Legyen magányos harcos, akinek hat anyja van

2012.08.25. 07:30 Tékás Lacika

Van baloldal. Van jobboldal.magányos harcos.jpg

Baum kolléga, fent és lentes szerzőtársam, írt egy posztot „Gondolkodjon szekértáborokban, akinek hat anyja van” címmel, amelyben rendkívül népszerű párt-ellenes húrokat pengetett. A Baum által bemutatott gondolatmenet egy eléggé divatos érvelés, a hagyományos politikától elforduló emberekre jellemző szöveg, érdemes vele foglalkozni.

Az országban sokan kiábrándultak a politikából, azaz vagy nem szavaznának most senkire vagy pedig a viszonylag új, kisebb-nagyobb mértékben rendszerkritikus pártok, a LMP és a Jobbik a legszimpatikusabbak nekik. Nyilván van oka a kiábrándultságuknak, és nem mondom, hogy néha nem esik jól meghallgatni a Rózsaszín Pitbull "Halál az összes politikusra" című számát.

A punkos, kannásboros felháborodás után viszont mindig oda jutok, hogy a politika mással nem helyettesíthető funkciót lát el a társadalomban. Klasszikus politikai kérdés például, hogy hogyan osszuk el a forrásokat. Kell-e törekedni az egyenlőségre, milyen mértékű egyenlőtlenség engedhető meg stb. Az egyenlőséget zászlajukra tűző, a nagy újraelosztó állam ideáját követő embereket baloldalinak szokás nevezni, az egyenlőtlenséggel szemben megengedőbb, az adott társadalmi és gazdasági állapotot megőrizni kívánó embereket pedig jobboldalinak. Ez egy eléggé univerzális felosztás, nekem senki ne mondja, hogy nem lényegi kérdés az, hogy mekkora államot szeretne az ember, illetve, hogy a közpénzt kikre/mire költi az állam, inkább a változásra törekszik-e vagy pont hogy az állandóságra. 

A "baloldali","jobboldali" fogalmak változása és differenciálódása, a politikai élet nehezen átlátható volta sem jelenti azt, hogy használhatatlan lenne ez a dichotómia vagy egyéb, klasszikus politikai felosztás.

Ha a kulturális (más terminológiával élve: társadalompolitikai) és a gazdasági oldalakat szétválasztjuk, és beiktatjuk a „kormányon”/„ellenzékben” dimenziót a rendszerbe, akkor ez a bal-jobb dolog elég jól működik még mindig a politikai helyzetek leírására.

Például az MSZP és a Fidesz elvtelen dülöngélését is jól megragadhatjuk ezekkel a kategóriákkal. Az MSZP kulturálisan viszonylag stabilan baloldali, kormányon gazdasági értelemben liberális-konzervatív volt, ellenzékből viszont most balos hőzöngéseket tol (ingyenes BKV meg hasonló baromságok). A Fidesz kulturálisan egészen kiszámíthatóan jobboldali, gazdaságilag ellenzékben baloldali-populista szólamokat hangoztatott, most meg kormányon visszatalált a saját gazdasági oldalához. A bal-jobb felosztás működik, sőt, pont ezáltal láthatjuk meg igazán, hogy mennyire tartalom nélküli az a két párt, ami a harmadik köztársaság politikáját leginkább meghatározta.

Baum szeretne ebből az oldalosdiból kimaradni, ezt írja:

 "Lehet-e független, autonóm gondolkodónak lenni Magyarországon? – merül fel bennem egyre gyakrabban a kérdés. Meg lehet-e határozni önmagunkat ideológiák mentén, még idiótább szót használva mindenféle izmusokkal? Hiszem, hogy a politikai koordináta-rendszert meghaladta az idő. Hazánkban ráadásul még inkább megkeverte félmúltunk ezeket a fogalmakat, és így értelmezhetetlenek azok." (Baum)

Politikai oldalak (a fentebb tárgyaltak miatt is) márpedig vannak, és létük szükségszerű. Az állam működéséről nem lehet kizárólag "józan ésszel" vagy "szakértői módon" gondolkodni, az ember nem tud értékek nélkül politikát csinálni.

Azért érdemes, sőt, kell is küzdeni, hogy a szekértáborok logikája ne nyúljon túl bizonyos határokon, például ne válasszon el testvéreket egymástól az eltérő politikai meggyőződés, ne rúgjanak ki valakit a munkahelyéről politikai okból. De a szekértáborok, vagyis a közös ideológiák és érdekek mentén szerveződő csoportok tagadása felesleges, és a politika alapvető természetének fel nem ismerését jelenti, amiből politikai tehetetlenség is következik.

Igenis fontos, hogy mit gondol a többi ember például arról, hogy hogyan kellene a javakat elosztani, vagy hogy milyen jogok illetik meg az egyéneket és a közösségeket. És igenis azokkal szeretnék együtt szavazni és együtt dolgozni a számomra fontos értékek megvalósításáért, akik hozzám hasonlóan gondolkodnak. Közös szempontrendszer kialakítása, majd közös cselekvésre képes csoportok nélkül nincs politikai képviselet, nincs politikai élet.

communities.jpgcommunities.jpgEgyetértek azzal, hogy ne írjon felül mindent a szekértábor-logika. De azt is vegyük észre, hogy egyedül  nem megyünk semmire! Közös nyelven kell beszélnünk (baloldal-jobboldal stb.), és a különböző preferenciák mentén csoportokat kell létrehoznunk, hogy együtt tudjunk cselekedni a mi értékeinket fontosnak tartókkal. Ha mindenki "független gondolkodó" és "független cselekvő" lenne, akkor megbénulna az ország.  Közösen kell itt csinálnunk valamit, a közös cselekvést pedig koordinálni kell. Egy demokratikus államban politikai oldalak nélkül nincs érdekképviselet, nem működik a polisz. Aki mást mond, az vagy nagyon naiv, vagy nagyon populista.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr454729719

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Egyikre pártra sem. Legyen az is egy érvényes szavazat! 2012.08.25. 10:40:55

Mik is a legnagyobb és alapvető fő gondok hazánkban? Már régebben felsoroltam és most a szavazási feliratkozás mizéria miatt talán elgondolkoznak rajta egyesek. Mert nem csak én, hanem egyre többen ebben, vagy hasonló változásokban látják a kiút egyik ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

:0

egész jó poszt
így aztán garantáltan nem lesz index címlapos :x

mindazonáltal jelenleg a legnagyobb tábora a fidesz-nek van ^^
@wmiki:
Igen nagyon sok a hülye!
Ha tudod, a Facebook összes felhasználóját oszd be két csoportra az alapján, hogy mit lájkoltak. Az egyik csoport lesz a baloldal, a másik pedig a jobboldal.
Lényegében erről van szó.
Orbán érdeke a társadalom szekértáborokra osztása, és a táborok egymás ellen hangolása.

A szekértáborok ellentéte nem a magányos harcos, hanem az egymást meghallgató, egymás érveit, érdekeit mérlegelni képes, kompromisszumra kész érdekcsoportok.

A szekértáborok harcolnak egymás ellen, céljuk a másik elpusztítása.

Az érdekcsoportok egyeztetnek, céljuk a közjó fenntartása.

Aki a saját honfitársai ellen akar harcolni, akár az eszmék szintjén, akár politikai-gazdasági szinten, akár ténylegesen, a fizikai fölényét fitogtatva, az húzzon el ebből az országból a halál retkes faszára.
@wmiki: ...van úgy, hogy a hit győzedelmeskedik a józan ész felett...
@wmiki: Papíron, de csak ott.
Tetszetős okfejtés, de szerintem nincs igaza a posztolónak. Azokban az országokban, amiket irigylünk, többek között azért, mert válság ide vagy oda, mégis élhetőek maradtak, abban különböznek tőlünk, hogy vannak bizonyos alapvető célok és alapelvek, amelyeket mindkét oldal el akar érni, illetve mindenki tiszteletben tart. És aki nem, annak nincs helye a hatalomban, illetve a közéletben sem. Nevezhetjük nemzeti minimumnak is, bár én inkább optimumnak hívnám. Bizonyos megoldási módokban van különbség az egyes pártok (oldalak) között, de ez nem polarizálja a társadalmat olyan szinten, ahogy ez nálunk látható.
Orbánék 2002-ben felrúgták szinte az összes "közmegegyezést" és mostanra gyakorlatilag leépült szinte minden, ami minket mint egy ország polgárait összetartott. Talán egyetlen cél maradt – hogy "jobban akarunk élni, mint 4 éve" – amiben még egyetértünk, de az nem véletlen, hogy egyre kevesebben vannak, akik úgy gondolják, erre itt van remény. Ahhoz, hogy ennek a történetnek ne valamiféle nemzeti katasztrófa legyen a vége, nem a szekértáborokon keresztül vezet az út. Az ún. "független gondolkodók" véleményem szerint pont azért azok, amik, mert ha nem is tudják pontosan megfogalmazni, érzik, hogy az a végletes kettéosztottság, amiben élünk, nem vezet sehová. A jelenlegi, pártok körüli tömörülés helyett még sokkal több független gondolkodó együttműködésére lenne szükség ahhoz, hogy a politikai elit rájöjjön (vagy inkább, hogy olyan politikai elitünk is legyen, amelyik rájön): ha az ország két fele állandóan homlok egyenest ellenkező irányba halad, akkor abból max. egyhelyben toporgás lesz, fejlődés soha. Biztos vagyok benne, hogy idővel ez megtörténik, de sajnos abban már nem, hogy belátható időn belül.
annak ellenére, hogy "Aki mást mond, az vagy nagyon naiv vagy nagyon populista", a politika és az állam maga is mint tudjuk helyettesíthető, azaz leépíthető-átalakítható, mindez nagyon is kívánatos volna, az állam a saját nélkülözhetetlenségét erőszakkal és kényszerítéssel tartja fent (és lent), valamint naív az a jó hatanyjú szekértáborharcos.
Érdekes, a cikk alapvető felvetéséhez (kellenek-e pártok vagy sem)alig szólnak hozzá.

Nem kellenek, de szükségesek. Valakinek csak kell irányítania az országot. Ha volna ami helyettesítheti, akkor mellőzhetnénk őket. A civil szervezetek erre nem jók - talán mégsem kellene a Védegyletre vagy a Levegő munkacsoportra bízni.
Egyik Pártra Sem Közösségi oldal megosztotta

146 ember kedveli · 2.060 ember beszél erről

www.facebook.com/EgyikPartraSem
A szerzőnek csak részben igaza van.

Ha a politikai csoportok értékválasztások és érdekek mentén szerveződnek avval nem is lenne probléma. (különösen, hogy az értékválasztások és érdekek mentén szerveződő politika már csak azért sem tudja szétbomlasztani a társadalmat, mert az érdekek által befolyásolt alternatívák soha nem ugyanott osztják részekre a társadalmakat, így mindig lesz átjárás, együttműködés a politikai csoportok között.

Csakhogy Magyarországon nem ez a helyzet. A különböző politikai elitek a lényeges gazdasági kérdésekben teljesen hasonló politikát folytat, erős klientúraépítéssel és kizárólag szavazat-maximalizálásra szolgáló politikai opportunizmussal. Az érdekkülönbségek nem valós értékválasztások mentén alakulnak, a döntés gyakorlatilag a mentén zajlik, hogy a Közgép csoport legyen a Strabag alvállalkozója, vagy a Strabag a Közgépé.
A politikai elitek ezt megpróbálják becsomagolni egy erős szimbolikus mezőbe, lehetőleg elterelve a figyelmet a zsebbe vágó stratégiai kérdésektől, a jogszolgáltatás politikai befolyásoktságától, stb.
Csak ne a farok csóválja a kutyát.
Az elv- és érdekközösségek fontosak és szükségesek, de az szerintem kifejezetten káros, ha a támogatott értékeket nem a közösség definiálja, hanem az elfogadott vezetőik.
Ha a szekértáborosdi azt jelenti, hogy a párt vezetőinek minden cselekedetét, megszólalását "összezárva" meg kell védeni, nos akkor szerintem is az szekértáborozzon, akinek hét anyja van.
@ikaljan: "Csakhogy Magyarországon nem ez a helyzet. A különböző politikai elitek a lényeges gazdasági kérdésekben teljesen hasonló politikát folytat, erős klientúraépítéssel és kizárólag szavazat-maximalizálásra szolgáló politikai opportunizmussal. Az érdekkülönbségek nem valós értékválasztások mentén alakulnak, a döntés gyakorlatilag a mentén zajlik, hogy a Közgép csoport legyen a Strabag alvállalkozója, vagy a Strabag a Közgépé."

Jaja, abszolút. Ezért is írtam, hogy azért is jó, ha fejben tartjuk a klasszikus politikai felosztásokat, mert azok alapján látszik, hogy például a Fidesz meg az MSZP politikája mennyire prgamatikus, opportunista, szinte minden értéket és koncepciót nélkülöző volt.
Nincs ma M.-on politikai elit.èrdekcsoportok vannak,bunszervezetek amik az orszàgot irànyitjàk.Szemèly szerint az gondolom csak egy,kulfoldi,elismert,semleges szakèrtoi kormàny tudnà az orszàgot kihuzni a sz;;bol.Normàlis jolfizetett fuggetlen nyomozo hatosàgot felàllitani ès az elmult èvtizedekben a politikusok àltal elkovetett gazdasàgi buncselekmènyek felderitèse,az ellopott javak elkobzàsa.
Tudom utopia,de màs alternativàban nem hiszek....
Igen! Nagyon rossz ez a széthúzás! Együtt kell megoldanunk a problémákat...

Tehát közös megegyezéssel még több hitelt kell felvenni, hogy a magyar nép ismét boldog lehessen.
Az utolsó mondat egy gyöngyszem.
"A Fidesz kulturálisan egészen kiszámíthatóan jobboldali, gazdaságilag ... most meg kormányon visszatalált a saját gazdasági oldalához. "

Már hogyan is kérlek? Azt mondod, hogy a jobbos gazdaság kisebb államot jelent. Az állam méretének elsődleges mérőszáma az elosztás mértéke. A FIDESZ alatt ez a szám nem csökken, sőt az újabb és újabb adók révén nő.

elég valószínű, hogy te olyan alavető gazdasági fogalmakat, mint az állam mérete, meg a költségvetési hiány mértéke, meg az államadósság mértéke igencsak keversz. De akkor meg honnan a bátorság, hoyg észt osszál gazdasági kérdésekben, amikor az alapvető fogalmakkal sem vagy tisztában?

A FIDESZ virtigli Rákosista, államosító (iskolák, kórházak, rezsi, vízművek, MOL, Rába stb.), az állam szerepét és súlyát növelő (adóemelések) politikát folytat. A létező legbaloldalibb.
Az is nagyon mókás, hogy bevezeted a baloldali és jobboldali definíciót, majd az MSZP-re hirtelen nem alkalmazod, hanem liberális-konzervatívnak nevezed. A pszichológia ezt valami titkos elfojtásnak nevezi, és az derül ki belőle, hogy neked a jobb az pozitív jelző, a bal meg negatív (ilyen értékítéleteket rendelsz hozzájuk), a FIDESZ szimpatikus, az MSZP meg nem, és ezért nem bírod leírni, hogy az MSZP jobboldali gazdaságpolitikát folytatott ideje nagyrészében, a FIDESZ meg baloldalit.
A független szónak is direkt egy kifacsart jelentést próbálsz adni. A függetlenség annyit jelent, hogy az illető a saját véleményét előbb alakítja ki egy kérdésben, minthogy megnézné, hogy bármelyik pártnak mi a véleménye abbana a kérdésben. Egy független választónak általában max. 60%-ban tetszik bármelyik párt programja, hiszen olyan nincs, hogy 20 kérdésből 20-ban pont azt gondolom, mint X párt.

Ja, de, Magyarországon 20 év alatt Orbán Viktor elérte a centrális gondolkodási teret. Amit gondol, azt rögtön százezrek gondolják ugyanúgy, hiszen már múlt héten is ugyanúgy gondolták, amikor OV teljesen mást mondott arról a kérdésről. Na ezt hívjuk szekértábornak és birkaságnak. És ez a káros, nem az, hogy független emberek kialakítják véleményüket 20 kérdésről, és nyilván arra a pártra szavaznak, amelyik azt a legjobban passzolóan (60%) azt képviseli. És a maradék 40%-ban simán kritizálják azt a pártot, amelyikre szavaznak. Ezt hívják ugyanis demokráciának, ami ugyan nagyon szar berendezkedés, csak éppen azoknál jobb, amiket valaha eddig kipróbáltunk (Churchill).
@is: "A FIDESZ virtigli Rákosista, államosító (iskolák, kórházak, rezsi, vízművek, MOL, Rába stb.), az állam szerepét és súlyát növelő (adóemelések) politikát folytat. A létező legbaloldalibb." Azért az egykulcsos adó nem ezt mutatja.
@is:

"Az is nagyon mókás, hogy bevezeted a baloldali és jobboldali definíciót, majd az MSZP-re hirtelen nem alkalmazod, hanem liberális-konzervatívnak nevezed. A pszichológia ezt valami titkos elfojtásnak nevezi, és az derül ki belőle, hogy neked a jobb az pozitív jelző, a bal meg negatív (ilyen értékítéleteket rendelsz hozzájuk), a FIDESZ szimpatikus, az MSZP meg nem, és ezért nem bírod leírni, hogy az MSZP jobboldali gazdaságpolitikát folytatott ideje nagyrészében, a FIDESZ meg baloldalit."

Érdekes megfigyelés. :) Szerintem a szóismétlés elkerülése végett nem a bal/jobb felosztást használtam az MSZP-nél. De jogos elvárás, hogy ha pont ennek a két fogalomnak az értelméről írok, akkor használjam is őket.

"az derül ki belőle, hogy neked a jobb az pozitív jelző, a bal meg negatív"

www.youtube.com/watch?v=wrPEBaQiAIM ;)
Politikára persze mindig szükség van.

Ebből azonban semmilyen mértékben nem következik az, hogy ilyen pártok uralta rendszerben van szükség a politikára.

A népesség legfeljebb 1%-a párttag, a rendszer mégis a pártokra épül, gyakorlatilag minden hatalom a pártoké. Ők találták ki ezt a rendszert maguknak úgy, hogy nekik legyen jó.

Hiába szavazna mindenki a körzetében független jelöltre, akkor is a pártképviselők lennének többségben az országgyűlésben.

Ráadásul súlyosan diszkriminatív is a választási rendszer, óriási az egyenlőtlenség a jelöltek között.

A listavezetőknek szinte bérelt helyük van a parlamentben, míg a lista végén szereplők esélytelenek, még akkor is, ha nyer a pártjuk, azaz a választói akarattól eléggé függetlenül a pártok döntenek a képviselői helyek többségéről, beleértve az EU-s képviselőket is, valamennyi fontos tisztségről, miniszterelnök, elnök, stb.

Ráadásul demokráciának hazudják, holott pár száz ember dönt milliók sorsáról, nem a többség, csupán pár száz ember.

A parlament a többségi vélemény érvényre juttatására teljes mértékben alkalmatlan, ez nem is a célja, pártérdekeket követ csupán.

Demokráciában számtalan kérdésben másmilyen döntések születnének, mint parlamentarizmusban. Nem, nem (csak) az adóra gondolok, hanem például halálbüntetés, elnökválasztás módja, stb.

Sz'al aki nem szereti a pártokat még nem biztos, hogy a politikát sem, politikát pedig másmilyen rendszerben talán jobban lehetne csinálni. Nekem nem úgy tűnk az utóbbi 22 év tapasztalatai alapján, hogy ez a mostani beváltotta volna a hozzá fűzött reményeket.

Nem azért akartak az emberek rendszerváltást 1989-1990-ben, hogy csak annyi legyen belőle, amennyi a 22 év alatt történt.
A szekértábor dolog pedig a rendszer jellegéből fakad. Maga a politikai rendszer garantálja és generálja a folyamatos széthúzást.

Hiába van egy pártnak igen jelentős támogatottsága az országban, ha "csak" a második lesz a választáson nem nagyon szólhat bele a dolgokba. Csak ellenzékből kritizálhat.

Másik véglet, hogy ha egy nagy párt becipel a hátán a parlamentbe egy semmilyen támogatottsággal nem bíró 0%-os pártot az ott frakciót alakíthat, kormánytényező lehet, jelentős hatalomra tehet szert bármiféle társadalmi támogatottság nélkül is.

A megoldás egy összefogást generáló rendszer lenne, amelyik rákényszeríti a jelentősebb politikai szereplőket az együttműködésre az ország érdekében.

Azaz a választás előre pontosan lefektetett szabályok szerint a kormány összetételét is meghatározná. Mondjuk a négy legnagyobb párt lenne köteles kormányt alakítani, s a választási eredmény határozná meg előre, hogy hányadik helyezett párt milyen minisztériumot vezet majd. Így mindegyik jelentősebb párt érdekelt lenne a kormányzás sikerében.

Hasonlóan a svájci Zauberformhoz.

Szélesebb összefogási kényszer kellene az ország vezetésében, hogy ne ennyire cikk-cakkban haladjunk attól függően melyik párt nyert éppen, illetve rész területeken több párt is meg tudná mutatni, hogy mire képes.
@Akitlosz: a többség akarata érdekes problémákat vet fel. engem kb tuti, hogy kinyírnának pl. meg egy csomó embert kipicsázna a többség. a kétharmad az kétharmad, mindegy, hogy egy párt, vagy egy ideológiát követő tömeg gyakorolja, az elnyomás csak elnyomás, legfeljebb a tömegek odaállnak legitimizálni. jó megoldásokhoz qrvasok munka és idő és együttműködés kell, részvétel, amiről a hatalom minden erejével igyekszik mindenkit leszoktatni, aki csak nem az ő érdekeit szolgálja. (fordított esetben a másikoldali ugyanez.) úgy tűnne, az érem két oldalán kívül nincs is élet. ha ezt elhittük és asszisztálunk hozzá, akkor így is van.
Megmondom mi a helyzet: A posztírónak fogalma sincs, miről beszél... Na ezen tessék elgondolkodni.
Nem értem. Még mindig nem vagyok örökre kitiltva... Mi ez a slemperáj!? Pedig megígérték. És úgy szerettem volna, ha végre kitiltanak valahonnan örökre... Most egy világ dőlt össze bennem... Ez nem volt szép.
Még mindig nem... Há' mindjárt FÉL HÁROM!!!
Jelenleg magyarul a "jobboldali" jelentése:
- kollektivista,
- antikapitalista,
- ellenzi a polgári demokráciát,
- hisz a marxista alapelvekben,
míg a "baloldali" jelentése:
- individualista,
- kapitalizmuspárt,
- támogatja a polgári demokráciát,
- nem hisz a marxista alapelvekben.

Amikor megkérdezik, hogy milyen oldali vagyok, visszakérdezek "Magyarországon vagy egyébként?", ugyanis alapvetően jobboldali vagyok, az összes baloldali alapelvet elvetem, azaz jobboldalinak számítok mindenhol a világon, viszont furcsa módon ugyanezen az alapon Magyarországon meg baloldalinak minősülök.
Elnézést, téves, elnéztem. Akkor már rég elmúlt fél három. Úgyhogy most már mindegy is, mikor tiltanak ki... Örökre. Nekem semmi se sikerül...
Pont ezen a szekértáboros problémán gondolkodom én is pár hete.
Nekem nagyon úgy tűnik, hogy a demokrácia továbbfejlődésének a legnagyobb akadálya ez a pártrendszer ami van. Bárki van hatalmon, a fele banda csak rinyál, hogy el kéne zavarni meg bárcsak jönne egy váltó párt. Mintha az nem ugyan úgy egy "mi megmondjuk a frankót a többieknek meg kuss" típusú rendszert eredményez.

Mindenki vár _egy_ pártot amelyik teljes kormány programmal _mindent_ megold majd. Ez ebben a formában nem lehetséges. ...és még véletlen sem demokráciának szokták hívni, ha sikerül.

A szekértáborral az a baj, hogy egymástól tökéletesen független dolgokat egy csoportba von. Jobb-bal, liberális-konzervatív, vallás (ez eleve nem is csak két pólus), zöld vagy sem és még van jó pár téma amit összesen két csoportra osztani valljuk be minimum meglepő.

Ha így van elrendezve a két "szekértábor" akkor az emberek választanak egyet a felsorolt kritériumok közül amit legfontosabbnak tartanak és a többi témát pedig alárendelik neki adott esetben akkor is, ha az tökéletesen ellenkezik a nézeteikkel...csak nem tartják elég fontos kérdésnek. Mivel azt nem lehet tudni mi volt a döntő kritérium az adott párt bizonyos témákban olyan álláspontot is képviselhet, annak támogatottságát hangsúlyozva, amit a szavazóik nem is támogatnak.
Ha ezt továbbgondoljuk egyből világos miért váltják le elég nagy elégedetlenség közepedte a kormányokat folyton.

...majd folyt. köv...
@déjá vu39: Nekem kicsit eltérő a véleményem a többi emberétől. Ugyanis én hiszek a pártok fölötti józan észben.
A következő választásokat nem pártban gondolkodva hanem szervezetekben (politikai pártok, szakszervezetek, társadalmi szervezetek, csoportok, Seres Mária, stb…) gondolkodva lehetne, és kell végrehajtani. Méghozzá úgy hogy közösen egy választási programot alkotva melynek mentén és egy közös miniszterelnök jelöltet állítva ( félretéve az egyéni érdekeket) Aki nem pártból jönne hanem gazdasági szakember,kifejezetten gazdasági kormányzásra készülve. Az embereknek már elegük van a pártokból. Ezt a programot minden szervezet anélkül, hogy egymással kéne beszélni lehet támogatni. Igy a pártokan nem egymást kell meg és le győzniök hanem a választópolgárokat. Igy a választópolgár egy programra adja a szavazatát nem személyre vagy pártra. Ez lehet az egyetlen eredményes megoldás az együttműködésre az ellenzék soraiban.
...mégis ki a f...ranc gondolta volna, hogy az indexen, a velveten, stb., meg még millió helyen, nyilván a zigazgató úr jóvoltából is, te írsz gyakorlatilag mindent. Lassan felfogom persze, hogy mindenhol te vagy, de azért ez eddig nem volt ennyire egyértelmű. Miután a faszom se akar veled társalogni, főleg azokban az állatias keretekben nem, amiket te szabsz meg, erre a jövőben majd ügyelek. Elnézést a figyelmetlenségért.
@hermetikus: ennek a bájos kommentnek ki volt a címzettje?:)
süti beállítások módosítása