Volt már olyan korábban is, hogy egy párt szervezett magának egy magánhadsereget. Az is kiderült a múltban, hogy alapvetően meghatározta az események kimenetelét az, hogyan volt megszervezve a párt és a paramilitárisok kapcsolata.

Tartsunk most egy kis történelemórát, hogy kontextusba tudjuk helyezni a Jobbik és a Magyar Gárda viszonyát.

A fasiszták

A fasiszta modell volt a legegyszerűbb és a legkevésbé problémás: a párt és a paramilitáris szervezet gyakorlatilag egy és ugyanaz volt. Minden helyi pártszervezetnek (fascio-nak) ki kellett állítani az arra alkalmas tagjaiból egy vagy több rohamosztagot (squadra-t). Az osztagok így a helyi szervezetnek voltak alárendelve.

Ez a modell alapvetően minimalizálta a konfliktusokat: csak annyi feszültség volt, amennyi a párton belül politikai konfliktus volt, nem vált el egymástól a párton belüli és a párt kontra paramilitárisok küzdelem. Talán ezért is volt, hogy a 20. század totalitárius-forradalmi pártjai közül a fasiszták voltak az egyetlen, ahol nem került sor véres belső leszámolásokra.

A nácik

Az NSDAP és az SA viszonya már jóval viharosabb volt. Az SA nem a pártba épült be, mint a fasisztáknál, hanem egy párhuzamos pártszervezet volt. Az SA minden tagjának be kellett lépnie az NSDAP-ba, és a párt elnöke nevezte ki az SA vezetőjét, azonban egy kvázi-autonóm szervezet volt, saját struktúrával, saját szabályokkal, saját identitással.

Míg a fasisztáknál a helyi pártszervezet és a helyi rohamosztag együttműködése evidens volt, hisz egy és ugyanaz voltak, addig a náciknál ez újabb és újabb megállapodásokon múlott. Az első komolyabb választási eredmény, 1930 után állandósult a villongás a rohamosztagok és a pártbürokrácia között, mindegyik magának tulajdonította a sikert. A helyzet veszélyességét látva Hitler felépített egy csak hozzá hű, mind a párttól, mind a SA-tól független újabb párhuzamos paramilitáris szervezetet, az SS-t.

A náci szervezetbe bele volt kódolva a robbanás: 1930 szeptemberében a berlini SA fellázadt a pártbürokrácia ellen, és elfoglalta az NSDAP berlini székházát, amit az SS védett. Élete során állítólag ez volt az egyetlen pillanat, amikor Goebbels – aki akkor berlini pártvezető volt – valóban az idegösszeroppanás közelében volt. A rohamosztagosokat végül csak Hitler személyes megjelenése tudta lenyugtatni: könnyes-hisztérikus beszédek, hűségeskük, az SA vezetőjének lemondása, fizetésemelés a rohamosztagosoknak.

A párhuzamos szervezetben rejlő legfőbb probléma az volt, hogy lehetőséget adott az SA vezetőjenek saját, független politika kialakítására. A berlini válság után az SA élére kinevezett Röhm 1933 után pontosan ezt tette: nyíltan kritizálta Hitlert, második forradalmat sürgetett, és azzal fenyegetőzött, hogy a hadsereg lesz rövidesen beolvasztva az SA-ba, nem pedig fordítva.

A gordiuszi csomót Hitler a Hosszú Kések Éjszakáján vágta át, amikor egy váratlan csapással az SS likvidálta az SA teljes vezetését.

A jobbikosok

Láttuk, hogy a fasisztáknál a párt és paramilitáris szervezet ugyanaz volt, ami belső nyugalmat eredményezett. A náciknál az SA a párthoz tartozó, de párhuzamos szervezet volt, ami a tétek növekedésével véres belharcokhoz vezetett.

Hozzájuk képes a Jobbik és a Magyar Gárda viszonya a lehető leglazább. A Gárda pártokon felüli civil szervezetnek hirdeti magát. (Persze amikor az első kapitány ezt szó szerint vette, rögtön ki is rúgták.) A Gárda nem tartozik szervezetileg a párthoz, tagjaitól nem követelik meg, hogy belépjenek a Jobbikba. Ezért lehet manapság találkozni a kocsmákban olyan gárdistákkal, akik büszkén hirdetik, hogy ők nem tagjai a Jobbiknak, és a Jobbikos vezetőket kritizálják.

Egyetlen dolog köti össze a két szervezetet: Vona Gábor személye. Van egy Jobbik nevű párt, aminek éppen Vona Gábor az elnöke, és van volt egy Magyar Gárda Egyesület, aminek történetesen Vona Gábor az elnöke. Ez azonban nem szervezeti szabály. Ha Hitler meghalt volna 1930-ban, az NSDAP új elnöke automatikusan az SA legfőbb vezetője is lett volna, ahogy azt a szabályzat előírta. Ha viszont Vonát leváltják a Jobbik éléről, az új vezetőnek nem lesz semmilyen hozzáférése a Gárdához.

A Gárda a politikai párt nélkül súlytalan szervezet lenne. A pártot viszont a Gárda vitte sikerre, a Gárda biztosította a kapcsolatát az egyszerű emberekkel. A két szervezet egymástól függ, még sincs köztük hivatalos kapcsolat.

Ez a szerkezet egyetlen célt szolgál: Vona Gábor hatalmának bebetonozását. Ha az egyik helyen leváltják, elviszi a másik csapatat. Őt leváltani mindkét szervezetnek öngyilkosság.

Az ügyészség egy kicsit belerondított ebbe a szépen kifundált helyzetbe. Az egyesület feloszlatása után szervezetileg már Vonát sem fűzi semmi a Gárdához, kizárólag a szimbolikus tőkéjére tud építeni. Ez viszont nem teszi lehetővé az olajozott működést. Jó példa erre, amikor a választások előtt Vona, ahelyett, hogy kiadhatott volna egy belső utasítást, médianyilvánosság előtt, a tekintélyét latbavetve üzengetett a Gárdának, hogy tegyenek már rendet pornóügyben.

Hitler egy adott ponton felépítette az SS-t az SA ellen, hogy fegyvert tudjon fegyver ellen fordítani. Vonának egyelőre nincs ilyen adu a kezében. Vona kötélen táncol a két szervezet között, és kizárólag a szimbolikus tőkéjében bízhat.

Mi ebből a tanulság? Egy karaktergyilkosság olyan szinten kezdené ki szervezeti működésében a Jobbik-Gárda komplexumot, ahogy az a fasisztáknál és a náciknál lehetetlen lett volna.