Gyurcsány és a nyugdíjasok: Strangelove

2012.09.16. 07:30 Tékás Lacika

Ha lenne egy Gyurcsány és a nyugdíjasok nevű punk zenekarom, akkor az első számunk a Depeche Mode Strangelove-jának a feldolgozása lenne.

A zenekar tagjaiból aztán színi társulatot hoznék létre, és akkor mélyebben belemehetnénk a témába: megrendezném azt az élet írta abszurd drámát, amelyben Gyurcsány kábé utolsó politikai tőkéje a Schmuck Andori értelemben vett sármja, amivel körbeudvarolja a "szépkorúakat". Igen, pont őket, pont Gyurcsány. A sorsnak valami nagyon kegyetlen iróniája, hogy éppen azt a csoportot tudja leginkább megszólítani, amely valószínűleg az egyik legrosszabbul járna azzal, ha újra ő kormányozhatna. Mindegy, hogy mi van, vagy mi lesz a DK programjában, Gyurcsány anno gazdaságilag neoliberális kormányt vezetett, ami - nem meglepő módon - azt jelentette, hogy a legkiszolgáltatottabb emberek jártak vele a legrosszabbul. A neolib politika általános „kisember-ellenességéből” fakadó „nyugdíjas-ellenessége” mellett a második Gyurcsány-adminisztráció a vizitdíj és kórházi napidíj bevezetésétől kezdve bizonyos kórházi kezelések elvégezhetőségének korlátozásáig számos olyan intézkedést hozott, amely kifejezetten a nyugdíjasokat sújtotta. Miért lenne most másképp? 

Jobb lehet Varga István, VV Cristofel és Damu Roland közös csajának lenni, mint nyugdíjasnak egy esetleges harmadik Gyurcsány-kormány alatt (nem mintha most olyan kurva jó lenne nekik). A szerelem nagyon-nagyon idióta tud lenni.

Love_Is_Blind_by_Marinshe_3_1.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr254777944

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mé' utáljuk Gyurcsányt? 2012.09.17. 17:34:44

Bevallom, az egészet egy kocsmai beszélgetésből félfüllel elkapott részlet indította el. Érdekes, mennyi alapigazsággal látja el nemzetünket a honi kocsmák „bölcsész társadalma”. Cigiért ugrottam be, meg egy kávéra. Tudom, egy barom vagyok, aki pén...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

De nagyon szánalmas, amikor a 300 forintos vizitdíjjal és a kórházi napidíjjal hozakodik elő valaki!
Mintha ma nem fizetne MINDENKI jóval többet, mint azt a 300 forintot, amit akkor egyébként csak a beteg fizetett, azt is 20x300, vagyis 6.000 maximumig!
Most ezeket a Fidesz kormány beépítette a TB járulékba, hogy napi 1.000-et fizet mindenki...

Mellesleg hol van a nyugdíjasoknak beígért 14. havi nyugdíj?! A "kétharmados felhatalmazással" ezt - és mint látjuk, szinte bármit! - lazán megoldhatták volna!

Ez egy ritka demagóg és félrevezető írás!
A szerzőnek a tények csak arra jók, hogy ne vegye őket figyelembe. Gyurcsány deklarálta, nem akar miniszterelnök lenni,esélye sem lenne a DK-val. Arról egy szava sincs, hogy Gyurcsány egy jó ügyért tüntetett.
A Gyurcsány-kormányra szórt rágalmai: kisemberellenesség, nyugdíjas-ellenesség nem igaz!
Ki emelte meg egységesen a vizitdíj helyett egységesen a TB-járulékot? Kinek köszönhetjük a nyugdíjasokat is sújtó 6% inflációt? Kinek "sikeres"kormányzásának 3.évében csökkent 4%-kal a reálbér?
Végül: mennyit kap egy ilyen blogért?
@emmersson: Teljesen egyetértek veled! És Lacikának üzenem, hogy legyen a fenn felsoroltak közös csaja!
Te szánalmas orbán hívő.Gondolkodj mielőtt hülyeséget írsz.Én meg azt nézném szívesen mikor téged a Modern Talking egy nótájára csinálgatna a színpadon az egész fityisz vezérkar.
Először is hangsúlyozom, hogy Nyugaton soha nem a magyarokkal, Magyarországgal, hanem a magyar kormánnyal szemben kritikusak. Tény, hogy tapasztalataim szerint Orbán Viktort problémás tárgyalópartnernek tartják, akiről sosem lehet tudni, hogy ugyanazt mondja-e majd otthon, magyarul, mint amit a tárgyalásokon angolul hangoztat. Így nehéz benne megbízni – jó néhányan nem is teszik. Mára megkérdőjeleződött európai elkötelezettsége is, és sokan döbbenten nézik, amit Magyarországgal tesz. Problémát jelent a személye. Különös tekintettel a jogbiztonságra, mára számos olyan magyar jogszabály lépett hatályba, ami egyenesen elriasztja a nyugati üzleti partnereket – persze lehet, hogy Orbánnak megfelelnek az olyan alternatív szereplők is, mint Azerbajdzsán.
Én asztat úgy hallottam, hogy Gyurcsány volt az, aki körömszakadtáig ragaszkodott a nyugdíjak érinthetetlenségéhez. Igaz ugyan, hogy megemelte a nyugdíjkorhatárt, és szigorította az előnyugdíjazás feltételeit, valamint pluszpénzt biztosított a később nyugdíjba vonulók számára, de ezek egyike sem érintette a már nyugdíjban lévőket.

Rosszul tudnám?
Gyurcsány nem csak a nyugdíjasok kőrében népszerű.
Sokan rájöttek arra, hogy a szocik elloptak mindent című fideszrágalom tök hazugság.Az ország szétlopása baltásorbán hatalomra jutása óta zajlik igazán.Sorra dőlnek meg a halottakkal üzletelő budai féle vádaskodások.
A 2010-es kormányátadás korrekt volt, ezt akkor mindenki elismerte.
Vitathatatlan azonban a fidesz állítása, mely szerint négy éve jobban éltünk.
Gyurcsány képes volt elismerni hibáit, míg ez a mostani miniszterelnök még a hazánkat is képes eladni.Meg különben is tolvaj.Ezt nem cáfolta-cáfolja senki közűlük.
a fidesz minden réteget lehetetlen helyzetbe hozott magukon kívül. a végtörlesztést is maguknak találták ki, éltek is vele szépen, gyurcsány volt az egyik aki nem vette igénybe. nem vett fel fizetést és a gazdaság javult volna bajnai alatt ha ez a gyalázatos nem jeleni meg beteg agyával a porondon. a 3000milliárd lerablása csak a kezdet volt. don vittorio szégyenbe hozta az országot, naponta írja felül az IMF-hez éa az eu-hoz fűződő viszonyunkat és a közgép nevű bűnszervezet esélyt sem enged arra hogy pályázatot elnyerjen vki. akkor már inkább gyurcsány. ezerszer.
Asszem a szerző nem sokat tud a jelen magyarországi helyzetről, még kevésbé figyeli azt, hogy hova tartunk.
Még a külföldi független szakérők is tájékozottabbak!!!

hvg.hu/itthon/20120916_Na_de_mi_lesz_ha_Orban_kimerul__A_Princet

vagy ez egy fideszblog?????
Gyurcsánnyal rosszul járnának a nyugdíjasok, Nem tudom akkor ki volt az aki a tizenharmadik havi nyugdíjat adta, Ki volt az aki a tizenharmadik havi fizetést adta a közszférában.
A vizitdíjról, és a kórházi napidíjról meg csak annyi, hogy úgy a háziorvosok, a kórházak ebből a pénzből valamit tudtak fejlesztésre, jobb minőségű étkezésre költeni.
Ma meg már gyógyszer, orvos, nővér szinte nincs.
És asztat is hallottam, hogy nem a nyugdíjasokat sújtotta a 2006-os megszorításokkor, hanem a nagypénzűeket, és a vizitdíj max. 500 Ft-ot jelentett havonta, viszont lényegesen csökkent az orvoshoz járók száma, a háziorvosok több pénzhez jutottak, és egyenesbe jött a gyógyszerkassza. Egyébként Magyarországon rendkívül sok embert utaltak be kórházba olyan problémákkal, ami ambulanter is simán megoldható lett volna, de a háziorvosoknak egyszerűbb volt odanyomni az embereket, és akkor nincs velük gond. Körülbelül ezek voltak a Gyurcsány kormány nyugdíjasokat sújtó intézkedései. Hát, mit mondjak, rémísztő.
És most hogy van ez?
"Gyurcsánnyal rosszul járnának a nyugdíjasok, Nem tudom akkor ki volt az aki a tizenharmadik havi nyugdíjat adta, Ki volt az aki a tizenharmadik havi fizetést adta a közszférában."

Ja, hitelből. A nyugdíjasok valóban nem jártak rosszul Gyurcsánnyal meg a szocikkal, csak épp közben rohadtul eladósodott az ország. Kérdés: megérte?
Tékás Lacika te állat!

Muszáj volt gyorsan írnod valamit, mert a cigányod észrevette, hogy nem is volt olyan rossz ötlet az éhségsztrájk.
Az ne zavarjon, hogy az elmeháborodott főnököd miket művel ezzel a szerencsétlen néppel...arról ne is írj! Neked Gyurcsányról kellett gyorsan írnod, mert ezért kapod a fizetésedet.
Azért még egyet megtehetsz: nyald fényesre orbán seggét!
Kövér László pedig megérdemli a 600ezres költségtérítést.Sok gyakorlás kell ahhoz, hogy rezzenéstelen arccal végigcsinálja azt amit művel.
@emmersson: "De nagyon szánalmas, amikor a 300 forintos vizitdíjjal és a kórházi napidíjjal hozakodik elő valaki!"

Ugyan,..számolja már ki valaki , hogy 6 év alatt mennyi pénz folyt volna be az egészségügybe a 300 ft - okból ?????
Jópár százmilliárd , ha nem ezer....
Lehet , hogy most nem volna (ekkora) szarban az egészségügy ??? Ezt elkúrta Orvbán , nem kicsit !!!
"(...)a második Gyurcsány-adminisztráció a vizitdíj és kórházi napidíj bevezetésétől kezdve bizonyos kórházi kezelések elvégezhetőségének korlátozásáig számos olyan intézkedést hozott, amely kifejezetten a nyugdíjasokat sújtotta."

Neked kiesett a tudatodból Orbán és "rendszere"??
A rendszer és Orbán egyébként egymást kizáró feltevés.
@Zerwikaptur - Hármat egy csapásra!: "Ja, hitelből. A nyugdíjasok valóban nem jártak rosszul Gyurcsánnyal meg a szocikkal, csak épp közben rohadtul eladósodott az ország. Kérdés: megérte? "

Ha ez igaz (márpedig miért ne lenne...? ) , akkor mi végre íródott ez a gyurcsányfikázás ?!
Ja, a 300ft-os vizitdíj zavart, és a legfőbb bűne, hogy nem bontotta le a demokráciát, igaz? És most mi zavar téged Tékás Lacika?
greczy.blog.hu/2012/09/16/ehseg_es_osszefogas#comment-form
A Gyurcsánnyal zsigerből ellenszenvezők nagyjából szerdáig próbálták tönkre tenni a szabad választásokért elindított éhségsztrájkot. A cikiző, amúgy a regisztrációt, annak veszélyeit meg sem említő bloggerek egy-két nap alatt elárasztották a felületeiket, tudomást sem véve arról, hogy eközben egyre többen keresik fel a Kossuth teret. Csak az volt a cél, hogy bizonygassák: ez egy marhaság, Gyurcsánynak vége. Pontosan azt tették, amit a szánalmas Selmeczi Gabriella: tisztítókúrának tartották az egészet, holott valóban ez lett az éhségsztrájk: az Orbántól megtisztító kúra jelentős fázisa. Selmeczi tisztítókúrázása azért is röhejes, mert éppen ő volt az, aki nem bírta ki, hogy ne egye meg azt a kiflit még a Tesco-pénzár előtt. (Persze, Selmeczi bunkósága beleillett a brutális politikai és kommunikációs bukássorozatba, amelyet az IMF-hazugság, a balta-gate, és a nőket megvető fideszes honatya szavai köveztek ki.)
@Zerwikaptur - Hármat egy csapásra!:

A kutymós életbe már ezzel az eladósításos mantrával! 2008 augusztusában (a világválság előestéjén) az államadósság 65 % volt, a várható hiány meg 3 %. Négy évvel előtte (Medgyessy bukásakor) 60 %. Megjegyzendő, hogy akkor még volt 13. havi fizetés, 13. havi nyugdíj, és nem voltunk bóvliország, amelyek 2011 -2012-ben lettünk mindhárom hitelminősítőnél.

De csak ragozzátok. Úgysincs más a kezetekben.
Az elmebeteg,hatalomhoz görcsösen ragaszkodó,embereket lövető terrorista gyurcsótányt már rég lámpavasra kellett volna lógatni,az külön vicc hogy ez a partkány ugat a demokráciáról meg szólásszabadságról..
Tékás "félázsiai" bacika!
Csak tudd a kedvenc félázsiai ganaj orbánt anno már az óvodában is utálták a többiek és ezért rendszeresen megagyalták.
Lehet innen ered a jellemtorzulása, de az biztos, hogy nem ruházták meg eléggé.
@mikóka kálmán: Sajnálatos módon nincs igazad. Én -a svéd, olasz ,usa,német stb. mintára- ténylegesen belelövettem volna abba a tömegbe amelyik a tv székházat szarrá rombolta,rendörökre támadt.Pláne , hogy a jó része amúgy is bünöző,vandál futball drukker és az M.Róbert féle fekete sereg Orbán által igénybevett része.
Még annyit, hogy a 13. havi nyugdíjat és fizetést Medgyessy vezette be. Gyurcsány csak nem törölte el. A világválság beütésekor persze már meg kellett szüntetni, de ezt Gyurcsánynak már se az MSZP se az SZDSZ nem szavazta volna meg. Ezért mondott le.
@Csuporka2: Csak úgy demokrata alapon?
@mendson: Nos,ezért is vagytok 2%-os párt.Ami a koszadék komcsi zsidó fajtátoknak nem tetszik azt tiltjátok akár erőszakkal is.
Hát ez az írás nagyon vasárnapi szarkupacnak sikerült. Jobb szokott ez lenni, vagy egyszer fent egyszer lent?
@mendson:
ezért lesz új ftc stadion, hálából a tüntetőknek.
Csuporka2 2012.09.16. 11:37:46
ajánlom figyelmedbe az előtted szólót
@mikóka kálmán:
Nagyon bunkó vagy, ne orbánkodj
Javasolnám mindenkinek, hogy védekezzen az indulatelragadás ellen. Kennykingnek igaza van, nem térülhetünk le a demokrata útról.
Hátizé, azért némileg pontosítsuk a részigazságokat: a vizitdíj alól ugyebár a nyugdíjasok jórészt mentesültek (volna), mert arra azért kínosan ügyeltek (akárcsak a mostaniak), hogy a legnagyobb szavazótábor intakt maradjon... Ezt hozta a 2002-es 19e Ft-os kampány, és ez a magyar (gazdaság)politika rákfenéje, amíg ez a posztkádárista "veterán" generáció ki nem hal. (Inkluzíve roppant "szolidáris" nyugger poltisztek.)
@Zerwikaptur - Hármat egy csapásra!: Na gyak figyuzd, hogy a zorbáni eladósodás hova vezet. Mert ne legyenek illúzióid, ma is kölcsönökből élünk, mégpedig 8-10 %-os kamatra, ami évi cca százmilliárd maga a kamat!
Az, hogy erről mély kuss van, még létezik.És mellette évről évre rohadnak az önkorik, az egészségügy, az oktatásügy, kultúra stb.stb. Az emberek pedig mérhetetlen félelemben élnek a jövőképük, biztonságuk, munkahelyük, otthonuk elvesztése miatt. Mindent mi, a nép - ki más - kell, hogy valamilyen módon megfizessen. Tényleges és tömeges közszolg. elbocsátás, rezsiáremelés, nyugdíjcsökkentés és nem az IMF miatt, hanem mert már nem adnak kölcsön a főhazugnak máshonnan.
Kérdésem csak egy van: mi tetszik neked ebben ennyire?
A nyugdíjasok utoljára fognak rosszul járni, nekik mindegy mi van, minden racionalitással szembemenve is próbálják minél inkább kiszolgálni őket ebben a rendszerben.
Gyurcsányról blogbejegyzést írni...

...egy teljesen lejáratódott politikusról és talpnyalóiról...

...és az értük rajongó nyugdíjas nénikről...

Tényleg nem találtatok jobb témát.Mert a "mi Ferinkről" készült írás nem közéleti,nem politikai.Ez tiszta bulvár...
Találjatok érdekesebb,fontosabb témát,mert Ferivel inkább lent vagytok,mint fent.
@Csuporka2: Esetleg szarjunk egy csuporkába. :))
@profilo:
Baltásgyilkos.Ez jó nem ?
@m6beütő: Sőt még a magyarok megbecsülését is. Döbbenten nézik sokan a világban, hogy két és fél év alatt mit tett orbán az országgal, úgyhogy ez az írás nagyon szar. Ráadásul nem is igaz. Benneteket is megvettek már a fidesznyikek ?
@Balt:

Hát, a pontosítás sosem árt. Az a "mentesülés" amiről beszélni tetszik, annyi volt, hogy a minimálnyugdíjat 300 forinttal megemelték. Ezt jelenti az a "jórészt mentesülés".

Ha a nyugdíjasokat jórészt mentesítették volna, akkor nem lett volna értelme bevezetni, mert többet visz, mint amennyit hoz.
@Spániel:
Az IMF hitel mennyivel lenne olcsóbb?
Nem lehetne valami büntetőjogi dologgal összefüggésbe hozni?
Szándékos-nagy érték-folytatólagos stb?
@vakapad: Nem is lett volna értelme sehogysem, szentigaz. :)
Tékás Lacika!
Gyurcsányról írni már lejárt lemez - akár Depeche Mode akár más. Pláne úgy, hogy néhány olyan intézkedésébe rondítasz bele, ami az ötödik hsz után bedől.
Kérlek írjámá inkábbk azokról a bizonyos földügyekről - sokkal aktuálisabbak - vagy a haveri körről, ki hogyan gazdagodott meg éppen ma, vagy hogy tényleg a simicska /aki gyakorlatilag a markában tartja orbánt/ érdekei miatt engedtük ki a baltást jópézér.
A vizitdíj - sajnos akkoriban nagyon érdekeltek voltunk a témában - az úgy szólt, hogy h elmentél a köz.dokihoz, neki fizettél 30-at, utána a többi vizsgálatnál már nem kellett fizetni. Amennyiben összejött az évi max. HATEZER! FORINTNYI BEFIZTÉS, A TÖBBI INGYÉR VOLT. Pl. - esetünkben - 5 hetes kórházi műtés után is csak haterzet kellett kifizetni és ezzel az évi keret be is telt. Hát ilyen egy népnyomorító, vérszívó szadista állat volt ez a gyurcsány. Meg patás és kisgyerekek meg szűzlányok friss vérét itta reggelire.
@m6beütő:

Ha lehet fokozni a szánalmasságot és a pitiánerséget akkor neked ez is megfelelhet.Ezeken és hasonló gumicsontokon rágódik a kommentelők 90 százaléka kb. 3 hete.

Hát akkor hajrá fiuk...
@m6beütő: De, jó: Gyurcsány kormánytag volt, mikor a baltás gyilkos akcióba lendült.
@m6beütő: az imf hitel világszerte 3-4 %, mert nem piaci kamaton számítják, nagyrészét maguk a tagországok adják össze.
Gyurcsány eltakarodhatna már a jó büdös kurva anyjába.Molnár Csabával,és a koca Vadaival együtt.
Soroljam még kivel??Lenne mit.
Nyomorult csürhe.
Még ha visszahozná is azt a 3 millió eurót,amit Indonéziába lopott ki,és az ország pénze volt....akkor sem lenne tényező.Régen a tömlöcben lenne a helye a fent említett kutyákkal egyetemben.
@profilo:
Ti hány éve, hónapja, napja Gyurcsányoztok?

A büdzsé az idei 1.9 helyett 3 milliárdot szán a kancellária dolgozóinak bérére. Szocialista képviselők arra is felhívták a figyelmet, hogy a minisztériumok 90 milliárd forintot költöttek eszközbeszerzésekre, tanácsadói szerződésekre és utazásokra annak ellenére, hogy 2010-ben, a 29 pontos gazdasági akciótervben meghirdették a takarékos kormányzás programját és beszerzési stopot rendeltek el a minisztériumokban.
@kennyking: Érdemes most megszabadulni tőlük,mert lejáratják a hiteles konzervatív keresztény jobb oldalt,velük esély sincs az értelmes kormányzásnak...
@Wegam:
Menj előttük, mutasd az utat rokonodhoz.
@profilo: Mi már régen túllépnénk rajta, de, ha belegondolsz, mondjuk pl. ezt gyurcsány teszi, te most hol dobálnál utcakövet és égetnéd ki az autókat?
Mi csak békésen és szelíden kiírjuk magunkból a tehetetlen dühöt. És ahogy előjön az öt évvel ezelőtti vizitdíj a mai napig, miért térnénk napirendre egy két hete történt világraszóló balfaszságról?
Kezdődik az anyázás, orbnyikovok kifogytak az értelmes szövegből.
@vakapad:
Ferenc nem szólt, hogy a ne állíts valótlant, (se részigazságokat) mert az nemigazországhoz vezet? :)
"Magyarország leminősítése 2008":
2008.04.11. - Morgan Stanley
2008. nov. 7. - Moody's
2008. nov.10. - Fitch
0 növekedésnél 7-8 %-ra hitelt felvenni, na ez az eladósítás!!!!!!!! Ezt nem lehet visszafizetni, ahogy Lázár, Kósa eladósította a városát!
@Spániel:
Ingyér a lóf.szt.
Hogy egy klaszikust idézzek: "Nincs ingyenebéd."
@Bell a Donna:

Nem szokásom a hazudozás. Viszont úgy gondolom, hogy a gondos olvasás az általam leírtakat vitatóktól is elvárható. Amit írtam:

" ... és nem voltunk bóvliország, amelyek 2011 -2012-ben lettünk mindhárom hitelminősítőnél."

Javasolnám az utánanézést, hogy mikor kerültünk "bóvli" kategóriába.

Egyébként örülök, hogy az általam leírtakból ennyinek a vitatására tellett.
@laci0011: Ugyan már.Nem a kommentelők kormányoznak.Ők csak szavaznak.Nagy baj lenne, ha mindenről ugyanazt kéne gondolnunk, még ha a világnézetünk egyezik is.Attól még az értékrend lehet más is.Az egyengondolkodást meg kéne hagyni a liberáltaknak.Ők mindannyian egyéniségek.:)
@m6beütő: @Spániel:

Külső szemlélő simán mondhatná,hogy milyen jó a magyaroknak,mert a legnagyobb problémájuk az iskolaköpeny,egy gyilkos kiadatása,egy vérbunkó politikus megnyilatkozása,mellyel porig alázza a nőket és egy éhségsztrájkoló politikai hulla PR akciója.
Bravó!
mintha nem lennének ennél sokkal fontosabb dolgok.A kormányzat a cirkusz mögé bújva,lapítva szopat meg mindenkit,míg ti kis kakasok kapirgáljátok amit elétek szórnak.
Hülyének néznek titeket...és jogosan.

Ti pedig 2014 után itt fogtok sírni,hogy a sutyerák Orbi még mindig itt van...hogy még nem takarodott el...hogy még nem takarítottuk el.
Megérdemlitek,mert elszalasztottatok minden lehetőséget és elcsesztétek az időt iskolaköpenyes,baltás gyilkosokra.

További sok sikert.És gratulálok a kis szemétdombotok hoz.

:)
@Wegam: lécci lécci írjál már a csútiról is valami hasonlóan szépet és igazat! Vagy talán tetszik ez a sok gyalázat, ami két éve történik velünk? Netalán te magad vagy a CSÚTI TÖRPE!
Azzal nem lesznek a két éve cunami súlytotta állapotok elfogadottabbak, ha gyalázod gyurcsányt. Ehhez ugyanis neki már 4 éve semmi köze.
@Bell a Donna:

Ja, még annyit, hogy "Ferenc" nyilvánosan sohasem hazudott. Ravaszul megkerülte a dolgokat, esetleg nem mondta ki, de hazugság nem volt.
@Wegam:
:)
Ez az "Indonézia" új nekem. Volna valami bővebb infód?!
Hol nemzeti keresztény kormány az akinek köszönhetően magyar zászlót égetnek, taposnak, hőssé tesz egy brutális gyávát aki alvó védtelen (keresztény)embert fejszével szétdarabol.
Nem nemzeti, nem keresztény ha minden mondatban szajkózza is.
A posztírónak nem kéne kihúznia viktor seggéből a fejét?
Bár ez inkább egy fecóellenes írás.
@profilo:

1./ Valóban igaz. A legnagyobb bajunk, hogy az új beruházások aránya jelenleg 16 %, ami még a jelenlegi termelő eszközök amortizációját se fedezi, nemhogy fejlődésre utalna. Az éhségsztrájkoló politikai hulla idején nem volt ilyen.

2./ Vannak más blogok is, ha ez nem tetszik.
@Spániel: de, piaci kamatokkal adják, csak mivel az USA és Németország is a fedezetet adók között van, ezért az IMF 2%-on kapja a hitelt, amit 3%-on ad tovább.
@is: nyilván, az infrastruktúra, apparátus, egyéb fenntartás is pénzbe kerül. Így is harmada a piacinak!
@mikóka kálmán: Közgép-Strabag ország ahová visz téged buktorod.Ideje volna felfogni!Felesleges a komenista keltetőből jötteknek 1 szavát is elhinni,azután hogy bevallottan nem is arra kell figyelni ,mit mond hanem amit csinál!Jelenlegi mottó:most mi lopunk,mert nekünk szabad!
@emmersson: "Mellesleg hol van a nyugdíjasoknak beígért 14. havi nyugdíj?! "
Nem volt beígérve!!! Egészen pontosan úgy hangzott el, hogy olyan gazdaságpolitikát kell folytatni, hogy akár 14. havi nyugdíjat is lehessen fizetni. A kulcsszó az AKÁR.
A poszt tökéletes tévedésben van Gyurcsány politikájának lényegét illetően. Az baloldali liberális jellegű volt. A rászorultak számíthattak ugyanis segítségre. Ez utóbbi az Orbán kormányról nem mondható el, nem is értem, hogy a szegények közt miért van támogatottsága (ha van egyáltalán).
Semjén-navracsics karaktergyilkossága beégett az agyakba. 300 ft számlával hazaáruló-mengelézés-nemzetgyalázás, 30 ezer zsebbe nemzeti.......gondolkozzatok
@Roy: "Nem tudom akkor ki volt az aki a tizenharmadik havi nyugdíjat adta,"

Medgyessy Péter kormánya.

"Ki volt az aki a tizenharmadik havi fizetést adta a közszférában. "

Antall József kormánya.
@nu pagagyí: de jó fej volt hogy csinált 7-8-9%os hiányokat.
Ostoba vagy, az orrodnál tovább sem látsz el.
Majd veszek neked egy LED TV-t vagy hűtőt providentes hitelre, remélem annak is annyira örülsz majd mint a 13. havi nyugdíjnak meg a PPP beruházásoknak:P
@Spániel: "Azzal nem lesznek a két éve cunami súlytotta állapotok elfogadottabbak, ha gyalázod gyurcsányt. Ehhez ugyanis neki már 4 éve semmi köze. "
2002 után 2008-ig nyomattátok (nyomatták) Orbánt...
@ursus artos:

A Fidesz elkészítette a 14. havi nyugdíj bevezetésére vonatkozó törvényjavaslatát, és kezdeményezi, hogy a parlament hétfői, e ciklusban várhatóan utolsó ülésén döntsön annak elfogadásáról - közölte Áder János.
2006.02.12 15:34, Forrás: MTI
A Fidesz rendkívüli házbizottsági ülés összehívását kezdeményezi hétfőn, ahol javaslatot tesz arra, hogy a házszabálytól való eltéréssel tárgyalja meg és fogadja el még az utolsó ülésnapon a parlament a javaslatot - mondta a frakcióvezető sajtótájékoztatóján. Hozzátette: a javaslat szerint a 14. havi nyugdíjat a 13. havihoz hasonló módon vezetnék be a következő ciklusban, tehát 2006 és 2010 között minden évben plusz egy heti nyugdíjat fizetnének ki.

A bevezetés módját a frakcióvezető azzal indokolta, hogy a parlament a 13. havi nyugdíj esetében erről már döntést hozott, valamint így a legegyszerűbb megkímélni a parlamentet és a nyugdíjasokat a felesleges vitáktól. "A Fidesz a törvényjavaslattal garantálni szeretné, hogy bárki alakít ez év tavaszán kormányt, a 14. havi nyugdíj bevezetése megtörténik" - mondta Áder János.

A frakcióvezető úgy fogalmazott: Orbán Viktor Fidesz-elnök 14. havi nyugdíj bevezetésére vonatkozó javaslatát Gyurcsány Ferenc miniszterelnök "blöffnek" nevezte, a múlt héten pedig a legnagyobb nyugdíjas érdekképviseleti szervezet vezetője, Jankovics György "a nyugdíjasok nevében lemondott a 14. havi nyugdíjról".

Ez azért is meglepő, mert a 13. havi nyugdíj bevezetését nagy egyetértésben fogadta el az Országgyűlés, s az elmúlt évek áremelkedései is indokolttá teszik azt, hogy további segítséget kapjanak a nyugdíjasok - mondta Áder János.
@profilo: tök igazad van, rárontunk minden elénk dobott morzsára. Én pl. nagyon ráérek, de egyénenként mit is tehetnénk, ha a nagy dérrel dúrral bejelentkező civil mozgalmak is egymás torkát nézik, mikor melyikbe lehetne beleharapni vagy picit lelökni a lépcsőn. Eltünnek, aztán osztódnak. Melyikhez csapódjunk? Pártokról nem is beszélek. Itt nincs EGY normális ember, szervezet, aki kizavarná végre az erdőből a maradék partizánt és aszondaná, mindenkinek kuss. Vagy mindenki leül végre és megállapodik egyenlő feltételekkel, vagy hazamegy és nézi tovább a köldökét. Valahogy úgy, mint pápaválasztáskor.

A Haza és Haladás kidolgozta a feltételeket, most már csak az egot kellene a lépcsőházban hagyni.
Túl sok idő nincs, hogy minden faluba, tanyára eljusson a megismerés lehetősége.
Addig meg csipegetünk.
Szinte hihetetlen,hogy milyen tudatlan,ostoba emberek vannak.Igaz, most nincs vizitdíj,de ha nem akarsz hónapokat várni egy vizsgálatra,lehet menni az orvosok által "kedvelt" magán rendelőkbe-tízezrekért.Az előző kormány alatt, volt ugynevezett nyugdíj korrekció a rendes emelésen felül.Most mikor lessz?
@ursus artos:

1./ Hogyan?
2./ Egyébként lett volna indoka a nyomatásnak.
@petyah1379206: Közgép-Strabag ország jobban bejön Neked?!Komenista keltetőből jöttektől várod a feltámadást?Jogász kormánytól a jobb életet?Nagy csalódások jönnek még Neked.
@ursus artos: hülye-e vagy? orbán és bandája több, mint 20 éve csak egy gittegylet, akik fiatal demokratáknak van pofája hívni magát a mai napig, de mindig is csak orbán és az általa meghatározott szűk kör személyes előnyei és érdeke miatt ordítanak és verik szét az országot, nem számít százezrek megnyomorítása sem.. Ez az érdekszövetség tartja őket egyben.
És teszi ezt évről évre egyre aljasabb és szemetebb módon.
Szomorú látni, hogy van aki még mindig zabálja őket, mint tyúk a taknyot. Hát jó étvágyat hozzá.
Ezek után szerinted nyomattam őket bármikor is?
@laci0011: Ennyire nem veszitek ezt komolyan?! Tudjatok mi lesz ha MEGINT a rozsa lesz hatalmon?!? Ujra tombolni fog a liberalizmus, es minden magyar el lesz taposva! Igen, ti is!!!! EZ KELL NEKTEK?????
Micsoda szánalmasok vagyunk, mi emberek. Azt éltetjük, aki már átkúrt minket százsor. Utána visszaszavazzuk ezt a kirafinált mafiafőnököt újra. Aztán megint a kurvasokborivót. Röhej. A politikus mind kurva, az országot pedig kifosztották és lepasszolták gyarmatnak. Erről ennyit.
@mikóka kálmán: Neked bejön ha gyujtogatnak?!Addig jó csak amíg nem a házad ég,jobb ha tudod!
@téglagyár: Nekem nem jön be a Közgép -Strabag,sem a Strabag-szdsz.Kapisi?
@Velence19:
és kinek köszönhetjük azt, hogy az adósság 8500 milliárd HUFról 20000 milliárd HUFra emelkedett ?

És kinek köszönhetjük a 4%-os szolidaritási adót és az 52%os adóéket ?

Navajon ?
A sok gyurcsányfikázótól kérdem :
A beidegződés mellet ( amit Orvbán szított hogy megszerezze a hatalmat !)...ugyan milyen erős indokkal támadják ?
Mert beismerte hogy az összes politikus hazudik ?
Most jobban él az ország népe ? Demokrácia és sajtószabadság alapjáraton, a nácik támogatása , sodródás az ország nagyobbik részének a mélyszegénység felé ?? Ezt akartátok ?
@Scaramella va alla guerra:
"és kinek köszönhetjük azt, hogy az adósság 8500 milliárd HUFról 20000 milliárd HUFra emelkedett ? 2

Ugyan,..nézz már utána hogy mikortól kezdett erőteljesen emelkedni az ország adóssága ?? Lusta vagy rá , csak a pofád jár ? Elárulom : 2001 - ben , a választások előtt !!!
Akkor kezdett Orvbán osztogatni....és ezzel nem azt mondom , hogy az Orvbán utáni kormány nem hibás....
@téglagyár: Bizonyítéknak a kurucinfót hozod fel,...Te egysejtű állat !
@téglagyár: téged már mindenhonnan elhajtottak a kreténséged miatt. Ennyire mazoista nem lehetsz, hogy mindenhova bejelentkezel a pofánbaszásért.
@dr kíváncsivagyok: az egy foto bazdmeg, mindegy, hogy hol a link!
@vakapad: hja, könnyú más farkával verni a csalánt, ezt tették orbánék az emútnyócév alatt. Most meg a lepusztulásnyócéve következik.
@vakapad: "A Fidesz elkészítette a 14. havi nyugdíj bevezetésére vonatkozó törvényjavaslatát"
Nagyon helyesen, hiszen pörgött a gazdaság, a panon puma nagyot ugrott és a ktv. köszönte szépen jól volt.
@Spániel: "Ezek után szerinted nyomattam őket bármikor is? "
Nyomatni orbánt= napi orbánozás.
Egyébként, ha beszélgetni akarsz velem és kérdéseid vannak hozzám, akkor kerüld a személyeskedést!!!
@vakapad: "Még annyit, hogy a 13. havi nyugdíjat és fizetést Medgyessy vezette be. "
A 13. havi fizetést az Antall kormány vezette be a kjt-vel.
@Spániel: sehonnan nem hajtottak meg el! Gyujtom a sereget a rozsa ellen!
Hahó,

1. Azoknak a kommentelőknek, akik azt kérik a blogon számon, hogy miért nem foglalkozunk az Orbán kormány baromságaival inkább, azt üzenem, hogy nézzék meg mondjuk az utolsó pár hét posztjait.

Csak példaként linkelek ide egy párat.

fenteslent.blog.hu/2012/09/03/fidesz_kontra_fiatal_demokratak

fenteslent.blog.hu/2012/08/26/visszaut_unortodoxiabol_es_szabadsagharc

fenteslent.blog.hu/2012/08/20/nemzeti_nagyletunk_nagy_temetoje

fenteslent.blog.hu/2012/07/11/videki_nepnyuzas

De a korábbi hónapok posztjai között is bőven találtok ilyeneket. Furcsa, hogy úgy képzelitek, hogy aki nem szereti Gyurcsányt, az már már automatikusan fideszes.

2. Légyszi viselkedjetek egymással normálisan, az életben nem töröltem még ennyi kommentet egy poszt alól! Jobboldalt vannak a moderálási elvek, ne személyeskedjetek a többi kommentelővel, mert azokat a kommenteket úgy is töröljük! Köszi!
"...éppen azt a csoportot tudja leginkább megszólítani, amely valószínűleg az egyik legrosszabbul járna azzal, ha újra ő kormányozhatna. [...] Mindegy, hogy mi van, vagy mi lesz a DK programjában..."

*

Ostoba vagy?

Én nem mondom, mondd ki te magad.
@ursus artos:

Jó kis kimenekülés. Segített valaki?
@Tékás Lacika:

Ha a nagymamámnak áramszedője lenne, akkor villamosnak hívnák...

Röviden összefoglalva ennyi értelme van ennek a posztnak.
@Tékás Lacika: Leginkább a blogodat kellene törölnöd, mert köszönőviszonyban sincs az igazsággal. Szerinted mennyire vall úriemberi mentalitásra, ha döglött oroszlánt rugdosol???
Ez igen durva csúsztatásos poszt! Ha valaki képes a jelenlegi helyzetet (gyógyszerárak, gyógyszertámogatás, rokkant és özvegyi nyugdíjak, infláció, fizetős orvosi ellátások bővülése) a vizitdíjnál és a kórházi napidíjnál jobbnak tartani, az vak vagy elfogult.
@vakapad:
Meglehet, hogy valóban az zavart meg az értő olvasásban, hogy ezt még: "Megjegyzendő, hogy akkor még volt..." a 2008-as előzményekhez kapcsolódónak értelmeztem.
Elnézést, amiért félreértettem.

Épp vitathatnék mást is, de most nincs kedvem Ferenchez.
@Pitonyák néni:
LOL.
Határozottan szólítsd fel a bloggert, hogy törölje a saját blogját, különben...
Mi lesz, kimész tüntetni, ha nem? :DD
szerintem a nyugdijasok nemcsak gyurcsannyal jarnak jobban mint zorbánsimicska müvekkel de még rákosival is jobban járnanak!
aki ezt nem látja az érdekelt a közgépben:)
A fent megnevezettek közös csajának jobb lenni, mint nyuggernek, függetlenül, hogy kinek a kormányzásáról van szó?
Hát ilyet csak egy napi használatban lévő népiedény mondhat. Ez nem vitás.
Ki az a Gyurcsány Ferenc?

NAgyon szépen kérem az ellenzéki pártokat: álljanak már elő egy vállalható vezérrel aki végleg törli még az emlékét is. Ne kelljen már ezt a politikai hullát kerülgetni.
Ez egy remek poszt, akár a BaltásBóvli is írhatta volna, ha ismerné a netet.
Az rendben van, hogy a blog írását nem kötik - manapság ismét aktuálissá váló és "divatos" kifejezéssel élve - műveltségi cenzushoz, de azt nem hittem volna, hogy ilyen színvonalú írás is publicitást kaphat.

Ember! Nehéz eldönteni, hogy írásodat a minden józan észt és szégyenérzetet nélkülöző szervilitás, esetleg teljes politikai és társadalmi vakság, netán ezek egyvelege jellemmezi-e jobban. Vagy esetleg az elmúlt két évet kómában töltötted?

Te beszélsz vizitdíjról, kórházi napidíjról? Ne féltsd te Gyurcsánytól a ma nyugdíjasait, pontosabban ne Gyurcsánytól féltsd őket!
Nem kell őnekik olyan ellenség, amikor Orbán a "barátjuk". Isten óvjon meg mindenkit ettől a barátságtól, és a nyugdíjasok iránti legnagyobb jóindulatom biztosítása mellett kívánom nekik, hogy minél előbb szabaduljanak meg (velünk együtt) egy ilyen álnok, hazug, hitszegő, tolvaj, erkölcstelen és népnyúzó "barát"-tól, mint amilyen Orbán.
@téglagyár: csak emlékeztetlek: pl Varánuszblogról kibaszott a Fabius végleg a héten.
@téglagyár: Te retardált gyökér! Arról nem hallottál még, hogy ha valakit orrba-szájba nyomatsz mindenhol, annak az ismertségét növeled?

Te annál, akit így gyűlölsz sokkal, de sokkal kártékonyabb és butább vagy! Pedig őszintén mondom, hogy addig, amíg ezt a blogok kommentjeiben nem kezdted el hirdetni, azt sem tudtam ki ez rózsa mihály.

Most azonban, hogy hála neked többen is megismerhettük - és mivel téged már most utállak - elhatároztam, hogy nem drága semmi, minden szálat megmozgatok és támogatni fogom őt, ahogy csak tudom hátha egyszer még döntéspozícióba hozhatom!

Követlek.....
Te, aki írta ezt a bődületes marhaságot. Melyik zárt intézetbe keresnek azóta, hogy meglógtál? He?
Természetesen Tékás Lacikára gondoltam.
@petyah1379206: Azóta sem épült semmi az országban, a GDP csökken, a hiány viszont nem. Rosszabbul élünk, mint két éve.

Gyurcsány a Fidesz egyetértésével elfogadott Medgyessy-féle pénzszórás konszolidációját igérte. Erről szólt az őszödi beszéd. Gyurcsány is pontosan tudta, hogy nem tartható fent a társadalombiztosítás és felsőoktatás az addigi módon. Szerintem, sokkal emberségesebb és jobb reformajánlata volt, mint a jelenlegi totális lepusztítás. Nem tetszett nektek, így most együtt szívhatunk. Annyit tehetett, amennyi felhatalmazása volt, a Fidesz, de az Mszp nagy része sem volt partner. Az önkormányzatok eladósításáért egyébként kétharmad részben, már akkor is a Fidesz felelt.

Gyurcsányt, annak idején, nem pénzszórással, hanem népnyúzással vádoltátok. Csak a pontosság kedvéért. A félpályás útlezárások nem az államadósság megfékezéséért, hanem plusz pénzekért (gazdáknak, vasutasoknak,stb), kisebb adókért folytak.
Ordas nagy hazugság ez a post. Az okokat az előttem szólók tényszerűen kifejtették.
Szánalmas ez a poszt. Édesapámnak NEM adták oda a gyógyszert, hogy egy kicsit tovább éljen 2012-ben, mert elmúlt 65. Aztán megvette a piacon. És most nincs vizitdíj és nincs tandíj sem. Most minden rendben van, a gyorsnaszád nem süllyed, mi így elmerülve úszunk. Na ennyit a kedves vezetőtökről. Az ilyen posztolókról meg annyit, hogy valószínűleg a TEK 600 milliós csapata írja, mert provokál, nem kicsit. Üzenem a lehallgatóknak, hogy hamarosan nem lesz segg, amibe melengethetik az orrukat. Bár az ilyeneknek mindíg van.
@nu pagagyí: Meghallgattam újra az öszödi beszédet,nagyon nem erről szól.Hallgasd meg Te is!
De az is jó volt,amikor a második Gyurcsány kormány átvette a hatalmat az elsőtől /2006./és villámgyorsan eltörölték
a választások előtt hozott hosszútávú adó-
törvényeiket." A kassza átvétele után láttuk,hogy ezekre nincs fedezet."
De nagyon fosnak egyesek Gyurcsánytól. Nem értem ezt a szösszenetet, meg néhány hozzászólást sem.

1./ Gyurcsány lemondott!!! Ergo, véletlenül sem kapaszkodott "görcsösen" a hatalomhoz.

2./ Bejelentette, hogy nem indul, és ne is jelöljék miniszterelnöknek. Megint csak nem látom a "görcsös" kapaszkodást.

Akkor mi ez a hiszti?? Ennyire fostok?? Ez gigaLOL
@pjm: Épp most olvastam egy cikket, hogy egy cukorbeteg eszméletlenül feküdt az ajtó előtt, hallották a mobilját, kihívták a tűzoltókat, és a mentőket. A tűzoltók kívülről tudtak bemenni a 9. emeleti lakásba, de szerencsétlen kórházba szállítás után meghalt. Remélem elégedett orbán, mert a cukorbetegeket is megregulázta, hogy mikor milyen gyógyszert kaphatnak. De a hepatitic C-ben szenvedők sem kapnak életmentő gyógyszert, Ők is tüntetni akarnak. Szóval meg a likvidálás ezerrel.
@dr kíváncsivagyok:
1. Gyurcsány jelentgetett az MSZMP KB-nek a Dialógus csoportról Pécsen, cserébe a vizsgáira leszóltak fentről.
2. Szakdolgozat másolás.
3. A komcsik segedelmével bagóért megvett ingatlanok, Motim.
4. Adócsalás
5. Közokirathamisítás
6. Határontúli honfitársainkat tolvajnak állította be, akik ellopják a nyugdíjunkat, MÁÉRT 8 éven keresztüli leszarás.
7. 2006-ban ellenzékiek könnygázgránátoztatása, gumibotoztatása, kardlapoztatása
8. Egy idegbeteg pöcs alapvetően a Gyurcsány.

Kb Ennyi jutott hirtelen eszembe, hogy miért köpöm le nyugodt szívvel ha szembejön az utcán.
@A szerelő:
Csak szeretnád ha hazugság lenne.
Szerencsére a Gyurcsány fanok száma elenyészően kevés.
A többség hála istennek egy kanál vízben is megfojtaná ezt a tetvet.
@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Ez nem a vágyaim kivetülése, egyszerűen tény, hogy nem igazak az állításai ennek a postnak. Nem vagyok Gyurcsány fan, Orbánnal kapcsolatos hazug állításokra is reagálok, hasonló képpen. És szerencsére a többség, ellentétben veled, nem kívánja senki halálát, még akkor sem, ha annak az illetőnek a politikai hovatartozása ellentétes az ővével. Amúgy Fidesz oldalról szoktam hallani a következő, megjegyzem cinikus felvetést, amit most a fagyi visszanyal módon neked is ajánlok a figyelmedbe: "Aki valamilyen törvénysértő dologgal kapcsolatban információhoz jut, az tegyen feljelentést!" :)
@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: van egy kurva rossz hírem, nagyon tévedsz! A Felcsúti Agresszív Kismalac kétévnyi ámokfutása következtében Gyurcsány népszerűsége kezd visszatérni. Olvass blogokat!
Rajtad, meg néhány állandóan beíró eszmetársadon kívül túlnyomó többségben vannak azok, akik már nem hajlandók a kedvetekre tenni azzal, hogy tovább gyalázzák. Szar ügy.
@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Megjöttél hülyegyerek?
Át akarod festeni a cigányt magyarra?
Nem fog menni, Jacksonnak se sikerült és a végén még az orra is leesett...
@Balt: A "posztkádárista" veterán generáció pillanatnyilag az EGYETLEN, amelyik tudja, mi a SZABADSÁG, mert élete során egyre több lett belőle, még a rendszerváltással is ezért törekedett erre - a mai "fiatalok" ezt nem élhették meg, ezért esnek bele OVI és minden szűklátókörű boitcsinálta "politikus" csapdájába - pl. LMP-ébe is.
Eddig sem tartottalak sokra. Ezután sem. Ez a témaválasztás nagyon vasárnapi. ( pedig a Gyurcsács nekem sem a szivem csücske, de nem kell kutyába lemenni, ha nincs témád )
@vakapad: "Demokrácia álarca, addig kell a burzsoáziának, amíg az, az ő melle előtt pajzs! Magyar Lajos,1918! Máig se tudjátok?
Jut ezsembe az megvan már, hogy ki az a Gyurcsányi?
a legnagyobb baj, hogy sokan még a mai napig nem fogják fel, hogy merre tarthatott volna ez az ország Medgyessyvel és, hogy e helyett milyen lejtőn (gazdasági és morális) indította el gyurcsány.
azt, hogy totál eladósodott az ország, önkormányzatok, minden. azt, hogy a hazugság és nem csak kisebb füllentések, mint régen, hanem a pofátlan hazudozás, ma már a politikai elit alapállapota vagy éppen a fidesz 2/3-át. ezeket mind-mind gyurcsánynak köszönhetjük. és ezek után még van aki a seggét nyalja...
@bucbuc: Az MSZP-s nyugdíjasoknak mindegy... ahogy mondod... (?)
@huhhhu: NEM érdekel Gyurcsány!!!!!!!!!!!!!!!!!!
@ursus artos:

www.origo.hu/itthon/20060120orban.html

Azért ez erős ígéret! Ami feltételt szab a 14. havi nyugdíjnak, azt mind biztosan megvalósulóként kommunikálták!
De leginkább gúny volt a mondandóm mögött, ugyanis a 14. havi nyugdíj beígérése (OK, lehetőségének vizionálása) azt feltételezi, hogy viszont 13, havi TUTI LESZ!!!

Na, pl az hol van?!
süti beállítások módosítása