Mikor esik szét a Jobbik?

2010.02.03. 12:00 baum

Összecsaptak a felek a Jobbikon belül: most szabad-e Budaházy Györgyöt megmenteni a börtöntől azzal, hogy elindítják képviselőjelöltként, avagy sem. Ugyanis ha indítják mentelmi jogot kap, ami lefordítva azt jelenti, hogy Budaházy-t olyan ezüstösen csillogó védőburok óvja majd, amin nemcsak a lézerkard nem hatol át, de a magyar bíróság sem tehet semmit, elítélni nem fogják tudni. A Jobbik mainstream, a Vona-vonal hagyná Gyurit a börtönben picit, fő érv, hogy a Jobbik programszerűen a mentelmi jog intézménye ellen van, még egy ekkora hazafi érdekében sem változtatnak elveiken. A Morvai-Kuruc.info tengely viszont meghallja Budaházy jajjkiáltását.

Hazafiak, testvéreim!

Már a nyolcadik hónapomat töltöm a neoliberálkommunista rezsim börtönében. Most nem akarok itt azon panaszkodni, hogy az átlag rabokhoz képest milyen extra szigorításokkal nehezítik meg itteni mindennapjaimat. Méltatlan lenne ez a panaszkodás, ha az olyan hazafiakra gondolok, akik régebben – a magyar történelem gyászos korszakaiban – ennél sokkal zordabb körülmények között sínylődtek hasonló okokból. (...)

Vác, 2010. január 28.

Budaházy György

Morvaiék mivel koncepciós per áldozatának tekintik a váci mártírt, legszívesebben a magyar nép önrendelkezési jogának okán, mint Táncsicsot annakidején..., de sajnos nem áll mögöttük kellő erő (birka nép, hisz tudjuk), ezért jelen helyzetben megelégednének némi jogi trükközéssel. A Kádár-rendszer hozadéka, hogy mindig vannak kiskapuk, nagyon úgy tűnik a sámánsátoron is szokott lenni kis lyuk, a nagy mellett.

De nem is ez a lényeg, hanem, hogy a Jobbikba, mint szervezetbe bele van kódolva a szétesés. Eleve az összetartó ereje az ilyen radikális hőbörgő társaságoknak a bizalmatlanság, a kisebbségi érzés másokkal szemben. Soha nem valami melletti dolog tartja össze, hanem valami elleni. Persze ez a párt sikerét nem feltétlen befolyásolja, az erős kézi vezérlés csodákra képes. Nem kell sok időnek eltelnie, és bárki meglátja, felfedezik egymásban a beépített ügynököt. Mit gondoltok kinek a telefonszáma, címe, személyes adatai kerülnek fel előbb a Kuruc.info-ra?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr321725014

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Csak következetesen... 2010.02.03. 14:09:58

SZDSZ > MDNP > FIDESZ > Jobbik Hit Gyülekezete > Református Egyház > Katolikus Egyház A Jobbik csepeli képviselőjelöltjének a párt (amúgy el kell ismernem, profin kivitelezett) választási honlapján található hivatalos életrajza így szól...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

@Androsz: Ha elolvastad volna Budaházy levelét, akkor láthattad volna, hogy most mekkora baromságot fogalmaztál ide.
@gójtojás: vimeo.com/7441268
45 perc múlva hallgatlak újra.

(egyébként, ha neked olyan szar ott, akkor megteheted, hogy elköltözöl. Tudod, Honfoglalás, vándorló nép vagyunk. Mindig is voltak osztálytársadalmak, csak a magyar kisember agyában a kádári mindenki egyenlő ott maradt, de beült mellé a mértéktelen fogyasztás ingere is.
Tényleg ezzel akarsz itt vagizni, hogy vannak szar helyek az országban? Képzeld, borsodnál ezerszer geciszarabb helyek is vannak a világban, és mégis élnek ott emberek. Csak a te hülyeséged ha azt hiszed, hogy az ott a világ legnagyobb problémája. A világ le sem szarja, hogy mi van borsodban. Ez a borsodiak életének a legnagyobb problémája. És? Nem indul a jobbik a választáson? Nem jut be a parlamentbe? Indíthat képviselőt az önkormányzati választáson? Meg fogja oldani a problémát emberi és európai normák szerint? Na? Majd ha ezek megvannak, majd akkor örvendezzünk tojglikám, a bizalmi hitel alma.)
@gójtojás: "a statisztikát nem a tények, hanem a statisztikusok írják." a szélsőség alapeleme a paranoia.
Naná, minden statisztikus részt vesz a zsidó összesküvésben. Nem mintha a Jobbik nem hivatkozna statisztikákra, és nem mintha nem lennének a statisztikusok között hazaszerető, neadjisten, még jobbikos emberkék is.

Remélem legalább a pottyantós rötyiről internetezel.
A Jobbik az igazi belevaló "macsók" pártja, és vezetői bátran ki mernek állni beszédet tartani akár több ezer ember elé is. Nekem személy szerint Hegedűs Lóránt a kedvenc radikálisom, aki március 15-én egy Petőfi idézet segítségével küldte el Simon Perez-t és a többi ingatlanos hébert a kurva anyjába. Szerencsére egyre több "rántotthús" matricát látok az autókon, ami azt jelzi h hamarosan tömegpárt lehet a Jobbikból.
nézd már a sok taknyosorrú zsidógyerek hogy ajvékol most hogy a jobbik parlamentbe kerül és néhány év múlva kormányt alakít!
@gauche caviar:

Tudod... Tiszta szívből kívánom Neked, hogy a számodra legkedvesebb embert szúrja le, rabolja ki, erőszakolja meg vagy ölje meg egy általad imádott cigány....

Te aztán tényleg megérdemelnéd...

Ezt olvastad te kretén?
kuruc.info/r/35/54358/
Megdöbbentő, katasztrofális helyzetek az iskolában - egy elkeseredett tanár beszámolója

barikad.hu/node/46243
@gauche caviar: "párt meg a párt emberének a véleménye... na ezt a műsort már hallottuk, a fideszes luvnya aki szerint betegség a homoszexualitás, ő is csak a magány véleményét mondta el, nem a párt hivatalosát... szánalmas szar képmutatás. érdekes, hogy közben meg a Mádit úgy lecsapták mint vak a poharat amikor kibüfizett egy "magánvéleményt". "

Van egy képviselő ismerősöm. Az MSZP tagja. Utálja a cigányokat. Ez az ő véleménye. Akkor most idézném amit írtál: "ő is csak a magány véleményét mondta el, nem a párt hivatalosát... szánalmas szar képmutatás".

A csávó egyébként kib.szott lusta, amikor még összefutottam vele, akkor utált dolgozni. Mégsem egy ember alapján ítélem meg az egész MSZP-t, vannak ott becsületes, dolgozó emberek is. :)
Szánalmas ez az Index. Nem tudom, mit gondolnak/gondoltok: ezt az oldalt főleg liberó emberek tartják a kedvencüknek meg a fő szócsövüknek, vagyis a napi 2-3 itt megjelenő Jobbikot mocskoló cikk nem hoz több szavazót, mert a kemény mag alapból ballib. Viszont arra jó, hogy idevonzza a Jobbik szimpatizánsokat, akik mint tudjuk, sokan vannak, neten különösen aktívak, és szeretnek kommentelni. Úgyhogy az ilyen marhaságokról szóló, gyalázkodó cikkek csak arra jók, hogy undorító hangnemű, gyűlölködő veszekedéseket szítsanak. A szavazás állása pedig nekem azt jelzi, hogy már az olvasótáboron belüli pártszimpátia alapú megoszlás se a régi...Úgyhogy kedves Index, csínján a fröcsögéssel, mert ha ez a szellemiség marad, szerintem a választások után - ahogy a részeg hajléktalan mondta az általatok hamisított videón - "lesz még itt bazmeg".
@Karlitosz: tehát asszondod, hogy a jobbik 4 év parlamentezés után még mindig ugyanaz a párt lenne akikre a mostani választáson majd az orcák leadják a voksukat?
nekem van csak dejavú érzésem picit a fiatal demokraták szövetsége miatt? hogy nem lehet 35 évnél idsebb krampusz a párt tagja..?
rugalmasak azok az elvek....
@gauche caviar: "egyébként, ha neked olyan szar ott, akkor megteheted, hogy elköltözöl." Nem nekem írtad, de engem már nagyon irritál ez a szöveg. Igen, valószínűleg szívesen elköltözik, ha te, meg a többi hozzád hasonló cinikus fasz kifizeted neki azt, amennyivel kevesebb kapna ma a lakásáért annál, amennyit akkor kapna, ha egy átlagos, normális környezetben lehetne ugyanaz a lakás. Vagy add el a lakását te olyan embernek, akit nem zavarnak a környéken hemzsegő cigányok.
@Karlitosz:

Na már csak te hiányoztál...,agyzsugor...
@fourgee: ahogy a jobbikban is vannak becsuletes, dolgos emberek, akik teljesen oszinten szeretik a csaladjukat es a hazajukat.
(amugy azt ki mondta, hogy az mszp-ben ne lennenek rasszistak? a rasszizmus tok partsemleges tulajdonsag, csak van aki erre alapozza a programjat, van aki meg kb ugy tekinti, mint hogy ki milyen pozban dug a felesegevel.)

amugy a maganvelemeny elmondasa tortenhet ket ember kozott egy sorozesnel, es tortenhet egy interju adasakent egy orszagosan megjeleno lapnak. gondolom azert erzed a kulonbseget.
@gójtojás: Segíts nekem, foglald össze pár szóban, hogy miért volt baromság.
@Androsz: latod, errol beszeltem, mint a kadari-kisember "nekem ez jar" szovege.
kepzeld, en leleptem onnan ahol szulettem mert egy total remenytelen zsakutca. aztan a belviz meg a hazat is osszerogyasztotta. szoval lehetett 0-rol kezdeni mindent.
oszt most jobban elek, mint 4 eve.
nem mondom, hogy mindenki szamara adekvat lehetoseg, hogy kicsit odategyen a sajat sorsanak alakulasaert, de ha nem szuletik mondjuk latvanyosan hatranyos borszinnel, akkor valamit megiscsak tehet... ha meg azzal is szuletik, akkro is tehet csak akkro mondjuk 20x nehezebb. de nem remenytelen.
oke, en bizonyara egy elitista geci vagyok a rozsadombrol.
Nyög, mint zsidó a szaron. Izzad, mint zsidó a csónakban. Járkál, mint zsidóban a fájás.
Továbbá:
Cigányútra szaladt. Nem szokta a cigány a szántást.

Ezek a rusztikus mondások "mostanában" születtek, a népi megfigyelések többévszázados hagyományai alapján. :)

Tudom, vannak skót viccek is.
@Androsz: segitek: CSAK.
ennel tobbre ne szamits :)

@átlátó: leveri, mint vak a poharat. kiveri mint buzi a faszat. elvez, mint toroczkay a teveostromon. meghagja, mint budahazyt az orsos csalad. ehes, mint a santa kutya.
@Opinion: ne lepjél már engem a faszságaiddal. kívángasd magadnak, hogy a legkedvesebbhozzátartozód kapjon tűdőrákot, aztán okoljál érte valakit. ketyerék.
minden áldozat valakinek a fia, minden halottért sír valahol valaki.
fölösleges drámázni meg szentimentáliskodni.
62% :)

nyertél zsidó...
@gauche caviar: ez az, szaroskaviár, nagymenőnek kiáltod ki magad és jól beugatsz a "szaros vidékinek". Szánalmas bértollnok vagy, semmi egyéb. :) Kinőttem abból a korból, hogy csak úgy felüljek a gyenge piszkálásnak. Arra reagálj már, amit leírtam, ne az "el lehet innen menni"-elkúrtuk sablont szedd elő. Lövésed sincs a cigányról, pedig osztod róluk az észt. Attól, hogy MA nem lakik a szomszédodban egy kellemes társaság, akik mindig nagycsaládos jeggyel utaznak a helyközi járaton és segélyosztáskor taxival járnak haza, még meglepődhetsz egy szép reggelen.
A szemellenzővel megerősített fejedet nyugodtan dughatod az aszfalton keresztül is a homokba, de léteznek olyan problémák kis országunkban, amit nem vagy hajlandó tudomásul venni.

Nem jobbikoztam, csak idekavarod a semmiből, igazi zsiráf-módra, mert a káosz a te világod. Az, hogy mit old meg a Jobbik, majd kiderül. Olvastad a programjukat? Én igen, már elkészült. Olvastad a többi -jelenleg- parlamenti párt programját? Ja, hogy még el sem készült? Nem azzal vannak elfoglalva, hogy mit is kellene csinálniuk, hanem a "nácifasisztarasszistaantiszemitafenyegetettség" ellen tegyenek. Igazi, valós probléma, kizárólag neked, aki a billenthető támlás gépírófoteledben vízionálja a menetelő horogkeresztesek géppisztoly-sortüzét.
"neoliberálkommunista"

Korunk nagy gondolkodóját, Budaházy Györgyöt megkérdezném, ugyan miként lehet valaki egyszerre liberális és kommunista??

@átlátó: fújja a szél, mint akasztott nyilast a lámpavason.
@gójtojás:

"Nem jobbikoztam, csak idekavarod a semmiből,"

Te vazzeg,mi is a neved?!

Ja...
Már láttam a sajnáltató videot régebben, fel is dühített az a sok hazugság, amit a nagyon művelt, nagyon városi nagyon aktivisták forgattak arról a helyről, amit az itt élők nem így ismernek. Talán azért, mert itt élnek és nem csak úgy idecsöppentek a semmiből. Ha van közöd ehhez a szeméthez, akkor gratulálok, hogy ekkora rakás fekáliát össze tudtál lapátolni a műveltségeddel! Statisztikus is lehet még belőled.
Most te jössz a művelődéssel. Nem lesz 45 percnnyi hazudozás, csak a tények.
www.youtube.com/watch?v=NSd4PvUIvY0
@gójtojás: olvastam a jobbik programját...kb. az a színvonal, amit 2 seggrészeg gimnazista hoz össze egy borgőzös éjszakán a kocsmapultnál.

Bár az még kimaradt belőle, hogy minden magyarnak járjon havi fix nettó 250.000 Ft havonta alanyi jogon, illetve családonként 6 fő részére ingyen nyaralás a hamarosan magyar gyarmattá váló Mauritius szigetén.:)
@zuttyi: és a "nevemnek" mi köze a jobbikhoz? Nézz csak hátra, nem követ valaki?
@gauche caviar:

nem barátom... Én ezt neked kívánom de tiszta szívből...

Az ilyen fasz mint te, csak szenvedjen tőlük...
@Blackrock: akkor te voltál borgőzös és blikket olvastál.
@gójtojás:

Tehát tök véletlen ennek a héber szónak a használata...
Ja,persze,pont mint a gój motorosoknál...

Ne tettesd a hülyét,apuka.
@gójtojás: nem szeretem a bort és blikket sem olvasok, viszont a jobbik "programját" igen. Tényleg vicces olvasmány.xDDD

Bele sem merek gondolni, hogy pl. a nácik szócsöve, az a barikád c. lap, milyen vaskos poénokat rejthet magában.:) Asszongy a budiházy, hogy ő a rezsim börtönében sínylődik, miközben épp el akar indulni a választásokon! Egy rezsim, ami demokratikus választásokat tart! Ez a budiházy egy politógus zseni, bazdmeg! De nyugodtan felléphetne stand-up komédiásként. Én tutira megnézném.xD
@zuttyi: hagyd, egy idomított kutya, mindíg azt csinálja, amit a gazdi mondd neki.:))
@Androsz: Bocsánat, az előző kommentedre utaltam még. A Jobbik és Budaházy is elítéli ezt a mentelmi-jogos megoldást, de a szükség nagy úr. Nekem sem tetszik ez a megoldás, de át tudom érezni a helyzetét a hűvösön.
Szegény Budaházy..brühühü...,
De hát ez van,ha a Csintalan visszavág.:-)))
@zuttyi: legalább a vesszők után tennél szóközt, "apuka". Hogy egy ilyen igénytelen alakot pénzelnek a szarkavarásért... Ha pedig magadtól írsz ilyen sok zöldséget a csökevényes agyadból, az még szomorúbb. Zuttyi a süllyesztőbe.
@Blackrock: most te vagy a gazdi és zuttyi kussol is. :) Touchdown!
@Blackrock: ikszdé, mint a komoly kommenter jellemzője. ikszdéikszdé
Brühühü...,
Szegény,szegény...,
Brühühü...,
@gauche caviar: Kiváncsi lettem. Számok, statisztikák, adatok. Adjatok nekem!!! Mondjuk arra a történész-szociológusra is kiváncsi vagyok, aki csípőből kivágta, hogy jobban élünk, mint Szent László alatt, jobban, mint az Anjouk, mint Mátyás király, mint a dualista monarchiában, mint a XX. században bármikor, egyszóval jobban, mint a történelem folyamán bármikor. Az azért tudhat valamit:D. És egy slukkot hadd kapjak már én is abból a valamiből, mert így elnézve nagyon jó az anyag:D. És még tényeket, statisztikákat hoz, bazzeg 700 évvel ezelőttről. Ez igen.
Na komolyra fordítva. Mikor kicsusszan ujjaid közül (így utólag elnézést, hogy tegezlek), az hogy statisztika, meg hogy adat, akkor bár valamilinket, könyörgöm. Igen, dög vagyok utána nézni, és nem hiszek a szavadnak, és naná, ha te állítasz valamit, akkor te hozol azt bizonyító dolgokat, nem én keresek. Ez az érvelés rendje.
Budahazy: ha bunos, akko tartsak benn, es kesz. DE ha nem bunos, akkor engedjek el.

Egyebkent vilagositson mar fel valaki engem hogy tulajdonkeppen mit akarnak raverni Budahazyra? Miben gyanusitott ?? leszedtek valami orosz csillagot egy szoborrol???

koszonom a valaszokat.
@Gidro: Összehasonlítani a középkort a mostani időszakkal dőreség lenne. Teljesen más volt a társadalom összetétele és a jogok. A világ folyamatos fejlődésen megy keresztül.
Valószínűnek tartom, hogy a jobbik tavaly az EU-választáson mindenkori legjobb eredményét érte el. Innen már leginkább lefelé vezet az út. Négy év múlva valószínűleg 1-2%-on fognak állni.
@Gidro: Micsoda dolog az, hogy nem hiszed el? Ezek az állítások klinikailag alá vannak támasztva, mint a 184%-kal dúsabb szemöldök, a 37%-kal ellenállóbb fogzománc és a 64,98%-kal erősebb haj. Érted? Én is.
@Trejo: Nem Gidronak kellene ezt fejtegetned, hanem caviarnak.
Szánalmas blog, szánalmas poszt...
@krüger: te se lottózz, mert csalódni fogsz. Még időjósnak is gyenge vagy.
@Trejo: Pontosan, ezért is szúrt szemet a "történelmünk folyamán" szókapcsolat, és kezdtem tudatmódosított történészekről, meg társadalomkutatókról fantáziálni:).
De másodszor is reagálva: Az anyagi jólét nem minden, pusztán abból kiindulva nem beszélhetünk arról, hogy "jobban élünk, mint négy éve". Természetesen fontos, de egy pláza mellett még nem fogok se okosabban, se boldogabban meghalni, ha érted, mire gondolok...
Meglehetősen szánalmasnak tartom a posztot. Az első, minimális kis vitában már a Jobbik végét jósolni - hm, azt hiszem a posztíró nagyon utálhatja őket...
@gójtojás: A szükség nagy úr? Annyira, hogy ostoba módon szétkürtölik, hogy azért ők nem pont úgy gondolták, ahogy leírták, mert szükség esetén mégsem kell a mentelmi jogtól megfosztani a védelmükben rejtőzködőt? Szükség lesz majd arra is, hogy egyik-másik cég érdekeit alaposan megfontolva mégiscsak külföldi tulajdonba kerülhessen "termőföldünk és természeti kincseink"? (A párt propagandalapjáról idéztem.) Szükség esetén mégsem kell "a pártállam egykori vezetőinek kiemelt nyugdíját csökkenteni a minimálnyugdíjra"? Szükség esetén mégse legyen "Magyarország a magyaroké"?

Én tudom, hogy a Jobbik abban a biztos tudatban ígérgethet fűt-fát, hogy úgysem lesz hatalma azokat megvalósítani. Én azért számítanék rájuk, mert ők legalább ígérik ezeket, legalább tudják, hogy ezekre lenne szükség, a többi párt még csak nem is ígéri. Viszont azt el fogom várni a Jobbiktól, hogy az Országgyűlés ülésein és bizottságaiban fennhangon szóljon a tervei érdekében, hogy próbálja meg rábírni a Fideszt azokból minél több részlet megvalósítására. És azt várom a Jobbiktól, hogy legyenek a Fidesz hangos lelkiismerete, és kürtöljék szét, ha (amikor) a Fidesz mindenféle szutykos ügyletekbe keveredik, visszaél az erőfölényével, a képviselőik saját érdekeiket kezdik képviselni, és egyáltalán szarni kezdenek a választóikra. Mert ott bent, a palotaőrség és a "demokratikus" törvények védelmében könnyű lesz megfeledkezni azokról, akik majd felpanaszolják a Fidesznek az elfelejtett ígéreteket. (Már ha hallunk végre belőlük valamit.) A Jobbik hozza szégyenbe a Fidesz képviselőit, amikor azok majd szégyenletes dolgokat csinálnak! Talán ez egy kicsit visszatartja majd őket néhány szarháziságtól. Ez lesz a dolguk, nem más. De ehhez a Jobbiknak most még tartania kellene bennünk a reményt, hogy amit kihirdettek, azt tényleg komolyan hiszik. Vagy ha nem, akkor fogják a motyójukat, és húzzanak a vérbe, hazug politikusból úgyis túlkínálat van.
A cikkhez szólva. Az a baki, hogy a jobbik, pártként egy büdös szót nem szólt még semmiről. Ellenben a kuruc, aminél nagyobb, ostobáb, széthúzóbb szenylapot elképzelni sem tudnék (roszabb, mint a blikk, meg a hvg összevonva) megint alakít. Ilyen szövetséges mellett, nem is kell ellenség. De legalább megedzi a radikálisokat. Ha a kuruc ellenében fenn tudnak maradni, akkor nagyon kemény, és összetartó rendszerré fejlődhetnek:D.
A választások után. Ha ynernek , azért , ha nem ,akkor azért. Mocsok nácik...
@tommybravo: Tényleg, zsidózni miért szabad, komcsizni miért szabad -és miért nem mondhatom valakiről -ha ez a véleményem -, hogy náci?
@Androsz:
Ott a pont,
látod tojás így kell érvelni...
pár év múlva úgy fog eltűnni, mint a miép, hála a jó Istennek...
budapest sucks, budapest baszódjmeg...
@Androsz: Jól beszélsz, csak: Mint már mondtam: Kurucinfó nem egyenlő jobbik, Novák Előd sem egyenlő Jobbik. Még hivatalos nyilatkozat nem született.
Ennek ellenére elbaltázták, nem vitás. Elsősorban a kuruc, másodsorban Morvai, harmadsorban mindazok, akik felajánlották visszalépésüket, hogy majd Budaházy legyen ott helyettük. Budaházy is, de nem hiszem, hogy ő a nagypali ebben az ügyben.
Ellenben jól csinálta Vona Gábor, aki azt mondta, hogy nem, mert mentelmi jog, az pont az, amit eltörlünk, minden jobbikos, aki azt mondta, hogy alapjában sajnáljuk, meg igazságtalannak tartjuk, hogy bent vagy, de: mentelmi jog, Budaházy. Köztük mondjuk Novák Előd is, aki, észbe kapva, szintén ez ellen érvelt.
És a jobbik nem is fogadta végül el. Idáig úgy áll a helyzet, hogy a kurucinfó (mindig jön, hogy jelzőket írjak, de fogom vissza magam) öncéluan, belökte, hogy Budaházyt a parlamentbe, minden eszköz megengedett ezek ellen, és már mondták korábban is mások (kurucinfó alapján). Mire Vonáék azt mondták, hogy nem. Vonáék alatt a Jobbikot értem, mindenestől. Erre jött Morvai, hogy de miért nem,és szerntem igen. Erre szolidan szóltak, hogy ezt így kicsit elbaltáztad nekünk, és inkább hallgass. Igazából a Jobbik nem hibázott, de, mint már mondtam: Ilyen szövetségesek mellett...
scooby0821:

a náci erős jelző, ezzel szerintem nem érdemes vádolni őket...az viszont egyértelmű, hogy egy hangos, kivagyi társaság, akinek lehet, hogy vannak értelmes ötletei, de olyan csürhéből áll, akiknek fogalmuk sincs a szalonképességről...a magyar érdekeket lehet normálisabban is védeni, nem pedig "Akasszátok fel a királyokat" stílusban!
@gorcsev54:

általában jók a megérzéseim :)
ócska semmilyen emberek vannak a jobboldalon, innen is látszik. Hagyó lemondott a mentelmi jogáról, ezek meg nyíltan a mentelmi jog mögé bújva akarják szétkúrni ezt az országot. Azért remélem a fidesznek lesz annyi esze ha nem is lesz kétharmada, az mszp-vel együtt szavazza meg a tahó butaházi mentelmi jogának a felfüggesztését.
én azt nem tudom, hogy honnan a bánatból jutott egyáltalán eszükbe, hogy azt az őstulok önjelölt balhékarmestert országgyűlési képviselőnek jelöljék? innen is látszik, hogy totálisan alkalmatlan bagázs nem csak a kormányzásra, de bármiféle népképviseletre!
@Közöd??:

ja és nem vagyok ócska és semmilyen, mégis jobboldali vagyok...
Akartam itt irkalni valami szart, de rajottem, hogy van itt eleg szar.

pestre az osszes cigannyal, lakast nekik, viseljek el oket azok a kutyaurulekben felnott faszok. Akkor tolem meg akar Ribánszki is lehet a miniszterelnok. Hatalma meg mindig van az oreg talpnyalonak. Gratulalok, igazatok van ezt kell megtartani, erre kell annyira vigyazni.
Ugy pofaztok itt, mintha nem mindegy lenne ki alatt szarja ossze magat a tarsadalom 70%-a!
Hulye buzik.
@gauche caviar: Szerintem folyamatosan ti hangoztatjátok a felsőbbrendűségeteket tévedhetetlenségeteket
@pyromaster:

te aztán nagy lángelme vagy barátom :)
@II.Briandrew: úgyérted korrekt becsületes jobboldali POLITIKUS vagy? mert én erről beszélek, nem szimpatizánsokról
@gorcsev54:

meglátjuk-mondta a vak és a egyet lépve beleesett a meszesgödörbe :)
@Blackrock: olvasod a barikádot???!!
@Közöd??:

a háttérben mozgok és igen, nem csak úgy érzem...csak az a baj, hogy kevesen vagyunk...
@Gidro: mit mondjak Vona okosabb mint a morvai, és hidd el erre még büszke sem lehet szegény Vona. Letol észben egy feminista szdsz-es jogásznőt xDD
@Gidro: No, én még nem hallottam, hogy Vona is, Novák is visszakozott, de ez kötelező lépés volt. Jó, hogy annyira nem hülyék, hogy sokáig hagyják ezt az ökörséget terebélyesedni. A bocsánatkérésüket, úgymond, hajlandó vagyok elfogadni, csak kár, hogy megtörténhetett. Rosszat tesz a kedélyünknek.
@Blackrock: Valószínű valami mást olvastál vagy azt akartad olvasni amit hallani szeretnél
@Androsz: Tökéletesen mondod, bennem is felfordult a reggeli a kuruc-cikktől, pláne a szavazástól. A buta csatározás csak azoknak jó, akik fogást keresnek a Jobbikon, hogy valamibe bele tudjanak kötni. Megosztani a jobboldalt és halászni a zavarosban. Nem szabad összemosni a Jobbikot a kuruc.infoval. Vona Gábor van annyira józan, hogy nem tudják megingatni e témában.
@II.Briandrew: akkor mégis fedd fel magadat, hadd tudjuk mi is ki vagy és el lehessen dönteni becsületes vagy-e vagy csak kamuzol. Elvégre interneten névtelenül könnyű betolni, hogy ki milyen becsületes.
Eh. Jól van, megint egymásnak szerzitek az örömet, innen kiszállok. Fentebb leírtam, hogy mi és hogy történt, és azért tudom ilyen faszán, mert ööö azokat a cikkeket olvastam el, amik ezt kirobbantották?... Esetleg, igen. Nos, ezek után valaki itt tapsol, hogy mekkora szar az egész jobbik, mert ezt csinálják, stb. látjátok, miket írtatok... hát nem tudok mit hozzá tenni. Még egyszer halkan jegyzem meg. A Morvainak - és kurucnak főként - nincs hivatalosan köze a jobbikhoz. Budaházynak meg pláne. Morvai ugye jobbikos színekben bement az epbe, onnan neki helló, nem jobbik tag. A kuruc most neki is ment a jobbiknak, amiért nem állnak ki Budaházy mellett, pedig ŐK, a KURUCOK érted a nagypofájú szélsőséges bagázs (és na, ők tényleg azok) azt mondták, hogy azt csinálják. A jobbik meg udvariasan azt mondta, hogy nem, nem fogjuk. Kuruc te hallgass, Morvai, te ne rontsd a helyzetet. Ennyi. A jobbik NEM JELŐLTETI, VISSZAUTASÍTOTTA A FELVETÉST. És ezek után itt szidjátok, mert JELŐLTETI... Eh, miért nem szidjátok az mszp-t, hogy van képük újra Gyurcsányt odatenni miniszterelnök-jelőltnek? Ekkora barmok, hát nem okozott elég kárt? Mit hisznek, még van valami, amit elfelejtett elkúrni? (Nem érdekel, hogy nem igaz, jól esik mondani!) Na... ébresztő
@Közöd??:

nem vagyok ismert ezért nincs is értelme felfedni magam...ha akarod elhiszed, ha nem, nem. nem te vagy az itt kommentelők döntenek fölöttem úgysem :)
Az előző hozzászólásom szólt akiknek szólt, de már azoknak se mind. Stílszerüen vissza is vonom, maradt az ismétlés:D.
@Gidro:

ejnye, hát máris forgatod a köpönyeget? :D
@Közöd??: De én felfedlek...
Ezeket a sokokat te írtad a brigásoknak?!
"míg én élek soha, olyan meglepetéseket tartogatunk nyárra hogy lefossátok a bokátokat kis gecifaszú buzik "
Ehhe. Mondjuk te II.Briandrew, meg @Közöd?? voltatok azok, akiknek szólt,és részben még mindig is szól a dolog. Dehát ettől a ponttól már csak ismételném újra és újra magamat. Én, személy szerint, rajtam kívül eső okok miatt soha nem szavaztam a jobbikra, és valószínüleg soha nem is fogok. Ennek kapcsán bizonyos távolságból figyelem az eseményeket. A leglátványosabb ebben az ügyben a média befolyása, és egyáltalán szerepe. Minden hír a jobbik legújabb húzásáról szól, és eközben szerencsétlenek semmit nem csináltak ezzel kapcsolatban, s most mégis kénytelenek viszakozni, meg védekezni. Elemzőként figyelve nagyon jó:).
@Gidro:

nem vagyok jobbikos, kicsit eltévedtél :)
@Gidro: van még mit elkúrni, és úgyérzem a jobboldal fidesz-jobbik vagy ami szélsőség megjelenhet a jobbik helyett el is fogja kúrni.
Nem túlzottan hiszem, hogy eltévedtem volna, bár hamarosan megyek ünnepelni, és majd később lehet, hogy sor kerül egy eltévejedésre, jelenleg nem... Nem állítottam egy szóval se, hogy jobbikos vagy, se te, se @Közöd?? Csupán megjegyeztem, hogy nem vagyok jobbik szavazó, és amit korábban írtam,majd visszavontam, az nektek szólt.Hogy enek melyik része csapódott le nálad úgy, hogy te jobbikos vagy, nem tudom. De távol álljon tőlem a gondolata is, nem, nem vagy jobikos:). Akkor legalábbis tudnád, hogy kedvenc pártod konkrétan mit is csinált ez ügyben:P.
valahogy ez jött át...de biztos csak képzelődök. megyek inkább a párommal töltöm az estét, mint értelmetlen, parttalan vitával...jó éjt!
@Közöd??: semmi...
Csak a stílus maga az ember.
@Közöd??: Van bizony, de tudod hogy tartja a mondás. Készülj a legroszabbra, és reménykedj a legjobbakban. Amit el lehet kurni azt jobbá is lehet tenni. Konkrétan nem tudom, hogy ki milyen világnézetet vall, de nagyon remélem, hogy azért a magyar lakosság többsége szeretne jól élni ebben az országban, és esetlegesen bizonyos büszkeséggel válaszolni külföldön arra a kérdésre, hogy honnan is jöttél, és mi is vagy te. Ez részemről a végszó, szép estét mindenkinek, s egézségetekre:). Egy kortyot iszom rátok is, a többit meg a nemzetre.
Adjon Isten!
@Opinion: Ugye nem gondolod hogy akuruc önmagában elegendően hiteles forrás???
Rákerestem.
A BBC/CNN/Google/Lófasz nem tud róla.
A kuruc igen. Jó a hír csatornájuk :)
Annyira vicces...
@gójtojás: éredekes, amiket írsz, mert én az összes nem roma vidéki barátomtól a következőket hallom: tudod, nekem fura ami itt Pesten megy, mifelénk sok cigány él, de nincs cigányozás, együtt nőttünk fel, együtt fociztunk.

Csináltam riportokat Eger melletti, Szolnok melletti településeken is, és ott is határozottan elmondták: nem kell ide Magyar Gárda, tudjuk, kik a rosszak és mi meg is büntetjük őket (Egy ezer fős településen nehéz megbújni egy betörőnek pl....)

Persze számotokra mindez hazugság, csak az lehet igaz, amit a haver mesél a cigányokról, meg amit az "igazmondó" oldalak írnak, meg persze ami fent a van a youtube-on.

Van rossz példa is sok, ez világos, de úgy nem oldjuk meg a problémát, hogy hazudozunk, meg összeesküvés-elméletet gyártunk.

Meg kéne tanulni EGYÜTT ÉLNI mindenkinek, ami nem nehéz feladat és van rá bőven jó példa, elvégre 500 éve vagyunk ebben a hazában.

Ez nem liberális maszlag, hanem az egyetlen út, ebben nincs másik alternatíva.
@Opinion: De ez nem arról szól, hogy mindenkit utálnak megvernek vagy lelőnek, mert nem zsidó...
@Androsz: Nagyjából igazat adok neked, talán csak annyit tennék hozzá, hogy azért a dolog bonyolultabb. Egy párton belül mindig vannak érdekcsoportok, eröforrás-áramlatok vagy minek is nevezzem. Tehát vannak egymásnak ellentmondó emberek és vélemények. A lényeg az, hogy végül is mi lesz az uralkodó végeredmeny. Szerintem.
A Jobbik fel evvel a parlamentbe kerules utan esik szet. Szerintem.
A jobbik akkor esik szét, ha Vona interjúk jellennek meg a pléhboyban. Ha értitek mire célzok.
Hát én most szétröhögtem magam ezen az íráson, csak szeretnéd kedves baum, hogy szétessen a Jobbik. Nálunk egy ilyen kis vita nem gond, láthatod kompromisszumos megoldással zárult. Az pedig a Jobbik demokratikus működését bizonyítja, hogy lehet vitázni, nem pedig a többi pártot jellemző diktatórikus irányítás van.
@Garison: Én meg tudok most csomó ellenpéldát is hozni. Akkor most ki hazudik? (Szerinted én...) Együttélés. Hát igen, meg kéne tanulni, de vajon a befogadónak kell a vendéghez alkalmazkodnia vagy fordítva illene?
@FaTraktor: várjuk meg a parlamenti létet. Kiderül kinek lesz igaza.
@baum: Ne haragudj, de te tulajdonképpen az első komoly vitánál máris szétesést jósolsz, meg úgy mutatod be, mintha akkora belháború lenne, hogy a Jobbik nem is fog bejutni... Pedig ez egyszerűen hülyeség, nincs semmi belháború, talán valamelyik n+1-dik zöld pártnál így lenne, de itt sikerült megegyezni. Eddig is így történtek a dolgok, igaz, eddig nem is volt komolyabb vita, csak egy-két apróság, és valljuk be: ez a vitázgatás sem volt eget rengető.

Biztos szeretnéd, hogy ne jusson be a Jobbik, de ahhoz egy ilyen kis vitánál több kell, jóval több...
@FaTraktor: Akkor biztos rosszul fogalmaztam, illetve nem fejtettem ki eléggé. Nem azt gondolom, hogy a Jobbik ettől a vitától a szétesés harcos ingoványába süpped, hanem, hogy a párt velejéből fakad a mások iránti bizalmatlanság. Ha nagyon egyszerűsíteni akarom, vehemens, a más iránt kompromisszumképtelen emberek találkozási pontja, ami előbb-utóbb belül is konfliktushelyzetet teremt. Főleg egy olyan közegben, mint a parlament, egy felfokozott közéletbefolyásoló szerepben.
@baum: a puszta tény, h ekkorára tudott nőni a párt, bőven igazolja a kompromisszumképességet.
@baum: Így mér értem véleményedet, de erre is rácáfolok. :) Ahogy ez is, az eddigi kissebb viták is kompromisszummal zárultak, szerintem ez bizonyítja a párt kompromisszumképességét. De béla bának is igaza van, ez eddigi eredmények is az összetartásra utalnak.
süti beállítások módosítása