Ma reggel Gyurcsány Ferenc blogjában a következő címmel publikált: El a kezekkel a pénzünktől, miniszterelnök úr! Elsőre persze arra asszociáltunk, hogy Ferenc a MAL Zrt. tulajdonosaiért, régebbi üzletfeleiért aggódik. Ám kiderült, nem erről van szó.

Ő elsősorban a magánnyugdíj befizetések állami büdzsébe visszaáramoltatása ellen emelte hangját. De lényegében totális szabadságharcot hirdetett a kormány ellen, eképp:

A különböző intézkedésekkel a kormány évi hétszázmilliárdot söpör össze. De ez nem fenntartható intézkedés, ebből pár éven belül vissza kell jönni. A következő évek növekedése mind arra fog elmenni, hogy a mostani rendkívüli bevételeket kiváltsuk. És egy tapottat sem fogunk előre menni. Magyarország fenntarthatatlan pályára kerül. Annak érdekében, hogy a kormány megússza a mostani intézkedéseket, a jövőbe tolja el a problémákat. Ez nem kormányzás, ez szabad rablás. Tényleg eljött a szabadságharc ideje. De ezt nem a kormány folytatja a világ ellen, hanem nekünk kell elkezdeni a kormánnyal szemben.

Talán most nem minősítenénk ciklusokon átívelő államférfiúi tevékenységét a bukott miniszterelnöknek. Elég legyen annyi, hogy egyértelmű ok-okozati összefüggést lehet felfedezni aközött, hogy a válság milyen mélyen rázta meg a magyar gazdaságot, illetve, hogy a Gyurcsány-kormányok munkájának milyen volt a minősége, hiszen egy legyengített immunrendszerű gazdaság nyilván jobban padlóra kerül ilyen helyzetben. Ennek ellenére Ferenc úgy érezte, eljött az idő, az ő új ideje.

Ki kellett húznia csöndben, míg lezajlanak az önkormányzati választások. Egyfelől, mert szavazatmaximalizálási okokból a kormány is azutánra időzítette a tényleges kormányzati munkát. Másfelől Ferencnek meg kellett várnia az újabb MSZP-s vereséget, hogy lépni tudjon. A választások után Szili Katalin pártból való távozása volt az a pont, amikor Gyurcsány begyújtotta a rakétákat. Mint ismeretes, megalakult a Demokratikus Koalíció, és a többi.

Az igazi kérdés nem az, hogy Ferenc újfent bekebelezi-e az MSZP-t, ez sanszos, a párt alapjaiban meg van zakkanva. Könnyű terep. Fontosabb, hogy a Népszaván csüngő nyugdíjasokon kívül lesz-e élő ember, aki kíváncsi erre. Az ország jövőjét nézve viszont két rendkívül lényeges kérdés dől el a következő időszakban, melynek lényege az, hogy

Orbán totális közélet-átformálása mennyire lesz sikeres.

Ez egyfelől azon múlik, hogy a vagyon újraelosztása megtörténik-e: a pártvonalon privatizált, főleg a Fletó-féle milliárdosok által megszerzett gazdasági befolyással rendelkező cégeket ilyen-olyan módon le tudja-e szalámizni.

Másfelől, hogy egy teljesen más politikai irány, amennyiben sikeres lesz, ellehetetleníti-e a 20 éven keresztül kinyilatkoztató ballib ideológusokat, dinoszauruszokat, és a perifériára szorítja-e őket. Ahogy ezt Török Gábor blogjában megfogalmazta:
 

Politikai értelemben kifejezetten ügyesen mentek szembe a magyar politika korábban megkérdőjelezhetetlennek tartott toposzaival, s ha sikeresek lesznek, hosszú időre parkolópályára állíthatják a hazai közélet azon megmondóembereit,  szakértőit, akik évtizedek óta magabiztosan szajkózzák a „nincs más megoldás”, „nem lehet másképp” kezdetű mondataikat.

Meglátjuk.