Nemzetközi blokádot Izrael köré!

2010.06.01. 08:00 dugovics titusz
Izrael hadserege nemzetközi vizeken megtámadta és meggyilkolta a Szabad Gázát Mozgalom (Free Gaza Movement) jogvédő szervezet által indított hajóflotta 16 utasát. A flotta segélyszállítmányokat akart a Gázai Övezetbe juttatni, mindezt a 2007 óta tartó izraeli blokád ellenére. Az emberjogi szervezeteket egyesítő mozgalom olyan védnökökkel rendelkezik, mint Noam Chomsky, vagy a Nobel-békedíjas Desmond Tutu, aktivistái között vannak zsidó (Jeff Halper; Hedy Epstein), keresztény és muszlim jogvédők is.
 
A szokásosnál nagyobb vihart kavaró esemény kapcsán ismét felmerül a kívülállókban: miért? Miért csinálják ezt a Közel-Keleten egymással? A kérdés viszont helyesen úgy szól: miért csinálja ezt Izrael? Ha a jelenlegi incidens hátterét akarjuk megérteni, akkor pedig így: miért és hogyan  hozta létre Izrael a világ legnagyobb szabadtéri börtönét?
 
Ebben a börtönben 1,5 millióan élnek, 365 km2-en, ami az egyik legnagyobb népsűrűségű területté teszi a Földön, olyanná, ami elszigetelve képtelen az önellátásra. Lakói nagyrészt már Gázába is menekültek, először 1948-ban, a cionista állam kikiáltását követő etnikai tisztogatások, majd a későbbi arab-izraeli háborúk elől. Sokukat még mindig olyan szoros kötelékek fűzik a mai Izrael területén található, elkobzott szülőföldjükhöz, hogy házuk kulcsát nyakukban hordják a visszatérés reményében.
 
A hatvan éve tartó megszállás – aminek történetét itt lehetetlen ismertetni – 2005-ben fordulóponthoz érkezett. Az övezetből való egyoldalú izraeli kivonulás és az egy évvel későbbi demokratikus palesztin választások után Izrael úgy döntött, hogy nem fogadja el az új palesztin kormányt és az általa terrorszervezetnek minősített Hamasz győzelme miatt határozatlan ideig teljes blokádot von Gáza köré, így büntetve az ott élőket döntésükért.
 
Gázából nem lehet sem kijutni, sem bejutni Izrael (általában megtagadott) engedélye nélkül. A blokád miatt nincsenek alapvető élelmiszerek, gyógyszerek, a halászat korlátozott, bármilyen tevékenység céljára nyersanyagot beszerezni gyakorlatilag lehetetlen. A vízhálózat alig működik, házakat önt el a szennyvíz, az áramszolgáltatás minden nap órákra kimarad, kórházi ellátás pedig szinte elérhetetlen. Izrael egyoldalúan dönti el, miből mennyit enged a palesztinoknak, de közben nem veszti el haláli humorát: például az általa beszállított élelmiszerek kb. 80 elemből álló listáján szándékosan tiltja a helyi konyha alapanyagait.
 
Lieberman külügyminiszter szerint nincs humanitárius katasztrófa Gázában, ennek ellenére az Amnesty International jelentésében megállapítja, hogy a „külvilágtól elzárt” területen a népesség 80%-ának segélyszállítmányokra van szüksége. Az életben maradáshoz, nem az emberhez méltó élethez. Az élni akarás arra viszi rá a palesztinokat, hogy kilométeres alagutakat kaparjanak egészen Egyiptomig, hogy onnan aztán becsempésszenek ezt-azt; nem négyes metró, meg ilyenek...
 
Az elnyomásban, ami idáig fajult, felnőtt immár három generáció, akiknek a nyomor és a nélkülözés számunkra szinte elképzelhetetlen foka, a túlélésért folytatott ösztönös küzdelem, az erőszak mindennapos jelenléte, és a többgenerációs jogfosztottság miatt a béke üres ígéret. Az ott élők már nem hiszik el, hogy „politikusaik” valaha tárgyalásos úton rendezni tudják a helyzetüket, hogy valós esélyük van a minden szinten több támogatást kapó, irreális erőfölénnyel rendelkező Izraellel szemben. Mindenkinek van olyan rokona, akit megöltek, vagy elraboltak és izraeli börtönbe dugtak.
 
Nagyon nehéz olyan érvet felhozni egy tenni akaró gázainak, ami meggyőzné arról, hogy van más út, mint a fellelhető dolgokból MacGyvert megalázva „rakétákat” gyártani és a határ közelébe telepített izraeli helységekre lőni. A pár évvel ezelőttig öngyilkos merényletek sorát elkövető fiatalokat sem a vallásos révület hajtotta erre, hanem a kilátástalanság.
 
A térségben végbemenő – nagyrészt Izrael és az USA politikája által generált – változásoknak közvetlen hozadéka a vallási extremizmus megjelenése, az ilyen indíttatású pártok, mozgalmak megerősödése itt termékeny talajra lelt. Az, hogy a Hamasz átvette az irányítást a gázaiak szabadságért folytatott küzdelmében, kiváló ürügyet szolgáltatott Izraelnek, hogy megsemmisítő támadásba fogjon.
 
A tíz év alatt több mint száz környékbeli halálát okozó „rakétatámadásokra adott válaszok” ezrek életébe kerültek a palesztin oldalon. A másfél évvel ezelőtti gázai offenzíva alatt (is) Izrael köztudottan alkalmazott tiltott (tömegpusztító) fegyvereket, lebombázta a fennmaradt ENSZ iskolák nagy részét, és a maradék infrastruktúrát.
 
A palesztinok „szalonképtelen” vezetőit, vagy „alku-képtelenségét” felhozni indokként van olyan gyomorforgató cinizmus, mint a zsidókat okolni az antiszemitizmusért vagy a holokausztért, úgyhogy minden józanul gondolkodónak következetesen el kell utasítania az efféle narratívát. Bármilyen rendezés előfeltétele az elnyomás megszüntetése, a felelősség az elnyomóé. Az, hogy Izrael csak a védelemhez való jogát érvényesíti, hazugság.
 
Most, hogy a nemzetközi segélyszervezet aktivistáit gátlástalan erőszakkal állították meg, felkavarja az állóvizet, diplomáciai feszültségeket okoz, nagy figyelmet kap és talán valami reményt ad azoknak, akik nemzetközi fellépésben reménykednek Izrael minden kontrollt elvesztett terrorjával szemben, de a számos hasonló esetet sem követte eddig átütő változás. Abban lehet reménykedni, hogy mivel az ehhez hasonló rendszerek sosem tudtak tartós status quo-t létrehozni és biztonságot nyújtani az elnyomóknak sem, Izrael felismeri, mit kell tennie. Ha nem, akkor egyszer nemzetközi blokád alá kell vonni Izraelt.
 

* * *

Moderálási elv:

A zsidóságot, mint olyat minősítő kommenteket moderáljuk, az antiszemita uszítókat kitiltjuk örökre, Izraelt meg a kormányát kritizálni viszont csak nyugodtan.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr922046679

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hol rontotta el Izrael? 2010.06.02. 08:47:24

Izrael vezetői a tipikus politikusi hibát követték el: azt hitték, hogy valami örökké fog tartani. Tegnap az ENSZ Biztonsági Tanácsa egyhangúlag elítélte azokat a cselekedeteket, melyek tíznél is több civil halálához vezettek Izraelnek a gázai bl...

Trackback: Flottilla-ügy - II. felvonás 2010.06.01. 19:29:30

Nem fogok segget csinálni a számból... DE! A tegnapi írásom sokaknak durva lehet, ezért utólag némi magyarázatra szorul.Eleve szar a helyzet: Izrael körül van véve arab országokkal a térképen, akik legszívesebben a tengerbe szorítanák a zsidó államot (...

Trackback: Az érinthetetlen 2010.06.01. 14:45:59

 Elég nagy port kavart az izraeli eset mind Magyarországon, mind Európában, mind Európán kívül. Az Európai Unió elítélte az esetet, izraeli nagykövetségek előtt tüntettek az eset miatt, Izrael azonban hajthatatlan: továbbra is folytatni fogja a me...

Trackback: Szomáliai kalóz vs izraeli kommandós 2010.06.01. 14:40:47

Néhány hasonlóság:Mindkettő fegyveres erővel foglal el fegyvertelen hajókat nemzetközi vizeken.Egyiket sem érdekli, hogy milyen nemzetiségű a hajó, milyen szövetség tagja, mert tudja, hogy nem kell félnie semmilyen retorziótól.Néhány jelentéktelen külö...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ebben a temaban teljesen ertelmetlen vitatkozni, mert rogton elsutik a cifra jelzoket. Igazad van.

Gaza egy koncentracios tabor, ami pedig a palesztinekkel tortenik az gazaban holokauszt, ciszjordaniaban es izraelben pedig apartheid.
Nem lehet lájkolni a cikket. Blokkolja a Moszad?
Most akkor ki lőtt először? Még mindig nem tudtam meg, pedig átolvastam sok cikket
Nemzetközi blokád alá kell vonni Izraelt? Azok az elmebetegek egyből kilőnének pár atombombát.
@Hozzá Szóló: Nemzetközi vizeken megtámadtak egy hajót. Mit nem értesz ezen?
@belvárosi jampi: pontosabban el akarták foglalni és meglepődtek hogy ezt a rajta lévők hevesen ellenzik.
a bosszú népe. hirtelen ennyi jutott eszembe. a többi meg úgyse 'PC'.
Tudja valaki, hogy milyen állampolgárok a palesztinok? Elárulom, semmilyen állampolgárok. Hontalanok. Nem kapnak útlevelet. Ezért nem tudnak elmenekülni sem. Ez tényleg egy hatalmas szabadtéri börtön.
@EsGé: lájkolásügyben a szerkesztőság is hasonló álláspontra jutott egy heves emailezést követően. Más megoldásunk nincs :)
Egyetértek a címmel! Se ki, se be senki és semmi addig, amíg Izrael nem kárpótolja azokat az országokat, embereket, akiknek miattuk valaha bántódásuk esett.
Valami csak változik a világban, ha egy ilyen írás címlapra került az indexnél...
@phaidros: Ez van mikor vissza nyal a fagyi. vagy mikor az amik 2. iraki offenzívájakor az irak ielhárítás tüzett nyitott a gépeikre akkor is hogy megvoltak lepődve meg felháborodva, hoyg hogy képzelik.
hajrá palesztinok eljő majd a ti időtök is hisz többen vagytok addig is kitartás
Egyébként a videó sem stimmel..
Egyrészt profi közelharci kiképzést kapott katonákat vernek ripityára az aktivisták. (Biztos mindegyik 5 danos )
Második. Egyesével nem küldünk be gyalogságot egy ellenséges hajóra.
szép összeszedett bejegyzés, mely véleményem szerint jogosan bírálja Izraelt.
Így aztán üdvözlöm a cikk szerzőjét, akivel közösen váltunk emiatt antiszemitává, hisz aki bírálja Izraelt, az az.
"...nemzetközi blokád alá kell vonni Izraelt."

A bloggerbe nem sok reálpolitikai érzék szorult. Elfelejtkezett ugyanis két apróságról:
1.) A világnak jelenleg egyetlen szuperhatalma van, az USA. Gyakorlatilag csak az történhet, amit ők akarnak, vagy legalábbis nem elleneznek.
2.) Az Egyesült Államokban kulcsfontosságú, és megkerülhetetlen befolyású a zsidó lobby. Tehát a mindenkori amerikai elnök mozgásterét ez a tény rendkívüli mértékben korlátozza. Néha, a látszat kedvéért elhangzik Washingtonból is 1-1 szelíd kritika, de ez csak színház a külvilág felé.
Amíg a fenti 2 tényezőben nem történik változás, addig illúzió bármiféle blokádról, nemzetközi szankciókról, és egyebekről ábrándozni. Egyébként pár hónapja hallottam az Echo TV-ben, hogy az USA-ban több zsidó él, mint magában Izraelben...
Állítólag megint háború lesz. De ki hazudik nagyobbat?

1. A segélyszállítmányt azért tartóztatták fel, mert ezekkel érkeznek a fegyverek Izrael szerint a palesztínokhoz. Ha ez nem igaz, akkor miért nem hagyták átvizsgálni a rakományt? Utána jót röhöghettek volna, hogy most jól megszívták a nyamvadt cionisták. Egyébként meg egy ilyen veszélyes kalandra minek vittek nőket és gyerekeket? Ja, hogy meghaljanak és a világ szánakozzon rajtuk…
2. Ha elkezdték vascsövekkel ütni a kommandósokat mint ahogy azt állították, akkor miért voltak olyan könyörületesek a kommandóssal, akit „kidobtak” a hajóból? Az első videon látszik, hogy fogták a lábát, hogy ne essen nagyot és leeresztették vagy a mentőcsónakba, vagy az első fedélzetre. A video végén pedig az látszik, hogy a kommandósok paintball puskával hadonásznak (nem, nem távcső, látszik a jellegzetes felvfelé ívelő alakja). A második video pedig este készült, holott az összes eddigi amit láttam az nappal.

index.hu/kulfold/2010/06/01/vasrudakkal_vertek_az_elso_izraeli_kommandosokat/

Csak azért hazudozik össze-vissza mindkét fél, hogy végre újra egymásnak eshessenek.
@Gunther: Egy himbálózó hajóra hogyan is lehetne egyszerre több embert ledobni? Szerintem örültek, hogy az az egy helikopter képes volt ott maradni, amíg lecsúsztak a katonák a fedélzetre.
A motorcsónak túl kalózos lett volna. :D
@Omega26: nem ezért, hanem mert egyik szomszédos arab országnak sem kellenek, senki nem akarja befogadni drága testvéreit. nem is értem, miért.. :D
A szokásos cikk Izraelről (ha a másik oldalról jön ilyen, akkor pillanatokon belül kerül ide millió troll, és bögrét, meg fizetett moszad cikket, meg mittomén mit emleget). Igen, valóban kilőttek egy segélyszállítmányt, amiről senki nem tudja, mi volt rajta, ők meg a legkevesbé. Kb ennyi elfogulatlan infó van a cikkben, a többi erősen csúszós. Egy árva hang nincs arról, hogy az Izrael által el nem fogadott Hamasz vezetés egyik fő kampánypontja az, hogy Izraelt, mint államot nem ismerik el, és minden szervezetét el akarják pusztítani. Most mégis, mit csináljon velük Izrael?! Simizze meg a buksijukat? Az államalapítás környéki eseményeknél is rendszerint kimarad, hogy a palesztinok egyszerűen azért nem kiáltották ki '48ban a sajátjukat, mert nem akarták. Aztán arról sincsen sok szó, hogy miért is vonult az izraeli hadsereg Gázából. Elárulom, nem azért, mert aznap bal lábbal keltek fel. Azt is nyílván simán beveszi a tisztelt szerző, hogy Izrael azért lő ki iskolákat, mert a katonai vezetői egytől egyig szűzlány vérre éhes szadista gazemberek. Még véletlen sem azért, mert a Hamasz bázisokat kivétel nélkül ilyenek alá építik, gyakorlatilag élő pajzsként használva a kölköket (fene humánus megoldás, tapsoljuk meg azokkal az idiótákkal együtt, akik beveszik).
Félreértés ne essék: az izraeli palestin policy legnagyobb részével nem értek egyet. Ettől még nem muszáj féligazságokat lobogtatni (főleg nem egy olyan országban, mint a magyar, ahol nagy hagyománya van annak, hogy ilyenkor az x száz éve itt élő zsidókat kiáltjuk ki bűnbaknak).

No lehet ordítani!
@kacsa65:
"Csak azért hazudozik össze-vissza mindkét fél, hogy végre újra egymásnak eshessenek..."
Ja, a rohadt segélyszervezetisek köcsögségből agyonlövetik magukat...

"A segélyszállítmányt azért tartóztatták fel, mert ezekkel érkeznek a fegyverek Izrael szerint a palesztinokhoz. "
Ehhez képest az eddig bemutatott fegyverek néhány kés, meg egy-két vascső, ami annyira nem meglepő a hajó méretét látva, hogy megtalálható rajta...
"Ha ez nem igaz, akkor miért nem hagyták átvizsgálni a rakományt?"
Mert nem átvizsgálásról volt szó, hanem arról, hogy megtiltják a kikötést Gázában, és majd az izraeliek eldöntik mi legyen miután bevontatták a hajót.
Van pár tárgyi tévedés vagy szándékos ferdítés a cikkben.
1) "1,5 millióan élnek, 365 km2-en, ami az egyik legnagyobb népsűrűségű területté teszi a Földön"
Példáúl Budapesten közel 2 millió ember él 525 km2-n, amibe a budai oldalon sok km2 erdő, tájvédelmi terület, a pesti oldalon pedig rengeteg mezőgazdasági terület tartozik. Vannak ennél sokkal zsúfoltabb helyei a világnak (pl. Szingapúrban majdnem kétszer ekkora a népsűrűség!)
2) "Gázából nem lehet sem kijutni, sem bejutni Izrael (általában megtagadott) engedélye nélkül"
A Gázai övezet délről Egyiptommal határos. Miért is vannak lezárva az egyiptomi határátkelők? Miért kellene "kilométeres alagutakat kaparjanak egészen Egyiptomig", amikor az a szomszédos ország?
hu.wikipedia.org/wiki/G%C3%A1zai_%C3%B6vezet
3) Arról az "apróságról" megfeledkezel, hogy 2002-ben és tavaly is megpróbáltak fegyvereket csempészni a gázai övezetbe humanitárius segélynek álcázva (ezek csak azok, amik kiderültek), izrael ezt a hajót sem tartóztatta volna fel, ha hozzájárulnak, hogy a szállítmányt egy izraeli kikötőben átvizsgálják, és utána ENSZ felügyelet alatt továbbszállították volna gázába. Ehhez nem járultak hozzá a jogvédők és felszólítás ellenére sem álltak meg.
4) Arról is megfeledkezel, hogy a jogvédők a fedélzetre érkező katonákat megtámadták, vascsövekkel és egyéb eszközökkel ütötték őket, volt akit ledobtak a fedélzetről. A lövöldözés ezután kezdődött, videót meg lehet nézni az indexen is.
5) Nem vagyok zsidó (bár tudom, hogy úgyis annak leszek titulálva, hiába vagyok magas, szőke, kékszemű árjagyerek),nincs érdekeltségem izraelben, csak a szándékos népbutítást nem szeretem.
@Fira:

Ez is igaz, da számomra akkor is hiteltelen. Nem amatőrök voltak ott hanem a világ egyik legjobban kiképzett hadseregének katonái.
Mielőtt a hajó útra kelt, Izrael jelezte, hogy nem fogja beengedni ellenőrzés nélkül. Korábban is volt rá példa, hogy a humanitárius segítség címszóval a valódi segélyszállítmény mellett fegyvereket is csempésztek, ezért én el tudom fogadni, hogy szeretnék ellenőrzés alatt tartani a beérkező hajókat. Az ellenőrzött segélyszállítmányokat tudtommal eljuttatják Gázába.
Valóban meglepődtek az izraeliek az ellenálláson (végül is ez a meglepődés talán épp azt bizonyítja, hogy az izraeliek nem ab ovo támadni akartak, hanem "csak" ellenőrizni a hajót - persze ezt az ellenőrzést már lehet önmagában támadásnak gondolni); ezen lehet örvendezni. Kérdés, hogy megérte-e ez, amikor a "fagyi-visszanyalást" ismét a "fagyinyalás" követte.
@Omega26: az a sok tuntetgetö "palesztin", aki itt Svedorszagban tegnap elmondta, hogy neki milyen rossz menekultkent elni, valahogyan sajnos csak eljutott ide. Qrva szar nekik itt, a sved allam kinyalja a segguket, dolgozni nem kell es a socialbidrag egy resze kötelezöen megy haza a "harcra". Koszos budös csurhe az egesz arab vilag, ugy, ahogyan van.
Segelyhajot megtamadni tenyleg nem szep dolog, csak, ahogyan az emlegetett alagutakon is kakao helyett puskaport csempesznek leginkabb, ki a fene tudja mi van azokon a hajokon? Te lattad, hogy csak kaja es egyeb alapcuccok?
1. Amíg gázából terrorista patkányok rakétákkal lövöldöznek az izraeli lakosságra, mindenféle blokád jogos. Sőt én kifejezetten csodálom az izraeliek béktűrését, egy kievésbé türelmes állam már lenapalnozta volna az egész patkányfészket.

2. Ha valaki segélyszállítmányt akar átvinni a blokádon, rendelkezésére áll a hivatalos út. Átvizsgálják a szállítmányt a kikötőben, és mehet. Ezek most nem éltek vele, vajon miért?

3. Ha valaki át akarja törni a blokádot, izraelnek joga van megállítani. Ha pedig valaki a leereszkedő kommandósoknak vasodornggal esik neki, az egyidióta, és a legkevésbé sem érdemes a sajnálatra.
Izrael gyakoroljon önkritikát, oszlassa fel magát a szarba és költözzenek a Föld magjába.
@Gunther: @Fira: a megoldás szerintem az UH–60 Black Hawk. Miután az több, mint egy TUCAT katona szállítására alkalmas (és ebből "gyorskötelezéssel" nem 1-1 tud egy időben leereszkedni), egy szempillantás alatt egy ütőképes egységet letehettek volna a ladikra.
@Athlay: @Mentolosmájkrém: akkor a nácikkal sincs semmi bajotok nem?
@Zombika:
"Arról is megfeledkezel, hogy a jogvédők a fedélzetre érkező katonákat megtámadták, vascsövekkel és egyéb eszközökkel ütötték őket, volt akit ledobtak a fedélzetről. "
Ezt azért érdemes megjegyezni tőled, mert gondolom más fórumokon azon is fel vagy háborodva, hogy a botokkal felszerelt cigányok közé miért nem lőtt még géppisztollyal a rendőrség? Ez a normális szerinted?

"izrael ezt a hajót sem tartóztatta volna fel, ha hozzájárulnak, hogy a szállítmányt egy izraeli kikötőben átvizsgálják, és utána ENSZ felügyelet alatt továbbszállították volna gázába."
Ha már ferdítés, az az apróság kimaradt, hogy Izrael megtagadta, hogy az átvizsgálásnál jelen legyenek az ENSZ képviselői.
"Arról is megfeledkezel, hogy a jogvédők a fedélzetre érkező katonákat megtámadták, vascsövekkel és egyéb eszközökkel ütötték őket"
Erről eddig volt egy kb. 1 perces videó végtelenítve, hogy úgy tűnjön, mintha fél óráig ütöttek volna valakit. Ráadásul tegyük hozzá, hogy egy ENSZ határozat szerint is megszállt területre tartó hajót támadtak meg mindenféle felhatalmazás, ok nélkül.

Azt meg külön kiemelném, hogy a segélyszervezet tagjait, a hős izraeli kormányzat emberállatnak titulálja. Ezek után nem meglepő a halomra lövés sem...
@Mentolosmájkrém:

Mit gondolsz, téged szívesen látnak Svédországban? Jobban örülnének,ha határon kívül lennél. Nekik nem kellesz, de annak a népnek sem, ahonnan származol!
@Zombika: @Athlay: Meg a többi olvasni nem tudó.
NEMZETKÖZI VIZEKEN MEGTÁMADTÁK A HAJÓT! ÉRTITEK?
Újra kellene rajzolni Izrael és Palesztina határait ENSZ felügyelet mellett. Egymástól legyenek 30 km-re legalább. Ott a Sinai félsziget vagy Jordániától is lehetne területeket venni. Több mint 60 éve megy a kálvária, mióta Franciaország (vagy Anglia?) kilobbizta az ENSZ-ben, hogy ilyen idióta határok szülessenek. Más megoldás szerintem nincs.
@Athlay:
Az ENSZ megszállt területnek tarja nyilván a Gázai övezetet. Semmiféle joga nincs Izraelnek egy oda tartó hajó megtámadására.
@Athlay:
muslimmatters.org/wp-content/uploads/2009/01/dead-gaza-kids.jpg

Ez után én is robbanó övet kötöznék magamra. Pedig muszlim sem vagyok.
@Muad\\\'Dib: Arra az egyre nem reagáltál, hogy egy előre tudottan veszélyes akcióra minek vittek nőket, meg gyerekeket magukkal? Biztos jófejségből. A segélyszervezetes gyereknek mi a szerepe egy ilyen hajón? Egyébként meg ha elolvastad a 2. pontot is, akkor nem tudom mire háborodsz fel...
szépen összeszedett cikk, meglepett, hogy kikerült index-címlapra.
"Sokukat még mindig olyan szoros kötelékek fűzik a mai Izrael területén található, elkobzott szülőföldjükhöz"

A terület valaha Izrael és Júdea volt, tehát visszavették a területet a zsidók. Egyébként meg ez is mindegy, hiszen mi sem kérdeztünk, hogy idejöhetünk-e a Kárpát-medencébe, hanem bejöttünk és "kilakoltattuk" a szlávokat.
Kedvencem, hogy az ENSZ Bt nyomban összeült és kiadott egy nyilatkozatot, hogy elítéli a történteket, ami kb. annyit tesz, mintha én most finganék egyet a monitor előtt ülve. A palesztin genocídium ettől nem áll meg, izraelnek mindent szabad.
A béke nobeldíjas Obama kijelentette, hogy az USA nem vizsgálja Izrael atompolitikáját, Izraelnek nem szükséges csatlakozni az atomsorompó egyezményhez, ellenben Irán (Teherán) dádát kap, ha tényleg uránt dúsít.
@Mentolosmájkrém:
Íme a megtalált fegyverek:
www.youtube.com/watch?v=JvS9PXZ3RWM&feature=player_embedded
Hadd ne röhögjem ki Izraelt, amikor be akarja adni, hogy ezen eszközöket készültek fegyverként becsempészni. Nagyjából ennyi kést bármely ekkora hajón találsz a konyhában...
@Zombika: hu.wikipedia.org/wiki/Orsz%C3%A1gok_n%C3%A9ps%C5%B1r%C5%B1s%C3%A9g_szerinti_list%C3%A1ja

valamint az általad linkelt wikicikken is ott van, hogy alagutat ástak a palesztinok. Szerinted miért van lezárva az egyiptomi határ?
@kacsa65: Mi a tököm veszélyes egy hajóutazásban civil hajón? Kitört volna a korlátlan háború vagy mi a fasz?
@Athlay:

A következő szállítmányt te viszed! Biztos nem lesz semmi baj. A sajátjaikra csak nem lőnek.
@Zombika: 1. budapesttel összehasonlítani gázát, szándékkos ferdítés és népbutítás.

2. egyiptom, az izraellel kötött formális és informális megállapodások alapján kontrollálja. most például egy több tíz méter mélyen húzódó 5 méter vastag fém blokádot építenek az alagutak ellen

3. igen próbáltak fegyvereket becsempészni, mivel meg vannak szállva. ezt lehet másképp is ellenőrizni, nem kell lőni. a legjobb pedig a megszállás megszüntetése

4. komolyan gondolod?
@ZX:
"A terület valaha Izrael és Júdea volt, tehát visszavették a területet a zsidók."
Örömmel hallom, hogy ezek szerint fél Oroszország a mienk, hiszen arrafelé voltunk sokáig.
@szamojéd szomszéd: Tudtommal a zsidók nem robbantgatnak repülőket és nem repülnek bele ikertornyokba, mint ahogy azt teszik a muzulmánok. Khm khm.
Botokkal támadtak egy hadihajóra? ^^
LEgközelebb mi lesz, kövekkel dobálnak egy repülőt amiért a pilóta önvédelemből kénytelen lesz ledobni egy atombombát?
@ZX:
Az előző cikkben le lett veled tisztázva, ne fuss évezredekre vissza. De ezek szerint a gyomrod elnyomja az agyadat.
Elfogult, egyoldalú, népbutítás, érdemi kommentet sem érdemel. Olvasni, tájékozódni nem szégyen, ajánlom a posztolónak.
@Muad\\\'Dib:

Nah most akkor húzzunk el innét, mert az itteni terület őslakói mindjárt itt lesznek valami homályos történelmi-mitikus könyvet lobogtatva, hogy márpedig ez az ÖVÉK!
A könyvben le van írva:)
Ezt eddig miért nem merte senki sem leírni?! Végre! Gratula a cikkhez.
@Muad\\\'Dib: Ha van elég katonai erő mögötted, akkor nyugodtan el is veheted. Na a zsidóknak volt. Ez van. Évezredek óta az erősebb kutya b@szik. Ez ma is így van, csak épp a mai erős kutya a valóságban nem a zsidók (max. a Közel-Keleten), de ha Kínaiak úgy gondolnák, "a földdel tehetnék egyenlővé az egész Földet".
@Muad\\\'Dib:
"gondolom más fórumokon azon is fel vagy háborodva, hogy a botokkal felszerelt cigányok közé miért nem lőtt még géppisztollyal a rendőrség? Ez a normális szerinted?"

Az ide kommentelők 90%-a simán egyetértene a rendőri fegyverhasználattal, amennyiben a botokkal felfegyverkezett cigányok nekiesnek. (Szerintem te is közéjük tartozol.)

Ld. még "visszaállítjuk a rendőrség becsületet" c. lózungok.
@ZX:

A felhozott példa nem jó, nem tisztázott. Véletlenül aznap sok zsidó dolgozó volt szabadságon.
A robbantgatás, emberek lelövése, lelövetése, más országok útlevelével való visszaélésre pedig bőven van példa. Nézd meg, Angliának miért kellett párszor tiltakoznia, egyes izraeli politikusok, állampolgárok miért nem mennek/mehetnek Angliába?!
@CyberPunK: Már a szállítmány elindulásakor tudták, hogy Izrael NEM fogja csak úgy beengedni őket a kikötőbe. Ilyenkor civilizált ember azt mondja: Hopp, nem veszélyeztetem egy gyerek testi épségét sem (nemhogy többét). Ez ilyen egyszerű (vagy mi a fasz, mert ez még nagyon kellett ide tölteléknek, márcsak a kultúra végett is).
@bass.gitár: Ebben egyetértek, hogy a módszerek amikkel dolgoznak szarok, és jogosan váltanak ki tiltakozást. Ugyanakkor azt is meg kell érteni, hogy néha úgy harcolnak ahogy tudnak. Emberi pajzsok mögé bújó katonákat nehéz legyőzni szabályos harcban. USA is ebbe bukott bele Szomáliában.
@bass.gitár:
Persze. Pearl Harbourról meg tudtak az amerikaiak, csak hagyták bekövetkezni, hogy a háborúban térdre kényszeríthessék a gazdasági szuperhatalom Japánt.
Meg a Holdon sem járt senki. lol...
@kacsa65:

Éppen ezért vittek föl gyerekeket. Az izraeli hadihajók nem fognak tüzet nyitni rá.
@Muad\\\'Dib: Kés, az még OK. Na de csúszli, meg kavics! Mi lesz, ha a palesztin gyerkekek ezzel támadnak majd az izraeli tankokra???
@greycup: Az a ferdítés, hogy mindez a nemzetközi vizeken történt. Ez kb olyan, mint ha a román határról érkezőket a határőrők meggéppuskáznák a senki földjén.
@greycup:
Azért van egy gyenge különbség aközött, hogy berúgom egy cigány házának az ajtaját és agyonlövöm, ha védekezik, meg aközött, hogy ő rúgja be az enyémet. Ha egy palesztin elkezd késsel őrjöngeni Izrael közepén, senki nem lepődik meg, ha lelövik. Ha nemzetközi vizeken nem örül, hogy megtámadják a hajóját, nem elvárás, hogy hálából mindenkit halomra lőjek.
És nem, nem gondolnám, hogy ha 5 cigány hadonászik bottal, le kell lőni 20-at közülük. De ezek szerint te igen....
Izrael leszar mindent és midnenkit. Lehet itt összeesküvés-elméletektől rettegni, de jelen pillantban igenis komoly befolyásoltsággal bír az az ország.

Legjobb példa erre a mostani ENSZ BT határozatnak való nyílt ellenszegülés. Nem először csinálja ezt Izrael.

Csak az ENSZ is töketlen, szájtépős barmok gyűjtőhelye, sosem helyeznék nemzetközi blokád alá Izraelt, sosem fognak tudni vele mit cisnálni, mert pár telefon és bedöntenek egy országot.

Nem hiszitek? Pedig lehet, nézzük a Soros csókát, pedig csak egy maga volt és mégis megingatta a fontot.
@Hozzá Szóló: Tudod, ez csak pont úgy volt, mint '56-ban Pesten: a felajzott csőcselék megtámadta a békésen lövöldöző szovjet tankokat..

..kapisgálod nár?
@bass.gitár: neked is szep napot, Nép Fia!:o)@Muad\\\'Dib: ha jol tudom, bejelentettek, hogy nem asszisztalnak a segelyhajok bejutasahoz, megtettek, amit megmondtak elöre. Kacagj nyugodtan, mindaddig, amig majd a romak fognak robbantgatni Pesten a buszon, utana majd nem fogsz.
@dugovics titusz: veluk nekem semmi bajom sincsen, marmint a nacikkal, viszont a rendörök par napja leptek fel veluk szemben igencsak eröteljesen.
Reszemröl a szajkarate befejezve, tovabbi kellemes szalonzsidozast mindenkinek.
"Az a ferdítés, hogy mindez a nemzetközi vizeken történt"

Miért is? Uygen nem akarod bemesélni senkinek, hogy Izrael felségvizein történt?
@anal_intruder: Nem, csupán azt értem alatta, hogy némileg nagyobb biztonsági kockázatot jelent Iránnak uránt adni.
@kacsa65: Vannak nemzetközi jogok. Feltartóztathatja, átellenőrizheti, visszafordíthatja, de nem katonailag megszállhatja. Saját felségvizen. Jogilag ugyanilyen akcióért állomásozik Szomália mellett egy nemzetközi flotta. Legközelebb mi lesz? Már a kikötőben kilöveti egy tengeralattjáróval?
Én ehhez már nem is szeretnék hozzátenni semmit, 95%-osan okés az írás, az a hiányzó 5% a kulcs, amiért megjelenhetett az indexen. Azért meglepett.

Mondjuk azt nem tudom, hogy ez az eset miért késztetné cselekvésre a seggnyaló vezetőinket, amikor az 1000 halott civilt és lesz@rták magasról tavaly...
A palesztinok szerintem reálisan egyedül a többi közel keleti országra számíthatnak, az ő segítségükben bízhatnak. Iránra, Szíriára, Libanonra és az ébredező Törökországra gondolok. Remélem, most már hamar elfog fogyni valakinek a türelme és végre cselekszik, aztán lesz ami lesz.
@zulu: Nem, a szemberfordított helyzet volt a ferdítés.
@Mentolosmájkrém:
Mivel én nem tervezem a romákat éheztetni és katonai elnyomásnak alávetni, valamint elűzni őket az otthonukból, ettől azért nem félek.
Izrael felajánlott egy kikötőt, Assdodot a szállítóhajóknak, hogy ott kipakolhassanak, és onnen vigyézk tovább a szállytmáűnyt Gázába. De a szállítók nem kértek belőle. Miért? Ha tényleg segélyszállítmányokról volt szó, akkor miért nem lehetett volna ott kipakolni? Az elmúlt években 50.000 rakétát lőttek ki Izraelre Gázából, ez itt egy háborús terület, ezért úgy gondolom, ha az egyik háborús fél meg akar bizonyosodni arról, hogy a segélyszállítmány nem tartalmaz fegyvereket, akkor jogos kérés az áttekinthetés lehetővé tétele. De ha ebbe nem mennek bele, elég nyilvánvalóan csak durva provokációról van szó.

Rémes ez az egyoldalú információ lödözés. Csak arra jó, hogy mindenki elől elfedjék a béke valódi útját. Lehetetlenné tegyék a felek kölcsönös megegyezését.
@Alikam: Mondj bárkit aki betartott bármilyen ENSZ határozatot.
A cikk tele van hazugságokkal és csúsztatásokkal.
Kezdődik ott, hogy a Hamasz egy terrorszervezet, amelyet ugyan a behülyített és elkeseredett emberek demokratikusan megszavaztak, de ez a szervezet Izrael elpusztítására törekszik, beleértve a zsidók megölésére (lásd a saját videóikat), és 2002-2008 között kb. 7000 rakétát lőttek ki Izraelre, aminek a következménye lett (előre szóltak nekik) az izraeli ellencsapás. Az öngyilkos merényletekről nem is beszélve.
Akkoriban a saját lakosságukat használták elő pajzsként (lásd a bizonyíték videókat).

A Gázai helyzetért a Hamasz a fő felelős.

érdekes, Ciszjordániában nincs ilyen.

a palesztinok létszáma 1948-ban kb. 3 millió volt (saját számaik) 2010-ben nagyjából 5,8 millió (szintén, ezt állítják).
tehát 62 év alatt megduplázódott a számuk.
hol a genocídium?

dióhéjban: Kr.u.70-ben a rómaiak leverték az ellenük indított zsidó felkelést, lerombolták Jeruzsálemet (!), százezer számra gyilkoltak le zsidókat, végül a területet is átnevezték Júdeáról Palesztinára (-> filiszteusokról, amely hellén származású nép volt, a zsidók régi ellensége)
Az arabok csak a VII. században mentek oda, de sosem szűnt meg ott a zsidó jelenlét.
Majd muzulmán, keresztény, török (oszmán) és brit fennhatóság.
1948 előtt ott sosem létezzett független, önálló palesztin állam.
1948-ban az arabok nem fogadták el az ENSZ felosztási tervét független arab és zsidó államra. Ben Gurionék elfogadták, de az arabok NEM, így 1945 május 15-én máris megtámadták Izraelt minden oldalról, és próbálkoztak még 1967 előzményeként, 1973-ban, 1981-ben, majd a szervezett terrorizmussal, Arafattal az élen.

AKKOR sem akartak békét, és a szélsőségeseik most sem. palesztin államot akarnak, de nem Izrael mellett, hanem annak helyén.

ELŐSZÖR IS: elismerni Izrael létét
MÁSODSORBAN: fegyveresen nem támadni Izraelt
aztán az összes többi csak ezek után.
a Hamasz egyiket sem teljesíti, sőt.

AKKOR MEG miről ír a cikkíró, talán a HOLDON él?
látom az elfogulatlan objektivitás áthatja a blogot :)

arrafelé gyakorlatilag sok éve háború folyik, még ha változó az intenzitása is. ebből kiemelni csupán az egyik fél bűneit, és elhanyagolni a másik felét... lol. vajon az objektivtás volt a célja az írónak vagy a manipuláció? :)

miért nincs szó a cikkben arról, hogy a palesztinok fennen hirdetett legfőbb vágya generációk óta, hogy eltöröljék izraelt a föld színéről? vagy ez nem számít? :)
arról miért nincs szó, hogy amíg nem volt fal, addig átjártak tele buszokat meg kávézókat, piacokat robbantani, mióta fal van, azóta random rakétákat lőnek?
és arról miért nincs szó, hogy ha ez a csontszegény nép egy árva fillérhez jut valahogy, akkor abból nem élelmet vesz, hanem fegyvert?
arról miért nem írsz, hogy az egyiptom felé eső alagutakon is nagyüzemi fegyvercsempészet megy? hogy a palesztinok óvodák, iskolák és kórházak mellé-alá telepítik a katonai központjaikat saját gyerekiekből emelve maguk köré civil pajzsot, hogy aztán ha emiatt meghal valaki, zokoghassanak amint közelükbe ér egy tv-stáb?
@Mentolosmájkrém:
"Reszemröl a szajkarate befejezve, tovabbi kellemes szalonzsidozast mindenkinek."
Felhívnám a figyelmedet, hogy ez az akció jóval keményebb kritikákat kapott "szalonzsidózó" (már, ha neked ez egyenlő a kritikával) zsidóktól...
Hát ha vacsővel ütnek én is visszalövök.
Még most is azt mondom, hogy ugyanazt a megoldást kell ott alkalmazni (Izrael/Palesztina területén), mint Boszniában. Egy államot létrehozni, semleges zászlóval, semleges címerrel, amin belül létrehozhatná mindenki a maga kis "játszóterét", és mindezt az ENSZ felügyelné. Izraeltől pedig egy időre megvonni a haderőt, mert láthatóan nem képesek kontrollálni indulataikat.

Ha az ENSZ nem talál megoldást a helyzetre, Izrael nagyon könnyen a 3. VH kirobbantojává válhat... reméljük sikerül ezt elkerülni...
@fájni fog: Azért nem mentek bele, mert provokáltak. Csak épp senki se hitte, hogy Izrael kalózakciót fog végrehajtani nemzetközi vizeken. Kapnak is cserébe egy nagy adag diplomáciai szart.
@ZX: 2001 WTC-vel kapcsolatban sok minden nem tiszta, ezt nyilván tudod (pl. keress rá controlled demolition)
ahogy Mahmúd al-Mabhúh palesztin vezető EAE-ben történt Moszad-os likvidálásával kapcsolatban sem.
Itt senki sem szent maradjunk ennyiben!
"Nemzetközi blokádot Izrael köré!"

Meg EGYIPTOM köré is! Ugyanis Gázát nemcsak Izrael hanem Egyiptom is blokád alatt tartja!
@Plumper:
Milyen szemérmesen kimaradt a történetből a zsidó terrorbrigádok produkciója. Hogy mik vannak... Ezek után talán ne próbálj pont te objektivitást hiányolni.
@fájni fog: "Rémes ez az egyoldalú információ lödözés. Csak arra jó, hogy mindenki elől elfedjék a béke valódi útját. Lehetetlenné tegyék a felek kölcsönös megegyezését."

Persze, nyilván a kommentjeink akadályozzák meg a békekötést.
azoknak, akik szerint nem volt joga erre izraelnek, részint ajánlom a józan eszet, részint a nemzetközi jogot.

józan ész: ugyan melyik kormány tűrné a világon bárhol, hogy fegyvert csempésszenek az ellenségének? hogy számol el utána a fegyverekkel legyilkolt állampolgárainak?

nemzetközi jog:

"Helsinki Principles on the Law of Maritime Neutrality:

5.2.1 Visit and search
As an exception to Principle 5.1.2. paragraph 1 and in accordance with Principle 1.3 (2nd sentence), belligerent warships have a right to visit and search vis-à-vis neutral commercial ships in order to ascertain the character and destination of their cargo. If a ship tries to evade this control or offers resistance, measures of coercion necessary to exercise this right are permissible. This includes the right to divert a ship where visit and search at the place where the ship is encountered are not practical.

5.2.10 Blockade
Blockade, i.e. the interdiction of all or certain maritime traffic coming from or going to a port or coast of a belligerent, is a legitimate method of naval warfare. In order to be valid, the blockade must be declared, notified to belligerent and neutral States, effective and applied impartially to ships of all States. A blockade may not bar access to neutral ports or coasts. Neutral vessels believed on reasonable and probable grounds to be breaching a blockade may be stopped and captured. If they, after prior warning, clearly resist capture, they may be attacked."
@Athlay: Mért nem költözöl ki - biztos tárt karokkal várna egy ilyen hazafit a hős és béketűrő Izráel!
@Vlad, a Sündisznó: legyen is palesztin állam, Izrael MELLETT! egy olyan állam, amelyik nem szándékozik eltörölni Izraelt.
NEM Izrael az agresszor, ahogy azt a SZU terjesztette sikeresen a 60-as évektől, hanem azon államok, amelyek a terrorizmust támogatják, pl. Szíria, Libanon, Irán...
mindenki paranoias!!! folega ferfiak!! vajon mit feltenek?????
@ZX: India, Pakisztán, Koszovó, stb stb.

De nekem amúgy se gyere, a "gyilkolhatok mert mások is gyilkolnak" dologgal.
@Muad\\\'Dib: voltak olyanok is, naés? a brit katonai célpontok ellen, előre bejelentve.
nem ehhez a történethez kapcsolódik.
a te bandád hazudik mint a vízfolyás és negligáljátok a tényeket.
@Plumper: Te pedig csak egy apróságot felejtettél el: Izráel egy közismerten terrorista állam.
@Cesare:
és még van képed ezt ideírni? azért a pofátlanságnak is van határa... :) az egyetlen elfogadható magatartás, ha elkezdenek vascsővel ütni, hogy szépen hagyod magad, sőt úgy fordulsz, hogy még jobban hozzád férjenek :)
@Athlay:
3. No de a gyilkosok tanúvallomásán kívül milyen bizonyíték van arra, hogy valóban nekik estek dorongokkal?
@kolompar.sara: Sárikám kérlek, nézd má rmeg, hogy lent vagyok-e a sarkon...
@szamojéd szomszéd: Nagyon sok összeesküvés elméletet olvastam, de az összeesküvés elméletek ezért szépek, hiszen felszínesen minden hülyeséget meg lehet magyarázni.
Meghekkelték a zindexet? Vajon hány másodpercig lesz még címlapos? :D ehehhhehe.
@ó jaj:
Szép, kár hogy itt pl. háborús helyzetet írnak, míg Gáza az ENSZ BT határozata szerint 1967-től megszállt terület.
@Rusher4587: Igen és mit szeretnél mi legyen? Háború? és az miért jó? Miért jó neked ha izraelnak rossz? Amúgy elmondom hogy mi van: A palesztinok (a vezetőik) nem hajlandóak elismerni Izrael államot. Alapvető céljuk izrael felszámolása. Ha ezzel felhagynának már lehetne is velük tárgyalni. Csakhogy Szíria és főleg Írán nem ezt akarja. És mivel a palesztin szervezeteket Irán támogatja nem is lesz béke még egy ideig. Az hogy ez az akció jogos volt e vagy sem nem tudom. Az biztos hogy Izrael jelezte nem fogja beengedni a hajókat. És nagyjából mindenki tudja h. milyen az amikor Izrael azt mondja hogy nem. Csakhogy ma kellet volna natanjahunka találkoznia obamával... Most mit mondjak? Nem egyszerű ez a dolog az biztos. De ne gondoljátok hogy itt csak a zsidók a hunyók. Illetve gondolhatjátok csak éppen nem igaz.
@Plumper: Hát istenem, vannak arab terrorbrigádok is, na és?
Már nagyon régen gazdasági embargó alá kellett volna helyezni Izraelt. Miközben állandóan a koncentrációs táborok árnyékában keres menedéket a felelősségrevonás elől, olyanná vált mint egy elkényeztetett gyerek.

Csak egyszer eljön az idő, amikor a szülő megunja, hogy a gyereke még 20 év után sem tudta elvégezni az egyetemet és kidobja otthonról, hogy menjen krumplit lapátolni.
Aki arra hivatkozik, hogy engedni kellett volna, hogy az izraelieken keresztül jusson el a csomag Gázába, annak ajánlom figyelmébe az 5. bekezdést! Számtalan példa van arra, hogy "megdézsmálják" a palesztinoknak szánt csomagokat, csak töredékét adják oda nekik! hát ezért nem lett volna szabad engedni, amit kértek! Csókolom...
Csak a pontosság kedvéért: a tengejogi egyezmények szerint nemzetközi vizeken bármely ország hadihajója megállíthat, átvizsgálhat és átkutathat bármilyen nem-hadihajót, ha gyanú merül fel szállítmányának törvénytelen mivoltáról (drog, csempészáru, rabszolgakereskedelem, a rakományjegyzék alapján a rakomány ellenőrzése, iratok pontossága, fegyver, beviteli tilalom alá eső kereskedelmi cikkek stb.). A blokád jogszerűségéről lehet vitakozni, egyet nem lehet: a katonáknak ellenállni. Meghirdetett tengeri blokádot áttörni nem jó módszer; ha hazai vizeken történik, figyelmeztetés után el is süllyeszthetik.
A hajót felszólították, hogy térjen a megadott izraeli kikötőbe. A hajó közölte, hogy ezt nem teszi, továbbmegy Gázába. No innentől nincsen jó kimenetele a dolognak, egyik fél számára sem.
@Plumper: a történelemórádból kihagytad a filiszteusokat.
@ZX: Mi a fenének tennék? Nem ők élnek már évtizedek óta embertelen, kilátástalan körülmények között. Szerintem ugorj el Gázába, élj ott egy darabig, viseld el, hogy menekülttáborban élsz évtizedek óta, nem tudsz dolgozni, nincs gyógyszer a gyerekeidnek ha betegek, nincs kaja, nincs jövő, NINCS REMÉNY. Na majd utána jól megnézzük, hogy mit is teszel
@Alikam: Hát igen, felsoroltad az igazság bajnokait. Persze betartják a határozatokat, csak épp évente pár alkalommal átlőnek a másik rterületére (India és Pakisztán), Koszovó számára pedig előnyt jelent.

"De nekem amúgy se gyere, a "gyilkolhatok mert mások is gyilkolnak" dologgal."

Nem jövök ezzel, csak épp az ENSZ szava annyi a mai világban mint a lepkefing.
@CyberPunK:
Miért, ha izraeli vizeken történt volna, akkor helyes lenne? Nyilván nem. Ez "apróság", nem ez a sztoriban a legnagyobb probléma.

@Muad\\\'Dib: Rossz az analógia. De még ha be is rúgod a cigány házát, szerintem hibás reakció, ha elkezdenek vascsövekkel ütlegelni. Főleg akkor, ha gépfegyver van nálad.

Summa summarum: ha az volt a cél, hogy a segélyszállítmány eljusson a rendeltetési helyére, akkor benyelem, hogy átnézzék a rakományt. Ha játszom a faszagyereket fegyveres konfliktushelyzetben, akkor abból nagyon nagy baj is lehet... mint ahogy lett is.

Gondolom megegyezhetünk, hogy a kommandósok nem első szándékkal ölni mentek. Abban az esetben pl. az elsőként leereszkedő kiüríti a teljes tárat a közeledőkre... Valaki gyufát dobott egy odagörgetett puskaporos hordóba, és emiatt meghalt X ember.
@BandW: Végülis teljesen jogos: nemzetközi vizeken helikopterről állig felfegyverzett(legendásan békés és toleráns) izraeli kommandósok ereszkednek le a hajódra minden jogalap nélkül - teljesen életszerű elvárás, hogy feltett kézzel segédkezz saját lemészároltatásodhoz ---már legalábbis izraelpárti oldalról teljesen jogos elvárás..
@CyberPunK: Fel akarták tartóztatni. Megálltak? Nem. Vissza akarták fordítani. Visszafordultak? Nem. Lőtték volna ki, hogy mégnagyobb botrány legyen sokkal több halottal? Szerintem ennek örült volna jobban a Hamasz, mert most így csak kicsi botrány van.
@Lucius Flavius Arrianus: "Ami a nyílt tengeren haladó hajókat illeti, béke idején azokat feltartóztatni, átkutatni vagy lefoglalni csak saját államuk hadihajója jogosult. Idegen hadihajó csak a lobogó felmutatását kérheti. Kivételesen idegen hadihajó is átvizsgálhatja a nyílt tengeren közlekedő hajót, ha az kalózhajónak tekinthető, ha rabszolga-kereskedelemmel foglalkozik, vagy ha idegen lobogót visel ugyan, illetve nem vonja fel saját lobogóját, de fennáll annak alapos gyanúja, hogy ugyanolyan honosságú, mint a szóban forgó hadihajó. Az 1958-as genfi jegyzőkönyv értelmében a kalózhajó olyan magántulajdonban lévő hajó, amelynek célja más hajók vagy azokon lévő személyek elleni erőszak. "

www.impulzus.ro/index.php?p=news&act=show&cid=3089

@kacsa65: Nemzetközi vizeken akarták, és arra semmi joguk se volt.
@Muad\\\'Dib: attól még hogy megszállt, gyönyörűen tudnak rakétákkal lövöldözni.
@ZX: hülyeséget, felszínesen? Tehát neked van igazad és Izraelnek mindent lehet. Bravó!
@Zombika: ha már belinkelted a wikit, ugye el is olvastad? mert Gáza nem része izraelnek, többé kevésbé független állam(nak) kéne lennie. Tehát mi a fasz joga van izraelnek blokád alá vonni?

@Athlay:
csak óvatosan a terrorista patkányozással... az ő szemükben ez szabadságharc, tartsd tiszteletben. Mint ahogy az 56-os harcosokat és Petőfiéket is szabadságharcosnak tartjuk és megköveteljük a világtól, hogy ők is annak tartsák, ne pedig ...
@Vitéz Kőbányai Világos: szerintem te (és hasongondolkodók) idén ne a török riviérát válaszd nyaralási célpontnak!
http://www.youtube.com/watch?v=OAiNibZiUqw&feature=player_embedded#!
@Plumper:

A történelem órád nem érdekel senkit, délelőtt kaptunk már belőle.

A feltételeidre pedig a palesztinok helyében a válaszom, NEM!!! lenne. Igazuk van!
@greycup:
"Gondolom megegyezhetünk, hogy a kommandósok nem első szándékkal ölni mentek. "
Miért egyezhetnénk meg? Meggyilkoltak pár embert (ez az, ami kétségbevonhatatlan tény) és a saját szavukon kívül semmi sem támasztja alá, hogy önvédelemből.
borzasztó, ami ott történt. ez már háborús bűntettnek minősül.
@Muad\\\'Dib:
az oslói megállapodások óta Gáza a Palesztin Autonómia része, nem megszállt övezet. Az izraeli erők kivonultak Gázából, a Hamasz pedig megpuccsolta a Fatahot, tisztviselőit elkergette vagy legyilkolta (régi taktika: először a megegyezésre hajlandókat kell megölni, utána már megy magától a cucc, lásd Algéria, 1961.). A Fatah korruptsága (elsikkasztott segélyek, ellopott humanitárius segélyek) persze nyilvánvaló, ám mégis a Fatah - tehát a megválasztott, legitim palesztin vezetés - az, ami tárgyalásban állt/áll Izraellel, míg a Hamasznek esze ágában sincsen elismerni Izrael állami létét, ami enyhénszólva nem vélravezető taktika.
Egyszóval többoldalú dolog ez, a sár mindenkire rákenődött vastagon.
@ZX: saját erőnkből, ezer éve
ők kisírták maguknak, nem régebben, mint ahogy apám megszületett és azóta is csak sírnak-rínak
@szamojéd szomszéd: Egy szóval nem mondtam, hogy mindent lehet. Csak én általában az érem mindkét oldalát nézem. És bizony ebben az estben mindkét fél mocskos háborút folytat.
Gátlástalan erőszak...
www.youtube.com/watch?v=bU12KW-XyZE&feature=player_embedded

ja, pont úgy néz ki.
5-en verni egy földönfekvőt vascsövekkel. ez valóban gátlástalan erőszak. meg békeaktivisták.
de oké, ott vannak a hajón, ott védekezni kell.
miért mentek fel nemzetközi vizeken a hajóra?
nem birtak man magukkal?
azt hittek nekik mindent szabad?
esetleg kaptak olyan jeleket (loveseket?) amik miatt ugy dontottek felmennek a hajora?

egy vagott videobol kiolvasni a teljes igazsagot fel nap alatt?
uhumm.

de hat egyszeru dolgok ezek.
nekunk pl itt vannak a szlovakok.
mennyire egyszeru szituacio, nem?
egykor mienk volt a fold, most az o labuk alatt van.
hat egyszeru ez, fekete-feher, konnyu igazsagot tenni.
bar kassarol meg nem szoktak raketakkal loni salgotarjant vagy debrecent, es jan slota sem dusit urant valahol eszakon.
szoval tok ertheto hogy a politikusok ugy viselkednek, mint ahogy... elvegre mo-t is minden oldalrol halalos fenyegetes veszi korbe, atombombatol az ongyilkos merenylokig.
egyszeru dolgok ezek.
Javasolnam megnezni az összes bekeharcosnak a "The Kingdom" c. filmet Jamie Foxx-al a föszerepben. Sajnos elegge valosak az ott bemutatott dolgok.
Csak egy megjegyzes: Mo. az egyik legkevesbe a massagot (bevandorlok) elfogado orszag Europaban a statisztikak szerint. Mit tennetek, ha az orszag lakossaganak több, mint tiz szazaleka az allamvallassal gyökeresen ellentetes elvek szerint elne es meg csak nyomokban sem kivanna alkalmazkodni az ezereves magyar hagymanyokhoz?
@Muad\\\'Dib: te szemely szerint valoban nem teszel semmit a romak ellen, teszi ezt a magyar allam veluk nap, mint nap, igaz az ö oldalukon sem nagy a befogadokeszseg. Teszi ezt pl. Svedorszag a lappokkal es meg lenne pelda a sajat szönyeg ala söpört problemakbol.
@kacsa65: "A video végén pedig az látszik, hogy a kommandósok paintball puskával hadonásznak"

Persze, paintball puska, azzal nyírtak ki 16 embert. Amit painball puskának nézel az valószínűleg az IMI Tavor TAR-21 valamelyik verziója lesz.

en.wikipedia.org/wiki/IMI_Tavor_TAR-21
www.youtube.com/watch?v=IfIiPIQXxaA
www.youtube.com/watch?v=HwzNpwNIz

Kicsit jobban "csíp" az mint a painball...
@Ipari-antidepresszió: A kálvária nem 60 éve megy "barátom", hanem közel 2000 éve tart. Egyéb hozzászólásokkal nem érdemes foglalkozni, hamasz propaganda anyagokat hajtogatnak itt kurucinfós köntösben.
@ó jaj:

Majd ha a te gyerekedet használja egy állig felfegyverzett katona arra, hogy bonts ki az utcán egy ismeretlen csomagot, akkor te is meg fogod érteni, miért teszik azt a palesztinok, amit tesznek.
Próbáld ki, vidd ki a gyerekeidet, és kérd meg rá az izraeli katonákat. Aztán nézd, amíg lefognak fegyvert szegezve rád, hogy a gyermekeid meddig bírják, majd mit kell velük tenned.
Ja, és pszichológusi segítség nem lesz!
Csodálkoztok, hogy utálják őket?
@deflorator: Hát azért éppenséggel van róla videó, hogy nem tűzijátékkal és tortával várták a kommandósokat, hanem úgy nemes egyszerűséggel az egyiküket átsegítették a hajó korlátjának túloldalára. :P
@Plumper:
Aha, mint amilyen mondjuk a Lavon-affair volt?
www.haaretz.com/print-edition/news/mi-figures-out-what-went-wrong-in-lavon-affair-55-years-later-1.4385

"Investigations by Palestinian-rights advocacy group Yesh Din has found that 90 percent of police investigations of cases in which Israelis are suspected of committing offenses against Palestinians in the West Bank are left unsolved and are closed."
www.haaretz.com/print-edition/news/would-israel-arrest-a-jewish-terrorist-with-only-arab-victims-1.4983
@duncan: Először is, a területen MINDIG éltek zsidók, csak lényegesen kisebb számban mint i.sz. 72 előtt.
Attól, hogy kisírták, még meg is kell tudni védeni. Márpedig amint látod, sikerült.
@BandW: idezem toled

"De itt pontosan lehetett tudni, hogy szándékos blokádtörési provokáció történik, segélyszállításnak álcázva.

Hogy a beavatkozásnál milyen szakmai hibákat követett el az izraeli egység, azt én ennyi információ alapján nem tudom megítélni."

tehat, az elsot ennyi informacio alapjan PONTOSAN lehetett tudni. ertem. :) liberalis objektivitas, mint mindig.
@duncan: ja, kisirtak maguknak. kb 5000 eve elnek ott, de a te apad azert biztos jobban tudja. hiszen milyen okos gyermeket nevelt fel.
ugyan ott mar olyan regota eltek, mint amikor mi meg a szittya nyereg nyomta herekben gondolatkent sem letezunk, ez felszorozva 4-el, de azert kisirtak maguknak.
kegyetlen haboruval verrel aztatva lett az orszaguk, mondjuk kellett meg hozza egy milliokat kiirto holokauszt.
@CyberPunK:
ennek az esetnek a kalózkodásról szóló egyezményhez semmi köze, a meghirdetett blokád kijátszásáról ill. a hadihajó felszólításának negligálásáról volt szó.
@Gunther: A világ egyik legjobban kiképzett hadseregének katonái voltak ott, akik szokásos békeaktivistákra számítottak, nem pedig akár halálig elszánt muszlim testvériség-tagokra. Az izraeli hírszerzés valamit nagyon elcseszett, ha nem tudta, kik vannak a hajókon és az napnál is világosabb, hogy nem tudta, különben nem ennyi embert és nem ilyen módon juttat a hajók fedélzetére.

Ugyanakkor, ha már, akkor azt is tegyük hozzá a dologhoz, hogy az IHH, aki a segélyakciót szervezte, a Hamasz egyik legfőbb pénzügyi támogatója, a békeaktivistái közül többen úgy szálltak fel a hajóra, hogy megírták a végrendeletüket, mert azt mondták, "Gáza vagy halál", szóval amellett, hogy Izrael nem kicsit kúrta el ezt a dolgot, repedezik erősen a békés segélyszállítmány fedősztorija is.
@Lucius Flavius Arrianus: Akkor esetleg linkelnél valami olyan írást, aminek ehhez van köze?
@Bonaparte Napólejon: Van annak már 3500 éve is, akkor érkeznek meg a filiszteusok (palesztinok) a térségbe.
@bass.gitár: elborult az agyad? vérlázító dolgokat minden háborúban, mind a két (vagy több) félről le lehet írni.
ez ócska, IQ-mentes, primitív demagógia. az meg milyen, amikor palesztin szülők saját gyereküket küldik át felrobbantani izraeli gyerekeket? na szóval hagyjuk a demagógiát...
Sajnálatos módon nem tudok válaszolni az írásomat kifogásolóknak, mert miután az nem egyezik a posztíró véleményével, ezért úgyis kimoderálja.

Ez van.
úgy látom elsikkadt, ezért ismét:
izrael a nemzetközi joggal (és a józan ésszel) összhangban cselekedett.

"Helsinki Principles on the Law of Maritime Neutrality:

5.2.1 Visit and search
As an exception to Principle 5.1.2. paragraph 1 and in accordance with Principle 1.3 (2nd sentence), belligerent warships have a right to visit and search vis-à-vis neutral commercial ships in order to ascertain the character and destination of their cargo. If a ship tries to evade this control or offers resistance, measures of coercion necessary to exercise this right are permissible. This includes the right to divert a ship where visit and search at the place where the ship is encountered are not practical.

5.2.10 Blockade
Blockade, i.e. the interdiction of all or certain maritime traffic coming from or going to a port or coast of a belligerent, is a legitimate method of naval warfare. In order to be valid, the blockade must be declared, notified to belligerent and neutral States, effective and applied impartially to ships of all States. A blockade may not bar access to neutral ports or coasts. Neutral vessels believed on reasonable and probable grounds to be breaching a blockade may be stopped and captured. If they, after prior warning, clearly resist capture, they may be attacked."
@deflorator:
Azért, mert ahhoz nem kell leereszkedő kommandós.

De ha úgy gondolod, hogy előre eltervezett szándékkal leküldtek pár embert, hátha elkezdik őket agyonverni, és akkor lőhetnek, akkor nem is tudom... sodorj egyet, az állítólag megnyugtat.
"Ezektől" minden kitelik, lol...

(Ha meg ott vagyok a hajón, és tudom, hogy jön a másik fél, az ujja a ravaszon, én meg a célkeresztben, akkor garantáltan nem vascső után nyúlok, az fix.)
@csintapala: azért nézd már meg jobban okostojás fegyverbuzi, hogy az biza kajakra paintball puska, mivel az egyik kedve békeaktivistát, aki éppen vascsővel veri a földönfekvőt, fejbelövik vele, és ettől így odébb szalad. (a tavort pedig városi környezetben használják)
@BandW: Ha betartod a moderálási elveinket, akkor nem fogja senki törölni a hozzászólásodat.
moderálási elvek odafenn. vonatkozik a palesztinok elleni uszításra is.
@efhábé: repedezik a fenét, ha valami enm stimmelt volna, akkor azt már rég szétkürtölték volna.

Én még arról sem vagyok meggyőződve, hogy a videó valódi.

Semmi azonosítható részt nincs rajta. Semmi!
Lehet, hogy tévedek, de én úgy értettem, hogy Izrael azért vonult ki a sokáig megszűllása alatt tartott Gázából, hogy elősegítse a megűllapodűst a palesztinokkal. Ehelyett ott egy olyan társaság rendezkedett be, amelyik minden megegyezést elutasít, és naponta lövi az izraeli településeket. Ay izraeli kormány köteles mindent megtenni polgárainak az ilyen terorakvióktól való megvédéséért. Hogy mindig mindent jól csinálnak-e az adott, normális módszerekkel nem kezelhető helyzetben, azt nem tudom innen megítálni. Valószínüleg nem mindig jól lépnek. De az alapösszefüggés biztosan az, hogy ha nem repülnének a "Kaszam" rakéták, akkor nem lenne blokád sem.
Basszátok meg, annyira fölösleges dolgokon vitatkozunk:/ Úgy sem tudjuk egymást meggyőzni, mert mindenki hoz egy ellenérvet a másik véleményére... A zsidó-pártiak sosem fognak a palesztinoknak igazat adni és fordítva. Ezzel együtt írtam 4 kommentet, de már bánom...
@Megfigyelo: "A palesztinok „szalonképtelen” vezetőit, vagy „alku-képtelenségét” felhozni indokként van olyan gyomorforgató cinizmus, mint a zsidókat okolni az antiszemitizmusért vagy a holokausztért, úgyhogy minden józanul gondolkodónak következetesen el kell utasítania az efféle narratívát. Bármilyen rendezés előfeltétele az elnyomás megszüntetése, a felelősség az elnyomóé. Az, hogy Izrael csak a védelemhez való jogát érvényesíti, hazugság."
@efhábé:

Itt akkora bakik történtek az akció közben....
Egyrészt rossz hírszerzési adatok.
A katonák meg nem vették észre hogy (Bocs) Angry Mobok közé ereszkednek?
nanneeee...
Másrészt annak a kiképzőjét is seggberugnám, aki kiképezte azt a mukit akit a vízbe dobtak.
+ Akitől "elvették a fegyvert..."
Itt sok ponton sántít a történet....
@Alikam:
Hm... mikor is helyzeték nemzetközi blokád alá Észak-Koreát, a saját tüntető polgárait halomra lövöldöző Iránt, az atombombát orrba-szájba exportáló Pakisztánt, a hutuk millióit gyilkoló afrikai államokat, az 1800 brit-skót lakosú Falkland-szigeteket hadihajók tucatjaival megtámadó Argentínát, stb. ? Na meg: a Gázai övezet blokádjának e g y i k fele izraeli, a másik a sokkal keményebb testvéri egyiptomi aknamező és szögesdrót. Európa megint idióta - míg a bevándorló arabok-törökök-akárkik milliói le nem radírozzák a térképről.
Izrael széllel szemben locsol. Előbb-utóbb irgalmatlan nagy pofont kap majd. Kicsit félek, nem ér-e el minket is a szele.
@Lucius Flavius Arrianus: És ott se értenek egyet semmiben. :)
@anal_intruder:
Ehhez csak annyit: az egyik Kasszám rakéta hét embert ölt meg egy izraeli mozdonyjavítóban. A sors furcsa fintora, hogy közülük négy palesztin volt, egy thaiföldi vendégmunkás.
@dugovics titusz: Erről azért kérdezd meg a szíreket is, hogy mennyire jó fejek azok a palesztinok. De ajánlhatom Libanont is.
@ó jaj:
Akkor én is ismét:
"The relations between a party to a conflict and the neutral State, are, as a matter of principle, governed by
the law of peace. These relations may, however, be modified to the extent that there exist other principles or
rules of international law to that effect, including those contained in the present Principles."
Tehát háborús fél, és semleges hajó/ország viszonyáról beszélünk. Ezt módosítja az általad említett pont. Itt viszont nincs deklarált háborús helyzet.
@dugovics titusz:
mert hogy kivel tárgyaljon Izrael? Azokkal, akiket a választásokon megválasztottak (Abbaszék, Fatah), és akiket a Hamasz kiakolbólított Gázából? A Hamasszal, ami Izrael létét sem ismeri el? Vagy kivel? Minden megállapodáshoz két fél kell: ha az egyik azt mondja a tárgyalópartneréről, hogy az márpedig nincsen is, akkor mi van? Mi van, ha a Hamasz a Fatah (tehát a Palesztin Autonómia, a megválasztott, legitim palesztin vezetés) egyetlenegy utasítását, egyetlen kérését se hajtja végre? Ti. a nemzetközi szervezetek - jelesül az ENSZ - a palesztin nép egyedüli törvényes képviselőjének a jelenlegi Palesztin Autonómia vezetőit tartja.
Akkor kivel is tárgyaljon Izrael?
@ZX: Valóban nem.
Ők felszállnak egy pár f16-al,és sz@rrá bombáznak mindet...ami megmaradt M1-tankokkal gyalulják a földbe...
Ez azért már mindjárt sokkal szalonképesebb igaz?Khm khm...
Az a baj, hogy a világ csak ilyen események kapcsán kapja fel a fejét, hogy te jó Isten! Izrael mit meg nem enged már magának.
Elfoglalja a Palesztinok által lakott területeket. Majd módszeresen megfojtja őket.
Voltak olyan elképzeléseik is, hogy Argentínába hozzák létre az önálló zsidó államukat...
Fel sem merült bennük, hogy olyan helyet válasszanak ahol mondjuk senkivel nem kerülnek majd konfliktusban. (bár ez gyakorlatilag lehetetlen mert valahogy velük mióta világ a világ baj volt)
Sajnos megkapták a területet az Angolok a kezükre játszották.
A világ meg szépen hagyta, hogy az egyik legnagyobb hadsereget hozzák létre. Kivonva magukat mindenféle nemzetközi egyezmények alól.
A pénz hatalmával a jenkik is mellettük állnak.
Nem tudom meddig mehet ez így tovább és nem tudom mit gondolnak a velük szimpatizálók, de az biztos, hogy nem lesz ennek így jó vége.
A világon az egyik legnagyobb terrorista szervezet a cionista Izrael.
Nyugodtan mondhatjuk, hogy szépen lassan haladunk egy újabb világháború felé. Amiből már nem nagyon tud senki győztesen kijönni az atom miatt.
@Mentolosmájkrém:
Mi még nem vagyunk akkora libberek, hogy képzetlen, agresszív arab tömegeket engedjünk az országba. Elég lesz a cigányokat a mocsárból kirángatni és domesztikálni.
a segélyszállító hajók orvul megtámadták az olajfaágakkal napozni induló pacifista izraeli katonákat!
@ZX: Visszamehetünk Ábrahámig is, lesz ott még háború nem kicsi, majd ha az Oroszok és Irán is megindul meg egy két haverjuk, de el kell keserítenem minden Izrael ellenes senkiházit, a vége nem nektek fog kedvezni, ha nem változtok meg, eltűntök ti is a föld színéről.
@Illés Béla: De nem más ország területét, legalábbis azt nem akikkkel nem állnak háborúban. Szegény palesztinokat meg hadd ne sajnáljam már.
@Rusher4587: "Számtalan példa van arra, hogy "megdézsmálják" a palesztinoknak szánt csomagokat, csak töredékét adják oda nekik!"

Abból a számtalan példából csak egyet prezentálj már konkrétan, légy oly jó...
@Muad\\\'Dib: erre már válaszoltam. mindenki tudja hogy háborús helyzet van, kár játszani kék szemekkel a naivat.
a palesztinok alig várják a rakétákat, hogy kilőhessék izralere, nem tudom miért teszel úgy, mintha nem így lenne.

továbbá azt is írja, hogy: "Neutral vessels believed on reasonable and probable grounds to be breaching a blockade may be stopped and captured. If they, after prior warning, clearly resist capture, they may be attacked."
tehát még semleges hajót is megállíthatnak, és ellenállás esetén megtámadhatják.
Az a gond, hogy valótlanságokat írsz rendesen, amik azt mutatják, hogy nem igazán vagy te képben az egészről:
Gázában van alap élelmiszer és gyógyszer, pelenka, minden ilyen (2009ben 738 000tonna segély ment Gázába, 2010 első negyedévében 48 000 tonna étel, 40 000 tonna liszt, 2760 tonna rizs, 1987 tonna ruha és cipő, 553 tonna bébiétel és tejpor). Akit nem tudnak Gázában ellátni orvosilag, azt Izraelben látják el, izraeli költségen. Ami korlátozva van, az cement, vas bevitele, mert nem akarják, hogy ezekből a Hamasz ezekből a saját bunkereit építse újra, hanem a házakat. De ezek sem tiltva vannak, hanem úgy megy a beszállításuk, hogy garantálni lehessen, hogy abból a kórházakat, házakat építik újjá, nem a Hamasz katonai infrastruktúráját, tehát projektekre, ahol valahogy garantálják, hogy azt tényleg arra fogják használni. 2010 első negyedévében ez 23 tonna vasat és 25 tonna cementet jelent. Május 13án Izrael 39 tonna építési anyagot engedett be az al Quds kórház kijavítására, miután a franciák garantálták, hogy tényleg arra megy az anyag. Május 24én 250 tonna cementet és 5 tonna vasat vittek be az UNWRA projektjeihez.
A várható élettartam Gázában per pil. magasabb, mint Észtországban vagy Bulgáriában.
Kell még sorolni a konkrét tényeket és adatokat, vagy ennyi elég?

Másik az ENSZ épület elleni rakétatámadás. Kissé le vagy maradva, már egy jó ideje kiderült, hogy kacsa, egyetlen rakéta se találta el az iskolát, és senki nem halt meg az épületben.

Következő pontatlanság: ne próbáld már az öngyilkos merényleteket és terror támadásokat a blokádra fogni, mert logikai baklövés: azok már jóval a blokád előtt is voltak. A blokád pont arra válaszul jött létre, hogy Gázában az az erő került a hatalomra, amelyik ezekért a robbantásokért a leginkább felelős volt.

KÖvetkező: Gáza 60 év izraeli megszállása?! Legalább a terület alapszintű történetét olvasnád át, mielőtt posztot írsz, te..
Gázát '48ban foglalata el Egyiptom, és egészen '67ig egyiptomi terület is volt, egészen a 6 napos háborúig, addig Izraelnek köze nemvolt Gázához.

Következő: Izrael köztudottan alkalmazott tiltott fegyvereket - ismét téves. Nemzetközi egyezmények a fehér foszfor gyújtóbombaként való használatát tiltják lakott területen, a füstbomba katalizátoraként nem (az első az azon alapul, hogy fehérfoszfort kevernek valami gyújtóanyaghoz, így az még jobban ég, és nehéz eloltani - lényegében, mint egy tovább fejlesztett napalm. A füstbomba esetén a fehér foszfor erős égése közben keletkező fehér füstöt alkalmazzák, ez takarja el az előretörő csapatokat az ellenséges tüzérségtől, itt a foszfor a levegőben ég el, és füstöt képez
www.fas.org/programs/bio/factsheets/whitephosphorus.html )
Ennek - mint a többi füstbombának is egyébként - lehetnek minimális kockázatai az ott lévőkre is, de annak még nagyobb, ha a füst hiánya miatt, elkezdik lőni a katonákat az adott sűrűn lakott területről, és nekik meg a lakott területre kell viszonozni a tüzet.
Ami viszont tény, hogy semmilyen nemzetközi egyezmény nem tiltja a fehér foszforos füstbombák használatát.

Mond, felmerült már benned, hogy úgy írják posztot, hogy valamilyen alapszinten tisztában is vagy azzal, amiről irkálsz, vagy ez teljesen abszurd igény?

És akkor most az eseményről: Izrael fegyveres konfliktusban van a Gázát irányító Hamasz nevű szervezettel. Ezért a területet blokád alatt tartja, hogy megakadályozza, hogy a Hamaszt felfegyverezzék. Erre pl. az ENSZ chartájának 51es cikkelyére hivatkozva teheti, ugyanarra, amire hivatkozva anno az angolok teljes tengeri zárlat alá vették a Falkland szigeteket az argentínok elleni háborúban.
2 nagyon lényeges indoka is van Izraelnek arra, hogy csak rajta keresztül lehessen dolgokat bevinni Gázába:
- nem szeretné, hogy fegyvereket, robbanóanyagokat csempésszenek be a Hamasz ismételt felfegyverzésére Több "segélyhajó" bukott már le fegyverrakománnyal.
- garantálni akarja, hogy a segélyek a nemzetközi szervezetekhez és elosztóbázisokhoz kerülnek, nem a Hamaszhoz, így garantálni, hogy a segély valóban az emberekhez kerül, nem pedig a Hamaszt erősíti.

A gázai háború minden áldozata ellenére elérte azt a célt, hogy a Hamasz meggyengült, infrastruktúrája nagy részben elpusztult, fegyverarzenálja dettó. Ha hagynák megerősödni, akkor újrakezdődnének a civilek elleni rakétatámadások, amit egyetlen ország sem tűrne, és Izrael megint kénytelen lenne bevonulni, mert a rakétákat leszerelni más mód nincs, ez pedig megint sok áldozattal járna.

A török flottának is megmondták előre, a fenti okok miatt nem engedik, hogy majd ők közvetlenül adják át szállítmányukat - főleg, mivel az egészet szervező IHH nevű szervezetnek igen erőteljes Hamaszos kapcsolatai vannak -, szépen kirakodnak Asdodban, ott átnézik a rakományt, és az ENSZ konvojok pedig beviszik szárazföldön az ENSZes elosztóközpontokba. Ezt a flotta nem volt hajlandó többedszeri felszólításra se megtenni, ezért közölték velük, hogy ha továbbra se fordulnak vissza, akkor lefoglalják a hajókat, ők viszik Asdodba átvizsgálni. Ezzel a hajón lévők is pontosan tisztában voltak, hogy ez fog történni, átszállnak a hajóra, és a kikötőbe viszik - már az induláskor mondták, hogy viszünk kamerákat, és ott bemutatjuk, ahogy mi passzívan ellenállunk, ahogy az izraeliek lefoglalják a hajót. Erre mentek rá.
Mivel több órával a felszólítások után sem fordultak vissza, ezért az izraeli kommandósok leszálltak a hajókra, mielőtt azok még elérnék a blokádot - ha elérik a blokádot az már gázosabb lett volna, mert ott már kényszerhelyzetben lettek volna az izraeliek akár elsüllyeszteni is a hajókat, hiszen ha egyenesen elkezdik nekivezetni a hajókat a blokádnak, akkor ott azonnal kell cselekdeni, és megakadályozni, hiszen akár robbanószer is lehet az egyik hajón.
A hajóraszállás békésen ment az 5 másik hajón, de a vezérhajón a "békés, passzív ellenállás" egy lincselés volt, mint azt a közben bemutatott video-felvételek is igazolják. Legalább 6 kommandós megsérült, 2 lőtt sebbel, 1 szúrt, 2en súlyosan, 3an közepesen sérültek meg. Mikor 2 kommandós pisztolyát elvették, tűzharc is kialakult.
Az volt a gond, hogy a kommandósok sajnos komolyan vették a "passzív ellenállás" dumát, és nem volt elég jól előkészítve az akció. Más kérdés, hogy elég jól előkészített akció egy ilyen szűk, zsúfolt hajón gondolom csak úgy megoldható, hogy fény és füstgránát, hogy fedezze a kommandósok hajóra szállását, aztán sokkoló meg puskatus mindenkibe, aki csak mozog, akkor meg persze ebből lett volna balhé.
@Bonaparte Napólejon: Te el vagy borulva. Nem vagyok sem pro sem kontra Izrael.
az izraeli katonák az utóbbi években már inkább csak a fegyvertelen gyerekekkel szemben sikeresek. ha vissza merészel lőni az ellenség, szűkölve futnak hazáig (lásd Dél-Libanon). állítólag a mai izraeli katonák nagy része már rendszeresen bevizel éjjel a félelemtől mozgósítás esetén.
@greycup:
"(Ha meg ott vagyok a hajón, és tudom, hogy jön a másik fél, az ujja a ravaszon, én meg a célkeresztben, akkor garantáltan nem vascső után nyúlok, az fix.) "
A kérdés az, hogy nyúlt-e egyáltalán bárki a vascső után, vagy hidegvérrel végeztek ki fegyvertelen embereket elrettentő szándékkal, amiért nem voltak hajlandóak átadni az összegyűjtött segélyeket.
Ha a török hadsereg támadna nemzetközi vizeken egy civil izraeli hajóra, kíváncsi lennék az Izraelt védők ottani véleményére. Bár nagyjából sejtem. :D

Nyilván mindkét fél hibázott, ugyanakkor nemzetközi vizeken kalózok szoktak átszállni engedély nélkül mások hajóira.

Másrészről sokáig nem nyomhatja ezt az izraeli kormány sem. Mert az egy dolog, hogy rossz viszonyt ápol rengeteg arab országgal/néppel, de előbb-utóbb Európát is felidegesíti, az meg már egy másik történet.

Külön érdekes, hogy egyre rosszabb a viszonyuk a törökökkel. Nem tudom van-e realitása annak, hogy ez a két ország között eldurvulhat, de az biztos, hogyha igen, akkor ezúttal nem képzetlen, meg dárdát hajigáló gerillákkal nézne szembe, hanem a NATO második legnagyobb haderejével.
@huncros:
Konklúzió: Izrael mindig teljesen békésen és jogosan jár el, puszta véletlen, hogy valahogy általában civilek halnak bele. A lényeg, hogy mindenki hülye, aki mást mond, esetleg náci, beleértve a haaretz zsidó újságíróit is...
"A palesztinok „szalonképtelen” vezetőit, vagy „alku-képtelenségét” felhozni indokként van olyan gyomorforgató cinizmus, mint a zsidókat okolni az antiszemitizmusért vagy a holokausztért, úgyhogy minden józanul gondolkodónak következetesen el kell utasítania az efféle narratívát."

"budapesttel összehasonlítani gázát, szándékkos ferdítés és népbutítás"

Érdekes érvtechnika. Roppant emlékeztet egy 1952-es kiadványra, ahol más rothadó és ócska dolgok voltak eleve tárgyalásra alkalmatlannak minősítve. Az ilyesmi ideológia ugyanis nem foglalkozik kényelmetlen tényekkel, egyszerűen tagadja azokat.

"Bármilyen rendezés előfeltétele az elnyomás megszüntetése, a felelősség az elnyomóé."

A történelem már csak így működik: az elnyomó szokása megjuhászkodni, és a legyőzött diktálja a feltételeket.
@ó jaj:
Ha törvényt idézel, akkor nem azzal kell jönni, ki mit hisz. A törvények nem ismerik, a mindenki sejti fogalmát...
@CyberPunK: Ez a nemzetközi vizeken akarták egy meglehetősen kétes dolog.
A tengeri jog ugyanis ismer egy olyan dolgot, hogy ha egy állam fenyegetve érzi magát, akkor kiterjesztheti a tengeri felségterületét 20 mérföldről 68 mérföldre.
Izrael ezt megtette és be is jelentette. Olyannyira, hogy már 30-án erről beszéltek egy tudósításban, melyet a marmaráról küldtek:

www.youtube.com/watch?v=hqjNim1Ak4E

Természetesen arról vita van, hogy ezt Izrael jogosan vagy jogtalanul tette-e, erős a gyanúm, hogy jogtalanul, de ők nyilvánvalóan jogosnak gondolták és eszerint cselekedtek, tehát amikor a parancsot kiadták, az ő nézőpontjukból a hajó már nem nemzetközi vizeken tartózkodott.
És erről, mint a belinkelt híradás mutatja, a hajón tartózkodók is pontosan tudtak.
@Alikam: Ami igaz az annyi, hogy nem latod h melyik hajo, kik, es azt sem h volt-e elotte eroszak, vagy kapasbol igy fogadtak a sutivel es pezsgovel erkezo bekes kommandosokat.
Mondjuk az is érdekes, hogy nem Izraelben lehet a legtöbb elmeháborodott vérpistike zsidóval találkozni (bár ott is van elég), hanem más országokban. Ezért élmény olvasni a Haaretz angol kiadását, mert legalább kiderül, hogy nem mindenki annyira elmebeteg, mint itt a fórumokon a hangadók.
(Az Iszlám Ellenállás Alapokmánya 1988. augusztus 18.)
A Legkönyörületesebb Allah Nevében

“Ti vagytok a legjobb közösség, amely létrejött az embereknek. Megparancsoljátok azt, mi helyénvaló, és megtiltjátok azt, ami elvetendő, és hisztek Allahban. Ha az Írás birtokosai is hinnének, az bizony jobb lenne számukra. Akadnak köztük hívők, de a legtöbben gonoszok közöttük. Soha nem nem tesznek bennetek [komoly] kárt, csupán vesződséget [okoznak nektek]. Ha ellenetek harcolnak, [hamarosan] a hátukat fordítják felétek és [majdan] nem segít rajtuk senki. Megaláztatás lesz az ő osztályrészük, kerüljenek bárhol is a [hívők] kezébe, kivéve azokat, akiket Allah és [ezeknek] az embereknek a kötése [védelmez]. És vonják magukra Allah haragvását és sújtsa őket szegénység. Azért [sújtsa] őket [mind]ez, mert nem hittek Allah jeleiben és jogtalanul megölték a prófétákat. És azért mert lázadoztak, és [Allah parancsait] áthágták.” (Al-Imran, Imrán nemzetsége – 109-111).

“Izrael addig fog létezni, amíg az Iszlám el nem pusztítja, mint ahogy másokat is elpusztított már korábban” (A szent emlékű mártír, Hassan al-Banna imám).

A félhold még soha nem szült jót.
Nem felejtem Mohácsot!
Nem Felejtem Budát!
Nem felejtem a 150 évet!
@Muad\\\'Dib: Még szép, hogy sok civil hal meg, miután a Hamasz pajzsnak használja őket.
@ó jaj:

Te szerencsétlen. Amit leírtam, az tény. Felvétel készült róla, a világot bejárták a képek!
Csak azt veszed észre, ami a véleményeddel egyezik, aki nemtetszőt mond, azt ölnétek. Ez veletek a gond! Ezért gond az is, hogy itt vagytok!

Ha nem lesz víz Palesztinában, nektek sem fog jutni, mert most a palesztinok nem kapják csak az ivóvíz 10%-át, akkor nekivágtok a világnak, és azt az országot, amelyiket éritek, leterítetek. Az ott lakók lesznek a felelősök, ha vissza akarják kapni jogaikat, tulajdonaikat.
Milyen alapon meritek ti a németeket leszólni. Mennyivel vagytok ti különbek?
a mai huszonéves izraeli katonák a nyugati életmódban elkényelmesedett egoista fiatalok, akiket jobban érdekel a bulizás és a fogyasztás (izraeli backpackerektől tudom, akik maguk is túl vannak a katonai szolgálaton).

ez kevés lesz egy olyan ellenségegel szemben, akit az utóbbi évtizedekben kreáltak maguknak. olyan emberek százezreivel állnak szemben, akiknek semmi vesztenivalójuk nincs és ég bennük a bosszúvágy. sokkal, de sokkal nehezebb lesz felfegyverzett, kiképzett harcosokkal kiállni, mint csúzlis palesztin tinédzsereket lőni harckocsiból.
@ZX:
Meg az a rohadt ENSZ is, ugye?
@Tóth Ágas:
Ha ezt hiszed Ágas, sürgősen szerezz be magadnak pár évre elegendő pelenkát. Nem "az izraeli katonák nagy része", hanem a te tested kis része művel ilyesmit.
@Muad\\\'Dib: Én a tényeket soroltam. Ha az azokból kirajzolódó kép nem tetszik a te nézőpontodnak, akkor lehet, hogy nem a tényekben van a hiba.

deflorator: nem kérdés, hogy vascsővel támadtak, a felvételeken világosan látszik. Ez a duma akkor menne, ha nem lenen felvétel bizonyíték, hogy a hajón lévők gyakorlatilag megpróbálták meglincselni a kommandósokat, akik egyesével ereszkedtek le a helikopterről.
@Muad\\\'Dib: nem jöttem semmiféle hittel vagy sejtéssel, miről beszélsz?

és ha jöttem volna is, mi köze annak ehhez?: "Neutral vessels believed on reasonable and probable grounds to be breaching a blockade may be stopped and captured. If they, after prior warning, clearly resist capture, they may be attacked."
Izrael nem hogy Ciszjordániát és Gázát is akarja teljes egészében, de még Dél-Libanont, a Sínai-félszigetet is akarja, illetve Jordánia jelentős részét is (Transz-Jordánia). Ez lenne az úgynevezett "Nagy-Izrael", amire a zsidó militáns elit törekszik, nem 67-től, hanem már 48-tól fogva.

Szeretném felhívni a figyelmet, hogy a Tóra alapján a szélsőséges izraeliták NEM a mai Izraelre, hanem erre az ún. "Nagy-Izrael"-re formálnak jogot!

A politikai ÉS katonai ÉS demográfiai helyzet függvénye, hogy ezek közül éppen mennyit foglal el Izrael. Katonailag el tudná foglalni mindezeket, megtartani már nehezen. Politikailag pedig nem tudná felvállalni (SOKKAL nagyobb baj lenne belőle, mint a mostani palesztinirtásból), és ami a legfontosabb: nincs elég zsidó, akiket oda tudna költöztetni. Még Ciszjordániába sincs elég telepes, aki azért akad, az rengeteg "költőpénzt", kedvezményes hitelt kap a betelepedésért, a hadsereg jelentős része az ő védelmükön "gyakorol". Így rabolják el a palesztinok országának utolsó darabkáit is, minden nemzetközi jognak, felháborodásnak fittyet hányva.

Gázában például a kivonulás előtt 8000 telepes élt, és rájuk többtízezer katona vigyázott. Arra a 8000 telepesre. Nem azért vonult ki onnan tehát Saron 2005-ben, mert olyan jó fej volt (jó vicc... az izraeli militarizmus fő képviselője volt, mellesleg háborús bűnös), hanem azért, mert politikailag, katonailag és PR-fronton egyaránt tarthatatlanná vált a helyzet: nem érte meg egy majd kétmilliós, sűrűn lakott területet megszállva tartani a 8000 telepes miatt.

A mostani mérsékelt háború tehát csak névleg folyik Ciszjordánia és Gáza azon kevés részéért, amit Izrael még nem annektált.

Ez egy lassan évszázadba nyúló, változó intenzitású, folyamatos háború. Ebben a háborúban a hadseregnek, a paramilitáris alakulatoknak (palesztin oldalon őket "terroristáknak" hívják, izraeli oldalon "moszad"-nak) éppúgy szerepe van, mint a diplomáciának és a PR-nek.

A PR-háború lényege, hogy Izrael egy nagyon kiterjedt, egész világot behálózó médiahálózatot tart fenn, Magyarországon legismertebb képviselője a hirszerzo.hu -t, illetve korábban az MDF-et is üzemeltető Political Capital Rt. Ugyanakkor nagyon véres esetekben, olyanokban, mint a mostani, a világmédia nem eléggé kontrollált, nem eléggé Izrael-párti része azért többé-kevésbé híven tájékoztat az eseményekről és ez többnyire az egész szabad közvélemény felháborodásához vezet.

Így néz hát ki ez a háború. A fő vonalak úgy néznek ki, hogy Izrael katonailag erős, de nem legyőzhetetlen fölényben van: na nem ám a katonái miatt (több mint felük elkerüli a katonai szolgálatot, félnek, korruptak, lusták), hanem azért, mert az USA évtizedek óta a legjobb fegyvereivel és iszonyú sok pénzzel tömi őket. PR-fronton jóval kiegyenlítettebb a helyzet: az izrael-barát médiahálózat alapvetően képtelen védeni a védhetetlent, de azért nagyon szorgosan erőlködik: keressük csak vissza például, hogy hogyan tudósított a hírszerző a legutóbbi gázai népirtásról.

Erősödőben van továbbá egy arab-barát média (ld. Al-Jazeera), ezt főképp Izrael katonai ellenségei (Irán, Szíria) tartják fenn, illetve jelentős olajpénzek is jutnak oda. De ők eléggé elszigeteltek, erejük nem mérhető az izraeli hálózathoz. Eredményeket azért tudnak mégis felmutatni, mert Izrael katonai működése egyszerűen védhetetlen: kődobáló gyerekekre lőnek tankból, házi sufniban összehegesztett rakétákra lőnek vissza háborús bűnténynek számító foszforbombákkal, 1-2 izraeli áldozatért cserébe ezernél is több palesztin civilt gyilkolnak meg.

Hát így állunk most.

Majd írok a jövőről is, ha ezt a hozzászólásomat nem törlik ki.
@bass.gitár: ha nem borítaná el az agyadat a vér, talán képes lettél volna értelmezni amit írtam. segítek: nem cáfoltam amit állítottál. sőt, azt írtam, ilyenek minden háborúban vannak. mindkét fél részéről.

higgadj le, lazíts, nagyon nagy hülyeségeket írsz...

"Ez veletek a gond! Ezért gond az is, hogy itt vagytok!" ez meg mi? kik azok a mi? én csak a saját nevemben írok. vagy le akarsz zsidózni?
A másik ha a hamasz valóban fontosnak tartaná népe életét. Nem lövöldözne és nem provokálná a világ egyik legjobban felszerelt hadseregével rendelkező orzságot aki ráadásul azt is mondja ha békénhagysz akkor békénhagylak. Szóval itt azért Izraelnek van igaza. Vastagon.
@deflorator:
Ja, akkor a videón éppen izraeliek ütögetnek egy segélymunkást. Aztán áthajítják a korláton. Vagy hogy gondolod?? Esetleg teljesen hamis a videó?

Figyu, én nem mentegetni akarom a katonákat, meg Izraelt sem. De hogy nem ministránsgyerekek meg szűzlányok jöttek a hajón, az biztos. a véleményemet az egészről meg leírtam feljebb, részemről ennyi.
@Muad\\\'Dib: Az ENSZ szerencsétlenek gyületkezete.
Na jó, befejeztem, most utoljára. Az általad említett minden pont az általam belinkeltre hivatkozik. Tehát háborús helyzetben levő ország, valamint semleges zászló alatt haladó hajó viszonya. Itt nincs háború, nem volt hadüzenet, megszállás volt. Ennyi, ezt tovább bonyolítani nem tudom.
@Whave: "tehat, az elsot ennyi informacio alapjan PONTOSAN lehetett tudni. ertem. :) liberalis objektivitas, mint mindig."

Ha a hajó legénysége maga mondja, akkor azért talán hihetünk nekik:

www.youtube.com/user/idfnadesk#p/a/u/2/qKOmLP4yHb4
Pár személyes érzelmű dolog!
Mit merészel Izrael NEMZETKÖZI vizeken!! Mi a va anyját!??!!
Semmilyen nemzetközi törvényt nem tart magára kötelezőnek Izrael, lássuk be nem ért a szóból!
Tankkal megy a kövek ellen és visít ha vki felrobbantja magát???!!
Gáza jelenleg egy hatalmas GETTO, ki kell mondani hogy Izrael Gettosít, és szisztematikusan megsemmisít embereket, igen, elzárja a vizet!! ami Izraeli területen folyik át, saját házukból erőszakkal telepít ki embereket, ahová zsidó telepeseket költöztet be!! katonai segédlettel, míg a tulajdonos a háza mellett egy pokrocon él!!! Telepeket létesít, erőszakosan, katonai segédlettel ahol nemzetközileg is tilos lenne!
Sajnálom nagyon a palesztinokat, de tiszteletre méltó még ha egy ilyen mocskos háborúban is kell részt venniük, hogy ki ne írtódjanak, és legyen föld ahol élhetnek tovább.
(Srácok tud vki vmit arról a 4000 zsidó családról aki Pátyra költözött volna ha létrejön a golf-project?? )
Ja igen, a hamaszhoz meg annyit! hogy legális választáson!!! nyert többséget a Fatahal szemben az első válaztáson, elöttem az újságcikK! Ha ezt választják az emberek, akkor ezt választják, érdemes lenne ezen elgondolkodni! (főleg a miérten)
Izrael jogosan járt el az ügyben.

"67. Merchant vessels flying the flag of neutral States may not be attacked unless they:
(a) are believed on reasonable grounds to be carrying contraband or breaching a blockade, and after prior warning they intentionally and clearly refuse to stop, or intentionally and clearly resist visit, search or capture
(...)"

San Remo Manual on International Law Applicable to Armed Conflicts at Sea

Read more: bastya.blog.hu/2010/06/01/az_erinthetetlen#comment-form#ixzz0pbyX93bo
@ZX:
Az lehet (sőt biztos), de ők azért csak nem használnak pajzsnak gyerekeket, hogy megölhessék a zsidókat.
Szerintem ez egy szar blog.
@Várúr: nem kell megsértődni, több izraeli backpackerrel (hátizsákos túrista) vagyok jóban, ők nem szégyellik az igazságot. többnyire a katonai szolgálat után utaznak a világban. a sorkatonák tehát nem szuperemberek ott sem, teljesen átlagos fitalok, akik teljes joggal fossák össze magukat, ha lőnek rájuk. és nem mindig sikerül feldolgozni a tűzkeresztséget. Dél Libanonban sokuk omlott össze idegileg, ez nem olyan meglepő. A nyugati életstílus és a közelkeleti gerillaháború két nehezen összeegyeztethető dolog.
@birca maxval:
"San Remo Manual on International Law Applicable to Armed Conflicts at Sea"
Komolyan ti nem ismeritek az engélust, vagy csak olvasni nem tudtok? Hol van itt háború? Ezt nem tudom megértetni ó jaj-al sem. Ezen törvények arra vonatkoznak, ha két ország nyugodtan háborúzik, majd egy semleges ország hajója elindul valamelyikük felé.
@Muster Mark: De ugye te nem akarod Nagy-Magyarországot? :P
Ne válaszolj, költői kérdés volt.
@ZX: A filiszteusok nem palesztinok.
A filiszteusok egy hellén tengeri nép volt, valószínűleg krétáról származnak.
A palesztinok a XX. század elejéig, mint nép, nem is tartják számon önmagukat, arabok. A XX. század elejének zsidó nemzeti mozgalmaira válaszul születik meg a palesztinai arabok nemzeti mozgalma, de még ekkor sem nevezik magukat palesztinnak.
Az majd csak '67 után terjed el tömegesen.

Ezzel persze nem azt mondom, hogy nincs palesztin nép, van palesztin nép, hiszen magukat mára önálló népnek tekintik, de attól, hogy palesztinnak hívják őket, még nem lesznek rokonai a filiszteusoknak.
@Muster Mark: miért moderálnánk? @tommygun: köszönjük!
Hát, a posztot olvasva... a helyzet szomorú.
Két dolog jutott eszembe: Az egyik, hogy érdekes, hogy pár millió zsidó húzogatja az őket körülvevő milliárdos arab tömeget. Értem én, hogy USA meg atomfegyver, meg minden, de azért félnék.
A másik, hogy Izrael elpusztulása lesz a világvége, ezt a Bibliából sokan hisszük. (Természetesen nem biztos, de a többi jóslatnál sokkal szilárdabban hiszik milliók, én is ezt az egyet fogadom el, és hiszem, mint jövőre vonatkozó bármilyen jóslat. És így is lesz.)
Ja és az itt felgyülemlő Török gyűlölet ellen!!!
A törökök voltak az egyetlenek akik nem írták alá Trianont 1920-ban!!! Kaptak is utánna a pofájukba a Brittektől. Higyjétek el ott több barát van mint judeában! A törökök barátként, jóbarátként tekintik a magyart! és inkább szimpatizálok egy törökkel még ha sok mindenben nem is értek egyet sőt!!! mint azzal amit judea képvisel jelenleg!
@Muad\\\'Dib: A Hamasz-kormány által igazgatott Gázai-övezet, mely saját kormánnyal, saját rendfenntartó erőkkel rendelkezik, nem áll hadiállapotban Izraellel?
Meséld már el, hogy ha nem folyik háború azon a területen, akkor mégis minek repkednek az izraeliek és rakétáznak, meg gránátvetőznek a gázaiak? Csak úgy, szórakozásból?
@Muad\\\'Dib: Azért az gusztustalan dolog az ENSZ részéről, hogy most keveregnek, mikor tétlenül nézték a tuszik, a bosnyákok és az albánok tömeges kivégzését.
A hamasz a saját szavaival:

www.youtube.com/watch?v=mFcC-yeW3Vg&feature=player_embedded

Gratulálok a védőinek.
Én kérek elnézést.
@ZX: El kéne menned oda telepesnek. Az a te hazád. Az a népirtó félteokrácia.
@isssti: Leginkább ülve szoktam gondolkodni. Úgy néz ki egyébként, hogy idén nem lesz időm nyaralni, de ha mégis, mit javasolsz?
És hogy jön ez ide???
@Plumper: 1. elismerni Izraelt. A többi az nem állja a helyét. Történelem tudásod látszik hogy gyakorlott azonban nagyon egy oldalra húz, nem objektív. Kicsit olvasgass utána a témában.

Első ajánlat: Beirut 1983-as izraeli megszállása. Terroristák nem voltak sehol akik átlődöztek, hezbollah nem létezett akkor hanem ez miatt jött létre. Libanon aki akkor az egyetlen keresztény arab államnak számított a világban izraelben szövetségest és segítséget keresett. Mit kapott? Gyarmatosítást és leigázást amit vissza sem tudtak fordítani 2003-ig a hezbollah erejével. Ekkor szűnt meg a megszállás. És mielőtt elkezdenéd nem védekezésből támadtak hanem a hivatalos keresztény libanoni kormány szövetséget kötött Izraellel amit ők le sem szartak és elfoglalták a fél országot. Nesze neked először ők lépjenek aztán majd Izrael is. az utóbbi 30 év bizonyította többszörösen izraellel nem lehet alkudozni és megegyezni sajnos. Sokan megtennék hidd el.
@efhábé: Igen, a filiszteusok hellén nép, ők eredetileg a palesztinok. Beolvadtak, eltűntek, a terület neve Palesztina (filiszteus föld) maradt, bár a 7. század óta az arabok kerültek túlsúlyba.
@huncros:

Azt kívánom, hogy úgy kelljen élned neked és gyermekeidnek, ahogy a Gázában élnek a palesztinok. Minden zsidó olyan épületben, helyen lakhasson, amilyen a "senki" földjén van. Szöges dróttal körülvett katonai sátrak, ahol egymás hegyén-hátán élnek a palesztinok, a földön fekve.
Mikor munka után elindulsz a családodhoz, akkor egy ilyen szögesdróttal körülvett katonai sátorban köss ki. Ha belépsz megalázó módon egy felfegyverzett katona motozzon meg, és motozza meg anyádat, lányodat, a család asszonyait!
Ne legyen ivóvized, ne legyen meg a tisztálkodáshoz szükséges vized sem. A zsidó vallás tiltja a disznó hús evését. Csak disznó belsőséget adnék, ritkán, és naponta 1 szelet pászkát mindőtöknek. Ne mondhasd, hogy nem veszem figyelembe a vallási szokásaidat étkezéskor. Asszonyaitok csak lepelben hagyhassa el a tábort, mert nem kíváncsi rátok senki. Az izraeli nők korán öregednek és csúnyák. Gond nem lenne, még hálás is lehetne mind.
Önvédelemre lehetőséged nem lenne. Ha tévedésből ritkítanának benneteket, azért büntetés nem jár.
Ha izraeli emberen kívüli máshoz szólsz, tanuld meg, hajtsd le a fejed, kérj engedélyt a szólásra, az elutasítást is kelljen megköszönnöd! Szombaton dolgoznátok a legtöbbet kint az egyiptomi sivatagban. És gondoskodni kellene, hogy soha ne találjatok ki onnan!
Szerinted meddig bírnád lázadás nélkül?
@efhábé:
Nem, lehet ez most fáj sokaknak, de nincs hadiállapot jogilag Izrael és a Gázai övezet között. Lévén a Palesztin állam nem létezik, háborúzni sem nagyon lehet vele. A státusz leginkább illegálisan megszállt övezet volt sokáig.
@Muster Mark: Csak utánad. Én maradok a saját hazámban.
Idézet a hamasz egyik papjától:

"Itt palesztínában, a zsidók kiirtása, az egyik legcsodálatosabb áldás Palesztínának."

Muhsen Abu 'Ita

A fenti videóban 2.10 től látható.

Szóval én sem prüntyögnék hogy most vajon szabad e lőni vagy sem. Ez sima önvédelem.
A szokásos "Istem vagy Bibilia szó hallatán azonnal támadok" elv ellenére, idéznék Márk evanglistától, tehát az ÚJszövetségből, mert szerintem nagyon érdekes:

Jeruzsálem pusztulásának előjelei

(...)7Ha majd háborúkról hallotok és háborús hírek terjednek, ne ijedjetek meg. Ezeknek be kell következniük, de még nem jelentik a véget. 8Nemzet nemzet ellen, ország ország ellen támad. Némely vidéken földrengés és éhínség támad. De ez még csak a kezdete lesz a gyötrelmeknek. 9Vigyázzatok majd magatokra! (...)10Előbb azonban hirdetni kell az evangéliumot minden népnek. 11Ha majd elvezetnek benneteket és átadnak a bíróságnak, ne törjétek a fejeteket, hogy mit feleljetek, hanem azt mondjátok, ami akkor megadatik nektek. Mert nem ti fogtok beszélni, hanem a Szentlélek. 12Halálra adja majd testvér a testvért, apa a gyermekét, a gyerekek meg szüleikre támadnak, és a vesztüket okozzák. 13A nevemért mindenki gyűlölni fog benneteket. De aki végig kitart, az üdvözül.

Jeruzsálem pusztulása

14Amikor majd látjátok, hogy a pusztulás undoksága ott áll, ahol nem volna szabad - aki olvassa, értse meg! -, akkor aki Júdeában lesz, fusson a hegyekbe. 15Aki a tetőn lesz, ne jöjjön le, ne menjen be a házba, hogy elvigyen magával valamit otthonról. 16Aki a mezőn lesz, ne forduljon vissza elhozni a köntösét. 17Jaj a várandós és szoptatós anyáknak azokban a napokban! 18Imádkozzatok, hogy ne télen következzék ez be. 19Mert olyan szorongatott napok jönnek, amilyenek még nem voltak ezen az Isten alkotta világon a kezdet óta, és nem is lesznek. 20Ha Isten nem rövidítené meg ezeket a napokat, nem menekülne meg egyetlen élőlény sem. De a választottak kedvéért, akiket ő választott ki, megrövidíti ezeket a napokat.
http://www.youtube.com/watch?v=_jeF7PGCHxU&feature=player_embedded#!

és ezt gyerekeknek.....békeaktivisták ugyan már...
Meddig fog még, mehet el még Izrael? Ma már pontosan látszik: pontosan odáig, ameddig engedjük. Elég a hallgatásból: nem válhatunk ebben cinkossá. Ez már régen nem politikai kérdés (mi nem támogatjuk – mivel elveinkkel, de a józan ésszel is ellenkezik – az etnikailag megosztott „két ország” verziót sem, de ez már a mi ügyünk, a baloldal ügye), hanem egyszerű morális kérdés.
És végre beszélnünk kell a mi saját ügyeinkről is. Nem mehet tovább, hogy a hazai zsidó, vagy nem-zsidó (nem tudjuk és nem is érdekel minket) mainstream értelmiség a legkeményebb szélsőjobboldal pártfogója, ha Izraelről van szó. Hogy pár bátor embernek (jegyezzük fel a nevüket: Eörsi István, Tamás Gáspár Miklós és a példátlan megfélemlítés légkörében egyedül utóbbi védelmére kelő „animás” Prieger Zsolt) nimbuszukat, barátságaikat, személyes kapcsolataikat, bizony publikálási lehetőségeit, miegyebüket kellett kockára tenniük csak mert igen halvány kritikával merték illetni az izraeli népírtással, imperializmussal, háborús bűnökkel terhelt politikát? Hát normális dolog ez? Ilyen egy „demokratikus vita”? Hogy, aki nem ért egyet a legsötétebb izraeli szélsőjobbal, az antiszemita?
Ennyi? És úgy tűnik ennyi. Húsz éve ennyi.
Nem az a baj ezzel, hogy a legkeményebb antiszemita előítéleteket erősítik ezzel (noha ez is igaz), hanem, hogy gyomorforgató, méltatlan, hamis és saját maguk (de végső soron mindannyiunk) számára végtelenül megalázó.
Miért kell mindig a mi hazánknak lennie a legbűzösebb pöcegödörnek?

A teljes cikk:

www.rednews.hu/rovatok/kiemelt-temank/nem-hallgatunk-tovabb.html

Ugyanott egy cikk a Haaretzbol is.
Esetleg igy 2000 után illenék megszabadulni az ostoba vallásoktól egyszer és mindenkorra. Az emberi butaság helyett tanítani kellene és az értelmes gondolkozásra alapozni a társadalom fejlődését a babonák helyett (lásd Skandinávia).
@orient: Akkor te is nézz utána a dolgoknak. Libanonban egyensúly volt a muzulmánok és keresztények közt. Mikor a palesztinok saját államot akartak Szírián belül, akkor kirúgták őket a picsába. Ezután átmentek Libanonba,, ahol felborult emiatt az egyensúly, megkezdődtek az atrocitások amit a palesztinok kezdtek, majd elkezdték lőni Izraelt, amire ők bevonultak. Ezt kihasználva, a menekülttáborokba zárt palesztinokat a keresztény milicisták elkezdték legyilkolni, csak úgy keresztény testvéri szeretetből. Persze a zsidók jól félrenéztek és nem láttak semmit.
Ennyit erről.
@ZX: A tartalmi reakció persze elmarad... nehéz, mi?
@mahet: Skandinávia? Hát igen, remek példája a degeneráltságnak. Meg Hollandia, ott is mindenki boldog, ugye? Csak nézd meg a felnövekvő generációt..:(
Szép lenne, ha mindenki vallásosan élne, de ez nem elvárható. A vallások többsége békéről és szeretetről kéne, hogy szóljon. Az iszlám bár elég agresszíven terjeszkedő vallás, elvileg ott is csak elnyomás ellen lehetne Szent Háborút indítani.
@Muster Mark: Igen, nehéz válaszolni egy akkora ostobaságra amit írtál. :P
@Burney: Ez talán segít a véleményalkotásban:

http://www.youtube.com/watch?v=OAiNibZiUqw&feature=player_embedded#!

és

www.youtube.com/watch?v=1OTLoxIZEGc&feature=related

angolul vannak a feliratok, ha probléma leírom a fordítást.

Továbbá kiderült az is, hogy paintball fegyverek voltak a katonáknál, hiszen a török kikötői hatóságok úgy tájékoztatták őket, nincsenek fegyverek a hajókon, a flotilla pedig azt állította, hogy békések, nem fognak aktívan ellenállni. Ezért a tömegoszlatásra használt paintball mellett csak oldalfegyver volt náluk - ami nem az állig felfegyverzett kategória.

A tömegoszlatásban rendkívül járatos egyes hozzászólók nem veszik figyelembe, hogy egy katonának két keze van, és ha öt-hat vasrudakkal felszerelkezett támadó körülveszi és megtámadja, akkor nincs esélye megállni a helyét, hacsak nem ő Steven Seagal. A videókon ez jól látható; az is, hogyan voltak beöltözve a támadók. De még ekkor sem lőttek éles lőszerrel a katonák.

A katonák nem fegyvert használni léptek a fedélzetre, hanem átvenni a hajó irányítását, ahogy arról előzetesen tájékoztatták a hajó kapitányát. A flotilla szervezői tájékoztatása szerint humanitárius segélyt szállít, amibe nem hiszem, hogy belefér ez a fajta agresszív, lincselő magatartás.

Az oszlói megállapodás értelmében Izrael rendelkezik a gázai partok felett, és a nemzetközi jog lehetővé teszi a nemzetközi vizeken haladó járművek feltartóztatását, főként, ha azok (deklaráltan) egy blokád megtörése céljából hajóznak.

Az Izarel megsemmisítésére törekvő Hamasz által irányított Gázába miért kellett volna beengedni többszáz aktivistát és az ellenőrzésre át nem engedett szállítmányt?

Mindezek után támadtak tömegesen a katonákra vascsővel, botokkal, székekkel, késsel. Ez szervezett és előre megfontolt rajtaütés volt, a külünféle híradások videóiban jól látható a készülődés is.

A flotilla szervezői milyen sajátságos logika alapján gondolták, hogy megsértve többszörösen a nemzetközi jogot, majd a blokád áttörésével békét hoznak Gázára - ahol egyébként a terrorista Hamasz tartja fenn a gyilkolási vágyat?

Miért támadtak a katonákra? És miért voltak velük gyerekek?

Margit, normááális?

Posztírónak üzenem, hogy pontosítsa a halottak számát (pl: "legalább kilencen meghaltak"), ha nem derogál.
@mahet: Amúgy nem is értem, hogy jön ez ide.
Izraelben is kevesen tartják már a vallásos életmódot, itt max. az iszlám vallást lehetne támadni, dehát ez esetben őket támadták. Tehát üressé vált a mondanivalód, legalábbis a témát illetően.
@Escobar888: bárcsak úgy lenne.
Egy jó kis VH rendberakna pár dolgot, lehetőleg a föld emberi népességének legalább felével való csökkentésével.
Utána adjunk kis időt a megmaradt legyeknek, csótányoknak és férgeknek meg emberekenek (ezek egy kategória), és lássuk a darwini törvények mit kutyulnak.
Amúgy Karthagónak pedig vesznie kell.
Én annak örülnék, ha Izrael és az arabok is végleg eltünnének am block a világból. Jobban mondva minden vallási, hatalom mániás gyökér.
(Meg a magyar politikusok:).
@Alikam: Hát, ha körülnéznél a nemzetközi sajtóban, akkor azért kicsit óvatosabban fogalmaznál.

A flotillát az IHH szervezte, az az IHH, amelyiknek az ernyőszervezetét úgy hívják, Union of Good.

És mi van ezzel az Union of gooddal?

hát ez:
www.ustreas.gov/press/releases/hp1267.htm

Néhány adat az IHH-ról:
en.wikipedia.org/wiki/IHH_(%C4%B0nsani_Yard%C4%B1m_Vakf%C4%B1)

A hajók "békeaktivista" utasai:
www.youtube.com/v/b3L7OV414Kk

www.telegraph.co.uk/news/worldnews/middleeast/israel/7790919/Gaza-flotilla-the-Free-Gaza-Movement-and-the-IHH.html

"The claims remain controversial, though IHH's public statements are aggressive. "It's an Islamist organisationas it has been deeply involved with Hamas for some time," said Henri Barkey, an analyst for the Carnegie Endowment. "Some of its members went on the boat saying that they had written their last will and testament.""

Tehát abszolút repedezik a "békés, csak a segélyt eljuttatni akaró" kép.
Nekem úgy tűnik, hogy Izrael Állam légtere minimum a Ferihegyig terjed, már a rendszeres katonai berepülgetéseket figyelembe véve:)))
@Gunther: Hát pont ezt mondom én is, az izraeli hírszerzés valamit nagyon elkúrt, ha nem tudta, hogy kik vannak a hajón és ezért nem megfelelő utasításokkal és nem megfelelő számban küldtek oda csapatokat.
Gratulálok a posztírónak a kiváló törénelemismeretéhez, a helyzet világos átlátásához, és az abból levont következtetésekhez. Azért tennék néhány apró kiegészítést.

1: Izrael 1949-ben, az államalapításkor MEGVETTE az araboktól azokat a homokos-sziklás területeket, amelyeken aztán kemény munkával (ismétlem: kemény munkával!) egy virágzó országot hozott létre. Vízvezetékeket épített a szomszédos arab falvakba, városokba (!) is, hogy ezzel is deklarálja: minden erejével a szomszédaival való békére törekszik, hiszen ezt kívánta a saját érdeke is.

2. Izrael kezdettől fogva befogadja és teljes jogú állampolgárként kezeli azokat az arabokat, akik a területén élnek, és lojalitásukkal, munkájukkal segítik az ország felemelkedését.

3. Izrael, az ellene érzett ellenszenv és antiszemitizmus miatt alapelvévé tette, hogy sohasem támad, sohasem provokál. Erre az 1968-as háborúban kishíján rajtavesztett. A kétmilliós ország sohasem támadt százmilliónyi szomszédaira, akik viszont eddig hat(!) háborút indítottak Izrael ellen, és mindegyiket elvesztették.

4. Izrael minden háború után, békeszándéka jeleként, visszaadta az elfoglalt területeket, kivéve azokat a terméketlen fennsíkokat, ahonnan az arabok kockázat nélkül tűz alá vehették a völgyekben lévő falvakat, városokat. Az vesse rájuk ezért az első követ, aki hasonló esetben másképp cselekedne.

5. A környező arab országok a mai napig nem ismerik el Izraelt, és csak egyetlen "békefeltételt" fogadnak el: Izrael fizikai megsemmisítését. Ezt jól tudja minden nemzetközi szervezet, igy az ENSZ is, de mert az arab olaj nélkülözhetetlen, időnként elítélik Izraelt, nehogy elzárják azokat az olajcsapokat.

5. Ami a "menekülttáborok"-at illeti: senki nem tiltja meg az ott élőknek, hogy eredeti hazájukba: Szíriába, Egyiptomba, stb. visszatérjenek, csakhogy ezek az országok nem fogadják be őket, mert akkor nem lehetne azokat a szerencsétleneket elővédként és politikai ütőkártyaként használni.

6. Azt a bizonyos hajót felszólították, hogy vesse alá magát az átvizsgálásnak, és ha nem szállít fegyvert, kiköthet Gázában. A hajón ezt megtagadták, ezért a parti őrség megszállta. Az utasok (?...) nekiestek a lőparancs nélküli katonáknak, az egyikük fejét péppé verték, és a katonát lehajították az alfedélzetre. A katonák ezután lőttek.

Ennyi - a többi stimmel.
Wagabound ecsém, ha én lennék a munkáltatód, ez a beröfögés minimum megérne nekem vagy 800 sékel prémiumot:))))
Nagyon érdekesen alakul a világpolitika, É-Korea nyílt háborús cselekedet hajott végre ( elvileg) semmi szankció, Izrael is hasonlót művelt. Érdemes lenne elgondolkodni a Magyar Hadsereg fejlesztésén, mert nem hiszem, hogy bárki magunkon kívül megvédene minket, ha nem úgy kívánja az érdeke.
@bandos: akkor szerinted miért ragaszkodik mindkét fél ahhoz a köves sivataghoz annyira? Szent föld, Jeruzsálem stb.

2 megoldás van a békés együttélésre: egy világvallás ahol a boldog, de ostoba emberek élnek együtt vagy egy felvilágosult emberiség racionális célokkal.
@ZX: Részben igen így van. Egyensúly nem volt hanem keresztény uralom volt. Muszlimoknak semmi politikai joguk nem volt hosszú ideig.
Azonban Izraelnek lett volna egy CSÖPPNYI esze akkor a keresztény és libanoni államban szövetségest látott volna ahogy a libanoni keresztények remélték is. Közös erővel helyreállíthatták volna a rendet és Libanon azóta is akár szövetséges állam lehetne. Helyette. Gyarmatosítottak, terrorizálták és megszállták Libanont. Nemcsak a Hezbollah jött létre hanem a mai napig is a legtöbb keresztény támogatja a Hezbollah-t ez a megszállás és izraeli agresszió miatt ami egy csont tiszta muszlim milícia. Érdekes nem? Népirtás történt valóban, de ez kapóra jött Izraelnek. Kicsit jobban kellett volna politizálni és nem fejjel a falnak menni nagy Izraelben gondolkodva.
@ZX: Az Ígéret Földje nem volt lakatlan a XX. században...
A Hamasz ugyan megnyerte a gázai választásokat, utána azonban első dolga volt legyilkolni valamennyi politikai riválisát (honfitársait). Ez mindeképpen alátámasztja, hogy terrorista szervezet.

A poszt egyoldalú ferdítés, egyéb szót nem érdemel. Ezen a blogon nem először egyébként.
@morden2:
1. Észak-Koreának adott válaszlépést most fontolják, mert Észak-Korea azonnal támadna, ha nem fontolják meg a dolgokat.
2. Ez esetben Kína is belépne. Szerinted melyik ország olyan bátor, hogy a százmilliós tartalékokkal rendelkező Kínával ujjat húzzon? :)
@Valandil: Nem is. Éltek ott arabok, zsidók...
@ZX: A filiszteusok eltűntek, a terület neve nem maradt Palesztina, hanem a rómaiak adták neki.
A filiszteusok eltűnése és a rómaiak között több, mint ezer év van. Sebaj, a kettes alát azért megérdemled.

Ja, az arabok meg a rómaiak után érkeztek, kb. 600 évvel.
Nem szeretnék az ördög ügyvédje lenni, de egy dolgot nem értek: ha TÉNYLEG humanitárius segély célbajuttatása volt az eredeti szándék, és nem a sz@rkeverés, akkor miért nem valamelyik egyiptomi kikötőbe vitték a cuccot, ahonnan szárazföldi úton simán továbbíthatták volna Egyiptom felől Gázába. Gondolom, az egyiptomi haditengerészet nem fenyegette meg őket, talán még a rakományuk átvizsgálása is "lightosabb" lett volna, mint az izraelieknél. Tehát ha nem a balhéra utaztak, akkor miért nem vitték Egyiptomba a rakományt?
@wagabound: REngeteg baromságot hordasz össze, de majd csak később javítom, most mennem kell.
Ja, és a gázai kivonuláskor a Hamasz első dolga volt lerombolni a zsidók által otthagyott üvegházakat. Ez árulkodik az egész társaság hozzáállásáról.

Persze nyilván nem minden palesztin gondolkodik így, sőt, csak a jelenlegi vezetés mindenkit kivégeztet vagy titkos "börtönökbe" hurcoltat, aki hajlandó lenne reális / humánus megoldást keresni, és az izraelieket ebben partnernek tekinteni.
Ez a "segélyszállítmány" egyértelmű provokáció volt.Victor Ostrovsky-t idézve, "aki nem szagolt még puskaport nem tudhatja milyen veszélyes ha egy kormányban csak tábornokok ülnek." Márpedig az izraeli kormány ilyen.Netanyahu (de Sharon és sokan mások) sayeret matkal "nyugdíjas" (aki nem tudja mi az írja be a gugliba).Tehát ha ők mondják, hogy a hajó meg lesz állítva akkor az nem kérdéses.Ezek után elindultak gyerekekkel a fedélzeten.
@wagabound: "3. Izrael, az ellene érzett ellenszenv és antiszemitizmus miatt alapelvévé tette, hogy sohasem támad, sohasem provokál. Erre az 1968-as háborúban kishíján rajtavesztett. " - Itt a te történelmi ismereteiddel van 1 kis gond.
a) 1967-ben volt megelőző csapás ("Hatnapos háború")
b) 1956-ban is csak védekeztek szerinted (Szuez)
c) 1982-ben is csak védekeztek szerinted (Libanon)
d) 2006-ban is csak védekeztek szerinted (Libanon)
c) 2008/2009-ben is csak védekeztek szerinted (Gáza)
wagabound-hoz hasonlóan lehetne észérveket felhozni, de aki elfogult, annak a számára felesleges.
Azért egy gondolatom lenne. Nézzünk már rá arra a kurva térképre amin egyszerre látszik Észak Afrika és a Közel-kelet és mondja már meg nekem valaki, hogy a tkp. néhány millió arab mitől nem fér el egy Európa nagyságú területen és miért pont az fél Dunántúlnyi terület hiányzik a boldogságukhoz. Jó, értem, 10 perc boldogság, amíg lerombolnák, na de utána????? Mert 3 hónappal Izrael megszűnése után pont úgy nézne ki, mint közép Líbia. Ha ez kell a palesztinoknak, akár most is oda mehetnének.
@orient: Te is hülyeségeket beszélsz, de ezt is csak később javítom majd.
@mahet: Hát nem a vallás miatt ragaszkodnak a sivataghoz, ebben azért egyetérthetünk. Legalább a vallás szót és a nemzeti kulturát, vagy a nemzeti büszkeségeket, nemzeti identitástudatot különítsük már el. Szerinted Magyarországon pl. minden ember akinek fáj Trianon az vallásos ember? És milyen? Keresztény? És akkor már inkább katolikus vagy református vallású?
Azok a katonák akikkel szétlövették az arab hajókat a zsidó vallás miatt tették volna? Ne máááár!!!...

Tehát minden vallásos ember ostoba, és továbbá aki vallásos az nem lehet békés?
Érdekes, hogy sok éven át a kereszténységet próbálták ráerőltetni emberekre száz évekkel ezelőtt, akár üldözéssel is: Mindenki azt mondja, hogy bűnt követtek el, és én is elismerem.
Ma pedig az ateizmust próbálják erőltetni, és legalábbis szóbeli üldözés közepette: Ezek ugyanolyan szemét dolgok. :)
hát igen...nem tudni meddig tartható fent ez a kényszeres állapot. az un "izrael állam" legitimitása mindíg is kérdéses volt, ez a lépés nem javította a megitélését.

A fő probléma evvel az, hogy egy erőszakkal, mesterségesen létre eröltetett állam, még csak csak fenntartható, de ha agreszívvé válik akkor nehezen védhető.
@orient: "Azonban Izraelnek lett volna egy CSÖPPNYI esze akkor a keresztény és libanoni államban szövetségest látott volna ahogy a libanoni keresztények remélték is. Közös erővel helyreállíthatták volna a rendet és Libanon azóta is akár szövetséges állam lehetne."

De hisz ez történt, ezért nem szóltak bele a keresztény milicisták tisztogatásába. Ma nem szövetséges, mert a törékeny egyensúly miatt Libanon nem fog a zsidók oldalára állni, örül ha kiheveri a kapott sebeket.
@mahet: Engedd meg, hogy vallásos emberként magamat igen béketűrőnek, SŐT racionális célokkal rendelkező embernek érezzem, mindezt teljesen felvilágosult értelemben, a vallásomat a ami világra teljesen megfeleltethetőnek érezve.
Az, hogy én még hiszek is valamiben, nem egy rossz dolog.
@Tóth Ágas:
Lehetséges. Gyávák mindenütt vannak. Ami engem illet, nem szartam össze magam a 2006-os rendőrroham idején. Egyetemistaként a komcsi rendszerben sem, mikor március 15-én semmiért bevittek, összevertek, fenyegettek, stb. Véleményem röviden: a konvojos faszok maguknak keresték a bajt. Manipulálták is őket, hogy balhé legyen a dologból. A palesztinok először egymás között egyezzenek meg, aztán arab testvéreikkel, azaz a többi arab országgal. Addig minden rinya álságos, hamis, gennyes. Én is odabasznék, ha a tótok akármilyen ürüggyel a határ túlfeléről a lakásom, a fiam iskoláját, stb, rakétáznák.
@efhábé: persze beszélhetünk róla, várom az érveket, de akkora hülyeségeket nem beszélek mert eddig több mint 20x voltam a közel keleten , libanont is beleértve. Sokat tudok a témáról hidd el és nem a wikipédiá-ról meg a youtube-ról.
A Zöld baloldal és a Szociális Charta 2008 nyilatkozata:
Nyilatkozat az izraeli haditengerészet akciójáról

Mint ismeretes, az izraeli haditengerészet nemzetközi vizeken megtámadta a gázai övezetben sínylődő palesztin arab lakosságnak szánt humanitárius segélyt szállító békeflottillát, tizenhat aktivistát megölt, több tucatot megsebesített. A hajókon tartózkodókat őrizetbe vették, a hajókat izraeli kikötőkbe vontatták. Az izraeli kormány kijelentette, hogy egy újabb, segélyszállítmánnyal Gázába tartó hajót is föl fog tartóztatni. Az őrizetbe vettek között volt a németországi Bundestag két balpárti képviselője (Inge Höger és Anette Groth), továbbá a Nobel-békedíjas északír Mairead Corrigan-Maguire. A nemzetközi közvélemény és az ENSZ Biztonsági Tanácsa elítélte az izraeli haderő cselekedetét. Ugyancsak keményen támadja az agressziót a baloldali izraeli sajtó.
A békeflottilla elleni támadás sérti a nemzetközi jogot, kimeríti a kalózkodás fogalmát. Mivel önvédelemről szó sem lehetett, a humanitárius és békeaktivisták megölése: gyilkosság. Mivel a gázai övezet nem tartozik Izraelhez, az izraeli haditengerészetnek még a területi vizeken se lett volna joga ilyesmihez. A gázai övezet blokádja rettenetes állapotokat teremtett, öt gázai lakosból négy élelmiszersegélyre szorul – ez erkölcsileg is teljesen elfogadhatatlanná teszi a segélyszállítmányok elkobzását. A békeflottilla természetesen politikai gesztust is tett, amikor megszegte a blokád – egyoldalúan elrendelt és jogilag érvénytelen – rendelkezéseit, de ez nem változtat a misszió emberiességi jellegén. A politikai gesztust egyébként helyeseljük.
Amikor magunk is elmarasztaljuk a szélsőjobboldali izraeli kormány brutálisan sovén, neokolonialista politikáját, nem lehetünk tekintettel arra, hogy ezt a fölháborító esetet az antiszemiták kihasználják. Itt a zsidó nép barátai, őszinte internacionalisták tiltakoznak. Kettős mércéről szó se lehet.
Szociális Charta 2008, Zöld Baloldal
@efhábé: I.e. 600 körül tűntek el, tehát nem 1000 év. Jeruzsálem eleste után a rómaiak adják a filiszteus föld elnevezést. És igen, az arabok a 7. században érkeznek. A területen viszont ez alatt az időszak alatt is éltek zsidók.
@bass.gitár:
1., amellett, hogy van némi drámai felhang és túlzás a hozzászólásodban, de igazad van, gázai palesztinnak lenni összességében nem olyan jó, sőt. Megjegyzem, az egyiptomi uralom alatt sokkal sz*rabb volt, de ez most mellékes. Ellenben Gázában nem volt mindig ilyen rossz élni: az egyiptomi uralom alatt az elnyomás és a nyomor iskolapéldája volt, viszont az izraeli megszállás után a 70es években a világ 4. leggyorsabban fejlődő területe volt, ami minden szempontból magasan überelte az összes környékbeli arab államot.
Hogy jutott el innen a mostani állapotba? Nagyon röviden időrendben kb. így néz ki: I. Intifada -> II. Intifada -> rakétaözön izraelre -> Hamasz hatalomra kerülése -> ,még sokkal több rakéta Izraelre.
Elég erőteljesen közreműködtek a saját sorsuk alakulásában.

2., Sok országban élnek rosszul, rosszabbul, mint Gázában, de a civilek elleni célzott terrorakciók ott sem elfogadhatóak, mint ahogy itt sem. Arról nem is beszélve, ha nem lennének terrorakciók, és tényleg akarnának saját államot (ami amúgy a palesztin vezetők rémálma), akkor már rég lenne saját államuk.

3., Azt el tudom fogadni, amikor egy palesztin Gázában úgy nő fel, hogy az iskolában, mindenhol azt sulykolják belé, hogy az izraelieket ott kell pusztítani, ahol éred, mert ez szent küldetés, akkor számára a civilek elleni célzott terrorakciók valóban elfogadható eszközt jelentsenek.
Az viszont erkölcsileg elfogadhatatlannak tartom, hogy az, akinek megvan az a luxusa, hogy kívülről tud rátekinteni a konfliktusra, elfogadhatónak tartsa a mindenféle katonai nyereség nélküli, kizárólag a civileket célzó terrorakciókat. Ezen azért gondolkozz el.

4., Ha már ilyen kedveseket kívángatsz nekem, akkor én meg hadd kívánjam neked, azt amit a Dél-Izraelben élők élnek át naponta: terrort. Azt, hogy bármikor, a nap bármely szakában jöhet egy rakéta, ami bárhol becsapódhat. Lehet te házad kertjében, a szomszédban, az utcán, szerencsés esetben a lakóövezeten kívül, de akár a gyereked iskolájába. Azt a konstans félelmet, hogy bármikor megszólalhat a légiriadó, és akkor 15 másodperced van a várható becsapódásig, menedéket keresni magadnak, a családodnak, és imádkozni, hogy csak ne hozzátok, csak ne a gyerek iskolájába, ne a házastársad munkahelyére essen. 15 másodpercig, aztán valahol robban. Ezt naponta többször (a gázai háború évében kb napi 9-10es átlag volt a rakéták és lövedékek száma). Képzeld el, hogy milyen hatással van a gyerekekre, hogy konstans halálfélelemben nőnek fel.

Vagy ha szóba hoztad a biztonsági falat, akkor legyen az az állapot, ami az előtt volt: amikor nem csak rakéták voltak, hanem robbantások és öngyilkos merénylők, akik rendre a zsúfolt helyeket, buszokat, piacokat, diszkókat, iskolákat, kórházakat célozták. Az öngyilkos merénylők ma már nem tudnak bejutni a biztonsági fal miatt, de előtte több, mint ezer civilt öltek meg a II. intifada alatt, és az egész országot rettegésben tartották.
Képzeld el a fal előtt mi volt, amikor egy buszra felszállás vagy a piacon egy bevásárlás bármikor az életedbe kerülhetett, amikor a gyerekek diszkóit, iskoláit robbantgatták.
Amikor bármely hátizsák bombát rejthetett, bármely vastagon felöltözött ember öngyilkos merénylő lehetett.
Fel tudod te ezt fogni, mond?
Tudod, az nem úgy van, ahogy te azt elképzeled, hogy az izraeliek csak úgy hobbiból cseszegetik a palesztinokat, mert az móka. Minden egyes biztonsági intézkedésnek, az egyre erőteljesebb biztonsági megszorításoknak kőkemény előzményei voltak, olyanok, amiket te fel se tudsz fogni.

Szóval így kívángassunk egymásnak kedves dolgokat, én minden esetre, ha már muszáj lenne a kettő közül választani, inkább választanám a rosszabb életkörülményeket, ahol nagyobb biztonságban tudom a családom, mint hogy minden nap attól kelljen rettegnem, hogy valamelyik állat darabokra robbantja a szeretteimet.
ebben a videóban egy békeaktivista virággyermek (tébolyult palesztin, főállásban Hamaszos parlamenti kéoviselő) 1:12-kor épp azt ecseteli, hogy - Nyugat-Eu. és Amerika után - meg lesz hódítva Kelet-Európa is :)

Szóval minket magyarokat is meg akarnak hódítani a palesztin testvéreink, ezek a drága, csupaszív jóemberek :)

www.youtube.com/watch?v=mFcC-yeW3Vg&feature=player_embedded
@gaga: téged az ész és a gondolkodás messze elkerül és ez ahogy látom téged egy cseppet sem zavar....
@Escobar888: Vegyél egy kis történelem leckét és akkor talán nem írnál hülyeséget a részinformációidból.
Lesz itt nemulass, meglátjátok. Most már aztán tűrhetetlen, amit Izrael csinál. jelentem, hogy Gázában jelenleg is ártatlanokat ölnek, gátlástalanul pusztítanak, nőket erőszakolnak meg, minden gyanús embert lelőnek azonnal, tombol a totális izraeli terror. Az lenne a jó, ha az arabok végre összefognának és nekimennének Izraelnek végre. A földdel kellene egyenlővé tenni az egészet.
@wagabound:
1: Ja, mint amerika az indiánoktól... Ismerős...
2: Kivéve azokat, akik az etnikai tisztogatások áldozatául estek.
3: Nem beszélve az izraeli támadásokról...
4: Izrael jelenleg is elfoglalt területen fekszik
5: Ez kb olyan, mintha a holocaustra azt mondanád, hogy senki sem tiltotta meg a zsidóknak, hogy szétszaladjanak...
6: Nemzetközi vizeken Izraelnek nincs átvizsgálási jogosultsága, és nem léphet a hajóra senki a kapitány engedélye nélkül. Ha megteszi, az egyértelmű támadás. Ha fegyverrel teszi, az fegyveres támadás. A többi melléduma.
(főleg, ha előtte a helikopterről lövik is kicsit a hajót)
@huncros: azt még megértem, hogy valaki elfogult -de hogy ennyire elvakult legyen, az már egyenesen orvosi eset!

Legalább ne próbáld Izráelpárti rémálmaid objektivitás álcájába csomagolni- mert ez már egyenesen hátborzongató!
@huncros: megható történeted mélyen meginditott: azt hiszem most inditok gyűjtőakciót a szegény áldozati nép: Izráel népe javára!

..igy gondoltad, ugye?

BRRRRRR, agyrém vagytok, komolyan!!!
@isssti: pontosan mi is a kifogásod?
Lehet, hogy neked fingod nincs, mi az az Intifáda, és mit éltek át az ottani emberek, és mi vezetett azokhoz a biztonsági lépésekhez, amik ma érvényben vannak, de ez a dolgokon nme sokat változtat.
@MSimon: Bolondember, legalább a saját médiádat olvasd el rendesen: még a zs. oldal is egyértelműen elitéli ezt a mostani izraeli agressziót!
Ébresztő!!!
Tök egyszerű!

1.) Az Izraelt körülvevő összes létező muszlim állam CÉLJA Izrael eltörlése a Föld színéről. Hogy miért nem teszik? Hát bármilyen furcsa, de megpróbálták már. Együtt is kevesek ehhez.
Izrael védekezik, és szerintem még kíméletes is.

2.) A leereszkedő kommandósokat megpróbálták agyonverni. Tudjátok milyen az, amikor valakit agyonvernek? Én csak annyit tudok róla, hogy csúnya. Ha az én embereimet már vernék agyonfele, én bizony kiadnám a tűparancsot. Ha TE nem így tennél, akkor alkalmatlan vagy ilyen helyzetben döntést hozni.

És végül, azoknak, akik itt sírnak Izrael miatt, jó ha tisztában vagytok néhány dologgal:

Azok számára, akiket itt sajnáltok, ti gyaur pondrók vagytok, és adott esetben szemrebbenés nélkül elvágnák a torkotokat.

Kegyelmet csak akkor remélhetnétek, ha teljesen behódolnátok az Iszlám igaz hitének, a Saria szerinti törvényeket tisztelnétek, és ugyanúgy irtanátok a hitetleneket, mint ők.

Merthogy pontosan ezt szeretnék: egyetlen igaz iszlám világot.
@huncros: lehet hogy kicsit elfogult vagy? lehet hogy nagyon? ...lehet hogy nagyon-nagyon?
...plusz még kicsit elvakult? ..vagy inkább az is nagyon?

..lehet, hogy biztos?

...hát, ez biza mind-mind könnyen meglehet!
@isssti: konkrét kifogásokat nem tudsz, írni, tehát marad ez..
Szánalmas vegy fiacskám, szánalmas.
Azért remélem, hogy a palesztin védő elvtársak egy olyan utópia megvalósulása esetén is a cigányok oldalára állnak, ha mondjuk a nyíregyházi gettóból lövik Debrecent rakétákkal a cigányok, és Vona Gábor tankokat és repülőket küld ellenük. :P
@(not_just_my)_one_and_only_rule: azt azért megnénzém, ha nemzetközi vizeken, minden jogalap nélkül állig felfegyverzett-a legendásan emberséges izraeli- kommandósok ereszkednének le hajódra, te mit csinálnál?

..valszinűleg akkor is a korrekt-hős Izráelt éltetve csápolnál -pont mint itt, nemde?!

.. reakciód alapján ki is nézném belőled.
..jó sok túlélési esélyt jósolok erre az esetre számodra!
..egyszer mindenképp próbáld ki!! (másodszor máőr nem kellesz!)
@huncros: ne próbáld megmagyarázni azoknak akiknek a gondolkodás luxusa nem adatott meg. Ők ellenséget keresnek és a zsidók jó célpont erre. saját nyomoronc kudrcokkal gazagon tarkított életükben nincs más lehetőség mint azonosulni egy terrorszervezettel. Az hogy ezek iskolák mögül gyerekekel körbevéve lövödöznek katonákra és ha azok visszalőnek akkor meg megy a sírás rívás. ez teljesen rendben van. ez a része a dolognak nem fontos. mert Izrael maga a gonosz. Sőt rosszab hiszen pusztulásba akarja taszítani a világot és a békés arab szabadságharcosok ártatlanok ellen elkövetett terrocselekményei azok a úgy jók ahogy vannak.Azt ők a békéért csinálják. Hát nem érted?:)
Nézd meg a sok békés iszlám államot. Mindenki a közel keleten akar élni. A legnagyobb probléma a tömeges európai bevándorlás az arab térségbe hiszen ki ne akarna részt venni egy olyan világ felépítésében ahol a kövezés és a nyilvános kivégzés még a mai napig divat. Én is szívesebben készíteném fel a gyermekemet öngyilkos merényletre semint egy boldog nyugodt életre. Természetesen Allah örömére.
@huncros: köszönöm a nagy együttérzést -biztosithatlak, ismét meghatott mély emberséged, de komolyan ecsém!
Csak Egy kérdésem lenne a magukat oly nagy elszántsággal védő zsidóktól:

Ha ők folyamatosan ártatlan civilek életét veszik el, akár lelőve akár kiéheztetve őket, akkor milyen jogon követelnek folyamatosan kárpótlást az őket ért korábbi sérelmekért?

A gyilkosokat az emberiség értelmesebbik része gyűlöli és kiveti magából, akár zsidót gyilkolnak, akár zsidó gyilkol.
Vajon miért éri meg nekik egy segélyszállítmány megállítása, ha tudják, hogy azzal kivívják maguknak egyértelmű ellenszenvét. És ez az ellenszenv bizony nem antiszemitizmuson alapul, hanem a zsidók cselekedetein.
@Cesare: ..és még az a szemét, náci ENSZ is elitéli ezt a szegény, jóságos Izráelt.

Nem is értem, ezt hogy fogja majd feldolgozni az az objektiv, jóságos-igazságos lelketek!

Őszintén aggódom értetek, de komolyan!!
a dagi fiú esete az osztállyal. mindenki azt hitte, hogy erős, aztán amikor a kis Totya behúzott neki, ő meg szipogva leült a sarokban, rájöttek, hogy csak az eszét játszotta.
@(not_just_my)_one_and_only_rule: Komoly problémák vannak ebben a világban. És az egyik legkomolyabb a z az izraeli kérdés. Ez egy újabb bizonyíték, hogy az USA is fordítva ül a lovon. Ezt a sztorit nem lehet csak úgy lenyomni a közvélemény torkán. Talán elkezdődik valami.
"Kegyelmet csak akkor remélhetnétek, ha teljesen behódolnátok az Iszlám igaz hitének..."
Várjál, összetévesztetted a szezont a fazonnal. Ezt Izrael csinálja...
szőnyeget egész keletre!
@huncros: lásd isssti hosszászólásait. Semmire nem válaszol érdemben csak fröcsög.
@isssti: Ha már ilyen eszméletlen kemény megmondó arc vagy, akkor igazán nincs értelme vitatkozni. Magadat minősíted (a plusz két s meg külön ciki). Hidd el, neked akkor se lesz jobb, ha én nem megyek Törökországba nyaralni (amit továbbra se értek, hog hogy jön ide, voltam már, van néhány török haverom, miért ne mennék???), meg akkor se, ha az összes palesztint kiszabadítják Gázából, és felszámolják Izraelt. Te egy öntelt pöcs maradsz.
jóéjt
Dugovics, nem zavar, hogy az ártatlan jogvédők rátámadtak az izraeli katonákra, akik ellenőrizni szándékoztak a rakományt? Vascsövek meg dorongok, tudod, meg megszerzett fegyver, amit az ellenőrzők ellen fordítottak? Ugye szerinted inkább hagyniuk kellet volna, hogy legyilkolják őket?
Az írásod nyomán vagy tudatosan elferdíted a tényeket, vagy tájékozatlan vagy. Végső soros egyre megy. Kártékony mindkettő...
@mafos: annyit tudsz az iszlámról hogy hinye...

www.youtube.com/watch?v=OAiNibZiUqw&feature=player_embedded

nézd meg talán segít...
@isssti: Az ENSZ-nek semmi jogalapja semmire Jugoszlávia, Ruanda és Koszovó után.
Miert nem a ciganyaitokkal foglalkoztok?
Mielott hozzafogsz egy cikk irasahoz,jo lenne ha tudnad mit es mirol irsz.
@sanyisanyi:
"Vajon miért éri meg nekik egy segélyszállítmány megállítása, ha tudják, hogy azzal kivívják maguknak egyértelmű ellenszenvét. És ez az ellenszenv bizony nem antiszemitizmuson alapul, hanem a zsidók cselekedetein."

Le volt már írva, de 2 dolog miatt is muszáj nekik átnézni nekik minden Gázába tartó szállítmányt:
- nincs-e benne fegyver? Mert bizony több alkalommal derült már ki "segélyhajókról", hogy
fegyverszállítmányt vitt a Hamasznak.
- hogy biztosítani tudja, hogy a szállítmány az ENSZ segélyszervezetkhez kerül, nem a Hamaszhoz, mert Gázát kell újjáépíteni, nem a Hamaszt. Ha a Hamasz kapja meg a szállítmányokat, akkor ő oszthatja szét, ami nem Gáza, hanem a Hamasz újjáépülésével járna (annak, akinek ő akar, mondjuk feltétel, hogy a segélyért cserébe gyerekek az ő iskoláiban és táboraiban kapják meg a megfelelő gyakorlati ideológiai képzést (agymosást), hogy a következő nemzedék terroristái meglegyenek.

Ezért van az, hogy segélyszállítmányt úgy lehet bevinni Gázába, hogy kikötőben kipakolják, átellenőrzik, aztán ENSZ konvojjal beküldik az ottani ENSZ szervezetnek.
Ennyire egyszerű és logikus. És ez a hajósok számára is egyértelmű volt, mint ahogy az is, hogy meg fogják állítani őket, erre is mentek rá.

A kérdés nem ez. A kérdés az, hogy, ha a flotta valóban csak humanitárius segítséget akart bevinni, miért kellett fölöslegesen csinálni a balhét, miért kellett direkt olyan helyzetet kiprovokálni, ami rosszul is elsülhetett - és miért kellett a hajóra szálló kommandósokat megpróbálni meglincselni?
@Cesare: "Nézd meg a sok békés iszlám államot. Mindenki a közel keleten akar élni. A legnagyobb probléma a tömeges európai bevándorlás az arab térségbe hiszen ki ne akarna részt venni egy olyan világ felépítésében ahol a kövezés és a nyilvános kivégzés még a mai napig divat. Én is szívesebben készíteném fel a gyermekemet öngyilkos merényletre semint egy boldog nyugodt életre. Természetesen Allah örömére."
Ez az! Inkább köszönjük meg izraeli barátainknak, hogy megvédenek a koszos, öngyilkos-fanatikus araboktól!
Szerencsére sok értelmes hozzászólást is lehet olvasni.Érdekesnek tartom,hogy az Izrael elleni hozzászólók "érzelmi" alapon ítélik meg a történteket.Vajon milyen érzelmek köthetnek össze ennyi magyart a Hamasz ideológiájával ?
Más: a hozzászólók közül vajon kik éltek át olyant , hogy lőnek rájuk.Kb.100 magyar atlétával és kisérővel 1975-ben megtörtént Spanyolországban.Nyilván nem voltunk baszk terroristák , de egy fényképezés elég volt ahhoz ,hogy a fenyegetettségben élő csendőrök azonnal tüzeljenek a két autóbuszra.Ezzel csak az árnyaltabb , nem fekete-fehér megközelítést ajánlanám azoknak, akik képesek gondokodni.Az elvakult "hívők" pedig bármelyik oldalon reménytelen esetek...
Támogatom az ügyet.
@ZX: igyis van, és azarohattnáci Ejrópaiunió is elmehet a sunyiba az elfogult Izráel-elitélő nyilatkozatával- egyáltalán: mindenki náci, aki nem asszisztál Izráel hős cselekedeteihez fenntartás nélkül!

Hurrá!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
@Vitéz Kőbányai Világos: nálatok Izráelben már éjcaka van? ..itt még csak korai este, úgyhogy szépjóestét neked is Mr. correkt! ;o)

u.i.Csak a gyengébbek kedvéért és véletlenül se vedd magadra: t ö r ö k hajót támadtak meg a hős izráeli honvédők ....bocsánat, helyesbitek: a békésen lövöldöző izráeli kommandósokat támadták meg a féktelen humanitáriussegélyszállitónácik!
@Kóser Malac: pontosan:) én mivel ismerem az iszlámot (laktam hosszab ideig külföldön török negyedben kénytelen voltam többet megtudni róla a saját érdekemben) így valóban hálás vagyok nekik ezért.
@józan ész: gondolom, az Izraelt azonnal elitélő ENSZ BT-t és EU-t is e "reménytelenül elvakult hivők" közé sorolod..

..azért igy leirva kicsit viccesen hangzik, nem?

..pedig te mondod, nem én! ;o)
El kellene ismerni, hogy nagy hiba volt a II. világháború után egy faji alapon létrejövő állam alapitása pont ott.
Két nép (egy 5 milliós megy egy 300 milliós) vitatkozik azon, hogy kié a juss pár koszos kődarabon. Közben meg az egész világ (adófizetői) fizetik a számlát.

Nincs szükség se izraeli, se palesztin államra.
Vagy ha mégis, akkor egyik felet sem kellene támogatni se fegyverrel, se pénzzel, se PR-rel. Oldják meg maguk, az erősebb győz, a gyenge veszit. Előbb utóbb úgyis ez lesz, az emberi történelem már csak ilyen.
@isssti: te megnézted már egyáltalán a videokat az esetről?
Tessék, itt van :
www.youtube.com/watch?v=0LulDJh4fWI&tr=y&auid=6420729

Elég világosan látszik, ahogy ezek a "vérszomjas" kommandósok leereszkednek a hajóra, a "békés pacifisták" meg egyszer csak előkapják a dorongokat, és elkezdik ütlegelni a katonákat, ahol érik.
Miről írogatsz te, mond?
De tényleg ne zavartasd magad olyan apróságokon, mint a tények, azok csak a hülyéknek valók, neked nincsen ilyenekre szükséged...pff
@mafos:
Tudtommal nem Izrael terjeszti a hitet tűzzel-vassal, szórja tele mecsetekkel Európát, járatja a nőket csadorban Bazmegfalvától Párizsig, tiltja keresztény templomok építését, bünteti halállal a más vallást, stb.
@Várúr:
Mondom ezt magyarként, akinek bassza a csőrét, hogy mecsetet akarnak építeni a szomszédomban, hogy arab pasi elöl, méterekkel mögötte nyakig megrakodva 3 lefátyolozott nő, ha véletlenül odapillantasz, arab majdnem bicskát ránt, stb.
Nincsen itt semmi gond kérem! Majd a magát lelkésznek hazudó iványi gábor ide fogja hozni nyaralni Magyarországra a szegény, üldözött zsidó fiatalokat.

Persze nekük nem kell félni, mert iványi egyik fia a Zsidó Gárdába készült korábban belépni ( ezt maga iványi mondta el ... ), és majd az vigyáz testi épségükre.

Emberek, fogadjunk, hogy rövid időn belül iványi zsidó fiatalokkal fog kampányolni...

Csak úgy mellesleg ez az a iványi, akkor folyamatosan magyargyűlölő kijelentéseket tesz. Az egyik gyülekezetében - idős asszonyok kérdésére, miszerint: miért kellett megölni Szögi Lajost, - azonnal rávágta, "azért mert elütötte a kislányt" Ott voltam, hallottam. Ebben a pillanatban ez az ember örök életre lenullázta magát előttem.
Undorodom a fajtájától.
@Várúr: ezt nem értik meg a hamasz okos támógatói. Akik akkor fognak meglepődni mikor majd visszakövetelik Budát a szultán ékkövét. És újra istállót csinálhatnak a Mátyástemplomból.
@isssti: Nem szeretnék személyeskedni.Ítéljék meg a hzzászólók mit jelenthet amit írtam:
árnyaltabb , nem fekete-fehér megközelítést ajánlanám azoknak, akik képesek gondolkodni.Az elvakult "hívők" pedig bármelyik oldalon reménytelen esetek...
Naív voltam , amikor azt hittem érthetően fogalmazok.
@huncros:

Egyáltalán nem hat meg az, amit a Dél-Izraelben élőkről írsz! Elvették más életét, más jogait, javait, földjeit, csak ennyit fizetnek érte. Akkor nekik is mondhatjuk, a háború ezzel jár, törődjenek bele. Az izraelieknél is van bőven agymosás, iskolában, vallásban egyaránt. Ezt szerintem jobban tudod nálam! Egy ember ment ki - ismerős - az országból, amikor hazajött, egy embergyűlölő, fajgyűlölő, öldöklésekkel egyetértő állattá változott. Ez lett belőle és izraeli állampolgár. Mindegyikőnk számára szégyen a viselkedése, a gondolkodása. Szükségünk van ilyen gondolkodású emberekre?! Az ilyeneket kell bezárni! Riasztó,hogy ilyenek a társai is.
Egyébként minden izraelita iskolában, a világ bármely részén a felsőbbrendűséget verik az izraeliek agyába, holott hol vannak? A pénzért megtesznek mindent. Éhbérért való dolgoztatás, szerinted mi? Mert itt már az folyik! Mit hirdetett az izraeli volt miniszterelnök? Bevallotta, a Kelet-Európai területeket nem úgy kell megszerezniük, ahogy Palesztinát megszerezték! Mi mindenre lesznek itt is képesek az izraeliek? Mi van azzal a palesztin katonával, akit halva találtak összevarrva, mert a szerveit kiszedték? Mi van Kínában,ahová az elítéltek szerveiért mennek az izraeliek. Meddig terjed az erkölcsi fertő? Saját országukban nem engedik meg a játéktermeket, akkor tönkreteszik más hazáját. Saját országukban nem engedik meg a homosze@uális felvonulást, elárasztanak más országot ilyenekkel. Ezeken az oldalakon a napokban a katolikus papokat ócsárolták! Szólásszabadság? Beszéljünk az USA-ban elfogott rabbikról, akik drogot árulnak, szervekkel, emberekkel kereskednek. Röhögve vonulnak hátrabilincselt kézzel, mert tudják, hogy úgy is kiadják őket Izraelnek, és a viselkedésükért nem bünteti meg őket senki! Mit szólnál, ha a te hozzátartozóddal tennék meg ezeket a rabbik, vagy valaki más? Te nem követelnéd, hogy börtönbe kerüljenek? Csodálkozol,hogy azok, akiknek ilyet tesznek bármely családtagjával, az később vállalja, hogy élő bombává változik?
Nem akarnám, hogy Magyarország átvállalja Palesztina sorsát, de tudjuk, már itt épülnek a zsidóknak a lakások, lakóparkok. Szerződés biztosítja, hogy számolatlanul jöjjenek, és kihasználják az itt élőket.
Egyébként a "tankönyvetek", a talmud szerint,nektek mindent szabad. A lopás csak akkor bűn, ha zsidótól lop a zsidó, mástól lopni nem bűn. A 3 év alatti lánygyermekekkel való sze@uális élet nem bűn. A családból való feleségválasztás nem bűn. /Ezt akarjátok itt is! Ennyire itthon érzitek magatokat!/
Kinek kellettek?! Miért baj, ha más népek szabadulni akarnak tőletek? Bármit megtesznek.
Ezért, a palesztinokat nem lenézni, hanem tisztelni kell! Az arabokat nem lenézni, hanem tisztelni kell! Inkább Ők, mint ti. Nektek jó lesz a sivatag is! Ha békén hagyjátok a többi népet, ők is békén hagynak benneteket. Egyébként ne csodálkozzatok, ha repülni tanítanak benneteket, mi pedig megtagadunk benneteket!
Véleményem szerint:

1) Tény, hogy a Hamasz egy terrorszervezet, amely a fegyver utánpótlási útvonalai elvágása után, most lélektani háborút próbál viselni Izraellel szemben, felhasználva erre a palesztin népet és a nemzetközi segélyszervezeteket.

2) Tény, hogy Izrael háborús bűnöket követ el az önvédelem álcája mögé bújva és fenntartja a világ jelenlegi egyik legnagyobb koncentrációs táborát. (Lásd még Észak-Korea, de az egy másik történet!)
@huncros: majd ha lesz kis ráérőd, nézd meg a Tiananmen térről készült kinai videókat is: az is hasonlóan tanulságos lesz!
@min: Mert ami a történelemkönyvekben van az min a tiszta igazság. Ismerjük ezt nagyon jól. Kezdve a szovjet felszabadító hadsereggel...
@józan ész: a naivitás ritka erény napjainkban..

Csak a gyengébbek kedvéért: azért ha fentemlitett legfontosabb nemzetközi szervezetek azonnal elitélik az izraeli lépést, az talán adhat egy kis jogos izű táptalajt az "izrael ellen fröcsögők"-nek, nem gondolod?

..neaggyiten felmerülhet az az abszurdum is, hogy az Izráelt-hozzám hasonlóan- felháborodottan elitélő civileknek egyszerűen csak JOGOS a FELHÁBORODÁSuk!

Ez fel sem merült?

..káár!
@Cesare:

Miért is laksz itt? Miért nem mégy Izraelbe? Kinek hiányoznál, itt úgy is csak egy kitartott vagy, mert ti dolgozni nem szerettek, csak dolgoztatni! Hiányozni nem hiányoznál!
Még a zsinagógátokat is a mi pénzünkből újíttattátok fel! Jókat röhögtök, egy zsidótól felvesz az állam hitelt, hogy nyomorba döntsenek százezreket, hogy nektek legyen aranyozott zsinagógátok, ahol óbégathattok, vonyíthattok.
Miért ne, majd minden ország állampolgára nélkülözni fog, mert ti vagytok a felsőbbrendűek! Ugyan! A cipőmet nem törölném bele egyikbe sem, pedig hidd el, ismerek pár zsidót! Ezért tudom, hogy ti nem vagytok jók semmire. Örüljetek, hogy az arabok robbantanak. Egymás között a büntetés másmilyen. Majd, ha azt a módszert alkalmazzák, akkor vonyítsatok!
@Cesare: és az mennyivel lesz rosszabb, mint ha ugyanezt Izráel teszi meg (lásd pl Perez papa nyilatkozatait..)?
@Várúr:
De jó lenne pedig, ha a zsidó nők csadorba járnának! Korán öregszenek, csúnyák! Mindenki nyerne vele!
@huncros:
Kezdjük ott, hogy mindez nemzetközi vizeken történ, tehát izraeli katonáknak semmi keresnivalója nem volt a hajón. Innentől kezdve a civilek önvédelmi kísérletéről beszélhetünk.
@Dorian: de NEEEEEEM!
TÉVEDSZ: a felajzott civilek megtámadták a nemzetközi vizeken békésen lövöldöző izráeli kommandósokat!

Hidd el, hogy igy volt: én láttam a perdöntő videót a Jutúbon!
@Dorian: Védekeztek a kalózok ellen. Kár ezen felháborodni. Semmi joguk nem volt a hajót elfoglalni. Túl lőttek a célon.

Törökországból újabb két hajó indult el segélyszállítmánnyal... Olaja a tűzre.
A törökök nem biztos, hogy végig nézik ezt újra.
@bass.gitár: viszont oltári jól d*gnak! :o))))
@wagabound:
No persze! Örüljetek, ahol megjelennek a zsidók! Ők a jó tündérek, csak titkolják!
Ritka nagy ökör vagy! Tuti védett.
Van egy olyan érzésem, hogy szándékosan gerjesztik a feszültséget a pénz gazdái. Mint ahogyan ezt a történelem során már többször megtették. El kell durrantani pár rakétát mert a hadi ipar csak termel...
Evvel az a baj, hogy mindig a kis ember szívja meg.
@isssti:
Ezért működnek jól a zsidó kuplerájok!
Már, aki hajlandó velük összeállni. Blőőő
@bass.gitár: Köszönöm keresztényi tanácsaidat. De ki kell ábrándítsalak igazi tősgyökeres somogyi családból származom katolikus a vallásom. És csak azért már megéri maradni mert téged bosszant. Te pöcs. Zsinagógában nem jártam de vonyítást a miséken is hallahattam eleget míg jártam templomba. Pont azért lett sok belőle mert folyamatosan könyörgések és rívások vannak ezeken az egyházi összejöveteleken. A cipődet meg töröld inkább lábtörlőbe. Az hogy a zsidók nem dolgozank az olyan fura kijelentés azután hogy azt állítod hogy azon dolgoznak hogy ővék legyen a világ. Véleményed van eszed viszont nem sok. De fröcsögj csak nyugodtan. Minden idegesen töltött perceddel magadnak ártasz és ez nekem elég.Shalom!:D
@Powerklein: Nekem volt egy ismerősöm ösztöndíjjal Oroszországban tanulni. A török diákok, akikkel ott megimerkedett, bocsánatot kértek tőle a török uralomért :)
@isssti: :D mókás egy figura vagy.
@bass.gitár: nincsen azzal semmi baj - ha olyan jól működik, akkor annyira gusztustalan azért csak nem lehet!
@Cesare:
Nevedből következtet az ember, kisebbségi érzésed van. Nagy szeretnél lenni, de nem jött össze. Az IQ szinted nem üti meg a mércét! Nem hiszem, hogy katolikus templomba járt valaha a családod. Esetleg mellé,ha ott volt a kocsma.
Nyugi, az ilyen teféléidbe nem szoktam a cipőmet törölni. Nekem nem kínai cipőim vannak, ráadásul amim van, azért megdolgoztam.
A szövegösszefüggések, képletes jelentések megértésével gondjaid vannak. Irány a pszichiátria, kezelhetetlen vagy! Vár a ketrec. Majd bedobunk neked egy izraeli fiút! Szeretgessétek egymást!
Semmilyen következménye sem lesz ennek az esetnek Izraelre nézve, naponta megsértik az emberi jogokat szabadon büntetlenül akkor most ezért miért kapna bármit is...?!

Szerintem még a közeljövőben megtámadják Iránt USA segítséggel a nem létező atomfegyverek miatt...amit Irakban sem találtak meg, gondolom még tovább keresik 1-2 arab országban ahol sok olaj van...

Vajon melyik az egyetlen ország ebben a térségben akik valóban rendelkeznek i tömegpusztító fegyverekkel, atomfegyverekkel, az adott ország ezt tagadja, de mindenki tudja hogy van neki....
és vajon melyik országból lopta a szükséges technológiát...?
@Cesare: A hozzászólásodról a Judeophilia jut eszembe: en.wikipedia.org/wiki/Philo-Semitism
Izrael nem ismeri az emberi jogokat,csak az Izraeli jogokat és kész.Vegye tudomásul mindenki.
izrael a létrejötte óta, folyamatosan nemzetközi konfliktusok gyújtópontja, független attól,hogy ki szereti ill ki nem szereti őket.
egyik 19 masik 1 hijjan 20.
oljek meg egymast azt dogoljenek meg ha mar ilyen hulyek hogy ez kell nekik.
laszarom oket nagyivben, kurvara nem erdekel kinek van igaza vagy nincs amig ezt ott helyben intezik nem az EU valamely varosaban.
Izrael állam fellépése szép példája annak, hogy a nácizmus, fasizmus, rasszizmus, sovinizmus jelenlegi jeles képviselői a világban.

Óriási erőfölényben vannak, mögöttük áll a világ legnagyobb terrorista hatalma. Gátlástalanul kiszorították a palesztinokat saját hazájukból, több mint fél évszázada gyilkolják őket illetve egymást.

Izarel szép pédája annak, hogyan tudnak a nagyhatalmak kisemmizni egy népet, jelen esetben a palesztinokat.

Izrael minden vezetőjét nürnbergi bíróság elé kellet volna állítani, tömeggyilkosok voltak.
Természetesen nürnbergi bíróság előtt lett volna a helye Trumannak, Churchilnek és Sztálinnak is...
@bass.gitár: Köszönöm, hogy minden szavaddal igazolsz. Örülök hogy így ismered a családomat. Igaz nem te hanem én fröcsögök törlöm a cipőmet más emberebe akarom őket bezáratni és állítok fel diagnózis a kezelhetelenségemről. Valóban érzem hogy az iq-d magasan felettem van. Tündöklő csillag vagy a taplóság egén és még büszke is. Ez így szép.
Szánlak. Nemes egyszerűséggel szánlak.
Olyan ez, mintha valakit azért támadnának mert feldühödött miután módszeresen és rendkívül rafinált technikával hosszú ideig dühítették. Provokáció. Jól sikerült. Pontosan ezt akarták a sok hülye, hogy megint ráhúzhassák Izraelre a véreskezű elnyomó szerepét. Palesztin pszeudoterroristák megmondták, megcsinálták - Izrael megmondta, megcsinálta. Az egész cikk egy bullshit. Tények előítéletes csoportosítása/elhagyása kombó. Valamint bármíly álszent módon tárgyilagosságot próbál is felmutatni csak egy sima uszítás. Ami a blogíró saját szabályrendszere alapján örök kitiltásra való. Kérem tegye meg!
@bass.gitár: Ember , kissé hiányosak a történelmi ismereteid.
@wagabound:

1: Izrael 1949-ben, az államalapításkor MEGVETTE az araboktól azokat a homokos-sziklás területeket, amelyeken aztán kemény munkával (ismétlem: kemény munkával!) egy virágzó országot hozott létre. Vízvezetékeket épített a szomszédos arab falvakba, városokba (!) is, hogy ezzel is deklarálja: minden erejével a szomszédaival való békére törekszik, hiszen ezt kívánta a saját érdeke is.

Nem igaz.

2. Izrael kezdettől fogva befogadja és teljes jogú állampolgárként kezeli azokat az arabokat, akik a területén élnek, és lojalitásukkal, munkájukkal segítik az ország felemelkedését.

Nem igaz.

3. Izrael, az ellene érzett ellenszenv és antiszemitizmus miatt alapelvévé tette, hogy sohasem támad, sohasem provokál. Erre az 1968-as háborúban kishíján rajtavesztett. A kétmilliós ország sohasem támadt százmilliónyi szomszédaira, akik viszont eddig hat(!) háborút indítottak Izrael ellen, és mindegyiket elvesztették.

Attól eltekintve, hogy mindig Izrael győzött, nem igaz.

4. Izrael minden háború után, békeszándéka jeleként, visszaadta az elfoglalt területeket, kivéve azokat a terméketlen fennsíkokat, ahonnan az arabok kockázat nélkül tűz alá vehették a völgyekben lévő falvakat, városokat. Az vesse rájuk ezért az első követ, aki hasonló esetben másképp cselekedne.

Nem igaz.

5. A környező arab országok a mai napig nem ismerik el Izraelt, és csak egyetlen "békefeltételt" fogadnak el: Izrael fizikai megsemmisítését. Ezt jól tudja minden nemzetközi szervezet, igy az ENSZ is, de mert az arab olaj nélkülözhetetlen, időnként elítélik Izraelt, nehogy elzárják azokat az olajcsapokat.

Nem igaz.
@mahet: szeretnélek meghínvi a leuveni katolikus egyetemre hogy magyarazd el ezeknek a felvilagosulatlan belgaknak hogy hogyan is kene felvilagosodniuk. vannak ilyen szabad konferencia napok általában a viszgaidoszak utan ahol kifejtheted hogy miert is lenne sokkal jobb ha nem létezne vallás. 20-30 percet lehet altalában előadni és a filozofiai szemlében ez meg is jelenik. Szerintem a gondolataid olyan egyediek logikusak és jól végiggondoltak hogy ezt kár lenne veszendőbe hagyni. Fontos lenne hogy mindenki megtudja mi kell a boldogsághoz és a békéhez

angolul vagy hollandul vagy franciául vagy esetleg németül is megtarthatod ezeken a nyelveken érteken itt ezek a felvilágosulatlan vallásos ostobák. kérlek szolj ha érdekel a dolog és máris kezdem szervezni neked.
@Escobar888:

Az egészben meg az a legjobb, hogy ha ezeket megemlíted akkor náci/antiszemita vagy...
+ elkezdik emlegetni a Holokmu mesét...
@Balango: de miért nem igaz.
mert azt mondani hogy nem igaz az olyan kevés.
És a csak sem elfogadható válasz.
Egy mocskos, náci állam, amelyik az amerikai zsidó lobbynak köszönhetően kedvére folytathat büntetlenül népirtást, gyilkolhat nőket, gyerekeket évtizedek óta, folytathat minden kontroll nélkül terjeszkedő, bekebelező politikát, megszállva tartva a teljes egykori Palesztinát, semmibe véve az idevonatkozó ENSZ-határozatokat.
@wagabound:
1. Izrael államot '48-ban alapították, nem '49-ben.
Valóban sok földterületet vásároltak, ám ezek nem '48-ban, hanem jóval előtte történt, konkrétan a XIX. század második felében és a XX. század első felében. A megvett földterületek jogszerűen illetik meg Izraelt, ugyanakkor lehetetlen helyzetbe kerültek a terület eredeti megművelői, a fellahok, akik zsellérek voltak. A földesúr vhol Damaszkuszban eladta a földjét, a fellah meg azt vette észre, hogy az új tulaj nem vele művelteti, hanem megművelik saját maguk. Elég komoly réteg vesztette el így a megélhetését.
Sok helyen valóban értéktelen területet vettek, amit meg kellett tisztítani, de nem volt az egész terület használhatatlan sivatag, ez tévképzet. Ciszjordánia és Galilea, továbbá a tengerparti sáv termékeny és mindig is az volt.

2. Izrael arabokat nem fogad be, a területén élő saját állampolgáraira igaz a megállapítás, de befogadni nem fogad be arabokat.

3. Nem igaz, hogy Izrael sohasem támadott.
'67 (és nem '68, ahogy te írod) valóban nem tartozik a támadó háborúk közé, mert bár sokan nem tudják, de a '67-es háború nem az arab felvonulással és izraeli támadással kezdődött, hanem a Tiran-szoros egyiptomiak általi lezárásával. Ezzel blokád alá vonták Eilatot, ami a nemzetközi jog szerint egyértelmű casus belli.
A kétmilliós ország jelenleg több, mint hétmilliós.

4. Nem adta vissza minden háború után.
Sem '48-ban nem vonult ki azokról a területekről, amiket a háború folyamán elfoglalt, sem utána. '67-ben pl. elfoglalta Ciszjordániát, Kelet-Jeruzsálemet, a Gázai-övezetet, a Golán-fennsíkot és a Sinai-félszigetet.
Ezek közül csak a Sinai-félszigetet adta vissza, de nem a háború után, hanem '79 és '82 között, miután Egyiptom békét kötött vele.
A Golán-fennsík nem terméketlen, csöppet sem, komoly szőlőtermelés folyik ott (Izrael egyik legnagyobb borászata a Golán-fennsíkon található), továbbá egyéb mezőgazdasági tevékenység is.

5. A környező arab országok közül kettővel békeszerződése van Izraelnek, Jordániával és Egyiptommal.

5. A menekülttáborok lakóinak hogy lehetne eredeti hazája Szíria, Egyiptom? Sokan vannak, akik már ott születtek a táborban, de ők sem szíriai, egyiptomi állampolgárok. Nyilván ez lehetetlen helyzet, hogy évtizedek óta nem hajlandóak integrálni őket (mintha az '56-os menekültek még ma is osztrák táborokban élnének), de eredeti hazájuknak semmiképpen nem lehet nevezni a felsorolt országokat.

6. Egyetlen szóval sem mondták, hogy a hajó kiköthet Gázában. Figyelmeztették, hogy blokád alatt lévő területhez közelít és jelezték felé, hogy Asdodban kiköthet és kirakhatja a szállítmányt, ahonnan átvizsgálás után az ENSZ járművei elszállítják azt Gázába.

Magyarán egyetlen pontban sem voltál képes tényeket írni (még az évszámok sem stimmeltek), így kár...
@isssti: Például? Miért ne ítélhetnék el _zsidók_? Minden _zsidó_ elítéli? Mit ítélnek el pontosan?

Légy oly szíves, mutasd fel a cikkeket, amelyekre hivatkozol, így nem sok értelme van a hozzászólásodnak.
@stratez: Speciel a vonatkozó ENSZ-határozatot teljesen jogosan hagyja figyelmen kívül, ahogy az arabok is teljesen jogosan hagyták figyelmen kívül, amikor nem fogadták el és nem kiáltották ki az államukat, ugyanis az ENSZ közgyűlése által hozott határozatok nem kötelezőek.
Kötelező határozatot csak a BT hozhat (abból is van olyan, amit nem tartanak be sem az izraeliek, sem a palesztinok, de ez már csak ilyen világ, hiába kötelező valami, ha betartathatatlan).
@isssti: "azt azért megnénzém, ha nemzetközi vizeken, minden jogalap nélkül állig felfegyverzett-a legendásan emberséges izraeli- kommandósok ereszkednének le hajódra, te mit csinálnál?"

Honnan veszed, hogy:
1. minden jogalap nélkül?
2. állig felfegyverzett?

egyébként értelmes békeaktivista valószínűleg nem dobja le az 5 méterrel lentebb lévő fedélközre az első paintball fegyverrel érkező kommandóst...

Ezek az aktivisták szerintem egyébként az utcán randalírozó tüntetők kategória lehetnek...
@orient: Szóval, te is hülyeséget beszélsz.
Egyrészt kihagyod a képletből a PFSZ-t, akik, miután kipicsázták őket Jordániából (fekete szeptember), áttették a székhelyüket Libanonba és onnan támadták Izraelt.
A libanoni keresztények szövetségesnek tekintették Izraelt, olyannyira, hogy a hadműveletekben pl. közösen vettek részt, szoros szövetségese volt a dél-libanoni keresztény milícia az IDF-nek. A libanoni keresztények, a falangisták annyira szövetségesei voltak Izraelnek, hogy pl. a sokat emlegetett szabrai és satilai mészárlást is ők követték el. Saront azért marasztalták el, mert nem tett meg mindent a mészárlás megakadályozására, de azt nem ő követte el, hanem a falangisták.
Miután befejezték a hadműveletet, kivonultak Libanonból és csak Dél-libanonban tartottak fenn biztonsági zónát, a Litani folyótól délre. Ebben a zónában folyamatosan együttműködtek a dél-libanoni keresztény milíciával. Tehát nem igaz, hogy a libanoni keresztények a hizbollahot támogatták.
@mokas_gizi:

igy van
az egyetlen orszag a tersegbol, aki nem irta ala a Nuclear Non-Proliferation Treaty-t es nem engedi be az IAEA embereit....dobperges...: Izrael!
@MSimon: Nem, nem az utcán randalírozó tüntetők kategória. Belinkeltem már, keresd vissza. Komolyan elkötelezett IHH-aktivisták, akik közül többen megírták a végrendeletüket, mielőtt felszálltak a hajóra, továbbá ki is fejtették a kamerának, hogy Gáza vagy mártírhalál...
Ez bezony nem utcai randalírozás kategória, hanem ideológiailag komolyan elkötelezett, akár életét áldozni hajlandó harcos.
Mindegy, hogy izrael mit csinál, egy-két ejnye-bejnyével elintézik őket, egy kicsit jobban fogják őket utálni és ennyi. Az usa mögöttük van, így van fegyver, pénz és diplomáciai védelem is. Na nem is folytatom, mert könnyen kapnám az antiszemita, holokauszttagadó, szélsőséges jelzőket. :)

UI.: a szlovák és izraeli politikai elit bekaphatja a ....t!
@ZX: Nem Szíria volt az, hanem Jordánia. Konkrétan az uralkodó ellen akartak merényletet elkövetni és ezt elégelte meg a hasemita-ház, ekkor számolt le Jordánia a PFSZ-szel, illetve ekkor kényszerítette Jordánia elhagyására (fekete szeptember néven híresült el).
Ezekből a kommentekből egy dolog világos a számomra. Soha nem lesz béke. Nem csak itt, a világ más tájain sem. Mindig lesz érv, és ellenérv. Beszél valaki az afrikai hutu, tuszi népirtásról? Sokkal többen haltak meg, pár éve.
Foglalkozik Velük valaki? Biztos rossz a marketingjük! Gondolkodjatok, habár a beszűkült hozzászólásokat látva , erre kevés az esély.
@FaTraktor: "bekaphatja a ....t!"

A túróst? ;)
szerintem fegyverezzük föl a hamaszt, hadd írtsák ki ezek egymást, a győztesre meg nyomjunk egy kellemes atomot, és rendezzünk egy nagy ünnepséget.
@Zahara: Antiszemmitáááák!
@efhábé: Lehet igazad van, akkor én emlékeztem rosszul.
úgy vagyok ezzel, mint a kocsmai verekedéssel, ahol a két legnagyobb tahó veri éppen össze egymást: nem szabad közbeavatkozni, mert ha EZEK verik össze egymást, az mindenki másnak jó, aki normális. sőt.

a kocsma közönségének igazából érdeke, hogy az a kettő lehetőleg egymást verje össze, és ne bárki mást.
Az eu meg elitéli....HIHIHI :)
A saját arabjai miatt! Nem hiányzik nekik a balhé!
@anyad2: A képzeletedre bízom :)
@Fospunpa Bizottság: Jó pofa ötlet ;)
@Sambaja5: Hogy ki törődik a tuszikkal meg a hutikkal? A múlt században sokat gondoltak rá az európaiak, amikor gyarmatosítottak őket is. Akkor rend volt afrikában, rend volt ázsiában, rend volt az egész világban! Persze jött a liberalizmus meg a többi marhaság, és megkapták a nagy szabadságot, a fene nagy szabadsággal meg nem tudnak mit kezdeni. "Disznók elé hiába szórsz gyöngyöt" Ez a mondás marhára illik rájuk.
@FaTraktor: Az a baj ezzel az érveléssel, hogy azzal nem foglalkozik, mit csinál az, aki rátámad Izraelre? Tehát a flotilla nem játszásdiból ment oda, hanem kiprovokálni az ellenlépést Izraeltől, amely ellenlépés bármely állam kötelessége ilyen provokáció esetén. Ennyire egyszerű a képlet. Tehát betámadt a méhkasba, és most csodálkozik, hogy megcsípték a méhek. Ahogy a Hamasz miniszterelnök mondta 29-én: az is győzelem Gaza (értsd: Hamasz) számára, ha partot érnek, és az is, ha nem. Ennyire média-központú az egész flotilla, ennyire szánalmas provokáció.
@Sambaja5: Először az akartam írni erre, hogy bírom, amikor a "Nemzetközi blokádot Izrael köré!" c. poszthoz felvetik, hogy miért nem hutukkal foglalkoznak az ide kommentelők?

De aztán láttam, hogy megírtad a lényeget: "Biztos rossz a marketingjük!" Így van!

Összehasonlítva a Hamasszal, a hutuk és a tuszik nem is léteznek!!!

Amennyi tudósító ott volt a zászlóshajón, amennyi videófelvétel készült, amennyi azonnali, Izraelt kapásból elítélő nyilatkozat született (kéttucat halott, gyilkosság, mészárlás!) világszerte, mind ennek a marketingtevékenységnek az eredménye - a tényleges kilenc halott és a sérültek is, persze, de a Hamasz számára az emberélet semmit nem ér, a marketingköltés része.
a fundamentalista iszlám a szélsőjobboldali zsidók malmára hajtja a vizet, ami ugyanolyan veszélyes. a palesztin nép a dzsihád egyik eszköze/fegyvere.

lehetne már végre felvilágosodás az iszlám világban. meg az afrikai törzseknél is.
@kukatr: *, akik ugyanannyira veszélyesek.
@MSimon:

"kiprovokálni az ellenlépést" :D

azért ehhez kemény fanatikusnak kell lenni. minek mentek oda, mi? :)

hát tehetnek róla azok a szegény kalózok, hogy éppen arra jön valaki fegyvertelenül nemzetközi vizeken? nyilván kénytelenek voltak kiirtani pár embert! nem? mért, talán már el sem szabad foglalni más hajóját?
na ugye.
vagy talán nincs joga a szegény kalóznak nemzetközi vizeken lelőni azt, aki a foglyai közelébe megy?!
nem gyilkosok ők, hanem valójában áldozatok! :D
@Muad\\\'Dib: Aha, persze. Az USA és az al-kaida között sincs jogilag hadiállapot, aztán mégis.

Tényleg nem találod viccesnek, hogy a hamasz által fenntartott fegyveres erő háborús konfliktusát tagadod azon az alapon, hogy jog szerint csak két, hivatalosan elismert állam háborúzhat egymással?
@BKV - Önnek megyünk: lehet vitatkozni vallásról nyugodtan.. pont úgy ahogy a Micimackóról is. A beszélgetésnek is lehet értelme, tanulsága is, de ettől még mindkettő alapja ugyanolyan mese.

Angol, német persze mehet a franciát abbahagytam, mert fölösleges lett volna 4. nyelv. Amúgy is viccesen mondják számokat (4x20+16 = 96)... A holland meg leginkább kb. egy részeg angol német karattyolására hasonlít.
@united skates: Ja. Szerintem nem a falat kéne szidni, amelyik betörte a fejedet, hanem talán nem kellett volna fejjel nekimenni. Én sem voltam ott a hajón, ahogy egyikünk sem, de nehezen képzelem el, hogy bármelyik katona ellenállás nélkül hagyná magát megölni.
@mahet: akkor szeretettel várunk hogy elhozd nekunk a felvilágosodást
@mahet: "lehet vitatkozni vallásról nyugodtan.. pont úgy ahogy a Micimackóról is. A beszélgetésnek is lehet értelme, tanulsága is, de ettől még mindkettő alapja ugyanolyan mese."

nah egyébként pont erre van szükség! most képzeld el egy csomó ideje egy csomó ember foglalkozik a témával mert a fent általad vázolt tényt egyszerűen nem képesek felfogni! Gondolom az állításodat bizonyítani is tudod ezért igen fontos és értékes ember vagy a vallásfilozófia tudományában. Te vagy az aki ezt az egész szerencsétlen problémát végre megoldja. Egyszerűen bemutatod a bizonyítékaidat amik az állításodat alátámasztják és kész. Végre az egész egyetem a többi európai testvéregyetemmel együtt hazamehet és kész.

a tét óriási hiszen te írod: „2 megoldás van a békés együttélésre: egy világvallás ahol a boldog, de ostoba emberek élnek együtt vagy egy felvilágosult emberiség racionális célokkal.”

én egy felvilágosult racionális célokkal lévő emberiséget szeretnék. kérlek segíts meggyőzni ezeket az ostoba prof.-okat európában!

benned van minden reményem…
"lehet vitatkozni vallásról nyugodtan.. pont úgy ahogy a Micimackóról is. A beszélgetésnek is lehet értelme, tanulsága is, de ettől még mindkettő alapja ugyanolyan mese."

nah egyébként pont erre van szükség! most képzeld el egy csomó ideje egy csomó ember foglalkozik a témával mert a fent általad vázolt tényt egyszerűen nem képesek felfogni! Gondolom az állításodat bizonyítani is tudod ezért igen fontos és értékes ember vagy a vallásfilozófia tudományában. Te vagy az aki ezt az egész szerencsétlen problémát végre megoldja. Egyszerűen bemutatod a bizonyítékaidat amik az állításodat alátámasztják és kész. Végre az egész egyetem a többi európai testvéregyetemmel együtt hazamehet és kész.

a tét óriási hiszen te írod: „2 megoldás van a békés együttélésre: egy világvallás ahol a boldog, de ostoba emberek élnek együtt vagy egy felvilágosult emberiség racionális célokkal.”

én egy felvilágosult racionális célokkal lévő emberiséget szeretnék. kérlek segíts meggyőzni ezeket az ostoba prof.-okat európában!

benned van minden reményem…
@greycup: A felvételek valóban választ adnak a felmerülő kérdésekre.
@BKV - Önnek megyünk: @mahet: Én nem vagyok vallásos de ha egy álltítást valaki nem tud bizonyítani akkor az az állítás ugyanúgy "hiten" alapul mint egy vallási állítás.
Márpedig valaminek a nemlétét sajnos nem lehet bizonyítani.

Ennek belátásához azonban tényleg el kell tudni mozdulni egy 8általános szintü gondolkodástol és az valóban nem egyszerű dolog. Ráadásul keverni a vallás mitologiai állításait a vallásosság fenomenologiai értelmezési lehetőségeit az azért mutatja a szinvonalat. :D

Szerintem nem kell az ember fodrászával ilyen témákat megbeszélni mindenki maradjon a saját szintjén...
anekdóta:
Szomszédnak van egy fogadott gyereke, aki úgy lett neki fogadott,hogy,bár ezt nem tudja senki, agyonverte a szüleit,aztán erővel örökbe fogadta a gyereket és beköltözött a házába,mondván,hogy 5000 évvel ezelőtt az a ház az ő ősapjáé volt, amit az ős-önkormányzat a leszármazottaknak ígért. Igaz, az ősapja elköltözött onnan,és azóta mások festették a falat,és öntözték a virágokat. Na de a lényeg:a gyereknek alig ad enni, időnként megveri, mert a gyerek lázadozik a helyzete ellen, és időnként a korbáccsal felfegyverzett mostohaapja ellen megpróbál lázadni, lego-darabkákat hajigálva rá,mikor az nem figyel oda. amiért mindig félholtra verés jár utólag. namármost, a szomszédok ,megelégelve ezt a terrort, összegyűjtöttek egy csomag kaját,ruhát játékot, és mivel a mostohaapa már elitta párszor a gyereknek adott ajándékokat, úgy döntöttek, bemásznak a gyerekszobába,és megetetik személyesen a gyereket. A mostohaapa előre szólt,hogy ne jöjjenek mert leveri a fejüket egy lapáttal. Na, elindultak a szomszédok a csomaggal, de a mostohaapa a közterületen(!) megvárta őket, és szó nélkül,hátúlról fejbecsapta egyenként a szomszédokat egy lapáttal. Mert ő teheti,lévén,hogy van egy barátja a rendőrségen. Hálistennek úgy néz a barátja már eléggé nyugdíj előtt áll, és jönnek hátulról a más világnézeteket valló rendőrpalánták. És talán akkor valaki végre pofánveri a mostohaapukát,aki azt hiszi,mert barátja a rendőrfőnök, rá semmiféle törvény, vagy morális szabály nem vonatkozik, és ő azt is megteheti büntetlenül,hogy közterületen félig agyonverjen másokat,mert szándékukban állt bemászni a kertbe,és nem kell megvárja ,míg legalább a kerítés tetejére érnek.
@united skates: mennyire igazad van. szegény IDF kommandósok, tetőtől talpig golyóállóban,meg sisakban, UZI-ban, teljes joggal szálltak le nemzetközi vizeken egy török hajó fedélzetére, és mikor azok jogtalanul védekezni kezdtek egy(!) vascsővel, és kettő parittyával,meg egy karosszékkel, sajnos kénytelenek voltak agyonlőni közülük vagy tíz embert, önvédelemből.
Azt az eljáráat biztosan nem tanították nekik az IDF-iskolába,hogy illik megvárni,míg az illető betolakodó a határodra ér, és akkor se kell egyből agyonlőni,lévén,hogy fegyvertelen, illetve az IDF által hangoztatott live fire, fegyveres támadás, ami érte az idf kommandót, az az idf -től elvett(!!!!) két pisztolyból volt. hanem szépen szólsz neki egy hangosbemondón,hogy bár még nemzetközi a víz, pár méter, és onnan már az én uradalmam, és legyél szíves megfordulni. Ha nem, akkor keresztbeállsz előtte egy naszáddal, és ráirányítasz pár gépágyút,és újfennt felszólítod. Nagy valószínűség szerint, a fedélzetén csomó külföldi politikussal, bundestag képviselővel, nobel békedíjas öregge, nem fog neked menni. Aztán szépen vagy visszafordul,vagy bekiséred oda,ahova neked jólesik. És nem azzal kezded,hogy nemzetközi vizeken abszolút kalóz módon , leereszkedsz pár helikopterből, gépfegyverekkel,és mikor a mocskos rohadt palesztinbarát nobeldíjas védekezni merészel egy parittyával(ja nem, két parittyával),akkor te kénytelen vagy agyonlőni közülük 10-15 embert,csak a rend kedvéért. hogy lássa a világ,hogy te mekkora kibaszottul üldözött áldozat vagy, és ezek a mocskos antiszemiták megpróbáltak megverni egy csővel,mert nemzetközi vizeken, jogtalanul, elfoglaltad a török zászló alatt úszó hajójukat. Ó borzalom. sír a lelkem szegény áldozat megtámadott, és jogtalanul megvert IDF kommandósokért,komolyan.
most viszont megyek hányni.
@FaTraktor: sőt,nem csak jelzőket,hanem pár év börtönt is,ha nem kapod össze magad. na majd kártyázunk a sitten :) :D
@igyretorikaltok: ezek szerint azt sem tudod bizonyítani, hogy Micimackó nem létezik, és a Hétfejű sárkány? :)

hihetnél azokban is ugyanúgy...
@greycup: ööö... nagyon kedves az érvelésed. hogy nem azért küldték le,hogy megverjék őket,meg hasonló kedves hozzászólások,hogy a videón izraeli katonát dobnak át a korláton, stb. Egy nagyon lényegges dolgot felejtesz el megkérdezni: mi a f.szomat kerestek izraeli kommandósok egy török hajó fedélzetén, fegyveresen ,nemzetközi vizeken??? pont. ennyi. innen kezdve minden egyéb csak súrmó mellébeszélés,és porhintés. Mert ha a kék márvány megsértette volna az izraeli felségterületet, az más. De még akkor is van csomó eljárás, ami áldozatok,és zsidó katonák vízbehajítáa nélkül is megoldja a gondot. Nevezetesen mondjuk keresztbe állsz 3 naszáddal a kékmárvány előtt, ráirányítasz pár gépágyút,és rájuk szólsz. Igen erősen kétlem, hogy egy rakat külföldi politikusal, béke Nobel díjassal a fedélzetén az amúgy fegyvertelen hajó nekiment volna az izraeli naszádoknak. mindkét fél megmutatta volna a magáét, aztán szépen bekisérik a konvojt ashdotba, és izrael se kéne összevissza hazudozzon, jogalapot keresve egy idegen hajón 10 civil lemészárlásához vezető, kalóztámadás miatt. Ilyen egyszerű ez. De te persze ezt a kérdést(ti. mi a faszt kerestek a fedélzeten az IDF kommandósok???....aztán ebből minden egyéb védhetetlen nézőponttá válik) nem teszed fel,mert a te érdeked az,hogy izraeli támadás jogosnak tűnjön, az idf kommandósok meg áldozatnak. közben lóf.szt mama, erről szó sincs. Mint ahogy a 10 éves gyerekek lelövésénél sincs,meg az 1-2 sebesültet(rossz esetben) követelő palesztin "rakéta"támadásra válaszcsapásként halomra gyilkolt arabok tömkelege sem lehet normális emberi dolog. Bármennyire is akarjátok elhitetni ezt a világgal.Mint ahogy a "rakéta"támadás se feltétlenül az. Bár ha a te országodba, ahol az őseid már többszáz éve élnek, egy kisebbség odahozná népes rokonságát, téged másod-harmadrangú állampolgárrá degradálnának, meg gettóba zárnának(ismerős a kép?)és ők lennének hirtelen a főnökök, akkor valószínűleg te is felháborodnál, és megpróbálnál tenni a helyzet ellen, a rendelkezésedre álló eszközk segítségével. Na ezt teszik a palesztin "terroristák".
Ami a másod-harmadrendű állampolgárrá degradálást illeti, nem hírekből tudom, hanem megtapasztaltam személyesen izraelben. ja nem engem degradáltak. csak láttam, ahogy a buszról kizárólag kinézés alapján, leszállítanak egy palesztin munkást,és nem engedik be a Ben Gurion területére. A kapuban felszállt 2 feketeruhás, uzival, végigsétáltak a székek közt,nézelődtek , és odaálltak a velem párhuzamosan üldögélő arab elé, kissé durván rászóltak, igazoltatták,majd leszállították. Mikor a busz kijött a kapun, ott állt a csóró az útszélen, és visszaszállt a buszra.És ez nem volt egyedi eset. Ez igen nyugati tipusú demokrácia. Ha egy cigánnyal tennék ugyanezt, napi szinten, magyarországon, elég rövid idő múlva EBESZ megfigyelőktől, meg ensz haderőtől hemzsegne az ország. Csak a miheztartás végett.
Szóval magyarázni lehet, de attól, ha sokszor mondod, egy hazugság nem válik igazságga.
@dirmix: azt atzért ne feledd el, hogy amit Izráel évtizedek óta művel, az kimeriti a holokauszt fogalmát: ha nem tetszik e tény, csak vedd sorra a számtalan nemzetközi jogi elitélő és rendreutasitó határozatot, amit persze Izráel annak rendjemódja sz. nagy ivben le is sz*r!

Az a jelentéktelen mellékkörülmény se zavarja meg jelen konfliktussal kapcsolatos "provokáció elméletedet" hogy azt sorra(és azonnal) itélték el a mértékadó nemzetközi szervezetek (ENSZ, EU ..)

"A tények makacs dolgok, Pelikán elvtárs.." ;o)
@MSimon: igazad lehet, s valszinűleg az izraelieket elitélő Ensz és Eu is ebbe az általad emlitett "terrorista" kategóriába tartozik: egyáltalán: mindenki, aki nem asszisztál Izráel népének fenntartás nélkül!
Ugye igy gondolod, barátom? ;o)
@MSimon: bocs, módositanék az igényeidnek megfelelően: az aggressziv mód hajózgató békeaktivisták megtámadták a békésen lövöldöző, közismerten emberbarát izraeli kommandósokat!

Remélem igy megfelel! ;o)
Kínzó kérdés: mi van a 00:24-től látható ember (aktivista vagy katona) kezében ezen a videón?
www.youtube.com/watch?v=1OTLoxIZEGc&feature=related
@isssti: no de hát ennek a kommentednek sincs több alapja, mint amelyikre rákérdeztem. ;-o
Nem egészen értem, a hajón történtek mely mozzanatát igazolja a Közel-kelet ezeréves történelme, de mégis jelképes lehet ez a képsor:

www.youtube.com/watch?v=S6Xm8Irz-so&feature=channel
de lehet az már tulzás lenne :d :D
a kedves hozzászólók egy része azt felejti el, hogy ezen a területen 60 éve háború folyik, ha valaki tudatosan vállalja, hogy nem mutatja meg az egyik hűáborúzó félnek, hogy mit szállít a háborús területre, akkor számíthat, sőt számít is valami kis tusakodásra minimum. De ha egyszerű segélyszáűllítmányról van szó, akkor miért nem mutatja meg mi van a hajón? felröppentek mindenféle hírek, hogy Izrael mit nem enged bevinni Gazába, aztám kiderült hogy ezek hamis hírek, pont a dokumentumból derült ki, hogy bizonyos dolgok beszállítását ahhoz köti, hogy a Gázában lévő NEMZETKÖZI szervezetek kapják és ne magánkereskedők, ami teljesen jogos, hisz segélyszállítmányokról van szó. A hajó provokációs szándékkal előre bejelentve szállított dolgokat úgy Gázába (ahonnan az almúlt években 50.000 rakétát lőttek ki Izraelre, civilekre) hogy megkerülje Ashodot, az Izraeli kikötőt, amit az Izraeliek felajánlottak kikapokásra. Onnan vihették volna tovább a szállítmányt Gázába, természetesen a rakomány átvizsgálása után, hisz hűáborús területről van szó. Ha Magyarországot lőnék ennyi rakétával évek óta, nem hiszem, hogy átengedne ellenőrzés nélkül hajókat vagy vonatokat vagy repülőget azokhoz, akik lőnek rá.
@igyretorikaltok:: Gratulálok, a hit mégsem tanított meg az európai normák betartására. Pl. a személyes adatok tiszteletben tartása vagy a törvények betartása...

Vita helyett személyeskedsz, támadsz?
@mahet: nem értem pontosan mi a bajod mondhattam volna kis pistát is vagy rácz ernőt
@igyretorikaltok:: bocsánat, csak nem vagyok hozzászokva, hogy egy egyszerű vita esetén direkt támadásnak legyek kitéve. Általános iskolában történt ilyesmi utoljára, ha jól emlékszem.

Persze lehet, hogy más környezethez vagyunk szokva, semmi baj.
@mahet: én nem érzem hogy támadtalak volna egyszerűen arra akartam felhivni a figyelmed hogy ha olyanokat állitasz hogy : vagy hülyék és vallásosak vagyunk vagy okosak vagyunk akkor ez alkalmas arra hogy valakiket a vallásukban megsérts.
@igyretorikaltok:: rosszul érzed... az interneten a személyes adatok közzététele kb annak felel meg mintha az utcán fejberúgnál valakit. Túlzott reakció egy provokatív hozzászólásra. Gondolom nem véletlenül Te se a valódi nevedet választottad nicknek.

Egyébként miért adsz ennyire a véleményemre? Több milliárd ateista van még rajtam kívül akik ugyanezt gondolják.

A vallás magánügy amíg nincs hatással olyanokra akik nem vallásosak, pl ahogy elnézem ezt az ökörködést jöhet egy arab - egyéb világháború.
@isssti: hülye vagy? Goldstone is egy antiszemita, bár szintén zsidó származású úriember. Úgyhogy Goldstone egy ön-antiszemita. És különbenis mindenki antiszemita,aki izrael kül-vagy belpolitikáját bírálja. Ez már számtalanszor elhangzott. Itt is,mikor a repülők kapcsán cikkezett a Magyar Nemzet, megaszonta bin Noun kisasszony,hogy bazzeg, ez izraelellenes antiszemita megnyilvánulás volt. Nem tucc te semmit :)
@mahet: te most tenyleg azt a "jogodat" koveteled hogy névtelenül mocskolhass embereket a vallásukban????

amikor azt irod közvetve hogy aki vallásos az ostoba buta, szerinted az nem fejberugasa valakiknek?

Én elhiszem hogy a törvénysértő, embereket vallásukban bántó megjegyzéseket a te környezetedben névtelenül szokták megtenni. Vannak olyan környezetek ahol ezt se névvel se névnélkül nem szokás. Na ez az európai norma...

mielött a magad jogaira gondolsz elöbb gondolj a másokéra is.
@józan ész: őőőőő....akkor az már túlzott kívánság lenne, illetve elvakultság, ha azt kérné a világ, tessékszíves lenni betartani a nemzetközi egyezményeket és ne tessékszíves megtmadni fegyverrel egy TÖRÖK(második legnagyobb NATO haderő, for that matter)zászló alatt úszó hajót NEMZETKÖZI vizeken, majd,miután a gépfegyverek láttán vascsővel meg parittyával(!!!) próbálnak védekezni, agyonlőni közülük 10et, és ezután áldozatnak beállítani a szegény kommandóst. Ja,áldozat, a saját politikai és katonai vezetésének áldozata,aki megtöltötte a fejét azzal a marhasággal, hogy mindezt megteheti, büntetlenül, és még ő az áldozat.
Ennyit az elvakultságról. Ha a hülye izraeli vezetés megvárta volna,hogy elérjék az izraeli felségterületet,na akkor már más lett volna a képlet, bár akkor is csodálatra méltó hősiességre vall, hogy egy székkel, egy csővel és két parittyával felszerelt társaságból gépisztollyal agyonlőnek 10 embert. Ja és a társaság magába foglalt 50 ország,köztük két Bundestag politikust, egy-két Nobel békedíjas öreget,és béke-meg emberjogi aktivistákat. Pont olyan arányos fellépés,mint mikor egy-két szántóföldre hajított robbanó konzervdobozért cserébe lerohannak, és szarrábombáznak két falut,megölve rakás nőt meg gyereket,mint potenciális "terroristát". Qrvanagy hősiesség,hallod. És még nekik van igazuk, és IDF kommandóst kéne sajnálni. Minnyá sírni kezdek.
Mellesleg jó hülyék,hogy beereszkednek egy nyilvánvalóan jogosan dühös tömegbe, fegyverekkel, aztán sírnak,hogy jajjajj rámtámadtak, muszáj volt lelőni őket. Tudod, van olyan eljárás,hogy két-három hadihajóval elállomn az utat, és felszólítok. Erősen kétlem,hogy a fenntemlített társasággal a fedélzeten, nekiment volna a fegyvertelen hajó a tökig felfegyverzett hadihajóknak. Aztán meg oda kíséred őket,ahova a szíved diktálja,mindenki megerőfitogtatja magát, és nem hal meg senki. Csak persze Izraelbe azért ítélnek titkárnőt életfogytig börtönre, mert kiadta a Háárecnek azon katonai dokumentumokat,amik arról szóltak,hogy nem kell foglyokat ejteni, agyon kell lőni mindenkit, aki mozog. Hát ilyen tipusú "demokráciától" mi mást várjon az ember. Csak az a baj,hogy 10-15 éve még egy mukk nem volt ilyesmikre,és tényleg azt tették,amit akartak. Ma meg már csak azt hiszik, és egyre inkább magukra haragítják a normális világot is, az iszlám mellett. és ez Izrael számára qrvára kontraproduktív. Azért ANNYIRA nem kemények. Nota bene. A nagy testvér is közeleg a nyugdíjkorhatárhoz,ami a világhatalmat illeti, és egyre nyilvánvalóbb a Kelet előretörése, meg az oroszoké. Hát mikor a nagy csendörtestvér nyugdíjbamegy, akkor lesz csak nagy balhé. A baj az,hogy az egész világ fizetheti Izrael felsőbbrendűségi komplexusának az árát.
@Senkifia:

a repülők egy jó téma.

2009-ben több mint 20.000 katonai átrepülés volt Magyarország légterében.

ebből 22 Izraeli, és 702 nem Izraeli és nem is NATO.

Valamiért a kutyát sem érdekelte, hogy ez a 702 nem nato nem európai és nem izraeli katonai gép mégis mi volt, ki volt? Észak koreaiak? Szaudiak? Oroszok? Irániak? Kicsodák?

Miért csak az a 22 Izraeli szúr szemet? A többi 702 miért nem érdekes?

Ezen gondolkozzanak el az Izrael mániások.
@fájni fog: nagy mellébszélés itten,amit te produkálsz :) mert a nagy felháborodást nem az a tény váltotta ki,miszerint Izrael megtámadott egy, a SAJÁT FELSÉGTERÜLETÉRE behajózó konvojt,akik nem akarták megmutatni,mijük van. Hanem hogy NEMZETKÖZI VIZEKEN, MINDEN NEMZETKÖZI JOGOT FELRÚGVA, megtámadott egy civil török hajót, fedélzetén 50 ország politikusával, meg egy béke Nobel díjassal,meg emberjogi aktivistákkal. És mikor a nyilvánvaló kalóztevékenységre(ti. nemzetközi vizeken fegyveresen megszállni egy idegen hajót az kalózkodás,bárki bármit állít) a hajó személyzete és utasai védekeztek széklábakkal meg parittyával, erre halomra lőttek 10et közülük(ja lőfegyver a hajón az 2 darab pisztoly volt, amit a kommandósoktól vettek el... jó balfasz kommandós az ilyen, hallod). na ezért a felháborodás, ne térjünk el a tárgytól. Mert ha a saját határán teszi ezt, na az jogos önvédelem, meg hasonlók. a halomralövés még így is nevetséges. nem is kell átszállni egy hcivil hajóra,ha van pár hadihajód, ahhoz,hogy partra kényszerítsd egy lövés nélkül. Csak persze izrael demonstrálni akarta,hogy ő akár ezt a totál jogtalan és embertelen manővert is elkövetheti,mert ők az übermenschek, akiknek ezt szabad... Ismerős a képlet? hát ennyit erről. Mellébeszélést meg magyarázkodást hagyjuk olyankorra,mikor vannak észérveink, és nem mi vagyunk a ludasok.
@Senkifia:

Egy félmagyarországnyi terület felsőbbrendűségének árát fizeti az egész világ?

Ez azért elég furcsa, különösen tekintetbe véve, hogy ezen a területen a történelmi múlton kívül,(ótestamentumi terület) nincs semmi! Nincs olaj! Sőt, víz is alig. Nincs arany és nincs gyémánt. Nézzenek már magukba az Izrael és zsidó gyülölők, hogy mégis mi konkrétan a problémájuk azon kívül, hogy szükségük van egy bűnbakra mindenért.
@fájni fog: lehet azért,mert az oroszok nem nyiltkozták azt vigyorogva,hogy felvásároljuk magyarországot? hmmm.... lehet azért, mert 10ből 9 ingatlanmutyinak izraeli érdekeltségei vannak magyarországon? Vagy mert izraeli érdekeltségű magán biztonsági cég ellenőrizte az embereket márc. 15.ei állami ünnepségen? nem orosz,nem iráni, nem szaudi. és a sort nagyon hosszan lehetne folytatni...
ja ez a mánia. Hát igen, ha ez mánia, akkor legyen az. de ezért szúrnak szemet.
@fájni fog:ne haragudj, ha ezen nem kezdek el vitázni veled :)amúgy igen, szinte teljesen így van.
@fájni fog: az arany és a gyémánt Amszterdamban, meg Bernben van. Kettőt találgathatsz, nagyrészt kinek a kezében :) nem akarom én ezt elmagyarázni. Ez egy nyilvánvaló dolog,ha nem tudod,vagy nem akarod tudni, vagy nagyon buta vagy, vagy rosszindulatú.
De ez itt OFF,úgyhogy térjünk vissza a tényre,miszerint Izrael megtámadott nemzetközi vizeken egy tötrök hajót, és megölt 10 ,a katonákhoz képest fegyvertelen , civilt...nemzetközi vizeken....érted...
@fájni fog: amúgy hogy jön ide a "fizeti az egész világ"? a felsőbbrendűségi komplexus nyilvánvaló, izrael nemzetközi és belpolitikájában egyaránt fellelhető. Délafrikában azt,amit Izrael művel, apertheidnak nevezték. csak azt keresztény felsőbbrendűségileg komplexáltak csinálták, és mindenki elítélte őket. Hogy végre izraelt is kezdjék elítélni, beletelt pár tíz évbe... ijesztő a hasonlóság, ha jól megnézed. ami a palesztint illeti, izrael egy nagyon kemény diktatúra,ahol ő harmadrendű állampolgár(fennebb van egy hsz-om, amiben kifejtem személyes tapasztalatomat ezügyben),és jelenleg gettóba van zárva, és nyomorog. De a gázai blokád előtt is ugyanez volt.
na de visszatérve: Izrael megszeg egy rakat nemzetközi törvényt, idegen hajókon megöl fegyvertelen civileket, a "nyugati típusú demokráciája" nevében. És utána saját fegyveres támadóit állítja be áldozatnak. ez a tény. neked mid van, válasz-érv? :)
@fájni fog: meglepően jól informált vagy... :)
@fájni fog: ja már látom, mi a "világ fizeti a felsőbbrendűség árát". Igen, így van. ha jól megnézed a szövegkörnyezetet, rájössz, hogy arra gondoltam : lesz idő,mikor az arab világ felnő, a nagy testvér amerika meg leromlik odáig,hogy az iszlám valahol,valamikor odacsap izraelnek. és abból qrvanagy balhé lesz. amit az egész világ fizetni fog. és nagyrészt a baléhé izrael felsőbbrendűségi politikájából fog fakadni. mert az iszlám világ,ha megfiogyeled, folyamatosan reagál izraelre, a megalakulása óta(na az az egy, amiben a nagyhatalmak is ludasok,mert az épp aktuális érdekeik úgy kívánták, hát megalakították az "isten nekünk ígérte 5000 éve ezt a földet-izraelt",anélkül,hogy tekintettel lettek volna azokra,akik ott laktak).Erre gondoltam, mikor azt mondtam: az egész világ fizetni(illetve szívni fog) a felsőbbrendűségileg komplexált politikai vezetés miatt.
Tudom, már senkit nem érdekel, mert már visszamentetek Ádámig és Éváig, de újabb információ az aktivistákról:

www.imra.org.il/story.php3?id=48274

A beszámoló szerint számos al-kaidás volt a fedélzeten.
@Senkifia: jaja, folyik itt a nemzeközi holokauszt - mindenki csak báncsa ezt a szegény Izráelt!
@fájni fog: tök szép amiket mondasz (gondolom az izráeli hadsereg honlapjáról töltötted le), cak akkormár azt nem értem, hogy akkor mért itélte el azonnnal és egyöntetűleg az összes mértékadó nemzetközi szervezet Izráelt, ezért az amúgy(szerinted) teljesen magátólértetődően jogos lépéséért?
Mért?
Mért ilyen szemét antiszemita ez az egész rohadt világ?!
@fájni fog:talán azért, mert azoknak volt engedélyük a berepülésre..
(egyébként az azért érdekelne, honnan tudod ilyen pontosan e titkos katonai adatokat -netán a rabbid másodállásban légielháritó? -..ne adja isten!!)

..(feltéve, de meg nem engedve) még ha nem is lenne igazam a többi berepülés engedélyezettségével kapcs., talán joga van a magyar lakosság jelentős részének nem baráti szimpátiával tekinteni egy ilyen aggressziv politikát folytató, gyakorlatilag hadi államra..

..vagy ez már antiszemitizmusnak minősül?

..ez is?!
@MSimon: azt a videót láttad, amin fentemlitett segélyhajón maga Osama csavarta ki a szerencsétlen izráeli kommandós kezéből a annak kizárólagos önvédelmi eszközét képező nyalókát?

..és ami a legdurvább, aztán feldugta szegény békés kommandósnak a seggébe - ilyen mocskok ezek a békeaktivisták: videó van róla, láttad?
Nem?
Mingyá belinkelem, jó?
@igyretorikaltok:: oké hagyjuk, bocsánatot kérek az előbbi írásomért túlzásba estem a provokációval. Könyveld el, úgy hogy csak egy hülye szövegelt... van belőlünk sok.
@isssti:

Izraelnek is volt engedélye, és nemcsak Magyarországtól, de Törökországtól, Bulgáriától és Romániától is, minden amit ide leírtam az MTI-hírekben volt és aztán látható volt a különböző hírcsatornákban, például a 20.000 fölötti katonai belerüpülés, és az, hogy a nem nato és nem izraeli berepülések száma 702, ezt mind hivatalos személyek mondták, csak úgy látszik vannak akik kiszűrik a nekik nem tetsző információt.

a zsidók sem nyilatkoztak olyan baromságot, hogy felvásárolták az egész világot, az amit az egy szűál izraeli politikus mondott az éppen hogy frá akart mutatni milyen képtelenek az ilyen vádak, csak erre, az olyanok mint te kiveszitek a kontextusból, és fordítva értelmezitek. Ő pont azt akarta mondani, hogy ez milyen képtelenség. Izrael nem vásárolja fel, nem is tudná felvásárolni ezeket az országokat, ő az abszurditására akart utalni ezeknek a vádaknak, amelyek különben nem újkeletűek, más a 2. világháború előtt is addig addig mondogatták a népet míg 6 millió zsidót sikerült megolni, és mindenüket elvenni.

remélem tudsz angolul: nézd meg hogy ki támadott meg kit, és ki kezdte!

www.youtube.com/user/idfnadesk
@Senkifia:

a németek a 2. világháború alatt lemészárolták a zsidókat, persze nem egyedül, hanem más európai népek segítségével, mindenüket elvették, amiért egész életükben dolgoztak beleértve a fogakat a szájukból (hullarablók) aztán egy jelentős részük lelépett a páénzzel délamerikába csokiültetvényesnek és csokigyárosnak.

Az a hatmillió akit megöltek, az már nem birtokol semmit, de akik kifosztották őket, illetve azok utódai igen, beleértve a svájciakat, akik a javaknak csak egy kis töredékét szolgáltatták vissza a meggyilkoltak rokonainak.
@fájni fog: Kicsit elvakultnak tűnsz, úgyhogy nem nagyon látom értelmét a társalgásnak ..
- ha még a ballib komcsi (izraelita) szekeres miniszterelftrs is elismerte, hogy engedély nélkül repültek izráeli barátaid és jól kirúgta (jókomcsi szokás sz. a legkisebb) felelőst, akkor ezekután nem nagyon tudok mit kezdeni veled: te magd vagy a kakukktojás -próbálj megbékélni a gondolattal!

Perezpapa "kilóra megvesszük Mo-t" -cimmel elhiresült szózatára ezekután inkább ki se térnék(márcsak gyurcsányferi hazudozásainak mentegetéseire kisértetiesen hajazó magyarázatod okán sem), ha nem haragszol..

Zárásul engedj meg egy finom párhuzamaot: én is szeretem a dögös, szőke macákat, de ha történetesen egy ilyen betöri a kirakatot és ellop egy nercet, hát leszek olyan konzekvens és nem kezdem el azzal védeni, hogy "tulajdonképp az aggressziv kirakat támadta meg őt lesből és ő csak önvédelemből vette fel a bundát..stb.." szóval érted..
Vagy ezt sem?
nah, megvan kinek a gepe fog legkozelebb lezuhanni

Turkish Prime Minister To Israel: International Community Is "Sick Of Your Lies"
www.youtube.com/watch?v=bWoflsoTJOo
@fájni fog: Akart egy fenét. Peresz izraeli üzletemberekkel találkozott, az izraeli gazdaság épp akkortájt pörgött fel nagyon és azt ecsetelte nekik, hogy mennyire nincs gondjuk gazdaságilag, erre mondta, abszolút viccesen, hogy megveszik Manhattant, Lengyelországot, Magyarországot.
Az izraeliek sok ingatlant vesznek Közép-Kelet-Európában, főleg építési telkeket, ezekre hivatkozott Peresz. Baromság azt mondani, hogy épp az ellenkezőjére akart utalni. És persze nem kevésbé baromság ebbe azt belelátni, amit egyesek belelátnak. Egy vicces kiszólás volt, amivel a gazdaság erejét akarta jellemezni üzletembereknek. Nagyjából az volt az üzenete, mint a fidesznek itthon, merjünk nagyok lenni.
@isssti: "- ha még a ballib komcsi (izraelita) szekeres miniszterelftrs is elismerte, hogy engedély nélkül repültek izráeli barátaid és jól kirúgta"

Oszt ezt hol ismerte el?

A tények, látom, téged sem zavarnak. Az NKH kiadta az engedélyt az izraelieknek, de nem tartotta be az előírásokat, azaz az engedély kiadása előtt nem egyeztetett a megfelelő szervekkel. Ezért rúgták ki (abszolút egyetértve veled, jó magyar szokás szerint a valós felelős helyett a legkisebbet) az engedélyt kiadó embert.
@Senkifia: "NEMZETKÖZI VIZEKEN, MINDEN NEMZETKÖZI JOGOT FELRÚGVA, "

Idézném neked a nemzetközi jogot:

NEUTRAL MERCHANT VESSELS AND CIVIL AIRCRAFT

Neutral merchant vessels

67. Merchant vessels flying the flag of neutral States may not be attacked unless they:

(a) are believed on reasonable grounds to be carrying contraband or breaching a blockade, and after prior warning they intentionally and clearly refuse to stop, or intentionally and clearly resist visit, search or capture;

Believed on reasonable grounds to breaching a blockade.
After prior warning they intentionally and clearly refuse to stop
["Negative, negative, our destination is Gaza"]

Intentionally and clearly resist visit, search or capture...

Továbbá, ugyanezen jogszabály blokádot szabályozó része:

"SECTION II : METHODS OF WARFARE

Blockade

93. A blockade shall be declared and notified to all belligerents and neutral States.

94. The declaration shall specify the commencement, duration, location, and extent of the blockade and the period within which vessels of neutral States may leave the blockaded coastline.

95. A blockade must be effective. The question whether a blockade is effective is a question of fact.

96. The force maintaining the blockade may be stationed at a distance determined by military requirements.

97. A blockade may be enforced and maintained by a combination of legitimate methods and means of warfare provided this combination does not result in acts inconsistent with the rules set out in this document.

98. Merchant vessels believed on reasonable grounds to be breaching a blockade may be captured. Merchant vessels which, after prior warning, clearly resist capture may be attacked.

99. A blockade must not bar access to the ports and coasts of neutral States.

100. A blockade must be applied impartially to the vessels of all States.

101. The cessation, temporary lifting, re-establishment, extension or other alteration of a blockade must be declared and notified as in paragraphs 93 and 94.

102. The declaration or establishment of a blockade is prohibited if:

(a) it has the sole purpose of starving the civilian population or denying it other objects essential for its survival; or
(b) the damage to the civilian population is, or may be expected to be, excessive in relation to the concrete and direct military advantage anticipated from the blockade.

103. If the civilian population of the blockaded territory is inadequately provided with food and other objects essential for its survival, the blockading party must provide for free passage of such foodstuffs and other essential supplies, subject to:

(a) the right to prescribe the technical arrangements, including search, under which such passage is permitted; and
(b) the condition that the distribution of such supplies shall be made under the local supervision of a Protecting Power or a humanitarian organization which offers guarantees of impartiality, such as the International Committee of the Red Cross.

104. The blockading belligerent shall allow the passage of medical supplies for the civilian population or for the wounded and sick members of armed forces, subject to the right to prescribe technical arrangements, including search, under which such passage is permitted."

98. pont, ugyebár.

A segélyszállítmánnyal kapcsolatban pedig:
103. a, azaz joga van átvizsgálni és b, azt pártatlanságot biztosító nemzetközi szervezet oszthatja szét.

Izrael azt mondta, hogy Asdodban átvizsgálják, majd az ENSZ szállítja el, mint pártatlanságot biztosító nemzetközi szervezet. Ha a hajót engedték volna Gázában kikötni, akkor sérül a 103. pont, ugyanis a segélyszállítmány a Hamasz kezébe került volna átvizsgálás nélkül.

Talán ennyit a nemzetközi jogszabályokról...
@efhábé:

Hát Peresz tekintetében nem értünk egyet, de ha nem egy karikirozás volt, és nem vicc, hanem komoly akkor az nagy baj, mert akkor semmi rálátása nincs arra, hogy hogyan látják őket.
De ennyire nem lehet hülye, tehát változatlanul azt gondolom, hogy gúnyosan beszélt és nem komolyból
@fájni fog: Nem komolyan beszélt és nem is gúnyosan, viccelt. Teljesen egyértelmű a metakommunikációjából és az emberek reakciójából, akik értették a viccet és nevettek rajta.
Fent van a neten, nézd meg.
@efhábé:

én meg azt mondom, hogy ő nincs abban a helyzetben, hogy ilyeneket vicceljen, túl félreérthető, megfontoltabban kellene bánnia az ilyen viccekkel.
@efhábé: Muszály nekünk beszélgetni? ..ugye hogy nem (ha picikét udvariatlanabb lennék, azt mondanám: "muszály nekem minden agymenővel szóbaállni")

De maradjunk inkább az eredeti verziónál, jó? ;o)
..muszály pontos j - gyengébbek kedvéért!
valakik itten nem teljesen bontottak ki az igazsag minden szeletet. mifele adatmegosztas, wtf?

Irish block EU plan to allow data transfer to Israel
www.irishtimes.com/newspaper/world/2010/0708/1224274266971.html
THE GOVERNMENT has moved to block a European Commission initiative to allow the transfer to Israel and storage there of sensitive personal data on European citizens.
süti beállítások módosítása