Eszetlen indexes rasszistázás a jobbikos javaslat kapcsán

2012.08.10. 07:30 Tékás Lacika

f-Confused-Cat-is-Confused-10099_1.jpgBotrány, hogy az Index híre a Jobbik etnikai adatkezeléses javaslata kapcsán egy DK-s sajtóközlemény szintjén van. Ezt a címet sikerült adni neki: Hivatalosan is rasszista a Jobbik, pedig ha a szóban forgó tervezet rasszista, akkor az egész világ az.

A rasszizmus Wikipedia által idézett definiciója a társadalomtudományok aktuális sztenderd meghatározásával egybe esik:

"A rasszizmus olyan gondolkodásmódot jelent, amely az emberek külsejében megfigyelhető eltéréseket kiemeli, ezekhez morális, társadalmi vagy politikai különbségeket rendel hozzá, és az így létrehozott csoportok között – feltételezett tulajdonságaik vagy értékeik alapján – hierarchiát állít fel."

A jobbikos javaslat valóban jelentőséget tulajdonít az elkövetők etnikai hovatartozásának, hiszen az etnikai adatot feljegyzésre méltónak találja akkor, amikor például az elkövetők megtalálásának feladatáról van szó. A jobbikosok szerint tehát könnyebb megtalálni valakit, ha tudjuk, hogy milyen etnikai csoporthoz tartozik. Nahát. Elmond-e ez bármit arról, hogy általában mit gondolnak a jobbikosok a különböző etnikumokról? Nem. Ezért aztán azt sem üzenheti, hogy a jobbikosok szerint mondjuk a cigányok alacsonyabb rendű emberek lennének, márpedig a hierarchikus elem nélkül nincs rasszizmus. Szóval társadalomtudományi szempontból nem áll meg a rasszizmus vádja.

És mit látunk, ha szétnézünk a világban gyakorlati példák után kutatva? Egyrészt azt vesszük észre, hogy olyan országokban is működik ez a rendszer, amelyeket pont az emberek közötti egyenlőség szempontjából példaként szoktunk magunk elé állítani. Az USA-ban is van ilyen szisztéma például. Persze az Egyesült Államokban sincs minden rendben, de azért nagyon nem egy Dél-Afrikai Köztársaság, még csak nem is egy Izrael. Másrészt pedig az ENSZ rasszizmusügyi biztosa tavaly az etnikai nyilvántartás bevezetését javasolta a kormányunknak. Ízlelgessük ezt egy picit. Annak a szervezetnek a rasszizmussal foglalkozó képviselője ajánlotta nekünk az etnikai nyilvántartást, amely Az emberi jogok egyetemes nyilatkozatát kiadta, megalapozva ezzel a modern rasszizmus elleni küzdelmet.

Sok-sok érv hozható fel az etnikai adatkezelés ellen. Azt például lehet mondani, hogy egy ilyen törvény esetleg erősítené az emberekben azt a gondolatot, hogy az etnikai hovatartozás és a bűnözés között van valami direkt kapcsolat. Az is érthető, ha valaki úgy érzi, hogy általános adatvédelmi szempontból nem lenne szerencsés egy ilyen törvény, vagy hogy konkrétan Kubatov-listás kormányunk kezébe nincs kedve valakinek potenciálisan új adatokat juttatni a rendőrségen keresztül. Biztos fel lehet még hozni egy csomó dolgot a javaslat ellen, de rasszistának nevezni tudatlanság vagy hazugság.

Az a legvalószínűbb, hogy csak a bulváros stílus kényszere miatt kapta a hír a hihetetlenül gáz Hivatalosan is rasszista a Jobbik címet. Az is lehet persze, hogy simán félreértették az eredeti MTI-hírt. És természetesen arra is gondolhatunk, hogy (tudattalan vagy tudatos) politikai motiváció áll a hír ilyen prezentációja mögött. Amennyiben az utóbbival van dolgunk, annyit megjegyeznék, hogy a Jobbik ezen a nyáron saját felszámolásán dolgozik; az átlátszó politikai támadások csak arra jók, hogy megerősödjön a jobbikosok bomló félben lévő identitása. Eltorzított híreken keresztül támadni a Jobbikot legalább annyira buta dolog, mint amennyire etikátlan.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr724701714

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A Jobbik hivatalosan és informálisan is rasszista.Viszont:
1. Ezt nem is tagadják, sőt büszkék is rá, a szavazóik pedig ennek tudatában (miazhogy... jórészt éppen ezért) szavaztak rá.
2. Tényleg nem azét rasszisták, mert javasolják az etnikai profilozást.
Ez mekkora bullshit egy cikk, blöööáá
@Szaffiblue: Jogos. Ha fele olyan tartalmas posztokat tudnék írni, mint amilyen kommenteket írsz, akkor már boldog lennék. Majd még próbálkozom.
Ez a dolog hülyeség, úgy ahogyan van! Miért is? Mert ezek szerint a Föld nevű bolygón, minden nemzet rasszista! Szabad végiggondolni, hogy van-e igazságtartama amit most leírtam! A fehér ferdén néz a feketére, de ez fodítva is áll, a sárga a fehérre, a fekete a sárgára, meg az összes átmenet is ugyanígy.Aztán ott van még anyelvi rasszizmus is, nem csak "kinézés" beli. Na üdv mindenkinek!
Az index azt akarta volna írni, ha tudna írni, hogy "diszkriminatív" vagy "megkülönböztető", vagy ha nagyon nem lelte volna a fenti két, az egyszeri újságíró számára is kézenfekvő szót, akkor esetlegesen "szegregáló" vagy "kirekesztő". Ez a cikk pedig, noha nem az indexen jelenik meg, még annyit se ad magára, ha a wikipédia alapján ír társadalomtudományost. Jó, hogy így komolyan vesszük a kérdést, nemkülönben saját magunkat. Mikre nincs ideje egyeseknek...
@Csemmke: Hahó,
"Ez a cikk pedig, noha nem az indexen jelenik meg, még annyit se ad magára, ha a wikipédia alapján ír társadalomtudományost."

Nem azt írtam, hogy a wikipedia társadalomtudományos forrás, hanem azt, hogy "a rasszizmus Wikipedia által idézett definiciója a társadalomtudományok aktuális sztenderd meghatározásával egybe esik".

A Wikipedia meg ezt jelöli meg forrásnak: Wallerstein, Immanuel, 'The Construction of Peoplehood: Racism, Nationalism, Ethnicity,' Sociological Forum, 1987, 2,2(March):373-88.

A rasszizmus definíció annyira közkézen forgó valami, hogy nem gondoltam, hogy bárkit zavarni fog a wikipediás hivatkozás, minden szociológia BA-s hallgató ilyesmi definíciót mondana, nem kell nagyon bizonygatni, hogy ez így van, ezért nem vettem a fáradtságot, hogy keressek hozzá komolyabb forrást.
@Tékás Lacika: A cikked komolyságát illeti a wikipédiás és az indexes párhuzam, nem a definíciót magát, igazad van, elragadtattam magam és helytelenül fogalmaztam.

Más kérdés, hogy egyébként nem feltétlenül hazudik az indexes cikk, ha rasszizmust kiált. Intézményes rasszizmus húzódhat meg politikailag korrekt kommunikáció mögött is, a Jobbik javaslatába ez pedig simán belepaszírozható, ha a pártra eleve jellemző a rasszizmus és az antiszemitizmus, így joggal feltételezhető a mögöttes szándék. Más kérdés persze, hogy mi a cél, de ez megintcsak más tészta.
süti beállítások módosítása