Három demonstráció, három világ

2010.11.22. 08:00 dugovics titusz
Az elmúlt hétnek volt egy nem aktuálpolitikáról szóló, mégis nagyon aktuális eseménysorozata, amelyben a tegnapi furcsa tüntetésre már kezdtem teljesen elveszni. Kedden a Jobbik tüntetett Horthy bevonulásának (és az első köztársaság kikiáltásának) évfordulóján, vasárnap válaszolt rá a Demokratikus Charta, a MAZSIHISZ, TGM, OMG(!), WTF(?!).
 
Egy pillanatra azt hittem, hogy az egész eseménysor egy jól megkomponált Monty Python-geg, de mikor hirtelen ráébredtem, hogy nem az, még mindig nem tudtam eldönteni sírjak-e, vagy nevessek. Volt azonban egy másik esemény is november 16-án, amire visszagondolva egyből eloszlott a kétely: nevetni kell.
 
A Jobbik, minden korábbi bunkóságát alulmúlva zsidónak állította be Károlyi Mihályt (mintha zsidónak lenni egy tulajdonság volna, mert azt nyilván nem gondolhatták, hogy Károlyi valóban zsidó volt), az unatkozó rettegők pedig ismét kibújhattak naftalin-szagú szobájukból, hogy féljenek egy jót a novemberi friss levegőn. Ez a játék nagyon unalmas, nagyon ártalmas, nagyon buta.
 
 
A Negyedik Köztársaság közösségi játéka ennél jóval izgalmasabb volt. A köztársaság kikiáltásának évfordulóján mintegy 60-70 fiatal gyűlt össze a Keleti Pályaudvaron, ahonnan az Őszirózsás forradalomban a frontra induló katonákat visszafordította a békét és önrendelkezést akaró tömeg. Erre emlékezve meg kellett találni a pályaudvaron leláncolt, katonát szimbolizáló társukat a résztvevőknek, majd a szintén elrejtett kulcsokat felkutatva kiszabadítani. Ezután egy rövid metró-buli kíséretében mindenki átment az Astoriára, ahol folytatódott az akció. Mivel ennek a térnek nincs hivatalos neve, rövid ünnepség keretében átadták az „Őszirózsák terét”, majd zene és egy kis tánc közben kidekorálták a szürke aluljárót. A járókelők közül is sokan lelkesen vettek részt a díszítésben; nem volt kit gyűlölni, nem volt kitől félni, nem volt vicsorgás. Cserébe viszont volt jó hangulat.
 
 
Az Őszirózsás forradalom megünneplésén túl a 4K! arra is fel akarta hívni a figyelmet, hogy az alulról jövő kezdeményezések sokkal fontosabbak és sokkal nagyobb változásokat képesek eredményezni, mint a politikai elit saját céljait szolgáló, lényegtelen dolgok mentén generált viaskodás. A nagy forradalmainkról való megemlékezések során is inkább arra érdemes emlékeznünk, hogy milyen ereje van az elnyomás ellen kiálló tömegeknek, nem pedig a forradalmak élére keveredett politikai vezetők személyével foglalkozni. Persze akinek jobban bejön a régi nácis-komcsis papásmamás, hát játssza nyugodtan, csak a többieket hagyja békén vele.
 

Képek a 4k! akciójáról

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr852464280

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Antifasiszták demonstráltak a Károlyi-szobornál 2010.11.22. 14:53:51

Károlyi Mihály szobrának „meggyalázása” miatt tüntettek antifasiszta szervezetek vasárnap délután Budapesten. A „Hit, illúziók nélkül” elnevezésű rendezvényen mintegy félezren vettek részt. Az eseményen felszólalt Feldmájer Péter, Márton László és Tamás G…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ez mind szép és jó és tök jó volna, csak hát ez megint baloldali. És jobboldali kormányzás idején történt. Ugyan ez fordítva nem történhet meg. Mi gyurcsányék alatt próbáltunk kisiskolásokkal március 15-ei ünnepséget tartani, de megjelentek a rohamrendőrök és szétzavarták a megemlékezést.

Tehát ilyen békés, hangulatos eseményekhez kell egy fideszkormány is, aki nem uszítja rád a rebiszt, amíg bulizol.
Őszirózsás mi a szar? Forradalom? Nyilván az a pillanat volt a legalkalmasabb forradalmasdit játszani az elmebeteg Károlyinak és szenilis bandájának, amikor a szerbek, románok, meg aki éppen erre járt átlépték a a határt 1918 novemberében és elkezdték megszállni gyakorlatilag az egész országot. Más normális népek ilyenkor kaszára, kapára kapnak, és addig csépelik a megszállókat, amíg vagy az pusztul vagy ők. Így tettek például a törökök, akiknek a határaik most is ott húzódnak, ahol törökök élnek, és nem ott ahol néhány antantbarom összefirkálta a térképet. Na de hol vagyunk mi a normális népektől? Mi inkább még az ilyen futóbolondoknak is, mint ez a Károlyi szobrot állítunk. Sőt, Szulejmánnak is. Csak azt nem értem, hogy pont Batu kánnak miért nem.
@sztrelnyikov: Nem vagyok balos, sőt erősen ellenkezőleg, de ezt a március 15.-ét meg tudod támogatni valamivel? Mert így leírva erősen kételkedem hogy ez ténylegesen megtörténhetett...
@sztrelnyikov: igen, a híres baloldali tolarencia :-)
@stratez: ha alföldin, tégéemen, bedemártonon múlt volna, már lenne, ne aggódj...
@sztrelnyikov: A "kisiskolás" a skinhead haverokat jelentené?Ha meg "baloldali" kormány van,akkor bárhol,bármilyen "bulit" meg kell zavarni tojásdobálással?
Arról szólna a cikk,hogy "baloldali" "jobboldali" mind egy kutya.
@sztrelnyikov:
Én ezekre a kisiskolásokra nem így emlékszem. (Inkább várost szétverő, ünneplő politikusokat kifütyülő, megdobáló hordák rémlenek.)
Remélem viccnek szántad.
@Logan Grimnar: Egy normális országban azért a baloldal toleránsabb a jobboldalnál, de ez persze nem igaz, egy gyurcsány vezette, kisebbrendűségi komplexusban szenvedő MSZP-re, akik mindenkire ráugrasztják a rendőröket, akik kokárdát mernek viselni március 15-én.

Sok hibája van ennek a mostani kormánynak, de legalább békén hagyják az ellenkező oldal megemlékezéseit.
@campobaszo:
nem kellet skinheadnek lenni ahhoz, hogy több embert megnyomorítsanak 1 életre.
tojásdobálástól még senkinek nem voltak ilyen sérülései.
az , hogy az országnak kik okoztak nagyobb kárt :
a gumilövedék áldozatai, vagy a tojásdobálás "áldozatai" az igazságérzetedre bízom...
@sztrelnyikov:

Na igen, akkor lenne egál, ha ezeket az antifasisztának nevezett megélhetési rettegőket ugyanúgy vegzálná a rendőrség, ahogy gyurcsótány alatt a jobboldali tüntetések résztvevőit.
@sztrelnyikov: persze, persze ez így történt... És arra van magyarázatod, hogy balos kormány alatt miért molotovkoktéllal, utcakövekkel és baseballütőkkel mennek tüntetni, jobbos kormány idején pedig megszervezett játékokkal?

@stratez: Történelemismereted borzasztóan felületes, a szellemileg radikális(an hülye) jobboldali tévképzetekből ered (persze ilyenek vannak a baloldalnak is bőven), mely hamis tényekből, igaz tények hamis és felületes összekapcsolásából, teljesen eltérő dolgok közötti egy szempont alapján mechanikusan húzott analógiájából áll össze (pl török-magyar helyzet). Így legalább kerek egész, és nem veszel el a részletekben. Boldogság.
Na ne basszatok má'!
Végigromboltátok fél Budapestet, megfélemlítettétek a várost, most meg "kisiskolások márc. 15-é"-ről dumáltok? Össze-vissza hazudoztok! Kokárdások megtámadása, mi? Békés járókelők?

Gyerekek, abba lehet hagyni, nyertetek, kifizettek mindenkit, hagyjátok abba, mert aztán belezavarodtok.
@gakken: nagyjából ebben az 1 kommentben benne van miért zakóztak ekkorát a liberálisnak hazudott erők: a valóságtól teljesen elrugaszkodva, egy képzeletbeli térben kóvályogtok benyomva, miközben az általatok lenézett átlagember csak legyint, hülyék ezek
@gakken: pontosan, nálad a pont..

ti meg forradalmárok bazdmeg pihenjetek már, kisiskolások+rohamrendőrök??!
azt a hazug fajtátokat, azt
@sztrelnyikov:
Bocs, de ezt hadd tartsam már sima, primitív hazugságnak.
Az MTV 2006-ban nyilván kisiskolások ostromolták meg. Azok a kisiskolások, akikkel együtt ült Orbán a B-középben még augusztusban egy Fradi meccsen.
@gakken:

nyugi, pár év, és terhes nők, meg mosolygó kisgyerekek virágszedő kirándulását verték szét a Sátán rendőrei, Gyurcsány meg személyesen lőtte ki tucatjával a szemeket
Tán ha drága nyali-fali 4/3-os kormányunk elítélte volna a Jobbik rendezvényét, akkor nem lenne szükség rettegőkre. De hát úgy néz ki a szelet mindig csak a szélsőjobb vitorlájából szeretnék kifogni Fideszék. Mindegy, nem egyszer rábasztak már erre.
@stratez: Törökországot felosztotta a brit és a francia hatalom egymás között. Azért hagyták egyben, mert egy szétdarabolt Törökország nem tudta volna védeni az oroszok ellen a Földközi tengert. Egy szátdarabolt Magyarország pedig biztosíték volt arra, hogy a Monarchia nem erősödik meg újra.
Ugyanaz a szándék hagyta egyben Törökországot, amelyik a magyarokat feldarabolta.
Ha nem ismered a történelmet, ne hivatkozz rá, vagy guglizzál inkább!
Forradalomra nem lehet rendet alapozni. Meg kéne már tanulni, volt elég rossz példa...
@aeidennis: meg jó is, a forradalom katalizátor és hálaégnek felfalja gyermekeit.
Cinikus itt mindenki a cikkíró, a kommentelők is. Barátocskáim, azért mert ti 4K-sok vagytok, meg van Sirály, meg egy rakás romkocsma, művészeti színtér baszás... Nos ezt legfőképp a Szadinak és a Szociknak köszönhetitek, akik mivel már öregek, meg családos szülők nagyszülők, nekik a dolguk rettegni. De bazdmeg csak nekik vagytok a szellemi örökösei, ők adtak mindenféle pályázati zsozsót, a kis alapítványaitoknak, meg színtereiteknek és nem a cserkészszövetségnek, meg a szittyaturul egyesületnek adták... Drága LMP-s blogger barátom, nagyon el vagy tévedve, ha itt a normalitásért kiállókat hivatásos rettegőknek kiáltod ki. Szégyeld magad!
"a Keleti Pályaudvaron, ahonnan az Őszirózsás forradalomban a frontra induló katonákat visszafordította a békét és önrendelkezést akaró tömeg"

VS

Olaszország és Ausztria képviselői november 3-án a Villa Giusti-ban, Padova közelében írták alá a fegyverszüneti egyezményt.

Elvtársak! 17 nappal a fegyverszünet után már nem indultak vonatok a frontra.
@aeidennis:
Csak forradalomra lehet ÚJ rendet alapozni, ha van kedved, nézegess történelemkönyveket.

A régi szart persze lehet lapátolgatni jobbról balra és vissza, amíg el nem süllyedünk benne.
@sztrelnyikov: szoval kisiskolsaokat szerveztel be? mert az, hogy felnott emberek a gyulekezesi torveny hataran jopofiskodnak 60-70-en, az egy dolog. hogy felnott emberek direkt, kisiskolasokkal gyulekeznek, a torveny -pusztan bejelenteshez, nem engedelzhez kotott- szandekos megsertesevel, az egy masik ugy. egy gonosz, es sotet ugy, gyerekeket belekeverni a felnottek utaljuk Gyurcsanyt jatekaba. gondolom jol elmondatad a gyerekeknek, hogy ez is a gonosz Gyurcsany bacsi miatt van, ok meg ugye elhittek.
@egyszerhopp: Persze, csak aztán mindig jön egy forradalmibb rendszer még nagyobb idiótákkal, akiknek nem mondhatja az előző forradalmi rendszer, hogy ők a törvényes rend, amikor épp 20 perce döntötték meg az előző törvényes rendet... és ez így megy tovább a jakobinusokig, kommunistákig.
@kingStreetboyz: na, ennek a kommentnek a valóságtartalmához annyit, hogy
1. a 4K! nem kapott semmilyen párttól pénzt, nincs is alapítványa, és biztosan nem a szellemi örököse az szdsz-nek vagy az mszp-nek
2. A Fent és Lent szerkesztőségének egyetlen tagja sem jár a Sirályba
3. dugovics titusz nem LMP-s
@stratez: az elmebetegeseg rendben van, de miert Karolyira kened? rengeteg fot van, nem valami hatso helyisegben volt ott a forradalom hanem az utcan, tomegekkel. a nemzeti egyuttmukodes, az emberek kormanya csak es kizarolag a teljes tamogatas hangjan foglalhat allast szellemi elodje, a nep altali forradalom tekinteteben. mert a vegen meg felmerul, hogy esetleg a 2010-es hasonlo nepi forradalom is csak nehany hulye altal bebolonditott nepek elmebeteg amokfutasa.
@Őrnagy Őrnagy: esetleg a stratez altal emlitett romanok ellen megis. a tanacskoztarsasag egyebkent folytatott is harcokat, vissza is szerezte a Felvideket, stratez kollega bizonyara fog is nehany pozitiv szot mondani a Tanacskoztarsasagrol.
@volankombi:
Nos a 4K meg ez a blog is része annak a libsi-balos diaszpórának amiből ez az egész dolog kinőhetett, ha anno nem támogatja ezeket a mozgalmakat az akkori többség, akkor még ennyi sem lenne most. Szóval tessék már kis önmérsékletet tartani és nem úgy csinálni, mintha a semmiből tetszettek volna megjelenni! Ugyanis ezt senki nem hiszi el...
ez a 4k-nak nevezett közösség vagy mi ez még hülyébb az összes többinél kb.
De lehet az embereket még tovább hülyíteni. Legalábbis aki hagyja azt mindenképp.
@Őrnagy Őrnagy: 3+17=16????? (általános iskola 2. osztály) xDDDDDD

jah, és:

,,Az őszirózsás forradalom az I. világháború elhúzódása miatt elégedetlenkedő katonák és civilek utcai tüntetésekkel, felvonulásokkal és sztrájkokkal kezdődött felkelése volt Budapesten és a nagyvárosokban 1918. október 28-a és 31-e között. Nevét a katonák sapkarózsájának helyére tűzött, a felkelés jelképévé vált őszirózsáról kapta."

és hogy miért épp nov 16:

,,November 16-án kikiáltották az (első) Magyar Népköztársaságot, ami ekkor még nem „szocialista köztársaságot” jelentett, hanem csupán a „nép” előtaggal kívánták nyomatékosítani az új berendezkedés és az addigi „úri” Magyarország közti különbséget. Emiatt az 1918. november 16.-tól 1919. március 21-éig tartó időszakot Első Magyar Köztársaság néven szokás számon tartani a magyar történelemben. "

google, első találat. ha ennyire nem vesz4eda fáradtságot h utánanézz, legalább ne kommentelnél hülyeségeket.
@sztrelnyikov: Ez érdekes. Mire föl zavartak szét a rohamrendőrök március 15-én? Hol és melyik évben történt ez? Gondolom, beperelted a rendőröket...
@kingStreetboyz: összeesküvés-elmélet gyártásból ismét csillagos ötös, a troll mindenit.
@fakopács: "Törökországot felosztotta a brit és a francia hatalom egymás között. Azért hagyták egyben(...) Ha nem ismered a történelmet, ne hivatkozz rá, vagy guglizzál inkább!"

Ez itt erősen off, de akkor nézzük:
hu.wikipedia.org/wiki/S%C3%A8vres-i_b%C3%A9keszerz%C5%91d%C3%A9s
Térképmelléklet:
hu.wikipedia.org/w/index.php?title=F%C3%A1jl:TreatyOfSevres_hu.png&filetimestamp=20080419185125
hu.wikipedia.org/wiki/Atat%C3%BCrk
(Atatürk) "A háború után erősen ellenezte a sèvres-i békeszerződés megkötését, mely csupán Anatólia egyes területeit hagyta volna meg a törökök számára."

Az angol változatban nyilván részletesebb adatok találhatók, "tessen guglizni", én is csak ezt mondhatom.

Mellesleg jegyzem meg, hogy Atatürk szaloniki szefárd zsidók leszármazottja, de ez csak abból a szempontból érdekes, hogy lám, a mohamedán törökök szentként tisztelhetik, aki az ország érdekében cselekedett...

Még valami: messze nem vagyok Jobbikos, az aluljáró "dekoráció" viszont szerintem egyszerű környezetszennyezés.
@is: A felvidéknek csak egy kis részét, és nem a románoktól, hanem a csehektől.

Miért harcoltak kunbéláék a románokkal?:
1. Erdélyért
2. Saját hatalmukért.

Lehet tippelni.
@aeidennis:
Miért, kunbéláék harcoltak egyáltalán? Az általuk az országban végzett köztörvényes fosztogatást nem nevezném annak.
@kingStreetboyz: Igenis vannak alulról szerveződő önindukáló mozgalmak, még akkor is, ha nincs rálátásod. Nem kell ehhez libsi diaszpóra, meg pályázati pénz, meg szabadkőműves szcientológiai háttérszervezetek, meg a tököm tudja mik, amiket a paranoid IVF(Ismeretlentől Való Félelem)tudatszűkítő gondolatai táplálnak.
@aaron.: A 20. nap történt az esemény nem, szombaton, nem 16-án. vagy vasárnap volt, tegnap? Egy napot tévedtem.

Okt. 28-án volt a patkányfelkelés? Akkor miért nem akkor mentek a hippik a Keletihez, nem értem.
@Őrnagy Őrnagy: kedves Őrnagy Őrnagy, bloggertársaim megkértek rá, hogy többször ne hülyézzem le az alapvető ismeretek hiányában is iszonyatosan magabiztosan észt osztó trollokat, úgyhogy nem hülyézlek le, csak felhívom a figyelmedet arra a tényre, amit egy középiskolás tankönyvben is megtalálnál, hogy az Őszirózsás forradalom nem 18 november 20-án volt, ahogy valamiért gondolod (WTF??), hanem október utolsó napjaiban. A Keleti pályaudvari események október 30-án történtek. Segítek: ez azt jelenti, hogy a fegyverszünet előtt.
Kedves Blogíró!

Azért itt van egy konkrétum, amitől nem annyira nevethetnékje támad az embernek. Ez pedig az, hogy a Jobbik Károlyi Mihály szobrát el akarja távolíttatni a jelenlegi helyéről.
Egy jelentősebb történelmi személyiség nagyon sokféle szempontból közelíthető meg, itt pláne, nem mindegy, hogy jobbról, vagy balról, netán a tényekre alapozva viszonylag semleges, történelmi alapon közelítjük meg.
Nagyon leegyszerűsítő az a történelmietlen gondolkodás, ha egy emberre tesszük rá egy tragikus esemény minden súlyát, ezt gyakorolja a Jobbik. A legkevésbé sem látják be, hogy az I. világháború Európában forradalmi mozgalmakat indított el, ráadásul olyan erővel, ami 1917-ben megalapozta a későbbi SzU-t, ennek a helyi forradalmi mozgalomnak került az élére Károlyi Mihály gróf, aki polgári demokratikus változásokat akart, más kérdés, hogy a még radikálisabb erők nem sokáig hagyták kormányozni.
Aki nem képes felfogni még ma sem, hogy Trianon azért következett be, mert az I. világháború vesztesei voltunk, ráadásul már közös nagyhatalmi érdek volt a kommunizmus e kis darabjának megszüntetése, az nem ért semmit a történelemből.
Károlyi ráadásul osztályhelyzete ellenére is következetes maradt demokratikus elképzeléseihez és képes volt annak megfelelően cselekedni. (Meg kell nézni az abban az időben született törvényeket.) Széchenyi István után az egyetlen magyar, aki saját vagyonát is odaadta, hogy ez a nép felemelkedhessen.
@is: "esetleg a stratez altal emlitett romanok ellen megis. a tanacskoztarsasag egyebkent folytatott is harcokat, vissza is szerezte a Felvideket"

Jegyezzük meg: Stromfeld Aurél a monarchia vezérkari tisztje volt, és aligha a "proletár internacionalizmus" zászlaja alatt vezette csapatait...
@AnnaKarenina: kötve hiszem, hogy a Jobbik követelése miatt eltávolítanák a Károlyi-szobrot, úgyhogy szerintem ne aggódj érte túlságosan :)
Nos én is ballibsi vagyok... itt élek a belvárban, valahol szimpatikus ez az egész, de akkor is a 4K 70fős performanszát egy nazik ellen való tüntetéssel összemérni, majd az embereket akik azon részt vettek így megszólítani tiszteletlenség és a további kudarcaitoknak a kulcsa... hiába hájpoljátok magatokat ennyire, egyszerűen nincs helyetek a palettán, mert ti sem igazán tudjátok hol álltok. Amúgy meg jó bolsevik módjára hárítjátok a dolgokat, mert ti nem jártok a Sirályban, meg Tűzrakban stb. de ki a fasz mondta, hogy az rossz lenne? De akkor is miért tagadjátok meg a gyökereiteket? Előbb utóbb állást kell foglalnotok, ha komolyan gondoljátok a jövőtöket politikailag.
@AnnaKarenina: "Károlyi ráadásul osztályhelyzete ellenére is következetes maradt demokratikus elképzeléseihez" majd átadta a hatalmat a kommunistáknak. Utána angolosan távozott a szemétdombról, amit maga után hagyott. Ebben nagyon hasonlít a többi "demokratához".
@volankombi: Nem kell ehhez jobbik, elég egy kisteherautónyi színesfémtolvaj...
@aeidennis:

gondolom egyetértünk abban, hogy a soron következő valódi és véres forradalmat nem az itt, tele hassal kommentelők fogják elkezdeni
@aeidennis: Ez egy hatalomátvétel volt Kun Béláék részéről. Puccs.
Megjegyzésed egyszerűen cinikus és diktatúra párti. (Megjegyzem a proletárdiktatúra is ide tartozott.)
@kingStreetboyz: az "unatkozó rettegők" kitétel TGM-nek és tsainak szólt, nem a résztvevőknek.
@volankombi: az -azt hiszem- kategóriánál egyértelműbbek a jobbik szándékai
@AnnaKarenina: Sajnálom, de nem hiszek abban, hogy "minden hatalom a népé". Mikor döntött Magyarországon a nép arról, hogy népuralmi rendszerben akar élni? 1919-ben? 1946-ban? 1989-ben? Hogy lehet, hogy a "népuralmi renszereket" mindig fölülről "vezetik be" a nép megkérdezése nélkül?
oppá rövid poll után tévedtem, van, aki jár a Sirályba, elnézést a sértésért :))

@aeidennis: "A Magyarok Nyilai közleményben vállalta a Károlyi-szobor ellopását és fémhulladékként való értékesítését" (Hírcsárda) :)
@fakopács:

Te nagyon hülye! Törökországot is szétdarabolták, sokkal jobban, mint Magyarországot,. És Törökország a jelenlegi területénél sokkal kisebb volt, csak nekik volt egy Kemal Atatürkjük, aki nagyon sok területet szerzett vissza fegyverrel.

Ha ennyire primitív vagy és ennyire nincs fogalmad a XX. század európai történelméről, akkor inkább kussoljál.
Atatürk simán visszafoglalta a török lakta területeket, addig nálunk minden idők leghülyébb kormányfőjét sikerült kinevezni, a kormányt pedig sikerült válogatott idiótákkal feltölteni. jászi oszkár, akivel a nemzetiségek feltörölték a padlót, linder aki leszerelte a magyar hadsereget, ugyan, hadd jöjjenek a kedves románok, legyen csak a Tisza a határ, miért ne? Elvégre fontos a béke. Szóvel éljen a nagy forradalom, éljen a dicsőséges károlyi, éljen a forradalmi népköztársaság, még ilyet!
@stratez: @FaTraktor: finoman szabad mondani annak a neves jobboldali államférfinak a nevét, aki antantcsapatok élén masírozott be a bűnös városba? fehér lovon, akár egy újkori antiszvatopluk.
amúgy meg tényleg nem szabad hagyni az mszp-nek se, h ellopja a nemzeti ünnepeket, bár azt meg kell hagyni, finomabban csinálják, mint a fidesz. illetve, az az igazság sztem, h ezek inkább rájuk tolják, beleértve a tisztelt polgári undergroundout is. ez azért kár, mert károlyi mihály ezeknél feltétlen többet érdemel.
süti beállítások módosítása