Te százszor elcseszett abortuszvita!

2010.12.15. 12:45 napon tamás

Az ember hölgyismerősei aggódva posztolják fácsén, hogy az egészségügyi tárca nem ad pénzt abortuszra, eközben az alkotmány tervezet - amely valamilyen KDNP-s házifeladat lehetett - alaptörvényi szinten rögzíti, hogy az emberi életet fogantatásától védjük. Melegházasság, abortusz, eutanázia, családi pótlék. Eközen demográfiai lejtőn Európa és benne külön síugrósáncon kis hazánk. A legrosszabb viták előtt állunk - és ismét fölkészületlenül. Generációnk a kocsmáiból kitántorogva ezen a rettenetes hajnalon, furcsa viták közepette ébred rá társadalmi és biológiai fölnőttségére. Smmi kétség: a biopolitikai háború új erőre kapva dúl, ráadásul olyan nyomorult érvkészlettel, amivel csak a tengerentúlon szoktak abortuszról, melegházasságról, evolúcióról és kreacionizmusról vitázni a mayflower derék kvéker leszármazottai. Nekünk azonban mindez nemcsak erkölcsi, esztétikai kérdés, mert a fennmaradás az igazi tétje.

Az emancipált, urbánus, önrendelkezését éppen a gyermekétől féltő női szerep is szépen tenyészik hazánkban, miközben a legdoktrinerebb őskatolikus álláspontnak is van politikai képviselete. Van esetleg más ezen kívül? Kié a gyerek? Mi a közösség és születendő tagjainak viszonya? Milyen szókészlettel érdemes ezt a vitát lefolytatni?

 

Az állam

A tizennyolcadik századtól az állam szabályozási igénye kiterjed. Már nem csupán a halálosztás monopóliumában és ennek ikonikus felmutatásában éli ki magát, hanem az élet szervezését és szabályozását is magáénak gondolja. Nagy segítségére van ebben a statisztika megjelenése: az embereket per capita számon tartja, demográfiai prognózisokat készít, a népességet a területgazdálkodás szempontjából optimalizálja. Mindennek az emberanyag-gazdálkodásnak a kísérleti terepei a gyarmatok voltak, ahogyan a Nyugat most is úgy gondolja, hogy globális felelőssége van a harmadik világ népesedését szabályozni, Afrikát és Indiát családmodellváltásra ösztökélni (Kína ezt maga megtette, hogy a rendszeres éhínségek birodalmát ne destabilizálják). Az állam a harmincas években nem csak mennyiségi, hanem minőségi szempontból is kontrollálni akarja a születést (eugenika) amely nem, nem csak egy náci agymenés,  az Egyesült Államok volt a divat előfutára, a szocdem Svédország a háború után is folytatta ilyen irányú "beavatkozásait".

Az állam ilyen irányú érdeklődése a háló- és szülőszoba iránt, vagy példaképp a Kádár-rendszer perverz modernizációja, amely teljesen szabályozatlan népi hóborttá tette a művi terhesség-megszakítást, jó okkal vált ki ellenérzést az emberből, akinek méltóságtudata a számmá redukálást visszautasítja. Még kevésbé szeretne őrült nagy boldogságában gyermeket vállalni, ha az állam propagandája és fegyelmező apparátusa kíséri mindezt.

 

Az egyház

A kereszténység indulásától kezdve nem ismeri el a politikai mező létét, de arra sem ad választ, hogy ha maga a vallás politikai szervező elvvé lép elő, akkor mi a teendő. A kereszténység röviden egy fundamentalista módon belső és lelkiismereti felhívás, ami nem vesz tudomást arról, hogy szuverén lelkiismereti döntések a közösségben hogyan és miként hatnak ki. Azt állítom, hogy a kereszténység saját természete miatt nem értheti a politikát, amely egy részleges és hatalmi viszony.

Amikor az egyház a politikai mezővel érintkezik (államvallás, felekezeti háborúk) vagy elveszti saját karakterét, vagy - amint ez a politika egy közösség igazi problémáit veti föl, - elmenekül azok megoldása elől. Kétféle tehát a kísértés: vagy intoleráns módon túlszabályozná azt, ami lelkiismereti, vagy tudomást sem véve az élet keménységéről metafizikai vakságába hülyül el.

Ez utóbbi a XX. században tetőzött a II. vatikáni zsinattal, amikor a katolikus egyház visszaklubosította magát katakombális állapotába. Mi maradt tehát neki? Az intim, szexuális szféra regulázgatása, kisszerű tökölődés, hogy ki hova teheti a fütyijét/punciját, miközben az ember és ember közötti, sőt az ember és embercsoport közötti viszonyok sokkal komolyabb téttel bíró világában már nem tud értelmesen megszólalni. Visszatért még korlátoltabb és formálisabb törvény-vallás előzményének (a judaizmusnak) logikájához. Igazi társadalmi tanítást minden kísérlet ellenére sem képes már az egyház kidolgozni, a kizsákmányolásra vagy a természeti problémákra adott válaszai kiábrándítóak - ha meg érkezett az egyházból olyan társadalmi válaszkísérlet, mint a felszabadítási teológia, azt maga Róma nyomta le. Mindeközben rohad szét alattunk a bolygó és ember embernek farkasa.

Mindezek miatt is az egyház következetlen: ha a magzatot akarják védeni, akkor elég a híveiket a hitelvek betartására ösztökélni, ehhez nem kell alkotmányba írni semmit. És Isten sem lesz attól jobban vagy kevésbé, ha beleírják (egyébként is honnan újra ez a vonzódás a lelki fölismerések szövegszerűsítéséhez, dologiasításához? Mintha csak az egyház nem hinné, hogy Ő van. Jobban kellene az aranyborjú, mert azt meg lehet fogni?).

Nem látszik, hogy ebben a társadalmi vitában az egyházak hasznunkra lennének.

 

„Ahogy a vetélősök gyűlölik az abortuszosokat”

Érzékelhető a társadalom többi törésvonalánál is megjelenő jellegzetes irigység  és utálat azok iránt, akik gyermeket vállalnak és a kapitalizmus minden genyósága ellenére dolgoznak, materiális alapot teremtenek családjuknak. Őket minden magányos, rossz társadalmi helyzetű, vagy öreg, vagy elvált, vagy szingli, vagy elhagyott, vagy csúnyának született, vagy megcsúnyult – utálja, főleg, ha még az állam támogatni is merészeli őket.

Másfelől meg itt van a sikeresek és a csak picit sikertelenek szövetségben utálkozása és szolidaritásellenessége minden anyagilag "improduktív" csoporttal szemben (élősködők, cigányok, nyuggerek) Ebben a biopolitikai háborúban sem a szinglik, sem a gyermeket vállalók empátiájában, kölcsönös szolidaritásában nem bízhatunk, a szűkös forrásokért való versenyben érdekeik annyira egymás ellen vezetik őket. A közösség jövője érdekében azonban mégis szükséges a források elosztása felől dönteni, és minthogy ez a többségi elv alapján nem lehetséges - mert annyi az ellenérdekelt csoport - szükségképpen hatalmi, valakiket valamilyen érték mentén preferáló döntésnek kell a kérdést lezárnia. Nem, nem lesz mindenki elégedett.

 

A gyermek

Bármilyen család- vagy népesedéspolitikának (mert ennek legitimitásában hiszünk, csak eddigi módszerei használhatatlanok) egyetlen, eddig igazán figyelmen kívül hagyott szempontot kellene vezérelvvé tennie. Milyen minőségű világgal várjuk a világrajöttet, milyen minőségű életmintákkal konfrontálódhat szocializációja során, milyen állami szolgáltatások segítik önmagára ismerésében? Ne mindenáron „szültessünk” gyermekeket, mondjuk a nyugdíjrendszer kedvéért, hanem rendezzünk be egy olyan világot, ahova mi is szívesen születnénk meg. És ennek akár az is lehet következménye, hogy több, de mindenképpen teljesebb életű gyermek nőhet itt föl. 

Jogos elvárás, hogy törődött életünkkel hagyjuk békén a gyermeket a szülőszobában. Ne fűzőscsizmás idomárok várják a vaságyas kisdedóvó broiler keltetőjében, a lila műanyagkancsós játékszűke óvodákban. Nem „hű állattá” kötözni és nem csak közösségi jószágként leszámolni a karámajtóban, nem kiszolgáltatni frusztrált és inkompetens pedagógusoknak, nem kiszolgáltatni valami egyház együgyű felettesén-építésének, hanem szabad és közösségi lénnyé formálni, akinek anyagi feltételeinek megteremtésében az államon keresztül természetesen mindenkinek ki kell vennie a részét, de talán fontosabb, hogy személyes dimenziókban egy jobb világ ígéretét sugározzuk felé.

Mert aztán később amúgyis is kemény feladat lesz eldönteni a pubertás szélviharai után megmaradt, bújjbújj zöld ágnak: … A világ tartozik bocsánatkéréssel, hogy ideszülettünk, vagy  éppen mi tartozunk a világ felé valamivel? Jogunk van nárcisztikus önsajnálatba menekülni, vagy kötelességünk a kapott életet továbbnemzeni, ajándékká válni a gyermekeink számára.

Alapjában véve ciki, de igazából örülök, hogy - így adventben - sikerült giccsesen befejeznem ezt a posztot, örüljetek ti is velem.

Free Geréb Ágnes! Biztonságos utcánszülést!

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr902515308

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az új alkotmány/3.: Szavazati jog 2011.03.05. 13:17:21

Talán a szavazati jog kérdése az, amire igazából talán kár is bejegyzést vesztegetni, hiszen elvárható lenne, hogy a XXI. században mindenki számára morális posztulátum legyen, hogy nemétől, vallásától, világnézetétől, keresetétől, végzettségétől, stb....

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Éljen Michel Foucault, aki munkásságával fényt derített a biopolitika és államhatalom fogalmaira!

(bővebben: tek.bke.hu/node/18172 katt a "tematiká"-ra)
dolgaink.tk/2010/11/29/melegek-vagyunk/

"Gyalázat, hogy az embert ma már kilóra kell számolnunk. De KELL. Gyalázat, hogy gátlástalan szaporodásunkkal előidéztük azt a helyzetet, amikor az ember tömege jelentősebb tényezővé lett a szelleménél. Pedig jó ideje így van. És bár szellemi teljesítménye a tömegével is összefügg (több ember: több gondolkodó, több gondolat, bonyolultabb szellemi munkamegosztás), valójában a legkiválóbb koponyák legjelentősebb, legnehezebb és legméltóbb feladata megoldani minél többet azokból a gondokból, amit ugyanez a szellemdús emberiség a puszta tömege folytán jelent. Ez a feladat évről évre égetőbb, egyre nagyobb szellemi kapacitást köt le, így az ember tömege felemészti a szellemét."
Nem értek egyet azzal, hogy a szinglik szükségszerűen utálnák a gyerekeseket, sőt. Közvetetten, hosszú távon a gyermektelenek is jól járnak a gyermekesek támogatásával, amennyiben az a posztban is szereplő "ide jó megszületni" helyzetet teremt, és ezt szerintem sokan látják is.
Feszültség akkor szokott keletkezni, amikor az állam zsarolni kezd alapvető létfenntartáshoz szükséges anyagi javakkal, mint pl a lakás. Ma (ha szüleid nem vesznek neked, és nem tudják az önerőhöz szükséges pénzt ajándékba odaadni), gyakorlatilag akkor lesz csak saját lakásod, ha időben házasodsz, előre gyerekeket vállalsz, akkor ugyanis megkapod azokat a hiteleket, amikkel ezt át tudod hidalni. Szóval szerintem ez és az ehhez hasonló esetek nem a gyermekvállalás támogatása ellen szólnak, hanem egyszerűen vannak bizonyos dolgok, amiket a gyerekektől függetlenül meg kellene oldani, és nem jönne létre ilyen látszatellentét.

A demográfiai vita pedig azért hiteltelen, mert egy olyan társadalomban, ahol a munkalehetőségek aránya két nagyságrenddel gyorsabban szűkül, mint a népesség, minél többen vannak az aktív korban lévők, annál nagyobb költséget jelent az ő munkanélküliségük támogatása, míg semennyivel nem nő a nettó befizetők száma ettől...
több részt érdekesnek teláltam, néhányat nem értettem.
Az utolsó két felkiáltás mi akar lenni pl.?
A rossz népesség/erőforrás arány (világszinten) két dologra utal. 1: Az ember rendkívül sikeres mint faj.(sikeres faj nagy szaporulat. szimpla biológia) 2: Az emberiség pillanatnyilag bukásra áll mint önszabályozó rendszer.

Társadalmi frontvonalak pedig egészen addig lesznek ameddig több az ember mint az erőforrás. Ugyanis amíg többen vannak az emberek annál hogy mindenkinek jusson minden földi jóból addig a játék zéró összegű vagyis csak úgy juthatsz valamihez hogy azzal valaki másnak hátrányt okozol. Ez az élet minden területén így van. pl.: Lehetne azt mondani hogy mindenki minden szempontból egyenlő és fognák az összes fizetések összegét összeadnák elosztanák a lakosságszámmal és ezt kapná mindenki. Ez sokaknak jól jönne ki sokaknak meg rosszul de innentől kezdve a játék már technikailag nem zéró összegű. (ugye ismerős a mindenki dolgozik és mindenki hasonló fizut kap elv?) De ez rögtön felveti a kérdést hogy egy orvos miért tanul 6 évet kínkeserves munkával ha utánna annyit keres mint a napszámosjóska. (vagy nem jelentősen többet) Vagyis lehet egyenlősdit játszani de a tökéletesen egyenlő egyedekből álló igazságos társadalom nem létezik és működésképtelen lenne mert minden egyede egyforma ennélfogva rugalmatlan minden apró változás viharos következményekkel járhat. Illetve a tökéletesen egyenlő világ sem egyenlő. Ez egy ellentmondás. Ha mindenki mindenből azonos arányban részesül akkor elveszik a kemény munka értéke akik keményebben tanultak anno másoknál hátrányt szenvednek mert később kezdenek dolgozni és akkor sem kapnak kiemelkedő fizetést.

Ez egy rendkívül bonyolult rendszer és nagyon nehéz átlátni. A politikusok munkája pedig ezt a rendszert úgy kiegyensúlyozni hogy kellőképpen egyenlők is legyenek a tagjai ugyanakkor a megfelelő munka a megfelelő időben a megfelelő mértékben legyen honorálva és az így kialakuló társadalmi csoportok között lehetőleg ne legyen érdekütközés ne legyenek túl messze egymástól de mégis elválaszthatóak legyenek. Ezért mondom azt hogy politikus, parlamenti képviselő stb ne lehessen csak valamiféle jöttment gyökér jó beszélőkével meg egy érettségivel hanem min. 2 diploma társadalomtudományok és jog vagy közgáz. Eü miniszter orvos orvosi gyakorlattal + közgazdász pénzügyminiszter közgazdász tudományos fokozattal stb. Nem egyszerű a munkályuk épp ezért abszurd dolog azt gondolni hogy 300 jöttment barom (több kevesebb kivétellel) egy ilyen komplexitású feladatot el képes látni.
@KA_Steve: "A demográfiai vita pedig azért hiteltelen, mert egy olyan társadalomban, ahol a munkalehetőségek aránya két nagyságrenddel gyorsabban szűkül, mint a népesség, minél többen vannak az aktív korban lévők, annál nagyobb költséget jelent az ő munkanélküliségük támogatása,"

Szo nincs rola. Annyi penzt nyomtatunk, amennyit akarunk. Ez mind jatekpenz, ha kozben a gyartosorok fosnak eleg cipot meg kenyeret. A megtermelt cuccokat mar reg nem dolgozo emberek, hanem robotolo gepek allitjak elo. A munkaber/munkanelkuli segely csak egy megallapodas, hogy mondjuk 1000 darab cipobol, amit az elmult 10 percben koptek ki a gyarak, kinek mennyi jusson. Rogton jegyrendszerben is szetosztogathatnank, mindenfele allamhaztartasi hiany, es egyeb hulye konyveles nelkul. Van a vilagon egy cipogyarto gepsor, az gyart 500 millio par cipot evente, ebbol jar Magyarorszagnak 500 ezer par, partunk es nepunk, es a Merkur pedig elosztja. Az, hogy kozbeekeljuk a pnez nevu valamit, az meg ezen az alapelven nem valtoztat. Pusztan azert kell harcolni, hogy mondjuk a vilag kenyerhyarto gepsora meg nalunk legyen, mert akkor mi is zsarolhatunk tobb cipoert, mert akinel a gyar, vegulis az donti el, hogy hogyan osztja szet a termelest.

De munkahely konkretan nem kell, egy varosnyi gepsor elmegy 20 munkassal, 80 ezer csillio billio uveg sort palackozva. Mit is csinalna 20 ember ennyi sorrel? Ugyse birna meginni. Es jut a tobbi, munkanelkulinek is. Akkor tegyuk be ezt a penzt, a 20 embernel hivjuk fizetesnek, a tobbinel meg munkanelkuli segelynek (a fizetes legyen egy picivel tobb, de csak annyival, hogy pont 20 jelentkezonk legyen, nehogy 40, mert akkor bajba jutunk, mert azok tan meg tuntetnek is, hogy dolgozhassanak, pedig nem kell tobb ember ennyi termeleshez, szoval tenyleg csak kicsit legyen tobb). Kell a penz, hogy elfogyjon a megtermelt sor, mert a tultermelesi valsagot meg annyira sem akarjuk, mert olyan is volt mar, es az nagyon rossz.
Ez a poszt azért szar, mert izzadságszagú.
Mondjuk az is ökör, aki a biztos kórházi háttér helyett egy ilyen vajákos asszonynál akar szülni. Hány csecsemő halt már meg a kóklersége miatt ? Sajnos az emberi hülyeség olyan mint az univerzum, mérhetetlen :((
@KA_Steve: "A demográfiai vita pedig azért hiteltelen, mert egy olyan társadalomban, ahol a munkalehetőségek aránya két nagyságrenddel gyorsabban szűkül, mint a népesség, minél többen vannak az aktív korban lévők, annál nagyobb költséget jelent az ő munkanélküliségük támogatása, míg semennyivel nem nő a nettó befizetők száma ettől... "

Ez a mondat johetett volna 1980-bol is, amikor egy amcsi kutatointezet megmondta, hogy osszesen 6 db szemelyi hasznalatu szamitogepre van szukseg a vilagon. Az ICT iparag azota kb. a nepesseg 10%-at foglalkoztatja. A biokemia meg ugy jon fel, mint a talajviz...
@wwwkonyvlinehu: A G.Á. féle történet meg pofonegyszerű. Az álatvilágban elfogadott a bőven 10% feletti gyermekhalandóság az emberek meg mehetnek kórházba szülni.

Sry a neved egy link és nem enged postolni.XD
@konyvline: "Sajnos az emberi hülyeség olyan mint az univerzum, mérhetetlen :(("

Es ezt a te kommented igazan jol peldazza. a korhazi szules valami uj talalmany, 100 eve a gyerekek tulnyomo tobbseget otthon szultek. 2010-ben, a mai napon a vilagon a gyerekek tulnyomo tobbseget nem korhazban szulik meg. A korhazban szules elonyei 50 evvel ezelott nalunk, es ma az elmaradott videkeken egyertelmuek: higienia, orvos, gyogyszer. Mara ezek az elonyok elolvadtak, nincsenek. Minden otthon szulo KAP szulesznot, babat, dulat. Megkapja ugyanazokat a gyogyszereket, felkeszitest. Ezen felul a komplikacios szulesekre a korhazak 90%-a sincs felkeszulve, ez egyszeruen nem igaz, hogy a korhaz ezt jobban reagalja le. Ott is mentot hivnak, es viszik a masik, jobban felszerelt korhazba.

A korhaz elonye 2010-ben, Magyarorszagon nem indokolhato statisztikai adatokkal. A hulyeseg onnan kezdodik, amikor ezt valaki nem akarja/kepes tudomasul venni.
Free Geréb Ágnes!!
Előre a szabad motoron szülésért!
Kinek mi köze hozzá. Mi egy Kawasaki ZZR-en fogunk szülni. Apás szülés lesz. Én ülök a nyeregben, az asszony meg szembe velem a tankon.
Hamar beérünk a kórházba ha gond van.
A második gyereket lovon szeretnénk szülni, mert a hagyományőrzés is fontos.
A harmadikat még nem döntöttük el, szoros versenyben van a futópad közepes fokozaton és a ejtőernyős ugrás közbeni, szabadeséses szülés.
@is: Ezt te komolyan elhiszed, hogy a szülészetek 90%-a nincs felkészülve a komplikációkra?? Honnan a fenéből veszed ezt?
Ilyen marhaságot írsz, és még te sajnálkozol az univerzum méretű hülyeségen?
Jópofa.
De legalább határozottan állítod.
Örülök, hogy semmilyen témában sem értünk egyet, még véletlenül sem.
nincsennek véleltlenek.
Meglátod, majd milyen messzinek tűnik a "felkészületlen" kórház, ha a te gyereked lesz elakadva a szülőcsatornában.
Úgy fogsz oda vágyni, mint még soha.
Akik Geréb Ágnesen vitatkoznak, azok ügyesen megfogták a poszt lényegét. Gratulálok! (Csak hogy ehhez is hozzászóljak: mivel a honi orvostársadalomhoz képest az inkvizíció egy bohóctársulat, szerencsétlen örülhet, ha kerékbetörésből mágjahalálra enyhítik.)
@poszt: a gondolatmenet ügyes. És fontos is, de tényleg. A lezárás viszont közhelyes. Kb annyit sikerült kisütni, hogy "ha a környezetünket fasza hellyé tennénk, az jó lenne!". Ez amúgy kb. oké is, csak akkor a vita nem az elcseszett fukóijánus szarságok körül van, hanem a körül, hogy milyen a jó környezet. Akkor viszont meg minek ide egy több oldalas poszt?
Nocsak. Először járok itt, sok minden tetszett a felvetések közül. Ez mindenképpen: "rendezzünk be egy olyan világot, ahova mi is szívesen születnénk meg.", de nem írom a végére, hogy na ezen tessék mindenkinek elgondolkodni ;-)
@Vitéz Kőbányai Világos: Pont erre. Mindenki szerint más a jó, de azért kéne valami közös nevező, ami pont annak a többségnek lesz a legnagyobb arányban jó, amelyik elképzelhetetlennek érzi az életét gyerek(ek) és valami hasznos értelmes munka nélkül.
A képen egy farfekvéses gyerek van Anyuka hasában.
Szülésnél nem lesz ilyen nyugodt a mama.
@is: Ajjaj. Érdekes komment. Ha jól sejtem te nem vagy még az egészségügy környékén se. Egy korház tisztasága még csak távolról sem mérhető egy lakás tisztaságához képest. Súrolhatod a padlódat napestig vagy amíg el nem kopik még megközelítőleg sem lesz olyan tiszta mint egy kórház. Lehet hogy csúnyán néz ki de azok a helyiségei ahol ez számít nagyon keményen meg van határozva hogy mennyire kell tiszta legyen és hát... eléggé. Ez egyszerűen egy egyszerű lakásban egyszerűen nem megoldható.(pl. padlószőnyeg, fotel ágy azok amikből a büdös életben nem fogod kiirtani a port meg a baktériumokat)

Azonkívül pl. az esetek 1% ban a kis porontynak elakad a válla ami anyukának és a babának is akut életveszély és azonnal császármetszés kell. Ezek otthonszüléskor babástól anyukástól meghalnának és ez nem egy előre látható komplikáció ellenben bármelyik kórházban egy rutinműtéttel kezelhető. Ha jól tudom a születéskori halálozás bőven 1% alatt van. Ez így minimum duplázná az esélyeket. Most szerinted épésznél van az a szülő aki az otthonszülés romantikájáért és/vagy kényelméért a gyereke esélyét a halálra megduplázza?

Nagyon jó okai vannak annak miért kórházban történik a szülés. Az állatvilágban elfogadott a sok kis halott poronty az embereknél nem. Ezért szülnek az állatok otthon az emberek meg műtő orvos és megfelelő eszközök közelében. És akkor még nem is említettem miféle evolúciós hátrányokat vállalt az ember az intelligenciáért és a képességéért hogy kórházakat építhessen és orvosokat képezhessen akik a hátrányokból származó veszteségeket természetellenesen kicsire csökkentik.
uraim, igazán rábízhatnák nőkre az abortusz- és szülésvitát, elvégre mi – nők – sem próbáljuk eldönteni, heresérvvel 300 vagy 500 kilót kell-e emelni
Hihetetlen baromság ez az otthonszülés - amúgy Geréb boszi nem azért van előzetesben mert a szülés helyszínétől függetlenül eltörte a születő gyermek gerincét?
úgy látom senkinek sem esett le, mi az a biopolitika. :)
no így - hogy még azokat sem értjük, akik a kortárs politikát megértetnénk velünk, mint Foucault is - menetelünk bele a szép új világba, a hülyék paradicsomába: www.indavideo.hu/video/idiokracia_2
@Felicitasz: Elképzelhetetlennek? Furcsa egy kritérium ez. Én pl. jobban érezném magam, ha lenne pár kölköm, de ebben a jelenlegi környezetben még kérek pár évet, hogy 25x meggondolhassam, és hidd el, a kerkonz értékrend inkább csak eltántorít tőle, minthogy bátorítana (az adókedvezményt meg a hajamra kenhetem, bölcsiovi meg ugye nem lesz, hanem ahelyett is gyes, hát gratulálok!).
@nexialista: Egyetértek. Bízzuk rá mondjuk minden nőre egyenként! Ja, hogy eddig pont ez volt?
@soproni1: A gyerek csak szülés előtt kb. 2 héttel fordl meg. Nyugi!
@Straight: A kórházak tisztasága..., hát, izé. Nyilván ezért nő évről évre a kórházi fertőzések száma. Az otthonszülés arra vab kitalálva, hogy aki nem beteg - és a szülő nő nem az! - az ne menjen kórházba, csak akkor, ha ez feltétlenül szükséges. Ezért nem ciki, hanem a protokoll része, hogy ha baj van, akkor mentőt hívnak, és kórházba szállítják az anyát. Az más kérdés, hogy nálunk az orvosok aktív ellenállása miatt nincs meg a szabályozás. Mert hát ugye, a szüléshez nem kell orvos, az nem betegség, orvost meg beteghez hívunk. Csak hát itt súlyos pénzekről van szó megint. Pedig a tb sokat bírna spórolni a jól szabályozott, szervezett otthon szülés megteremtésével.
@nexialista: Es tessek mondani, az nem tunt fel, hogy anyucin kivul van meg ott egy baba is? Onnantol pedig nem egyszeruen csak anyuci higieniai, kenyelmi, egeszsegugyi szempontjairol van szo, hanem a gyerek eleterol is, ugyhogy igenis jogunk van velemenyt formalni.
Majd a hereservert cserebe nem szolunk bele, mit tessek csinalnu menstruaco kozben, rendben?
az egész egy diadalmenet, de az egyházas rész az aztán a parádé. félreértés ne essék nem az a baj a szerzővel, hogy "egyházellenes", hanem hogy tájékozatlan és felszínes
@tőkehalmáj: A pöcsödben meg másik egymillió, remélem egyet se hagysz kárbaveszni :)
www.youtube.com/watch?v=r-L3JMk7C1A
@michael_thomas: Elárulnád, hogy erre miből jöttél rá?
@emárton: "Pedig a tb sokat bírna spórolni a jól szabályozott, szervezett otthon szülés megteremtésével."
Persze, foleg, ha minden otthon szulo no ajtaja elott ott all majd egy mentokocsi (mert komplikacio eseten, ha meg akkor indul, akkor akar fel is lehet adni az utolso kenetet a gyerekre).
Es gondolom, onnantol mindenki otthon akar majd szulni. Annyi mento az orszagban nincs.
Egyebkent szerintem engedelyezni kellene, de a TB ne tamogassa. Aki megengedheti maganak, rendeljen privat ujszulottmentot es szuleszt.
@Vitéz Kőbányai Világos: Ha igy nezzuk, egy noben sem annyi van, amennyit megszul. De ha szerinted egy sperma es egy ujszulott egyenlo, akkor benned nem sok valtozott, amiota apubol kijottel.
@tőkehalmáj: Mostaztán nagyon mekkaptam, ááááá! :D:D:D:D
Figyuka, nem lehetne mondjuk azt, hogy te sem próbálod megmondani másoknak, hogy mikor akarjanak szülni, és akkor én se neked, hogy mikor kefélj?
@tőkehalmáj: nyilván valamennyit támogatni kell ebből is a TB-nek, hiszen ha annak az anyukának is van TB-je, akkor kapjon valamit a pénzéért. pont ugyanannyit, mint a kórházban szülő
@Vitéz Kőbányai Világos: abból pl. hogy egyház alatt láthatóan kizárólag a katolikusokat érti
@KA_Steve:

"A demográfiai vita pedig azért hiteltelen, mert egy olyan társadalomban, ahol a munkalehetőségek aránya két nagyságrenddel gyorsabban szűkül, mint a népesség, minél többen vannak az aktív korban lévők, annál nagyobb költséget jelent az ő munkanélküliségük támogatása, míg semennyivel nem nő a nettó befizetők száma ettől..."

Igen, erről valahogy a legtöbben megfeledkeznek. Igazából én nem is látok erre megoldást. Az olcsó, nagy volumenű ipari termelés feltétele a nagy és vásárlóképes piac. Viszont ugyanez a termelés egyre kevesebb élőmunkát igényel, a szolgáltatások jelentős része pedig önmagában nem értékteremtő, vagyis a szolgáltatói társadalom fizetőképességét is nagy részben a reálgazdaság alapozza meg. A két nagyságrendben (100-szoros arány) nem vagyok biztos, de fél nagyságrend (kb. 3-szoros arány) is igen durva lenne.
@Straight:

"Egy korház tisztasága még csak távolról sem mérhető egy lakás tisztaságához képest."

Hááát, láttál már kórházi WC-t? Amúgy a kórháznak elsősorban nem tisztának, hanem csíramentesnek kell lennie, ám mág ezt sem tudja teljesíteni, lásd speciális kórházi baktériumtörzsek, amelyek semmiféle antibiotikumra nem reagálnak már.
@michael_thomas: Spec tény, hogy pozitíve a II vatikáni zsinatról beszél csak, de amiket ír, azok nagyrészt állnak a honi református egyházra, vagy pl. az amerikai protestánsokra is (valós társadalmi válaszok hiánya, beteges szabályozási kényszer). Mivel a katkók magukban kiadják a keresztény világ bő felét, szerintem nincs értelme itten felekezeti szőrszálhasogatásba bonyolódni (mindeközben persze tiszteletben tartom mindenkinek az önérzetét, a reformátusok is nyugodtan rakjan buzogányt a templom tetejére, ha egyszer ők abban hisznek).
Össze-vissza bonyolított írás és kommentek ezek. (Tisztelet a kivételnek.)

A gyerekre igen sokan nem gondolnak. Hogy neki is van az élethez joga, és hogy ez fontosabb lehet, mint az anya kényelme, anyagi jóléte. Ha nem kell egy nőnek gyerek (először is: miért nem vigyázott az ágybabújáskor?), akkor szülje meg, adja örökbe. Jobb annak a gyereknek, mintha magzat korában kivégeznék.

Érdekes, hogy az anyaméh-beli gyermek mellé akár gyámot is kirendelnek, ha öröklési jogait veszélyben látják, az élethez viszont nem feltétlen van joga.

A gyerek nem az anya teste, mégha függő viszonyban is van tőle. Nem önrendelkezési jog a magzat megölése.

Az meg külön felháborító, hogy az utóbbi években egy csomó szűrővizsgálatot pénzessé tettek vagy töröltek anyagi okokból, de az abortusz ingyen jár, még ha nem is orvosi indoka van. Aki nem vigyázott, élet fogant benne, de nem akarja felnevelni, az minimum fizesse meg az árát. Ha az, hogy megöl valakit, nem is tartja vissza az abortusztól, talán a zsebe jobban meggondolásra készteti már előre és jobban vigyáz, kivel és hogyan bújik ágyba.
@Straight:

hu.wikipedia.org/wiki/Otthonsz%C3%BCl%C3%A9s

Nálunk tudtommal ennél is jóval magasabb a császármetszés aránya, elsősorban a magasabb TB-térítés (és a szülőktől várható vastagabb boríték) miatt.

Talán a hollandok és a dánok sem hülyék. Az otthonszülések leginkább az orvosok pénztárcáját fenyegeti, innen a vehemens ellenkezés.
változatlan a véleményem, hagyják a kérdés megvitatását nőkre...
milyen érdekes, sokan abból indulnak ki,
a nők esetleg majd nem nézik a baba érdekét,
ám ha így van, miért hagyják, hogy nők neveljék fel a gyerekeket?
@nexialista: A nőnek természetesen joga van rendelkezni a testével. Ezzel a jogával él akkor, amikor fogamzásgátlást alkalmaz, de akkor is, ha ezt tudatosan vagy szándéktalanul elmulasztja. Ha viszont megfogant benne az élet, akkor nincs joga azt az életet veszélyeztetni, még kevésbé megölni.
@Goompah: abból indulsz ki, mintha azt mondtam volna, hogy az anyának joga van életet elvenni,
pedig nem mondtam, csak annyit, azok vitázzanak erről, akiket érint...
helyesbítek: akiket a leginkább érint
amúgy meg ha lenne pl. ilyen törvény: "az apa köteles megszületett gyermekéről gondoskodni saját léte árán is, biztosítva a havi létminimum összegének felét, plusz a gondozás felét", fogadni mernék, alig lenne nemkívánt terhesség
@tőkehalmáj: sot jobbat mondok! minden kislanyban mar benne van az osszes petesejtje, szoval az osszes kislany innentol aki menstrual az gyerekgyilkos (plane ha fogy a magyar!) mire jogilag is szulhetne jo/rosszabb esetben mar vagy 60 potencionalis embriot lokott ki a szervezete. es ezek csak a gonosz kislanyok. a kisfiuk tartogathatnak, de hat ez a csunya cicikre hajazo media es a feszes farmerek, na meg a kozerkolcsok?! szoval potencionalisan minden maszturbalas utan oda egy embrio. micsoda pazarlas?!

amugy az nem tunt fel, hogy valaki 9 honapig elt egyutt egy embrioval? gondozta, apolta, odafigyelt ra, megvaltoztatta miatta az eletet… AKKORIS, o onnantol egy ember! az mas kerdes, hogy hogy onnan eredeztetik a tudatat egy elolenynek, hogy felismerie a tukorkepet vagy sem (a humanoid elolenyeknek ehhez bizza meg sok idore van szukseguk szuletesuk utan), de ez mar egy mas kerdes.

amugy reszemrol szigoritanam az abortuszt es az en verziom szerint opcionalis 6, max. 8 hetes kora elott kellene elvegezni a mostani 12 hetes helyett. az efolott levo idoben mar csak indokolt esetben lehetne legalisan.
@Flúgatlan: hol jar ingyen az abortusz? mo.-on biztosan nem.
@nexialista: Explicite valóban nem mondtad ki. De az értelme kb. ugyanaz volt, avagy nagyon nem ugyanazt a nyelvet beszéljük.

Nem kéne szavakon lovagolnod, te is tudod, mit írtál és mit értettél rajta. Fölösleges utólag magyarázni.
@Vitéz Kőbányai Világos: Nem az én kritériumom, Pongrácz Tiborné meg a többi demográfus meg a Kopp Mária jön mindig a felmérésekkel, hogy Magyarországon rengeteg akart és kívánt gyerek nem születik meg (ha jól olvasom, pl. most épp a tieid se). A szakértők azt mondják, hogy ne a gyermekteleneket izélgessük, hanem mozdítsuk a dolgokat olyan irányba, hogy akik AKARNAK (még egy) gyereket, azoknak ne kelljen 25x meggondolni még pár évig, kerkonz propaganda nem oszt, nem szoroz.
Valóban sokkal több gyereknek kéne születnie, méghozzá olyan családokba, akik tudnak és akarnak megfelelően gondoskodni a gyermekeikről, és nem állami "segílyből" gondolják megoldani a gyereknevelést. Ahhoz, hogy ez így legyen sok dolgon kell változtatni. Pl: Munkahelyek, bérek... A két keresős családmodell az átlagkeresetből élőknél szinte lehetetlenné teszi, hogy az anya évekre kimaradjon a munkából. Akkor még nem is említettem az otthonhoz jutás nehézségeit. Milyen esélyei vannak 2 átlagosan kereső fiatalnak (Tételezzük fel, hogy van munkájuk...), akik mögött nincs egy olyan család, aki támogatni tudja őket anyagilag? Biztosan sokkal többen vállalnának 2., 3, akár 4. gyereket is, ha ez nem veszélyeztetné a már meglévő gyerek eltartását.

Abortusz... kényes kérdés, örülök, hogy sosem kellett ezzel a problémával szembesülnöm. Értem én, hogy a magzatot védeni kell, nagyon szomorú, hogy ennyit megölnek évente. Lehet, hogy az is megoldás lenne, ha nem az abortuszt támogatná jelentős összegekkel a TB, hanem a modern fogamzásgátlók lennének ingyenesek vagy minimál árasak például fiatalkorúaknak, és nem aktív keresőknek.
Ahhoz, hogy egy nő vállalni merje, hogy kihordja, megszüli, és másnak adja a gyerekét, nagyon meg kéne változni a gondolkodásunknak. Ezt nem lehet úgy titokban tartani, mint egy abortuszt.
@GoVegan: úgy látszik, férfi vagy: sokszor ki sem derül a 6. hétig, hogy állapotos a nő. Nem minden zajlik tankönyv szerint. Megtermékenyülsz, elmarad teljesen, azonnal a menses, hányinger, duzzadt emlők, bla-bla... Az ismerőseim közül 80%-uk csak a 8. hét körül kezdett gyanakodni, hogy terhes. Vagy megoldást jelentene minden hónapban terhességi tesztet csináltatni? Szerintem ezt a 6-8 hetet te sem gondoltad komolyan egy percig sem. A vizsgálatok elvégzése (időpont minimum 3 hét múlva, hatalmas mázlival..., a kötelező várakozási idő, meg nem tudom még mi nyújtja az időt a felfedezéstől az abortuszig. De szerintem biztos nem úgy van, hogy ma rádöbbensz, terhes vagy, holnap már fekszel a műtőben! Van ismerősöm, aki 2 héttel később ment abortuszra, mint alapból mehetett volna, mert épp akkor nem volt pénze. Mert nem ingyen volt a beavatkozás. Az abortusz sehogyan sem jó. Sem 6-8 hetesen, sem 12 hetesen, maradjunk ennyiben, jó? Szép napot!
@Chance4U: roviden tomondatokban (bocs).
- igen ferfi.
- tudom, nem ora a no. azert a 2 hetes csuszas mar elgondolkodtato, ha nem volt indokolhato esemeny (gyogyszer, betegseg, stb.).
- nem kell minden honapban, de csuszas idejen az elobb emlitett indokok hianyaban nem artan.
- ha mar ennyire erzekenyen erinti a kormanyzatot, akkor annak az evi 50-60 ezer esetre nem artana regionalisan "klinikat" nyitni, ahol viszont nem huznak a procedurat.
- valoban, sehogyan sem jo, viszont mind a nonek (lelkileg is, pl.: hanyasok megkezdese, hormonalis bumm elott), mind a magzatnak (konkret erzekek kifejlodese) jobb, ha korabban.
- maradjunk annyibban, hogy tudatosabb szexualis eletet, es tudatosabb (ha mar a fogantatastol szamit embernek) hozzaallast a kormanyzat reszerol.
@Csore60: "a modern fogamzásgátlók lennének ingyenesek vagy minimál árasak például fiatalkorúaknak, és nem aktív keresőknek."

Ebből az jön ki, hogy továbbra is a minimálbér közeli béren tengődő rabszolga fizeti ki a feketemunkás ingyen kotonját. És ha nem telik neki sajátra, akkor ne dugjon, vagy ÍJ, ha teherbe esik, mert a megszakítást nem tudja kifizetni.

Vagy marad a zugklinika, esetleg a farkasalmás-tea..
@GoVegan: "akkor annak az evi 50-60 ezer esetre nem artana regionalisan "klinikat" nyitni, ahol viszont nem huznak a procedurat."

Vagyis halálgyárakat, évi 50-60 ezer áldozattal. :(
@Goompah: babafalva.hu/terhesseg-hetrol-hetre-8-het/

nem tudom. a velemnyem szerint a 8. het ami alatt egy rovar szintjet sem eri el a magzat. szoval eros tulzasnak velem a halalgyar titulust.
Az egyházas témához szeretnék hozzászólni. Számomra is felfoghatatlan, h miért akarja törvénnyel ráerőltetni az egyház azt, aminek a szabad és felelős döntésünknek a függvényének kéne lennie. Miért kell kötelezni szülésre a "parázna"(:O) nőket? Ádámnak és Évának az Édenkertben Isten szabad választást adott bűn és nem bűn közt. Mégis, az egyházi logika alapján, h fogok én üdvözülni, ha nem önként veszem fel a keresztemet és viszem? Ha nem én döntöm el, h...

A kommenteket, sem a konkrét törvény tervezetet, nem olvastam. De ezzel nem azt fogják elérni, h tömegesen fognak kimenni Szlovákiába vagy Romániába(mondjuk Kolozsvárba) és ott elvégeztetni a műtétet(gondolom nem csak a támogatást vonják meg az abortusztól, de maga a szolgáltatás is illegális lesz)?
@Goompah: Rengeteg oka van, hogy valaki nem vállalhat gyereket. Sőt, nem csak a gyereket, hanem a terhességi munkakiesést sem vállalhatja. És még normál védekezés mellett is megeshet egy terhesség.

Nemcsak a leendő szülő életét teszi tönkre a gyermek. A gyermek élete is pokol lesz az alkalmatlan szülők mellett.

És a munkáltatók? Még jobban félnek fognak a nőstény alkalmazottaktól, akik arra várnak, hogy véglegesítve legyenek, és utána elmehessenek szülni egy hadseregnyi porontyot, mindezt a cég terhére.

Így is minden egyes nyavalyás állásinterjún megkérdezik tőlem, hogy dugatom-e magam valakivel ("Kapcsolatban van?"), és mikorra tervezzük a parazita beköltöztetését a méhembe?
És hiába mondom, hogy ááá, nem - mivel feltételezik, hogy minden nő alig várja a maga kis parazitáját otthonra, sőt, mindjárt hármat, ezért a kérdés pusztán teoretikus, azt hiszik egy jó kis hazugságvizsgáló, és ha a nőstényember a logikájuk szerint "igazat mond", akkor azért nem veszik fel, mert nekik nem kell terhes anyuci, ha meg "hazudik", akkor meg azért, mert egy "hazugribanc".

Minél jobban védik a nőket törvényekkel, annál jobban fognak félni tőlünk a munkáltatók, és annál nehezebb lesz munkát találni. Munka nélkül meg nem lesz pénz, anélkül meg lehet otthont építeni (oké, lehet még lopni, de nem próbáltam még ezt a verziót).
@Lángharcos:

Tudom, hogy kibicnek semmi sem drága, én könnyen beszélek. Nem is a Ratkó-korszakot sírom vissza. Egyéni habitus kérdése is, de számomra az élet a fogantatással kezdődik (NEM vagyok sem vallásos, sem hívő!). Ettől természetesen megértem a te véleményedet és tisztában vagyok a realitásokkal, azzal, hogy sok esetben nincs választási lehetőség. Sajnos.

(A nicked miatt férfinak gondoltalak, csak most eszméltem rá, hogy nő vagy. El tudom képzelni a leírásod alapján, miféle megaláztatásokon mehettél már keresztül.)

@GoVegan: Technikailag igazad lehet, a 8. hétben tudtommal még nincs értékelhető agyműködés. De ott van az élet, ami csak kibontakozásra vár és ki is bontakozik, ha nem ölik meg - OK, ez egy nagyon giccses megfogalmazás, tudom. (És remélem, nem jön egy nagyokos, aki majd a petesejtre és a spermiumra akarja kiterjeszteni az élethez való jogot, ennek abszurditásával próbálván cáfolni a magzat élethez való jogát.)
@GoVegan:

Viszont láttam a Néma sikoly című rövidfilmet, talán te is ismered, ahol egy ultrahangos videofelvételen bemutatják a kb. 10-12 hetes magzat méhen belüli megölését:

www.youtube.com/watch?v=t_3COaK2_V0

Látható a szerencsétlen védekezése, menekülése, majd ahogyan darabokra szabdalják a vákuumcsővel. Lehet, hogy minden reakciója pusztán reflex volt, de egy élő emberkezdemény reflexei. Azóta nem tudom az abortuszt másnak tekinteni, mint gyilkosságnak, hiába értem meg a másik oldal érveit is. És ismétlem, nem vagyok vallásos, sem hívő.

Szerintem küret előtt minden nőnek meg kellene mutatni ezt a kisfilmet.

(És ezzel megint igazságtalan vagyok, jól tudom, mert a látszólag a nőkre lőcsölöm a kedvezőtlen döntés erkölcsi terhét.)
@Goompah: Ha a "g"-ről leradírozod a tetejét, "y"-t kapsz, és más értelmet nyer a Lángharcos.

Megnéztem ezt a videót. Az ember kegyetlen. És megértem az érveidet, de nem győzött meg.
Minden sejt él, még az ivarsejtek is, az amőbák is, és azok is védekeznek, ha megpróbálod elpusztítani őket. Az embrió is él, és genetikailag ember, de még csak kezdeménye egy embernek. A HeLa sejtek is élnek, és genetikailag ők is emberek, mégsem sajnálja őket senki ( en.wikipedia.org/wiki/HeLa ).

Rengeteg élőlényt ölünk meg a kényelmünkért, ami aztán az út szélére dobva rohad meg. Növényi és állati eredetű élelmiszer, prémek. A kirakott mérgek, amikkel a nekünk nem tetsző élőlényekkel végzünk. És kegyetlen, ahogy embertársainkkal is bánunk.

Mindezekhez képest eltörpül a sejtcsomó megölése, tekintve hogy megtartva hatalmas felelősség lenne, és mind anyagilag, mind emberileg ott kell lenni. Egy ember fizetése kiesik a család számára, holott megsokszorozódnak a kiadásaik.

Vannak a felelőtlen emberek, akik nem gondolnak bele, hogy védekezni kéne (az Idiocracy egyik példája ők). Talán fel se fogják, hogy rá kell húzni, mielőtt bedugják. Ők neveljenek gyereket?

Vannak, akiket erőszak ér. Ők is neveljék, tudva, hogy az a gyerek felerészben az az aberrált állat, aki meggyalázta őket?

Vannak, akik betartják a szabályokat, gyógyszert szednek, gumit húznak, és mégis megtörténik velük a baj - hiába voltak előrelátók, most mégis állásukat veszítik el, az épülő otthonuk dől romba, mert hirtelen másnak kell adni az erőforrásaikat, amit esetleg amúgy is megtettek volna, csak előbb kifizetnék a lakáshitelt, befejeznék a főiskolát.. A kettőt együtt nem lehet csinálni. :\
@Goompah: szerintem azt Te vetítetted bele, részemről nem volt belefoglalva
@Lángharcos:

"Az embrió is él, és genetikailag ember, de még csak kezdeménye egy embernek. A HeLa sejtek is élnek, és genetikailag ők is emberek"

Na, azért egy HeLa sejtből soha nem lesz ember, míg egy embrióból ember lesz, ha életben hagyják. Ez nem kis különbség.

A gondolatmenetedből egyenesen következik, hogy testünk bármely sejtjének, főleg pedig bármely őssejtjének szándékos elpusztítása egyenértékű egy embrió elpusztításával, hiszen ezek is élnek és ahogy írod, genetikailag emberek - sőt idővel Dolly mintájára akár klónozni is lehet belőlük embert. Mivel pedig abszurd lenne egy sejtünk elpusztítását gyilkosságnak nevezni, így próbálod bizonyítani, hogy az embrió elpusztítása sem gyilkosság. Ezzel ez az érvelésed erősen a csúsztatás kategóriájába kerül, bár nem hiszem, hogy részedről ez szándékos volt.

(Ha jól értettem a belinkelt szócikket, a HeLa sejtek semmiképpen nem tekinthetők "genetikailag embernek", mivel bennük van a HPV genetikai anyaga is. De ez az érvelés szempontjából irreleváns.)

A fentiekkel persze nem akarom vitatni a további érveidet. De tisztességesebb kimondani, hogy igen, az embrió elpusztítása gyilkosság, ám sajnos gyakran az élet - jobb lehetőség híján - erre rákényszeríti az embert.
@Goompah: Akkor a parazita iker az testvérgyilkosság?

Nem tekintem gyilkosságnak a korai abortuszt. Menet közben folyamatosan válik emberré, így nehéz megmondani, honnan ember, de amíg babszem méretű, nem érzem annak.

A vírusok anyagai a mi dns-ünkben is megtalálhatóak. Lehet, nem pont a HPV, hanem mások, akiket idővel a sok változás megszelídített/neutralizált, de vírus eredetű dns szakaszaink bőséggel vannak.

És nem tisztességes gyilkosságnak nevezni egy sejtcsomó kivételét, amire sok esetben szükség van. Egyáltalán nem tisztességes önvádat ültetni az emberekbe olyan dolgokkal kapcsolatban, amikben nincs sok választásuk.
@Lángharcos: Mi az a parazita iker? Hülye vagyok a biológiához. (OK, sejtem, arról lehet szó, hogy az ikrek egyikét el kell pusztítani, különben mindkettő elpusztul.)

A HeLa sejteknél már a kromoszómaszám sem azonos az emberével, így ez egészen más eset, mint a DNS-ünkben megtalálható vírustöredékek. Mint írtam, a HeLa sejtből soha nem lesz ember, az embrióból pedig lesz, ha nem ölik meg. De ez nem lényeges, nem akarok belekötni egy ex has kiválasztott példádba. Elismerem, eddig soha nem hallottam róluk, de most elolvastam a szócikket. :)

Lehet arra hivatkozni, hogy még nem ember. De az lesz, ha nem ölik meg. Lehet arra is hivatkozni, hogy nincs tudata, na de honnan is vagyunk ebben olyan biztosak? Attól, hogy később nincs emlékünk abból az időszakból, még nem jelenti, hogy pl. a 10-11-12 hetes magzatnak nincs valami primitív tudata, vagy legalábbis nem érez pl. fájdalmat. (Lehet, hogy egy 12 hetes magzatnál már mérhetők EEG-hullámok, nem tudom.) Retrográd amnézia esetén sem emlékszel pl. egy balesetet megelőző pár másodpercre, de azt nem vitathatod, hogy abban a rövid időben is tudatos lény voltál, ami később kiesett az emlékezetedből. Manapság már nem hagyják meghalni a klinikai halálba vagy kómába jutott (persze nem agyhalott) embert, holott technikailag ő is csak egy sejtcsomó.

"Egyáltalán nem tisztességes önvádat ültetni az emberekbe olyan dolgokkal kapcsolatban, amikben nincs sok választásuk."

Eszem ágában sincs ezt tenni. Csak jónak tartanám, ha az abortusz előtt minden nő teljesen, minden szépítgetés és elhallgatás nélkül tudatában lenne, mi is az, amit tesz, mert így talán felelősebben dönthet.
@Lángharcos:

"de amíg babszem méretű, nem érzem annak."

A 12 hetes magzat már bőven nem babszem méretű.
süti beállítások módosítása