Levél Ertsey Katalinnak
Válasz Ertsey Katalin országgyűlési képviselőnek
a Terikének mondom, Marika is értsen belőle című blogbejegyzésére
Kedves Ertsey Katalin!
Nőként megszólítva érzem magam és jólesik az az aggodalom, amelyet Terike iránt kifejez blogbejegyzésében. Ugyanakkor megdöbbenve állok a levél stílusa és az abban elhangzó kérdések kapcsán.
Egy partnere által megvert és megalázott nőnek azt magyarázni, hogy „Magyarországon minden nap megvernek, megaláznak, terrorizálnak nőket, gyerekeket, időseket és fogyatékkal élőket”, meglehetősen cinikusnak és értelmetlennek hat, de feltételezem, a jóindulat vezérelte arra felhívni Terike figyelmét, hogy nincs egyedül a problémájával. A blogbejegyzés folytatása azonban érthetetlen módon áldozathibáztató: „Nem hallgattál Marikára. Ő is tűrt, 25 éven át, és csak akkor hagyta ott a bántalmazó férjét, amikor Te megjelentél az életükben. Vajon miért várt addig? Mire gondolt, amikor végül "egy harmadik" miatt vetett véget a kapcsolatnak? Miből, hogyan él most? Miért nem hallgattál rá, amikor figyelmeztetett: téged is verni fog?”
Nem célom kétségbe vonni Képviselő asszony elkötelezettségét a családon belüli erőszak elleni küzdelem mellett, de ezekkel a kérdéseivel azt sugallja, hogy Terike áldozattá válásáért Terike tehető felelőssé, hiszen nem hallgatott és továbbra sem hallgat Marikára, élettársa korábbi partnerére. Azt a felvetést, hogy
„Talán nem haragszol meg, ha azt javaslom: üljetek le Marikával, és őszintén, mint két asszony, akik már sok mindenen keresztülmentek, egymás között beszéljétek meg: vajon tényleg jó ötlet hazamenni Józsihoz?”
pedig a probléma teljes félreértésének látom. Képviselő asszony ugyanis a családon belüli erőszak jelenségének meglétét (és újratermelődését) nem a patriarchális struktúrából, az abban a nőknek és férfiaknak juttatott szerepekből vezeti le, hanem egyetlen bántalmazó személyéből, és pusztán személyes szinten megoldhatónak tartja. Pedig a magyarországi társadalmi viszonyoknak egyik lényegi eleme, hogy a nőket elsődlegesen a magánszférában való létezésre (értsd:háztartási munka elvégzésére, gyermeknevelésre, követésre, gyengédségre) szocializálják, és ebből fakadóan gazdaságilag és érzelmileg is meglehetősen kiszolgáltatottak (dominanciára, törekvésre, közszférában való érvényesülésre nevelt) férfi partnereiknek. Mindez pedig olyan hierarchikus viszonyokat alakít ki férfiak és nők között, amelyeknek extrém velejárója a családon belüli erőszak.
Katalin felvetése pedig a fentieken túl azért is inadekvát, mert egy parlamenti képviselő nem jótanácsok osztogatására kapja a felhatalmazást választóitól, hanem arra, hogy társadalmi folyamatokat megfelelően alakítson törvényjavaslatok elfogadtatásával, problémáknak a közbeszédbe való beemelésével és megoldási javaslatok napirenden tartásával, eszközlésével. Sajnos eddig a családon belüli erőszakra adott válaszok elsősorban annak szankcionálását vetették fel, és a társadalmi vita fontossága megemlítésén túl nem látok olyan intézkedéseket, amelyek a nemek közötti gazdasági egyenlőtlenség megszüntetésre, a nők és férfiak közszférában és magánszférában betöltött szerepei kiegyenlítődésére törekednének. Mind az óvodai, mind az iskolai nevelésben a hagyományos nemi szerepeket internalizáltatják a gyerekekkel. A férfiakat semmivel nem ösztönzik arra - azon túl, hogy törvényileg lehetséges -, hogy ők is kivegyék a részüket a gyesen töltött időből. A munkaadónak nyújtott kedvezmények a gyesről visszatérő anyukák (!) munkaerőpiacra való visszaintegrálása esetében nem fognak strukturális változásokat hozni. Mindezek pedig nem hogy nem korrigálják a társadalom patriarchális berendezkedéséből fakadó diszkrepanciákat, de egyenesen erősítik azokat. Biztos vagyok benne, hogy ellenzéki politikusként nem könnyű a képviselői helyek kétharmadával bíró kormánypárt tradicionális szerepeket favorizáló politikájával szembemenni, de az arról folyó diskurzus alakításában Önnek parlamenti képviselőként nagyon komoly lehetősége és felelőssége is van.
A blogbejegyzésében megfogalmazott stílust, amelyben Képviselő asszony kioszt és eszközként felhasznál egy szerencsétlenül járt nőt a családon belüli erőszak problémájának tematizálására, meglehetősen kontraproduktívnak és megalázónak tartom. Feltételezem, hogy nem ismeri Terikét és nincsenek tegező viszonyban - amennyiben igen, kérem, tekintse tárgytalannak a most következő mondataimat. Az én tapasztalatom szerint a magyar nyelvben felnőtt emberek ismeretlenül akkor tegezik le egymást anélkül, hogy ebben megállapodtak volna, ha nélkülözni akarják a magázódással járó minimális tiszteletet a másik iránt, és gondolom ezt úgy, hogy a közvetlen környezetemet én is tegezem. Távol álljon tőlem, hogy túlzott jelentőséget tulajdonítsak az illemnek, de egy parlamenti képviselő tegező hangnemben írt nyílt levele egy szerencsétlenül járt falusi asszonyhoz csendőrpertunak hat. Ez a stílus egy olyan ember benyomását kelti, aki nincs tisztában azzal, hogy egy demokratikusan megválasztott képviselőt nem a társadalom fölött álló, hanem azt szolgáló szerepre hatalmazzák fel választói. Ennek a szellemnek azonban sem blogbejegyzésének hangneme, sem pedig mondandója nem felel meg.
Képviselői munkájához további sok sikert kívánok.
Tisztelettel:
Komoróczki Tünde
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Ez egészen borzasztó. Tehát a képviselő-asszony elkövette azt a hibát, mit hibát - BŰNT, hogy a tettest tartotta a felelősnek, és nem bélyegezte meg olyan családok millióit, ahol ugyan senki nem ver senkit, viszont olyan értékrend szerint élnek, ami Komoróczki Tünde szerint nem trendi.
Van valami egészen gusztustalan abban a posztmodern álszociológiai világlátásban, amely minden bűncselekményt megpróbál szétkenni a társadalmon és a társadalom minden egyes tagján.
(kivéve persze azokon, akik teljes mértékben azonosulnak a posztmodern álszociológia összes dogmájával).
A nők autonómiája és gazdasági-társadalmi egyenlősége mellett kiállni pedig nem "posztmodern álszociológia", hanem alapvető feladata minden felvilágosult embernek.
Nem a társadalom, nem a politika, hanem ő. Természetesen csak másodsorban, mert elsősorban az a barom állat felelős, aki kezet emel egy nőre.
A társadalomra hivatkozni akkor szokás, amikor a személyi felelősséget valamilyen érthetetlen okból el akarja valaki leplezni.
Én a társadalom része vagyok és a világon semmi felelősségem abban, hogy ez a képviselő barom évek óta veri a barátnőjét. Ezért a folyamatért ők ketten felelnek. Mindketten.
az ajtó nem tehet róla, ha nekimegy az ember, két ember élete, kommunikációja viszont nem egy ember-ajtó viszony
Ja, és azt írni, hogy a "nő nem felelős", szerintem a legsovonisztább mind közül. Ki is az, aki nem felelős? A gyerek, a debil, meg aki túl buta és túl suta, az nem felelős. Aki szabad, egyenrangú, életéről saját döntéseket hozó egyén akar lenni (vagyis mindaz amit az emancipáció jelent), az tanulja meg a felelősséget. Avagy ja, ilyenkor leesik, hogy nem csak jogok vannak hanem kihívások is?
Engem pedig zavar az, hogy az egész ország "Terikézik", és az ő rossz sorsán röhög, vagy szánakozik.
Van rendes neve is. Ha már foglalkozik vele, tisztelje meg annyival, hogy a rendes nevén szólítja.
Ha már nem kérdezi meg, hogy a nevében és helyette eljárhat-e.
Ez az egész ügy mutatja, mennyire sértő módon tudunk megalázni embereket, akár magával a sértéssel, vagy akár szánakozással, kioktatással.
Szóval hagyjuk békén az embereket. Terike és Józsika felnőtt emberek, ők döntsék el mit akarnak.
Ma is megkéseltek Pécsen egy nőt.
Ez a "Terikézés" kb. olyan szánalmas mint Ertsey. Hol a faszomban volt ez pld. az SZDSZ-es Weklernél, Demszkynél? (na meg az egész emberi jogokért aggódó liberális brancs hol volt?)
Az erőszak persze hogy nem megoldás, hanem a legtöbb esetben következmény. Épp ezért legtöbbször mindkét fél felelős hogy odáig fajulhattak az események.
Alapvető dolgokban téved. A családon belüli erőszak legfőbb elszenvedői NEM a nők, hanem a gyerekek. Amire ön gondol az az a partner bántalmazás, ebben viszont nem olyan egyoldalú a kép, ahogy ön látni vagy láttatni szeretné.
No ez a baj, hogy te ezt a szöveget, amely nélkülöz bármilyen empirikusan igazolható állítást, megpróbálod bármilyen szociológiai paradigmarendszerbe belegyömiszkölni.
Az, hogy azt mondod, pl. hogy "a zsidók kizsákmányolják az embereket, és amíg zsidók vannak addig nem lépünk ki a nyomorból", az még nem strukturalista érvelés.
A különböző ideológiákban normatív jelleggel megjelenő egyenlőség/egyenlőtlenség fogalmakból pedig valóban a 60-as évek posztmodern divatja teremtett egy szociológia kapcsán mindenre ráhúzott "egyenlőtlenség" fogalmat, amit a cikkhez hasonlóan azóta minden "haladó" ideológus legyőzendő gonosznak és minden rossz forrásának tart, és mindeközben roppantul tudományosnak gondolja magát.
Ez hogy is jön a cigánybűnözésedhez?
Ez a stílus ha nem nőkről szól akkor is gáz, súgom a posztolónak.
"Pedig a magyarországi társadalmi viszonyoknak egyik lényegi eleme, hogy a nőket elsődlegesen a magánszférában való létezésre (értsd:háztartási munka elvégzésére, gyermeknevelésre, követésre, gyengédségre) szocializálják, és ebből fakadóan gazdaságilag és érzelmileg is meglehetősen kiszolgáltatottak (dominanciára, törekvésre, közszférában való érvényesülésre nevelt) férfi partnereiknek. Mindez pedig olyan hierarchikus viszonyokat alakít ki férfiak és nők között, amelyeknek extrém velejárója a családon belüli erőszak."
Ez egy buta általánosítás. Az ok-okozati összefüggés is halovány. Ha két férfi (vagy több) lakik együtt, akkor is kialakul a hierarchia, és ha a domináns egy szadista barom, akkor a társai szenvednek (kollégium, katonaság). Felesleges mindent a női nevelésre, kultúrális alapokra helyezni, mikor ez sokkal egyszerűbb és elemibb, általában nők gyengébbek, többször alárendeletek mint dominánsak.
Ez nem nő-férfi hanem ember-ember probléma. Hogyan lehetünk egymás társai.
Persze, legtöbbször nő és férfi él együtt.
Tudom nem oldottam meg a problémát, arra nem is vállalkoznék, de a "nővédelem" embervédelem helyett, eléggé felületes. Az meg riasztó, ha a családon belüli erőszak okát a hagyományos női-férfi szerepekben véli megtalálni, és azt akarja lerombolni, majd jön az oviban a semlegesnem és hasonló erőlködések.
ja persze, felelős mert
-nem ment el az első pofonnál,
-mert igazából ő a lelki terrorista, és csak megkapta amit érdemelt..??? ha tényleg ennyien gondoljátok így akkor itt még sokáig verni fogják a nőket...:(
akit vernek, az nem jókedvéből van az adott helyzetben, sőt azt sem gondolja, hogy "akkor szeret ha ver"... ne képzeljétek már azt, hogy nem vetne véget a verésnek ha választhatna. csak éppen nem választhat, sokszor évekig tartó lelki vagy fizikai erőszak következményeképpen.
az áldozat felelősségét ezekben a helyzetekben ilyen leegyszerűsítő módon felvetni, mintegy mentségként hangoztatni az nem más, mint ostoba érzéketlenség a jobb esetben, aljas, tudatos cinizmus a rosszabbikban...
én nem a különböző nemi szerepek meglétében látom a problémát, hanem hogy ezeket némelyek egymás alá-fölé rendelik, pedig ezek egymás kiegészítői. és egyik nemi szerepnek sem része az (akár lelki akár fizikai) erőszak (legyen az áldozat férfi vagy nő).
Ez egy blogposzt, nem egy tudományos cikk. Te kezdted a paradigmarendszerezést, amikor "posztmodern álszociológiáról" kezdtél írni, erre reagáltam, hogy az érveid alapján neked már a strukturalizmussal is bajod van, pedig az nagyon nem posztmodern. Az empirikusan igazolhatóságnak amúgy sincs direkt módon köze a paradigmarendszerekhez, strukturalista-típusú érvelés ugyanúgy lehet megalapozott vagy megalapozatlan, mint egy szimbolikus interakcionalista-típusú.
Nem egyszerű igazságot tenni családon belüli erőszak ügyben.
Az "áldozat" is egyfajta szerepet játszik, belemegy a játékba, amíg haszna származik belőle (pl. nem kell felnőttként viselkednie különféle helyzetekben és felelősséget vállalnia, mindent az ura hagy jóvá, ő mondja meg, mi a jó, és ezzel a gyerekes viselkedéssel magához láncolja a férjet). Az, hogy nem száll ki a játszmából, az ő felelőssége is.
Szerelmes nő, más tudatállapotban, másképpen láthatja az eseményeket, nem érzi, hol kell megelégelnie, kiállnia magáért, és hol kell neki engednie.
Sokáig tűrhet a bántalmazott fél, és még az is lehet, hogy valamilyen módon törleszt is (pl. úgy, hogy a férj most épp az egész ország előtt pellengérre lett állítva).
Emiatt aztán kiegyenlítődik a "számla" és ha nem száll ki a játékból, hanem visszamegy az urához, akkor folytatódik tovább az önsorsrontó kapcsolat.
Hogy mi kell ahhoz, hogy ezt befejezze a bántalmazott fél? Lehet egy megvilágosodás, egyfajta katarzis-szerű élmény, vagy bármilyen hatás, ami ki tudja lendíteni ebből, és elég erőt tud adni neki, hogy ne menjen vissza, ne tűrjön tovább, és megértse, erre nincs szüksége és hogy ennek nincs értelme, és hogy ennél jobb is lehet az élete.
Azt sem akarom ezzel mondani, hogy a férj eleve egy rossz ember, és nem érdemel normális kapcsolatot, de ahhoz a hozzáállásán változtatnia kell.
Igen helyesen.
szocialkonzervativ.blogspot.hu/2013/04/az-erotikus-felhangu-beszolas-es.html
szocialkonzervativ.blogspot.hu/2013/05/lehet-mas-genderfeminizmus.html
A társadalmat nem lenne szabad a biológiai törvényszerűségek fölé emelni. Lehet harcolni a jogokért, de attól még a nő szüli a gyereket, a gyereknek az anyjára van szüksége élete első éveiben, a lány az anyjától tanulja a női, míg a fiú az apjától a férfi identitást és viselkedésmintát. Ezen semmilyen erkölcsi és áldemokrata rend nevében nem lenne szabad változtatni.
Mi ebben az, ami nem érthető?
www.ferfihang.hu/2013/11/21/ferfiakat-veresre-rugdosni-nem-kell-felnetek-jo-lesz/