Tegnap délután, az állami ünnepségnek álcázott Fidesz-, valamint a többi szokásos pártrendezvény lejártával valódi, részben sem fizetett tömeg gyűlt össze az Erzsébet-híd pesti hídfőjénél Budapesten.

A megmozdulást szervező „Egymillióan a sajtószabadságért” Facebook csoport elsősorban az új médiatörvény elleni civil, azaz pártoktól független demonstrációra hívta az embereket. A március 15-i már a harmadik megmozdulás volt a médiatörvény elleni tiltakozás miatt verbuválódott civil csoport szervezésében.

Az összegyűlt több tízezezres tömegnek szerencséje volt. A négy napos szünet végére kiteljesedett a tavasz, az Astoriától a hídig lezárt, kivételesen nem autópályaként funkcionáló Kossuth Lajos utcán végigsütött a nap, s a fellépők és a résztvevők jó hangulatban idézhették fel a 1848-as forradalom egyik legfőbb értékét, a sajtószabadságot. Ráadásul a jelenlegi kormány nem a Gyurcsányi-módszert (rendőrnek öltözött, maszkos verőlegényekkel szétveretés, ha valaki nem emlékszik) választotta az ellenkező véleményűek féken tartására, hanem a véleményformálás minden területén megjelenő túlsúlyát, ami legalább nem a testi épségre veszélyes.
A rendezvény túllépett a sajtószabadság témakörén: az elhangzott beszédek reagáltak olyan aktuális témákra is, mint a kormány törekvései egy oktrojált alkotmány létrehozására, vagy a gyöngyöspatai ex lex állapot elviselhetetlensége. Az, hogy március 15-én ezen a tüntetésen vettek részt a legtöbben a fővárosban tartott rendezvények közül, azt jelenti, hogy a kormánnyal egyet nem értőket, a szélsőjobbon kívül, nem képviseli hiteles politikai erő.
 
A „hideg polgárháború” ránk erőltetett és mesterségesen fenntartott retorikájából kiszakadni akarók, akik azt gondolják, érvényesen lehet kritikát megfogalmazni kormánnyal szemben anélkül, hogy az kizárólag zsigeri Orbán-fóbiából táplálkozna, vagy anélkül hogy, az MSZP és az SZDSZ bármilyen formában való visszatérését szeretnék a hatalomba, ma nem kapnak politikai képviseletet. Sem a Parlamentben, sem azon kívül nincs olyan párt amely erre törekedne, pedig igény, az úgy tűnik, volna rá.
 
Bár 2010-ben jogos volt az igény a jogállam megbomlott szövetének helyreállítására, mára világossá vált, hogy a választópolgárok egyharmada bizalmából aláírt biankó csekket, ami kétharmados parlamenti felhatalmazást hozott a jelenlegi kormányerőknek, ők nem ennek az igénynek a kielégítésére használják. A Fidesz  nem tudott vagy nem akart élni a történelmi eséllyel, hogy valóban széles társadalmi támogatást maga mögött tudó szabályokat alkosson.
 
A Fidesz saját korábbi elveivel fordul szembe, a pluralitásba vetett hit és a társadalmi kontroll kiszélesítése helyett a lehető legnagyobb mértékű centralizációra törekszik. Az ilyen mértékben központosított hatalmi struktúrák kőbe (Alkotmányba, médiatörvénybe) véséséről azonban még a legjobb szándékot feltételezve is elmondható, hogy megteremti az utat a jogállam további lebontásához. Nem járható út, hogy hatalmi döntés helyettesítse a vitát, bármilyen bölcs döntés legyen is az. Ráadásul a kormány a rend és stabilitás helyreállításának leple alatt egy letűnt világ iránti nosztalgiáját próbálja ráerőltetni a társadalomra.
 
A magyar társadalom azonban, úgy tűnik, ismét bebizonyítja, hogy hiába bármilyen törekvés a mindenkori kormányzó erő részéről a vélemény vagy a hatalom monopolizálására, a történelem tanulságait nem hajlandó elfelejteni.
 
Az, hogy a rendszerváltás utáni időszak legnagyobb pártfüggetlen megmozdulását hozták létre saját és közösségük sorsáért felelősen gondolkodó magánemberek, megmutatta, hogy a politika nem a politikai elit játékszere, mert ha sokan nem érzik magukat képviselve, akkor igenis hajlandóak kiállni magukért, és nem homokba dugni a fejüket. Ha a parlamenti többség ezt nem veszi észre, ha nem azt a munkát végzik amire felhatalmazást kaptak, hanem továbbra is minden szabály átírására törekszenek, anélkül hogy széles körű konszenzus lenne mögötte, akkor a kritikus tömeg következő tavasszal ennél csak nagyobb lesz.

fotó: index.hu