Trollcsapda

2012.08.21. 09:31 baum

Fent és lent kalózhajó 2.JPG
A  Fent és Lent blog immár harmadik születésnapjához közelít az új dizájnunk idején. Ennek kapcsán érdemes számba venni, kik vagyunk és mit akarunk.

2009 szeptemberében hatan - mint később kiderült, alapítótagok - összeültünk beszélgetni, hogy milyen lehetőségeink lennének arra, hogy közéletünkben megszólaltassunk egy új hangot, ami addig kínosan hiányzott, legalábbis nekünk. Volánkombi egy mondatban foglalta össze a dolgot: „Mivel más nem csinálja meg helyettünk, nekünk kell!”

Mi is ez az új hang? Hogyan tudnánk magunkat meghatározni?

Szintén volánkombi adta a blog nevét: Fent és Lent, ami egyben szlogenünkké is vált. Kifejezi, hogy mélyen elvetjük a rendszerváltás utána politikai felosztást, amelyben nyájak lövöldöznek egymásra barikádok mögül. Nem éreztük magunkénak ezt, mert ez a hozzáállás eleve megfojt mindenféle társadalmi párbeszéd lehetőségét. Ráadásul bebizonyosodott, hogy ez a fajta beszűkült tudatállapot hajlamos relativizálni a valóság szembejövő szeleteit. A mi mutyink jó mutyi, ellenkező esetben nyilván hazaárulásról van szó. A Fent és Lentnél nincs pardon; bármi olyan hírről szerzünk tudomást, ami Lent, azt minden esetben nyilvánosságra hozzuk, attól függetlenül, hogy kihez kötődik.

Gátlástalan patriotizmus – ez a másik önmeghatározásunk, ami talán némi magyarázatra szorul. A ballib elit véleménymonopóliuma itt majd húsz éven keresztül szinte irtózott attól és bűntudatot igyekezett kelteni mindenkiben, aki büszke volt magyarságára. A jobbos közbeszéd pedig ki akarta sajátítani az egészséges nemzeti érzelmeket. A gátlástalan patriotizmus mindkét tévutat maga mögött hagyja: igenis büszkék vagyunk hazánkra, de ez nem azt jelenti, hogy más nemzetek fölé helyeznénk magunkat.

Napi politikai érdekek határozzák meg leginkább a pártok cselekedeteit. A mainstream sajtóorgánumok meg hű kiskutyaként asszisztálnak ehhez. A blogoszféra azért is kap egyre hangsúlyosabb szerepet a közéletről való beszéd formálásában, mert nem köti sem gazdasági függés, sem zombiszerű elkötelezettség a pártokráciához. Persze, vannak kivételek, de többek között a Fent és Lent hiteles tud lenni ilyen szempontból is.

Ami egyedivé teszi a Fent és Lentet a többi bloghoz képest, az az, hogy közösségben gondolkodunk. Nyitottak vagyunk új gondolatokra, egyfajta szellemi műhelyként immár közel 40 szerző publikált nálunk. Jogásztól a bringás aktivistáig, irodalmártól az újságíróig, társadalomtudósoktól egyetemistákig.

Az Y-generációban látjuk legnagyobb szövetségeseinket, akik a rendszerváltozás után nőttek fel, demokráciában szocializálódtak és dermedten veszik tudomásul, hogy a jelenlegi kormánypártot és a leváltott komcsi utódpártot leginkább a kádári reflexek irányítják. Miközben az Y-gennek meg nincs hangja, és nem elégíti ki őket, hogy maximum szavazói rétegként tekintenek rájuk.

Fontos még megemlíteni, hogy a kezdeteknél igen nagy átfedés volt a szerkesztőségben a Negyedik Köztársaság - akkor még civil, később párttá alakult - mozgalom tagjaival, ám mintegy fél év után elváltak útjaink.

A mostani dizájnváltással igyekszünk dimenziót lépni, tudatosabbak lenni és felnőni ahhoz a feladathoz, hogy az idővel meghatározó véleményformáló erővé váltunk. Várunk ehhez minden segítő szándékot.

Ha van szavad – hallasd! Legyél te is egy közösségi blog része!

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr574722127

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Boldog születésnapot előre is. Egy nagyon-nagyon fontos javaslat: a fejléc linkeljen a címlapra! :]
@TuRuL_2k2: Köszönjük! Ez még erősen próbaüzem, lesznek csodák bőven :)
süti beállítások módosítása