A  Fent és Lent nem pártszócső, így néha ütköznek az álláspontjaink.  A hallgatói szerződés is ilyen téma, ezért ahelyett hogy  kinyilatkoztatnánk, lehet más a párbeszéd alapon mindkét érvrendszer nevében megszólalunk. Ez az írás a hallgatói szerződés ("röghöz kötés") elvét ellenző érvek egy részét tartalmazza.

Kénytelen vagyok a fenti címet adni Kükü posztjára reagálva, ugyanis az általa "adótudatos vagy piaci alapú érveknek" minősített gondolatmenet - minden patrióta jóindulata mellett - több olyan feltevést és levezetést is tartalmaz, amit nehéz a valósággal bármilyen viszonyba hozni.

Gondoskodó állam?

Kükü szerint az állam gondoskodik felnőttkoráig a leendő hallgatóról, majd adó formájában visszakapja a gondoskodást, hogy tovább gondoskodhasson a következő generációról - innen látja igazságtalannak az agyelszívást, amit nem engedhet meg magának Magyarország, mint szegény ország. Csakhogy: ha már gondoskodik, az államnak végig gondoskodnia kell polgárairól, ha pedig adó formájában szeretné visszakapni gondoskodását, akkor ezt az elvet miért csak az egyetembe való belépés pillanatában kezdi el visszakövetelni? Hol marad a Magyarországról kivándorolt szakmunkások: autófényezők, pincérek, kőművesek stb. kitaníttatásáért járó visszatérítés? Óriási tömegekről van szó, akik külföldön keresik kenyerüket, megkockáztatom, hogy nagyobbról, mint a felsőoktatásban résztvevő, majd az ott megszerzett tudást máshol kamatoztató állampolgárok száma. Ad absurdum: hol marad a Magyarországon óvodát végzett, külföldön élő személyek pénzbeli juttatása? És: mit kezdjünk azokkal a hallgatókkal, akiket a felsőoktatás valódi reformjának elhanyagolásával versenyképtelen diplomára ítélünk, és külföldre megy szakmunkát végezni nem túl sok pénzért, mert ott legalább megél?

A röghöz kötéssel az alapvető probléma elvi természetű: az államnak elvi síkon sem az a feladata, hogy minél több kötelezettséget hárítson polgáraira, hanem - éppen azért, mert a közösség tartja fenn, és neki szolgáltat - saját magának kell minél jobb feltételeket biztosítania, hogy az ország lakói otthon is tudjanak boldogulni. Na ezt persze nem foglalják Alaptörvénybe a kedves törvényhozók, mert akkor nekik kéne dolgozniuk - pedig egy gondoskodó állam gazdaságpolitikájának erről kéne szólnia, de még talán a szolgáltató állam elvét valló liberális elvtársak is egyetértenek velem ebben.

Formalizálható eljárások

A másik alapvető probléma gyakorlati természetű: hiába puffantják bele az Alaptörvényükbe Orbánék, a már fentebb említett probléma (közoktatás, szakoktatás, méltányosság) miatt nem is lehet általános elvből levezethető gyakorlati eljárást létrehozni a hallgatói szerződésnek nevezett "adóra" még akkor sem, ha esetleg - bár kötve hiszem - a velencei bizottság nagyvonalúan át is siklik felette. Mert hát, bármennyit is vitatkozzunk arról, hogy jó-e ez nekünk vagy sem, tagjai vagyunk az Európai Unió nevű intézménynek így országszinten, és lesznek itt gondok a szabad munkaerő-áramlással is.

Gazdagok és szegények

De oké, lépjünk ki az EU-ból, vagy legalábbis felejtsük el egy pillanatra a létezését, és játsszunk el a gondolattal, hogy mik következnek egy ilyen elvből. Számítsuk nullának (azaz 0-nak) a külföldre szakadt, magukat szakadtra kereső értelmiségiek által amúgy is hazaküldött pénzt, mondjuk azt, hogy magyar orvosnak magyar kórházban a helye, vagy fizessen, ha Norvégiába megy. Sajnos a jelenlegi helyzetben, amikor pártunk és kormányunk ettől még nem fizet be többet a felsőoktatásba és a kutatás-fejlesztésbe, nem lesz jobb a felsőoktatás színvonala; és attól, hogy itthon próbáljuk tartani az értelmiségünket egy ilyen adóval, a legjobbak röhögve elmennek és kiperkálják a pénzt, tehát nem lesznek jobb szolgáltatásaink és nem lesz jobb a termelésünk színvonala. Az eredmény pedig az lesz, hogy 1. a gazdagok gyerekei ettől még külföldön fognak tanulni vagy el fognak tudni menni külföldre dolgozni, apu úgyis kifizeti a tanulmányok ilyen vagy olyan formában megkövetelt díját 2. a gazdagok a privát szolgáltatásokat fogják előnyben részesíteni az állami helyett, amitől még jobban romlani fog az utóbbi színvonala, és egyre kevesebb munkahely lesz az országban. Az sokak számára világos, hogy Orbánék oligarcharendszert építenek, ahol a felső tízezer földesurai kihasználják a lenti maradék fizikai és szellemi tőkéjét - érdekes, hogy azt viszont nem, hogy ugyanúgy ebbe a folyamatba illeszkedik az egykulcsos adó a társadalmi mobilitást visszafogó egyéb intézkedések mellett a röghöz kötés bevezetése is.

A gazdagok tanulnak, fogyasztanak, magánklinikákra és Balira járnak, a szegény ember pedig menjen csak el focizni, és szórakoztassa az oligarchákat, elvégre arra van pénz, hogy futballakadémiákat és stadionokat bővítsünk. Hosszútávon pedig legyen az az egyetlen különbség Mexikó és közöttünk, hogy ott legalább meleg van.

Itt jutunk el oda, hogy végezetül kénytelen legyek lecsapni a magas labdát, amit Kükü adott a focis példával: bizony-bizony, egy olyan kormánynak, amely a tudást akarja megcsapolni adóval, és mindeközben úgy érzi, hogy az országnak van pénze TAO-ra és milliárdos stadionépítésekre, át kéne gondolnia, hogy milyen jövőképet is biztosít hazája következő nemzedékének. Vajon megéri-e az, hogy a felsőoktatásból és a kutatás-fejlesztésből kivont pénzek arra menjenek, hogy minél több játékosunk legyen a Bundesliga 2-ben?