Röghözkötés: a feje tetejéről a talpára

2013.02.21. 08:00 volankombi

A  Fent és Lent nem pártszócső, így néha ütköznek az álláspontjaink.  A hallgatói szerződés is ilyen téma, ezért ahelyett hogy  kinyilatkoztatnánk, lehet más a párbeszéd alapon mindkét érvrendszer nevében megszólalunk. Ez az írás a hallgatói szerződés ("röghöz kötés") elvét ellenző érvek egy részét tartalmazza.

okt.jpg

Kénytelen vagyok a fenti címet adni Kükü posztjára reagálva, ugyanis az általa "adótudatos vagy piaci alapú érveknek" minősített gondolatmenet - minden patrióta jóindulata mellett - több olyan feltevést és levezetést is tartalmaz, amit nehéz a valósággal bármilyen viszonyba hozni.

Gondoskodó állam?

Kükü szerint az állam gondoskodik felnőttkoráig a leendő hallgatóról, majd adó formájában visszakapja a gondoskodást, hogy tovább gondoskodhasson a következő generációról - innen látja igazságtalannak az agyelszívást, amit nem engedhet meg magának Magyarország, mint szegény ország. Csakhogy: ha már gondoskodik, az államnak végig gondoskodnia kell polgárairól, ha pedig adó formájában szeretné visszakapni gondoskodását, akkor ezt az elvet miért csak az egyetembe való belépés pillanatában kezdi el visszakövetelni? Hol marad a Magyarországról kivándorolt szakmunkások: autófényezők, pincérek, kőművesek stb. kitaníttatásáért járó visszatérítés? Óriási tömegekről van szó, akik külföldön keresik kenyerüket, megkockáztatom, hogy nagyobbról, mint a felsőoktatásban résztvevő, majd az ott megszerzett tudást máshol kamatoztató állampolgárok száma. Ad absurdum: hol marad a Magyarországon óvodát végzett, külföldön élő személyek pénzbeli juttatása? És: mit kezdjünk azokkal a hallgatókkal, akiket a felsőoktatás valódi reformjának elhanyagolásával versenyképtelen diplomára ítélünk, és külföldre megy szakmunkát végezni nem túl sok pénzért, mert ott legalább megél?

A röghöz kötéssel az alapvető probléma elvi természetű: az államnak elvi síkon sem az a feladata, hogy minél több kötelezettséget hárítson polgáraira, hanem - éppen azért, mert a közösség tartja fenn, és neki szolgáltat - saját magának kell minél jobb feltételeket biztosítania, hogy az ország lakói otthon is tudjanak boldogulni. Na ezt persze nem foglalják Alaptörvénybe a kedves törvényhozók, mert akkor nekik kéne dolgozniuk - pedig egy gondoskodó állam gazdaságpolitikájának erről kéne szólnia, de még talán a szolgáltató állam elvét valló liberális elvtársak is egyetértenek velem ebben.

Formalizálható eljárások

A másik alapvető probléma gyakorlati természetű: hiába puffantják bele az Alaptörvényükbe Orbánék, a már fentebb említett probléma (közoktatás, szakoktatás, méltányosság) miatt nem is lehet általános elvből levezethető gyakorlati eljárást létrehozni a hallgatói szerződésnek nevezett "adóra" még akkor sem, ha esetleg - bár kötve hiszem - a velencei bizottság nagyvonalúan át is siklik felette. Mert hát, bármennyit is vitatkozzunk arról, hogy jó-e ez nekünk vagy sem, tagjai vagyunk az Európai Unió nevű intézménynek így országszinten, és lesznek itt gondok a szabad munkaerő-áramlással is.

Gazdagok és szegények

De oké, lépjünk ki az EU-ból, vagy legalábbis felejtsük el egy pillanatra a létezését, és játsszunk el a gondolattal, hogy mik következnek egy ilyen elvből. Számítsuk nullának (azaz 0-nak) a külföldre szakadt, magukat szakadtra kereső értelmiségiek által amúgy is hazaküldött pénzt, mondjuk azt, hogy magyar orvosnak magyar kórházban a helye, vagy fizessen, ha Norvégiába megy. Sajnos a jelenlegi helyzetben, amikor pártunk és kormányunk ettől még nem fizet be többet a felsőoktatásba és a kutatás-fejlesztésbe, nem lesz jobb a felsőoktatás színvonala; és attól, hogy itthon próbáljuk tartani az értelmiségünket egy ilyen adóval, a legjobbak röhögve elmennek és kiperkálják a pénzt, tehát nem lesznek jobb szolgáltatásaink és nem lesz jobb a termelésünk színvonala. Az eredmény pedig az lesz, hogy 1. a gazdagok gyerekei ettől még külföldön fognak tanulni vagy el fognak tudni menni külföldre dolgozni, apu úgyis kifizeti a tanulmányok ilyen vagy olyan formában megkövetelt díját 2. a gazdagok a privát szolgáltatásokat fogják előnyben részesíteni az állami helyett, amitől még jobban romlani fog az utóbbi színvonala, és egyre kevesebb munkahely lesz az országban. Az sokak számára világos, hogy Orbánék oligarcharendszert építenek, ahol a felső tízezer földesurai kihasználják a lenti maradék fizikai és szellemi tőkéjét - érdekes, hogy azt viszont nem, hogy ugyanúgy ebbe a folyamatba illeszkedik az egykulcsos adó a társadalmi mobilitást visszafogó egyéb intézkedések mellett a röghöz kötés bevezetése is.

A gazdagok tanulnak, fogyasztanak, magánklinikákra és Balira járnak, a szegény ember pedig menjen csak el focizni, és szórakoztassa az oligarchákat, elvégre arra van pénz, hogy futballakadémiákat és stadionokat bővítsünk. Hosszútávon pedig legyen az az egyetlen különbség Mexikó és közöttünk, hogy ott legalább meleg van.

Itt jutunk el oda, hogy végezetül kénytelen legyek lecsapni a magas labdát, amit Kükü adott a focis példával: bizony-bizony, egy olyan kormánynak, amely a tudást akarja megcsapolni adóval, és mindeközben úgy érzi, hogy az országnak van pénze TAO-ra és milliárdos stadionépítésekre, át kéne gondolnia, hogy milyen jövőképet is biztosít hazája következő nemzedékének. Vajon megéri-e az, hogy a felsőoktatásból és a kutatás-fejlesztésből kivont pénzek arra menjenek, hogy minél több játékosunk legyen a Bundesliga 2-ben?

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr265093967

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kattanjatok már le a röghöz kötésről. Ez nem az. Annyi történt, hogy ma Magyarországon megszüntették az ingyenes oktatást. Nincs, senkinek se. Ha azt akarod, hogy egy nagy cég (jelen esetben az állam) kifizesse helyetted, akkor vállalnod kell, hogy egy ideig neki dolgozol. Ennyi.
S azért kell lekattanni erről, mert bőven lenne mit felróni a kormánynak de nem ennek kéne a legfajsúlyosabb pontnak lennie.
@Tyreo: ha egy nagy cég fizeti a tanulmányaimat, akkor cserébe a szerződésben garantálja, hogy ad állást is. Az állam garantálja, hogy a diplomás munkát is kap olyan munkakörben, amely megfelel a tanulmányainak?
@Tyreo: Annak a cégnek (állam) a képzettségnek megfelelő munkát, a megfelelő bérrel is biztosítania kellene! Ha ezt nem teszi akkor nem kérhet semmit!
Mi az, hogy én itthon ingyen tanulok, de ha nem kapok rendes munkát akkor éhen dögölhetek akkor se mehetek oda, ahol kapnék és meg tudnék élni.
Amúgy bolond az aki fizet itthon majd milliókat, hogy tanulhasson és itthon fog dolgozni a nyugati bér max. negyedéért!
Hány diplomás fog itthon maradni, ha mindenkinek fizetni kell?
20 év alatt kell a képzési idő felét ledolgozni. mivel ki van a seggünk a gatyából, ez van. elkúrtuk. úgy átbaxtak minket, mint xart a palánkon.
nézzen csak utána mindenki mennyi pénz ment ki az országból offshore számlákra... érdekes módon ezt nem nagyon piszkálja a sajtó, egyik oldalon sem. a spekuláns pénzeket se akarja adóztatni senki... hát nem érdekes, hogy ezt se feszegeti egyik a szabadságára annyira kényes sajtótermék sem?

minél kevesebb a teher az adófizető vállán, annál kisebb az esélye, hogy nem megy londonba csomagolónak. örülnék, ha ingyen lenne az első diploma, mint az én időmben, de ez a hajó elment. akárki lesz kormányon itt egy darabig nem lesz ingyenes felsőoktatás. vagy de, hitelből, aztán tényleg mehet mindenki kanadába.
A kormány stadionokra költ pénzt,nem futballra.A magyar "foci" pénzmosásról szól.Az oktatásnál annyi a különbség,hogy ott még az intézményekre sem akarnak költeni,nemhogy magára az oktatási tevékenységre.
hol történt akár csak egyetlen kapavágás stadionügyben? lehet, hogy csak én maradtam le valamiről, de hol épül jelenleg stadion?
@mizrolist: nem garantálja, ez egy ilyen gáz cég, viszont a feltételei is elég relaxáltak, mert nem csak egy cégnél lehet vele dolgozni.

Sőt, fizetned csak akkor kell, ha egyetlen magyar cég sem alkalmaz, így azért bevállalható rizikónak tűnik, persze csak ha nem épp szegénysorról akarsz egyiptológus lenni.

Ha ennyi kockázat sem tetszik, szerencsére nem muszáj vele szerződést kötni, kifizetheted magad is a tandíjat, sőt, még hitelt is kapsz hozzá.
@DIldiko: oda mehetsz, ahova akarsz, csak a fizudból szállj be egy kicsit.

Amúgy ki kell ábrándítsalak, nyugaton is fizetni fogsz. Ha mással nem, az albérleteddel.
@DIldiko: @mizrolist:
Nem, nem garantálja. Nem azt mondtam, hogy ez egy tökélet rendszer, de ne nevezzük már röghöz kötésnek mert nem az. És ha külföldön meg tudsz élni a szakmádból, akkor kimehetsz senki nem akadályozza meg. Csak akkor "megkérnek" hogy dobj egy kis pénzt a közösbe, hogy a következő ember is "ingyen" tanulhasson. Ennyiről van szó, nem többről.
És mondom azért nem ezt kéne ekézni ennyire mert bőven lehetne sokkal súlyosabb dolgok is vannak még a felsőoktatással kapcsolatban is.
@Bal: az előbb elszállhatott. Tehát: szolidaritás, esélyegyenlőség, társadalmi mobilitás? Elsőre talán ennyi, várjuk a véleményedet.
Kérdés: itt mindenki olyan hűde jótanuló, hogy ezen fáj a feje, hogy nincs ingyen oktatás? Azt azért ki is kell ám tudni használni!
@Tyreo: "hogy a következő ember is "ingyen" tanulhasson": nem akarsz fellépni ezzel az egy gondolattal valami kabaréban? Csak nem gondolod komolyan, hogy majd visszaforgatják abba a felsőoktatásba, amelyiknek a költségvetési támogatása éppen szabadesésben van?
közben elolvastam a kükü posztot. igaza van, így gondolkodik egy felelős ember, aki tovább lát annál, hogy hétvégén mennyire szétcsapja majd magát.
@flort: De akkor erről beszéljünk könyörgöm. Pont ezért nyögtem ezt be. Beszéljünk arról, hogy folyamatosan vonják ki a pénzt az oktatásból. Hogy egyetemek vannak a tönk a szélén. Hogy amiket most tanítanak az egyetemeken az szinte semmire se jó. Hogy ma nem azért megy mindenki egyetemre mert mindneki oda vágyik, hanem azért mert senki nem akar abba a szellemi nihilbe bekerülni, amit egy-egy szakközép és szakmunkásképző jelent. Ezért kéne leszállni erről a "röghöz kötésről". Mert ez gumicsont.
@flort: igen, nálunk pontosan ezekkel a lózungokkal takarózik a felső középosztály, amikor a szegényekkel akarja kifizettetni a diplomáját.

A tandíjmentesség az erkölcstelen, nem a röghöz kötés, pont úgy mint az egykulcsos adó. Ha társadalmi mobilitást akarsz, célzott támogatásért meg ösztöndíjért lobbizz, ne azért, hogy a rózsadombi elit ingyen tanulhasson.
"miért csak az egyetembe való belépés pillanatában kezdi el visszakövetelni?"

Ez az egyik legszarabb érv amit hallottam idáig.
És a válasz az erre, hogy ha elég sok egyetemista kimegy, akkor előbb utóbb az Óvodától az iskolákon, szakképzéseken keresztül minden fizetős lesz.
Szóval azért kell az egyetemistáknél kezdeni, hogy ne menjünk el a fizetős óvodákig.

A formalizáció pedig orvosolható. Ha a buzi libsik nem küzdenének alapból a röghözkötés eltörlésén, az ország tönkretételén.

A "Gazdagok és szegények" érv az hogy a pöcsömbe jön ide ?
Ez a rész most is igaz, és igaz volt 10 éve, és 20 éve is.
@septem: fradi pálya, több tízmillió forint volt, hogy kimentek, és megnézték, mit is kell eldózerolni? rémlik valami?
meg a felcsúti akadémiának tavaly adott pár milliárd, amiről érdekes módon az ellenzék is mélyen kussol. pedig még hírekben is mondták.....
@mizrolist:
Tisztázandó.
A röghözkötés nem azt mondja hogy ne hagyja cserbe az országot...

Hanem csak azt, hogyha kimegy, akkor fizesse vissza a taníttatása költségeit, hogy ebből egy olyan diákot képezzünk, aki itt marad, itt segít a nyugdíjasok eltartásában, itt segít a következő nemzedék ingyenes oktatásának finanszírozásában.

Ő meg menjen a retekbe, felejtsük el egymást !
@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: te egy ilyen faszkalap lehetsz. vagyis nemis. az is vagy.
@anyadmajma:

Kis köcsög libsi azon dolgozik, hogy minnél több diák húzzon le, és még van képe faszkalapozni..

Mondjuk ismerem a fajtád rohadék. Pont ilyen mint te.
@Bal: van erre egy - fiktív, de elképzelhető - példám. Egy tehetséges diák középiskolás tanulmányi versenyeken jól szerepel (országos szinten is), bekapcsolódik az érettségije előtt a felsőoktatási kutatásba is. A tanulmányi szerződést nem hajlandó aláírni, mert ütközik az elveivel, vagyis nem tanulhat tandíjmentesen. A szülei szegények, nem tudják kifizetni.
Mit javasolsz neki? Kezdje úgy a felnőtt életét, hogy szembeköpi magát; vagy menjen nyugodtan polcot feltölteni a Tescóba, mert Magyarországnak nem kell egy új József Attila vagy Szentgyörgyi Albert?
@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: a visszafizetett összeg szerinted a felsőoktatásba menne? Muhaha. Ennyire naiv vagy, királyfi, és még mindig hiszel a mesékben?
Na tessék, gumicsont. Lehet megint faszkalapozni és árkotásni. Ezért kéne már ez a témát elfelejteni.
@anyadmajma: köszi, én ezekről tényleg nem hallottam. szerintem se kellene erre költeni. én nem adnék filmre sem egyetlen adóforintot sem. a bp-i színházak harmadát sem tartanám meg.
@mizrolist:

Kb az az egy elve lehet, amiért nem írja alá, hogy az egyetem elvégzése után pucolna ki külföldre.

És ebben az esetben az országnak a legjobb, ha megspóroljuk a kisköcsög kitaníttatásának költségeit, mert ha kitanítjuk úgyis angliába termeli a GDP-t.
@Bal: rózsadombi elit, bakker? Nem jutottál be egy egyetemre és most éled ki a komplexusaidat?
Tudod, már tíz éve is volt olyan, aki egyetem mellett végig melózott, hogy legyen egy vacak papírja, amivel könnyebben boldogul, mint a szülei. Nem volt könnyű, hidd el nekem, de még mindig jobb, mint a mai teljes kilátástalanság. Ilyen körülmények között, amit éppen most alakít ki ez az ámokfutó kormány, én pl Bécsbe mennék egyetemre, nem oda, ahol most tartok kurzusokat. (Magyarországon viszonylag jó nevű, vidéki egyetem, melynek egy-két kara világszinvonalhoz közeli.) Ha ez a cél, a felsőoktatás lezüllesztése, a jó képességű hallgatók külföldre kényszerítése (ez nekik is jobb, sokkal kedvezőbbek ott a körülmények), akkor rendben van a dolog, csak az ország a nyálas szotyolahéjat köpködő focidrukkerek szellemi szintjére fog visszaesni.
@mizrolist:
Te majom..
Bizonyára nem hallottál róla, hogy van egy bazi nagy kalap.

Abból fizetik a nyugdíjasokat, az ingyenes oktatást, a közszolgákat, tanárokat, orvosokat, tűzoltókat, ....

Ha ebből sok kis külföldre diszidáló köcsög sokat kilop, akkor kevesebb jut a többire.
Ennyi.

Persze igaz hogy a sok MSZP-s köcsög kormányon, és a sok Fideszes köcsög a kalap felét ellopják, de ez önmagában nem ok arra, hogy hagyjuk hogy a diákok is kiraboljanak.
@flort: Aki a röghözkötés miatt külföldön tanul ingyen, az soha nem is tervezte, hogy Magyarországon akar dolgozni később.
@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: hát, a te taníttatásodra szánt pénzt is fordíthatták volna valami értelmesebbre a jelek szerint.
Jelenleg senki sem disszidál, mert nem tilos külföldre költözni és ott dolgozni, élni. Megtehetnéd te is.
Amúgy miért csak az egyetemista fizesse vissza a képzése költségeit? A szakközépiskolás ápolónő, vagy a szakmunkásképzőt végzett vízvezeték- szerelő, aki külföldre megy, miért ne? Rájuk is költött a magyar állam és ők sem itthon termelik a GDP-t :P
@mizrolist:
Mivel csak a süket dumát lököd, amit betanítottak neked, így fölösleges leírnom, de újra megteszem (19.45-kor írtam:):

"miért csak az egyetembe való belépés pillanatában kezdi el visszakövetelni?"

Ez az egyik legszarabb érv amit hallottam idáig.
És a válasz az erre, hogy ha elég sok egyetemista kimegy, akkor előbb utóbb az óvodától az iskolákon, szakképzéseken keresztül minden fizetős lesz.
Szóval azért kell az egyetemistáknél kezdeni, hogy ne menjünk el a fizetős óvodákig.
@flort:
Értem... Gondolom olyanokhoz beszéltél, akik bólogatva dícsérik széleslátásod.
@septem: Debrecenben Pallagon most adják át a futtbalakadémiát, ha jól tudom másfélmilliárdba került, és most kezdik a sokmilliárdos nagyerdei standion építését. És ez csak Debrecen, úgy tudom, hogy máshol is épülnek stadionok.
@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: apád meghalt Auschwitzban, mi? részeg volt, aztán leszédült az őrtoronyból.
az ilyen ostobák miatt dől mindig pusztulásba a világ, mint te vagy.
@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: tudod, sok egyetemista jelölt ezek után inkább úgy dönt, hogy külföldre megy egyetemre, pedig nem akart. És vélhetően ott is fog maradni, holott eredetileg ez eszébe sem jutott volna.
És megint ott fogunk tartani, hogy a média tele lesz "magyar származású" tudósokkal vagy művészekkel, akiknek a sikeréhez épp csak Magyarországnak nem lesz semmi köze.
@mizrolist: végre valaki értelmesen válaszol ennek az irígy embernek!!! Nagyon fájhat neki, hogy nem végzett egyetemet! (a hozzászólásai színvonalából gondolom)
@mizrolist: tudod, sok egyetemista jelölt ezek után inkább úgy dönt, hogy külföldre megy egyetemre, pedig nem akart.

ballibsi hazugság no. 233

Nyihahaa...:) Igen nyugatra mennek majd tanulni hogy spóroljanak.

Voltál már a faludon kívül?
Függetlenül attól, hogy ez mennyire jó ötlet, vagy sem, van egy dolog, ami böki a csőrömet: anno a sokkal kisebb tandíj miatt mekkora palávert csaptak, amikor ellenzékben voltak!
A másik dolog, amiről írnék, az már mint szülő, akinek még csak felsős általánosba járnak a gyereki nyomja a lelkemet.
Nekünk is eléggé megterhelő, hogy most hirtelen a távlati (cirka) 10 éves tervbe be kell tervezni még plusz 10-15 millió előteremtését, hogy ha esetleg nem lesz állami hely, akkor mi legyen a gyerekekkel. Éppen most vagyunk abba az anyagi helyzetbe, hogy megint deficitesek vagyunk, és az előző pár évben félretett pénzünket éljük fel szép lassan, nemhogy félretegyünk. Pedig dolgozunk mindketten, és egyetemet is végeztünk. Csak éppen ebben a csodásan jó felsőoktatási szférában leledzünk munkavállalóként, amit most még inkább megnyirbáltak. Szóval nekünk is főhet a fejünk, de ha még egy kicsit csökkennek a bevételeink, akkor nem lesz gond az itteni tandíjfizetéssel, mert úgyis kénytelenek leszünk külföldre menni.
De gondoljatok abba bele, amikor ezt most egyik hónapról a másikra kapják a nyakukba a családok. Ha legalább mondjuk lett volna egy-két éves kifutási idő! Ja, igen, a négy évbe, amire minden kormány tervez ez nem fért bele ...
@Ándi bácsi: "Nyihahaa...:) Igen nyugatra mennek majd tanulni hogy spóroljanak."

Hat pl. ha valaki nem akar roghoz kotott lenni akkor igy is ugy is fizetnie kell, ugye? akkor pedig azt is erdemes megnezni, hogy hol mit kap a penzeert - megkockaztatnam, hogy nem a magyar egyetemek lesznek a legversenykepesebbek.
@Össze kell fogni: hat hiszen ezt akarja a ketharmad vagy nem?
@biobender: Ja majd a nyugati albit bulit kifizeti a szülő. Gondolkodjál. A tandíj a legkevesebb.

Egyébként mehet államilag finanszírozott helyre vagy kaphat ösztöndíjat itthon is, ha meg nem megy, még mindig van választása hogy kitől hitelez.
@Ándi bácsi: nagyon lebecsulod a fiatalokat, erhet am meg meglepetes.

Az allamilag finanszirozott helyhez jar nehany ev roghozkotes - errol beszelunk eppen, hogy van akinek ez nem opcio.

Ha mar piaci hitel, az szerinted nem fordithato albira bulira kulfoldon?
@biobender: Öööö próbálok finom maradni.

Hogyne lehetne albira bulira hitelt kapni. Persze nyilván az nem köt röghöz ugye? Csak a hitel nagysága a 3xosa minimum. + ilyenre nem kapsz hitelt, csak szabadfelhasználásút 40% thm-mel.

Az államilag finanszírozott oda megy ahova akar. A tanulmányi ktgeit (kedvezményes kamatú állami hitel) visszafizeti. Vagy nem megy el és nem fizet.

Tehát a 'röghöz kötés' mint kifejezés maga a ballibsi hazugság no. 234
@Ándi bácsi: mindig öröm látni, ahogy Kádár János legjobb magyar tanítványának, Orbán Viktornak a feltétel nélküli rajongói ballibsiznek.

Egyébként van nem kevés olyan egyetem külföldön, ahol nincs tandíj; és van olyan ösztöndíj, amiből ki lehet fizetni a helyi lakhatási és megélhetési költségeket is. Nekem ez versenyképesnek tűnik a magyar lehetőségekkel. Sőt, jobbnak.
@mizrolist: Egyébként van nem kevés olyan egyetem külföldön, ahol nincs tandíj; és van olyan ösztöndíj, amiből ki lehet fizetni a helyi lakhatási és megélhetési költségeket is. Nekem ez versenyképesnek tűnik a magyar lehetőségekkel. Sőt, jobbnak.

- Nyilván sok ilyen hely van azért nyomja ezt a ballibsi hazugság no 235-öt a sok kokeró, ahelyett hogy egyszerüen közölnék a helyek listáját az ATV-n, a népszavában és a többi szennylapban. Meg az Mszp weboldalán.
@Ándi bácsi: "Az államilag finanszírozott oda megy ahova akar. A tanulmányi ktgeit (kedvezményes kamatú állami hitel) visszafizeti"

Es en visszaigenyelhetem az adomnak azt a reszet amivel a felsooktatast finansziroztam ha a gyerekem vissza kell fizesse a tanittatasi ktsg-eit? A felesegem is meg a nagyszulok is, aranyosan?

Ugyanis mondok egy meglepo es mulatsagos tenyt - az allam a MI penzunkbol gazdalkodik, ez most meglep ugye?
@biobender: Ha jól sejtem

1. Vannak olyan szakok, ahol vannak finanszírozott helyek (+ktgtérítésesek)
- eddig is ez volt

2. Vannak olyan szakok ahol csak ktgtérítés van. Nekik ott a hallgatói szerződés.

3. Nem tudjuk mennyi a tandíj(változó), de tuti csak töredéke a valós ktgnek(félévente 100ból nem jön ki semmi) Tehát nem finanszírozod, csak azt hitted.

4. Az adódnak nincs 'olyan része', azzal az állam belátása szerint gazdálkodik. Ahogy rengeteg nem adózó gyereke is járhat a felsőoktatásba.
@mizrolist: felvesz diákhitelt vagy kap ösztöndíjat például? Miért nem rögtön azt kérdezed, hogy hogyan lesz diplomája így valakinek, ha nem akar diplomát?
@flort: három diplomám és doktori fokozatom van. Mind Magyarországon szereztem, mai áron teljes képzésem úgy kilencmillióba kerülne.

Tavaly ötvenmillió forintot kerestem. Kitaláltad, külföldön. A magyar államnak nagyjából háromszázezer forintot adóztam eddig életemben.

Próbálhatsz terelni, attól még tény marad, hogy az ingyenes felsőoktatás erkölcstelen, mert a szegényektől a jómódúak felé mutató transzfer, különösen egy elvándorlástól szenvedő országban. A színvonalnak semmi köze ahhoz, hogy beszáll-e a finanszírozásba a diák, avagy sem, és a röghöz kötés erről szól.
@biobender: Már most is visszaigényled - mit gondolsz, miből finanszírozzák Orbánék az egykulcsos adót, amivel a diplomások járnak jól?
Döntött O. Viktor, a Market Zrt. építi fel a Fradi stadiont! Csak akkor minek a pályáztatás?
"El lehet menni kérem Tessék!" ordította a félkegyelmű pszichopta, miniszterelnöki széket bitorló címzetes hazug, csaló 6 évvel ezelőtt. Aki a hazáját rögnek nevezi, és hazához való rendületlen ragaszkodást röghöz kötésnek, az takarodjon, de előbb fizesse ki, amibe az adóforintjaimból finanszírozott taníttatása került.
Egyértelmű hogy focipénzek után az a minimum, hogy az itt képzett focistáknak is alkotmányban rögzítsék a röghözkötését.
Egyébként meg a képzés megtérülendőségéből levezetett morális alap csak az orvosoknál állhatna fent (figyelembe véve hogy mennyibe kerül egy diplomás kiképzése), de náluk pont a jobboldal veszette el magára nézve az ilyen alapot, miután kizárólagos felelősség terheli - a cinkosaival együtt - a hazai egészségügy vonzóvá alakításának szabotálásában.
@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

"Kis köcsög libsi azon dolgozik, hogy minnél több diák húzzon le, és még van képe faszkalapozni.."

Na idefigyelj, te mocskos közikorathamisító adócsaló.

Orbán Viktort "Kis köcsög libsi"-nek mered nevezni? Van neked ehhez pofád, te mocskos adócsaló???

Egyéként: nevezheted "köcsög libsinek" a miniszterelnök főnöködödet, nem zavar. Az már inkább zavar, hogy azon dolgozik, hogy minél több diák húzzon el innen. És tudod miért dolgozik ezen? Mert ilyen segghülyékkel van körülvéve, mint amilyen Tenmagad vagyol. Mert ilyen állatok azt hajtogatják neki, hogy a diákok a hülyék, nem pedig a FIDESZ, ORBÁN, ZSIGA MARCELL, SELMECZI GABI, KÓSA LAJOS, és végül, de nem utolsósorban BÁJYER ZSÓTÁNY köcsögparaszt buzernyák.

Ez itten a legnagyobb baja az országnak, veled együtt.
@azbesztos: Hát, inkább szavazz a fideszre meg Orbánka Viktorkára, (fénykép a falon ott van ugye?:) messiásodra, mindenki jobban jár mintha kinyitod a szádat és mondasz bármit.

Ezt az egészet nem neked találták ki, ami mostanság ejurópában zajlik, ez a köcsög liberál-nyugati-izé.

Neked Kádár, meg méginkább, Rákosi, na az volt a frankó! Akkó' aztán rend vót, nem ugattak ezek a köcsög liberálbuznyák diákok, meg mindenféle köcsögök - akik meg ugattak, azoknak kuss lett gyorsan.

Na ezért, hogy neked való rend legyen, menjé szépen leszavazni Orbán Viktorra, oszt jónapot.
A röghöz kötéssel nem lesz megoldva az ország problémája! Azok akik lelépnek simán vissza tudják majd fizetni a költségeket ha arra kerülne a sor! Az orvos legalább 6 évig tanul szal 12 milla és 12 évig kellene itthon melozni éhbérért és hálapénzért. 12 millát 3 év alatt összeszedhet külföldön szal mindenképpen jobban jár ha lelép!
Mikor valaki beviszi az élet-halál közt lévő hozzátartozóját gondolkozzon már el azon, hogy az adott pillanatban Istennek tekintett orvos, miért rohadtul fáradt a túlórák miatt és miért dolgozik annyiért, mint egy 4 elemit végzett utcaseprő?!!!
A többi diplomával is egyszerűbben tudja visszafizetni a képzése költségeit külföldön, csak itt még állást se fog tudni ajánlani az állam!
A legnagyobb poén meg az lesz mikor ellenőrizni akarják az egészet 10-15 év múlva! Majd mehetnek egyesével a perek, hogy volt-e melo, megpályázta-e, vissza se hívták stb... ITT AZ ÁLLAM CSAK SZOPNI FOG!!!!
Az igaz, hogy sokan majd símán visszafizetik az oktatási költségeket, de legalább lesz miből tanítani a magyar fiatalokat, akik nem idegen nációk seggét nyalják ki néhány zsíros falatért, hanem azokat szolgálják munkájukkal, akiktől a tanulás lehetőségét megkapták. Itt nem az állammal áll szemben a külföldre magát eladó világcsavargó, hanem apjával, anyjával és az egész rokonságával, akiket hálátlanul meglopott.
Mostanság Európában csak gyarmatosítás zajlik, a külföldre pucoló kollaboránsok dögöljenek meg a nagy jólétbe, amit hazaárulással vesznek meg maguknak. Remélem, a "befogadó" országok jól elbánnak velük, és hontalanul, szegényházban fejezik be, ha már kizsigerelték őket.
@azbesztos:

"...akiktől a tanulás lehetőségét megkapták."

Te bonyolult agyú, áruld már el, kitől kapták meg a lehetőséget. A kiváló magyar gazdaság erőforrásaiból, például tőled, aki megtermelted nekik a lehetőséget?

Orbán Vitortól és Matolcsy Györgytől, akik havi 100 milliárd forinttal károsítják meg a nemzetgazdaságot amióta garázdálkodnak?

Simicska Lajostól, aki havi 50 milliárd forintot tüntet el a cégeiben közbeszerzés címén a közpénzből?

Eredj a fszba a süket demagóg orbányseggnyaló dumáddal, te nagyonsötét fideszbirka.
A zembereket le kell butítani.
Ingyen pálinka már van.
Olcsó sör is lesz.
Az elmét nem pallérozzuk mert még használják.
Kövess engem! Mondta a Vezető és undorral nézett a bamba tekintetekbe.
A szájak szélén kicsorduló nyál lassan lecsöppent.
&septem: Valahol már el is kezdték az építkezést. Mondjuk a gránátokra nem számítottak:

www.dehir.hu/debrecen/osszesen-nyolc-vilaghaborus-granat-lapult-a-stadion-alatt/2013/02/16/
@septem: Akár hiszed, akár nem, a stadionépítés nem kapavágással kezdődik. Hanem a telek kijelölésével, megvásárlásával, a tervezőasztalon szorgoskodással.

A telkek tudomásom szerint meg vannak, a szándék megvan, és a terveket is elkészítette valaki, mert a sajtóban mutogattak egy csomót (főleg a Népstadionról.)
@Rendíthetetlen Álamkatona: Ha ezután nem építik meg, akkor mehetnek a tervek a beléptetőkapuk mellé (meg a kormányzati negyed tervei mellé amúgy).
@P.Freddy: Tőlem és minden adófizetőtől kapták a lehetőséget. A bolsi hazugságaidon meg csak röhögni lehet. Amióta ez a kormány van, az ország megerősödött, félmillió ember szabadult meg a kilakoltatás rémétől, akiket ti, bolsi disznók raboltatok ki a gyurcsány-bajnaiék által stikában kötött bank alku segítségével. Az, hogy szabadon változtathatják a bankok egyoldalúan, saját érdekeik szerint a kölcsön és hitel szerződéseket, amilyen megállapodások a kapitalizmus és a polgári jog minden alapelvével ellenkeznek és csak olyan mocskos diktatórikus rohadékok képesek ilyen aljas gazemberség végrehajtására, mint az elmúlt két ciklus kormányainak hazaárulói. Tetves bolsi provokátorok, hazudozók, nektek befellegzett, csak a leghülyébbeket tudjátok megetetni hazugságaitokkal.
@Tyreo: Én már dobtam eleget, 25 éve dolgozok és a fizetésem alig több egy kezdőnél! Ja és sajnos nincs diplomám, mert a szüleim nem tudtak volna még 4 évig eltartani és fizetni a kollégiumot meg hasonlókat. Ennek a levét iszom jó pár éve, éppen ezért a gyerekeimnek ezt nem engedem meg.
Amúgy miért gondolod, hogy egy pesti belvárosi albérlet annyival olcsóbb, mint egy bécsi vagy más?
Vidéken lakom, az ország egyik legelmaradottabb térségében. Bárhová mennek a gyerekeim egyetemre nekem legalább havi 50E Ft-ba kerül az ingyenes oktatás is! Erre teszek félre most, mert akkor nem tudnék ennyit kiadni egyszerre. De nagyon sokan vannak, akiknek okos, tehetséges gyerekük van, de így is nagyon szűkösen élnek és esélyük sincs félretenni. Az ő gyerekeiktől teljesen elveszik a lehetőséget - soha életükbe nem tudnak jobban élni majd, mert a szüleik szegények voltak!
Ez az amit a jól élők el se tudnak képzelni! Nincs havonta 50E Ft, hogy a gyerek tanulhasson, mert kenyérre is alig jut - pedig nagyon sokan dolgoznak, dolgoztak egész életükben, hogy a gyerekeiknek könnyebb legyen. Ez a legnagyobb ámítás, amivel már a szüleimet is ámították 30 éve és még mindig itt tartunk, sőt ennél sokkal visszább, mert 30 éve aki dolgozott a fizetéséből meg tudott élni, most meg nagyon sokan nem tudnak - 4 millió ember él a létminimum alatt. Több, mint 100 éve voltunk a 3 millió koldus országa, de most eljutottunk arra a szintre, hogy 4 millió koldus országa lettünk!
@Tyreo: Amúgy olvastam a napokban, hogy 1 % nyugdíjemelés az egész felsőoktatásra fizetett összeg duplája! Vagyis a mostani nyugdíjasoknak adjuk azt, amit a gyerekeiknek kellene. 2%-al kevesebb lenne a nyugdíjemelés és a felsőoktatásra 5x annyi pénz juthatna, mint most! Ebből már valódi reformot lehetne véghezvinni!
Csak a nyugdíjasok sokan vannak és sokkal jobban ámíthatók, mint a fiatalok!
Ha a bérek, családi pótlék, GYES emelésére nem költünk, a nyugdíjemelésre miért?
Hány bőrt lehet még lehúzni az aktív dolgozókról?
@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: De pontosan azt tervezte. Csak nem hülye, hogy fizessen azért, amiért máshol nem kell fizetnie és érdekes ott becsülik meg, ahol még ingyen is tanulhat!
Ha itthon ingyen tanulhatna és tisztességet munkát kap tisztességes bérrel nem megy külföldre! De ha itthon szemét ingyenélő, füvezős kis mocsoknak tartják miért maradna itthon?!
@Ándi bácsi: Az én gyerekemnek egy bécsi ingyenes egyetem pont annyiba, ha nem kevesebbe kerül, mint itthon a fizetős BME. Ugyanis lakni kell, enni kell itt is, ott is. A félévente 325E Ft meg nem megy el arra, amivel több a lakhatása Bécsben!
Ja mert nem csak budapesti egyetemisták vannak, akik otthon laknak, hanem vidékiek is, akiknek albérletet vagy kollégiumot is kell fizetni és a kajája is sokkal többe kerül, mint ha otthon én főznék neki. Emellett utaznia is kell néha haza, ami szintén pluszpénz!
@dean23: "A legnagyobb poén meg az lesz mikor ellenőrizni akarják az egészet 10-15 év múlva! Majd mehetnek egyesével a perek"

És bizony jó pofára fog esni a sok lepkeagyú, nagyonhülye fideszes, akik azt hiszik, hogy a Nyugatra pattant diplomásoktól sikerrel vissza tudnak egy büdös buznyákot is követelni !
Melyik nyugati bíróság adna igazat a Nyugat haldoklásáról pampogó, a keleti bizáncizmust építgető magyar kormányzatnak, amikor az uniós alapelvekre magasról szaró törvényeit próbálja érvényesíteni valahol ?!!!
@azbesztos: "Amióta ez a kormány van, az ország megerősödött"

Zuhan a GDP, zuhan az ipari termelés, zuhannak a reálbérek, a versenyszférából elbocsátottak csak rabszolgamunkát kapnak (ha szerencsések) az éhbér feléért közmunka címen, 1920 óta (beleértve 1944-et is !)nem épült olyan kevés lakás, mint tavaly, a régióban mi jutunk a legdrágábban hitelért -
és közben van pofád azt ideböfögni, hogy "az ország megerősödött" ????!

Simicska politikai és pénzügyi hatalma nem az ország, te nagyonhülye !
@DIldiko: Igen ez szomorú amit leír, de ennek nincs köze a röghözötéshez. Akár van röghözkötés akár nincs a kolit mindenképpen fizetni kell. Élni ugyan úgy kell. Úgyhogy sajnálon, de nem igazán értem, hogy ez hogy jön ide.
Az elmúlt legalább 900 év (nagyjából azóta vannak egyetemek) történelmének egyik fontos - és az EU-ban hatványozottan érvényes és aktuális - tanulsága, hogy soha nem az az ország volt sikeres, amelyik röghöz kötötte a saját szakembereit, hanem mindig az, amelyik(nek a gazdasága) magához tudja vonzani más országok képzett polgárait is.
Ha a tandíjhitel visszafizetése válik a 25 és 40 közötti generáció fő feladatává, akkor annak demográfiai téren lesznek nagyon súlyos következményei. Azt hiszem, ezt nem kell részletesebben indokolnom.
@Wallstreetbull: Van pofád ezt a sok hazugságot leírni? 2004 -ben (a maszopos-szadeszos tolvajbandának köszönhetően elindult a túlzott deficit eljárás ellenünk és 2010-ig az adósság állomány megduplázódott, az adósság minden magyar állampolgárra az emberek átlagfizetésének a felét elvitte. 2010 óta már 83%-ról 76 -ra sikerült visszatornászni. A munkanélküliség nagyobb volt a medgyessy-gyurcsány-bajnai bűnbandák idején mint valah. Gyurcsány idején 2008 tavaszán 330 volt az Euró. gyurcsány mind hónapban újabb 100 napos programot hirdetett, de semmit sem tett sem az elszegényedés, sem a közteherviselés érdekében. Az akkor elkövetett korrupciós bűncselekményekkel van elfoglalva a bíróságok zöme ma is, elvtársi pénzkifizető helyekké tették a BKV-t, a MÁV-ot, a Malévet, a magán nyugdíjpénztárakat, értelmetlen gigaberuházásokkal (sikvídéki alagutak és viaduktok), ostoba presztizsberuházásokkal (millenniumi homokóra, kormányzati negyed) csapolták a közpénzeket, az önkormányzatok bennfentes alkalmazottjai török pasákként zsaroltak mindenkit, szedték a csúszópénzeket. A kormány vezetői külföldi bankszámlákra utaltatott pénzekért cserébe lepaktált a bankokkal és a minden törvényességet semmibevevő megállapodást kötött velük, hogy szabadon emelgethetik egyoldalúan a kamatokat, devizahitelnek hazudott uzsorába taszítva a gyanútlan embereket. A Nemzeti Bank a hazánkra ácsingozó nemzetközi karvalytőke kiszolgálására titkos adatokat szolgáltatott legnagyobb ellenségeinknek a kereskedelmi bankjainkról, miközben felszámolták a demokráciát, kordonvárossá és szadista rendőrpribékek élvezeti területévé tették az országot. Nektek az fáj, hogy vége a dáridónak, az emberek kirablásának egy szovjetekkel kollaborálók pereputtyaiból álló pár százezres lumpenproli, bolsi bűnbanda által. Tudod nagyon hülye, ez a nép többé nem veszi be a hazugságaitokat. Simicskázhattok, mi majd gyurcsányozunk, Bajnaizunk, Deszkyzezünk, Hagyózunk, Osszkózunk, Simorozunk, Kapolyizunk, Apró Piroskázunk, ...
@Tyreo: Úgy, hogy az ingyenes oktatás már eleve sok pénzbe kerül, amit nagyon sokan nem tudnak kigazdálkodni és így tehetséges gyerekeknek nem lesz esélyük. Ha mindemellett még milliókat fizetni kell magáért a tanulásért is akkor az ország felső tízezrének gyerekei tanulnak csak tovább. Ki az aki nyugodtan, tiszta szívvel azt mondja a 18-20 éves gyerekének, hogy tanulj fiam, nem számít, hogy akár 10M Ft hitel is kell ehhez, főleg, most, hogy családok tízezreit veszélyezteti a kilakoltatás a hitelek bedőlése miatt? Hány ilyen szülő fogja engedni a gyerekének, hogy a tanulásért több millióra eladósodjon, úgy, hogy vagy lesz munkája vagy nem, vagy meg fog élni a fizetéséből vagy nem! Még akkor se, ha szinte biztos a megélhetés, ha elvégzi az egyetemet!
@DIldiko: De ezt nem a röghözkötés okozza. Ezt az okozza, hogy csökkentik az államilag támogatott helyeket. Emiatt persze lehet is, kell is tüntetni, de mint mondtam ezt nem a röghözkötés okozza.
@Tyreo: Úgy látom, nem érted. A kettő szorosan összefügg. Aki nem tudja a tandíjat kifizetni annak vállalnia kell, hogy fillérekért sok-sok évig itthon dolgozik. Aki meg ki tudja fizetni mehet a nagyvilágba eleve sokszoros fizetésért! Sőt pár év múlva (ha jól emlékszem OV 2018-ra ígérte), hogy a felsőoktatás önfinanszírozó lesz! Ez után a szegények elől még ez az egyetlen út is el lesz zárva! Vagy a tanuláshoz majd a tanulási idő 3-4szeresét kell itthon dolgozni. Ha az elsőt beveszi a gyomrunk, a többit már könnyű lesz lenyomni a torkunkon annak aki népszavaztatott a tandíj ellen pár éve! Azokat a szaokat, ahonnan a politikusok kiderülnek már most is fizetőssé akarta tenni teljes egészében (jogász, közgazdász), jó előre bebiztosítva, hogy kizárólag az ő gyerekeik lehessenek évtizedek múlva is kizárólag az un. politikai elit! Most 420-450 pontos határt szab, annak aki nem fizet. Még a BME-n sincs ilyen magas ponthatár, így valószínűleg szinte senki nem fog ingyenesen ezeken a szakokon tanulni, csak a fizetősön az ő gyerekeik.
@DIldiko: A BME-n sosem voltak magas ponthatárok, tudom mert én is itt tanulok. Sőt mi több. A most megszabott ponthatárok nem sokkal magasabbak mint amik eddig is voltak ezeken szakokon.
Az meg, hogy valaki büntetésnek éli meg amiért Magyarországon kell dolgoznia az azért egy kicsit túlzás. Persze Eu jogba ütközik valószínűleg ez a szerződés meg ilyesmi, de azért tényleg nehogy már mindenki abban gondolkozik, hogy diploma után lelép.
@Tyreo: Ha a 350-468 pontos pothatár nem magas akkor nem tudom mi legyek. Nagyon sok műszaki egyetemen (Győr - ami engem is nagyon meglepett, Gödöllő, Miskolc) elég volt a 240 pont évekig.
Egyedül az ELTE-n volt 450 körüli ponthatár s a jogászképzésben, minden más egyetemen 300 körüli pont elég volt, sőt tavaly miután ezek a szakok 2 egyetem kivételével fizetősek lettek elég volt a 240-252 pont a felvételhez. Gazdasági képzésben pedig szinte mindenhol 300 pont alatt volt a határ. Az, hogy pár szakon (kommunikáció, turizmus, média) csak fizetős lenne nem gond, hiszen ezekből úgy is sokan csak a diploma miatt jártak főiskolára, egyetemre, meg úgy is nagy túltermelés volt. De hogy pl. gazdaságelemzés, gazdálkodási menedzsment, nemzetközi gazdálkodás, pénzügy és számvitel és jogász szakon csak fizetős lett volna egy kicsit erős.
Azt élik meg büntetésként a ma Magyarországon dolgozók, hogy éhbérért dolgoznak, messze menőkig kihasználják őket, a kötelességeik évről-évre nőnek, a nettó fizetések csökkenek. Megalázó, hogy európai összehasonlításban is elég sokat dolgozunk, a majdnem legkevesebb bérért.
Emellett pedig mint tudjuk, Tündérországban élünk - csak ha felébredünk belelóg a kezünk a bilibe.
A legtöbb ember azért gondolkodik azon, hogy lelép, mert a munkájának nincs becsülete - se anyagi, se erkölcsi. A fizetéséből megélni nem tud, esélye sincs családot alapítani, házat, autót venni. Hogy a nyaralásról, kultúráról ne is beszéljünk!
A megfélemlített, megalázott munkaerő a legrosszabb, ő termel legkevésbé.
Az elégedett, kipihent dolgozó sokkal jobban teljesít!
süti beállítások módosítása