Legyen-e Peking tér a Moszkva térből?

2011.09.06. 11:45 baum

Van néhány honfitársunk, akik úgy gondolták Tarlós polgármester úr a közgyűléssel a háta mögött kicsit elkapkodta a Moszkva tér átnevezését Széll Kálmán térre. 1951-ben a szovjetbarát városvezetés adta a Moszkva nevet, behódolva az idők szavának, ezzel is kifejezve függésünket a keleti világhatalomtól. Orbán Viktor idén tavasszal úgy fogalmazott, hogy szövetségesei lettünk a Kínai Népköztársaságnak, ami a gazdasági együttműködésen túl, nyilván a közös gyökerekből és a demokráciafelfogásból fakad, legalábbis ezt lehetett kivenni az utóbbi fél évszázadra vonatkozó szavaiból - „az elmúlt hatvan év és az, hogy hasonlóan gondolkodunk a jövőről, csak megerősítette ezeket.” – mondta. Kína utolsó 60 éve Tienanmen terestül, Tibetestűl, emberjogistúl hihetetlen módon kompatibilis egy nemrégiben csatlakozott Európa Uniós köztársaság normáihoz, való igaz.

Lelkes önkéntesek ma hajnalra virradóan érezték, hogy a nemzeti együttműködés szellemében követniük kell spirituális vezérüket és megelőzvén korukat (mintegy másfél-két évvel) önnön kezükkel nevezték át a korábban Moszkva, korábban Széll Kálmán teret Peking térré.

Legyünk az első kínai gyarmat az Európa Unióban! Hajrá Magyarorszg, hajrá magyarok!

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr193206209

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A szocik ajándéka Magyarországnak 2011.09.25. 13:46:32

Avagy miért két egymást kizáró fogalom az “MSZP” és a “jövő”, és miért ünnepelhet emiatt mindenki szerte e hazában....

Trackback: A szocik ajándéka Magyarországnak 2011.09.25. 13:46:32

Avagy miért két egymást kizáró fogalom az “MSZP” és a “jövő”, és miért ünnepelhet emiatt mindenki szerte e hazában....

Trackback: Orbán és a hazugság 2011.09.06. 17:16:54

Fidesz mindig is keresztény, hazafias, családközpontú párt volt és lesz. Ja, és persze hazug is. Ezt persze nem én mondom, hogy hazug, pláne, hogy hazafias, meg keresztény! Hisz hogy jövök én ahhoz, pláne lenyomozható magyar ip-cím mögül hogy jövök. Ne...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

@IGe: II. János Pál a délszláv háborúra bujtott fel??
Jó, utálod a katolikusokat, utálod a pápát, (szerintem magadat utálod a leginkább, és méltán)de legalább tények alapján gyalázkodj!
@fehso2: Nem kell tennunk ellene, nem arra celoztam hogy moralis hoskent, peldat kene mutatnunk emberijogokbol Kinanak.

Egyszeruen csak nem kene baratkozni, dorgolozni veluk, es nem kene az lakossagot kiszolgaltatni kinai allami hitelezoknek.

Nagyon nem kene.
@Idet:

Karol Józef Wojtyła háborús uszító?

"A pápa tervelte ki és rendelte meg a balkáni népirtásokat, állítja Vojiszlav Seselj. A népirtással vádolt szerb csetnikvezér büntetés terhe mellett idézné Hágába az egyházfőt...."

Ebben az állításban több minden összecseng, sok más egyéb dologgal. Csak nagyon tömören felvetek néhány gondolatot:

"Robert Hutchison nem tartja véletlennek, hogy II. János Pál pápa 1995 júliusában Bosznia védelmét az „igazságos háború” katolikus tanával indokolta meg. Abban az időben a szerb agresszió azzal a veszéllyel járt, hogy Bosznia, amely a világ addigi legvilágiasabb iszlám országa, radikálisan muzulmán állammá válik. A pápa így készítette elő a NATO-bombázás erkölcsi alapját, s ezzel menthetővé vált a térségben a keresztény –„puha” iszlám modell."

Wojtyła Nobel-békedijra való jelölésére adott válasz is több, mint egy jelzés volt. Abban az évben egy muzulmán embernek ítélték oda.

Hágába idézné a pápát Seselj
II. János Pál, a Terminátor

vilagnezet.blog.hu/2007/06/11/karol_jozef_wojty_a_haborus_uszito
Pedig korábban pont a magyaroknak (Osztrák-Magyar Monarchia ) volt kínai gyarmata.

falanszter.blog.hu/2011/01/19/az_osztrak_magyar_monarchia_kinai_gyarmata
@mement:

Egyrészt van szuperhatalom, nagyhatalom, regionális nagyhatalom, etc. Jelenleg az egyetlen szuperhatalom az USA. A következő 10-20 évben (ehhez többek között kell olyan potenciál is, hogy 48 órán belül bárhol tudjon bombázni) Kínai, reUSSR, Brazília, India juthat el, valamint a talán diplomáciailag és katonailag egységesülő Európa. Muszlim kalifátust nem tudom hol szeretnél kialakítani, mert azok jobbára egymást szeretik gyilkolászni. A pánarab mozgalom megbukott, ők meg azzal vannak elfoglalva, hogy Mohamednek hol vannak az örökösei.

Kína, ha ránézel a térképre (visszanyalt a fagyi) láthatod, hogy a befolyásolási övezete, amelyeket 10-20 éven belül akár el is foglalhat, nem Európában van. Majd ha Tajvant behúzza, elkezdhetünk zsizsegni, de egyelőre attól is messze vannak.

A "fölösleges" benyalásról meg kábé minden józanul gondolkodó európai politikusnak más a véleménye. Jelenleg nem a "magától értetődő" szövetségi rendszerünkben kell forrásokat találni, mert mindenki forráshiánnyal küszködik az atlanti világban. Nem olyan bonyolult dolog ez...

Ráadásul egy gazdasági együttműködéstől nem is omlik össze a nyugati világ. :)
@fehso2: Most meg, ugye, ez a fránya kapcsolat Kadhafi meg a CIA meg a MI6 között... még bérkínzásra is küldtek Kadhafiéknak alanyyokat.
Egyetértek.
Kína az Kína, amúgy a kultúrájuk csodálatos, és igazában lenne mit tanulni tőlük.
Ha valaki tud olyan jól angolul, Jiang Rong könyvét, a "Wolftotem"-et kellene elolvasni, abból a régi és a mai Kínáról is sok minden megtudható.
"pay no attention to what I say to get elected" - by Viktor Orbán

Szégyellem bevallani, hogy az előző választáson rájuk szavaztam, mert azt hittem ez a legkisebb rossz.
Tanulság: nem kell minden áron szavazni vagy csatlakozni kell a szavazz fasszal mozgalomhoz.
Széll Kálmánnál még a Moszkva tér is jobb volt. A Peking tér elnevezés meg mindkettőnél aktuálisabb.
Legyen inkább egyszerűen az "Elvtelen magyar seggnyalás tere". És egy forgatható táblával oldják meg a tér nevét, minden szélirányváltáskor a megfelelő irányba forduljon. Középre meg egy nagy Széll-kakast állítsanak fel, ami átvedlik szélturullá, ha éppen a Jobbik erősebb azon a héten a közvélemény kutatóknál.
@Maisie MacKenzie: Igen, igen:-) Buták ám a kaotikusok:-)
@mement: morális hősként?

Szerinted, ha morális hősök lennénk, nem szarná le Kína, az EU nagy része, az Usa és még ki tudja?
Egyszerűen nincs értelme (sajnos). Tényleg sajnos, de nincs értelme! Legyen önkritikánk! Kicsik vagyunk, és nem mi irányítjuk a dolgokat.
@IGe: Ja, hogy Seselj mondta? Az más.
Hutchinson könyve nem teljesen mérvadó, ami a kultúrák összecsapásának elméletét illeti. A pápra vonatkozó kitételek pedig csak találgatások, közvetett bizonyíték. Egyetlen bíróság sem fogadná el.
@Idet:

Szerintem te se foglalkozz IGével. Őrült beszéd, de rendszer sincs benne. Legközelebb majd azzal jön, hogy Bush egy ufó és leszállópályát épít Afganisztában, azért kellett megtámadnia. :)
@Idet: Nincs is rá szükség, mert rá nem sokára bolondok napján azaz április elsején beadta a kulcsot. Távozott az ő bibliai SátánIstenéhez. (ja hogy még ezt is eltolták egy nappal, na az is több volt mint humoros)
@Idet: Vagy az USA foglyok kínzása Guantanamon. Civilek gond nélküli lelövése helikopterről...stb.
@alpaca: Szerintem elkoveted a kenyelmessegeben elpuhult nyugati ember hibajat, mikor ala becsulsz letezo fenyegeteseket, Kinat, az ehsegtol, haboruktol, vizhianytol acel kemenyre edzett arabokat, akik raadasul egyre `muveltebbek`, celtudatosabbak.

Felre ertetel, EN biztosan nem akarok egy zaszlo alatt egyesult arab regiot:) Ezert is jo hogy Izrael folyamatosan feszkelodik, mert igy megosztja a muszlim vilagot, nyugat barat es izrael ellenes muszlimokra.

Oroszorszag bar jelenleg meg inkabb a 80 evek haditechjet kepviseli, (sok esetben persze modernizalva) is kepes lenne fegyveres intervenciot eszkozolni a vilag barmely pontjan 24 oran belul(ha nem 12). A katonai ereje mar megvan a superhatalmi pozicijohoz. Kinanak ugy szinten.

Egy kolcsonos gazdasagi egyuttmukodes udvozlendo dolog lehetne Kinaval, de meg akkor is magyarazni, bizonyitani kene (nem ugy ahogy OV es a kabinete, hogy egyszer csak a nyakunkra basszak, nesztek nemzetileg egyutmukodve kinai hitel), de ez egy olyan alku, ahol kina hitelez MO nak, ezzel minket fuggesi helyzetbe hozva.
@fehso2: De azt meg megvalaszthtjuk, hogy a vilag melyik reszehez szeretnenk tartozni, a diktatorikus kelethez, vagy a komformista nyugathoz. Hogy melyik eletkepesebb, azt nem lehet megjosolni.

Sok kritikam van a nyugattal kapcsolatban, de en oket valasztom.
Ez az én ötletem volt, ellopták:

Kicsi Kacsa 2011.08.29. 14:08:24
@kacor kiraly: még a végén megérjük, hogy átnevezik ismét. Ahogy a dolgok alakulnak, lesz ez még Peking tér is....

varosjaro.blog.hu/2011/07/14/remrom#comments
@Idet: ő Hutchinsont írt, akire te gondolsz, az meg Huntington...

Šešelj meg egy őrült, meg kell nézni a könyvei címét:
Vatikán, a Sátán fő fészke - Belgrád 2006
Angol buzi fingadék - Tony Blair - Belgrád 2006
A szerb nacionalizmus ideológiája - Újvidék 2006
Az ördög inasa, II. János Pál pápa - Belgrád 2005
Védelmi tanú Slobodan Milošević hágai bírságában - Kragujevac 2005

---

A Peking tér elnevezés aktuálisabb bármelyik eddigi ötletnél (Széll Kálmán, Moszkva).
De a kínaiak kb. leszarják, hogy milyen nevet adunk egy kis picsa térnek, őket a pénz és a termelés érdekli, nem az ilyen formaságok, körbenyalások.
@bubo cupropenis: Nagyonbocsi, de a munkahelyemről kommentezek, és ez rosszat tesz az agyamnak...
@mement: Elvileg egyetértek, de gazdaságilag a nyugat is nagyon közelit Kínához. Ezt tesszük mi is. Ettől még mi ugyanúgy nyugati értékeket vallunk.
már bontják a Nagy Fal – magyar-kínai határon húzódó – ötvenméteres szakaszát; a teljes lebontással megvárják, míg Magyarország Bhután bekebelezi Indiát, Nepált, stb...
@bubo cupropenis: Jajahhh:-) II. JánosPali is éppen ugyan olyan őrült volt. Csak ha egy embernek van téveszméi, akkor az bolond, ha többnek, akkor az vallás.
@CsárliFirpó:
Tudod egy agyagbányát elnevezni egy volt pénzügyminiszterről, nem épp dicsérő. De persze neked lebeghet narancsköd a szemed előtt, de ne az ilyen nulla értelmű dolgok miatt örömködjél. Képzeld a helyieket nem zavarta Moszkva tér.
@Fatal Error! System Halted!: Ezt Tarlósra és Orbánra értette, most minek veszed magadra? Mindketten az SZDSZ csöcsén nőttek fel.
@mement:

Sejtetések helyett tényeket kérek!

1, Milyen fenyegetést jelent Kína Európára? Az az állam, amelyik 2 perc alatt összerogyna, ha megszűnne a nemzetközi kereskedelem?

2, Acélkemény arabok? Hol? A vallásháborúktól sújtott síiták és szunniták benne a kismillió alirányzattal, az arabok, perzsák, fekete-afrikaiak, satöbbi majd hirtelen egységes fenyegetést fog jelenteni? Esély sincs rá. Vallási alapon sem létezik a pánarabizmus!

3, Katonai intervenció a világ bármely pontján 48 óra alatt? Ne viccelődjünk!

4, Az, hogy több piacról is tudunk már hitelt szerezni nem pont a függetlenségünket növelte?
@alpaca: Te csak es kizarolag tisztan katonai vagy fizikai fenyegeskent ertelmezed azt amikorm azt allitom Kina fenyegeti az ertekeinket.

Az allam amelyik 2 perc alat visszall tervgazdalkodasra, elemiszerjegyezesre, `szukseg` allapotra.

2. Majd ha jartal arab teruleten, ezt ujra megbeszeljuk.

3. Ez ma mar nem teljesitmeny, szinte alap.

4. Az attol fugg, cserbe mit adunk, mit varnak, es mennyire valunk befolyasolhatova.
@mement:

1, Nem áll vissza, mert nincs érdekében. Kína sikeres exportalapú kapitalista gazdaságpolitikát folytat. 10-20 évig még Tájvánnak sem kell fosnia tőlük.

2, Ókori Görögországban sem jártam, mégis elég sokat tudok róla! Hogy lehet ez? Illetve, azért mert egyszer egy csoportos utazás keretében kijutottál Egyiptomba rögtön szakértő lettél? Legalább érvelj, bitte, ne fölényeskedj!

3, Ahamm, szerinted Líbia kapcsán mennyi idő volt odajuttatni a technikát, kipakolni, felkészülni és bevetésre indulni? Korlátozottan lehet már csapást mérni néhány környéken (12-24 óra) állomásozó cirkáló-rakétával rendelkező egységgel, de maga a célpontok beazonosítása, etc. minimum egy napot vesz igénybe. Free google!

4, Miért mit adtunk? Te tudsz valamit, amit én nem?
@Kicsi Kacsa: Feljegyeztük, nemsokára indulunk önért.
@alpaca: "1, Nem áll vissza, mert nincs érdekében. Kína sikeres exportalapú kapitalista gazdaságpolitikát folytat." - az tervgazdasag testverem. nem olyan hulyen csinaljak mint az oroszok annak idejen, de az allam mindenhol ott van. A legsikeresebb kinai cegek mind allami befolyas alatt vannak, az allami bankok nyaklo nelkul hitelezik az allami cegeket es az onkormanyzatokat.
@CsárliFirpó: "amit most végre visszaállítottak eredeti nevére. "

..feszengtél is nagyon amiért nap mint nap..mint nap a moszkva tér elnevezéssel kellett szembesülnöd igaz?...
@alpaca: 1. Egy lehetsehes esetrol beszeltunk, ha megroppana kina kulkereskedelme, az allam nem omlana ossze, mint ahogy gondolod.

2.Neked az arabok vallasukban megosztott elszigetelt nepek sokasaga. Nem igy van, nem igy mukodnek, nagyon komoly torekveseket tesznek masnem reszleges egyesulesre, es ideologiaban nem vallasra hanem kozos erdekekre helyezik a hangsulyt ezen iranyvonal szoszoli. Ami hatraltatja jelenleg ezt a torekvest, az Izrael, es az USA terseg megoszto politikaja.

3 HAHA:DDD. Seperc allat elindultak az egysegek es helyszinen voltak, mire a dontes veglegesen megszuletett. Ha visszamlekszel, nem a hadvezetesek reszerol volt a toketlenkedes, hanem az ENSZ BT es Oroszorszag `kritikai`, ami nyilvanvaloan arrol szolt, hogy eszak A. Europai (deli) befolyasi ovezet, es van olajkitermelese.
@esoutankoponyeg:
Nekem is tettszik,nem is olyan vicces!
@pirosfeherzoldezamagyarfold:

Testvérem! Kínában a legsikeresebb szektorok már rég nem állami tulajdonban vannak. Nem is ők hozták létre. Szép is lenne, ha egy japán hi-tech chipgyártó cégnek a KB jelölné ki a vezérigazgatóját. Szal' Kína húzóágazataiban már rég nincs tervgazdaság. Önkormányzatok meg egyáltalán nincsenek :)
@alpaca: 4. allampapit piacon kinai allami befektetok fognak megjelenni, ami azt jelenti hogy a kinai allam kozvetlen akarata megjelenik a gazdasagunkban.

Mekkora hulyeseg azt mondani hogy kina kapitalista gazdasagpolitikat folytat, ott ahol gazdasagi egysegeket nem tualjdonolhat maganszemely...
@alpaca: Ahham, mert valoszinu hogy nem vegtelenul lojalis, es elkotelezett, ellenorzott, kiskinaiak vezetik a allam huzagazatanak cegeit:D
leszarom pekinget, kínát, moszkvát, széllkálmánt, tarlóst, orbánt, gyurcsányt, a seggnyaló droidokat, a svejcifrankot, az ajrót, a szlovákrencámot, a gazdasági szabadságharcot, a sallert, a kokit, a pártpropagandát, a zolimpiát, a "ne a zemberekkel fizettessék meg"-et,
szomorú hogy ilyen faszságokkal törődnek a senkiházi "politikusaink" hogy mi a fasz a neve egy koszos térnek....leszarom!
élhető országot akarok, szeretnék!
álmodozom....
@mement:

1, Kínában magánszemély nem tulajdonolhat gazdasági alegységet?!!! Barátom, te lemaradtál egy pár brosúrával!
2, Állampapír vásárlással hogy jelenik meg a közvetlen akarat?
3, A nagy állami behemótokat nyilván az elftársak vezetik (érdekes, hogy a kínai elvtársak nem értik a kapitalizmust, de a magyar elvtársak igen :D), de Kínában már rég nem ezek a húzóágazatok. Nézd csak meg a Forbes listáját!
@mement: "gazdasagi egysegeket nem tualjdonolhat maganszemely" ezt hogy érted?
@alpaca: Kínában rengeteg állami projekt van, amiről Európában jóval kevesebbet tudunk, mint az exportra gyártó gyárakról... elég csak az ambíciózus űrkutatási tervekre gondolni.
@mement:

Az a secperc három és fél nap volt, az amerikaiak részéről! Mire az AWACS gépeket áthozták Afganisztánból már elment másfél nap. Az első amerikai csapásmérés 23.-án történt Líbiában, miközben 19-én vágtak bele a misszióba!
Remélem azt, hogy a spanyolok hamar odaértek (térkép), azt nem az amerikai intervenciós képesség javára írod :D
ZSENIÁLIS Gratula!!!!!!
@alpaca: pedig legy eros igy van. a hatterbol a part iranyitja oket. pl.: A baidu, a kinai google, alapitoja egyutt enekelt a tobbi fonokkel a part 90 eves evfordulojan mozgalmi dalokat es a cenzurat is fontosnak tartja. Helyi onkormanyzatok pedig vannak. Szerinted kik iranyitjak a helyi ugyeket?
@Martian:

Persze, van állami high-tech is rengeteg, nemcsak az űrkutatás. Elég csak a nemrég nekikezdett katonai modernizálásra gondolni. De a ZTE és a HUWEI sem "teljesen" piaci, ugyanakkor a világ high-tech vállalatainak jelentős része Kínában gyárt és ennek köszönhető, hogy ők is versenyképesek lettek. Illetve az ipari kémkedésnek :)
@pirosfeherzoldezamagyarfold:

Remélem a kínai információs szabadság állapotából következő baidu vezetésből nem akarsz levonni általános következtetést a Kínában gyártósorral bíró összes jelentős külföldi high-tech vállalat tulajdonjogára :)
Az egészben a legérdekesebb, hogy nem a Moszkva teret nevezték át, amit logikus lett volna, hanem miután levedlette gúnynevét, és végre újra felvette Széll Kálmán nevét, őt gyalázták meg.

A másik, hogy tetszik a Kína gyarmata megfogalmazás. Ezek szerint most nem vagyunk gyarmat? Pedig én úgy látom. Modern kori gyarmatosítás folyik itt hosszú évtizedek óta már.
@Kicsi Kacsa: nem ellopták az ötletedet, hanem megvalósították! Egyébként tudod-e, hogy azok a kis piros lézerfények, amik körülötted cikáznak honnan jönnek?:)
Akkor mostantól, ha valami népünk pártja és vezére ellen szól, az csak a jobb oldali sávban, blog bejegyzésben fog esetleg megjelenni? Ezt az indexes tulaj tényleg komolyan gondolja?

Egyébként grat a készítőknek. Még sok ilyet.
Tény: Kína gazdaságilag erős nagyhatalom.
Tény: A fél világ tartozik Kínának.
Tény: Figyelembe véve a lehetőségeit, Kína évek óta azzal küzd, hogy lehetőleg ne tűnjön elefántnak a porcelánboltban, semmiféle tekintetben. Pedig az. Pragmatikus ország, mély múlttal.

DE!

Mégis, mi a bánatos tevetüdőt küzd az Orbán kurzus azzal, hogy stratégiai partnernek tüntesse fel Kínát, amikor Magyarország TELJES lakossága kisebb, mint Peking népessége?

Oboázhatunk még egy darabig a kínai hangszeren, -el is kötelezhetjük magunkat-, azonban, az EU-n belül, ez egy kicsit fals hang lesz a zenekarban...

Pláne, úgy, hogy a hangmester többnyire vagy Német, vagy Francia...
Ismét támadunk a háttérből!

Ilyen apróbb partizán akciókkal. Aztán ha megérkezik a csekk Tel-Avivból, leszünk még bátrabbak is.
@barkacs:

Miért? Hol kéne megjelennie egy blognak, ha nem a blogsávban? A többi hol jelenik meg?
@CsárliFirpó: Attól az még szellemes, hogy neked nem tetszik.
Mi a gond ezzel? Csináltak egy viccet,'oszt ennyi.
IGE blogja meg nem is olyan rossz-legalább érdekes.
@alpaca: nekem mindegy, gondolj amit akarsz. szinte barmelyik kinai cegre rakeresel az alapito felmenoi kozott mao harcostarsaira akadsz majd. kina kapitalista gazdasagpolitikat folytat :)))))))))))))).

tudsz olyan ceget ami fuggetlen a parttol?
Nem lett volna jobb, ha inkább elmennek sörözni? Szánalmas.
@pirosfeherzoldezamagyarfold:

Öreg! Tessék! Lenovo és Liu Chuanzhi! Akadémikus, kutató, 1994-től tőzsdén vannak a cég részvényei. Az egész cég története pont ellentmond a végletesen buta felfogásodnak a kínai gazdaságpolitikáról!
De itt van Yuanqing Yang! Ő hol harcostársa, rokona Mao-nak? Na, mindegy...
@SZDSZPistike: "Aztán ha megérkezik a csekk Tel-Avivból, leszünk még bátrabbak is."

Mesélj Pistike, mi lesz, ha bátrabbak lesztek?;)
Kínát úgy alapvetően nem érdekli mi van a Mennyei birodalom határain kívül. (Hagyományosan persze ideveszik még olyakor indokínát.)
Ebből fakadóan Kínát nem érdekli az USA sem. Max annyiban hogy az USA ne pofázzon bele Kína ügyeibe.
Európa pedig... Onnan nézve egy említésre se méltó nyúlfarok Ázsia seggén.
Kínai némi nyugatias megingás után 1911-1950 szépen visszatalált a hagyományos kormányzati modelljéhez. Amit lehet kommunistának nevezni, dehát ugye nem az. Ez szimpla mandarinuralom. Csak a császárt most főtitkárnak nevezik...

Ezek után pedig, aki olyat talál mondani hogy Magyarország Kína "szövetségese", az súlyos önértékelési zavarban szenved. Kb mintha a bolha jelentené, hogy szövetséget kötött az oroszlánnal...
Gondolom ez a 4K a bukott balliberálisok új formációja annak elhitetésére, hogy ők "magyarok" illetve "civilek".

A judeokomcsi nem vész el, csak átalakul.
@Nathan D'Xantine:

Jópofák ezek a kényszeres, kisebbségi komplexusos bejegyzések. Jajj, az univerzum végtelen, a zacskós tej meg véges...

A kínai izolacionizmusról szóló fejtegetésed meg különösen vicces.
@alpaca: Ezek meg azok a tikpus felesleges bejegyzések... Tekintve hogy nem mondanak semmit.

Igen ez meg a felesleges válasz. Mert ilyennek minek? :-D
@IGe: "II.Keresztapuska teret sem ártana meghekkelni. Wojtyla ráadásul háborús felbujtó is volt nagyon sok újságíró szerint. Ja meg politikusok szerint is."

Anyád pedig pár szomszéd szerint sosem csinálta kettesben, az újságos szerint örülj, hogy nem ugatsz. Természetesen ez csak rosszindulatú pletyka.
"önkéntesek"
Tomcat volt önkéntes az ilyen akciókban, nem ezek.
Igen, legyen csak Peking tér! De hiányolom a tankokat! Kérek min 10 db. tankot a térre, teljes fegyverzetben.
@Vincenzo90: "Az egészben a legérdekesebb, hogy nem a Moszkva teret nevezték át, amit logikus lett volna, hanem miután levedlette gúnynevét, és végre újra felvette Széll Kálmán nevét, őt gyalázták meg."

kicsikomcsik nem báncsák a kedvenc városuk nevét
@Schindler Pistája: "Tökéletes meglátások.

Persze érthető az ifjúbolsik egyoldalú buzgalma, elvégre izrael gyarmatának aposztrofálni Magyarországot cúnya-cúnya antiszemétizmus lenne."

Vigyázz, mert népszava-cikket csinál belőled a vén hülye kertész!
@popocatepetl:

Akkor olvass tényfeltáró könyveket is. Maffiavezér volt a javából:

Paul L. Williams: A leleplezett Vatikán
"live and direct from the undercover empire..."
@barkacs: "Akkor mostantól, ha valami népünk pártja és vezére ellen szól, az csak a jobb oldali sávban, blog bejegyzésben fog esetleg megjelenni? Ezt az indexes tulaj tényleg komolyan gondolja? "

Kicsibogár, az egész index erről szól, mit szeretnél még, kilógjon a monitorról az asztalra?
@IGe: Azt hiszed, hogy idejössz polgárpukkasztani és akkor majd többen kattintanak a fos blogodra? Senkiházi tehetségtelen kis görcs.
@Nathan D'Xantine: abban nagyon is igazad van, hogy Kínának a kommunista címke csak egy ürügy volt, hogy visszatérjen a császárság berendezkedéséhez, hatalomgyakorlási hagyományaihoz a rövid köztársasági intermezzo után. A kínaiak vallása nem a kommunizmus, hanem a pénz, már sok-sok ezer éve. Ezt pár évtizedes komcsi kitérő csak ideiglenesen tudta elnyomni.
Ahogy a Szovjetunióban is tovább élt a vezető személyi kultusza, amit ezután már nem cárnak, hanem pártfőtitkárnak hívtak. Körmenetből lett május 1-i és győzelem napi felvonulás, ikonok helyett a párt vezéreinek képét emelték magasba.

Ahogy Magyarországon is teljesen mindegy, hogy királyság vagy népköztársaság volt, mindig is egy korrupt, kivagyi, frusztrált, provinciális koszfészek volt és az is maradt a rendszerváltás után is.
Itt a hatalomgyakorlás legnagyobb hagyománya az "urambátyámság". Elég elmenni egy bíróságra, rendőrkapitányságra, közigazgatás bármely hivatalába, közszféra cégeihez, mindenki mindenkinek a rokona, szeretője, lekötelezettje.

Kína nem katonailag igázza le a világot, hanem gazdaságilag. Persze a közvetlen környezetében fel fog lépni katonailag is, de elsősorban gazdaságilag fogja térdre kényszeríteni az ellenfeleit. Fog finanszírozni hozzá hű kormányokat, tanácsadókat és pénzt küld, épít, lekötelez. Afrikában, Latin-Amerikában ők az urak, csak Európából ez még nem látszik.
@alpaca: látom kaparsz rendesen, hogy véglegesítsenek a fehér házban. Petike, majd biztosan megdicsér.
Csak őszintén, ahogy a nagy vezért szokta volt. Ej, azok a mocskos imperialisták, megint keresztbe tesznek nekünk. Igaz-e?
@IGe: Lelepleztétek ti már a Rajk bandáját is...
@aeidennis:

Engem csak az érdekelne, hogy IGe alternatív univerzumában gőzgép hajtja-e a laptopját. Csípem a steampunkot, ha igen, átnéznék hozzá! :D
Jopofa ez a nehany lelkes humorista. :)
@alpaca: amugy az egyutt enekles uzenete egyszeru, aki nincs joba a parttal, az nem csinalhat uzletet. emberunk amerikaban tanult es alapitotta az uzletet, majd beallt a sorba. ez aztan a kapitalizmus.
@popocatepetl: Figyuzz csak te imádkozó sáska!!
Elmész te a picsába,2 értelmes szavad nincsen,nem tudsz érvelni,vitatkozni,csak komcsizni meg bolsizni.
Ha valaki meg lenáciz egyből hisztériás rohamot kapsz!
Ez itt nem a templom ahol az ájtatoskodásból,az emberek becsapásából meg lehet élni!
Imádkozzál a lúzer Istenedhez aki elbaszta az egészet,hogy csináljon egy normális világot.
@sulcus: Húzz a faszba online misére,mert nélküled nem kezdik el!
@pirosfeherzoldezamagyarfold:

Nagyon ráfixáltál erre az együtt éneklésre! Kár, hogy rajtad kívül ennek senki nem érti meg a jelentőségét és tízezernyi cikk, elemzés foglalkozik a sajátos kínai kapitalizmussal, miközben elég lenne azzal rövidre vágni a témát, hogy nincs ott semmi, hiszen együtt énekelnek. :D
@mement: már megint vörös zászlóval fogunk takarózni :) - csak nehogy szúrja majd a za alfelünket :)
@alpaca: Because the Chinese Academy of Sciences, a Chinese government agency, owns 65% of Legend Holdings, effectively the Chinese government owns about 27% of Lenovo and is the largest shareholder. (forras:wiki)

A nagy cegek alapitoinak a felmenoi kozott vannak mao harcostarsai. felmeno=szulok, nagyszulok. Yuanqing Yang igazgato, nem alapito.

buta vagy.
@pirosfeherzoldezamagyarfold:

Liu Chuanzhi alapította a Lenovót, sehol nem írtam, hogy Yuanqing alapította volna. Őt arra hoztam példának, hogy mennyire nincsenek már bekötve a topmenedzserek a pártba!
És kezd el sorolni a neveket, a harcostársakat, felmenőket, akik top cégeket irányítanak, alapítottak. Ne csak a bullshitet nyomd, mert ez így édeskevés! Buta meg a kedves anyukád, aki elfelejtett jó modorra tanítani!
@alpaca: a lenovo legnagyobb reszvenyese a kinai allam. mi nincs bekotve hova, te kreten. az idezett tulajdoni hanyad nem teny? ha rakeresel a kina leggazdagabb emberere, aki a papiruzletben van meglathatod kik voltak a szulei.
@pirosfeherzoldezamagyarfold:

Topmenedszerek az exportra termelő jelentős vállalatoknál már rég nincsenek bekötve a pártba, a kiválasztásuknál az elsődleges szempont a hozzáértés, mint azt a Lenovo vezetője, Yuanqing Yang is jól példázza. Nem pedig a pártkarrier vagy a rokoni, munkásmozgalmi kapcsolati háló! Bazdmeg ember, mi a faszért nem vagy képes felfogni két mondatot? Évi 9-15% gazdasági növekedést nem lehet pártkatonákkal, foxi-maxi levelezősökkel hozni! És akkor még nem is beszéltünk a Kínába befektető kismillió nemzetközi cégről, akik odavitték már a K+F-től kezdve mindent, nem csak az összeszerelő üzemet, mint a 80'-as, 90'-es években.
És ezzel én lezártam a veled való "eszmecserét", mert végtelen ciklusba kerültél! Tulajdonképpen semmi érdekem nem fűződik hozzá, hogy valós vagy akár egy kicsit is árnyaltabb képed legyen Kínáról, Kína gazdaságáról. A google számodra is ingyen van, majd ha lesz igényed rá egy kis tudással is felvértezed magadat!
Pekingben elek 4 eve, imadom. Kinai ember nem poltizal, ahogy en sem ha mar itt elek. Kurva jo hely... Legtobben boldogok es megelnek igy ugy. Ez a lenyeg. Magyarok allandoan politizalnak, hamar infarktust meg szelutest kapnak. Minek stresszelitek magatokat Orban Viktorral, akarkit valaszthattok az is egy korrupt banda lesz. Most akkor vagy belenyugodtok ebbe vagy pedig kicserelitek az osszes galerit, valasztasi torvenyekkel mindennel egyutt. Utobbi szinte lehetetlen a szabadabb amerikaban sem menne, szoval felesleges politizalni. Kinaban par lazado kissebbsegit kiveve senki nbem foglalkozik a politikaval, helyette a munkajat igyekszik jol csinalni, tamogatni a szuleit es szeretni a csaladjat. Szerintem ezek fontosabb dolgok. Mint politikaval bohockodni.
@sulcus: "Imádkozzál a lúzer Istenedhez aki elbaszta az egészet,hogy csináljon egy normális világot. "

Egyetlen dolgot baszott csak el, azt is 14 éve, amikor hagyta, hogy valami izé teherbe rakja anyádat, hogy aztán ideszarjon téged erre a világra. Bár valószínűleg célja volt vele, jó leszel üzemanyagnak valami rakétához.
@IGe: Kis görcs, zavar, hogy nem háborodott fel elég ember az erőlködős provokációidon, így még próbálkozol? Inkább menj valami kevésbé tetűhintás helyre, ott több embert fogsz idegesíteni!
@alpaca: "Bazdmeg ember, mi a faszért nem vagy képes felfogni két mondatot?" - mert nem tudod tenyekkel alatamasztani. a peldakent emlitett ceg legnagyobb reszvenyese a kinai allam.

"Évi 9-15% gazdasági növekedést nem lehet pártkatonákkal, foxi-maxi levelezősökkel hozni!"- a beruhazasok jelentos resze eszkoz beruhazas, aranya 50% folotti. nem eppen piacgazdasagi arany. a tokefelasznalas hatekonytalan, mert politikai dontesek eredemenye (=kozponti tervezes).

"És akkor még nem is beszéltünk a Kínába befektető kismillió nemzetközi cégről, akik odavitték már a K+F-től kezdve mindent, nem csak az összeszerelő üzemet, mint a 80'-as, 90'-es években.
" - az olcso munkaero miatt. ettol kapitalista kina?

ha mar a part szolamait nyomod, legalabb keszulj fel tenyekkel. tajekozatlan ostoba ember vagy.
@pirosfeherzoldezamagyarfold:

Na, látom folytatod a bullshittelést.
1, A pártszólamok kapcsán linkelnéd az eredetit? Ha egyszer ilyesmivel gyanúsítasz nem ártana valamivel alá is támasztani.
2, Nyugaton is nem egy óriáscég van, amelynek a többségi tulajdonosa az állam. Hát aztán, jelent ez valamit? Semmit.
3, "Beruházások jelentős része eszközberuházás". Nos, ezt így marha érdekes kijelenteni úgy ánblok' a teljes kínai gazdaságra, pláne, hogy sehol nem lelhető fel erről statisztikai adat. Gondolom a madarak röptéből szedted az információt! Amúgy meg a legkomolyabb k+f beruházások éppen Kínában folynak, a nem elhanyagolható gdp-jük egyre jelentősebb részét fektetik ebbe!
4, Sok minden ment oda az olcsó munkaerő miatt, valóban. Nahát, mennyire elmélyült a tudásod. Amúgy a munkaerő árának és a kapitalizmusnak nem sok köze van egymáshoz.
5, Üsd be a google-ba a capitalism és a china szavakat! Aztán olvass! Okosodj! És ne vitázz alapvető tényekkel!
Olyan jó, hogy ezek a lelkes izraelita fiatalemberek kicsit feldobják a szürke napjainkat a vicces kis tábláikkal! Külön örvendetes, hogy a HVG pont ott van amikor történik!
@popocatepetl: "Egyetlen dolgot baszott csak el Isten, azt is 14 éve, amikor hagyta, hogy valami izé teherbe rakja anyádat, hogy aztán ideszarjon téged erre a világra. Bár valószínűleg célja volt vele, jó leszel üzemanyagnak valami rakétához."

Igazi fennkölt keresztény gondolataidhoz gratulálok.
Holnap,de szerintem még ma menj el egyik pedofil csaló csuhás barátodhoz (aki az én adómból szlopálja a misebort és fizeti a kurváit)ő viszont egyetlen szolgáltatásáért sem ad számlát és nem adózik csak élősködik az olyan szellemi toprongyok jóvoltából ,mint te és gyónd meg amiket hazudozol.
@popocatepetl: Egyébként egy hívő nem beszél,nem ír így mint te.
Te pogányabb vagy nálam is,csak annyira gerinctelen,hogy nem mered felvállalni és benyalsz inkább a egyháznak mert most épp az a trendi.
@Belpo: Ez jó! Megvettem!

Sőt van ottan kínai étterem is. A Pekin lehet pekin-gi kacsát is enni! :)
@sulcus: Drága senkiházi kiskutya! Nehogy azt hidd, hogy felidegesítesz azzal, hogy az Egyházat szidod, mert egyáltalán nem érdekel. Az sem érdekel ha a kereszténységet szidod, kb annyira vagy zavaró, mint egy apró kis piszok a körmöm alatt - bár nem nagyon szokott lenni, mert a tetűhintás fajtáddal ellentétben mi fürdünk rendszeresen.
süti beállítások módosítása