Mire gyűjt az LMP?

2012.03.08. 08:02 baum

Immár néhány napja tart az LMP aláírásgyűjtése a lángoló tekintetű Vágó Gábor vezényletével. Egy hónap alatt mindösszesen 330.000 aláírást szeretnének összeszedni a 4+1 népszavazási kérdésüket támogatandó. Mihez is adjuk nevünket, címünket, aláírásunkat tulajdonképpen?

Elvileg már legalább három hónapja nekiállhattak volna a kampánynak, ám az LMP arra várt, hogy az ötödik kérdés, a megszerzett nyugdíjjogosultságokról szóló is zöld utat kapjon. Ez nem sikerült, ám az első négy kérdés ideje lejár lassan, bele kellett vágni a kampányba. A problémát az LMP úgy kívánja megoldani, hogy előzetes regisztrációt kér a többi kérdés aláírásával egyidőben, azzal a vicces szlogennel, hogy „Add meg az elérhetőségeid, és megkeresünk!” Majd mikor elkezdődhet az aláírásgyűjtés az utolsó kérdésre is, akkor újra jelentkeznek. Az biztos: ha összegyűlik a megfelelő számú aláírás, ha nem, az LMP mindenképpen profitálni fog azon a téren, hogy lesz egy széles adatbázisuk, ami majd jól fog jönni a kopogtatócédulák gyűjtésénél.

Bár Jávor Benedek frakcióvezető határozottan cáfolja, de csak nem tudjuk kiverni a fejünkből azt a gondolatot, hogy azért kellett a végletekig leszűkíteni az aláírásgyűjtésre szánt időt, mert az LMP így egyfajta ellenzéki összefogás zászlóhajója lehet. A megboldogult Ellenzéki Kerekasztal tervét pont Lehetmásék csáklyázták meg, ahol be kellett volna sorakozni a Szolidaritás és az MSZP mellé, így viszont idén tavasszal ők tematizálhatják a közvéleményt, és ha sikeres lesz az aláírásgyűjtés, akkor még egyfajta vezető szerepbe is kerülhetnek ellenzéki körökben. 

A kampány egyik fontos bástyája a direkt erre létrehozott Facebook-mozgalom. Az ötlet és a megvalósítás profi, van benne játék, interaktív, motiválva vannak a résztvevők, és nemkülönben lehetőséget ad, hogy az LMP az eddigi szervezetépítési amatörizmusát átlépje. Természetes szelekcióval kerülhetnek be új, lelkes arcok a rendszerbe.

Mikor lesz sikeres a népszavazás? Ez nagyban függ attól, hogy az üzenet eljut-e azokhoz a polgárokhoz is, akik nem egy virtuális térben élik mindennapjaikat, hanem teszem azt az offline dimenzióban léteznek, az LMP szava pedig nem jut el hozzájuk. Nehéz elképzelni, hogy ha meg is lesz a szükséges számú aláírás, és kiírják a referendumot, abban az esetben érvényes is lesz a népszavazás. Kisebbfajta csodának kellene bekövetkeznie, hogy a szavazópolgárok legalább fele részt vegyen. Az egyetlen, amiben a zöld párt bízhat, az, hogy a leadott igenek száma több lesz, mint a nemeké, mivel ez megtörheti a kormány forradalmi hevületét és arroganciáját.

Sajnos valahogy úgy alakult szeretett Abszurdisztánunk közélete, hogy népszavazásra nem lehet olyan konkrét, ráutaló kérdéseket feltenni, mint például, hogy húzzon-e a picsába Feri, vagy akár Viki. Trükközni kell, ahogy a Fidesz is tette a 300 forintos vizitdíj-szavazás kapcsán 2008-ban. Nos, a mostani LMP-s felvetések is ennek a jegyében állnak csak meg, de fordítsuk figyelmünket a konkrét kérdésekre. Az első három a munkavállalók jogairól, a negyedik a tankötelezettség korhatáráról, az ötödik pedig a megszerzett nyugdíjjogosultság visszavonhatatlanságáról szól. Maradjon 9 hónap az álláskeresési támogatás, a munkavállaló dönthessen arról, mikor vegye ki a szabiját, és ne lehessen vég nélküli próbaidőre kényszeríteni a dolgozót. A kérdések jogosak, de csak kapargatják a felszínt (mert mást nem is tehetnek) azügyben, hogy mi a tényleges baj az Új Munkatörvénykönyvvel. Vagyis arról van szó, ha a népnek kellően tele lesz a töke a kormánnyal, mikor szavazásra kerül a sor, akkor nyernek az igenek, ha meg nem, akkor nem.

Ennél kicsit bonyolultabb a negyedik kérdés, hogy visszaemeljék-e tankötelezettséget 16-ról 18 évre. Ez az a kérdés, amit jól kell kommunikálnia az LMP-nek. Látszólag egy kisebbség problémájáról van szó, de igazából sokkal többről. Ha marad a 16 év, annak az lesz a hozadéka, hogy nyílik az olló, a tehetséges, ám szegénysorban élő gyerekeknek még kevesebb esélyük lesz a kitörésre.

Eddig mondjuk 4-0 az LMP javára a mi olvasatunkban. Ám az ötödik kérdés egy akkora öngól, hogy elképzelni sem lehet nagyobbat. Az hagyján, hogy simán rá lehet húzni az LMP-re, hogy vissza akarja adni a kiemelt nyugdíjakat az arra rá nem szolgáló rendőröknek, határőröknek, de az igenek győzelme ebben a kérdésben teljesen esélytelen, hiszen alapvetően ütközik az emberek igazságérzetével. Még akkor is így van, ha persze meg lehet magyarázni, hogy a megszerzett jogok, meg az előre megbeszéltek alapján épített életpálya, meg satöbbi. A feudális hűbérrendszer sem közös megegyezéssel szűnt meg, tegyük hozzá, és ami sajnálatos, hogy hiába gondolja az LMP, hogy a jövőben persze már ne kapjanak kiemelt nyugdíjat az arra érdemtelenek, mégiscsak az fog megragadni sokakban, hogy népszavazást kezdeményeztek a visszaadásról.

Konklúzióként azt mondhatjuk, hogy buzdítunk mindenkit, hogy írja alá az ívet, ha meg majd odajutunk, akkor IGEN, IGEN, IGEN, IGEN és NEM sorrendet javaslunk.

Képek forrás: gyűjtés, ív.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr154295574

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.03.08. 14:18:01

A bejegyzésed bekerült a Mandiner blogajánlójába.

Trackback: Kétezer lengyel statiszta-tüntetőt hozat a kormány március 15-re 2012.03.08. 12:03:55

Az Orbán-kormány Lengyelországból importál kormánypárti tüntetőket a március 15-i állami ünnepségekre. A jelentkezők utaztatását a Gazeta Polska szervezi, felhívásában különvonatról, olcsó szállásról és jelképes összegű költségekről ír, a tüntetések sz...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

"Ha marad a 16 év, annak az lesz a hozadéka, hogy nyílik az olló, a tehetséges, ám szegénysorban élő gyerekeknek még kevesebb esélyük lesz a kitörésre."
Ezt gondoljuk már át még egyszer. A tehetséges, de szegény sorsú gyerek nyugodtan járhat tovább iskolába. Senki nem tiltja. És az iskolának sem lesz ellene kifogása. Ha a szülei nem látják be annak fontosságát, hogy tanuljon, akkor lép be a képbe a szociális munkás, aki jó esetben képes segíteni a jó döntés meghozatalában.
Ugyanakkor egy kezelhetetlen 16-18 éves gyerek, aki több évfolyamot bukott, szinte lehetetlenné tudja tenni a normális munkát az osztályban. Többek között számos, valóban tehetséges, szegény sorsú gyerek számára.
Véletlenül nem az lmp-nek volt egy gikszere az adatbázis építésével?
@dr lecsekkoltam: Pssszt! Ne gondolj már Te is rosszra, hogy is feltételezhetsz ilyen dolgokat???
Ez szörnyen demagóg kérdések, az még kicsit sem érdekli őket hogy ha nyer a népszavazás akkor honnan pótolják az emiatt kieső pénzt? Ezzel túl tesznek a fidesz hülyenépszavazásán is...

lehet baszogatni a munkaadót de akkor ne csodálkozzunk már hogy 10-15% között marad a munkanélküliség mert inkább Szlovákiába viszik a munkát. Kezdünk rátérüni az argentin útra...
ésszel igen, de elmondom, hogy mi volt 2008-ban: a vidéki öreg paraszt a vizitdíj miatt akart beszólni, a városi fiatal ficsúr meg a tandíj miatt. a FIDESZ meg a vidéki parasztoknak bemesélte, hogy egyformán KELL szavazni, a városiaknak meg, hogy szolidaritásért szolidaritás jár cserébe.

ez a populizmus, meg a demagógia. mindenkinek kell egy hívószó. több tízezer rendőr/nyugdíjas stb. van, és az pont több tízezer (százezer?) szavazat. és itt nem az ész számít, az egyértelmű, csakúgy, mint 2008-ban.
@dr lecsekkoltam: adatbazist mindig es kizarolag csak a fidesz epit...
:)
ha mas csinalja,akkor termeszetesen helyenvalo,demokratikus es satobbi...
:))))))
A tankötelesség kapcsán nem mondanék határozott igent. Ráadásul az itt felhozott érv sem áll meg, hiszen a 16 éves gyereket sem fogja senki arra kényszeríteni, hogy fejezze be tanulmányait. Legfeljebb a szülei, de ebben az esetben ők egy 18-as korhatár esetén sem támogatnák a további tanulmányokat.

Ráadásul komoly, operatív probléma a mai közép (és sajnos általános) iskolákban, hogy egy csomó túlkoros, SNI-s gyerek akadályozza a normális gyerekek oktatását (ill. sok esetben fizikailag is veszélyezteti a tanárokat/oktatókat), mert a tankötelezettség miatt kirúgni sem lehet őket még súlyos magatartási problémák esetén sem.
Még valami.

Szerintem az álláskeresési támogatásnak arányosnak kellene lennie a szolgálati idővel, vagyis hogy mennyit dolgozott valaki a munkanélkülivé válás előtt.
Mindenki arra gyűjt aláírást, amire akar.
Csak a selejttel van a probléma, őket meg nem kell nemhogy 16 fölött, de 14 fölött sem az iskolában tartani!

Én személy szerint nem szeretném, hogy a 14 éves gyerekem, egy 17-18 évessel legyen összezárva, csak azért mert nem lehet eltávolítani, egy bugyuta törvény miatt.

Az meg 100-szor ellett mondva, hogy aki tanulni akar, az 16 fölött is tanulhat, ezért senkit sem rúgnak ki.
@lavór: Mindenki arról mondja el a véleményét amiről akarja.
@lavór: arra gondolsz, ha az lmp hatalomra jut, már nem lehet?:)
@lavór: És ez faszság. Az lenne a szép ha kérdések mellet azt is elmagyaráznák az embereknek hogy akkor ők miből pótolnák a kiesett milliárdokat. Mert ugye még egy 8%os hiányt már nem nagyon élne túl az ország 80%os államadósság mellet. De ezt gondolom leszarja az lmp.
@ged:

Konkrétan nem erre gondoltam, de bármi lehet.
Furcsa dolog ez a munka törvénykönyve.
Sok ország küzd vele, hogy olyan jogai vannak a munkavállalóknak amelyek szinte lehetetlenné teszik a kirugását, ha alkalmatlan a munkára vagy csak simán lusta. Én magam is megküzdöttem ezzel, hónapokig készítettem elő egy nyilvánvalóan lógós emberem kirúgását, hogy jogilag támadhatatlan legyen. Nemrég hallottam, hogy a portugáloknál már a dolgozók többsége határozott idejű szerződéssel dolgoznak vagy vállalkozásba kényszerítik őket a munkavállalók.
Sajnálom, hogy nem fogják fel sokan, hogy a túlzott munkavállalói jogok a fenti eredményt hozzák. Nem lesznek bejelentett, határozatlan idejű szerződésű emberek. Ha könnyítik a munkaadó dolgát, könnyebben mer alkalmazni. Nevetséges, hogy ha tudja egy dolgozó, hogy ki fogják rúgni, mert szarul dolgozik, akkor simán elmegy táppénzre és akár fél évig is sivatja a céget. Kinek jó ez?
Nyilván nem lehet rabszolgát sem csinálni belőlük, de végre jó lenne ebben a kérdésben megtalálni a középutat.

18 éves bűnözőket ottartani 8.-ban teljesen elmebeteg ötlet. Semmi köze ennek a thetséges gyerekekhez. Analfabéta, erőszakos felnőttek ülnek sokhelyen a padokban.

A 40 éves nyugdíjas rendőrök pedig egyértelműen tarthatatlanok.
@morbi: A vizitdíj leszavazásánál is túléltük.
Csak akkor a szociknak, most meg a fidesznek kellene magyarázkodni, hogy miért nem jut máshova.
@morbi:

Az elmúlt 25 év nem a logikus gondolkodásról és nem a reális gazdaságpolitikáról szólt. Miből gondolod, hogy megértené a "hinni vágyó" publikum azt, amit szeretnél nekik kifejteni? Emellett alkotmányos joga bárkinek aláírást gyűjteni. Még...
@i.diot: Ugyanmár, baloldalon nem jellemző a kettős mérce :D
Írja alá az, akinek két anyja van... Szavazni pedig így kell: igen-nem-igen-nem-nem.
@dr lecsekkoltam: Véletlenül nem az összes parlamenti pártnak volt gikszere mindegyik választáson? A kopogtatócédula és az aláírásgyűjtés csak adatbázisépítésre való. Ezért nem törlik el és ezért csak az adatbázist építők kerülnek be a parlamentbe.
@==T==: @a sötétség seregeinek vezénylő tábornoka: @ged: Egyetértek veletek, a szegény tehetséges gyerek ugyanúgy tud tanulni 16-18 éves kora között, mint eddig, hiszen ingyenes marad a középiskola. Ha pedig nem fejezte be az általános iskolát 16 évesen, akkor mindenkinek jobb lesz, ha eltűnik az oktatási intézményekből.
@Kalmár:
Mint alkalmazott és nem munkaadó mondom, ott a pont, spanyolok is a munkavállaló szentsége miatt szívnak. Halmozva a hátrányt, nálunk van egy olyan szabály, hogy határozott idejű szerződés max. 3 alkalommal (vagy három éven belül? tudja a fene) köthető, utána automatikusan határozatlan idejűvé változik.

A munkanélküliek meg jól tudják, hogy nem volt azért olyan sürgős az álláskeresés, ha a járadék ketyegett. (Hányszor halottam az "egyelőre nem sietek, kipihenem az elmúlt x évet" szöveget....)

Mindenkinek szét kellene rúgni a seggét, aki osztogatni akar. Ilyen hülye ez az LMP is. Meg az a dolgozó is, amelyik mégis szavaz rá, pedig ha egy ingyenélőnek (40 éves nyugdíjasnak stb.)valaki pénzt akar adni, azt ő, a dolgozó ember fogja megfizetni.
AMit a fidesz csinált az ökör vizitdíjas és egyébb népszavazásokkal most az LMP viszi tovább. Ha valami minimális reformot elindítanak akkor valami demagóg populista párt rögtön lecsap.

Van pár ötletem még népszavazásra:
"Szeretne Ön kevesebb adót fizetni?"
"Szeretne-e 40 évesen nyugdíjba menni?"
"Szeretné ha rezsiköltsége (tökömtudja miből, ki fizetné?), felére csökkenne?"
"Szeretné-e ha minden sarkon húszezreseket osztogatna az állam"
"Szeretné-e ha a rohadék multi élelmiszerboltokban minden étel,ital,illatszer ingyen lenne?"

..stb.
@poszt:"Ha marad a 16 év, annak az lesz a hozadéka, hogy nyílik az olló, a tehetséges, ám szegénysorban élő gyerekeknek még kevesebb esélyük lesz a kitörésre."

Hozzá tehetnéd, hogy ez a "tehetséges, ám szegénysorban élő gyerek" mondjuk az általános iskola 7-eseként, 17 évesen terrorizálja az osztálytársait, és a tanárokat! A te példázatoddal szemben szerintem ez az életszerűbb eset! Ja, amúgy Rózsika bekaphatja, no nem az enyémet!;)
@nemzetikonyves:
tenyleg,errol el is feledkeztem...
:DDDD
@kb. kognitív disszonancia:
A munkanélküliek meg jól tudják, hogy nem volt azért olyan sürgős az álláskeresés, ha a járadék ketyegett. (Hányszor halottam az "egyelőre nem sietek, kipihenem az elmúlt x évet" szöveget....)

mostanában hallottad ezt a szöveget? és te voltál már munkanélküli?
@Kutchek:
ez a vizitdij cucc mar joparszor vegig lett ragva...
azzal ugye "csak" annyi volt a gond,hogy vegul is duplan fizettel,mert egyszer ugye vontak egyszer meg magadtol...

kb ugyanaz,mintha elmennel moziba,ahol megveszed a jegyet majd az ajtoban kozlik,hogy a szekert fizess meg parszaz kreditet,mert a jegy csak a film megtekintesere jogosit fel,a kenyelmes helyfoglalasra mar nem...
@i.diot:
Ennyi. Arról nem is beszélve, hogy a 2. kört is csak azokról szedték le a vizitdíjjal, akiről az elsőt is. C-k, nyugik menetesültek direktben vagy indirektben...
Az utolsó kérdés nem (csak) a rendőrök nyugdíjáról szól. Nekem arról szól, hogy a közel 4 millió forintos mnyp-i megtakarításommal mi lesz. Nyugodjak bele abba, hogy Orbánék elköltötték az államadósság csökkentésére, és kalap, vagy fellázadhatok ez ellen, és követelhetem vissza a pénzemet. Nem szeretném, ha ez a pénzem, a saját jövőbeli nyugdíjam odaveszne.
@kb. kognitív disszonancia: a legszélesebb jogok a német és a svéd munkaválallalókat illetik, ami Franciaországban van, az meg már egy vicc, 35 órás munkahét vagy két hónap szabadság. Tényleg, milyen romokban hever a sok léhűtő miatt ez a három ország.
@orient: ingyen sör, sajna nem engedték át
@Komikaze:
Igen, legutóbb egy álláskereső tréningen, komoly volt ;).
És igen, sajnos. Nagy motivációs erő a lejárat, már nem akarsz egy cégkonglomerátum vezérigazgatója lenni, elmész adminisztrátornak is (saját tapasztalat).

A nagy emberbaráti nekiiramodásod - felteszem annak szólnak a kérdéseid - sajnos nem segít elfedni azt a két aprócska közgazdasági törvényszerűséget, hogy
a, adni csak úgy lehet, ha valahonnan elveszünk
b, potyautasok vagyunk (potyautas magatartás -> google), ami általános emberi tulajdonság, ha másért nem, hát azért, mert a szeretteid vagy a köz közül mindig az előbbit választod. Te is, és minden egészséges ember.

Szóval hagyjuk a felebarátságot, mert nagyon gyorsan a közlegelőn találjuk magunkat (közlegelők tragédiája -> google), és azt vesszük észre, hogy miközben segíteni akarunk másokon, jól kik@r@nk mindenkivel.
@Earendil:
Igaz, milyen szerencse, hogy a svéd és francia gazdasággal versenyzünk és nem a románnal, meg a bangladesivel. Ezért van, hogy a munkaerőpiacunkat nyugodtan alakíthatjuk a svédhez, franciához.

de most tényleg, a svéd az úgy működik, hogy a bennszülöttet eltartja a vendégmunkás, meg a multicég, aki a nyeresége, és így az adója nagy részét a fejlődőkben termelTETi meg, ebből futja a sok szociális extrára.

Ha a magyar ipar hatékonysága svédi, és ha a magyar multinacionális cégek annyi pénzt lapátolnak haza, akkor oké, azonnal vezessük be a 10 órás munkahetet, 10 év minimálbérx10 mn járulékkal.
Ha viszont nem, akkor marad Banglades, lapítsunk és tekerjünk.
Szerintem ez van.
@i.diot: ja mondod ezt egy olyan országban ahol az ország nagy része vagy feketén vagy szürkén van csak bejelentve, értsd: nem fizet megfelelő járulékot de ingyenes JÓ kezelést azt akar.

A mozis példáddal élve sokan nem fizetnek semmit a mozijegyért vagy sokkal kevesebbet, mint a valós ára lenne, de mindenképp be akarnak ülni a filmre mert az nekik jár!
Kádár János feltámasztásáról is kellene népszavazást tartani. Vagy el kellene kezdeni keresni a reinkarnációját, mint ahogy a tibeti lámáknál szokás.
@kb. kognitív disszonancia: igen, bennem még maradt némi naiv emberbarátiság. alapvetően nem abból indulok ki, hogy minden ember ingyenélő, még ha meglehetősen sok is van belőlük, ezért nem feltétlenül a nem ingyenélőknek kellene szívniuk. szerencsére megmondóemberből és közgazdászból is van ebben az országban elég, úgyhogy alapvetően bizakodó vagyok. nekem semmi bajom egyébként a 3 hónap álláskeresési támogatással, amennyiben megvan a reális esélye az elhelyezkedésnek.
jaja adatbázis építés potenciális szavazók feltérképezése
Tkp. leszarom a kérdéseket, de mert az LMP azt akarja, hogy a tanárverő bűnözőket, deviánsokat, antiszociális f@szkalapokat két évvel tovább tartsuk iskolapadban, szétb.szarintva ezzel a többiek képzését is, továbbá elriasztva ezzel a rettenetes jövőképpel a leendő tanarakat a pályára lépéstől, tuti elmegyek népszavazni és mindenben dafke az LMP óhajai ellen szavazok. S ezzel nem vagyok egyedül, annyit elárulhatok.

De hát az LMP kezdte a szkanderezést ...
@i.diot: "azzal ugye "csak" annyi volt a gond,hogy vegul is duplan fizettel,mert egyszer ugye vontak egyszer meg magadtol..."

Most tényleg jobb, hogy kb. havi 10 vizitdíjjal vonnak többet a fizumból, ráadásul azt sem tudom mikor voltam utóljára "moziban".
Csak így és most tudsz tenni valamit az orbáni diktatúra és ámokfutás ellen.
Egyébkét levegőnek néznek és a pofádba röhögnek.
Támogasd az LMP-t, rólad van szó:

Orbán takarodj, még van egérút!
@EU-t és törvényt sért a nyugdíjtörvény, bukik is!:
Ehehe, megérkezett a 40 éves kisnyugdíjas.:)
Barátom, ez ám a kognitív disszonancia, mintha lófaxról se beszélgettünk volna fentebb. Csak az LMP (Fidesz, MSZP tök mindegy), mer' az valaki ellen van.
@kb. kognitív disszonancia: A svéd gazdaság úgy működik, hogy vannak nagyon jó hegesztők, vannak nagyon jó mérnökök, van acél, és mindenki fizet adót. A bangladesi, de még a román munkaerőpiacot sem fogjuk tudni se bérekben, se kiszolgáltatottságban megverni (a 47000 azért jó irány), azt infrastruktúrában és főleg oktatásban kell.
Ünnepélyesen kijelentem, hogy ezennel kiiratkozom az LMP szimpatizánsai közül.
Most nem annyira a teljesen felesleges és demagóg népszavazásosdi és az eddigi balfaszkodások miatt, hanem azért, mert a fidesszel és a jobbikkal együtt szavazott a rendőrök további basztatása miatt. Tudom, már eddig is kereskedett ezzel a témával, de most lett volna a legjobb alkalom, hogy ügyesen és diplomatikusan kihátráljon belőle. Nem tette.
Aljasság büntetni egy rosszindulatú, hazug balsai féle hülye szemlélet miatt azokat a rendőröket, akik napokon át dühöngő, molotovkoktélos, benarkózott, részeg, B-közép és gojmotoros harcitechnikájú felhergelt, háttáérből irányított, gyujtogató,többszörös túlerővel szemben próbálták megvédeni a belváros egyébként tényleg békés és nem tüntető lakosságát.
Szégyellje magát, aki mindezt állandóan napirenden tartja és még büntetné. Nem rokonom vagy ismerősöm egyetlen rendőr sem, de ott laktam, sok mindent láttam.
@dr lecsekkoltam: Nem, az a Kubatov, ő nem LMP-tag volt.
@Earendil:

Elovastam, s tömören:

Az LMP folytatná az elmúlt húsz év politikáját, s a 3 sávos adórendszerrel szopatná a rendesen bejelentett munkavállalókat, s az így beszedett pénzt átcsoportosítanáé az ingyenélőkhöz (40-es nyugdíjasok), az adócsalókhoz (minimáébéren bejelentett, de nem úgy keresők), illetve a gyerekgyártókhoz ( családi pótlék emelés). Egy csoportnak nem ad semmit, azoknak akik eltartják az országot, Őket szopatnák. Isten mentsen attól, hogy az LMP kormányra kerüljön, mert akkor újból eljön az ingyenélők, s az adócsalók világa. LMP= adócsalók, ingyenélők pártja.
@morbi: Nem szarja le, elmondta már az LMP százszor: egykulcsos adó megszüntetése, focimilliárdok, stadionok, MOL- és Rába-részvények, nyereségadó megemelése, örökösödési adó visszaállítása, vagyon- és/vagy ingatlanadó stb. Ilyen alapon egyáltalán nem kellene munkanélküli járadék meg segély se, mert pénzbe kerül a maradék is.
@Earendil:

Látod, mindenki fizet adót, na majd ha itt is ez lesz, akkor beszélhetünk a sávos adóról, addig csönd legyen, ne támogasd az adócsalókat, s az ingyenélőket.
@iii:

Az LMP egyetmond csak, újból támogasd az adócsalót, az ingyenélőt, mert ez kutya kötelessége a rendesen bejelentett munkavállalóknak.
@dagiiron: Szélsőséges ultraliberális propagandaszöveg. Az LMP nem akar más, csak ami minden fejlett országban bizonyítottan működik és nem kér a keleti kizsákmányolásból. A csalókat, ingyenélőket más módszerrel kell kiszűrni.
@Spániel: Azok a rendőrök, akik védtelen embereket bikacsökkel vertek csoportosan, megérdemlik, hogy "basztassák" őket. Még inkább, aki utasította őket erre.
@Kalmár: Akkor legyen 0 év a tankötelezettség, mennyit megspórolnánk, he?
@Spániel: keblemre spanom! fhű,spániel elvtárs,te milyen olvasói leveleket küldhettél a Szabad Népbe annó.
persze, ezért nem esik egy büdös szó se más módszerekről. Az LMP szélsőbalos dumával a legegyszerűbb megoldát választja, áttolja a pénzt a rendesen adózó alkalmazottaktól, a minimálbérre bejelentett, illetve a munkanélküli segély mellett feketén dolgozókhoz, illetve az ingyenélő 40-es nyugdíjasokhoz, valamint a gyerekgyártókhoz. Mondj már barátom egy pontot is az LMP-től, ami megakadályozná a gyerekgyártásból történő egzisztencia építést, vagy a munkanélkülisegély mellett feketén melózok korábban drasztikusan elterjedt rendszerre ellen? Esetleg a minimálbéren bejelentve, s zsebbe kapom a lóvét foglalkoztatási forma ellen mit is tervez? ja, hogy ez nem nagyon érdekli őket...
@iii:

Miért is támogatja az LMP a 40 éves nyugdíjas rendőrök újbóli nyugdíjas ellátását? ha már a más módszerekről beszélünk? azon emberekét, akik egyébként az egészségügyi okok miatt szereltek le, s nagy része ennek ellenére máshol simán dolgozik..
@dagiiron:
dagiiron 2012.03.08. 14:55:30
Erről van szó! Kezdünk végre elindulni arrafelé, hogy megérje legálisan dolgozni és abból élni. Így is túl sok még mindig az inaktív, eltartott. Nem kellene őket még tovább szponzorálni...
@iii: csak tudod nem volt kötelező ott lenni a sürüjében! A normális ember elment és meghallgatta az isteni kinyilatkoztatást, közben elkurjantott néhány gyurcsánytakaroggyot. Rendben. De azután békésen leballagott a metróba vagy hazament a hetes busszal. Vagy bármilyen más útvonalon, ahol nem füstölt a levegő és nem jártak tankok az utcán. De aki mindenáron bunyózni akart, oldaállt a pofonfa alá és megrázta, az azt kapta, amire számíthatott.
Én alá fogom írni az LMP javaslatát, mert szeretnék magasabb adót fizetni és többet túlórázni. Amíg én az irodában gürizek, szeretném hogy a 40 éves tűzoltónak addig is legyen miből költenie a Balatonon (vagy Horvátországban).
@Anselmo: meg azt is szeretném, hogy MókaMiki is ugyanannyi pénzt keressen mint én, és ne lehessen kirúgni ha nem dolgozik, mert az csúnya dolog.
@angyalföldi partizán: elárulom - csak neked - a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap aranyszájú, békeszerető újságíróitól veszem ezeket a bölcsességeket.
@dagiiron: Azért, mert nem lehet szerzett jogot elvenni. Ezek az emberek azért mentek rendőrnek, mert ilyenek voltak a szabályok. Ha most elveszed ezt tőlük, az sima rablás. Erre más jogszabályt lehet hozni, például a nyugdíj felett szerzett jövedelem megadóztatását. Nem csak 40 évesekről van szó, sőt marginális, hanem mondjuk 60 éves, több éve nyugdíjban levőkre, akiket hirtelen visszazavarnak "dolgozni", pontosabban kegyelemkenyérre, 22 eFt-ért. Esélyük sincs munkát kapni.
@Spániel: Semmilyen joga nincs akkor sem a rendőröknek, hogy véresre verjenek embereket, még akkor sem, ha részt vett valami módon a lázongásban. Aki demokrata, az ezt megérti. A történetnek sajnos két oldala van, az egyik a focihuligánok és hasonló csőcselék randalírozása, a másik meg az anonim, brutális rendőri túlkapások sorozata. Énnekem egyik se tetszik.
@iii: teljesenn igazad van, joga nincs a rendőrnek véresre verni bárkit, de abban a felfokozott lelki és idegállapotban, a több órás "hadiállapot" alatt - úgy gondolom - nem állhattak a rendőrök sem a helyzet magaslatán, mert ilyen forradalmi hangulatra még az elmúlt 50 évben nem volt szerencsére részük. Délutántól szinte reggelig tartott a balhé, erre sem fizikailag sem létszámilag nem voltak felkészítve. Azután a randalír többször megismétlődött. Ez a bunyó rendőrség részéről nem egy józan és megfontolt, előre eltervezett akció lehetett, hanem adhoc. Aki nagyon közel ment és dobált, azt letámadták.
Tényleg ott laktam és ott is dolgoztam a Ferenciek terénél, az Erzsébet híd lábánál és volt úgy többször, hogy nem tudtunk megmaradni még a történtek után másnap a fojtogató könnygázszag miatt sem otthon, sem a melóhelyen.
Talán ezeket az érveket is számításba lehetne venni. Én oda vettem.
@Kutchek: nezd,arrol,hogy nem vagy beteg nem a rendszer,a fidesz vagy a zorban tehet(sot,meg a romaik sem...)inkabb orulj neki...
:)
vallom,hogy az lenne a kerek,hogyha senkitol nem vonnanak az adon kivul semmit es oldja meg,tegyen el nyugdijra amennyit akar,koltson orvosra es kesz...
akkor valaszthatsz,hogy otthon fekszel e betegen vagy elmesz orvoshoz(es ha igen,milyenhez...)...
de ez az oszver rendszer senkinek nem jo...
@orient: a feketen/szurken bejelentett alkalmazottakrol megint nem erdemes vitat nyitni,nem partsajatossag ugye,az mszmp-szadesz tandem alatt is ugyanugy megvolt...

a nem fizetoket pedig(ha jol tudom...)kizarjak az emelt szintu ellatasbol,csak az alapot kapjak meg,minden egyeb fizetos...
(legalabbis anno velem kozolte a doki,hogy piros a tb kartyam,amikor epegorccsel vittek korhazba,pedig ugy tudtam,hogy bejelentett munkahelyem van...mint kesobb kiderult,nem volt,nem fizettek a jarulekokat...)
@Earendil: köszcsi, ez meglepően átlátható és érthető, kellemeset csalódtam
@iii: azért ebben vannak hülyeségek is, hosszú távú befektetések élszórása szociális juttatásokra. Épp ezt csinálta anno Medgyessy meg Gyurcsány, aminek még ma is fizetjük az árát...
@Spániel: ezt egyedul sikerult osszehozni,vagy valaki segitett benne???
utobbi esetben erdemes ot is elvinni a kovetkezo kezelesre...
:)
@iii: a tortenetnek harom oldala van...
:)
egyreszrol volt a tv szekhazas cucc,ahol alltak a rendorok es semmit nem tettek,pedig ott es akkor kellett volna...
masreszrol volt a tulkapasok sorozata,ahol biza egyeltek a nepet,esz nelkul,pedig semmi indokuk nem volt ra...
harmadreszrol van az a buta balliba hiszteroid reteg,aki a kettot ketsegbeesetten probalja osszemosni...
@i.diot: Ki beszélt itt politikáról ebben a vonatkozásban? AZt mondtam a vizitdíj jogos volt mert legalább a sok potyautas is beleadott volna valamit a közösbe, nem csak a keményen fizetők.

Sajnos ha valaki minimálbéren dolgozik és fizet járulékot de közben zsebbe viszi haza a pénzt adjon bele a zsebéből legalább ha beteg. Én rendesen adózom 12 éve és semmi hasznát nem látom, de megteszem mert így kívánja a tisztesség. Ha valaki szerel a lakásban valamit és felteszi a számlával vagy anélkül kérdést akkor mert ugye akkor 27%-kal olcsóbb, na azzal alapból nem is dolgoztatok, csak olyannal aki el sem vállalja számla nélkül(van ilyen is, és sokkal tisztességesebben is dolgozik) Sok millió honfitársam nem így gondolja ezeket.

Na legalább ők is beleadtak volna valamit a közösbe, mert én fizetek az óriási eg. járulékokat havonta és évek óta orvos közelében sem voltam, fizetem a minimálbéres szürkéző, meg számlát nem adó helyett is aki meg valószínűleg.
@iii: Ja meg még valami: ezek egyszeri bevételek, most oké eladjuk a molt, rábát leállítjuk a stadionokat... Idén 0 szaldós lesz a költségvetés és erre az évre finanszírozva vannak a megnövelt szociális juttatások nade mi lesz jövőre ha már nincs mit eladni????
@iii:

Tudod, amikor én elkezdtem dolgozni, akkor teljesen más volt a nyugdíjszámítás módja, illetve a nyugdíjbavonulás időpontja, ezt azóta jópárszor megváltoztatták. Ma már 65 év előtt nem mehetek nyugdíjba. Hol vannak az én szerzett jogaim? Ja, én nem számítok, én nem vagyok nyugdíjas, nem vagyok állami alkalmazott, eltartott, csak egy sima verseny szektorban dolgozó, rendesen bejelentett alkalmazott, aki nem az LMP célcsoportja. Én és a hozzám hasonlók az LMP szerint a lenyúlandó rétegbe tartozunk.
Béláim, gondolkodjunk!

A 16 éves huligán, akit kivágunk az utcára képzettség nélkül, szerintetek mivel tengeti majd munkanélküli deviáns napjait? Lehet, hogy "terrorral" és "agresszióval" keresi meg a betevőt? És ha börtönbe csukjuk, akkor megint ki tartja el?

Szolgálati nyugdíj: nem látok különbséget aközött, hogy valaki 40 évesen olyan nyugdíjat kap, mint amennyit más megkeres, és aközött, hogy elveszik az egész járadnóságát és munkanélkülit csinálnak belőle, ellenben biztos vagyok benne, hogy lett volna értelmes megoldás. Ha másra nem, a népszavazási kérdés kikényszerítené, hogy erről induljon meg egy párbeszéd, ami ugye nem volt.
@Dagiiron: azért megnézném, vajon az eddigi vagyonod miből jött össze... te "rendesen bejelentett alkalmazott"!
süti beállítások módosítása