Mikor esik szét a Jobbik?
Összecsaptak a felek a Jobbikon belül: most szabad-e Budaházy Györgyöt megmenteni a börtöntől azzal, hogy elindítják képviselőjelöltként, avagy sem. Ugyanis ha indítják mentelmi jogot kap, ami lefordítva azt jelenti, hogy Budaházy-t olyan ezüstösen csillogó védőburok óvja majd, amin nemcsak a lézerkard nem hatol át, de a magyar bíróság sem tehet semmit, elítélni nem fogják tudni. A Jobbik mainstream, a Vona-vonal hagyná Gyurit a börtönben picit, fő érv, hogy a Jobbik programszerűen a mentelmi jog intézménye ellen van, még egy ekkora hazafi érdekében sem változtatnak elveiken. A Morvai-Kuruc.info tengely viszont meghallja Budaházy jajjkiáltását.
Hazafiak, testvéreim!
Már a nyolcadik hónapomat töltöm a neoliberálkommunista rezsim börtönében. Most nem akarok itt azon panaszkodni, hogy az átlag rabokhoz képest milyen extra szigorításokkal nehezítik meg itteni mindennapjaimat. Méltatlan lenne ez a panaszkodás, ha az olyan hazafiakra gondolok, akik régebben – a magyar történelem gyászos korszakaiban – ennél sokkal zordabb körülmények között sínylődtek hasonló okokból. (...)
Vác, 2010. január 28.
Budaházy György
Morvaiék mivel koncepciós per áldozatának tekintik a váci mártírt, legszívesebben a magyar nép önrendelkezési jogának okán, mint Táncsicsot annakidején..., de sajnos nem áll mögöttük kellő erő (birka nép, hisz tudjuk), ezért jelen helyzetben megelégednének némi jogi trükközéssel. A Kádár-rendszer hozadéka, hogy mindig vannak kiskapuk, nagyon úgy tűnik a sámánsátoron is szokott lenni kis lyuk, a nagy mellett.
De nem is ez a lényeg, hanem, hogy a Jobbikba, mint szervezetbe bele van kódolva a szétesés. Eleve az összetartó ereje az ilyen radikális hőbörgő társaságoknak a bizalmatlanság, a kisebbségi érzés másokkal szemben. Soha nem valami melletti dolog tartja össze, hanem valami elleni. Persze ez a párt sikerét nem feltétlen befolyásolja, az erős kézi vezérlés csodákra képes. Nem kell sok időnek eltelnie, és bárki meglátja, felfedezik egymásban a beépített ügynököt. Mit gondoltok kinek a telefonszáma, címe, személyes adatai kerülnek fel előbb a Kuruc.info-ra?
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Csak következetesen... 2010.02.03. 14:09:58
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
A sok balliberális sikkasztó gazembernek kéne inkább börtönben lennie. Mondjuk, egyre többen vannak bent a Belvárosból...
Budaházy csak él azzal a fegyverrel, amit a "demokratikus" gazemberek kitaláltak maguknak. Meg függetlenként indul, nem a Jobbik színeiben.
Emiatt szerintem valahol nagyon elhibáztad az okfejtést.
A jobbik nem esik szét, maximum teret ad a pártonkivüli alternatív kezdeményezéseknek!
Szerintem sem arról szól, hogy lássuk hogy ugranak majd egymásnak a kommentezők, hanem naprakész politikai történéseket feszeget, okosan, egyedüliként, csupa saját ötlettel, mondhatni: exkluzíve!
newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.02.03. 14:24:23
newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.02.03. 14:34:00
kuruc.info/r/2/52605/
"Eltörölné a mentelmi jogot a Jobbik"
"Kuruc.info kommentár: Nagyon helyes, portálunk sem biztosít „mentelmi jogot” a Jobbik politikusainak sem. Akár Vona Gábor lakcímét és telefonszámát is közzétennénk, ha letérne arról az útról, melyen most a Jobbikot vezeti."
Nyugi nem fog a parlamentben ülni, ekkora bakot nem lőnek.
Ennek az országnak amúgyis olyan szarul megy, hogy még Veres Jánosnak is csak egy utánfutóra fusssa a vagyon nyilatkozata alapján. na ez a gáz!
A JOBBIK és a szétesés :))
Barátom, inkább az MDF és az SZDSZ esik szét, marha látványosan...
A folyamat elindult. Jövünk. Ha tetszik, ha nem...
Ez van!
Szebb jövőt!
Remélem a Jobbik 2/3-ával végre elkezdi a mecsetek építését és a Holdon lévő ősi magyar ércek kitermelését.
(de asszem a Jobbik pártközpontjában - amit a MÉH-be visszahordott újságpapírokból tartanak fent - megint kigyulladt a vörös fény, hogy új post jelent meg a pártot illetően, ezért jönni kell kommentelni).
röhejes a vergődésetek és a gyenge próbálkozások az indexen, amikkel megpróbáljátok lejáratni őket. egy bökkenő van viszont: azok akik nap mint nap megkapták/megkapják a fasiszta/antiszemita/rasszista/stb jelzőket, azok már nemhogy nem veszik fel ezeket az erőtlen próbálkozásokat, de immunisak lettek rá... :D azért további jó árokásást....
Igen, én az ilyen máglyahlálos dolgokat hiányolom az igazságom bizonyítása érdekében, vagy a golyó általi mártírhalálokat, stb.
Persze, legyen jelölt a Gyurka, meg jöhessen ki a kaptárból. Csak akkor ne ossza már az észt, hogy ő mekkora forradalmár, mert csak egy megalkuvó kis geci.
Azért a Kanalas család még játszhatna vele egy papás-mamást odabent. Csalódás ugye őt nem érné, csak meg lenne erősítve a maga igazában.
Állítólag odabent ő a cigány...
Éppen a Budaházy úr mellett álltam meg, aki beszélgetett 3 másik személlyel, meg volt náluk egy böhöm nagy táblaszerű valami, amire büntetőcédulás borítékok voltak ragasztva. Tőlük pár méterre ott vigyázott úgy 20 rendőr.
Majd hazamentem, bekapcsoltam a tvmet és azt hallom, hogy égre-földre keresik ezt a bujkáló forradalmárt és nyoma veszett, mint Bodrimnak, amikor nyitva felejtettem a kiskaput.
De én már nem is akarok érteni dolgokat!
Én nem vagyok Jobbikos, de azt látom, ahogy az idő tellik, a becsület fogy egyre idegesebbek a szoclib fiúk, egyre több és egyre blődebb jobboldalt bíráló cikkek jelennek meg a Zsindexen. Pl.: csak a cím, mégegyszer csak cím" Orbán nem jut be a Parlamentbe".Ennyire féltek???
bizonyára kellemetlen lenne belegondolni, hogy a jobbik szimpatizánsai is pont ugyanolyan emberek, mint azok akiket szívesen lőnének bele a dunába könnyesen romantikázva a kisfröccs fölött, csak valamitől elhiszik hogy ők különbek. Hiszen azt mondták nekik a felső vezetőik, akik szintén tök ugyanolyan arcok, mint az eddigiek.
Nem a jobbik ordas eszméi meg baromságai, gyűlölette meg verbál agressziója a zavaró, hanem ez a beképzelt felsőbbrendűségi attitűd amit hisznek magukról ezek a pojácák.
a felsorolt, fidesz-mszp-szdsz-mdf tábor nagyjából az egész országot lefogja. szóval akkor eszerint mindenki retteg a jobbiktól.
Gondolkodni nem követelmény a jobbiknál, ugye?
jó látni azt az elemi félelmet a "a többi párttal" szemben a "jobbik" tábor szavazóin :D
röhejes a vergődésetek és a gyenge próbálkozások az indexen, amikkel megpróbáljátok lejáratni őket. egy bökkenő van viszont: azok akik nap mint nap megkapták/megkapják a "mocskoszsidó/hungarofób/antimagyar/zsidesz/libás" stb jelzőket, azok már nemhogy nem veszik fel ezeket az erőtlen próbálkozásokat, de immunisak lettek rá... :D azért további jó árokásást....
vicces ezt odaírni ahol éppen arról van szó, hogy Budaházy saját elveit adja fel a remélt szabadulás végett....
a jobbik tamogatottsaga meglehetosen stabil, az elborult agyu fanatikusok kore behatarolt, azt a kort mar egesz jol belotte.
a nem-elborultakat pedig jobban erdekli hogy mennyi az euro, mint hogy vona gabor milyen bulbul szavakkal beszel arrol, hogy mi lesz szaz ev mulva.
szal ez a topicocban valo frocsoges meg libsizes kb olyan mint a gazrezson hagyni a megfott toltottkaposztat...
newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.02.03. 14:59:10
A mentelmi jog és az előzetes letartóztatás fennállásának feltételei két különböző dolog.
Attól, hogy valaki parlamenti képviselőjelölt lesz, önmagában nem jelenti azt, hogy azonnal kiengedik az előzetesből. (függetlenül attól, hogy a törvény nem zárja ki, hogy jelölt legyen)
Ha ettől függetlenül a szökés-elrejtőzés, összebeszélés újabb bcs. elkövetésének veszélye stb. nem áll fenn, kiengedik előzetesből.
A mentelmi jog egyébként is az így folyamatban lévő ügyeknél nem jön szóba.
Szóval, nem eszik forrón...
de komolyan, az ilyen hozzád hasonló éjsötét barmok miatt szar hely ez az ország...
amúgy ne félj, ha 10 jobbikosra jutna 1 cigány az országban, nem ölnék halomra vidéken a nyugdíjasokat meg nem késelgetnének tízéves purgyék a blahán!
gondokozz már te barom!
szebb jövőt!!!!!
Leszarom Budaházyt, tőlem megrohadhat a sitten, vagy sörhasat erszthet a Parlamentben, számomra érdektelen.
Én a "szociálliberális" társaságra értettem mikor soraimat írtam. Mondjuk, úgy vagytok Ti szoclibek, mint Kolompár Orbán, harcos (kisebbségi)emberjogi aktivista.
Egy rakás elvtelen, gátlástalan politikai kalandor, aki össze vissza szövetkezik, a szabad rablás reményében.
Most már az SZDSZ áll össze az MDF-fel, a két ősellenség! Gusztustalan!
Ezzel szemben a ballibsi oldalon ilyen szentimentális "marhaság", mint igazság, tisztesség, becsület és hasonló "szitokszavak" nem tudnak gubancot okozni a szimpatizánsok szemében, mert ott lehet valaki tolvaj gazember, hazaáruló, gyilkos vagy bármi más, az nem tudja azt az ingerküszöböt elérni, hogy felhördülést okozzon, mert ilyen határ nem létezik. Nekik jó egy Veres, Gyurcsány, Hagyó, Drazsé vagy bármelyik gazember, hiszen ebben az országban csak gazemberséggel lehet meggazdagodni.
Tehát igen. Nem vitatom, a ballib oldal életképesebb, mert erkölcsi gátak nem léteznek, amik akadályozhatnák az érvényesülésben. Jó ez nektek gyerekek, rátok van szabva, élvezzétek, támogassátok továbbra is, mert ez továbbra is a jövő a számotokra!
A halomra ölt nyugdíjasok meg egy zseniális legenda, csak épp a magyar gyilkossági mutatók évek óta javulnak. Pl. 40 éve nem volt olyan kevés gyilkosság hazánkban, mint 2008-ban, amikor 147 emberölés történt.
A támadások száma nőtt, ez elég borzasztó, de te tudatlan vagy és rémhíreket terjesztesz.
basic human project.
@Nazareus: az erveles csaszara vagy.
alapveto hiba, hogy az ellenpelda hianya nem zarja ki a felvetes valodisagat, de a szemelyes peldakra valo hivatkozasbol kovetkeztetni az egeszre, alapveto ervelesi hiba.
tehat azert mert a te jobbikos ismeroseid nem lodoznenek a dunaba (vagy csak epp felreneztel amikor errol traccsoltak), de egy masik ismerosod meg igen(zsidokkal baratkozol?) meg igen, abbol egyenesen kovetkezik, hogy azok meg igen.
pfuhh, jo szanalmas kis erveles ez igy, aranyocsem.
tehat ha a kisocsemnek meg nincsen szakalla mert 8 eves, akkor a ferfiak nem szorosek, de mivel lattam a szakallas not a cirkuszban, igy hat igazabol a nok a szorosebbek.
valamilyen dijat szivesen atnyujtanek.
Ilyen van? Mi a faszt jelent? Csak ha látok egy neoliberálkommunistát, akkor felismerjem.
Ja, amúgy a zsindexbérencre szavaztam.
egy szóval sem mondtam, hogy régebben kevesebb emberölés volt!
2, akkor a "tízéves"-t javítom "tizenéves"-re, így azért már bővül a kör, igaz?
3, nem rémhíreket terjesztek, én a 8. kerületben élek és a saját szememmel látom, hogy mindent ellepnek és tönkretesznek a cigányok!
annyira szétbaszták a környéket és olyan sokan vannak már, hogy a lakásomat annyiért tudnám eladni, amennyiért 12 éve vettem!
ez neked rémhír bazdmeg, én ebben élek!
1. Meglepö módon az MSZP-sek is zsidóznak, csak róluk nehezebb elképzelni, pedig bizony. Sajnos.
2. Nem szabad általánositani a Jobbikról sem. Neked sem. Hogy töled idézzek: "az ellenpelda hianya nem zarja ki a felvetes valodisagat" :)))
Az, hogy ő az előtte való életében milyen piszokságokat követett el más emberekkel (a "hazafiaival") szemben, nem számít.
Úgy tudom, őt akkor is felelősségre vonhatják...
De szívesen látnék a vasárnapi Naplopóban egy részt a féreg mindennapjairól, ahogy együtt ebédel rézbőrű testvéreivel, "hazafiaival".
newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.02.03. 15:25:07
Hé kaviár, nagyon kérlek értsd már meg én nem mondok se jövőt, se szálasit, nem vagyok Jobbikos! Fogod,veszed????
Azért az mindíg egy kicsit megmosolyogtat, hogy a náci kártyát hamar előkapjátok ha valaki nem egy követ fúj veletek...
hány olyan hír volt csak az elmúlt néhány hónapban, ami arról szólt, hogy kiskorú cigányok késsel támadtak valakire?
hány olyan hír volt, ahol köztudottan 90%-ban cigánylakta faluban magyar nyugdíjast öltek?
ezek TÉNYEK, és én nem hazudok!!
és fejezd be a CSÚSZTATÁST!!!!
Azért az mindíg egy kicsit megmosolyogtat, hogy a komcsi-libsi kártyát hamar előkapjátok ha valaki nem egy követ fúj veletek...
A "késelős tizenévesekkel" mit csinálna a jobbik?
Tájékoztatlak kedves turul, hogy az emberölést ma is szigorúan bünteti a btk..ehhez nem kell nekünk semilyen jobbik, hogy ezt elintézze. Kösz nem.
A fidesz azért nem törődik sokat a jobbikkal, mert nagyon jól tudja, hogy a ciklus végére már nem is lesz a párt, max. a frakciója. (a'la szdsz)
A szakmai háttérük már egyébként ennek áldozatul esett.
mondjuk ha Totaw bármit leír az a mérsékelt jobbosoknál is agressiót szül.
A jobbiknak meg nincs vezetője és emeddig nem jelenik meg a színen egy karizmatikus vezető,aki a kell mint a trappolóknak mind az elitelleneseknek addig gyakorlatilag bármi okozhatja a bukást.
Az hogy egy 10 milliós országban késsel támadnak valakire, messze nem egyenlő azzal, hogy a Blahán cigány purgyék késelgetnek. Hány magyar nyugdíjast öltek? Kurucinfót nem fogadom el referenciaként.
Én vettem a fáradságot, és utánaolvastam, te meg beveszel minden szart, amit elvtársaid letolnak a torkodon.
"ezek TÉNYEK"
Te, én rengeteg olyan hírt olvastam a szinkronúszókról (egy szinkronúszókkal foglalkozó weblapon) Ebből tehát egyenesen következik, hogy a világ legnépszerűbb sportja a szinkronúszás.
Ezek tények.
De az neked kicsit sem gyanús, hogy egyik oldalról azt mondod, hogy egyre több nyugdíjast mészárolnak le, a másik oldalon meg az van, hogy csökken az emberölések száma? Ezt te hogyan egyezteted össze egymással?
1998-ban 5m-ért vettem egy kis lakást egy szép belső udvaros házban.
az elmúlt évtizedben kicserélődtek az emberek, ma már mindennaposak a balhék és a lopások és a belső udvaron szinte egybefüggő a kosz és a szemétréteg.
nemrég hívtam egy ingatlanost, hogy el akarom adni a lakást, azt mondta, hirdessem meg 5,5-re és örüljek ha 5-ért leviszik!!!
tőlem gondolhatod azt, hogy hazudok, nem érdekel hogy a hozzád hasonló emberek mit gondolnak rólam!
newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.02.03. 15:40:00
és igen, azért "veszem be" a kuruc infó híreit, mert a SAJÁT SZEMEMMEL látom, hogy az igazat írják!
Szóval, hány gyilkosságot láttál saját szemeddel?
@newtehen: Ha mindenki ott lakna a Rózsadombon, akire a "magunkfajták" ezt rámondják, Rózsahegynek kellene hívni, egy szaros dombon el sem férne annyi ember.
Miért hazafi ez a csupor? Mert gondolt egyet és lezárta a hidat? A pajtásaival emberekre támadt, gyújtogatott? Ez a magyar virtus?
Ez a fenyegetőzés meg abszolút szánalmas! Hű de kurvára más lesz pár hónap múlva...
Persze.
Én nem emlékszem, hogy egyzeris megemlítettem volna a kommentemben Budaházy-t. Én személy szerint nem támogatom, hogy ő bekerüljön, mert azt akarom, hogy ezt az országot megmentsék... És nem ő fogja...
Jó lenne, ha figyelnél, mielőtt válaszolt egy kommentre...
Hogy is írtad? Nem követelmény a jobbiknál a gondolkodás?
Nálad??
Amúgy meg, ha tetszik, ha nem, jövünk.
És ha van vaj a füled mögött, akkor jobb ha majd megijedsz...
Azt azonban kizártnak tartom, hogy a Jobbik ugyanúgy egy tollvonással 21 millió dollárt juttatna az adófizetők pénzéből a MAZSIHISZ-nek, mint 2007 végén Gyurcsány, csak, hogy könnyebben túléljék a válságot a "szegény" bibsik, míg a magyar kisnyugdíjasok a saját lakásukban fagynak meg.
Olyan irónikus a helyzet, nem? Mintha már találkoztam volna valahol ezzel :)))
Hajrá Magyarország,
Hajrá magyarok!!
:)))
newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.02.03. 15:51:50
Tudod mindig az kiabál, akinek a háza ég...
Akit készre szerelt bombával, az előre tervezett akció napján kapnak el, az miért is szabadságharcos? Aki bárkit, ideológiától, vélekedéstől, stb. függetlenül ilyen sunyi, alamuszi ezközzel akar elpusztítani az nemhogy nem szabadságharcos, simán nem is ember!
Pártállástól függetlenül rohadjon rá az összes hasonlóra a műanyaglakat!
Frappáns.
Ad 1. Te jöttél szálasival.
Ad 2. Nem komcsiztam, még véletlenül se, mert az mszp-(mára már halott)szdsz-nek semmi köze a kommunizmushoz.
Ad 3. Elég vérmesek a blogjaid, akkor ezek szerint lelkes baloldali idealista vagy?
De végül is mindegy, az eredeti téma szalagcím:
Mikor esik szét a jobbik, hát nem most és nem is a következő választási ciklusban.
De az SZDSZ-MDF már most szétesett, az mszp pedig olyat bukik 94-ben az MDF.
Hiába a kapkodás a sok csúsztatás, a lejáratás.
Hiába a sok óriásplakát szerte szét dobálva az országban és Bp.-n csak az ellenszenvet növelik.
Épp úgy mint az SZDSZ "zseniális", gyűlelet keltő, arogáns plakátjai pl. a kopasz mexikói ketrecharcosos (tényleg hátha bepereli a liberálfiúkat), az EU képviselői választások előtt...
Briliáns ingyen, reklám volt a Jobbiknak!!
szerintem rohadtul nem mennek rendben a dolgok az országban, én változást akarok és a jobbikra ikszelek tavasszal. erről ennyit.
egyébként válaszolva a kérdésedre, egy gyilkosságot sem láttam a saját szememmel, igaz, de gondolom az általad linkelt statisztikákat sem saját kezűleg készítetted el.
például honnan tudod, hogy a tényleg csökken a gyilkosságok száma? csak azért mert a ksh azt modja??
oké, tudom, erre is meglesz a válaszod.
elolvasni el fogom, de már nem reagálok rá, fejezzük be.
amúgy fogadok egy ezresbe, hogy nem vagy pesti...
Kire gondoltál? Mert Budaházynál nem találtak semmilyen bombát.
Nekem személy szerint nem szimpatikus Budaházy, leszarom nagy ívben, de:
Ő, meg a Jobbik sose tartoztak össze, ezt nem tudom milyen alapon jelenti ki bárki is.
8 hónapja előzetesben van, mindenféle bizonyíték nélkül, és ez elég gáz, mert ezek szerint bárkit simán lecsukhatnak csak azért, mert ki nmerte nyitni a pofáját.
Mint minden pártban, itt is vannak és lesznek konfliktusok. Főleg a választások után, amikor a kemény mag és a parlamenti demokráciához idomult képviselők számon kérik egymást. Persze nem törvényszerű hogy MIÉP sorsára fog jutni a párt, akár hosszabb távon is megmaradhat valahol 5-10% között. Ez nem azon múlik ki mit szeretne, óhajtana. Nem az ilyen cikkeken múlik, de ezt a részt bízzuk a jövőre és a politikusokra. Majd ha Ők is elkúrják akkor együtt ünnepelhetünk a Kossuth téren. Addig csak marad a nyálcsorgatás. Egy Budaházy kevés ahhoz hogy szétszakítson egy pártot. Nyilván ennek a vitának nem a nyilvánosság előtt kellene lezajlania, de a transzparencia jegyében látható ki kivel és mivel, mi mellett van és foglal állást.
A lényeg mellett viszont sikerült ismét elsiklani: MENTELMI JOG
Miért jó ez? Hogy Kolompár, Dávid és Gyurcsány féléket ne lehessen számon kérni. Ők csikicsukizhatnak, de a gonosz náci már ne tegye mert erkölcstelen? Inkább ezt a jelenséget kellene kezelni, egyszer és mindenkorra szabályozni úgy hogy ne legyen kijátszható SENKI számára. Minden más csak üres hőbörgés, semmivel sem különb mint amit a radikálisok produkálnak egymás között.
én a környező utcákról beszélek (egyébként a rendőrőrshöz közel lakom, ha tudod hol van)
és igen, jobbik szavazó vagyok, vállalom!!
de Te, milyen szavazó vagy? kíváncsi vagyok, mered-e nyíltan vállalni?
ti bújkálásban mindig is jók voltatok...
Gondolom nem véletlenül költöztél pont oda! :D
Talán még emlékszünk rá ,1990 ben az előző évtizadekhez képest valami változott.
Legalábbis az,hogy rengeteg új nevű párt indult a választásokon.
Mert előtte volt a Hazafias Népfront meg a Hazafias Népfront,és a Hazafias Népfront jelöltje.
Aztán letisztult mert letisztították és maradt talán 4 illetve 3 vagy már annyi sem.
Jól bebetonozták magukat a hivatalokba ,jól eldagonyáznak,miközben tönkrement minden.
Egy biztos, ezeket a pártokat az okos,meg a kevésbbé okos választók választották oda ahol vannak.
Most felszínre került egy újabb párt neve a választások kapcsán és sokan be vannak sz....va,most megy a riogatás:"jajj csak nehogy bekerüljenek!"
Szándékosan nem neveztem egyetlen párt nevét sem nevén,mert akárki kerül a parlamentbe,a választók juttatják oda.
Aztán ,hogy mi lesz vele utána kiderül.
Az írás első sora is egy tudatos csúsztatás:
Összecsaptak a Jobbikon belül....
Nem csaptak össze a Jobbikon BELÜL, a kuruc javasolta Budaházyt a jobbikos listára, a Jobbik meg mondta, hogy nem.
A kuruc infót sokan szándékosan azonosítják a Jobbikkal, de ez egy tudatos csúsztatás/hazugság.
A hivatalos szervek joindulatanak koszonheto, hogy ennyi ideig jatszhatta buntetlenul a gyermekded jatekait.
Nálad a pont K.O.!
Végre nem a személyeskedés posványába sülyedtt dialógok gyors egymás utánban.
Igen ha a Kolompár, Dávid, Gyurcsány, Kóka féleket mered számonkérni a stiklikkel, akkor elő az aduász antiszemita-rasszista-náci kártya, úgy is mindent visz a médiában mindenképp.
Éljen a mindenható csodás liberalizmus,itt mindent szabad, mármint az egyenlőbbeknek.
Kis kitérő, hogy a Jordán parti közel-keleti foszforbombát dobálgatós kis országban csak exportcikk, hazai fogyasztásra nem ajánlott.
De ameddig a gyanú alapos (és erre szinte semmilyen megerősíthető infó sincs, se pro, se kontra) addig mindnképp benn illik tartani! Ha meg tisztázták akkor ki kell engedni!
De az, hogy a szocik trükköznek a mentelmi joggal az senkit nem jogosít fel arra, hogy ezt a "szokást" a saját kutyánk kölkének védelmében átvegyük. Ez egy picit tán kettős mérce alklalmazása volna, nem? :)
üdv: egy nyelvtannáci
newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.02.03. 16:23:32
amúgy láttam rólad egy régi fotót még a ph-n, hát mit mondjak, ekkora kampós orral díjat lehetne nyerni...
A Jobbik célja hogy eltörli a mentelmi jogot?
Felvette a Jobbik Budaházyt a listára?
Akkor most mi is a kérdés?
Még egyszer: Budaházynak semmiféle ideológiájával vagy tettével nem értek egyet. HA bűnös, csukják le. Ha nem engedjék el.
Viszont ne tartsák előzetesben bizonyíték, meg tárgyalás nélkül, mert ez is a hatályos törvényekkel való visszaélés nemigaz?
Nem dühkitörés, csak véleménynyilvánítás. És nem magamat neveztem értelmiséginek, csak a kifejezést, amit használok. A kifejezést, ami láthatóan megakasztotta a szövegértésedet.
Igen, és akik ilyenekben élnek, azok itt ülnek és kommentelnek.
Köszöntsük együtt nagy tapssal akkor nem is tudom..Gyrucsány Ferencet? vagy ki ülhet itt kommentelni a 40 millás luxusautóból...
@Egi78: Akkor meg? Nem értelek. Felsorolod, hogy a rossz pártok eltűnnek a süllyesztőben és újak lépnek a helyükre. Hol itt a baj? De komolyan. Nem ez mutatja, hogy igen is működik a demokrácia? (mert a jobbik rendszeresen a demokrácia ellen is felszólal "erős vezető" meg hasonlók).
@Trejo: én laktam a rákóczi téren, meg a práter utcában is. Még élek, pedig nem vagyok "tezsvír".
@Flora_kisasszony: hazugság. a bkv-nál is cigányok sikkasztottak. bankot is cigányok rabolnak. ja nem. akkor ez tipikus magyarbűnözés.
ha kapóra jön, akkor még linkelik is.
szóval megint csak azt tudom mondani, hogy Eurázsia mindig is Óceániával állt harcban.
"Ön könnyen eldöntheti magáról, hogy hova tartozik, ha meggondolja, hogy mit szeretne jobban: ha nagyobb autója lenne, vagy ha a szomszédjától elvennék az övét. Ha az utóbbi, akkor ön náci, esetleg bolsevik, de mindenképpen szarember. Lehet lelépni."
w.blog.hu/2010/02/03/vilagositsd_fel_gyermeked
Jajj, hát nem tudtad hogy nem szabad bizonyos emberek hibáira felhívni a figyelmet mert megharagszanak, meg egy egész kommentelő csapat áll mögöttük? :)))
newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.02.03. 16:35:23
@gauche caviar: Tévedsz, ha azt hiszed, csak GYF-nek van 40 millás kocsija. Ha megnézed a vagyonnyilatkozatát, akkor láthatod, hogy Neki nincs is...
Úgy összetartoznak, mint a pinty.
Morvai is csak biztos csak véletlenül volt ott a Tomcat vs Molnár Balázs peren.
Novák meg elméletileg szerkesztő a kurucon.
Van igazsag abban amit irsz. Ott van ugye a klasszik oszt meg es uralkodj modszere.
1. A késelős tizenéves nem szükségképpen öl.
2. Azt, aki klubban bunyózik, és így ereje ismeretében előre megfontolt szándékkal halál okozó, csoportosan elkövetett testi sértésben vált bűnössé, a szigorú Btk. a bíró révén felfüggesztett szabadságvesztéssel büntette.
3. Kiskorút nem büntetnek a tettéhez illő szigorúsággal, mivel "nincs tudatában tette súlyának", így gyámhatósági felügyelet alá helyezik, esetleg külön bírói ítélet alapján intézetbe viszik. Ahonnan büntetlenül szökhet meg akár minden nap, késelni egy kicsit.
Ez aztán maga a földi pokol.
Ami változott 1989 előtthöz képest, hogy a jövedelmek közötti különbség nőtt. Ez nem jó természetesen )pláne annak aki mondjuk a cigánysoron él, folyóvíz és fűtés nélkül), de apokalipszist vízionálni azért mert csak a 110 centis lapos tévét tudjuk megvenni és nem a 150-est...
akkor en most kire szavazzak?
Updateelj!
"A Jobbik alelnöke a békesség kedvéért felajánlotta saját XI. kerületi választó körzetét az előzetesben ülő Budaházy Györgynek."
index.hu/belfold/2010/02/03/novak_elod_atadja_valaszto_keruletet_budahazynak/
de legalabb nem olyan szanalmas kis pocs, mint te :)
szerintem a temabol kihoztuk a maximumot, de nalad a riposzt lehetosege, elj vele.
Valaki nagyon kavarja itt... nem tudom, az index honnan szedte azt a hirt, amit linkeltél, mindenesetre a Jobbik honlapján nem találtam nyomát hasonlónak.
Szerinted nem ment tönkre semmi?
Még az életszínvonal is nőtt szerinted?
Naja persze nem tudom hol élsz,még igazad is lehet.Lehet hogy ,hogy Rózsadombon,vagy közelében.
Talán van megbízható közbiztonság?Talán még hiteles ,példaértékű oktatás is?Van megbízható,következetes joggyakorlat?
Amit én akartam jelezni hozzászólásomban csak annyi,hogy most nem egy párt létezik bárhogy szeretnék ezt sokan,(akárhogy is hívják a pártot)
Most van egy párt aki kopogtat,ahogy mondja magáról rendet akar,és ezt majd a választók eldöntik ,ha elhisszük,hogy a választásokon minden tiszta lapokkal megy.
A veszély abban van,hogy a csőcselék mindig oda somfordál ahol lehet fröcsögni.
szerintem az szdsz-t a szifilisz tartja össze. esetleg a vérfertőzés.
vagy várjatok kiről van most itt szó?
Sok rosszat lehet mondani Viktorra, de megbízható kiszámíthatósággal darálja le maga körül a béna kis pártokat.
Bár ha Áprilisig arról fog szólni a hírek hogyan akar visszaélni a mentelmi joggal a jobbik, akkor nem lesz szükség rásegítésre, kipurcannak maguktól is.
A számok, statisztitkák, adatok ezt mutatják.
Hogy most ehhez mi egy frusztrált és depressziós nép vagyunk akik nem akarják felfogni, hogy a kurva nagy önsajnálat mellett azért felépült pár autópálya, irodaház, pláza meg miegymás, az már csak és kizárólag a saját bajunk.
De ha gondolod, ruccanj le Albániába, ott lecsekkolhatod milyen az amikor mindent változatlanul hagynak.
kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.02.03. 17:37:36
Morvait kilehet húzni ha igazat mond a Tomcat és egyik szerkesztője a kurucnak (ami ha igaz durva: jogot sárba tipró jog oktató)
Szerintem Vona lesz, mikor rájön, hogy Morvai hisztijei ártanak az országnak (ez nem hiszem, hogy túlzottan zavarná) és a Jobbiknak, és ezért kirúgják.
@gauche caviar: olvasd el TWA mai posztját miért nem fog ez bekövetkezi. Röviden: Kezelhetetlen, féktelen, öntörvényű, kaotikus. Nem politikusnak való. Nem akarják maguk közt látni.
@ó jaj: Pont ez a bedarálás vár a Jobbikra is. Mielőtt még jobban a fejére nőnének.
Üdv:
www.kitvalasztanal.hu
Tippelős, szavazós választási oldal
a jobbik asszondja a mentelmi jog szar, mert megússzák vele a bűnösök (akikre kb ugyanannyira bizonyították rá, hogy bűnösök mint Budaházyra).
Erre nosza, gondolják, ők is élnek akkor ezzel a lehetőséggel.
ez a mentelmi jog mögé bújás nem nagyon jön össze a hősi eposszal amit Budaházy köré szőttek.
Ha Budaházy annyira tökös gyerek, akkor álljon ki a börtön ablakába (...) és széttárt karokkal üvöltse a világnak, hogy ide lőjjetek, akkor is vállalom az igazamat.
De hidat lezárni, emlékművet rongálni, aztán bújcsizni a mentelmi jog mögé minden csak nem epikus.
csak a pletyka kedvéért: mi van mostanában a Tomcat fiúval? Nagyon eltűnt ő a szemek elől, pedig régebben milyen nagymenőben tolta vállán a kamerájával.
Felpörgött a póló biznisz? Vagy valami más biznisz? Netán politikai-seres márijás biznisz?
Novák,Budaházy,Libényi...
Már nyírják egymást...,kurva jó...
Végre megint izgalmas a politika...
Hajrá,hajrá..:-))))
Amúgy bármekkora agresszív taplónak is tartom szegény ürgét, bevallom, kicsit sajnálom. Sok esztendőt fog eltölteni dutyiban, és az én túl szolidáris szívem még azokat is sajnálja, akik amúgy teljesen megérdemlik.
Ezt nem értem, mert erre vonatkozóan kaptam ellentmondó információkat. Eddig egyedül az index cikke utalt ilyesmire, de NE keverd össze a párt egyik emberének az akcióját a párt hivatalos álláspontjával. Hiába ajánlja fel akárki a helyét, ha azt nem hagyják jóvá.
De,hogy ezek eddig egymás f.szát szopták,most meg ahogy egymásra fröcsögnek,egyre erősebben,hát ez:
Gyönyörőőőőőőő....:))))
Ha jól értem, ez pont olyan mint a Magyar Gárda.
Csak éppen Londonban... Ja, és a Zsidók hozták létre... És nekik szabad...
Ej, de csúnya dolog a kettős mérce...
kuruc.info/r/4/54018/
érdekes, hogy közben meg a Mádit úgy lecsapták mint vak a poharat amikor kibüfizett egy "magánvéleményt".
Tényleg próbáljuk már meg elfogadni, hogy a politikus nem egy reggel 8-tól délután 5-ig tartó műszak, hanem 7/24-es, életforma, nincs magánvélemény meg pártvélemény. Ha Orbán Viktorról kiderülne, hogy úgy egyébként gyengéd szálak fűzik az afgán agarához és rendszeres légyottokon élnének nemi életet, akkor ez jó eséllyel okozna nehéz pillanatokat számára, pedig hát csak a magánélete... ugye...
@MCsaba: csak klasszikusan annyi van, hogy a tétnélküli bekiabálásból most át kell menni a felmutatunk valamitbe, ami kívülről nyilván mocsok egyszerűnek tűnt, de osztán mégsem elég a lőcsös fasszal csapkodni jobbra-balra.
Sok párthívnek elég lesz az egy-két évig, hogy mindig lesz hirtelen felfűtött művház, meg önkormányzati kisbusz amivel lehet vinni a szarokat egy kis fasisztázásra, meg ingyér lesz a telefon. Aztán majd amikor az ő híveik kezdik el kérdezgetni, hogy ejj ugyan mikor is kezdjük már azt a kúva nagy elszámoltatást, és erre semmilyen épkézláb válaszuk nem lesz csak annyi, hogy "már csak egy kicsit kell kibírni", na akkor derül ki, hogy Nem Lehet Más a Fasizmus, és ugyanazon disznók eszik meg őket, akiknek a hátán most a parlamentig kapaszkodnak a hideg ujjaik.
Osztod itt puszipajtás barátaiddal az észt a légből kapott hülyeségekről, a "tényszerű" indexet példának hozva. Én láttam azt a 92 éves nénit, aki történetesen jóbarátom édesanyja, akit a Hétesben (megmutassam, hogy hol van?) suttyó-koszos 14 éves cigánykölykök vertek meg életveszélyesen.
A statisztika szerint javul a közbiztonság, csak a statisztikát nem a tények, hanem a statisztikusok írják.
45 perc múlva hallgatlak újra.
(egyébként, ha neked olyan szar ott, akkor megteheted, hogy elköltözöl. Tudod, Honfoglalás, vándorló nép vagyunk. Mindig is voltak osztálytársadalmak, csak a magyar kisember agyában a kádári mindenki egyenlő ott maradt, de beült mellé a mértéktelen fogyasztás ingere is.
Tényleg ezzel akarsz itt vagizni, hogy vannak szar helyek az országban? Képzeld, borsodnál ezerszer geciszarabb helyek is vannak a világban, és mégis élnek ott emberek. Csak a te hülyeséged ha azt hiszed, hogy az ott a világ legnagyobb problémája. A világ le sem szarja, hogy mi van borsodban. Ez a borsodiak életének a legnagyobb problémája. És? Nem indul a jobbik a választáson? Nem jut be a parlamentbe? Indíthat képviselőt az önkormányzati választáson? Meg fogja oldani a problémát emberi és európai normák szerint? Na? Majd ha ezek megvannak, majd akkor örvendezzünk tojglikám, a bizalmi hitel alma.)
Naná, minden statisztikus részt vesz a zsidó összesküvésben. Nem mintha a Jobbik nem hivatkozna statisztikákra, és nem mintha nem lennének a statisztikusok között hazaszerető, neadjisten, még jobbikos emberkék is.
Remélem legalább a pottyantós rötyiről internetezel.
Tudod... Tiszta szívből kívánom Neked, hogy a számodra legkedvesebb embert szúrja le, rabolja ki, erőszakolja meg vagy ölje meg egy általad imádott cigány....
Te aztán tényleg megérdemelnéd...
Ezt olvastad te kretén?
kuruc.info/r/35/54358/
barikad.hu/node/46243
Van egy képviselő ismerősöm. Az MSZP tagja. Utálja a cigányokat. Ez az ő véleménye. Akkor most idézném amit írtál: "ő is csak a magány véleményét mondta el, nem a párt hivatalosát... szánalmas szar képmutatás".
A csávó egyébként kib.szott lusta, amikor még összefutottam vele, akkor utált dolgozni. Mégsem egy ember alapján ítélem meg az egész MSZP-t, vannak ott becsületes, dolgozó emberek is. :)
nekem van csak dejavú érzésem picit a fiatal demokraták szövetsége miatt? hogy nem lehet 35 évnél idsebb krampusz a párt tagja..?
rugalmasak azok az elvek....
(amugy azt ki mondta, hogy az mszp-ben ne lennenek rasszistak? a rasszizmus tok partsemleges tulajdonsag, csak van aki erre alapozza a programjat, van aki meg kb ugy tekinti, mint hogy ki milyen pozban dug a felesegevel.)
amugy a maganvelemeny elmondasa tortenhet ket ember kozott egy sorozesnel, es tortenhet egy interju adasakent egy orszagosan megjeleno lapnak. gondolom azert erzed a kulonbseget.
kepzeld, en leleptem onnan ahol szulettem mert egy total remenytelen zsakutca. aztan a belviz meg a hazat is osszerogyasztotta. szoval lehetett 0-rol kezdeni mindent.
oszt most jobban elek, mint 4 eve.
nem mondom, hogy mindenki szamara adekvat lehetoseg, hogy kicsit odategyen a sajat sorsanak alakulasaert, de ha nem szuletik mondjuk latvanyosan hatranyos borszinnel, akkor valamit megiscsak tehet... ha meg azzal is szuletik, akkro is tehet csak akkro mondjuk 20x nehezebb. de nem remenytelen.
oke, en bizonyara egy elitista geci vagyok a rozsadombrol.
Továbbá:
Cigányútra szaladt. Nem szokta a cigány a szántást.
Ezek a rusztikus mondások "mostanában" születtek, a népi megfigyelések többévszázados hagyományai alapján. :)
Tudom, vannak skót viccek is.
minden áldozat valakinek a fia, minden halottért sír valahol valaki.
fölösleges drámázni meg szentimentáliskodni.
A szemellenzővel megerősített fejedet nyugodtan dughatod az aszfalton keresztül is a homokba, de léteznek olyan problémák kis országunkban, amit nem vagy hajlandó tudomásul venni.
Nem jobbikoztam, csak idekavarod a semmiből, igazi zsiráf-módra, mert a káosz a te világod. Az, hogy mit old meg a Jobbik, majd kiderül. Olvastad a programjukat? Én igen, már elkészült. Olvastad a többi -jelenleg- parlamenti párt programját? Ja, hogy még el sem készült? Nem azzal vannak elfoglalva, hogy mit is kellene csinálniuk, hanem a "nácifasisztarasszistaantiszemitafenyegetettség" ellen tegyenek. Igazi, valós probléma, kizárólag neked, aki a billenthető támlás gépírófoteledben vízionálja a menetelő horogkeresztesek géppisztoly-sortüzét.
Korunk nagy gondolkodóját, Budaházy Györgyöt megkérdezném, ugyan miként lehet valaki egyszerre liberális és kommunista??
@átlátó: fújja a szél, mint akasztott nyilast a lámpavason.
Most te jössz a művelődéssel. Nem lesz 45 percnnyi hazudozás, csak a tények.
www.youtube.com/watch?v=NSd4PvUIvY0
Bár az még kimaradt belőle, hogy minden magyarnak járjon havi fix nettó 250.000 Ft havonta alanyi jogon, illetve családonként 6 fő részére ingyen nyaralás a hamarosan magyar gyarmattá váló Mauritius szigetén.:)
nem barátom... Én ezt neked kívánom de tiszta szívből...
Az ilyen fasz mint te, csak szenvedjen tőlük...
Tehát tök véletlen ennek a héber szónak a használata...
Ja,persze,pont mint a gój motorosoknál...
Ne tettesd a hülyét,apuka.
Bele sem merek gondolni, hogy pl. a nácik szócsöve, az a barikád c. lap, milyen vaskos poénokat rejthet magában.:) Asszongy a budiházy, hogy ő a rezsim börtönében sínylődik, miközben épp el akar indulni a választásokon! Egy rezsim, ami demokratikus választásokat tart! Ez a budiházy egy politógus zseni, bazdmeg! De nyugodtan felléphetne stand-up komédiásként. Én tutira megnézném.xD
Na komolyra fordítva. Mikor kicsusszan ujjaid közül (így utólag elnézést, hogy tegezlek), az hogy statisztika, meg hogy adat, akkor bár valamilinket, könyörgöm. Igen, dög vagyok utána nézni, és nem hiszek a szavadnak, és naná, ha te állítasz valamit, akkor te hozol azt bizonyító dolgokat, nem én keresek. Ez az érvelés rendje.
Egyebkent vilagositson mar fel valaki engem hogy tulajdonkeppen mit akarnak raverni Budahazyra? Miben gyanusitott ?? leszedtek valami orosz csillagot egy szoborrol???
koszonom a valaszokat.
De másodszor is reagálva: Az anyagi jólét nem minden, pusztán abból kiindulva nem beszélhetünk arról, hogy "jobban élünk, mint négy éve". Természetesen fontos, de egy pláza mellett még nem fogok se okosabban, se boldogabban meghalni, ha érted, mire gondolok...
Én tudom, hogy a Jobbik abban a biztos tudatban ígérgethet fűt-fát, hogy úgysem lesz hatalma azokat megvalósítani. Én azért számítanék rájuk, mert ők legalább ígérik ezeket, legalább tudják, hogy ezekre lenne szükség, a többi párt még csak nem is ígéri. Viszont azt el fogom várni a Jobbiktól, hogy az Országgyűlés ülésein és bizottságaiban fennhangon szóljon a tervei érdekében, hogy próbálja meg rábírni a Fideszt azokból minél több részlet megvalósítására. És azt várom a Jobbiktól, hogy legyenek a Fidesz hangos lelkiismerete, és kürtöljék szét, ha (amikor) a Fidesz mindenféle szutykos ügyletekbe keveredik, visszaél az erőfölényével, a képviselőik saját érdekeiket kezdik képviselni, és egyáltalán szarni kezdenek a választóikra. Mert ott bent, a palotaőrség és a "demokratikus" törvények védelmében könnyű lesz megfeledkezni azokról, akik majd felpanaszolják a Fidesznek az elfelejtett ígéreteket. (Már ha hallunk végre belőlük valamit.) A Jobbik hozza szégyenbe a Fidesz képviselőit, amikor azok majd szégyenletes dolgokat csinálnak! Talán ez egy kicsit visszatartja majd őket néhány szarháziságtól. Ez lesz a dolguk, nem más. De ehhez a Jobbiknak most még tartania kellene bennünk a reményt, hogy amit kihirdettek, azt tényleg komolyan hiszik. Vagy ha nem, akkor fogják a motyójukat, és húzzanak a vérbe, hazug politikusból úgyis túlkínálat van.
Ennek ellenére elbaltázták, nem vitás. Elsősorban a kuruc, másodsorban Morvai, harmadsorban mindazok, akik felajánlották visszalépésüket, hogy majd Budaházy legyen ott helyettük. Budaházy is, de nem hiszem, hogy ő a nagypali ebben az ügyben.
Ellenben jól csinálta Vona Gábor, aki azt mondta, hogy nem, mert mentelmi jog, az pont az, amit eltörlünk, minden jobbikos, aki azt mondta, hogy alapjában sajnáljuk, meg igazságtalannak tartjuk, hogy bent vagy, de: mentelmi jog, Budaházy. Köztük mondjuk Novák Előd is, aki, észbe kapva, szintén ez ellen érvelt.
És a jobbik nem is fogadta végül el. Idáig úgy áll a helyzet, hogy a kurucinfó (mindig jön, hogy jelzőket írjak, de fogom vissza magam) öncéluan, belökte, hogy Budaházyt a parlamentbe, minden eszköz megengedett ezek ellen, és már mondták korábban is mások (kurucinfó alapján). Mire Vonáék azt mondták, hogy nem. Vonáék alatt a Jobbikot értem, mindenestől. Erre jött Morvai, hogy de miért nem,és szerntem igen. Erre szolidan szóltak, hogy ezt így kicsit elbaltáztad nekünk, és inkább hallgass. Igazából a Jobbik nem hibázott, de, mint már mondtam: Ilyen szövetségesek mellett...
a náci erős jelző, ezzel szerintem nem érdemes vádolni őket...az viszont egyértelmű, hogy egy hangos, kivagyi társaság, akinek lehet, hogy vannak értelmes ötletei, de olyan csürhéből áll, akiknek fogalmuk sincs a szalonképességről...a magyar érdekeket lehet normálisabban is védeni, nem pedig "Akasszátok fel a királyokat" stílusban!
pestre az osszes cigannyal, lakast nekik, viseljek el oket azok a kutyaurulekben felnott faszok. Akkor tolem meg akar Ribánszki is lehet a miniszterelnok. Hatalma meg mindig van az oreg talpnyalonak. Gratulalok, igazatok van ezt kell megtartani, erre kell annyira vigyazni.
Ugy pofaztok itt, mintha nem mindegy lenne ki alatt szarja ossze magat a tarsadalom 70%-a!
Hulye buzik.
nem vagyok ismert ezért nincs is értelme felfedni magam...ha akarod elhiszed, ha nem, nem. nem te vagy az itt kommentelők döntenek fölöttem úgysem :)
Ezeket a sokokat te írtad a brigásoknak?!
"míg én élek soha, olyan meglepetéseket tartogatunk nyárra hogy lefossátok a bokátokat kis gecifaszú buzik "
Adjon Isten!
Rákerestem.
A BBC/CNN/Google/Lófasz nem tud róla.
A kuruc igen. Jó a hír csatornájuk :)
Annyira vicces...
Csináltam riportokat Eger melletti, Szolnok melletti településeken is, és ott is határozottan elmondták: nem kell ide Magyar Gárda, tudjuk, kik a rosszak és mi meg is büntetjük őket (Egy ezer fős településen nehéz megbújni egy betörőnek pl....)
Persze számotokra mindez hazugság, csak az lehet igaz, amit a haver mesél a cigányokról, meg amit az "igazmondó" oldalak írnak, meg persze ami fent a van a youtube-on.
Van rossz példa is sok, ez világos, de úgy nem oldjuk meg a problémát, hogy hazudozunk, meg összeesküvés-elméletet gyártunk.
Meg kéne tanulni EGYÜTT ÉLNI mindenkinek, ami nem nehéz feladat és van rá bőven jó példa, elvégre 500 éve vagyunk ebben a hazában.
Ez nem liberális maszlag, hanem az egyetlen út, ebben nincs másik alternatíva.
Biztos szeretnéd, hogy ne jusson be a Jobbik, de ahhoz egy ilyen kis vitánál több kell, jóval több...