Az ipari forradalom idején Angliában az írek voltak a mocskos, kulturálatlan idegenek. Történetük nagyban különbözik a mai migránsokétól vagy a cigányságétól. Az "ír jellem" kortárs leírásai valamiért mégis elképesztően hasonlítanak arra, ahogy ma ezeket az embereket jellemezni szoktuk.

Az 1810-es évektől kezdve Angliába áramló ír bevándorlók az ipari forradalom olyan sűrített színpadán játszották el az ’idegen’ migráns szerepét, ahol akkor még face-to-face látszott kibontakozni a kapitalizmus összes mocskos húzása és feszültsége. Miközben a gyárosok azon fáradoztak, hogy az angol munkásokat a monoton gyári munka rendjébe betörjék, s cserébe viszont az ily módon megfegyelmezett tömeg önszerveződése ugyancsak gondot kezdett jelenteni, az otthoni viszonyok elől menekülő írek olyan utánpótlásként jöttek kapóra, amellyel mindig fel lehetett tölteni a legalsó szinteket, s a legjobb szakmunkást is sakkban lehetett tartani a pozíciója stabilitását illetően. „Abban a pillanatban, ahogy nekem itt sztrákjolni kezdenek, és munkáskézre van szükségem, elküldök Írországba tíz, tizenöt vagy húsz családért” – idézi a Report on the State of the Irish Poor in Great Britain (1836) egy selyemgyáros nyilatkozatát.

Az ír munkaerőnek ugyanakkor más előnye is volt az olcsóságon túl. Úgymond, „kulturális” előnye. Az írek a legmélyebb nyomorból jöttek, esélyük sem volt a szakmai tudás és büszkeség, vagy akár a szakmunkásként a művezető által rájuk erőltetett fegyelem kultúráját elsajátítani. Kizárólag esetleges, agyonterhelő és rosszul megfizetett munkákat kaphattak, olyanokat, amelyeket angolok már nem vállaltak volna el.

„Az ír bevándorlás hatása azonban ennél ellentmondásosabb és érdekesebb volt. Paradox módon, éppen az angol munkásember személyiségstruktúrájában változásokat okozó kényszerek hívtak elő egy olyan pótlólagos munkaerő iránti igényt, amelyet nem alakított át az ipari munkafegyelem. Ez a fegyelem, mint láttuk, állandó fegyelmet, belsőleg motivált józanságot, előrelátást és a szerződések akkurátus betartását igényelte; röviden: szabályozott erőkifejtést a szak- vagy betanított munkában. Ezzel szemben az ipari társadalom alapját képező nehéz fizikai foglalkozások a nyers fizikai erő pazarló kifejtését igényelték – az intenzív munka és a féktelen kikapcsolódás váltakozását, ami a preindusztriális munkaritmus sajátja, és amire az angol kézműves vagy takács, mind gyengébb fizikuma, mind puritán alkata miatt alkalmatlan volt.” (E. P. Thompson)

Az íreknek ez a jelleme, mint tény, amire a kortársak hivatkoznak, amit ipari erőforrásként felhasználnak, s az íreket a legrosszabb munkákban tartva újratermelnek, meglehetősen kísérteties asszociációkat kelthet a mai magyar olvasóban.

Olvassuk csak. Gondoljunk a lengyel vízvezetékszerelőre, a Londonban még mindig csak kelet-európaiakkal pecózó haverra, gondoljunk a randalírozó arab fiatalokra, az erdélyi vendégmunkásokra, akikkel a házfelújításnál nem voltunk megelégedve, gondoljunk a cigányokra.

„Jobban oda kell figyelni rájuk; többet beszélgetnek munka közben.”

„Nincs az a hanyagság, amiről olykor ne tennének tanúbizonyságot.”

 „Az angolok kitartóbb, tisztább, ügyesebb munkások.”

„Ha rászorítod őket, olyasmit is hajlandók megtenni, amit egy angol nem.”

„Az írek erőszakosabbak és ingerlékenyebbek, de nem olyan csökönyösek, sértődősek és önfejűek, mint az angolok.”

„Egy olyan embernek, aki nem törődik a holnappal, és csak a múló pillanatnak él, eszébe sem jut, hogy alávesse magát a szigorú fegyelemnek, és megtegye mindazt a türelmet és fáradságot igénylő erőfeszítést, ami ahhoz kell, hogy jó szakmunkás legyen”

„Az ír bevándorlás Britanniába jó példa arra, ahogyan egy kulturálatlanabb népesség, egyfajta alapként, beszivárog egy kulturáltabb közösség alá; és mivel egyetlen iparágban sem jeleskedik, birtokba veszi a legalsóbbrendű fizikai foglalkozásokat.”

 „Szombat este, amikor kézhez kapták a bérüket, először kifizették az adósságukat a boltban, aztán a lakbérüket, és amikor ily módon rendezték tartozásaikat, elmentek, és addig ittak, ameddig a maradékból futotta. Hétfő reggelre egy fillérjük sem maradt.”

 „a dokkokban gyakran játszották a hülyét, bemutatták a vidéki ember című ’alakítást’, miközben mellébeszélésükben fölvillant a jogi eljárás agyafúrt ismerete, és az elöljárókat szinte megszédítették mézesmázos beszédükkel. Ugyanez az igazmondással kapcsolatos érzéketlenség tette sokukat dörzsölt koldussá.”

 „Az angol szegénytörvényekhez fürge ragadozóként viszonyultak. Az elavult letelepedési törvényt úgy fordították előnyükre, hogy egyházközségi költségen fel-le kocsikáztak az országban (és ugyan ki tudta volna megmondani, hogy az ír M’Guire a manchesteri egyházközségbe való-e vagy nem), és amikor a megállóhely megfelelőnek látszott, kicsusszantak a népjóléti tisztviselő kocsijából. Az egyházközségi segélyt a legcsekélyebb szégyenérzet nélkül fogadták el.”

(E. P. Thompson kortárs idézetei Az angol munkásosztály kialakulásában)

* * *

A hozzászólásokból:

daraltbel: "A kukánkat cigány hordja el, amikor egyetem mellett melóztam teszkóban, baumaxban, a takarítószemélyzet nagyobbrésze cigányokból állt, az utcámban az útfelújításon nagyrészt cigányok kubikolnak. Ezek mind alantas melók, amit nagy százalékban cigányok végeznek, ez olyan megszokott, hogy észre sem veszed, vagy figyelmen kívül hagyod, mert nem támasztja alá a saját világképedet."