifogás! Nem, lesznek visszalépések, rengeteg, de nyomni kell tovább. Amikor otthagytam 1940-ben a Back of the Yards-ot, tudtam, hogy nem egy utópiát hagyok hátra, de azok az emberek életükben először egyenes gerinccel álltak, ennyi pedig nekem elég volt.

Playboy: Hiszel valamiféle túlvilágban?

Alinsky: Néha úgy tűnik nekem, hogy az embereknek nem azt kéne kérdezgetniük, hogy 'Van-e élet a halál után?' hanem hogy 'Van-e élet a megszületésünk után?'. Nem tudom, van-e ezután valami vagy nincs. Nem láttam se mellette, se ellene semmilyen bizonyítékot, és tudtommal más sem. De azt tudom, hogy azért izgatja az embert megszállottan ez a kérdés, mert csökönyösen elutasítja, hogy szembenézzen a saját halandóságával. Mondjuk azt, hogy ha létezik túlvilág, és ha nekem van bármi beleszólásom, akkor habozás nélkül a poklot választanám.

Playboy: Miért?

Alinsky: A pokol számomra mennyország lenne. Egész életemben a nincstelenekkel voltam. Ha itt nincstelen vagy, az azt jelenti, hogy nincs pénzed. Ha a pokolban vagy nincstelen, akkor erényed nincsen. Amint leérek a pokolba, elkezdem megszervezni az ottani nincsteleneket.

Playboy: Miért őket?

Alinsky: Ők az én fajtám.

Részletek az 1972-es interjúból 

Ezzel befejezzük az Alinsky-sorozatunkat, ha nem is örökre, egy időre mindenképpen.

A sorozat többi része:

Mindennapi Alinsky-nk XI. - A gazdasági válság

Mindennapi Alinsky-nk X. - A középosztály boríthatja lángba az országot

Mindennapi Alinsky-nk IX. - "Szerettem fogdában lenni"

Mindennapi Alinsky-nk VIII. - "Nem találtak el, és én sem őket, amikor visszalőttem, bazmeg"

Mindennapi Alinsky-nk VII. - Hogyan győzz meg egy papot

Mindennapi Alinsky-nk VI. - Az elit haragja segít

Mindennapi Alinsky-nk V. - A radikálisok 12 szabálya

Mindennapi Alinsky-nk IV. - Ne félj a konfliktustól

Mindennapi Alinsky-nk III. - A rettegett szarósztrájk

Mindennapi Alinsky-nk II. - Az meg ki?

Mindennapi Alinsky-nk I. - A 4K! és Alinsky