Válasz Ertsey Katalin országgyűlési képviselőnek

a Terikének mondom, Marika is értsen belőle című blogbejegyzésére

Kedves Ertsey Katalin!

Nőként megszólítva érzem magam és jólesik az az aggodalom, amelyet Terike iránt kifejez blogbejegyzésében. Ugyanakkor megdöbbenve állok a levél stílusa és az abban elhangzó kérdések kapcsán.

Egy partnere által megvert és megalázott nőnek azt magyarázni, hogy „Magyarországon minden nap megvernek, megaláznak, terrorizálnak nőket, gyerekeket, időseket és fogyatékkal élőket”, meglehetősen cinikusnak és értelmetlennek hat, de feltételezem, a jóindulat vezérelte arra felhívni Terike figyelmét, hogy nincs egyedül a problémájával. A blogbejegyzés folytatása azonban érthetetlen módon áldozathibáztató: „Nem hallgattál Marikára. Ő is tűrt, 25 éven át, és csak akkor hagyta ott a bántalmazó férjét, amikor Te megjelentél az életükben. Vajon miért várt addig? Mire gondolt, amikor végül "egy harmadik" miatt vetett véget a kapcsolatnak? Miből, hogyan él most? Miért nem hallgattál rá, amikor figyelmeztetett: téged is verni fog?”

Nem célom kétségbe vonni Képviselő asszony elkötelezettségét a családon belüli erőszak elleni küzdelem mellett, de ezekkel a kérdéseivel azt sugallja, hogy Terike áldozattá válásáért Terike tehető felelőssé, hiszen nem hallgatott és továbbra sem hallgat Marikára, élettársa korábbi partnerére. Azt a felvetést, hogy

„Talán nem haragszol meg, ha azt javaslom: üljetek le Marikával, és őszintén, mint két asszony, akik már sok mindenen keresztülmentek, egymás között beszéljétek meg: vajon tényleg jó ötlet hazamenni Józsihoz?”

pedig  a probléma teljes félreértésének látom. Képviselő asszony ugyanis a családon belüli erőszak jelenségének meglétét (és újratermelődését) nem a patriarchális struktúrából, az abban a nőknek és férfiaknak juttatott szerepekből vezeti le, hanem egyetlen bántalmazó személyéből, és pusztán személyes szinten megoldhatónak tartja. Pedig a magyarországi társadalmi viszonyoknak egyik lényegi eleme, hogy a nőket elsődlegesen a magánszférában való létezésre (értsd:háztartási munka elvégzésére, gyermeknevelésre, követésre, gyengédségre) szocializálják, és ebből fakadóan gazdaságilag és érzelmileg is meglehetősen kiszolgáltatottak (dominanciára, törekvésre, közszférában való érvényesülésre nevelt) férfi partnereiknek. Mindez pedig olyan hierarchikus viszonyokat alakít ki férfiak és nők között, amelyeknek extrém velejárója a családon belüli erőszak.

Katalin felvetése pedig a fentieken túl azért is inadekvát, mert egy parlamenti képviselő nem jótanácsok osztogatására kapja a felhatalmazást választóitól, hanem arra, hogy társadalmi folyamatokat megfelelően alakítson törvényjavaslatok elfogadtatásával, problémáknak a közbeszédbe való beemelésével és megoldási javaslatok napirenden tartásával, eszközlésével. Sajnos eddig a családon belüli erőszakra adott válaszok elsősorban annak szankcionálását vetették fel, és a társadalmi vita fontossága megemlítésén túl nem látok olyan intézkedéseket, amelyek a nemek közötti gazdasági egyenlőtlenség megszüntetésre, a nők és férfiak közszférában és magánszférában betöltött szerepei kiegyenlítődésére törekednének. Mind az óvodai, mind az iskolai nevelésben a hagyományos nemi szerepeket internalizáltatják a gyerekekkel. A férfiakat semmivel nem ösztönzik arra - azon túl, hogy törvényileg lehetséges -, hogy ők is kivegyék a részüket a gyesen töltött időből. A munkaadónak nyújtott kedvezmények a gyesről visszatérő anyukák (!) munkaerőpiacra való visszaintegrálása esetében nem fognak strukturális változásokat hozni. Mindezek pedig nem hogy nem korrigálják a társadalom patriarchális berendezkedéséből fakadó diszkrepanciákat, de egyenesen erősítik azokat. Biztos vagyok benne, hogy ellenzéki politikusként nem könnyű a képviselői helyek kétharmadával bíró kormánypárt tradicionális szerepeket favorizáló politikájával szembemenni, de az arról folyó diskurzus alakításában Önnek parlamenti képviselőként nagyon komoly lehetősége és felelőssége is van.

A blogbejegyzésében megfogalmazott stílust, amelyben Képviselő asszony kioszt és eszközként felhasznál egy szerencsétlenül járt nőt a családon belüli erőszak problémájának tematizálására, meglehetősen kontraproduktívnak és megalázónak tartom. Feltételezem, hogy nem ismeri Terikét és nincsenek tegező viszonyban - amennyiben igen, kérem, tekintse tárgytalannak a most következő mondataimat. Az én tapasztalatom szerint a magyar nyelvben felnőtt emberek ismeretlenül akkor tegezik le egymást anélkül, hogy ebben megállapodtak volna, ha nélkülözni akarják a magázódással járó minimális tiszteletet a másik iránt, és gondolom ezt úgy, hogy a közvetlen környezetemet én is tegezem. Távol álljon tőlem, hogy túlzott jelentőséget tulajdonítsak az illemnek, de egy parlamenti képviselő tegező hangnemben írt nyílt levele egy szerencsétlenül járt falusi asszonyhoz csendőrpertunak hat. Ez a stílus egy olyan ember benyomását kelti, aki nincs tisztában azzal, hogy egy demokratikusan megválasztott képviselőt nem a társadalom fölött álló, hanem azt szolgáló szerepre hatalmazzák fel választói. Ennek a szellemnek azonban sem blogbejegyzésének hangneme, sem pedig mondandója nem felel meg.

Képviselői munkájához további sok sikert kívánok.

Tisztelettel:

Komoróczki Tünde