Mikor esik szét a Jobbik?

2010.02.03. 12:00 baum

Összecsaptak a felek a Jobbikon belül: most szabad-e Budaházy Györgyöt megmenteni a börtöntől azzal, hogy elindítják képviselőjelöltként, avagy sem. Ugyanis ha indítják mentelmi jogot kap, ami lefordítva azt jelenti, hogy Budaházy-t olyan ezüstösen csillogó védőburok óvja majd, amin nemcsak a lézerkard nem hatol át, de a magyar bíróság sem tehet semmit, elítélni nem fogják tudni. A Jobbik mainstream, a Vona-vonal hagyná Gyurit a börtönben picit, fő érv, hogy a Jobbik programszerűen a mentelmi jog intézménye ellen van, még egy ekkora hazafi érdekében sem változtatnak elveiken. A Morvai-Kuruc.info tengely viszont meghallja Budaházy jajjkiáltását.

Hazafiak, testvéreim!

Már a nyolcadik hónapomat töltöm a neoliberálkommunista rezsim börtönében. Most nem akarok itt azon panaszkodni, hogy az átlag rabokhoz képest milyen extra szigorításokkal nehezítik meg itteni mindennapjaimat. Méltatlan lenne ez a panaszkodás, ha az olyan hazafiakra gondolok, akik régebben – a magyar történelem gyászos korszakaiban – ennél sokkal zordabb körülmények között sínylődtek hasonló okokból. (...)

Vác, 2010. január 28.

Budaházy György

Morvaiék mivel koncepciós per áldozatának tekintik a váci mártírt, legszívesebben a magyar nép önrendelkezési jogának okán, mint Táncsicsot annakidején..., de sajnos nem áll mögöttük kellő erő (birka nép, hisz tudjuk), ezért jelen helyzetben megelégednének némi jogi trükközéssel. A Kádár-rendszer hozadéka, hogy mindig vannak kiskapuk, nagyon úgy tűnik a sámánsátoron is szokott lenni kis lyuk, a nagy mellett.

De nem is ez a lényeg, hanem, hogy a Jobbikba, mint szervezetbe bele van kódolva a szétesés. Eleve az összetartó ereje az ilyen radikális hőbörgő társaságoknak a bizalmatlanság, a kisebbségi érzés másokkal szemben. Soha nem valami melletti dolog tartja össze, hanem valami elleni. Persze ez a párt sikerét nem feltétlen befolyásolja, az erős kézi vezérlés csodákra képes. Nem kell sok időnek eltelnie, és bárki meglátja, felfedezik egymásban a beépített ügynököt. Mit gondoltok kinek a telefonszáma, címe, személyes adatai kerülnek fel előbb a Kuruc.info-ra?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr691725014

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Csak következetesen... 2010.02.03. 14:09:58

SZDSZ > MDNP > FIDESZ > Jobbik Hit Gyülekezete > Református Egyház > Katolikus Egyház A Jobbik csepeli képviselőjelöltjének a párt (amúgy el kell ismernem, profin kivitelezett) választási honlapján található hivatalos életrajza így szól...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jajj szabadítsatok már ki, én ezt nem bírom, jaaajjjj... szegény gyurci annyira mégsem kömény gyerek. pedig a börtönök wellness-központok,ugyebár.
Remélem rojtosra kúrják a seggét a sitten ennek a féreg Budaházynak!
Valami gyűjtést is rendeztek Budaházynak, nem? Csodálkoztam is, hogy Morvai nem ajánlotta fel egyévi EP-s fizetését neki. Amit a zsidóktól kapott.
Amíg nincs konc, nem kapnak össze, de amint lesz...
Remélem Gyurinak csak kancigány cellatársai vannak és a nap 24 órájában KEMÉNYEN dolgoznak rajta, hogy fokozzák irántuk érzett ellenszenvét!
Most bezzeg jól jön a mentelmi jog, mi? Hős ellenállók...
Budaházy egy kiváló hazafi. Szovjet emlékművet szétverni nem büntetendő, hanem támogatandó kéne hogy legyen.

A sok balliberális sikkasztó gazembernek kéne inkább börtönben lennie. Mondjuk, egyre többen vannak bent a Belvárosból...
Most, hogy a ti kis buziklubotok széthullott, szívesen látnátok megdögleni a szomszéd tehenét is, mi? Majd térjünk erre vissza a választások után, haha.
@Fedor:

Budaházy csak él azzal a fegyverrel, amit a "demokratikus" gazemberek kitaláltak maguknak. Meg függetlenként indul, nem a Jobbik színeiben.
Alapvetöen tévedsz a szétesést illetöen. A Szovjet Kommunista Párt se hullott szét jó ideig, pedig azok aztán gyanakvóak voltak mindenkivel szemben, még irtották is a saját elvtársaikat.

Emiatt szerintem valahol nagyon elhibáztad az okfejtést.
A Jobbik nem esik szét soha, te egy utolsó magyargyülölő vagy!!!!!!!!!!!!
A jobbik nem esik szét, maximum teret ad a pártonkivüli alternatív kezdeményezéseknek!
ez egy utolsó, kétségbeesett jajjkiáltás a libsik részéről. mellesleg kedves libsik, a ti (valódi) bűnözőitek közül is sokan bújtak/bújnak a mentelmi jog mögé
Fasza poszt!
Szerintem sem arról szól, hogy lássuk hogy ugranak majd egymásnak a kommentezők, hanem naprakész politikai történéseket feszeget, okosan, egyedüliként, csupa saját ötlettel, mondhatni: exkluzíve!
@latte: Az első konc a mentelmi jog. És tényleg összeverekednek rajta.
Miért most kell foglalkoznia a Jobbiknak ezzel a kibaszott Budaházy-val a választások előtt???
Két Jobbik ellenes poszt egyszerre a zsindexen! Késő kapkodni, mehettek pakolni inkább...
@tommybravo: Főleg, miután a jobbik programjában van a mentelmi jog megszüntetése, mint az elszámoltatás része...
@newtehen: sőt!
kuruc.info/r/2/52605/
"Eltörölné a mentelmi jogot a Jobbik"

"Kuruc.info kommentár: Nagyon helyes, portálunk sem biztosít „mentelmi jogot” a Jobbik politikusainak sem. Akár Vona Gábor lakcímét és telefonszámát is közzétennénk, ha letérne arról az útról, melyen most a Jobbikot vezeti."
Tényleg a csóri Budaházy a legnagyobb probléma elvtársak?
Nyugi nem fog a parlamentben ülni, ekkora bakot nem lőnek.
Ennek az országnak amúgyis olyan szarul megy, hogy még Veres Jánosnak is csak egy utánfutóra fusssa a vagyon nyilatkozata alapján. na ez a gáz!
Azoknak a seggét kellene a kan cigányokkal szétb...akik másnak ezt kívánják. A hőbörgő széteső társasághoz meg azok tartoznak akik ma a legjobban fikázzák a Jobbikot-ők lesznek az elsők akik választások után dörgölőzni akarnak majd
Én már a címen is halálra röhögtem magam...

A JOBBIK és a szétesés :))
Barátom, inkább az MDF és az SZDSZ esik szét, marha látványosan...

A folyamat elindult. Jövünk. Ha tetszik, ha nem...
Ez van!

Szebb jövőt!
Engem tökre zavar, hogy szegény Budaházynak nyíltan vállalt nemi identitása miatt kell börtönben ülnie. Ezt nem lehet megengedni!

Remélem a Jobbik 2/3-ával végre elkezdi a mecsetek építését és a Holdon lévő ősi magyar ércek kitermelését.

(de asszem a Jobbik pártközpontjában - amit a MÉH-be visszahordott újságpapírokból tartanak fent - megint kigyulladt a vörös fény, hogy új post jelent meg a pártot illetően, ezért jönni kell kommentelni).
jó látni azt az elemi félelmet a jobbikkal szemben a fidesz-mszp-mdf-szdsz tábor szavazóin :D

röhejes a vergődésetek és a gyenge próbálkozások az indexen, amikkel megpróbáljátok lejáratni őket. egy bökkenő van viszont: azok akik nap mint nap megkapták/megkapják a fasiszta/antiszemita/rasszista/stb jelzőket, azok már nemhogy nem veszik fel ezeket az erőtlen próbálkozásokat, de immunisak lettek rá... :D azért további jó árokásást....
@Opinion: jöttök, aztán mentek. így szokott ez lenni. Képzeld, még Róma is elbukott. Pedig a rómaiak aztán pár fokozattal keményebb legények voltak, mint a mentelmi jogba kapaszkodni kívánó Budaházy.
Igen, én az ilyen máglyahlálos dolgokat hiányolom az igazságom bizonyítása érdekében, vagy a golyó általi mártírhalálokat, stb.

Persze, legyen jelölt a Gyurka, meg jöhessen ki a kaptárból. Csak akkor ne ossza már az észt, hogy ő mekkora forradalmár, mert csak egy megalkuvó kis geci.
Azért a Kanalas család még játszhatna vele egy papás-mamást odabent. Csalódás ugye őt nem érné, csak meg lenne erősítve a maga igazában.
Állítólag odabent ő a cigány...
@gauche caviar: Nem gyulladt ki semmilyen fény,inkább a fejekbe gyulladna valami ki
@gauche caviar: Miért csak FIDESZ vagy MSZP szimpatizánsoknak gyulladhat fel a vörös fény, hogy jönni kell a Jobbikot szapulni? Vagy a vörös fény arra való ezeknél, hogy új Jobbik-szidó cikk kellene, mert már megint nött fél százalékkal a támogatottságuk?
Amikor a nép ott tüzeskedett a tévénél, arra bringáztam, mint katasztrófa turista.
Éppen a Budaházy úr mellett álltam meg, aki beszélgetett 3 másik személlyel, meg volt náluk egy böhöm nagy táblaszerű valami, amire büntetőcédulás borítékok voltak ragasztva. Tőlük pár méterre ott vigyázott úgy 20 rendőr.
Majd hazamentem, bekapcsoltam a tvmet és azt hallom, hogy égre-földre keresik ezt a bujkáló forradalmárt és nyoma veszett, mint Bodrimnak, amikor nyitva felejtettem a kiskaput.
De én már nem is akarok érteni dolgokat!
Nem fog a Jobbik széthullani, hiába a károgás horgas orrú gyerekek, a Szovjet Kommunista Párt sem hullot szét 2 nap alatt, és a Harmadik Birodalom nemzetiszocialista pártja sem belülről fakadó okok miatt hullott szét....
Én nem vagyok Jobbikos, de azt látom, ahogy az idő tellik, a becsület fogy egyre idegesebbek a szoclib fiúk, egyre több és egyre blődebb jobboldalt bíráló cikkek jelennek meg a Zsindexen. Pl.: csak a cím, mégegyszer csak cím" Orbán nem jut be a Parlamentbe".Ennyire féltek???
@agoo: igen, láthatóan nem veszik fel. csak csapatosan ömlenek ide bekommentelni, hogy libsik, meg zsidók, meg jövünk, meg szebb jövőt. nem a lófaszt nem veszik fel. ha nem vennék fel, mire rejszolnának bakancs pucolás közben?
bizonyára kellemetlen lenne belegondolni, hogy a jobbik szimpatizánsai is pont ugyanolyan emberek, mint azok akiket szívesen lőnének bele a dunába könnyesen romantikázva a kisfröccs fölött, csak valamitől elhiszik hogy ők különbek. Hiszen azt mondták nekik a felső vezetőik, akik szintén tök ugyanolyan arcok, mint az eddigiek.
Nem a jobbik ordas eszméi meg baromságai, gyűlölette meg verbál agressziója a zavaró, hanem ez a beképzelt felsőbbrendűségi attitűd amit hisznek magukról ezek a pojácák.

a felsorolt, fidesz-mszp-szdsz-mdf tábor nagyjából az egész országot lefogja. szóval akkor eszerint mindenki retteg a jobbiktól.
Gondolkodni nem követelmény a jobbiknál, ugye?
@agoo:
jó látni azt az elemi félelmet a "a többi párttal" szemben a "jobbik" tábor szavazóin :D

röhejes a vergődésetek és a gyenge próbálkozások az indexen, amikkel megpróbáljátok lejáratni őket. egy bökkenő van viszont: azok akik nap mint nap megkapták/megkapják a "mocskoszsidó/hungarofób/antimagyar/zsidesz/libás" stb jelzőket, azok már nemhogy nem veszik fel ezeket az erőtlen próbálkozásokat, de immunisak lettek rá... :D azért további jó árokásást....
@Egi78: "a becsület fogy"
vicces ezt odaírni ahol éppen arról van szó, hogy Budaházy saját elveit adja fel a remélt szabadulás végett....
@Egi78: Remek példaképeket választottál magadnak, szovjet kommunistapárt... hadd gratuláljak, töriszakos agyhalott.
Utálom a Jobbikot, de a megszűnés helyett jobban örülnék annak hogy totálisan elhatárolódnának minden zsidózótól és zsidózástól meg a hasonlóktól, és a programjuk többi részét értelmesen továbbvinnék.
@Nazareus: te nem tom, te szoktal vizsgalodni? a jobbik tamogatottsaga baszottul stagnal, sot, leginkabb 1-2%-ot visszaesik amikor valami konkret dologban kell allast foglalnia.
a jobbik tamogatottsaga meglehetosen stabil, az elborult agyu fanatikusok kore behatarolt, azt a kort mar egesz jol belotte.
a nem-elborultakat pedig jobban erdekli hogy mennyi az euro, mint hogy vona gabor milyen bulbul szavakkal beszel arrol, hogy mi lesz szaz ev mulva.
szal ez a topicocban valo frocsoges meg libsizes kb olyan mint a gazrezson hagyni a megfott toltottkaposztat...
A jobbikosok csak katonásdit szeretnének játszani, lehetőleg úgy, hogy 10 az egy arányban ők legyenek.
Elegge unom a hard core fasiszta partokat az elmult 20 evben, MDF, SZDSZ, MSZP, FIDESZ, ideje lesz egy fasisztanak kikialtott de valojaban meg szuz es elegge baloldalinak tuno parot a Jobbikot is probara tenni. Nem szavazok 1990 ota, nincs kire, ostoba korrupt csurhe kormanyoz, zsidok, keresztenyek, hitetlen csurhe, becstelen szanalmas nepseg, eljon az ido az elszamoltatasra es akkor fut majd a gyava nepseg mint ez a posztiro kollaborans senkihazi.
@gauche caviar: Arról a Budaházyról beszélünk, akit politikai okok miatt tartanak fogva bizonyítékok felmutatása nélkül, ugye?
Teljes a félreértés.
A mentelmi jog és az előzetes letartóztatás fennállásának feltételei két különböző dolog.
Attól, hogy valaki parlamenti képviselőjelölt lesz, önmagában nem jelenti azt, hogy azonnal kiengedik az előzetesből. (függetlenül attól, hogy a törvény nem zárja ki, hogy jelölt legyen)
Ha ettől függetlenül a szökés-elrejtőzés, összebeszélés újabb bcs. elkövetésének veszélye stb. nem áll fenn, kiengedik előzetesből.
A mentelmi jog egyébként is az így folyamatban lévő ügyeknél nem jön szóba.
Szóval, nem eszik forrón...
A Jobbikon belül senki sem csapott össze. Budaházy meg a Kurucinfo sosem voltak a Jobbikon belül, Morvainak meg nem osztottak lapot, már csak azért sem, mert nem tagja a Jobbiknak, és semmi köze ahhoz, hogy a párt kit indít. Véleménye persze ettől még lehet, mint ahogyan a posztírónak is.
@gauche caviar: Basszus, én _eddig_ Jobbikostól nem hallottam még, hogy bárkit bele akarna löni a Dunába, ellenben egy MSZP-szimpatizáns (mellesleg zsidó) barátomtól igen, hogy a Jobbikosokat és a cigányokat kellene legéppuskázni... Orbánt meg kinhalállal megölni.
Ne zsidozzanak viszont cigányozzanak mert azok geci magyaroznak(is)
@latte: édes istenem hogy te mekkora idióta vagy!
de komolyan, az ilyen hozzád hasonló éjsötét barmok miatt szar hely ez az ország...

amúgy ne félj, ha 10 jobbikosra jutna 1 cigány az országban, nem ölnék halomra vidéken a nyugdíjasokat meg nem késelgetnének tízéves purgyék a blahán!

gondokozz már te barom!

szebb jövőt!!!!!
@turulfan: kimaradt egy "l" mert már nem láttam az idegtől...
Amúgy mi a "civil" foglalkozása Gyurinak, és mennyi adót fizetett már be az államnak az elmúlt 21 évben?
@gauche caviar:
Leszarom Budaházyt, tőlem megrohadhat a sitten, vagy sörhasat erszthet a Parlamentben, számomra érdektelen.
Én a "szociálliberális" társaságra értettem mikor soraimat írtam. Mondjuk, úgy vagytok Ti szoclibek, mint Kolompár Orbán, harcos (kisebbségi)emberjogi aktivista.
Egy rakás elvtelen, gátlástalan politikai kalandor, aki össze vissza szövetkezik, a szabad rablás reményében.
Most már az SZDSZ áll össze az MDF-fel, a két ősellenség! Gusztustalan!
Csak én olvastam a váci mártírt Náci mártírnak? :D:D:D:D:D
Ez alapvetően azért van a jobb(ik)oldalon, mert ott alapvetően az igazságszerető és igazságkereső emberek vannak. Ha ott valakire akár egy "pötty" is esik, rögtön elszabadulnak az indulatok. Ez tény és ez valóban mindig alááshatja az összefogást.

Ezzel szemben a ballibsi oldalon ilyen szentimentális "marhaság", mint igazság, tisztesség, becsület és hasonló "szitokszavak" nem tudnak gubancot okozni a szimpatizánsok szemében, mert ott lehet valaki tolvaj gazember, hazaáruló, gyilkos vagy bármi más, az nem tudja azt az ingerküszöböt elérni, hogy felhördülést okozzon, mert ilyen határ nem létezik. Nekik jó egy Veres, Gyurcsány, Hagyó, Drazsé vagy bármelyik gazember, hiszen ebben az országban csak gazemberséggel lehet meggazdagodni.

Tehát igen. Nem vitatom, a ballib oldal életképesebb, mert erkölcsi gátak nem léteznek, amik akadályozhatnák az érvényesülésben. Jó ez nektek gyerekek, rátok van szabva, élvezzétek, támogassátok továbbra is, mert ez továbbra is a jövő a számotokra!
@turulfan: Azok a "tízéves purgyék" pontosan egyetlen kissrác volt, évekkel ezelőtt.

A halomra ölt nyugdíjasok meg egy zseniális legenda, csak épp a magyar gyilkossági mutatók évek óta javulnak. Pl. 40 éve nem volt olyan kevés gyilkosság hazánkban, mint 2008-ban, amikor 147 emberölés történt.

A támadások száma nőtt, ez elég borzasztó, de te tudatlan vagy és rémhíreket terjesztesz.
@Egi78: ki az a "ti"? tehat mindenki mszp-s komcsizsidoberenc aki nem mondja azt, hogy szebb jovot, eljen szalasi?
basic human project.

@Nazareus: az erveles csaszara vagy.
alapveto hiba, hogy az ellenpelda hianya nem zarja ki a felvetes valodisagat, de a szemelyes peldakra valo hivatkozasbol kovetkeztetni az egeszre, alapveto ervelesi hiba.
tehat azert mert a te jobbikos ismeroseid nem lodoznenek a dunaba (vagy csak epp felreneztel amikor errol traccsoltak), de egy masik ismerosod meg igen(zsidokkal baratkozol?) meg igen, abbol egyenesen kovetkezik, hogy azok meg igen.
pfuhh, jo szanalmas kis erveles ez igy, aranyocsem.

tehat ha a kisocsemnek meg nincsen szakalla mert 8 eves, akkor a ferfiak nem szorosek, de mivel lattam a szakallas not a cirkuszban, igy hat igazabol a nok a szorosebbek.
valamilyen dijat szivesen atnyujtanek.
"neoliberálkommunista"
Ilyen van? Mi a faszt jelent? Csak ha látok egy neoliberálkommunistát, akkor felismerjem.

Ja, amúgy a zsindexbérencre szavaztam.
"szabad-e Budaházy Györgyöt megmenteni a börtöntől "

Budaházyt elítélték egyáltalán valami miatt?
@bastian:
Fappáns, szívemből beszéltél!
1, ne csúsztass egyfolytában légyszíves!!!
egy szóval sem mondtam, hogy régebben kevesebb emberölés volt!

2, akkor a "tízéves"-t javítom "tizenéves"-re, így azért már bővül a kör, igaz?

3, nem rémhíreket terjesztek, én a 8. kerületben élek és a saját szememmel látom, hogy mindent ellepnek és tönkretesznek a cigányok!
annyira szétbaszták a környéket és olyan sokan vannak már, hogy a lakásomat annyiért tudnám eladni, amennyiért 12 éve vettem!
ez neked rémhír bazdmeg, én ebben élek!
@Nazareus: Kevés jobbikossal beszélgettél... ajénlom figyelmedbe a szegedi Szalma László munkásságát ez ügyben ...
@gauche caviar: Nyilván nem azt mondtam, hogy minden Jobbikosra vagy minden MSZP-sre igaz a példám (persze, hogy barátkozom zsidókkal, semmi bajom velük). Azt akartam ezzel megmutatni, hogy

1. Meglepö módon az MSZP-sek is zsidóznak, csak róluk nehezebb elképzelni, pedig bizony. Sajnos.
2. Nem szabad általánositani a Jobbikról sem. Neked sem. Hogy töled idézzek: "az ellenpelda hianya nem zarja ki a felvetes valodisagat" :)))
Úgy tudom, a mentelmi jog attól a pillanattól lép életbe, ahogy megkapja a T. képviselő.
Az, hogy ő az előtte való életében milyen piszokságokat követett el más emberekkel (a "hazafiaival") szemben, nem számít.
Úgy tudom, őt akkor is felelősségre vonhatják...

De szívesen látnék a vasárnapi Naplopóban egy részt a féreg mindennapjairól, ahogy együtt ebédel rézbőrű testvéreivel, "hazafiaival".
@turulfan: Te késelős purgyékról írtál, ami nem igaz. Halomra gyilkolt nyugdíjasokról beszéltél, ami szintén nem igaz. Sajnálom, hogy ez történt a környékeddel, de ettől nem kellene h-a-z-u-d-n-o-d.
@inDIEkiller!: Nyilván nem beszéltem mindegyik Jobbikossal, de jópárral igen. Tudsz linket adni esetleg Szalma Lászlóval kapcsolatban? Mert nem fogok elutazni Szegedre azért, hogy beszéljek vele :)
@gauche caviar:
Hé kaviár, nagyon kérlek értsd már meg én nem mondok se jövőt, se szálasit, nem vagyok Jobbikos! Fogod,veszed????
Azért az mindíg egy kicsit megmosolyogtat, hogy a náci kártyát hamar előkapjátok ha valaki nem egy követ fúj veletek...
@tommybravo: egyszerűen nem értelek, de komolyan.

hány olyan hír volt csak az elmúlt néhány hónapban, ami arról szólt, hogy kiskorú cigányok késsel támadtak valakire?

hány olyan hír volt, ahol köztudottan 90%-ban cigánylakta faluban magyar nyugdíjast öltek?

ezek TÉNYEK, és én nem hazudok!!

és fejezd be a CSÚSZTATÁST!!!!
@Egi78: Hé Egi78, nagyon kérlek értsd már meg én nem mondok se jövőt, se elvtársat, nem vagyok Maszopos! Fogod,veszed????
Azért az mindíg egy kicsit megmosolyogtat, hogy a komcsi-libsi kártyát hamar előkapjátok ha valaki nem egy követ fúj veletek...
Ah, ez a turul-fan még a 8.-ker rol is hazudik. ha itt élt volna 30 évet, mint én, akkor láthatná, hogy a kerület sokat fejlődott az utóbbi években. Felújították az 56-ban szétlőtt épületeket, kevesebb a kutyaszar. Mégis mit basznak itt szét a cigányok, ezt nem is értem.. Vagy azzal basznak szét mindent, hogy léteznek, és látja őket az utcán? Borzasztó lehet..

A "késelős tizenévesekkel" mit csinálna a jobbik?
Tájékoztatlak kedves turul, hogy az emberölést ma is szigorúan bünteti a btk..ehhez nem kell nekünk semilyen jobbik, hogy ezt elintézze. Kösz nem.
Valójában nagyon kevesen tudják, hogy micsoda hatalmi harcok mennek a jobbikon belül, és a gárdában is. Most gondoljuk el, hogy ha bekerülnek a parlamentbe, micsoda hatalmi harc tör ki.
A fidesz azért nem törődik sokat a jobbikkal, mert nagyon jól tudja, hogy a ciklus végére már nem is lesz a párt, max. a frakciója. (a'la szdsz)
A szakmai háttérük már egyébként ennek áldozatul esett.
A kérdés inkább az, hogy segít, vagy árt e a jobiknak, hogy címlapon van minden ami a jobbik vesztéről szól, vagy az, ha W. ír a szélsőségesekről:)
mondjuk ha Totaw bármit leír az a mérsékelt jobbosoknál is agressiót szül.

A jobbiknak meg nincs vezetője és emeddig nem jelenik meg a színen egy karizmatikus vezető,aki a kell mint a trappolóknak mind az elitelleneseknek addig gyakorlatilag bármi okozhatja a bukást.
@turulfan: Nem értesz, mert megszűröd a valóságot. Olvasgass: forum.index.hu/Article/showArticle?t=9195720

Az hogy egy 10 milliós országban késsel támadnak valakire, messze nem egyenlő azzal, hogy a Blahán cigány purgyék késelgetnek. Hány magyar nyugdíjast öltek? Kurucinfót nem fogadom el referenciaként.

Én vettem a fáradságot, és utánaolvastam, te meg beveszel minden szart, amit elvtársaid letolnak a torkodon.
@turulfan: "hány olyan hír volt..."
"ezek TÉNYEK"

Te, én rengeteg olyan hírt olvastam a szinkronúszókról (egy szinkronúszókkal foglalkozó weblapon) Ebből tehát egyenesen következik, hogy a világ legnépszerűbb sportja a szinkronúszás.
Ezek tények.

De az neked kicsit sem gyanús, hogy egyik oldalról azt mondod, hogy egyre több nyugdíjast mészárolnak le, a másik oldalon meg az van, hogy csökken az emberölések száma? Ezt te hogyan egyezteted össze egymással?
@aww: 12 éve élek a rákóczi térnél egy kis utcában.

1998-ban 5m-ért vettem egy kis lakást egy szép belső udvaros házban.

az elmúlt évtizedben kicserélődtek az emberek, ma már mindennaposak a balhék és a lopások és a belső udvaron szinte egybefüggő a kosz és a szemétréteg.

nemrég hívtam egy ingatlanost, hogy el akarom adni a lakást, azt mondta, hirdessem meg 5,5-re és örüljek ha 5-ért leviszik!!!

tőlem gondolhatod azt, hogy hazudok, nem érdekel hogy a hozzád hasonló emberek mit gondolnak rólam!
@gauche caviar: Ezt a linket minek adtad ide most nekem? Nem értem mihez kapcsolódik.
@turulfan: Vannak olyan dolgok, amik a rózsadombról lejöve nem látszanak át a 40 millás luxuskocsi sötétített üvegén. Az általad említett dolgok ilyenek, ezért nem fogjátok egymást megérteni itt pár emberrel. Ők egy másik világban élnek.
@tommybravo: nekem ne linkelj indexet haver, az aztán a "hiteles" hírforrás, ahol a hagyó görénységeinek kitálalása helyett egy "szép volt" cikkel búcsúznak tőle...

és igen, azért "veszem be" a kuruc infó híreit, mert a SAJÁT SZEMEMMEL látom, hogy az igazat írják!
Budaházy aztán független jelölt lesz. Morvai parolázgat a tárgyaloban az MSZP-Veres sztárügyvéddel...Mert összenő az ami összetartozik.. vagy el se vált!
@turulfan: Nyilván végignézted az ööööösszes Blaha Lujza téri késelést is, ugye. Meg a halombagyilkolt nyugdíjasokat. Nem egy index cikket linkeltem be, hanem egy fórumot, ahova lelkes amatőrök gyűjtik a híreket. Épp csak ők a kuruc amatőrjeivel szemben valódi, alátámasztott, megerősített híreket gyűjtenek.

Szóval, hány gyilkosságot láttál saját szemeddel?

@newtehen: Ha mindenki ott lakna a Rózsadombon, akire a "magunkfajták" ezt rámondják, Rózsahegynek kellene hívni, egy szaros dombon el sem férne annyi ember.
a szavazás zseniális! :)
He-he. Csodálatos, ahogy a sok biorobot gyurikát védi, eszem a szíveteket! :D

Miért hazafi ez a csupor? Mert gondolt egyet és lezárta a hidat? A pajtásaival emberekre támadt, gyújtogatott? Ez a magyar virtus?

Ez a fenyegetőzés meg abszolút szánalmas! Hű de kurvára más lesz pár hónap múlva...
Persze.
@gauche caviar:
Én nem emlékszem, hogy egyzeris megemlítettem volna a kommentemben Budaházy-t. Én személy szerint nem támogatom, hogy ő bekerüljön, mert azt akarom, hogy ezt az országot megmentsék... És nem ő fogja...

Jó lenne, ha figyelnél, mielőtt válaszolt egy kommentre...

Hogy is írtad? Nem követelmény a jobbiknál a gondolkodás?

Nálad??

Amúgy meg, ha tetszik, ha nem, jövünk.
És ha van vaj a füled mögött, akkor jobb ha majd megijedsz...
Csak arról van szó valójában, hogy a bibsik féltik az előjogaikat, kivételezett helyzetüket, amit a jelenlegi hatalom biztosít nekik. Persze ebből a szempontból a fidesszel kapcsolatban sincsenek illúzióim, látva az összetételt.

Azt azonban kizártnak tartom, hogy a Jobbik ugyanúgy egy tollvonással 21 millió dollárt juttatna az adófizetők pénzéből a MAZSIHISZ-nek, mint 2007 végén Gyurcsány, csak, hogy könnyebben túléljék a válságot a "szegény" bibsik, míg a magyar kisnyugdíjasok a saját lakásukban fagynak meg.
Tisztelt magánérdekből-, profitérdekből-, politikai érvényesülési érdekből bértollnokoskodó Fideszes barátaim, akik 2002 óta Budaházy Úr segítségével próbáljátok az Orbáni-érát erősítendően Magyarország rendjét bomlasztani, egyszerre csak félelmetek támadt Budaházy Úr és társainak a következő négy évre gyakorol(ható) hatásaitól.

Olyan irónikus a helyzet, nem? Mintha már találkoztam volna valahol ezzel :)))

Hajrá Magyarország,
Hajrá magyarok!!
:)))
@tommybravo: Inged, hogy magadra vetted?
Tudod mindig az kiabál, akinek a háza ég...
Izé, egy kérdés:
Akit készre szerelt bombával, az előre tervezett akció napján kapnak el, az miért is szabadságharcos? Aki bárkit, ideológiától, vélekedéstől, stb. függetlenül ilyen sunyi, alamuszi ezközzel akar elpusztítani az nemhogy nem szabadságharcos, simán nem is ember!
Pártállástól függetlenül rohadjon rá az összes hasonlóra a műanyaglakat!
@gauche caviar:
Frappáns.
Ad 1. Te jöttél szálasival.
Ad 2. Nem komcsiztam, még véletlenül se, mert az mszp-(mára már halott)szdsz-nek semmi köze a kommunizmushoz.
Ad 3. Elég vérmesek a blogjaid, akkor ezek szerint lelkes baloldali idealista vagy?
De végül is mindegy, az eredeti téma szalagcím:
Mikor esik szét a jobbik, hát nem most és nem is a következő választási ciklusban.
De az SZDSZ-MDF már most szétesett, az mszp pedig olyat bukik 94-ben az MDF.
Hiába a kapkodás a sok csúsztatás, a lejáratás.
Hiába a sok óriásplakát szerte szét dobálva az országban és Bp.-n csak az ellenszenvet növelik.
Épp úgy mint az SZDSZ "zseniális", gyűlelet keltő, arogáns plakátjai pl. a kopasz mexikói ketrecharcosos (tényleg hátha bepereli a liberálfiúkat), az EU képviselői választások előtt...
Briliáns ingyen, reklám volt a Jobbiknak!!
@tommybravo: nézd, valahogyan be kellene fejezni ezt a vég nélküli vitát.

szerintem rohadtul nem mennek rendben a dolgok az országban, én változást akarok és a jobbikra ikszelek tavasszal. erről ennyit.

egyébként válaszolva a kérdésedre, egy gyilkosságot sem láttam a saját szememmel, igaz, de gondolom az általad linkelt statisztikákat sem saját kezűleg készítetted el.
például honnan tudod, hogy a tényleg csökken a gyilkosságok száma? csak azért mert a ksh azt modja??

oké, tudom, erre is meglesz a válaszod.
elolvasni el fogom, de már nem reagálok rá, fejezzük be.
@newtehen: Tudod, te újmarha, egy rendes országban az emberek a "közösség" érdekében is kiállnak, nem csak a saját követeléseik mellett. Ez az úgynevezett civilkurázsi, ha nem túlzás ilyen éételmiségi kifejezéssel megsértenem a füledet. Nem laktam soha Budán, de még Budapesten sem. Szóval annyira az ingem, amennyire mindenki másé.
@turulfan: A Rákóczi tér környéke 12 évvel ezelőtt is nagyon gáz volt, ezt a de megváltozott az utóbbi időben... dumát olyanoknak meséld akik még nem jártak Pesten!
@turulfan: Persze, csak ha a jobbikosok a cigányokat verik, addig ki fog dolgozni?
Szégyellem magamat, hogy ebbe az országba születtem. Ég a pofám, amikor külföldön megkérdezik, hogy hol születtem. És én kérek elnézést, amiért teret kaphat egy ilyen elmebeteg nagypofájú senkiházi, mint ez a budaházy nevű utolsó suttyó.
@Trejo: Sőt, akkoriban az a környék a mindenfelé strichelő kurvákról volt híres, ami azért ma már nem jellemző. De legjobbikos barátunk majd elmondja, hogy hány magyarverést és tömeggyilkosságot látott az ablakból.
@Trejo: minden környező utcát úgy ismerek mint a tenyeremet, nekem te ne magyarázz arról a környékről :)

amúgy fogadok egy ezresbe, hogy nem vagy pesti...
@turulfan: És hány olyan hír volt, hogy _nem cigányok_ öltek, loptak, csaltak? Segítek: attól, hogy ezt nem mondják be a híradóban, attól még ugyanúgy létezik a _nem cigány_ bűnözés is. Ha bűnesetekről van szó, nyilván nem fogják kihangsúlyozni, hogy "Kedves nézőink, _nem cigány_ elkövetők kirabolták XY bankot."
@turulfan: Igen, azért gondolom, mert a KSH ezt mondja. A gyilkosság nem az a műfaj, amiben nagy lenne a látencia, a be nem vallott arány. Késelésben, rablásokban, erőszakban van ilyen, de a gyilkosságok elég hamar kiderülnek, ott nem teheti meg a rendőrség, hogy eltussolja. És a KSH az a cég itthon, amelyik az ilyesmi számontartásával foglalkozik, nem a kuruc szerkesztői, akik minden agyrémet lehoznak függetlenül annak igazságtartalmától.
@Chariot33:
Kire gondoltál? Mert Budaházynál nem találtak semmilyen bombát.

Nekem személy szerint nem szimpatikus Budaházy, leszarom nagy ívben, de:

Ő, meg a Jobbik sose tartoztak össze, ezt nem tudom milyen alapon jelenti ki bárki is.

8 hónapja előzetesben van, mindenféle bizonyíték nélkül, és ez elég gáz, mert ezek szerint bárkit simán lecsukhatnak csak azért, mert ki nmerte nyitni a pofáját.
Én azért még nem kezdenék pezsgőt bontani a szerző helyében. Ha majd valamikor a Jobbik szét fog esni, ami önmagában nem elképzelhetetlen, akkor ez nem jelen életciklusában fog megtörténni. Ugyanis, ha tetszik ha nem, a Jobbik még felfelé ívelő pályán van. A nagy összeveszések pedig az utolsó kenet feladása előtti napokban szoktak megtörténni. Lsd SZDSZ (MDF) mint tökéletes példa. Ha tetszik ha nem, ez a választás nem várt sikereket fog hozni a Jobbiknak. Vastagon benne van a kormánypártok balfaszkodása, ezt tessék nyugodtan felvállalni. 8 év ekkora elkúrtuk nélkül a Jobbik 2-3% körüli pártocska lenne. Még lehet is, csak nem most.

Mint minden pártban, itt is vannak és lesznek konfliktusok. Főleg a választások után, amikor a kemény mag és a parlamenti demokráciához idomult képviselők számon kérik egymást. Persze nem törvényszerű hogy MIÉP sorsára fog jutni a párt, akár hosszabb távon is megmaradhat valahol 5-10% között. Ez nem azon múlik ki mit szeretne, óhajtana. Nem az ilyen cikkeken múlik, de ezt a részt bízzuk a jövőre és a politikusokra. Majd ha Ők is elkúrják akkor együtt ünnepelhetünk a Kossuth téren. Addig csak marad a nyálcsorgatás. Egy Budaházy kevés ahhoz hogy szétszakítson egy pártot. Nyilván ennek a vitának nem a nyilvánosság előtt kellene lezajlania, de a transzparencia jegyében látható ki kivel és mivel, mi mellett van és foglal állást.

A lényeg mellett viszont sikerült ismét elsiklani: MENTELMI JOG
Miért jó ez? Hogy Kolompár, Dávid és Gyurcsány féléket ne lehessen számon kérni. Ők csikicsukizhatnak, de a gonosz náci már ne tegye mert erkölcstelen? Inkább ezt a jelenséget kellene kezelni, egyszer és mindenkorra szabályozni úgy hogy ne legyen kijátszható SENKI számára. Minden más csak üres hőbörgés, semmivel sem különb mint amit a radikálisok produkálnak egymás között.
@tommybravo: a tér az mindig is hányadék volt, régen a kurvák miatt, az utóbbi pár évben pedig a tátongó metró gödör miatt!
én a környező utcákról beszélek (egyébként a rendőrőrshöz közel lakom, ha tudod hol van)

és igen, jobbik szavazó vagyok, vállalom!!

de Te, milyen szavazó vagy? kíváncsi vagyok, mered-e nyíltan vállalni?
@turulfan: hülyeséget írok, nyilván nem fogod vállalni.
ti bújkálásban mindig is jók voltatok...
@turulfan: Ez nagyon gyenge volt pajtás. Volt szerencsém arra járni többször az elmúlt jó pár évben.
Gondolom nem véletlenül költöztél pont oda! :D
@turulfan: Nem tudom, hol van ott rendőrörs, mert bár a 8. kerületben dolgozom és oda jártam iskolába, sosem volt konkrétan a Rákóczi tér környékén dolgom. Mit számít az érvelésem szempontjából, kire szavaztam? Ez nem bátorság kérdése, viszont félrevinné az egészet. A legutóbbi (EU) választáson pl. nem voltam, mert hideg volt és nem volt kedvem kimenni a lakásból.
noha nem vagyok jobbikos (nem vagyok én semmi se), meglehetősen viccesnek találom, ahogy a szerző osztja az észt a magas lóról, lesajnálóan.. elfelejtve az a parányi tényt, hogy az összes eddigi párt nagyon csúnyán leszerepelt ebben az országban.. kis amatőr szarkupacnak tartja a jobbikot, de arról mélyen hallgat, hogy az összes többi meg szarbazüllött, nepotista, korrupt mocsoktenger.
@Bukowszky: Mert ennek a cikknek pont nem az a témája. Ha a rántottáról írna, akkor is felhoznád, hogy "de miért nem ír a rántott csirkéről?". Nem lehet mindig mindenről írni.
Elolvasva a hozzászólásokat,ami inkább már hőbörgéshez hasonlít,az az érzésem nem is tudják sokan mit is akarnak.
Talán még emlékszünk rá ,1990 ben az előző évtizadekhez képest valami változott.
Legalábbis az,hogy rengeteg új nevű párt indult a választásokon.
Mert előtte volt a Hazafias Népfront meg a Hazafias Népfront,és a Hazafias Népfront jelöltje.
Aztán letisztult mert letisztították és maradt talán 4 illetve 3 vagy már annyi sem.
Jól bebetonozták magukat a hivatalokba ,jól eldagonyáznak,miközben tönkrement minden.
Egy biztos, ezeket a pártokat az okos,meg a kevésbbé okos választók választották oda ahol vannak.
Most felszínre került egy újabb párt neve a választások kapcsán és sokan be vannak sz....va,most megy a riogatás:"jajj csak nehogy bekerüljenek!"

Szándékosan nem neveztem egyetlen párt nevét sem nevén,mert akárki kerül a parlamentbe,a választók juttatják oda.
Aztán ,hogy mi lesz vele utána kiderül.
a szerzo nickje: baum. es mar nem is kell semmit hozzafuzni.
@tommybravo:
Az írás első sora is egy tudatos csúsztatás:

Összecsaptak a Jobbikon belül....

Nem csaptak össze a Jobbikon BELÜL, a kuruc javasolta Budaházyt a jobbikos listára, a Jobbik meg mondta, hogy nem.

A kuruc infót sokan szándékosan azonosítják a Jobbikkal, de ez egy tudatos csúsztatás/hazugság.
Budahazynak mar reges regen a bortonben lett volna a helye.
A hivatalos szervek joindulatanak koszonheto, hogy ennyi ideig jatszhatta buntetlenul a gyermekded jatekait.
@Analyzer: A tiéd meg Anal-íz-er. Ehhez mit lehet hozzáfűzni? Talán csak annyit, hogy ész nem kell egy jó kis zsidózáshoz, szarfej.
@k.o._laci:
Nálad a pont K.O.!
Végre nem a személyeskedés posványába sülyedtt dialógok gyors egymás utánban.
Igen ha a Kolompár, Dávid, Gyurcsány, Kóka féleket mered számonkérni a stiklikkel, akkor elő az aduász antiszemita-rasszista-náci kártya, úgy is mindent visz a médiában mindenképp.
Éljen a mindenható csodás liberalizmus,itt mindent szabad, mármint az egyenlőbbeknek.
Kis kitérő, hogy a Jordán parti közel-keleti foszforbombát dobálgatós kis országban csak exportcikk, hazai fogyasztásra nem ajánlott.
@anti_troll: Elég nagy a ködösítés ezért nem tudható, hogy a Magyarok Nyilai bombagyárosa csak baráti viszonyt ápolt-e vele, és akkor csak rossz helyen volt és rossz időben, vagy aktívan együttműködtek, és akkor ott van, ahová való.
De ameddig a gyanú alapos (és erre szinte semmilyen megerősíthető infó sincs, se pro, se kontra) addig mindnképp benn illik tartani! Ha meg tisztázták akkor ki kell engedni!
De az, hogy a szocik trükköznek a mentelmi joggal az senkit nem jogosít fel arra, hogy ezt a "szokást" a saját kutyánk kölkének védelmében átvegyük. Ez egy picit tán kettős mérce alklalmazása volna, nem? :)
az ilyen nagyon értelmiségi, paraszthőbörgőjobbikosokatlenéző posztokhoz érdemes megtanulni a helyesírást, úgy hitelesebb. Budaházyé és nem Budaházy-é.

üdv: egy nyelvtannáci
@tommybravo: Az a baj, hogy ilyen gondolkozásmóddal értelmiséginek sorolod be magad. Ahelyett hogy a valós problémákat Vennéd elő. Mivel sosem említettem még hasonlót sem, mint ami a hőbörgésed tárgya, igazán furcsán, lassan hátrálva szemlélem a dühkitörésed...
@twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX: na a prohardveren már senki nem volt kíváncsi a béna írásaidra, erre idejössz osztani az észt?

amúgy láttam rólad egy régi fotót még a ph-n, hát mit mondjak, ekkora kampós orral díjat lehetne nyerni...
@Chariot33:
A Jobbik célja hogy eltörli a mentelmi jogot?
Felvette a Jobbik Budaházyt a listára?

Akkor most mi is a kérdés?

Még egyszer: Budaházynak semmiféle ideológiájával vagy tettével nem értek egyet. HA bűnös, csukják le. Ha nem engedjék el.

Viszont ne tartsák előzetesben bizonyíték, meg tárgyalás nélkül, mert ez is a hatályos törvényekkel való visszaélés nemigaz?
@newtehen: Írod: "akinek nem inge..." Nekem nem ingem az okos megjegyzésed a rózsadomblakók lesötített kocsiból kinézése. De úgy gondolom, hogy fel kell szólalni az ilyen baromságok ellen akkor is, ha az ember (én) nem személyesen érintett. Ha neked ez nem tetszik, akkor legközelebb senki ne szólaljon fel a "legyilkolt falusi nyugdíjasok" miatt, mert ebben sem lehet senki személyesen érintett.

Nem dühkitörés, csak véleménynyilvánítás. És nem magamat neveztem értelmiséginek, csak a kifejezést, amit használok. A kifejezést, ami láthatóan megakasztotta a szövegértésedet.
@newtehen: "a rózsadombról lejöve nem látszanak át a 40 millás luxuskocsi sötétített üvegén."

Igen, és akik ilyenekben élnek, azok itt ülnek és kommentelnek.
Köszöntsük együtt nagy tapssal akkor nem is tudom..Gyrucsány Ferencet? vagy ki ülhet itt kommentelni a 40 millás luxusautóból...

@Egi78: Akkor meg? Nem értelek. Felsorolod, hogy a rossz pártok eltűnnek a süllyesztőben és újak lépnek a helyükre. Hol itt a baj? De komolyan. Nem ez mutatja, hogy igen is működik a demokrácia? (mert a jobbik rendszeresen a demokrácia ellen is felszólal "erős vezető" meg hasonlók).

@Trejo: én laktam a rákóczi téren, meg a práter utcában is. Még élek, pedig nem vagyok "tezsvír".

@Flora_kisasszony: hazugság. a bkv-nál is cigányok sikkasztottak. bankot is cigányok rabolnak. ja nem. akkor ez tipikus magyarbűnözés.
@Bozdurgán: Én liberális vagyok, de Tóta idiótaságai nálam is agressziót szülnek :)))
@anti_troll: a jobbik meg a kuruc akkor nem tartozik össze amikor a kuruc ciki a jobbiknak.
ha kapóra jön, akkor még linkelik is.

szóval megint csak azt tudom mondani, hogy Eurázsia mindig is Óceániával állt harcban.
@fourgee: pedig patent jól összefoglalta:
"Ön könnyen eldöntheti magáról, hogy hova tartozik, ha meggondolja, hogy mit szeretne jobban: ha nagyobb autója lenne, vagy ha a szomszédjától elvennék az övét. Ha az utóbbi, akkor ön náci, esetleg bolsevik, de mindenképpen szarember. Lehet lelépni."

w.blog.hu/2010/02/03/vilagositsd_fel_gyermeked
@Bukowszky: "a szerző osztja az észt a magas lóról, lesajnálóan.. elfelejtve az a parányi tényt, hogy az összes eddigi párt nagyon csúnyán leszerepelt "

Jajj, hát nem tudtad hogy nem szabad bizonyos emberek hibáira felhívni a figyelmet mert megharagszanak, meg egy egész kommentelő csapat áll mögöttük? :)))
@tommybravo: Értem. Ezek szerint a ha Te írsz valamit, akkor az vélemény nyilvánítás, ha én, akkor az csak egy baromság, ami ellen fel kell szólalni. Értem én.. Kettős-e a mérce megint?

@gauche caviar: Tévedsz, ha azt hiszed, csak GYF-nek van 40 millás kocsija. Ha megnézed a vagyonnyilatkozatát, akkor láthatod, hogy Neki nincs is...
@gauche caviar: Hát, jó sok f.szságot ír a linkelt szövegben... Szívesen elbeszélgetnék vele pár korsó sör mellett, viszont ingyen pendrive-ra gyúró "bérkommentelők" mellett nem. :)
@gauche caviar:

Úgy összetartoznak, mint a pinty.
Morvai is csak biztos csak véletlenül volt ott a Tomcat vs Molnár Balázs peren.
Novák meg elméletileg szerkesztő a kurucon.
@gauche caviar: Arra próbáltam finoman célozni, hogy a prostik miatt költözött oda. :D
A szavazas az nagyon ott van, berenc! ;)

Van igazsag abban amit irsz. Ott van ugye a klasszik oszt meg es uralkodj modszere.
@newtehen: Egy vitában vélemények ütköznek, amiket tényekkel támasztunk alá. Amikor rossz érveket használsz, vagyis hamis tényeken alapul a véleményed, arra rámutatok. Ez a kettős mérce dolog pedig annyira elcsépelt... Vitázz az érveimmel, támaszd alá a sajátjaidat, de ezeket a közhelyeket tegyük félre. Az nem kettős mérce, hogy aki (ne adj isten) nácinak nevezi a széljobbot, az rögtön zsidóbérenc? Most akkor zsidóbérencezni szabad, de nácizni nem?
@gauche caviar: inkabb csinald meg a tesztet, hogy neked mi a fontos:

partvalaszto.atw.hu
szanalmasak ezek a fizetett, pufajkas blogok.

pfeeehj mocskos gecik....
@aww: "A »késelős tizenévesekkel« mit csinálna a jobbik? Tájékoztatlak kedves turul, hogy az emberölést ma is szigorúan bünteti a btk..ehhez nem kell nekünk semilyen jobbik, hogy ezt elintézze."

1. A késelős tizenéves nem szükségképpen öl.

2. Azt, aki klubban bunyózik, és így ereje ismeretében előre megfontolt szándékkal halál okozó, csoportosan elkövetett testi sértésben vált bűnössé, a szigorú Btk. a bíró révén felfüggesztett szabadságvesztéssel büntette.

3. Kiskorút nem büntetnek a tettéhez illő szigorúsággal, mivel "nincs tudatában tette súlyának", így gyámhatósági felügyelet alá helyezik, esetleg külön bírói ítélet alapján intézetbe viszik. Ahonnan büntetlenül szökhet meg akár minden nap, késelni egy kicsit.
Akkor esik majd szét a jobbik, ha a különböző " változást akaró " emberek rájönnek, hogy nagyon nem egyformán akarják a változást. Az egyik szárny pl radikálisan tiltani- irtani akarja a zsidókat, cigányokat, a másik része tényleg csak valami normálisabb országot szeretne. Na , ekkor fog szétesni a jobbik.
Nem jelent meg a kommentem, a próba csak ennek szól.
@fullánkhegyező: ja, olyan jól tönkre ment minden, hogy az életszínvonal kb a 10-szerese az 1989 előttinek. Nőtt a várható életkor, a fogyasztói javak, a megtakarítások, stb. Szabadon lehet külföldre utazni, házibulit rendezni és szabadon szidni a rendszert, majd pártot alapítani, hídat foglalni, székházat felgyújtani, félkatonai szervezetben masírozni.
Ez aztán maga a földi pokol.

Ami változott 1989 előtthöz képest, hogy a jövedelmek közötti különbség nőtt. Ez nem jó természetesen )pláne annak aki mondjuk a cigánysoron él, folyóvíz és fűtés nélkül), de apokalipszist vízionálni azért mert csak a 110 centis lapos tévét tudjuk megvenni és nem a 150-est...
A híren marhára felhúztam magam. Itt van előttem a Jobbik kerületi választási beajánlkozása, amelyen ez áll: "Egyetért-e Ön azzal, hogy: ... a képviselők visszahívhatók legyenek, és a mentelmi jogukat el kell törölni?" Ilyen hamar hazugságba keveri magát a Jobbik, ennyivel a választás előtt? Én szarok Budaházyra, Nagy Imre is attól lett hirtelen jó ember, hogy kivégezték, viselje a mártíromságot büszkeséggel, úgysem fog örökké ott rohadni. Pedig lehet, hogy megérdemelné, ezt nem tudom. De hogy a Jobbik képviselőjelöltje segítsen neki a mentelmi jogot önös érdekre kihasználni, az óriási disznóság. És óriási öngól a Jobbiktól, én őket támogattam volna. Most marad a felpuhult, egyre megbízhatatlanabbnak látszó Fidesz. Amivel rosszabbul járunk.
@tommybravo: kedvemre valo, mikor a fajtad horog! :) ugy tunik bizonyos tendenciak alapjan (franciaorszag, uk, usa), egyre jobb kedvem lesz, es ehhez le sem kell hogy "szarfejezzelek". :)
@Nazareus: mar sokszor megcsinaltam, mindig az jon ki, hogy nemzeti liberalis vagyok, masszivan konzervativ gazdasagi, es erosen liberalis emberi jogi szemlelettel.

akkor en most kire szavazzak?
@Analyzer: azt értem, hogy Anál de mi az az Yzer?
@Androsz: Nem értelek, a Jobbik nem támogatja Budaházy jelölését és hogy a mentelmi jogot használja.
@gauche caviar: Gondolom kijött, hogy kire szavazz :)
@Analyzer: Mégis mi a fajtám, te széplelkű poéta? Vagy a sorok között kellene olvasnom, mert gyáva vagy leírni a véleményed? És mégis miből gondolod, hogy bármit is tudsz egy internetes hozzászóló "fajtájáról"?
@gauche caviar: meg szep, hogy erted az "anal"-t, hiszen a tukorbol az nez vissza rad, es nyilvan nem erted a teljes szot - mert buta vagy. :)
@Nazareus: nem tamogatja...?

Updateelj!

"A Jobbik alelnöke a békesség kedvéért felajánlotta saját XI. kerületi választó körzetét az előzetesben ülő Budaházy Györgynek."
index.hu/belfold/2010/02/03/novak_elod_atadja_valaszto_keruletet_budahazynak/
@Analyzer: a, bammeg, buta vagyok min' az allat.
de legalabb nem olyan szanalmas kis pocs, mint te :)

szerintem a temabol kihoztuk a maximumot, de nalad a riposzt lehetosege, elj vele.
@Analyzer: Ha a "baum"-ból képes voltál levonni következtetést a cikkíróra, mi is levonhatjuk azt a nyilvánvalóan megalapozott következtetést, hogy szereted az anált, te kis pajkos. Nem gáz, csak meg ne tudják a "tudodkik".
@gauche caviar: Nem hallottam eddig a dologról. Nem örülük neki, bár szerintem inkább a Budaházy mint Novák Elöd :-)
@tommybravo: onnan gondolom, hogy sokat olvaslak, es megokosodtam! :) mellesleg valoban csunya dolog, hogy ilyesmiket irok, hiszen valojaban halasnak kellene lennem az ilyen szorakoztato posztokert, es az olyan polihisztorokert, mint .....mint mondjuk te, akik persze ket kezzel szorjak az eszt, mint a frutit, es vehemensek magyarazzak a butabbaknak onmagukat. szoval. elnezest!! :)
@gauche caviar: a-aaaa, en mar megtettem a magamet, meg mindig te jossz! (hacsak ez az onvallomas nem szamitott riposztnak) ;)
na, mindegy, akkor megyek. jo volt veletek! aztan jok legyetek! :)
@gauche caviar: Továbbra se értem a dolgot, Novák Elöd felajánlotta a saját helyét. Na és? A Jobbik vezetösége meg nem fogadja el az átadást és annyi. Még jópáran felajánlották a helyüket Budaházynak, de ettöl még nem lett jelölt. Tehát továbbra is úgy látom, hogy a Jobbik nem támogatja Budaházy jelölését a szineiben. Ráadásul az is furcsa, hogy pont Novák képviselte a legkeményebben azt, hogy Budaházyt NE vegyék listájukra és ne éljenek a mentelmi jog eszközével.

Valaki nagyon kavarja itt... nem tudom, az index honnan szedte azt a hirt, amit linkeltél, mindenesetre a Jobbik honlapján nem találtam nyomát hasonlónak.
@gauche caviar:
Szerinted nem ment tönkre semmi?
Még az életszínvonal is nőtt szerinted?
Naja persze nem tudom hol élsz,még igazad is lehet.Lehet hogy ,hogy Rózsadombon,vagy közelében.
Talán van megbízható közbiztonság?Talán még hiteles ,példaértékű oktatás is?Van megbízható,következetes joggyakorlat?
Amit én akartam jelezni hozzászólásomban csak annyi,hogy most nem egy párt létezik bárhogy szeretnék ezt sokan,(akárhogy is hívják a pártot)
Most van egy párt aki kopogtat,ahogy mondja magáról rendet akar,és ezt majd a választók eldöntik ,ha elhisszük,hogy a választásokon minden tiszta lapokkal megy.
A veszély abban van,hogy a csőcselék mindig oda somfordál ahol lehet fröcsögni.
"Eleve az összetartó ereje az ilyen radikális hőbörgő társaságoknak a bizalmatlanság, a kisebbségi érzés másokkal szemben."

szerintem az szdsz-t a szifilisz tartja össze. esetleg a vérfertőzés.
vagy várjatok kiről van most itt szó?
Ha ez összejön B-nak, akkor ez lesz az első alkalom a magyar történelemben, hogy valaki csak és kizárólag, nyíltan vállalva, azért indul hogy kihasználja a mandátummal járó mentelmi jogot, így kibújva az igazságszolgátlás karmai közül?
Egyébként fél-egy éve van a Jobbiknak az összeomlásig, nagyon függ attól, hogy Viktor az önkori választások előtt ráér-e velük foglalkozni, vagy csak az utánra hagyja őket.

Sok rosszat lehet mondani Viktorra, de megbízható kiszámíthatósággal darálja le maga körül a béna kis pártokat.

Bár ha Áprilisig arról fog szólni a hírek hogyan akar visszaélni a mentelmi joggal a jobbik, akkor nem lesz szükség rásegítésre, kipurcannak maguktól is.
Mentek a levesbe. Ezt a pár hetet törökülésben is kibírjuk. (És köszönöm, hogy vannak akik humanitárius okokból törölgetik itt néhány nemzetrontó verítékes homlokát.)
@Nazareus: Nem érted? Mondott vagy írt-e Budaházy olyat, hogy a jelöltség segítségével szeretne kiszabadulni az általa igazságtalannak nevezett fogságból? Ezek után Novák Előd, annak a pártnak az alelnöke, amelyik a kampánya alaptételeinek egyikében a mentelmi jog eltörlését tervezi, ezzel lényegében ígéri is, felajánlja a saját képviselőjelöltségét Budaházynak. Mit lehet ezen nem érteni? A párt alelnöke, mellesleg első számú propagandistája talán nem veszi észre az ellentmondást? Ezek után mennyire vegyük komolyan a többi ígéretüket?
@fullánkhegyező: hát hiába nehéz elfogadni, de az utóbbi 20 évben jobban élünk ebben az országban, mint valaha a történelem folyamán.
A számok, statisztitkák, adatok ezt mutatják.
Hogy most ehhez mi egy frusztrált és depressziós nép vagyunk akik nem akarják felfogni, hogy a kurva nagy önsajnálat mellett azért felépült pár autópálya, irodaház, pláza meg miegymás, az már csak és kizárólag a saját bajunk.

De ha gondolod, ruccanj le Albániába, ott lecsekkolhatod milyen az amikor mindent változatlanul hagynak.
Szavazás üt! :)
Morvait kilehet húzni ha igazat mond a Tomcat és egyik szerkesztője a kurucnak (ami ha igaz durva: jogot sárba tipró jog oktató)

Szerintem Vona lesz, mikor rájön, hogy Morvai hisztijei ártanak az országnak (ez nem hiszem, hogy túlzottan zavarná) és a Jobbiknak, és ezért kirúgják.

@gauche caviar: olvasd el TWA mai posztját miért nem fog ez bekövetkezi. Röviden: Kezelhetetlen, féktelen, öntörvényű, kaotikus. Nem politikusnak való. Nem akarják maguk közt látni.

@ó jaj: Pont ez a bedarálás vár a Jobbikra is. Mielőtt még jobban a fejére nőnének.

Üdv:
www.kitvalasztanal.hu
Tippelős, szavazós választási oldal
@Nazareus: tényleg nem értem mit nem értesz ezen.
a jobbik asszondja a mentelmi jog szar, mert megússzák vele a bűnösök (akikre kb ugyanannyira bizonyították rá, hogy bűnösök mint Budaházyra).
Erre nosza, gondolják, ők is élnek akkor ezzel a lehetőséggel.

ez a mentelmi jog mögé bújás nem nagyon jön össze a hősi eposszal amit Budaházy köré szőttek.
Ha Budaházy annyira tökös gyerek, akkor álljon ki a börtön ablakába (...) és széttárt karokkal üvöltse a világnak, hogy ide lőjjetek, akkor is vállalom az igazamat.
De hidat lezárni, emlékművet rongálni, aztán bújcsizni a mentelmi jog mögé minden csak nem epikus.
@kitvalasztanal.hu - Tippelős választási oldal: A Budaházy megtette, a Budaházy mehet.

csak a pletyka kedvéért: mi van mostanában a Tomcat fiúval? Nagyon eltűnt ő a szemek elől, pedig régebben milyen nagymenőben tolta vállán a kamerájával.
Felpörgött a póló biznisz? Vagy valami más biznisz? Netán politikai-seres márijás biznisz?
Olvassatok Kuruc.infot,Szentkoronaradiot...
Novák,Budaházy,Libényi...
Már nyírják egymást...,kurva jó...
Végre megint izgalmas a politika...
Hajrá,hajrá..:-))))
@gauche caviar: Most nem a mogyorók nyilasai terror-csipetcsapat fővezérség okán van benn? Mintha a hidas műsor, meg az emlékműves is már lefutott volna.

Amúgy bármekkora agresszív taplónak is tartom szegény ürgét, bevallom, kicsit sajnálom. Sok esztendőt fog eltölteni dutyiban, és az én túl szolidáris szívem még azokat is sajnálja, akik amúgy teljesen megérdemlik.
@gauche caviar: azt nem értem a dolgon, hogy nem élnek vele de az indexen mégis úgy jelenik meg, mintha élnének vele és te is úgy értelmezed.
@zuttyi: Én ennek nem örülök annyira. A végén még április előtt kinyírják magukat, pedig arra jók lennének, hogy megakadályozzák a 2/3-ot.
@Androsz: "Ezek után Novák Előd, annak a pártnak az alelnöke, amelyik a kampánya alaptételeinek egyikében a mentelmi jog eltörlését tervezi, ezzel lényegében ígéri is, felajánlja a saját képviselőjelöltségét Budaházynak."

Ezt nem értem, mert erre vonatkozóan kaptam ellentmondó információkat. Eddig egyedül az index cikke utalt ilyesmire, de NE keverd össze a párt egyik emberének az akcióját a párt hivatalos álláspontjával. Hiába ajánlja fel akárki a helyét, ha azt nem hagyják jóvá.
@ó jaj: bocs,de nem érdekell,a 2/3-úgy sem lesz meg...
De,hogy ezek eddig egymás f.szát szopták,most meg ahogy egymásra fröcsögnek,egyre erősebben,hát ez:

Gyönyörőőőőőőő....:))))
Parlamenti lét hozhat változásokat a Jobbik életében... a régi bázis egy részének biztos nem fognak ezek majd tetszeni. De esetleg találhatnak új támogatókat is.
Bocs:

Gyönyörűűűűűű...:)))))
Nem szorosan ide tartozik, de ezt olvastátok???

Ha jól értem, ez pont olyan mint a Magyar Gárda.
Csak éppen Londonban... Ja, és a Zsidók hozták létre... És nekik szabad...

Ej, de csúnya dolog a kettős mérce...

kuruc.info/r/4/54018/
@Nazareus: párt meg a párt emberének a véleménye... na ezt a műsort már hallottuk, a fideszes luvnya aki szerint betegség a homoszexualitás, ő is csak a magány véleményét mondta el, nem a párt hivatalosát... szánalmas szar képmutatás.
érdekes, hogy közben meg a Mádit úgy lecsapták mint vak a poharat amikor kibüfizett egy "magánvéleményt".
Tényleg próbáljuk már meg elfogadni, hogy a politikus nem egy reggel 8-tól délután 5-ig tartó műszak, hanem 7/24-es, életforma, nincs magánvélemény meg pártvélemény. Ha Orbán Viktorról kiderülne, hogy úgy egyébként gyengéd szálak fűzik az afgán agarához és rendszeres légyottokon élnének nemi életet, akkor ez jó eséllyel okozna nehéz pillanatokat számára, pedig hát csak a magánélete... ugye...

@MCsaba: csak klasszikusan annyi van, hogy a tétnélküli bekiabálásból most át kell menni a felmutatunk valamitbe, ami kívülről nyilván mocsok egyszerűnek tűnt, de osztán mégsem elég a lőcsös fasszal csapkodni jobbra-balra.
Sok párthívnek elég lesz az egy-két évig, hogy mindig lesz hirtelen felfűtött művház, meg önkormányzati kisbusz amivel lehet vinni a szarokat egy kis fasisztázásra, meg ingyér lesz a telefon. Aztán majd amikor az ő híveik kezdik el kérdezgetni, hogy ejj ugyan mikor is kezdjük már azt a kúva nagy elszámoltatást, és erre semmilyen épkézláb válaszuk nem lesz csak annyi, hogy "már csak egy kicsit kell kibírni", na akkor derül ki, hogy Nem Lehet Más a Fasizmus, és ugyanazon disznók eszik meg őket, akiknek a hátán most a parlamentig kapaszkodnak a hideg ujjaik.
Ennyi nyomorúságos kommentet már régen láttam egy kupacban. Szerintem elment az eszetek.
@gauche caviar: Jössz itt a lapostévével és a szegénysorsú, elesett dzsipókkal. Szerintem azt sem tudod, hogy a cigánynak melyik az eleje és melyik a háta, a cigóputrit pedig összetéveszted a kerti árnyékszékkel. Itt, Borsodban nem kevés van e "világkedvelt" kisebbségből, szívesen megmutatom neked, hogy hogyan is élnek. Meglepődnél, hogy minden szegínroma putri oldalán ott figyel a tányérostévé. Szép kontrasztot ad a hullámpapírból készült "ablaküveggel" és az udvar közepén nagydolgozó családfenntartóval.
Osztod itt puszipajtás barátaiddal az észt a légből kapott hülyeségekről, a "tényszerű" indexet példának hozva. Én láttam azt a 92 éves nénit, aki történetesen jóbarátom édesanyja, akit a Hétesben (megmutassam, hogy hol van?) suttyó-koszos 14 éves cigánykölykök vertek meg életveszélyesen.
A statisztika szerint javul a közbiztonság, csak a statisztikát nem a tények, hanem a statisztikusok írják.
@Nazareus: Látom, tényleg nem érted. Nem érdekel, hogy a párt végül is hogyan dönt, hogy létrejön-e végül ez a kis ügylet. Engem az idegesít, hogy a párt alelnöke, aki egyrészt teljesen tisztában kell, hogy legyen a párt vezetőinek VALÓDI terveivel, másrészt akit a párt alelnökségre, képviselőjelöltségre, vezetői szerepre, és egyébként pedig a párt főpropagandistája szerepére alkalmasnak és méltónak talált, az képes ilyesmit, a párt nyilván általa megfogalmazott vagy legalább jóváhagyott kampányjelszóval teljesen szembe menő kijelentést a nyilvánosság előtt megtenni. Ha ő, aki nem csak egy névtelen hülye a Jobbik soraiban, hanem egy neves hülye ugyanott, ennyire hazugságba vezeti vagy saját magát, azaz az alelnök személyét, vagy az egész pártot, akkor nem tudom, hogyan bízhatnék a párt vezetőinek komoly szándékában, tisztességükben, szavahihetőségükben. Pedig az eltelt héten pont ennek reményében kezdtem tanulmányozni a Jobbik nyilatkozatait, megnyilvánulásait. Mert én is szeretném majdnem mindazt látni, amit ők ajánlanak. De ha csak bohócok, akkor majd hülye leszek hozzájárulni ahhoz, hogy nekik ajándékozzunk olyan mandátumokat, amelyek a második legjobbat, a Fideszt is segíthetnék. Ha Novákot még ma este kirúgják és szurokba-tollba hempergetve kiűzik az országból, akkor is rossz hírbe hozták magukat, mert eddig ilyen ember volt az egyik oszlopuk. És nem fogják kirúgni. Talán most már megérted, amiről szó van.
@Androsz: Ha elolvastad volna Budaházy levelét, akkor láthattad volna, hogy most mekkora baromságot fogalmaztál ide.
@gójtojás: vimeo.com/7441268
45 perc múlva hallgatlak újra.

(egyébként, ha neked olyan szar ott, akkor megteheted, hogy elköltözöl. Tudod, Honfoglalás, vándorló nép vagyunk. Mindig is voltak osztálytársadalmak, csak a magyar kisember agyában a kádári mindenki egyenlő ott maradt, de beült mellé a mértéktelen fogyasztás ingere is.
Tényleg ezzel akarsz itt vagizni, hogy vannak szar helyek az országban? Képzeld, borsodnál ezerszer geciszarabb helyek is vannak a világban, és mégis élnek ott emberek. Csak a te hülyeséged ha azt hiszed, hogy az ott a világ legnagyobb problémája. A világ le sem szarja, hogy mi van borsodban. Ez a borsodiak életének a legnagyobb problémája. És? Nem indul a jobbik a választáson? Nem jut be a parlamentbe? Indíthat képviselőt az önkormányzati választáson? Meg fogja oldani a problémát emberi és európai normák szerint? Na? Majd ha ezek megvannak, majd akkor örvendezzünk tojglikám, a bizalmi hitel alma.)
@gójtojás: "a statisztikát nem a tények, hanem a statisztikusok írják." a szélsőség alapeleme a paranoia.
Naná, minden statisztikus részt vesz a zsidó összesküvésben. Nem mintha a Jobbik nem hivatkozna statisztikákra, és nem mintha nem lennének a statisztikusok között hazaszerető, neadjisten, még jobbikos emberkék is.

Remélem legalább a pottyantós rötyiről internetezel.
A Jobbik az igazi belevaló "macsók" pártja, és vezetői bátran ki mernek állni beszédet tartani akár több ezer ember elé is. Nekem személy szerint Hegedűs Lóránt a kedvenc radikálisom, aki március 15-én egy Petőfi idézet segítségével küldte el Simon Perez-t és a többi ingatlanos hébert a kurva anyjába. Szerencsére egyre több "rántotthús" matricát látok az autókon, ami azt jelzi h hamarosan tömegpárt lehet a Jobbikból.
nézd már a sok taknyosorrú zsidógyerek hogy ajvékol most hogy a jobbik parlamentbe kerül és néhány év múlva kormányt alakít!
@gauche caviar:

Tudod... Tiszta szívből kívánom Neked, hogy a számodra legkedvesebb embert szúrja le, rabolja ki, erőszakolja meg vagy ölje meg egy általad imádott cigány....

Te aztán tényleg megérdemelnéd...

Ezt olvastad te kretén?
kuruc.info/r/35/54358/
Megdöbbentő, katasztrofális helyzetek az iskolában - egy elkeseredett tanár beszámolója

barikad.hu/node/46243
@gauche caviar: "párt meg a párt emberének a véleménye... na ezt a műsort már hallottuk, a fideszes luvnya aki szerint betegség a homoszexualitás, ő is csak a magány véleményét mondta el, nem a párt hivatalosát... szánalmas szar képmutatás. érdekes, hogy közben meg a Mádit úgy lecsapták mint vak a poharat amikor kibüfizett egy "magánvéleményt". "

Van egy képviselő ismerősöm. Az MSZP tagja. Utálja a cigányokat. Ez az ő véleménye. Akkor most idézném amit írtál: "ő is csak a magány véleményét mondta el, nem a párt hivatalosát... szánalmas szar képmutatás".

A csávó egyébként kib.szott lusta, amikor még összefutottam vele, akkor utált dolgozni. Mégsem egy ember alapján ítélem meg az egész MSZP-t, vannak ott becsületes, dolgozó emberek is. :)
Szánalmas ez az Index. Nem tudom, mit gondolnak/gondoltok: ezt az oldalt főleg liberó emberek tartják a kedvencüknek meg a fő szócsövüknek, vagyis a napi 2-3 itt megjelenő Jobbikot mocskoló cikk nem hoz több szavazót, mert a kemény mag alapból ballib. Viszont arra jó, hogy idevonzza a Jobbik szimpatizánsokat, akik mint tudjuk, sokan vannak, neten különösen aktívak, és szeretnek kommentelni. Úgyhogy az ilyen marhaságokról szóló, gyalázkodó cikkek csak arra jók, hogy undorító hangnemű, gyűlölködő veszekedéseket szítsanak. A szavazás állása pedig nekem azt jelzi, hogy már az olvasótáboron belüli pártszimpátia alapú megoszlás se a régi...Úgyhogy kedves Index, csínján a fröcsögéssel, mert ha ez a szellemiség marad, szerintem a választások után - ahogy a részeg hajléktalan mondta az általatok hamisított videón - "lesz még itt bazmeg".
@Karlitosz: tehát asszondod, hogy a jobbik 4 év parlamentezés után még mindig ugyanaz a párt lenne akikre a mostani választáson majd az orcák leadják a voksukat?
nekem van csak dejavú érzésem picit a fiatal demokraták szövetsége miatt? hogy nem lehet 35 évnél idsebb krampusz a párt tagja..?
rugalmasak azok az elvek....
@gauche caviar: "egyébként, ha neked olyan szar ott, akkor megteheted, hogy elköltözöl." Nem nekem írtad, de engem már nagyon irritál ez a szöveg. Igen, valószínűleg szívesen elköltözik, ha te, meg a többi hozzád hasonló cinikus fasz kifizeted neki azt, amennyivel kevesebb kapna ma a lakásáért annál, amennyit akkor kapna, ha egy átlagos, normális környezetben lehetne ugyanaz a lakás. Vagy add el a lakását te olyan embernek, akit nem zavarnak a környéken hemzsegő cigányok.
@Karlitosz:

Na már csak te hiányoztál...,agyzsugor...
@fourgee: ahogy a jobbikban is vannak becsuletes, dolgos emberek, akik teljesen oszinten szeretik a csaladjukat es a hazajukat.
(amugy azt ki mondta, hogy az mszp-ben ne lennenek rasszistak? a rasszizmus tok partsemleges tulajdonsag, csak van aki erre alapozza a programjat, van aki meg kb ugy tekinti, mint hogy ki milyen pozban dug a felesegevel.)

amugy a maganvelemeny elmondasa tortenhet ket ember kozott egy sorozesnel, es tortenhet egy interju adasakent egy orszagosan megjeleno lapnak. gondolom azert erzed a kulonbseget.
@gójtojás: Segíts nekem, foglald össze pár szóban, hogy miért volt baromság.
@Androsz: latod, errol beszeltem, mint a kadari-kisember "nekem ez jar" szovege.
kepzeld, en leleptem onnan ahol szulettem mert egy total remenytelen zsakutca. aztan a belviz meg a hazat is osszerogyasztotta. szoval lehetett 0-rol kezdeni mindent.
oszt most jobban elek, mint 4 eve.
nem mondom, hogy mindenki szamara adekvat lehetoseg, hogy kicsit odategyen a sajat sorsanak alakulasaert, de ha nem szuletik mondjuk latvanyosan hatranyos borszinnel, akkor valamit megiscsak tehet... ha meg azzal is szuletik, akkro is tehet csak akkro mondjuk 20x nehezebb. de nem remenytelen.
oke, en bizonyara egy elitista geci vagyok a rozsadombrol.
Nyög, mint zsidó a szaron. Izzad, mint zsidó a csónakban. Járkál, mint zsidóban a fájás.
Továbbá:
Cigányútra szaladt. Nem szokta a cigány a szántást.

Ezek a rusztikus mondások "mostanában" születtek, a népi megfigyelések többévszázados hagyományai alapján. :)

Tudom, vannak skót viccek is.
@Androsz: segitek: CSAK.
ennel tobbre ne szamits :)

@átlátó: leveri, mint vak a poharat. kiveri mint buzi a faszat. elvez, mint toroczkay a teveostromon. meghagja, mint budahazyt az orsos csalad. ehes, mint a santa kutya.
@Opinion: ne lepjél már engem a faszságaiddal. kívángasd magadnak, hogy a legkedvesebbhozzátartozód kapjon tűdőrákot, aztán okoljál érte valakit. ketyerék.
minden áldozat valakinek a fia, minden halottért sír valahol valaki.
fölösleges drámázni meg szentimentáliskodni.
62% :)

nyertél zsidó...
@gauche caviar: ez az, szaroskaviár, nagymenőnek kiáltod ki magad és jól beugatsz a "szaros vidékinek". Szánalmas bértollnok vagy, semmi egyéb. :) Kinőttem abból a korból, hogy csak úgy felüljek a gyenge piszkálásnak. Arra reagálj már, amit leírtam, ne az "el lehet innen menni"-elkúrtuk sablont szedd elő. Lövésed sincs a cigányról, pedig osztod róluk az észt. Attól, hogy MA nem lakik a szomszédodban egy kellemes társaság, akik mindig nagycsaládos jeggyel utaznak a helyközi járaton és segélyosztáskor taxival járnak haza, még meglepődhetsz egy szép reggelen.
A szemellenzővel megerősített fejedet nyugodtan dughatod az aszfalton keresztül is a homokba, de léteznek olyan problémák kis országunkban, amit nem vagy hajlandó tudomásul venni.

Nem jobbikoztam, csak idekavarod a semmiből, igazi zsiráf-módra, mert a káosz a te világod. Az, hogy mit old meg a Jobbik, majd kiderül. Olvastad a programjukat? Én igen, már elkészült. Olvastad a többi -jelenleg- parlamenti párt programját? Ja, hogy még el sem készült? Nem azzal vannak elfoglalva, hogy mit is kellene csinálniuk, hanem a "nácifasisztarasszistaantiszemitafenyegetettség" ellen tegyenek. Igazi, valós probléma, kizárólag neked, aki a billenthető támlás gépírófoteledben vízionálja a menetelő horogkeresztesek géppisztoly-sortüzét.
"neoliberálkommunista"

Korunk nagy gondolkodóját, Budaházy Györgyöt megkérdezném, ugyan miként lehet valaki egyszerre liberális és kommunista??

@átlátó: fújja a szél, mint akasztott nyilast a lámpavason.
@gójtojás:

"Nem jobbikoztam, csak idekavarod a semmiből,"

Te vazzeg,mi is a neved?!

Ja...
Már láttam a sajnáltató videot régebben, fel is dühített az a sok hazugság, amit a nagyon művelt, nagyon városi nagyon aktivisták forgattak arról a helyről, amit az itt élők nem így ismernek. Talán azért, mert itt élnek és nem csak úgy idecsöppentek a semmiből. Ha van közöd ehhez a szeméthez, akkor gratulálok, hogy ekkora rakás fekáliát össze tudtál lapátolni a műveltségeddel! Statisztikus is lehet még belőled.
Most te jössz a művelődéssel. Nem lesz 45 percnnyi hazudozás, csak a tények.
www.youtube.com/watch?v=NSd4PvUIvY0
@gójtojás: olvastam a jobbik programját...kb. az a színvonal, amit 2 seggrészeg gimnazista hoz össze egy borgőzös éjszakán a kocsmapultnál.

Bár az még kimaradt belőle, hogy minden magyarnak járjon havi fix nettó 250.000 Ft havonta alanyi jogon, illetve családonként 6 fő részére ingyen nyaralás a hamarosan magyar gyarmattá váló Mauritius szigetén.:)
@zuttyi: és a "nevemnek" mi köze a jobbikhoz? Nézz csak hátra, nem követ valaki?
@gauche caviar:

nem barátom... Én ezt neked kívánom de tiszta szívből...

Az ilyen fasz mint te, csak szenvedjen tőlük...
@Blackrock: akkor te voltál borgőzös és blikket olvastál.
@gójtojás:

Tehát tök véletlen ennek a héber szónak a használata...
Ja,persze,pont mint a gój motorosoknál...

Ne tettesd a hülyét,apuka.
@gójtojás: nem szeretem a bort és blikket sem olvasok, viszont a jobbik "programját" igen. Tényleg vicces olvasmány.xDDD

Bele sem merek gondolni, hogy pl. a nácik szócsöve, az a barikád c. lap, milyen vaskos poénokat rejthet magában.:) Asszongy a budiházy, hogy ő a rezsim börtönében sínylődik, miközben épp el akar indulni a választásokon! Egy rezsim, ami demokratikus választásokat tart! Ez a budiházy egy politógus zseni, bazdmeg! De nyugodtan felléphetne stand-up komédiásként. Én tutira megnézném.xD
@zuttyi: hagyd, egy idomított kutya, mindíg azt csinálja, amit a gazdi mondd neki.:))
@Androsz: Bocsánat, az előző kommentedre utaltam még. A Jobbik és Budaházy is elítéli ezt a mentelmi-jogos megoldást, de a szükség nagy úr. Nekem sem tetszik ez a megoldás, de át tudom érezni a helyzetét a hűvösön.
Szegény Budaházy..brühühü...,
De hát ez van,ha a Csintalan visszavág.:-)))
@zuttyi: legalább a vesszők után tennél szóközt, "apuka". Hogy egy ilyen igénytelen alakot pénzelnek a szarkavarásért... Ha pedig magadtól írsz ilyen sok zöldséget a csökevényes agyadból, az még szomorúbb. Zuttyi a süllyesztőbe.
@Blackrock: most te vagy a gazdi és zuttyi kussol is. :) Touchdown!
@Blackrock: ikszdé, mint a komoly kommenter jellemzője. ikszdéikszdé
Brühühü...,
Szegény,szegény...,
Brühühü...,
@gauche caviar: Kiváncsi lettem. Számok, statisztikák, adatok. Adjatok nekem!!! Mondjuk arra a történész-szociológusra is kiváncsi vagyok, aki csípőből kivágta, hogy jobban élünk, mint Szent László alatt, jobban, mint az Anjouk, mint Mátyás király, mint a dualista monarchiában, mint a XX. században bármikor, egyszóval jobban, mint a történelem folyamán bármikor. Az azért tudhat valamit:D. És egy slukkot hadd kapjak már én is abból a valamiből, mert így elnézve nagyon jó az anyag:D. És még tényeket, statisztikákat hoz, bazzeg 700 évvel ezelőttről. Ez igen.
Na komolyra fordítva. Mikor kicsusszan ujjaid közül (így utólag elnézést, hogy tegezlek), az hogy statisztika, meg hogy adat, akkor bár valamilinket, könyörgöm. Igen, dög vagyok utána nézni, és nem hiszek a szavadnak, és naná, ha te állítasz valamit, akkor te hozol azt bizonyító dolgokat, nem én keresek. Ez az érvelés rendje.
Budahazy: ha bunos, akko tartsak benn, es kesz. DE ha nem bunos, akkor engedjek el.

Egyebkent vilagositson mar fel valaki engem hogy tulajdonkeppen mit akarnak raverni Budahazyra? Miben gyanusitott ?? leszedtek valami orosz csillagot egy szoborrol???

koszonom a valaszokat.
@Gidro: Összehasonlítani a középkort a mostani időszakkal dőreség lenne. Teljesen más volt a társadalom összetétele és a jogok. A világ folyamatos fejlődésen megy keresztül.
Valószínűnek tartom, hogy a jobbik tavaly az EU-választáson mindenkori legjobb eredményét érte el. Innen már leginkább lefelé vezet az út. Négy év múlva valószínűleg 1-2%-on fognak állni.
@Gidro: Micsoda dolog az, hogy nem hiszed el? Ezek az állítások klinikailag alá vannak támasztva, mint a 184%-kal dúsabb szemöldök, a 37%-kal ellenállóbb fogzománc és a 64,98%-kal erősebb haj. Érted? Én is.
@Trejo: Nem Gidronak kellene ezt fejtegetned, hanem caviarnak.
Szánalmas blog, szánalmas poszt...
@krüger: te se lottózz, mert csalódni fogsz. Még időjósnak is gyenge vagy.
@Trejo: Pontosan, ezért is szúrt szemet a "történelmünk folyamán" szókapcsolat, és kezdtem tudatmódosított történészekről, meg társadalomkutatókról fantáziálni:).
De másodszor is reagálva: Az anyagi jólét nem minden, pusztán abból kiindulva nem beszélhetünk arról, hogy "jobban élünk, mint négy éve". Természetesen fontos, de egy pláza mellett még nem fogok se okosabban, se boldogabban meghalni, ha érted, mire gondolok...
Meglehetősen szánalmasnak tartom a posztot. Az első, minimális kis vitában már a Jobbik végét jósolni - hm, azt hiszem a posztíró nagyon utálhatja őket...
@gójtojás: A szükség nagy úr? Annyira, hogy ostoba módon szétkürtölik, hogy azért ők nem pont úgy gondolták, ahogy leírták, mert szükség esetén mégsem kell a mentelmi jogtól megfosztani a védelmükben rejtőzködőt? Szükség lesz majd arra is, hogy egyik-másik cég érdekeit alaposan megfontolva mégiscsak külföldi tulajdonba kerülhessen "termőföldünk és természeti kincseink"? (A párt propagandalapjáról idéztem.) Szükség esetén mégsem kell "a pártállam egykori vezetőinek kiemelt nyugdíját csökkenteni a minimálnyugdíjra"? Szükség esetén mégse legyen "Magyarország a magyaroké"?

Én tudom, hogy a Jobbik abban a biztos tudatban ígérgethet fűt-fát, hogy úgysem lesz hatalma azokat megvalósítani. Én azért számítanék rájuk, mert ők legalább ígérik ezeket, legalább tudják, hogy ezekre lenne szükség, a többi párt még csak nem is ígéri. Viszont azt el fogom várni a Jobbiktól, hogy az Országgyűlés ülésein és bizottságaiban fennhangon szóljon a tervei érdekében, hogy próbálja meg rábírni a Fideszt azokból minél több részlet megvalósítására. És azt várom a Jobbiktól, hogy legyenek a Fidesz hangos lelkiismerete, és kürtöljék szét, ha (amikor) a Fidesz mindenféle szutykos ügyletekbe keveredik, visszaél az erőfölényével, a képviselőik saját érdekeiket kezdik képviselni, és egyáltalán szarni kezdenek a választóikra. Mert ott bent, a palotaőrség és a "demokratikus" törvények védelmében könnyű lesz megfeledkezni azokról, akik majd felpanaszolják a Fidesznek az elfelejtett ígéreteket. (Már ha hallunk végre belőlük valamit.) A Jobbik hozza szégyenbe a Fidesz képviselőit, amikor azok majd szégyenletes dolgokat csinálnak! Talán ez egy kicsit visszatartja majd őket néhány szarháziságtól. Ez lesz a dolguk, nem más. De ehhez a Jobbiknak most még tartania kellene bennünk a reményt, hogy amit kihirdettek, azt tényleg komolyan hiszik. Vagy ha nem, akkor fogják a motyójukat, és húzzanak a vérbe, hazug politikusból úgyis túlkínálat van.
A cikkhez szólva. Az a baki, hogy a jobbik, pártként egy büdös szót nem szólt még semmiről. Ellenben a kuruc, aminél nagyobb, ostobáb, széthúzóbb szenylapot elképzelni sem tudnék (roszabb, mint a blikk, meg a hvg összevonva) megint alakít. Ilyen szövetséges mellett, nem is kell ellenség. De legalább megedzi a radikálisokat. Ha a kuruc ellenében fenn tudnak maradni, akkor nagyon kemény, és összetartó rendszerré fejlődhetnek:D.
A választások után. Ha ynernek , azért , ha nem ,akkor azért. Mocsok nácik...
@tommybravo: Tényleg, zsidózni miért szabad, komcsizni miért szabad -és miért nem mondhatom valakiről -ha ez a véleményem -, hogy náci?
@Androsz:
Ott a pont,
látod tojás így kell érvelni...
pár év múlva úgy fog eltűnni, mint a miép, hála a jó Istennek...
budapest sucks, budapest baszódjmeg...
@Androsz: Jól beszélsz, csak: Mint már mondtam: Kurucinfó nem egyenlő jobbik, Novák Előd sem egyenlő Jobbik. Még hivatalos nyilatkozat nem született.
Ennek ellenére elbaltázták, nem vitás. Elsősorban a kuruc, másodsorban Morvai, harmadsorban mindazok, akik felajánlották visszalépésüket, hogy majd Budaházy legyen ott helyettük. Budaházy is, de nem hiszem, hogy ő a nagypali ebben az ügyben.
Ellenben jól csinálta Vona Gábor, aki azt mondta, hogy nem, mert mentelmi jog, az pont az, amit eltörlünk, minden jobbikos, aki azt mondta, hogy alapjában sajnáljuk, meg igazságtalannak tartjuk, hogy bent vagy, de: mentelmi jog, Budaházy. Köztük mondjuk Novák Előd is, aki, észbe kapva, szintén ez ellen érvelt.
És a jobbik nem is fogadta végül el. Idáig úgy áll a helyzet, hogy a kurucinfó (mindig jön, hogy jelzőket írjak, de fogom vissza magam) öncéluan, belökte, hogy Budaházyt a parlamentbe, minden eszköz megengedett ezek ellen, és már mondták korábban is mások (kurucinfó alapján). Mire Vonáék azt mondták, hogy nem. Vonáék alatt a Jobbikot értem, mindenestől. Erre jött Morvai, hogy de miért nem,és szerntem igen. Erre szolidan szóltak, hogy ezt így kicsit elbaltáztad nekünk, és inkább hallgass. Igazából a Jobbik nem hibázott, de, mint már mondtam: Ilyen szövetségesek mellett...
scooby0821:

a náci erős jelző, ezzel szerintem nem érdemes vádolni őket...az viszont egyértelmű, hogy egy hangos, kivagyi társaság, akinek lehet, hogy vannak értelmes ötletei, de olyan csürhéből áll, akiknek fogalmuk sincs a szalonképességről...a magyar érdekeket lehet normálisabban is védeni, nem pedig "Akasszátok fel a királyokat" stílusban!
@gorcsev54:

általában jók a megérzéseim :)
ócska semmilyen emberek vannak a jobboldalon, innen is látszik. Hagyó lemondott a mentelmi jogáról, ezek meg nyíltan a mentelmi jog mögé bújva akarják szétkúrni ezt az országot. Azért remélem a fidesznek lesz annyi esze ha nem is lesz kétharmada, az mszp-vel együtt szavazza meg a tahó butaházi mentelmi jogának a felfüggesztését.
én azt nem tudom, hogy honnan a bánatból jutott egyáltalán eszükbe, hogy azt az őstulok önjelölt balhékarmestert országgyűlési képviselőnek jelöljék? innen is látszik, hogy totálisan alkalmatlan bagázs nem csak a kormányzásra, de bármiféle népképviseletre!
@Közöd??:

ja és nem vagyok ócska és semmilyen, mégis jobboldali vagyok...
Akartam itt irkalni valami szart, de rajottem, hogy van itt eleg szar.

pestre az osszes cigannyal, lakast nekik, viseljek el oket azok a kutyaurulekben felnott faszok. Akkor tolem meg akar Ribánszki is lehet a miniszterelnok. Hatalma meg mindig van az oreg talpnyalonak. Gratulalok, igazatok van ezt kell megtartani, erre kell annyira vigyazni.
Ugy pofaztok itt, mintha nem mindegy lenne ki alatt szarja ossze magat a tarsadalom 70%-a!
Hulye buzik.
@gauche caviar: Szerintem folyamatosan ti hangoztatjátok a felsőbbrendűségeteket tévedhetetlenségeteket
@pyromaster:

te aztán nagy lángelme vagy barátom :)
@II.Briandrew: úgyérted korrekt becsületes jobboldali POLITIKUS vagy? mert én erről beszélek, nem szimpatizánsokról
@gorcsev54:

meglátjuk-mondta a vak és a egyet lépve beleesett a meszesgödörbe :)
@Blackrock: olvasod a barikádot???!!
@Közöd??:

a háttérben mozgok és igen, nem csak úgy érzem...csak az a baj, hogy kevesen vagyunk...
@Gidro: mit mondjak Vona okosabb mint a morvai, és hidd el erre még büszke sem lehet szegény Vona. Letol észben egy feminista szdsz-es jogásznőt xDD
@Gidro: No, én még nem hallottam, hogy Vona is, Novák is visszakozott, de ez kötelező lépés volt. Jó, hogy annyira nem hülyék, hogy sokáig hagyják ezt az ökörséget terebélyesedni. A bocsánatkérésüket, úgymond, hajlandó vagyok elfogadni, csak kár, hogy megtörténhetett. Rosszat tesz a kedélyünknek.
@Blackrock: Valószínű valami mást olvastál vagy azt akartad olvasni amit hallani szeretnél
@Androsz: Tökéletesen mondod, bennem is felfordult a reggeli a kuruc-cikktől, pláne a szavazástól. A buta csatározás csak azoknak jó, akik fogást keresnek a Jobbikon, hogy valamibe bele tudjanak kötni. Megosztani a jobboldalt és halászni a zavarosban. Nem szabad összemosni a Jobbikot a kuruc.infoval. Vona Gábor van annyira józan, hogy nem tudják megingatni e témában.
@II.Briandrew: akkor mégis fedd fel magadat, hadd tudjuk mi is ki vagy és el lehessen dönteni becsületes vagy-e vagy csak kamuzol. Elvégre interneten névtelenül könnyű betolni, hogy ki milyen becsületes.
Eh. Jól van, megint egymásnak szerzitek az örömet, innen kiszállok. Fentebb leírtam, hogy mi és hogy történt, és azért tudom ilyen faszán, mert ööö azokat a cikkeket olvastam el, amik ezt kirobbantották?... Esetleg, igen. Nos, ezek után valaki itt tapsol, hogy mekkora szar az egész jobbik, mert ezt csinálják, stb. látjátok, miket írtatok... hát nem tudok mit hozzá tenni. Még egyszer halkan jegyzem meg. A Morvainak - és kurucnak főként - nincs hivatalosan köze a jobbikhoz. Budaházynak meg pláne. Morvai ugye jobbikos színekben bement az epbe, onnan neki helló, nem jobbik tag. A kuruc most neki is ment a jobbiknak, amiért nem állnak ki Budaházy mellett, pedig ŐK, a KURUCOK érted a nagypofájú szélsőséges bagázs (és na, ők tényleg azok) azt mondták, hogy azt csinálják. A jobbik meg udvariasan azt mondta, hogy nem, nem fogjuk. Kuruc te hallgass, Morvai, te ne rontsd a helyzetet. Ennyi. A jobbik NEM JELŐLTETI, VISSZAUTASÍTOTTA A FELVETÉST. És ezek után itt szidjátok, mert JELŐLTETI... Eh, miért nem szidjátok az mszp-t, hogy van képük újra Gyurcsányt odatenni miniszterelnök-jelőltnek? Ekkora barmok, hát nem okozott elég kárt? Mit hisznek, még van valami, amit elfelejtett elkúrni? (Nem érdekel, hogy nem igaz, jól esik mondani!) Na... ébresztő
@Közöd??:

nem vagyok ismert ezért nincs is értelme felfedni magam...ha akarod elhiszed, ha nem, nem. nem te vagy az itt kommentelők döntenek fölöttem úgysem :)
Az előző hozzászólásom szólt akiknek szólt, de már azoknak se mind. Stílszerüen vissza is vonom, maradt az ismétlés:D.
@Gidro:

ejnye, hát máris forgatod a köpönyeget? :D
@Közöd??: De én felfedlek...
Ezeket a sokokat te írtad a brigásoknak?!
"míg én élek soha, olyan meglepetéseket tartogatunk nyárra hogy lefossátok a bokátokat kis gecifaszú buzik "
Ehhe. Mondjuk te II.Briandrew, meg @Közöd?? voltatok azok, akiknek szólt,és részben még mindig is szól a dolog. Dehát ettől a ponttól már csak ismételném újra és újra magamat. Én, személy szerint, rajtam kívül eső okok miatt soha nem szavaztam a jobbikra, és valószínüleg soha nem is fogok. Ennek kapcsán bizonyos távolságból figyelem az eseményeket. A leglátványosabb ebben az ügyben a média befolyása, és egyáltalán szerepe. Minden hír a jobbik legújabb húzásáról szól, és eközben szerencsétlenek semmit nem csináltak ezzel kapcsolatban, s most mégis kénytelenek viszakozni, meg védekezni. Elemzőként figyelve nagyon jó:).
@Gidro:

nem vagyok jobbikos, kicsit eltévedtél :)
@Gidro: van még mit elkúrni, és úgyérzem a jobboldal fidesz-jobbik vagy ami szélsőség megjelenhet a jobbik helyett el is fogja kúrni.
Nem túlzottan hiszem, hogy eltévedtem volna, bár hamarosan megyek ünnepelni, és majd később lehet, hogy sor kerül egy eltévejedésre, jelenleg nem... Nem állítottam egy szóval se, hogy jobbikos vagy, se te, se @Közöd?? Csupán megjegyeztem, hogy nem vagyok jobbik szavazó, és amit korábban írtam,majd visszavontam, az nektek szólt.Hogy enek melyik része csapódott le nálad úgy, hogy te jobbikos vagy, nem tudom. De távol álljon tőlem a gondolata is, nem, nem vagy jobikos:). Akkor legalábbis tudnád, hogy kedvenc pártod konkrétan mit is csinált ez ügyben:P.
valahogy ez jött át...de biztos csak képzelődök. megyek inkább a párommal töltöm az estét, mint értelmetlen, parttalan vitával...jó éjt!
@Közöd??: semmi...
Csak a stílus maga az ember.
@Közöd??: Van bizony, de tudod hogy tartja a mondás. Készülj a legroszabbra, és reménykedj a legjobbakban. Amit el lehet kurni azt jobbá is lehet tenni. Konkrétan nem tudom, hogy ki milyen világnézetet vall, de nagyon remélem, hogy azért a magyar lakosság többsége szeretne jól élni ebben az országban, és esetlegesen bizonyos büszkeséggel válaszolni külföldön arra a kérdésre, hogy honnan is jöttél, és mi is vagy te. Ez részemről a végszó, szép estét mindenkinek, s egézségetekre:). Egy kortyot iszom rátok is, a többit meg a nemzetre.
Adjon Isten!
@Opinion: Ugye nem gondolod hogy akuruc önmagában elegendően hiteles forrás???
Rákerestem.
A BBC/CNN/Google/Lófasz nem tud róla.
A kuruc igen. Jó a hír csatornájuk :)
Annyira vicces...
@gójtojás: éredekes, amiket írsz, mert én az összes nem roma vidéki barátomtól a következőket hallom: tudod, nekem fura ami itt Pesten megy, mifelénk sok cigány él, de nincs cigányozás, együtt nőttünk fel, együtt fociztunk.

Csináltam riportokat Eger melletti, Szolnok melletti településeken is, és ott is határozottan elmondták: nem kell ide Magyar Gárda, tudjuk, kik a rosszak és mi meg is büntetjük őket (Egy ezer fős településen nehéz megbújni egy betörőnek pl....)

Persze számotokra mindez hazugság, csak az lehet igaz, amit a haver mesél a cigányokról, meg amit az "igazmondó" oldalak írnak, meg persze ami fent a van a youtube-on.

Van rossz példa is sok, ez világos, de úgy nem oldjuk meg a problémát, hogy hazudozunk, meg összeesküvés-elméletet gyártunk.

Meg kéne tanulni EGYÜTT ÉLNI mindenkinek, ami nem nehéz feladat és van rá bőven jó példa, elvégre 500 éve vagyunk ebben a hazában.

Ez nem liberális maszlag, hanem az egyetlen út, ebben nincs másik alternatíva.
@Opinion: De ez nem arról szól, hogy mindenkit utálnak megvernek vagy lelőnek, mert nem zsidó...
@Androsz: Nagyjából igazat adok neked, talán csak annyit tennék hozzá, hogy azért a dolog bonyolultabb. Egy párton belül mindig vannak érdekcsoportok, eröforrás-áramlatok vagy minek is nevezzem. Tehát vannak egymásnak ellentmondó emberek és vélemények. A lényeg az, hogy végül is mi lesz az uralkodó végeredmeny. Szerintem.
A Jobbik fel evvel a parlamentbe kerules utan esik szet. Szerintem.
A jobbik akkor esik szét, ha Vona interjúk jellennek meg a pléhboyban. Ha értitek mire célzok.
Hát én most szétröhögtem magam ezen az íráson, csak szeretnéd kedves baum, hogy szétessen a Jobbik. Nálunk egy ilyen kis vita nem gond, láthatod kompromisszumos megoldással zárult. Az pedig a Jobbik demokratikus működését bizonyítja, hogy lehet vitázni, nem pedig a többi pártot jellemző diktatórikus irányítás van.
@Garison: Én meg tudok most csomó ellenpéldát is hozni. Akkor most ki hazudik? (Szerinted én...) Együttélés. Hát igen, meg kéne tanulni, de vajon a befogadónak kell a vendéghez alkalmazkodnia vagy fordítva illene?
@FaTraktor: várjuk meg a parlamenti létet. Kiderül kinek lesz igaza.
@baum: Ne haragudj, de te tulajdonképpen az első komoly vitánál máris szétesést jósolsz, meg úgy mutatod be, mintha akkora belháború lenne, hogy a Jobbik nem is fog bejutni... Pedig ez egyszerűen hülyeség, nincs semmi belháború, talán valamelyik n+1-dik zöld pártnál így lenne, de itt sikerült megegyezni. Eddig is így történtek a dolgok, igaz, eddig nem is volt komolyabb vita, csak egy-két apróság, és valljuk be: ez a vitázgatás sem volt eget rengető.

Biztos szeretnéd, hogy ne jusson be a Jobbik, de ahhoz egy ilyen kis vitánál több kell, jóval több...
@FaTraktor: Akkor biztos rosszul fogalmaztam, illetve nem fejtettem ki eléggé. Nem azt gondolom, hogy a Jobbik ettől a vitától a szétesés harcos ingoványába süpped, hanem, hogy a párt velejéből fakad a mások iránti bizalmatlanság. Ha nagyon egyszerűsíteni akarom, vehemens, a más iránt kompromisszumképtelen emberek találkozási pontja, ami előbb-utóbb belül is konfliktushelyzetet teremt. Főleg egy olyan közegben, mint a parlament, egy felfokozott közéletbefolyásoló szerepben.
@baum: a puszta tény, h ekkorára tudott nőni a párt, bőven igazolja a kompromisszumképességet.
@baum: Így mér értem véleményedet, de erre is rácáfolok. :) Ahogy ez is, az eddigi kissebb viták is kompromisszummal zárultak, szerintem ez bizonyítja a párt kompromisszumképességét. De béla bának is igaza van, ez eddigi eredmények is az összetartásra utalnak.