Kettős beszélők: antiszemiták és keresztény cionisták 2012-ből

2013.01.24. 07:30 Fent és Lent

kufiya.jpg

Vendégszerzőnk, br.robert posztja

November végén valami feltűnt a feleségemnek az utcai öltözködésemben. Bár az utóbbi három télen pontosan ugyanígy néztem ki, mégis megjegyezte:„Nem gondolod, hogy a kinézeteddel rossz asszociációkat váltasz ki az emberekből?”

Eddig nem volt nagyobb bajom a kinézetemmel, de mostanában mégis gyanakodni kezdtem magamra. Lehetséges, hogy egy nagyobb darab férfi fekete kabátos, kapucnis, palesztin kendős képe ma már valami egészen mást is jelent a külvilág számára, mint ahogy eddig magamat láttam? Igen a palesztin kendővel (arabul kufíjja) történt valami.

Hosszú előzménye van ennek az érzésnek, a gyökerei egészen a 2008-as gázai háborúig nyúlnak vissza, ugyanis ekkor kezdődött Magyarországon a kufíjja „átformálása”.

Alapjában véve ez a jellegzetes ruhadarab vegyes mondanivalókat jelenít meg. Néhányan a „terrorizmust” látják benne, másoknak egy aktuálisan népszerű divatcikk. A legelterjedtebb – és ez Nyugat-Európában erősen tartja magát –, hogy a kufíjja egy baloldali értékeket hordozó szimbólum. Megjelennek benne anti-globalista gondolatok, a palesztin küzdelemmel való szimpatizálás, a neoliberális berendezkedés kritikája, a rasszizmus radikális elítélése, és szolidaritás a kizsákmányolt rétegekkel.

Mindössze két hónappal az után, hogy hazatértem palesztinai terepmunkámból, 2008 decemberében az izraeli hadsereg elindította Öntött ólom elnevezésű hadműveletét a Gázai övezet ellen. A huszonhárom napig tartó szárazföldi és légi csapásokban 1390 palesztin vesztette életét. Ebből 759 olyan civil – köztük 349 gyerek–, akik egyáltalán nem vettek részt a fegyveres harcokban. Erős késztetést éreztem, hogy az ENSZ által is elítélt, és túlzottnak minősített agresszió ellen valahogy tüntessek. Szerettem volna kiállni palesztin barátaim mellett, akik, ha nem is gázaiak, de Ciszjordániában szintén az izraeli hadsereg megszállása alatt élnek.

Budapesten élő palesztinok január 10-re szerveztek egy tiltakozó felvonulást, ezen akartam részt venni én is. Az Oktogonon gyülekezett az alig százfős csoport, és már messziről látszottak a Jobbik lobogói és bakancsba tűrt nadrágos aktivistái. Ez volt az első alkalom, hogy egy szélsőjobboldali aktivista nyakában kufíjját láttam. Képtelen voltam közéjük lépni, így az út másik oldaláról követtem a menetet néhány percig, majd keserű szájízzel visszafordultam. Nyakamban a kufíjjával, belül tele palesztin emlékekkel, együttérzéssel, a megszállás emlékével; mélyen felháborodva hazamentem. Ekkor kezdte el kisajátítani és kihasználni a palesztinok helyzetét a Jobbik.

Nem telt sok időbe, és a hazai közélet ismét lehetőséget teremtett a kufíjja új használóinak, hogy valami egészen sajátossal mossák össze, és leplezetlenül kinyilvánítsák, hogy nem a palesztinokkal való együttérzés miatt hordják, hanem csak saját gyűlölködésüket rejtegetik ebben. 2009 elején Miskolc akkori rendőrkapitánya egy nyilatkozatában egyenlőségjelet tett a városban tapasztalható bűnözés és a cigány lakosság közé. Súlyos, általánosító kijelentései kisebb belpolitikai vihart kavartak, amelyben a Jobbik is részt vett. A Jobbik és más szélsőjobboldali szervezetek úgy érezték, szükség van a megnyilvánulásukra, és az utcára vitték a cigánybűnözés jelszavait. A színpadon állókon és az összegyűlt tömegben is itt-ott felvillantak a fekete-fehér palesztin kendők. Olyan emberek látszódtak a tudósításokban, akik kufíjját hordanak és közben „cigánybűnözésről, titkos háttérhatalmakról, bolsevik bűnözőkről, és mocskos liberális médiáról” beszélnek. A gázai katonai csapásmérés után néhány héttel Miskolcon új jelentések adódtak a palesztin kendőhöz. A radikális jobboldal elkezdte belpolitikaivá tenni és a saját céljai érdekében hasznosítani a kufíjját.
morvai.jpg
A palesztin kendő következő esete az avatatlan szemeknek talán fel sem tűnt. Antifasiszták tartottak demonstrációt az Új Színház előtt, amit szélsőjobboldali ellentüntetők próbáltak megzavarni. Egy símaszkos, palesztin kendős férfi provokálta a tüntetőket, miközben társai azt kiabálták „mocskos zsidók, zsidók haza”. Aztán egy kisebb, súlytalan eseménytől eltekintve – ahol ifj. Hegedűs Lóránd a palesztin nemzeti zászlót a parlament bejáratához vitte – a Jobbiknak egészen ez év novemberéig kellett várnia, hogy ismét kisajátíthassa a palesztin kendőt, és a palesztinok szenvedéséből politikai tőkét kovácsoljon magának. Erre egy újabb Gáza elleni izraeli katonai csapás adott alkalmat.

A Felhőoszlop hadművelet bombázásaiban – a B’Tselem izraeli emberjogi szervezet előzetes adatai szerint – 102 palesztin vesztette életét, közülük 40 civil volt. Tehát lett annyi áldozat, hogy ez a magyar média ingerküszöbét is átlépje, és néhány napig vezető hírré váltak a Hamasz rakétái és az izraeli hadsereg „célzott támadásai”. A Jobbik azonnal kijátszotta a „palesztinkártyát”, és meglovagolta a közfigyelmet. Tüntetést szerveztek az izraeli nagykövetség elé, és nyers antiszemitizmusukra újra a palesztinokkal való együttérzés köntösét adták rá. A tömegben megszaporodtak a kufíjják, még Vona Gábor is palesztin zászlót és a kufíjja összetéveszthetetlen mintáját imitáló kendőt tett a nyakába. Beszéde részben a palesztinok szenvedéséről, túlnyomó részben pedig a belpolitikáról, a Jobbik ellenfeleinek ostorozásáról szólt. Gyöngyöspatától kezdve az amerikai nagyköveten, és Dániel Péteren keresztül egészen Szegedi Csanádig sok minden felmerült. A palesztinok valójában csak egy retorikai elem voltak, ami köré a Jobbik felfűzhette gyűlöletspirálját. Közben lobogtak a palesztin zászlók, kufíjja minden harmadik tüntetőn, és a beszédek közben behallatszott egy-egy kiabálás: „mocskos zsidók, hazaárulók”. A tudatlanság, a fajgyűlölet, a nyílt antiszemitizmus ragadós masszaként telepedett rá a palesztin kendőre.

A tüntetés másik szónoka Gyöngyösi Márton volt. A Jobbik országgyűlési képviselője is egy kufíjját viselt beszéde közben. Kiderült, hogy Gyöngyösi egészen tájékozott (vagy legalább két-három könyvet elolvashatott) az amerikai, baloldali zsidóság egyes prominens képviselői által is megfogalmazott Izrael-kritikával kapcsolatban, mivel jórészt őket idézte. Ugyan indulatoktól fűtött kifejezéseket is használt, és retorikájában sem különbözött egy átlagos politikai tüntetés modorától, de tartalmában (egy-egy csúsztatást mellett) pragmatikus, tudományos eszközökkel is igazolható, a nemzetközi jogra hivatkozó tényanyagot mondott el. Mintha valaki egy kicsit rosszul imitálta volna Judith Butlert, Noam Chomskyt vagy Ilan Pappet, amint egy baloldali, rasszizmus-ellenes konferencián érvelnek. Azonban Gyöngyösi csak felhasználja ezeket a humanista gondolkodókat saját politikai ambícióihoz. A magyar szélsőjobboldali politika átformálja a globálisan baloldalinak számító kufíjját, és kisajátítja, elhasználja az Izrael-kritika alapvetően emberjogi érvrendszerét. A Jobbik saját antiszemita, cigányellenes, kirekesztő, és homofób meggyőződéseit hozzákeveri az iméntiekhez, azonnal hiteltelenné téve ezeket.

De Gyöngyösi itt még nem állt meg, az országgyűlésben is megismételte mondanivalóját. Miután Németh Zsolt államtitkár semmitmondóan reagált, a jobbikos politikus viszontválaszában egy időre hatályon kívül helyezte a palesztin-izraeli kérdésről szóló emberi beszédmód lehetőségét. Gyöngyösi viszontválaszának végén ezt ismételte el, csak éppen nem olyan „körültekintően”, mint azt korábban Vona Gábor tette. Izgult, nem tudott értelmes mondatszerkezetekben fogalmazni, beszédében retorikai önellentmondásokba került, nem maradt kapacitása köntörfalazásra.
Míg az izraeli területszerző politika a szeparációs fal, az illegális telepépítések és katonai csapások formájában nyomorítja meg a palesztin civileket, addig a Jobbik parazitaként élősködik ezen a nyomoron. Azzal, hogy a Jobbik az izraeli-palesztin konfliktus hazai megítélését antiszemitizálta, visszanyerheti a „radikalizmust” hiányoló szavazóinak bizalmát. Azonban nem csak ők tudnak tőkét kovácsolni ebből. Az ő antiszemitizmusuk a politikai cionizmus hazai támogatóinak is kapóra jön, és úgy kell ez nekik, mint egy falat kenyér.

Ezt használta ki egy éppen csak megszületett, civilnek mondott, de valójában politikai szervezet. A Mindannyian Együtt Jeruzsálemért Alapítvány volt a főszervezője a december 2-án a Kossuth téren megtartott neonáci-ellenes tüntetésnek. Önmagában ebben még semmi kivetnivaló sincs, de érdemes közelebbről megvizsgálni, hogy milyen ideológiát képviselő társadalmi szerveződés bontott zászlót Magyarországon ezen a „teltházas” tüntetésen.
nemethfeldmajer.jpg
A Mindannyian Együtt Jeruzsálemért két alapítója Németh Sándor (Hit Gyülekezete) és dr. Feldmájer Péter (MAZSIHISZ) egy olyan szervezetet alapítottak, amely a keresztény-cionizmust igyekszik legitimálni a magyar közéletben. Ez egy agresszív, faji és vallási alapon kirekesztő ideológia, és elsősorban az Egyesült Államokban népszerű politikai-vallási törekvés. Az eszme csomagolóanyagául a „zsidó-keresztény értékek és Jeruzsálem védelmének” gondolatát használják, amely számos helyen szerepel az alapítvány preambulumában is.

Ennek a dokumentumnak a vizsgálata megvilágítja azt is, hogy milyen az a „Jeruzsálem” amiért „Együtt” kell működni. Az alapító okirat Jeruzsálemet összeköti a civilizált világgal, összefüggésbe hozza Magyarország létrejöttével és fennmaradásával. A zsidóság szellemi, vallási, kulturális és politikai központja, és a kereszténység megszületésének helye, és Jeruzsálemhez tartozik a zsidó-keresztény zarándoklatok évezredes történelmi hagyománya is. Ez a felsorolás igaz is lehet, azonban hiányosságai miatt eltorzul, és a keresztény-cionizmus alaptermészetéről árulkodik. A bemutatás szándékosan nem vesz tudomást Jeruzsálem arab lakosságáról és az iszlám vallási értékeinek jelenlétéről. Úgy ábrázolja a várost, mintha az kizárólag a zsidóság és a kereszténység számára hordozna értékeket. Teljes egészében kirekeszti a képből azt a közel másfél milliárd muszlimot, akik számára Jeruzsálem a legszentebb helyek egyike.

A preambulum következő bekezdésében azonban mégis megjelennek az imént hiányolt muszlimok, kizárólag a gonosz képében. Eszerint „az iszlám fundamentalizmus kizárólagos igényt formál az ősi Jeruzsálemre”és alapjaiban veszélyezteti a zsidó-keresztény értékeket. Nem takargatják iszlamofób ideológiai beállítottságukat. Szerintük a keresztény-zsidó értékek csak akkor védelmezhetők, amennyiben Jeruzsálem egységes és oszthatatlan fővárosként Izrael szuverenitása alatt áll.” Épp ezért szükséges feltenni egy kérdést. Valóban Jeruzsálem sokféleségének, zsidó-keresztény (-muszlim) értékeinek egyetlen és valódi védelmezője az izraeli kizárólagosság és irányítás?

A tények sora teljesen más képet mutatat. Az izraeli politika számára egyáltalán nem fontos a valódi vallási és etnikai sokszínűség. Pontosan ennek az ellenkezőjére törekszenek. Az 1948-as, majd a ’67-es arab-izraeli háborúk árnyékában a területi hódítások során katonai eszközöket vetettek be annak érdekében, hogy egy etnikailag homogén, kizárólagosan zsidó államot hozzanak létre. Ennek következtében mintegy 1.2 millió palesztin (köztük keresztények is) menekült el otthonaiból. Az izraeli politika célkitűzése máig sem változott. „Kelet-Jeruzsálem 1967-es izraeli megszállása óta az izraeli kormány elsődleges célja, hogy Jeruzsálemben olyan demográfiai és területi helyzeteket idézzen elő, amelyek ellehetetlenítik, hogy a jövőben a város fölötti izraeli szuverenitás bármilyen módon megkérdőjelezhető legyen. Ennek elérésére a kormány különböző akciókon keresztül növeli a város zsidó lakosságának számát, a palesztinokét pedig csökkenti” – írja 2013-ban a város erőszakos judaizálásáról a B’Tselem.

Az izraeli kormány és a városi önkormányzat alapvető emberi jogokat is sértve szorítja ki a palesztinokat. Teljesség igénye nélkül: IV. Genfi egyezmény - cikkely47, 57; ENSZ Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya - cikkely 12, 17; Hágai Konvenció (1907); ENSZ Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egységokmánya - cikkely 6, 11, 12, 13. Szeparációs falakat építenek, akadályozzák a tulajdonszerzést és házépítéseket. A zsidó telepesek (nemzetközi jog szerint is illegális) terjeszkedését támogatják a palesztinok lakta városrészekben, a palesztinok ugyanezen jogait semmibe veszik. A Save the Children nevű szervezet szerint 2010-ben legalább 594 palesztint erőszakkal telepítettek ki otthonaikból, házrombolási akciók következtében.

A Mindannyian Együtt Jeruzsálemért alapítvány létrehozói– szembehelyezkedve a nemzetközi közösség álláspontjával – Jeruzsálemet Izrael egységes és oszthatatlan fővárosaként akarják elismertetni. Azonban az ENSZ leszögezi, hogy Izrael megszállta Kelet-Jeruzsálemet, és ezt a nemzetközi joggal összhangban még az Izrael-szövetséges Egyesült Államok sem hajlandó elfogadni. Egyetlen szuverén állam sem működtet nagykövetséget Jeruzsálemben, kifejezve, hogy az izraeli megszállás és a város jelenlegi helyzete tarthatatlan.

Az, hogy a preambulum értelmében kizárólag egy zsidó-keresztény Jeruzsálem létezik, jól látszik a vallási diszkrimináció eseteiből is. A muszlim lakosság jogait, a pénteki imán, a vallási ünnepeken való részvételt „biztonsági okokra” hivatkozva az izraeli hatóság rendszeresen engedélyekhez köti és akadályozza. Ilyen körülmények között valótlan a Hit Gyülekezete honlapján található állítás, miszerint „Izrael teljes körűen védelmezi és garantálja valamennyi vallás, különösen a kereszténység szent helyeinek és történeti emlékeinek védelmét, szabad megközelítését is.”Ennek megvilágításául csak néhány példát említek (a „különösen védelmezett”) keresztény közösségeket és szent helyeiket ért támadásokról.

„Az izraeliek azt állítják, ők a vallásszabadság bajnokai, de ennek fátyla mögött lehetetlenné teszik a közösségünk felvirágzását. Egy építési engedélyt sem adtak ki nekünk 1967 óta – meséli az örmény patriarcha egy interjúban (W. Dalrymple: From the Holy Mountain. 1997:314).

telep.jpg

A város palesztin keresztényeinek sorsa is hasonló, naponta szembesülnek a zsidó telepesek fenyegetésével és a hivatalos politika kirekesztésével, visszaéléseivel. Jeruzsálem 15 kilométeres vonzáskörében (már a Palesztin Hatóság területén) közel 40.000 keresztény palesztin él. Jeruzsálem számukra is a mindennapok spirituális, kulturális és vallási központja volt, de ma a legalapvetőbb emberi jogaik sincsenek biztosítva. Az izraeli szeparációs fal kizárja a helyi keresztény őslakosokat Jeruzsálemből. Néhány nagyobb vallási ünnep alkalmából a szerencsésebbek kaphatnak engedélyt, amivel átjuthatnak a falon, de szabad akaratuk szerint ezt nem tehetik meg. Engedélyt nem kap mindenki, és amit kiadnak, az is pusztán csak alkalomszerű.

Ungvári Tamás – a Mindannyian Együtt Jeruzsálemért Alapítvány kuratóriumi elnöke – azt nyilatkozta, hogy ebben a városban „testközelben van a vallásos együttélés". Ez a fogalomhasználat Jeruzsálem esetében igen elhamarkodott. Nemrégiben izraeli radikálisok egy keresztény temető bejáratára festettek „Jézust inzultáló feliratokat”, novemberben pedig az örmény konvent falára került egy felirat: „Halál az örményekre és az arabokra”. Óriási feszültségek vannak keresztények, muszlimok és zsidók között. Egy könyöklő, embertelen versenyfutásról van szó egyenlőtlen erőviszonyok mellett. A különböző vallási vezetők időközönként közösen megjelentetett propagandanyilatkozatai ellenére kemény érdekérvényesítési harcok dúlnak. Maguk a vallási közösségek is belülről megosztottak, amely elsősorban a keresztény egyházakra és a zsidóságon belüli ellentétekre igaz. Elég a húsvéti időszakra gondolni, amikor nem ritka, hogy a Szent Sír templom ünnepi körmenete erőszakos, véres villongásokba csap át a keresztény felekezetek papsága és hívői között.

A vallásszabadság semmibevétele, hogy egy 1978. április 1-én hatályba lépett törvény szerint Izraelben tilos a vallási térítés. Bár a törvény szövege nem tesz különbséget a vallások között, azonban mégis elfogult, hiszen nyilvánosan csak a keresztények végeztek pasztorációs tevékenységet, jellemzően a zsidóság körében. A törvény 5 év börtönt helyez kilátásba a misszionáriusok számára, és 3 évre ítélhető az a zsidó, aki lecseréli vallását.

A Washington Report a teljesség igénye nélkül sorolja azokat – a Genfi egyezmény szerint bűntettnek számító – akciókat, amelyeket az IDF (Izraeli Védelmi Erők) követett el templomok és különböző emlékhelyek ellen egészen 1948-tól, Izrael megalakulásától kezdve.

Nancy Nolan, egy amerikai civil beszámolóját idézik a Kelet-Jeruzsálem izraeli megszállása utáni atrocitásokról. „Míg az izraeli hatóságok azt hirdetik a világnak, hogy tiszteletben tartják és védelmezik a keresztény szent helyeket, addig izraeli katonák és fiatalok bűzbombákkal dobálják Jeruzsálemben a Szent Sír templomot.”
2002-ben az izraeli hadsereg felrobbantotta a Jeruzsálemtől 30 km-re fekvő Szent Barbara bizánci korban épült templomát. A helyi hívők szent helye volt, de nem csak keresztények, hanem muszlimok is elzarándokoltak ide a szent ünnepén.

Hosszú azoknak a sérelmeknek a sora, amelyek a Szentföld vallási és etnikai kisebbségeit érik és az izraeli politikához köthetők. A fentiek fényében kétségtelen, hogy a Mindannyian Együtt Jeruzsálemért Alapítvány preambuluma és alapítóinak nyilatkozatai nem állják ki a tényszerűség próbáját. Bár békésnek tüntetik fel magukat, valójában az erőszakot és kirekesztés politikáját védelmezik. Nehezen értelmezhető, hogy épp egy olyan szervezet hívta életre a Neonáci Ellenes Megmozdulást, amely egy feszültséget szító politikai-vallási rendszert, a keresztény cionizmust igyekszik a zsidó-keresztény összetartozás ruhájába öltöztetni.

A Neonáci Ellenes Mozgalom nagygyűlését az imént már idézett Ungvári zárta. Beszédének rasszizmus-ellenes, zsigeri, morális értékeivel teljes mértékben azonosulok. Igen, ma Magyarországon létezik a zsidóságot is sújtó rasszizmus, meg kell kongatni a vészharangot! Azonban Ungvári a neonáci ellenes eszmét a saját farkába harapó kígyóval tette hasonlatossá, mivel beágyazta a cionizmus faji alapú gondolkodásmódjába, és a palesztinokkal szembeni elnyomó politika legitimizálásába.

Egy pillanatra sem mosható össze a Jobbik-tüntetéseken zsidózók és a Kossuth téren a neonácik ellen összegyűlt tömeg. Egyszerűen összehasonlíthatatlanok. Némi pártpolitizálást leszámítva úgy éreztem a helyszínen, hogy a résztvevők többsége valóban a neonácik miatt vonult utcára. A disszonanciát a szervezők okozták azzal, hogy (a Jobbikhoz hasonlóan) saját ideológiájukat átcsomagolták valami másba, valami „politikailag fogyaszthatóba”.

Ungvári beszédében felvillant az a gondolat, ami miatt az én kufíjjám „rossz asszociációkat ébreszthet másokban”. Bezárult a csapda, amikor kijelentette, hogy „a neonáci ideológia import termék, miként a muzulmán sálviselet [kufíjja], a terroristákkal [palesztinokkal] szolidáris tüntetés, és a parlamenti kiszólások sora [zsidólista]. Egy olvasztótégelybe kerültek a muszlimok, a terrorizmus, a palesztinok és Jobbik antiszemitizmusa. Ebből mindkét fél profitál, kivéve az érintettek: a palesztinok és az ő jogaikért valóban kiálló emberek.
tüntetés.jpg
És végül, aki hiteles akar lenni ebben a kérdésben, az nem hibáztathatja egyedül Izraelt a palesztinok kisemmizettségéért. Az izraeli elnyomás mellett látni kell a palesztin társadalom belső problémáit, a Fatah mélységes korrupcióját, és azt is, hogyan ejti foglyul Gázában a Hamasz a saját lakosságát. Nem lehet eltekinteni a régió hatalmainak (Törökország, Irán, Szaúd-Arábia) és a globális nagyhatalmaknak (Amerika, EU, Oroszország, Kína) a palesztinok kárára történő versengésétől. A környező arab államok sem járnak az élen a legtöbb esetben, amikor palesztinokról és emberi jogokról van szó. Elég csak a jordániai fekete szeptemberre gondolni, vagy a libanoni falangisták (izraeli részvétellel elkövetett) vérengzésére Szabra és Satila menekülttáborokban. Akinek a palesztinok sorsa csak egy Izrael-kritikát jelent, azok számára a palesztinok csak véres eszközzé válnak egy öncélú politikai törekvés elérésére.

Tüntetni kell a palesztinok önrendelkezéshez való jogért, mert helyzet van. De ezt nem lehet kirekesztően, gyűlöletkeltően, ahogyan azt a Jobbik teszi. Tüntetni kell a neonácizmus ellen, mert helyzet van. De a nácizmus elítélése nem járhat karöltve egy másik, diszkriminatív ideológiával, a (keresztény) cionizmussal. Hiába létező és égető problémákra reflektáltak a megmozdulások, a szervezők részéről mindkettő képmutató volt.

Tudatosan vagy tudat alatt, de a decemberi diáktüntetések egyes résztvevői elkezdték „visszahódítani” a palesztin kendőt. Ismét olyan emberek nyakában láttam, akik a kirekesztés ellen emelték fel a hangjukat.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr355039469

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

@Llywelyn: 1943 táján egy német katona 99 polgári személlyel ért fel a megszáll területen (sőt volt Lidice, Oradour stb.)

az a waffen ss volt. a wehrmachttal összemosni öket kisse meresz lenne. es az aldozatok meg civilek voltak. ez nem terrorizmus hanem tömeggyilkossag volt
@Llywelyn: "Viszonylagos csend és béke". Ez jó vicc. Viszonylagos csend és béke = a palesztinok rendszeresen lőnek aknagránátokat és rakétákat Izraeli településekre, folyamatosan fegyverkeznek és készülnek a fegyveres összetűzésre, rakéták, kézi lőfegyverek, sok-sok lőszer felhalmozásával.
Ez kellemes "viszonylag béke", egész addig, amíg elég fegyverük és lőszerük nem lesz...
Az a palesztin vezető (= terrorista) nem egy ma született kis ártatlan bárányka volt, hanem konkrétan ő szervezte az izrael ellen kilőtt rakétatámadásokat. Békében.

Ez egy szép béke. Ahol az ellenség nem lőhet vissza, de a palesztinok lőhetik a polgári lakosságot...
@neumarkter: Nem az V.,hanem a II.könyv szól az egyiptomi kivonulásról.Ha elolvasod láthatod,hogy a "nyaralás"kitételed nem is marhaság.Ugyanis Mózes azt a parancsot kapta Istenétől,hogy minden zsidó kopogjon be szomszédjához,másnapi ünnepre hivatkozva kérjenek kölcsön tőlük arany és ezüst edényeket,díszes ruhákat és még hajnal előtt lépjenek olajra. Így is tettek! Na,az a "rabság" akkor valóban nyaralás lehetett.Rokonaim a nagy Szu.rabjai voltak hosszú évekig,ők tényleg rabok voltak.
jó kis írás, de nem egészen értem a szerző meglepetettségét abban az országban ahol a kokárdát, hovatovább a magyar zászlót ki lehet sajátítani miért ne lehetne egy másik ország/nép jelképét/jellegzetes viseletét?!
@neumarkter: "az a waffen ss volt. a wehrmachttal összemosni öket kisse meresz lenne" - A megszálló katonák, akit partizán (tehát civil) ölt meg, nem a waffen SS tagjai voltak (még Heyrich se), hanem (többnyire) a Wermacht tagjai. A waffen SS-t kifejezetten frontszolgálatra rendszeresítették (a megtorlók viszont lehettek a 'sima' SS tagjai). De mindegy is. 1 db katona aránylik a sok civilhez (partizánokhoz, terroristákhoz, partizán-gyanús személyekhez, partizán-szimpatizánsokhoz)
@I_Isti: "rendszeresen lőnek aknagránátokat és rakétákat Izraeli településekre, folyamatosan fegyverkeznek és készülnek a fegyveres összetűzésre" - Valóban? Valahogy hallgat róla a sajtó (amúgy Izrael mit csinál?)
@neumarkter: Ja persze ! Az osztrák-magyar Hitler addig ügyeskedett,míg annektálta szegény Németországot és erőszakkal rábírta a filoszemita németeket,hogy gyújtsák fel a Kohn bácsik üzleteit. Merkel néni-bocsánat !
@vezér01: "a filoszemita németeket,hogy gyújtsák fel a Kohn bácsik üzleteit" - Ha a Kristallnacht-ra gondolsz, goldolj Grynszpan-ra is
@Llywelyn: "Biztosan olyanokat, akik nem tehetnek róla? (ha jól emlékszek az adatra, az izraeliek 75%-a támogatta, egyetértett a legutóbbi gázai balhé izraeli kormány általi 'kezelésével'. "

Ugye, ezt nem gondoltad komolyan?
Ha tegyük fel, a cigányok rakétát lőnének a Kossuth térre Mátészalkáról, te úgy gondolnád, hogy minden rendben, ez teljesen jogos, mert az emberek egy része beszavazta a Jobbikot a parlamentbe?
Ja, én azt játtam a CNN-en , vagy BBC-n , nem tudom, hogy egy zsidó városka kávéházának teraszán kávézgató zsidókat interjúvolt meg a riporter, hogy mit szólnak a palesztin támadáshoz, mire a válasz az volt, hogy nem félnek, mert a zsidók védelmi ernyője megakadályozza a hatásos támadást. És valóban, fölöttük látszottak a felrobbanó rakéták pamacsai az égen.
@Llywelyn: Kicsit féloldalasan látod az eseményeket. Kár.
@Llywelyn: "rendszeresen lőnek aknagránátokat és rakétákat Izraeli településekre"
Ez most meglepetésként ért?

Olvass utána, ha nem hiszed, pl:
en.wikipedia.org/wiki/List_of_Palestinian_rocket_attacks_on_Israel,_2011

en.wikipedia.org/wiki/List_of_Palestinian_rocket_attacks_on_Israel,_2012

2256? Megjegyzem: lehet, hogy annyi az egész magyar honvédségnek nincs!
@neumarkter: Ja,így már értem! Tehát az osztrák-magyar Hitler addig ügyeskedett,
míg annektálta szegény Németországot,majd a filoszemita németeket arra kötelezte,hogy gyújtsák fel a Kohn bácsik üzleteit. Merkel néni - bocsánat !
@Könnyen elkaptuk, uram!: Ugye, ezt nem gondoltad komolyan?
Ha tegyük fel, a cigányok rakétát lőnének a Kossuth térre Mátészalkáról, te úgy gondolnád, hogy minden rendben, ez teljesen jogos, mert az emberek egy része beszavazta a Jobbikot a parlamentbe?

- Nem kerülte el a figyelmedet egy apróság?

Hogy mi nem vettük el a cigányoktól a Kárpátmedencét 60 éve mint a zsidók kánaánt a palesztinoktól, hogy körbefalazzuk őket ex-hazájuk legszarabb részén.
@Zuckerbrot: Akkor a morvák lőhetnek?
@Könnyen elkaptuk, uram!: Féloldalasan látom, ugye? Az egy féloldalas dolog, hogy választáskor mi magunk is (kollektíven) felelősséget vállalunk a következő kormányunk tetteiért. Féloldalas dolog megvizsgálni, hogy kik (és milyen arányban), mely cselekedetek által felelősek valamely helyzetért, ugye
@peetmaster: Volt viszont állami terrorizmus. Szememben a nácizmus és az internáciznus édes testvérek,egyik se különb a másiknál.Még az antiszemitizmusukban se különböznek.Ha Berija elvtárs nem nyírja ki Sztalin elvtársat,olyan holokauszt jön a béketábor zsidóira,amilyet még Hitler elvtárs se pipált.
Elfogadom,hogy ez Neked idegen gondolat,más,mint a Tied,de hát tudod:az
idegen szép,a másságot meg tisztelni kell. Én ezt teszem.
@I_Isti: de mi a helyzet Izraellel?
@I_Isti: Morvák a kárpát medencében? Térképed van?
@Zuckerbrot: Tudod, Szvatopluk, meg minden...
@I_Isti: "Akkor a morvák lőhetnek?" - De miért lőnek a morvák? Nem lehetne valahogy orvosolni a morvák baját? Legalább megpróbálni? (és utána már maguk morvák, kompromisszumkész része fogja leállítani a morva héjákat)
@Llywelyn: Megvan az is.És érdemes B.Freedman /ha jól emlékszem a nevére/ amerikai szenátor beszédét is meghallgatni,érthetővé teszi a világháborúk és Palesztina történetét.
@vezér01:
Hitler ifjúkorában, még Salzburgban szerelmes volt egy zsidó lányba. Nem jött össze ezért bosszú állt az egesz népen. Freudnak igaza volt...
@vezér01: "meghallgatni,érthetővé teszi a világháborúk és Palesztina történetét" - Nem ismerem B.Freedmant és munkásságát. És azt sem tudom, hogy mit akartál vele mondani
@I_Isti: Te is olvastad?

'A legendának azonban feltehetőleg nincs sok köze a valósághoz, hiszen Árpád magyarjai akkor érkeztek a Kárpát-medencébe, amikor Szvatopluk már meghalt.'

Mellesleg semmilyen régészeti lelet nem utal morvákra sem meg birodalomra sem a honfoglalás előttről.
A morvák ma a kárpátoktól nyugatra élnek.
@Llywelyn: tehát minden német felelős Hitler nácizmusáért, minden orosz tehet Sztálin kommunizmusáról, minden angol felelőse az ír vérengzéseknek, minden magyar tehet a bácskai vérontásról, minden magyar felelőssége a Don-kanyarban elkövetett összes gyilkosság, és személyesen TE is felelős vagy Radnóti meggyilkolásáért?
@galileo dr.:

"A világvallások kialakulása előtt is voltak erkölcsi normák, méghozzá ugyanezek mint most."

A mai világvallások előtt is voltak vallások. Azaz érved hamis.
Nem csípem sem a komancsokat, sem a nácikat, sem az ebbe belebolondult postereket.
Az amerikai demokratákat szeretem, tisztelem, köztük a legnagyobbat, a látnok óriást G.Washingtont, aki ezt írja messzire látó gondolkodóként, jósként:
George Washington életelvei, A.A. Appleton &Co. kiadásában:
"Ők (a zsidók) hatásosabban dolgoznak ellenünk, mint az ellenség hadserege. Százszor veszélyesebbek szabadságunkra és nagy ügyeinkre. Sokat sopánkodhatunk azon, hogy miért nem pusztította ki őket minden állam már régen, mint a társadalom pestisét és Amerika boldogságának legnagyobb ellenségeit."

Vele volt egy véleményen a zseniális társa, BENJAMIN FRANKLIN akinek ez a jóslata a CHIT CHAT AROUND THE TABLE DURING INTERMISSION (= Csevegés az asztal körül szünetben a Philadelphiai alkotmányozó gyűlésen) született 1787-ben. Egy South Carolinai képviselő, Cotesworth Pinckney jegyezte föl: "Teljesen egyetértek Washington tábornokkal abban, hogy védenünk kell ezt a fiatal nemzetet alattomos befolyásoktól és áthatolhatatlanságtól. A fenyegetés, uraim, a zsidók. Amelyik országban zsidók nagyobb számban betelepedtek, rontották a közerkölcsöt; lerontották a gazdasági élet tisztességét; különváltak és nem asszimilálódtak; gúnyolódtak és azzal próbálták meg aláásni az államot alapító keresztény vallást, hogy ellenezték annak tiltásait; államot hoztak létre az államon belül; ha ellenkezést éreztek, megpróbálták az illető államot gazdaságilag megfojtani mint Spanyolország és Portugália esetében. 1700 év óta siratják szomorú sorsukat, hogy elűzték őket hazájukból, amit ők Palesztínának neveznek. De uraim, ha most a világ odaadná az nekik, hirtelen találnának valami okot arra, hogy ne térjenek oda vissza. Miért? Mert ők vámpírok, és vámpírok nem élősködnek vámpírokon. Nem tudnak egymás között élni. Keresztények és más nem saját fajú népek szükségesek fennmaradásukhoz. Ha nem utasítjuk őket ki ebből az Egyesült Államokból az alkotmány alapján, akkor kevesebb mint 200 éven belül olyan nagy számban fognak ide csődülni, hogy az országot uralni fogják és elnyelni, megváltoztatva államformánkat, amelyért a mi, az amerikaiak vére folyt, amiért életünket és mindenünket odaadtuk és szabadságunkat kockáztattuk. Ha nem
utasítjuk ki őket, akkor kevesebb mint 200 év múlva leszármazottaink a mezőn fognak dolgozni, hogy a nekik szükséges dolgokat megtermeljék, míg ők az intéző irodájában fogják a kezüket dörzsölni és a pénzt számolni.
Óva intem önöket, uraim, ha nem utasítjuk ki örökre a zsidókat, utódaink átkozni fognak bennünket sírjainkban. A zsidók, uraim, ázsiaiak, mindegy hogy hol születtek és hány generáció óta jöttek el Ázsiából, sohasem lesznek mások. Gondolatviláguk más mint egy amerikaié és ez meg tíz generáció után sem lesz másképpen. Egy leopárd nem tudja a foltjait megváltoztatni. A zsidók egy fenyegetés ennek az országnak, ha bevándorlásukat megengedjük és nem utasítjuk ki őket ennek az alkotmánynak a szövegében."

Szellemi világító toronyként mutatják nekünk mai demokratáknak, követőiknek az utat és a tennivalóinkat.
@neumarkter: "Hitler ifjúkorában, még Salzburgban szerelmes volt egy zsidó lányba. Nem jött össze ezért bosszú állt az egesz népen. Freudnak igaza volt..." - Nem érdemes ilyeneket irkálni, mert még majd valaki komolyan veszi (és rákérdez Himmler, Göring, Bormann stb. motivációira is)
@neumarkter: Megható történet,akár igaz is lehet.De Benjamin Freedman sztorija hihetőbben hangzik.Ha ezt a nevet beírod a Google keresőbe,akár magyarul is hallgathatod.@Llywelyn: lásd u.ezt.
@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
Mi köze ennek az érvemhez? Honnan jön ebből az érvem hamissága? A lopást, csalást, gyilkosságot a világ minden táján vallásoktól függetlenül megtorolták. Az erkölcs a társadalomból következik és nem a vallásból.
Kb azt is mondhattad volna hogy az ég kék, annyi értelme volt.
@Zuckerbrot: Az Árpád-féle honfoglalás idején a Morva Fejedelemség északnyugatról még benyúlt a Kárpát-medencébe is, tehát a rövidesen kialakuló Magyar Fejedelemség északnyugati területére. Szvatopluk halála után a Morva Birodalom déli határát a Duna képezte, míg keleti határa valahol a Garam és az Ipoly, valamint a Zólyom-erdő (későbbi Alacsony-Tátra) és a Turtur (Magas-Tátra) vidékén húzódott. 894-et követően azonban a csehek önállósodtak, a nyugat-felvidéki szlávok számára pedig megváltásként jött, amikor a darabokra hullott, trónviszályok és népfelkelések által az összeomlás szélére sodort államból, a magyar hódítás következtében „átkerültek” egy új, erős, egységes és jobban szervezett fejedelemségbe. A belső viszályok által szétzilált Nagymorva Fejedelemség maradványát – mely ekkor már nagyjából csak a Morva folyón túli, ám („szűkebb értelemben vett”) Csehország nélküli területre terjedt ki – végül a magyarok 902-es támadása elsöpörte. A felvidéki szlávok így csatlakoztak a megszülető kárpát-medencei Magyar Fejedelemséghez és közel ezer éven át nem is emelték fel a hangjukat a békés együttélés és országépítés ellen."
@Zuckerbrot: Télleg ezek a hülye amerikaiak jól elcseszték! Nem utasították ki a zsidókat, erre létrejött az egyik leggazdagabb, legprosperálóbb, gazdaságilag, katonailag, tudományos téren legerősebb ország a földkerekségen.
Valóban...
@Könnyen elkaptuk, uram!: Igen, mégha nem is olyan mértékben, mint maga az elkövető, a kormány, a bolsevik párt stb.
@Könnyen elkaptuk, uram!: Há' mondom, hogy akkor ezek szerint a morvák lőhetnek... :)
@vezér01:

"Ha Berija elvtárs nem nyírja ki Sztalin elvtársat,olyan holokauszt jön a béketábor zsidóira,amilyet még Hitler elvtárs se pipált."

Ez egy hatalmas tévedés. Sok minden rosszat lehet mondani a szovjet kommunizmusról Sztálin alatt, de abszurd az antiszemita vád. Sztálin nem hitt semmilyen fajelméletben sosem. A zsidókat nem üldözték. Volt 10-15 nép "bűnös nép", melyeket diszkrimináltak a vh. idején - azzal a váddal, hogy potenciális nácibarátok -, de értelemszerűen a zsidók nem voltak közöttük.

Szovjet antiszemitizmus nincs és nem volt, hitleri értelemben. Persze az antiszemita érzelmeknek hagyományuk van elsősorban az oroszok és az ukránok között, de ezek az érzelmek nem voltak állami szinten, s éppen Lenin és Sztálin alatt CSÖKKENTEK.

Valójában a szovjet zsidók diszkriminációja éppen Sztálin UTÁN növekedett, elsősorban a hatnapos háború után, amikor a SZU szakított Izraellel, átállt a palesztín oldalra, s a szovjet zsidók "gyanúsak" lettek. De ez a diszkrimináció nem hasonlítható a náci antiszemitizmushoz, kimerült elsősorban munkahelyi hátrányokban, egyetemi felvélnél, politikai és katonai karriernél - ezekről egy rakás vicc is van.
@Llywelyn: "A megszálló katonák, akit partizán (tehát civil) ölt meg, nem a waffen SS tagjai voltak (még Heyrich se), hanem (többnyire) a Wermacht tagjai"
igy van. A mocskos melót viszont zömében ök végezték el mert ideológiailag is ök voltak kiképezve erre. A wehrmachtos parasztgyerek összehányta volna magát mielött egy anyat a gyerekevel lelött volna. Egy normalis ember nem kepes ezt megcsinalni. Az SS erre lett (többekközött) kiképezve Nemcsak frontszolgálatot végeztek hanem a hátországbeli tisztogatások egy részét karöltve a helyi miliciakkal ok koordinálták. Egységeik voltak a KZ- táborokban is mint örszemelyzet. Kesöbb mar az annektált orszagok katonaibol duzzasztottak oket - az elejen mint önkéntes választás, a késöbbiekben már mint töltelék
@Zuckerbrot:

1000 éve a morvák a mainál jóval nagyobb területen éltek, a mai csehek és szlovákok a morvák utódai.
@vezér01: "De Benjamin Freedman sztorija hihetőbben hangzik" - Azért a 'mindenért a zsidók tehetnek verziót' verziót ugyanúgy el kell vetni, mint 'maszületettbárány zsidókat örökösen vegzáló antiszemitákról' szóló verziót
@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Szovjet antiszemitizmus nincs és nem volt, hitleri értelemben. Persze az antiszemita érzelmeknek hagyományuk van elsősorban az oroszok és az ukránok között

- Elég meredek lett volna hiszen az első bolsevik kormány 80%-a zsidó volt. Leninen kívül szinte mindenki. Előkeressem Churchill emlékirataiból azt a részt amikor kifejti hogy a szovjetkommunizmus+pétervári nagyoktóberiszocialistaforradalom zsidó akció volt vagy magad is megtalálod?

Előtte a Romanovok azért irtogatták időnként a zsidókat a cárizmus alatt ezért végezték ki őket a bibsi bolsik.
@Llywelyn:
Nem érdemes ilyeneket irkálni, mert még majd valaki komolyan veszi (és rákérdez Himmler, Göring, Bormann stb. motivációira is)
en csak a Hitler motivaciójáról írtam. persze nem ez az egyetlen ok. a szerelmeslevelei meg megvannak :-)
szerintem meg az az erdekesebb hogy hogyan tudott egy a nemetek altal amugy lenezett osztrak egy orszagot igy meghülyiteni..
@Zuckerbrot: A dalmáciai Omiš melletti sapetari kolostorban a 12. században összeállított jegyzék szerint Zvonimir horvát király elődei között az első helyen Szventopolk található.[36] 863-ban Rasztiszláv, Szvetopelek és Kocel Alsó-Pannóniai fejedelem együtt kérik a bizánci császárt, hogy küldjön hozzájuk hittérítőt.[37] Kocel a Balaton melletti terület fejedelme azt kérte a pápától, hogy szentelje fel Metódot Pannónia püspökévé Szent Andronikosz székére. A hagyomány szerint Andronikosz Sirmium püspöke volt.[38]"

Ha feltételezzük, hogy a Kocel inkább morva, mint avar név, akkor már csak azt kell tisztázni, a Balaton a Kárpát -medencében volt-e, és megállapíthatjuk, hogy noha szervezetlen, széttagolt formában, de a Morva -birodalom bizony a mai Horvátország- Szerbia-Románia területén is fellelhető volt. Alátámasztja az is, hogy épp a magyarokkal kötött szerződést a morva fejedelem, a bizánciak megtámadására. De minek, ha egy világ választotta el őket? Nyilván valamilyen szinten határosak voltak, vagy terjeszkedésük ugyanarra a területre irányult.
@...elmúlik...:

A keresztény cionizmusnak nincs sok köze a cionizmushoz. Az egyik egy újprotestáns vallási irányzat, a másik meg egy zsidó nacionalista politikai eszme.

A kettő viszonya egymáshoz eléggé ellentmondásos. Egy részről a zsidóknak és Izraelnek rövid távon hasznos a keresztény cionizmus támogató álláspontja Izrael iránt, más részről azonban ez zsidó szempontból ez egy igen terhes támogatás, hiszen a keresztény cionizmus célja a zsidó vallás megszűntetése, azaz a zsidóság lényegének elvétele.
@I_Isti: "Nem utasították ki a zsidókat, erre létrejött az egyik leggazdagabb, legprosperálóbb, gazdaságilag, katonailag, tudományos téren legerősebb ország a földkerekségen" - Biztos azért, mert a zsidók tették azzá
@maxval, a gondolkodni próbáló birca: a morva birodalomra utaló írásos vagy régészeti bizonyíték nincs.

A szlovákok szoktak a Nyitra központú birodalomra hivatkozni amire semmilyen bizonyíték nincs. A mai morvák nem tartják magukat cseheknek, szlováknak meg aztán egyáltalán nem=nagy sértésnek veszik. A nyelvük cseh.
@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Nem tudom a korodat/én 70 vagyok/,de feltételezem,hogy nem éltél az ötvenes években.Sztalin a sok koncepciós per után
bizony megkezdte a zsidó perek előkészítését is.És legjobb tanítványa,Rákosi elvtárs az első akart lenni a követésében.Dramaturgjai lázasan írták már a zsidó perek forgatókönyvét,letartóztatták Péter Gábort
és közvetlen munkatársait,amikor Berija,aki érezte,hogy első helyen szerepel a neve,kinyírta a"gazdát".
@I_Isti: @Llywelyn:

A zsidók a 1900as évek elején érkeztek nagy számban az USAba (többek között Magyarországról), amikor az USA már a világ első számú ipari hatalma volt.

De ahhoz még időben érkeztek, hogy a Hollywoodot megalapíthassák(Cukor Adolf) és a Jegybankot irányíthassák(1913). Természetesen faji és örökléses alapon.
@vezér01:
pszichopatából sok fut a világban :-) ez kvazi olyan mind a golstone jelentes..vagy az erdélyieknek a hajdu gyözöke jelenseg
kar hogy meghalt mert nem volt ideje es lehetösege revidealni a nézeteit .-) ahogy goldstone is lassan kifarolt a reportja mögül
@neumarkter: "egy a nemetek altal amugy lenezett osztrak egy orszagot igy meghülyiteni.." - Egyrészt nem nézték le (Hindenburg ugyan cseh káplárnak titulálta), hiszen ő harcolt az 1.vh német hadseregében, de a nagyobb baj az, hogy nagyon messze kerülünk a valóságtól és az igazságtól, ha a nácizmus 1923-1939 közötti sikerét egyetlen-egy, talán nem is valós motívumnak tudjuk be (hogy egyetlen ember, Hitler meghülyitett egy országot)
@vezér01: Rákosi maga is zsidó volt, úgyhogy ha letartóztatta a zsidó Péter Gábort azt antiszemitizmusnak nem nevezhetjük.
@Zuckerbrot:

"Elég meredek lett volna hiszen az első bolsevik kormány 80%-a zsidó volt. Leninen kívül szinte mindenki."

Nem. A legelső vezetésben 12 személy volt, s pont 5 volt zsidó nemzetiségű. A 6. "határeset" Lenin volt, ő orosz nemzetiségű volt, annak is vallotta magát, viszont anyai nagyapja zsidó volt.
@vezér01:

Egyes zsidók üldözése nem antiszemitizmus. Sosem üldözte Sztálin a zsidókat csak azért, mert zsidók.
@Zuckerbrot:

A Dunántúlon is volt szláv állam.

Az, hogy a mai morvák minek vallják magukat, nemigen releváns.
@Zuckerbrot:

"Előtte a Romanovok azért irtogatták időnként a zsidókat a cárizmus alatt"

Nem igaz.
@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Lehet.

'Nincs szükség arra, hogy eltúlozzuk ezeknek a nemzetközi és többnyire ateista zsidóknak a bolsevizmus kiagyalásában és az orosz forradalom keresztülvitelében játszott szerepét. Az biztosan hatalmas; biztosan túltesz minden máson.Lenin kivételével (sic) a vezető alakok mind zsidók. Mi több, az alapvető sugalmazás és a hajtóerő a zsidó vezetőktől jön. A szovjet intézményekben a zsidó dominancia még megdöbbentőbb. A legfontosabb, ha nem a teljes szervezete annak a terrorrendszernek, amely különleges csoportokkal az ellenforradalom megakadályozását tüzte ki céljául, kizárólag zsidók, némely esetben zsidónők kezében vannak. Ugyanez az ördögi vezető szerepet játszották a zsidók Magyarországon Kun Béla terrorrendszere alatt. Ugyanez volt Németországban (különösen Bajorországban) megfigyelhető, ameddig a német nép ideiglenes levertsége ennek az őrültségnek teret adott. Noha minden említett országban akadnak nemzsidók is, akik ugyanolyan rosszak, mint a legrosszabb zsidó forradalmárok, a zsidók szerepe a népességben elfoglalt számuk arányában elképesztő.'
(Cionizmus és bolsevizmus, a harc a zsidók lelkéért, ILLUSTRATED SUNDAY HERALD, London, 1920 február 8-án). W. Churchill
@Zuckerbrot:
csak az első néhány mondatodat olvastam el mert fölösleges a többit emiatt:
en.wikipedia.org/wiki/The_Franklin_Prophecy

Lehet nem szereted a nácikat de hogy ezt a washington és franklin idézetet valami náci oldalon olvastad az fix. Ugyanis nem mondott ilyet se Franklin se Washington.
@vezér01: a "nyaralás"kitételed nem is marhaság
ha most azt mondom neked hogy te is úgy nyaralj ahogy ök akkor modortalannak gondolsz. Az V: nem az ötödiket jelentette hanem az öt könyvet, biztos én nem voltam egyértelmü. Azt hogy kerjetek kölcsön igy nem szerepel sehol III:22. "minden asszony kérni fog", ill. XII.35 -"és kértek az egyiptomiaktól"

jó gyeptéglázást...
@maxval, a gondolkodni próbáló birca: "Előtte a Romanovok azért irtogatták időnként a zsidókat a cárizmus alatt"

Nem igaz.

De.

www.historia.hu/archivum/2003/030506madievski.htm
@Llywelyn:
a németek élböl lenézték - és ma is lenézik az osztrákokat. ennek sorolhatnám mennyi oka van, de mindegy. Most meg ráadásul azért szégyenkeznek hogy egy jöttmennt senki azt tudta csinálni velük amit...persze hogy nem ok nélkül..és persze hogy voltak neki szellemi társai, nemcsak az orkok között hanem az elvesztett háború és a friss gazdasági válság után céltalanná valt munkások között. Nemzeti szoocializmus: a szocializmust ismerjük, a nemzetit tanuljuk..jó idöben, jó helyen találkozott Hitler kissebbsegi komplexusa es a nagynemet frusztracio
@galileo dr.: XII. A zsidók iránti törvényjavaslatról, october 1-ső napján 1844. Ha az ember tekinti, hogy Magyarországban ezen szerencsétlen és elnyomott népfaj egy idő óta mennyi ipart fejt ki, lehetetlen, hogy az ember valami sympathiát iránta ne érezzen, és hogy itt, és más alkalommal is hallottam, miszerint érettök felszólalások történnek, s hogy mélt. Zay Károly gróf őket minden jogokkal felruházni kívánja, felfogni tudom; de más részről megvallom, hogyha a nemzetiség dolgát igazán akarjuk pártolni, akkor nem tudom felfogni e tekintetben azon igen nagy engedékenységet. Nem akarom azt most vitatni, hogy a nemzetiség dolga mennyire érdekes - meglehet, hogy nagy részben talán abberatión alapul meggyőződésem, hanem nemzetiség, kifejtett nemzetiség nélkül nekem, megvallom, minden más progressio - nem kell. Erre állítok mindent, e nélkül mondhatom, egy zagyvalék nép leszünk, melynek talán több pénze lesz, a dögbőröket talán drágábban eladhatjuk stb., de ez engem nem mozdít; mindenekelőtt áll előttem hűség a fajtámhoz. Új bizonyságát adja a magyar tágkeblűségének, miszerint néha bizony éppen azon helyzetbe teszi magát, mint az, ki maga alatt vágja az ágat, és anélkül, hogy észrevenné, vízbe esik, és később megbánja a dolgot. A magyar nemzetiség még nemrégóta olyan körülmények között volt, hogy bizony csuda - és abban látom a legnagyobb garantiát a nemzetiség jövendője felett - , hogy ti. annyi erővel és életszikrával bírt oly közel a sírhoz, miszerint az élet felé fordult, - s ekkor ugyan intoleransok voltunk, mi igen természetes; - de egyik túlságból a másikba menvén most az emberiség, az embereket a zsidókkal együtt a szívünkhöz szorítjuk, és most a legnagyobb liberalisták vagyunk; de helyzetünk e részben nem oly kedvező, mint például az angoloké. Az angol nemzet ugyanis elliberáltathatta a zsidófajt, mert ha például én egy palaczk tentát öntök egy nagy tóba, azért a víz nem romlik el,és mindenki ártalom nélkül megihatja a nagy angol elember a zsidó transeaát; ugyanez áll Franciaországra nézve is; de ha a magyar levesbe egy palaczk tintát önt, megromlik a leves, és azt meg nem eheti az ember. De más példát hozok fel: ha egy bárkában ülök, és abban van gyermekem és más gyermeke, és ha a bárkába bejön a víz, s előttem apodictice áll, hogy ezen két gyermeket benn nem tarthatom, az igaz, ha a magamét lököm ki, és a másikat benntartom, azt az újságban fogják hirdetni; de biz én a magam gyermekét conserválom, és a másikat lököm ki. E tekintetben tehát a liberalismus egyenesen a nemzetiség rovására történik; és ez nem vélekedés, mert apodictice szám szerint be lehet bizonyítani, hogy minden ilyféle kedvezés csorba a nemzetiségre nézve. Tehát annak, ki nemzetiséget őszintén pártolja, lehetetlenség, hogy most olyan elemnek, melynek több intelligentiája, több szorgalma van, a nemzetiség rovására kedvezéseket nyújtson.

Megvallom, hogy csak néhány évvel ezelőtt mindenféle tolerantiának a lehető legnagyobb ellensége voltam,mert nem akartam magammal következetlenségbe jönni, átlátván, hogy nemzetiségünk csak egy hajszálon függ, és valamint másra a magunk terhét lökni nem akartam, úgy másnak terhét magamra sem kívántam vállalni; de más részről tapasztaljuk, hogy egy idő óta nemzetiségünk szilárdabb talajon áll, és kivált azóta, hogy a fejedelmi szó és minden viszony, mely nemzet és fejedelem közt létez, magyar. Mondhatom, hogy talán egy kissé tágult bárkánk, úgy, hogy másokat is lehet abba beléptetni, ámbár ebben is van veszély, mert ebben a biztosíték következtében az emberek ezentúl elalusznak s azt hiszik, hogy meg van mentve a dolog, és így házi köreikben nnemzetiséget, helyeslést nyert, és gróf Zichy Ottó úrnak is helyeslését hallottam, - mégis bátor vagyok a Mélt. Fő R.R.-et figyelmeztetni Berzsenyinek a "Magyarokról" írt szavaira, melyben azt mondatik: "lásd a kevély tölgy, mely századoknak ádáz ostromát kiállotta, most belsőkép rágódó kis férgek által enyészik el." Legyünk tisztában magunkkal. Igen természetes, a magyar ezelőtt mélyen aludt, és most kapkodik, és ez természetesen máskép nem lehet; de ha mi azt mondjuk, hogy a nemzetiség azon alap, melyre mindent akarunk rakni, magunkkal ne jőjünk ellentmondásba, és ne gondoljuk, hogy ezen elem már ily igen erős, hogy halálos ágyából kiemelkedett, s Magyarország már oly szilárd, hogy minden más elemeket magába felvéve, azokat megemészteni tudná. Méltóztassanak a régibb orvosoknak hinni, hogy oly reconvalescens nemzet minden nemzetiséget a hátára nem vehet. Nincs arról szó, hogy az Istennek akármi teremtését jogokból kirekesszük, mert felfogásos és vallásos érzelmem szerint azt szeretném, hogy e hazában minden ember, ki az Isten képére van alkotva, egyenlő jogokkal bírjon és egyenlő terheket viseljen; és bár mondhatná mindenki valláskülönbség nélkül: "nekem is van hazám"; ez az ultima tendentiam, ez a kikötőm, mely felé vitorlázok, de mint hű tagja a magyar fajnak, megvallom, hogy túlliberalismus által, egy túlzó indulat által, hogy magam gyermekét dobjam ki a bárkából, ezt másokért tenni nem fogom soha, és ezen hűséget minden más nemzetben tudom becsülni; de miután magyaroknak teremtett az Alkotó, legyünk is azok, és legyünk tisztán magyarok. Ez a vélekedésem.

XIII. Ugyanazon tárgyban, ugyanazon napon, egyszersmind gróf Zaynak válaszúl, így szólt gróf Széchenyi István: Senki sem kételkedik azon, hogy méltóságos gróf Zay Károly úr bizonyosan a nemzetiség dolgában sokat tett, és e részben Ő méltóságát a legtávolabbról is érdekelni nem akartam; de megvallom, hogy e tekintetben azt vélem, miképpen a méltóságos gróf magával nincs egészen vitában, ti. a nélkül, hogy gondolná és kívánná, a víz mégis be fog folyni a bárkába, és míg a panslavismus ellen bástyákat húz a méltóságos gróf, addig más oldalról a magyar bárka egészen más elemekkel fog megtöltetni, és elmerülni. Azt mondá továbbá a méltóságos gróf, hogy nem tart attól, miként egypár nyomorult zsidó tudná a magyar nemzetiséget veszélyeztetni.Megvallom, hogy egy egész osztályról, mely annyi birtokkal, tiszteletreméltó férfiakkal dicsekszik, így szólani nem mernék, és a zsidókat általánosan nyomorúlt embereknek nem merném nevezni; és valóban ez egy különös neme a protectiónak, és és nem tudom, vajon ezen protectióért nagy köszönetet fognának-e mondani a méltóságos grófnak; és habár a méltóságos úrnak azon mondására, hogy egypár nyomorúlt zsidó nem fogja megrontani a magyart, de nem fognak annyit tenni, mint akkor tettek, mielőtt ezen biztosíték létezett volna. De mindemellett nem vagyok az ellen, úgy mint nemzetiségünk szilárdul, bárkánkat egy kissé tágítsuk, és most például némelyekre nincs oly szükségünk, mint azelőtt; teszem azelőtt a világért a sarkantyút le nem vettem volna a csizmáról, mert ebben is láttam a nemzetiségnek egy kis garantiáját; eddig a bajuszomat a világért le nem vettem volna; most, ha bosszantja az orromat, meglehet, hogy leveszem; de mondom ezelőtt le nem vettem volna, mert ebben is volt a magyarságnak egy kis symboluma. Mindezeknél fogva vélekedésem az volna, hogy ne tegyünk hátra lépést, de nagy előrelépést sem kívánok tenni, és legjobban szeretném, ha azon nyomot követnők, melyet a múlt országgyűlés alkalmával követtünk, és csak fogadnók el azon törvényjavaslatot, melyet a múlt országgyűlés alkalmával Ő felsége elibe terjesztettünk;ezáltal a hosszas tanácskozást, mely csak keserűségre vezethet, el fogjuk kerülni, mert még azt hiszik utoljára, hogy itt az ember a zsidóság ellen van, és bizonyosan én részemről az Istennek minden teremtményét tisztelem, és bizonyosan a zsidóságnak sem vagyok az ellensége, sőt méltánylom előmenetelöket, és azt, mit a nemzetiség dolgában tettek, azért ismételve mondom, maradjunk annál, mit a múlt országgyűlés alkalmával Ő felsége elé terjesztettünk, és minden hosszas tanácskozással hagyjunk fel. Ez a vélekedésem. /Közhelyeslés!/

Naná, Széchenyi sem szólalt meg zsidóügyben 'antiszemita' módon az Országgyülésben. A wiki-cikket akárki átírhatja, az Országgyülési Naplót nemigen.
@Zuckerbrot:
gondolom ezért került az egyikük feje az 1 dollárosra, amásik meg a 100-asra - hogy érezzék milyen amikor szaporítják öket, hahaha
@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Annyit igzol hogy a Romanov dinasztia alatt a forradalom előtt több hullámban voltak zsidó pogromok.

De ezzel nem azt akarom mondani, hogy általános, országos, felülről kezdeményezett akciók voltak.
@Zuckerbrot:

A XIX. század közepén Európában természetesnek számított, hogy a zsidók nem egyenrangú állampolgárok. Pl. az első magyar polgári demokratikus választáson (1848) a zsidóknak NEM volt szavazati joguk. A zsidók a szavazati jogot csak a Kiegyezés után kapták meg!
@Zuckerbrot:

Így már oké: ez volt valóban. Voltak pogromok, s az állam jellemzően nem tett semmit a pogromok szervezői ellen, viszont nem is kezdeményezett pogromokat.
@neumarkter: Semmit nem hoztál föl bizonyítékként a németek osztrák lenézésére (a keletnémetek/'újporoszok' nyugatnémetek általi közelmúltbeli lenézésére lehet példát találni). Már meg ne haragudj érte, de ha ilyen okosságokat irkálsz a nácizmusról (Hitler eltúlzott szerepéről, ami nácizmus egyoldalú megítélésének jellemzője), akkor csak megkérdezem már: mit gondolsz, 70-100 év múlva hogyan fognak majd vélekedni az akkori fiatalok (és idősebbek) mirólunk és a XXI.sz.történéseiről, szellemi/ideológiai áramlatairól (pl.antinácizmus, antirasszizmus, antiterrorizmus, tolerancia, másság-elfogadása, afganisztáni, iraki, közel-keleti háborúk)
@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Kiegészítés:

Az első, polgári értelemben modernnek tekinthető parlamenti választójogi törvényt az 1848-as parlament alkotta meg (1848 évi V. törvénycikk),[1] amely ugyan csak az összlakosság 7,2%-ának adott választójogot, mégis a maga korában haladó szellemű volt.
@Llywelyn: "Semmit nem hoztál föl bizonyítékként a németek osztrák lenézésére " ha közöttük élnél soha nem mondanál ilyet. Igyál pár pohár sört némettel és osztrákkal is külön-külön: utána kérdezd a véleményüket. Az ossi-wessi konfliktus is eppoly nyilvanvaló mint az ostmark - deutschland story. Történelmi okok is vannak rendesen mögöttük. Ha bizonyíték kell - akkor menj élni közéjük, wurst melyik oldalra. Igen, Hitlernek oriási szerepe volt a német nemzeti szocializmus monstrummá válásához. Elöször is kiépített egy ideológiát az akkoriban duló faji szegregació alapján, utána kiütötte a potenciális kompetitorokat (Röhm 1934..), jó managerként megtalálta a perfekt végrehajtókat (Göring, Göbbels, Eichmann..) benyelte az öt kezdetben eszközként használó politikai tömörüléseket...
hogy mit fognak 100 év múlva gondolni? akkor már biztos nem leszek fiatal, de hidd el a 60-as években én már észleltem a világot és biztos hogy másként látom most a szocializmust mint akkor. Ha valaki a 60-70-es években azt mondja nekem hogy a Szovjetunio röpke 20-25 év múlva felbomlik akkor kiröhögtem volna...paradigmaváltás, ha nem alkalmazkodsz akkor úgy jársz mint az úri Magyarország - egy nosztalgia marad belöled
@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

Köszönöm. Szóval ennyit a "Hitesekről".
@neumarkter: Ha bizonyítékot akarok, akkor menjek...Meggyőztél, hagyjuk. Legalább az antiszemitizmusnak mondott jelenséget már nem akarod Hitler találmányának beállítani. Mostmár csak a náci hatalom menedzserének mondod. Ami a Hosszú kések éjszakáját illeti, azon még lehetne vitázni, hogy az most Hitler szeszélye előrelátása, vagy pedig az SS, a hadsereg érdekeivel és a SA féktelenségével (második, szükséges náci forradalomról beszéltek) elégedetlenek érdeke robbantotta-e ki. Ugyanígy a többi eseményt is jobban szemügyre kellene venni. Ha meg már éltél a 60-as években (mikor pl.szintén a legteljesebb demokráciáról beszéltek), akkor meglepő, hogy miért hagyod, hogy a fejed elcsavarja az aktuális kor vezető ideológiája, miért nem próbálod nézni az eseményeket egy bölcs kívülálló szemével, ha úgy tetszik egy még majd ezután 100 év múlva megszületendő egyén szemével
@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Ha elolvasod Gereben Ágnes könyvét a sztalini zsidóüldözésről,vagy a guglin megnézed a zsidó orvosperek cikket,láthatod,mi a hatalmas tévedés.
Sztalin apánk zsidó orvosok nyilvános akasztását tervezte,amit a zsidók tömeges deportálása követett volna.A vagonok,lágerek készen álltak,a listázások is megvoltak.Berija etárs időben lépett.
@vezér01:

Nem igaz. Sztálin paranoikus volt, s az orvosokat akarta likvidálni, de nem minden zsidót. Abszurdum ez. Még a vezetésben is voltak zsidók. Az egészet szélsőjobbosok találták ki azért, hogy azt lehessen mondani "lám, a szovjetek is antiszemiták voltak, nem csak a németek". Szimpla propaganda az egész.
@...elmúlik...:

Igen, a Hitgyüli tipikus ebből a szempontból. Pünkösdista és keresztény-cionista.

Hozzáteszem: Amerikában ez az irányzat nagyon elterjedt az újprotestánsok között, a republikánusok szélsőjobb szárnya gyakorlatilag ezen irányzat híve, az alapvető politikai elveik: kapitalizmus-pártiság, izolacionizmus, abortuszellensség, homokosok ellenzése, Izrael-pártiság, antiszekularizmus, iszlámfóbia. Csak ez Mo-n kevéssé ismert.
@Zuckerbrot: Nevezd akkor anticionizmusnak
Úgy jobb? Gerőék amúgy Wallenberg megölését is a Zsidó Tanács nyakába akarta varrni.
@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Kun Miklós felesége szélsőjobbos?Talán még fasiszta is? Hova jutott a világ?!
kis sértödöttséget vélek felfedezni :-) és mégis azt mondom menjél - Kolumbusz is elment pedig nem tudta semmivel bizonyítani hogy a másik oldalról Indiába ér. Igaz hogy a vikingek hamarabb odaértek dehát ok ezt nem kommercializálták...
Sose mondtam Hitlert az antiszemitizmus atyjának. Az már létezik Amalek óta :-) Hitler csak kihasználta a kedvezö széljárást ebböl a szempontból. Nem vagyok biztos benne hogy az elején fizikailag is akarta a megsemmisítésüket, hiszen az akkori 90% ban asszimilálódott német zsidóságot nehezen lehetett indokoltan likvidalni. Neki eloszor is az eröforrások kellettek, a zsidó vagyon elkobzása jól jött a kasszának (meg a zsebeknek). A gazdasagi ellehetetlenítés sokkal "elegansabb" volt mint a késöbbi lenyel módszer. Másrészt meg 38-39-ig engedték öket Palesztinaba meg az USA ba kivandorolni. En ugy gondolom hogy Hitler esetében, mint majdnem minden antiszemitanal egy jelentös kissebségi komplexus szerepelt a zsidósággal szemben.
Hidd el az esemenyeket tudom kivülröl is szemlélni, nemhiába dobbantottam a boldog és igazságos demokráciából a rothadó kapitalizmusba :-)
@vezér01:

Kun Miklós és felesége hosszú évek óta a nyilas-horthysta ferdítéseket táplálja.

Hidd el: egy zsidó is lehet antiszemita.
@maxval, a gondolkodni próbáló birca: +drog legalizáció-ellenesség ha már sémákban gondolkozunk ugyebár...
@vezér01: hupsz, valamiröl lemaradtam. Nagyapám ott volt sztalini tüz közelében, igaz nem orvos volt de hogy a dolog nem a zsidókra ment ki az tutti. Több mint fél millió zsidó harcolt a vöröshadseregben-ben, több százra tehetö a felsö tisztek száma..Sztalin paranoiasan kiiktatta a potenciális kompetitorokat, utalta az intellektüelleket. A haboru utan meg 2 évente nagytakarítást tartott..
@I_Isti:

Persze.

Alapvetően a következő az amerikai republikánusok jobboldala:
- társadalmi kérdésekben konzervatív nézetek,
- gazdasági kérdésekben radikális liberalizmus,
- külpolitikában: izolacionanizmus, Izrael-pártiság, iszlámfóbia,
- belpolitikában viszont nincs egység, itt többféle vélemény van.
@neumarkter: még bepótolhatod a lemaradást.Olvass,és sok meglepetés ér!
@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Bemásolnád az 1000 év törvényeiből ezt amiről beszélsz?!
Én úgy tudtam, hogy ez a kitétel a magyarokkal volt.. 1821-1939-ig...

Az aradi 13 vértanú java sem magyar volt...

Sőt.. Széchenyi István bécsi születésű osztrák volt...
@neumarkter: Hitler, Alóisz Hiedrel, vagy Sickgrubber... ki tudja mi volt a neve...

De még a mai napig kitűzik a jiddis fiatalok a sirató falra a képét... amiből rendszerint nagy vihar van Izraelben...

A neve jiddisül isten által gyógyítót jelent...
@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Ehe a nyilasok... húha... azok a nyilasok! Érdekes történet... a PRO rendszerint sittre vágta a magyar nacionalistákat, de még a nemmagyarokat is, mint Szálasi Ferenc... Esetbénem a múlthamisítás jól nyakoncsíphető... ugyanis az ortodox keresztény egyházat csak 30 évvel az állítólagos bekeresztelése után jegyezték be Magyarországon!

Összesen 38 nyilas volt, akik elfoglalták a parlamentet... hány hónapig is volt a kamu rémuralmuk? Hol is volt a frontvonal a beiktatásukkor?

Mekkora is volt a hó? Érdekes dolgok ezek...
@vezér01: igy van..de azt is emberek írják. Igy mindenki azt hisz el amit akar - illetve amit szeretne
@vezér01: Persze... mert Sztálin nem zsidó volt?

Talán az ukrán búzát amitől 7 millió ukrán gyermek és nő éhen halt.. nem amerikába adta el maffiájának?! ÉRdekes dolgok ezek! Vajon a dumának hány százaléka volt akkoriban orosz?! Ez egy nagyon jó kérdés...
@Con Storm:

Nézd meg a választási törvényeket. Olvasd el az én cikkemet is, ha érdekel:
wp.me/p2oZYa-dg - most nem tudom fejből a tv. számát, de utána tudsz nézni szerintem.
@Con Storm:

"Az aradi 13 vértanú java sem magyar volt"

Na és? Ennek mi köze a témához???
@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Hidd el: egy zsidó is lehet antiszemita.

igy van, és még mennyire is... frisss forrás az antiszemitáknak..disznó elé gyöngyöt
@Con Storm:

"az ortodox keresztény egyházat csak 30 évvel az állítólagos bekeresztelése után jegyezték be Magyarországon"

Nem értem ezt a mondatodat...
@Con Storm:

"Összesen 38 nyilas volt, akik elfoglalták a parlamentet... hány hónapig is volt a kamu rémuralmuk? Hol is volt a frontvonal a beiktatásukkor?"

Ennek mi köze az egészhez?
@Zuckerbrot: Ehe... végülis Lenint is száműzték...

Van egy sztori arról, hogy 3 hónapon keresztül keféltek Bécsben egy kis szobában hármasban a jiddis rajztanárnőjükkel Hitlerrel! Gondolom ott kaptak maffiakiképzést...

Azok a szép idők mi? Hitler -Lenin sakkjátszma még egy festményre is rákerült!

Sokan azt rebesgették akkoriban, hogy a második vh. azért tört ki, mert megcsalta Hitler Lenint a jiddis Éva Braunnal...
@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Az, hogy olyannal vádoljátok a magyarokat, amit ti követtetek el ellenük... és ez a lényeg... meg ez a köz...

Vajon hova lettek a gettó területéről az ott lakó magyar családok?!

Talán nemrégen 9 maradványait nem egy híddal egyetemben emelték ki a Dunából?!
@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Nem tudok.. mert ilyen nincs...

Ugyanis a zsidók előjogait 1936-os Genfi felszólításra vonatták meg a magyar parlamenttel, a hágai 1901-es nemzetköz magánjogi konferencián elfogadott patrióta és nemzeti önrednelkezés értelmében, amit a magyar törvényhozás 1939-ben fogadott csak el, gazdasági és esélyegyenlőség néven...

A persze hogy nem indulhattak választásokon, ugyanis, előjoguk volt, hogy választás nélkül kerüljenek be törvényhatósági helyekre...

Lásd az 1939-es gazdasági és esélyegyenlőségi törvényt! "zsidó csak az összes választó közül kerülhet be törvényhatósági helyre" lett módosítva... de a törvény már nem írta oda, hogy a választást meg kell nyerniük!

Ezt kapd ki!
@maxval, a gondolkodni próbáló birca:

"A vallás ad mindenképpen egy magatartási kódexet, ez a lényeg ebből a szempontból. Vallás nélkül teljes anarchia és ökölharc lenne."

Hát ebben nem értek egyet. Vannak többségében ateista államok (Csehország, Albánia, és gyak MO is) még sincs anarchia és ökölharc.
A viselkedésminták és az együttélés szabályait nem a vallások tudják csak közvetíteni és elfogadtatni.
Egyszerűen neveltetés kérdése.
Haynau Ausztriából és a német részekről betelepítette a jiddiseket, nekik előjogokat biztosítva! A fegyverletételi szerződésben van lekötve!

Vagy szerinted hogy volt az övéké a magyarokat megillető közbeszerzések 100%-a? ha nem voltak ott a törvényhatósági helyeken?!

Még az 1939-es esélyegyenlőségi törvény is csak az azóta betelpülőizraelitákat korlátozta... a 3. generációs patriótákat nem..

A zsidók a magyar törvényhozásba két felől is bekerülhettek! Egyszer a magyarok közül választás útján, ha már a nagyapjuk is Magyarországon élt, illetve a lelkészeik választás nélkül.... tehát a parlamenti helyek legalább 2/3-a volt nekik még 1939 után is biztosítva törvényileg!

Az amit ők antiszemitizmusnak hívnak, a magyarok emberi mivoltát semmibevevő neonáci rasszista törekvéseik!
@maxval, a gondolkodni próbáló birca:
"Maradjunk annyiban: hülye vagy."
ŐŐ, én ilyet soha sem mondanék. Inkább maradjunk annyiban, hogy kihívásokkal küzd értelmi téren...
süti beállítások módosítása