Lesz-e markáns alternatíva 2014-ben?

2013.06.01. 07:00 baum

válaszút.jpgAz ellenzék kormányzati sikertelenségben megégett része lassan egy éve küzd az alfahím szerepéért, megannyi belső vívódással. Bajnai vagy Mesterházy? Gyurcsányt bevehetjük-e, vagy túl sok szavazót riaszt el? Kunczéval, Oszkóval, Kókával mi legyen? Meddig tart ki a Milla biztosította báj, hogy a látszólagos civilséggel elhiggyék a népek, hogy igazából nem is mi vagyunk azok?

Tartalom annyi van csupán, hogy le kell váltani a patás ördög Orbánt. Azt gondolják, ennyi elég, és felvirágzik a haza. "Összefogást-összefogást", harsogják azok, akik eddig is szociszavazók voltak, esetleg bajnaisták vagy dékások lettek időközben.

Kérdés, hogy az ország szempontjából ez-e az igazi megoldás? Valahogy nehéz elhinni, hogy azok lennének a jövőnk zálogai, akik 2010-ben hozzásegítették a Fideszt a kétharmadhoz. A jelenleg fennálló rendszer két szereplőnek jó: a Fidesznek és a kriptobaloldalnak. Váltogatják egymást rendületlenül, közben egyre nagyobb a gebasz. Az a több százezer fiatal, aki inkább elhúzott külföldre, megadta az adekvát választ: „Kapjátok be gyíkok, én leléptem!” (erről nekünk más a véleményünk - a szerk.)

2014-re szörnyű jövőkép sejlik fel: elképzelhető, hogy hárompárti Parlamentünk lesz. Fidesz, az összefogósdiak, és a Jobbik. Nem lehet felhalmozni azt a mennyiségű antidepresszánst a Nemzeti Dohányboltokban, ami elviselhetővé tenné Magyarország számára ezt az élményt.

Ezzel szemben talán kezd formálódni egy új pólus. Vasárnap az Ökopolisz Alapítvány szervezésében tartják a Merre van Előre? Magyarország újragondolása elnevezésű konferenciát, igen érdekes résztvevőkkel. Sólyom László volt köztársasági elnök, Ángyán József agrárszakember, Schiffer András az LMP-től, Istvánffy András a 4K!-tól, Róna Péter az Ökopolisztól, Mellár Tamás közgazdász, Kukorelli István jogtudós. Különböző identitású emberek, de közös bennük, hogy nagyon meghaladnák már azt a zombulást, ami a kicsinyes politikai érdekek mentén képes csak meghatározni önmagát, és ennek mindent feláldoz. Az országot is.

Sok idő nincs, hogy értékalapon érkezzen egy markáns válasz közéletünk romlottságára, ami lassan elviselhetetlenné válik.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr635330531

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.06.01. 17:52:04

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ba um ?
és akkor mi van, ha ahogy megfogalmaztad -értékalapon érkezik a markáns válasz közéletünk romlottságára"?
Ezt az egész magyar népesség ,a választók látja és tudja!
A kérdés az: hogyan tovább?
Mi módon fogják a regnáló kormányt és
ki fogja leváltani?
Ehhez a konferenciák nem nyújtanak megfelelő választ, csak osztják az észt!
Ez itt a probléma , hiszen már 1 év sincsen a választásokig!
Inkább az E14 megalakulásakor kellett volna ezeknek az illusztris közéleti szereplőknek csatlakozni, összejönni és tárgyalni, javaslatokat megfogalmazni...stb!
Azaz elveszett még 1 év...
@szarfaszú kommentelő:

Nagyon rosszat kevésbé rosszal leváltani nem érdemes. A fideszes kétharmad szavazatainak jelentős része is a "szavazzunk a kevésbé rosszra" vonalat követte, látjuk, mi lett belőle.
Szép kis csapat lesztek, mit ne mondjak...

Sólyom, a meggyőződéses keresztény-konzervatív

Ángyán, a narancsmaffia egyetlen téma kivételével hűséges, önmagát állítólag nemzeti radikálisnak tekintő fogaskereke

a magát baloldalinak tekintő, és jogvédőként hírnevet szerzett Schiffer Andrásból és vele a "fidesz és a szocik egyformán rohadjanak meg" állásponton kívül alig valamiben egyetértő társaiból álló maradék LMP

ti, akik abszolút baloldaliak vagytok, de összevissza beszéltek... negyedikkoztarsasag.hu/blog/2013/02/05/Istvanffy_Andras_irasa_az_ellenzeki_helyzetrol_a_4K_tagjainak
ezt az írást soha nem értettem... leírja Istvánffy, hogy szövetkezni kell még a szocikkal is, ahogy mi, PM-esek is mondjuk, külön lista + egyeztetett egyéni jelöltek, és ezek után mégis az LMP-vel működtök együtt, amely semmiképpen nem hajlandó semmiféle választási együttműködésre rajtatok kívül senkivel. Ez hogy jön ki? Jó, annyi különbség van, hogy mi Bajnaiékkal együtt indulunk, szerintetek meg Bajnai legyen a szocikkal (ahogy Istvánffy írja: a "régiek"), ti és az LMP pedig az "újak", de értsétek meg, az LMP kongresszusi határozata az ilyen formájú együttműködést is elutasítja.

@aaron.: akkor inkább maradjon a nagyon rossz, sőt katasztrofális? itt is utalok Istvánffy írására, ő is a szocikkal együtt akar nyerni...
Mégis, miért remélitek, hogy kevésbé rossz a kriptobal? Szerintem éppúgy "nagyon rossz, sőt katasztrofális."

Kukába ezekkel. Ha nem marad független alternatíva, inkább faszt rajzolok. Akkor marad a zorbán? És? Mennyivel lenne jobb helyette a kripto? Röhögnöm kell. Vagy inkább sírnom.
@bm613: Persze, szép is lett volna a nagy összefogás, ha 1-2 hónap alatt ki nem derült volna, hogy az egész E14 arról szól, hogy Bajnai mögé "erős" bázist tegyen Mesterházy ellen. Kibaszott cicaharc, leszarjátok ti PM-esek is meg az egész kibaszott kriptabaloldal hogy mi lesz itt 10-20 év múlva. Csak ne az Orbán legyen, aztán pipa. Hát a nagy francokat...
@Rötyi: És ha Orbán marad jobb lessz? Ha továbbra is Orbán marad akkor viszont lehet már neked és nekem nem lessz lehetőséged kommentet sem irmi jövőre. Esetleg talán az összes gondommal együtt elmehetek a busba!!! Senki de senki nem fog rajtunk magyarokon segiteni csak magunk!!! Előbb vagy utóbb Orbánnak is mennie kell. De a történelem könyvek róla mint Magyarország gyászos fejezetéről emlékeznek majd meg. Ezt máár most boritékolhatjuk!!! Ez nem menti a feleősség alól azt a kurva ellenzéket sem aki egyszerü összefogást sem képes megoldani. Ididóta banda!!!! Ez az ország megérdemli a sorsát!!!
poszt:
"Tartalom annyi van csupán, hogy le kell váltani a patás ördög Orbánt. Azt gondolják, ennyi elég, és felvirágzik a haza. "

Az az egész kuplerájjal a baj, hogy persze nem ennyi a tartalom, de minden bloggernek snassz, hogy akár picit is utánnanézzen bárminek, ezért a közkedvelt mítoszokból faragnak maguknak rugdosnivalót.

Nem, az állítás nem igaz.
Ehhez persze kemény két-három órát is el kellene tölteni olvasgatással és szövegértéssel, de arra a bloggereknek ugye semmi ideje, meg amúgy is olyan bonyolultak azok a szövegek, amiket politikai programnak hívnak, hát persze hogy a fidesz faék egyszerű mítoszaiból kell dolgoznia a web2 megmondóinak.
Mert azok már kormányzati milliárdokért beégtek az átlag agyába, nem kell seemi olyan, ami ennél tovább megy.
hát... ott van demokrata dopeman, a messiás
meg a bajnai/gyurcsány/kuncze szentháromság..

aztán a magukat, felsőbbrendű, liberális, értelmiséginek képzelő index olvasók közül sokan hisznek, a csak tökéletes emberekből álló, csodálatos MesePártban, akik csak mindenkinek jó döntéseket hoznak, és ellenzékből is tudnak kormányozni

erre több bizonyíték, van, mint az evolúció elméletre
szóval biztosan leváltják a fideszt 2014-ben, csak higgyetek erősebben, elvtársak

lol
a fidesz rohadtul ért ahhoz, hogy a saját bázisát egyben tartsa, és a többit felszalámizza.
A másik oldal meg képtelen összefogni, mert akik korábban a kondér mellett voltak, tudják mennyi mindent lehet lopni (ergo nem akarnak osztozkodni), akik meg nem voltak még ott, azok meg jól sejtik mi van ott, és nem akarnak egy dörzsöltet maguk fölé/mellé, hogy nekik csak a maradék jusson.

Én az összes mostani politikust és jelöltet a Duna partjára állitanám, és... (a többit tessék elképzelni).
Majd megkérdezném az embereket, hogy ennek tudatában ki vállalná?

Mivel ez utópia, ezért a közemberek beleszarnak az egészbe, és evickálnek a szarban, ahogy az elmúlt évtizedekben is.
Megváltó kerestetik itt is?!Röhög a vakbelem,ebben a rendszerben soha nem lesz,hehe.Hiába lesz földönkívüli vezetés ha a csicskák kilopják a talapzatból a cementet,a hókotróból a gázolajat,a nyugdíjalap pénzét eltőzsdézik...
@wmiki: Fogsz te még visítani amikor Dopeman megbirnbaumoz,hehe.
Már csak nemesi cím kell!
Ezután már csak egy apróság maradt hátra: nemesi címet szerezni maguknak. Mivel Napóleon bukása után a Rothschild-bankház bonyolította le a Londonnak, Bécsnek és Berlinnek fizetett 120 millió font értékő francia pénzügyi segélyeket, és az ő kezükön futottak át a Bécsnek szánt angol pénzügyi segélyek is, ezért a Rothschildok 1817 táján finoman jelezték a bécsi udvarban: megérdemelnének valamiféle kitüntetést. A bécsi udvari tanácsos először egy gyémántokkal kirakott szelencét akart küldeni elismerése zálogául. Ám a Rothschildok közölték az udvarral, hogy gyémántokkal el vannak látva, ehelyett inkább nemességet igényelnek. A meghökkent udvar nem tudott mit tenni, megadták a családnak azt a jogot, hogy vezetéknevük elé a ővonő szócskát odabiggyesszék. Ez ugyan nem volt sok, mivel a legalacsonyabb nemesi rangot kapták meg izraelita származásuk miatt. Közben arra is felszólították őket, hogy terveztessenek maguknak családi címert.
A fivérek nem voltak szívbajosak, s a császári hivatal elé olyan címertervezetet nyújtottak be, amely egy főhercegnek is becsületére vált volna. Volt abban minden: sastól a leopárdig és az oroszlántól az öt fivér egységét jelképező, egy marokba fogott öt arany nyílvesszőig. Ráadásul a címert körülvevő díszítésekre még koronás, páncélozott fejeket is terveztek. Az üggyel foglalkozó császári hivatal rémült levelet írt a pénzügyminiszternek, panaszolva, hogy a Rothschildok címerterve megvalósíthatatlan, mert a heraldika törvényei szerint nem jár alacsony nemesi rangjukhoz se korona, se oroszlán, se sasmadár. A címertervet így elutasították. Átmenetilegő
Nem sokkal később, 1822. szeptember 23-án a Rothschild ház 900 ezer aranyforint személyi kölcsönt adott Metternichnek, a császár mindenható kancellárjának, hétévi visszafizetésre és különösen kedvező kamatra. Öt nap múlva egy császári parancs mind az öt Rothschild fivért bárói rangra emelte, és a heraldikai iroda bürokratái fogcsikorgatva engedélyeztek mindent, amit a Rothschildok beleterveztettek a címerükbe: sast, oroszlánt, sisakot.
Ma is ez, a Metternich kegyéből kapott címer díszíti a Rothschild-bankházak személyi használatra szánt levélpapírjait."""

....NU..., KIK EZEK A HARÁCSOLÓ, KAPZSI FASZKALAPOK...., A VILÁGMINDENSÉG E PORSZEMNYI FÖLD....-JÉN ??? :)
@Nero Bianco: nincsenek új, hiteles emberek. A különféle új és régi párt-gazdatestekben túlélő egykori ballib elit programjának lényege, hogy minél többet visszahozzanak abból, ami a 2000'-es évek aranykorában is csődöt mondott. A forrásokat a külföldi nagytőkére és hitelekre, a támogatást az állam csecsén lógó szavazókra alapozó stratégia megbukott, nem működött már akkor sem. Nem értem, miért is várják hogy akár minimális esélyük lesz a győzelemre. A sikerhez a fidesz programjából kellene minél többet át venni, mert egyrészt szemmel láthatóan az kell a szavazóknak, másrészt a tények azt mutatják, hogy érdemes a konfliktusokat vállalni, mert jelenleg van mozgástér.
@toportyánzsóti: aham... nagyon érdekes kitalált történet... akár az ősrobbanás...
A helyzetünk nem ilyen rossz.Ennél sokkal,de sokkal rosszabb! A sorsunk már akkor eldőlt,amikor Kádár a feketejánosokra hallgatva beléptetett minket az IMF-be.Azóta haladunk azon az úton,amit a világot uraló háttérhatalom számunkra kijelöl,arról letérni nem tudunk.Tökölődhetünk,hogy kire szavazzunk,
ők diktálnak továbbra is.Szép álmokat !
T. posztoló, ugyan mit nem mond! A csökkentett létszámú parlamentben a helyek zömét így is a fidesz fogja megszerezni(helyes, legalább a maguk kavarta xarba bele is kóstolhatnak), de a 2014-es szavazósdin indulók, Ön szerint nem tesznek magasról az egészre? De, vastagon lexarják, csak a zilletmény maradjon, de emelkedni is fog, meg a kőccségtéríttés... Ezt szagolja, aki eddig nem tolta el a bringát. Mi változna, a személyi állomány szinte állandó 23 éve! Nincs kiből, miből "választani", legfeljebb szavazni lehet, de minek?
@zobod: Az az igazság hogy 2002ben mégis győztek, holott az akkor bukó kormány is stabil gazdaságpolitikát nyomott.

Szóval láttunk karón varjút. De remélem most másképp alakul.
Éljen a kétfarkú kutyapárt!!
@zobod:
"a támogatást az állam csecsén lógó szavazókra alapozó stratégia megbukott"

Ugyan miért is bukott volna meg.
A fidesz ipari méretben csinálja, és rövid távon sikeresen.
1. Tehát már van egy Fideszünk, egy MSZP-nk és egy Jobbikunk, akiknek a helye stabil, de ők komenyisták, meg rasszisták, meg maffiózók, meg disznók és fúj.

2. No majd a Bajnai, az jön oszt megmondja és megválasztják és összefogás és kurvajólesz!

3. Hát a büdös Bajnai meg összefogna a szadesszel, a maszoppal, a gyurcsánnyal meg mindenkivel! Meg az LMP is miatta szakad! Meg különben is libás! Hát ilyen maffiózó ez is!

4. No majd a Sólyom, meg az Ángyán, meg a Mellár majd megaszodja a tutit! Csak bízzuk rájuk, tudják, értik, teszik!

5. Ezek is micsoda szemetek!

6. De majd azok, az X meg az Y, azok majd jönnek, meg tudják, és megaszondják és...

Azért a naivitásnak és a messiásvárásnak is van határa. Ezek ugyanazok az arcok és megmondóemberek, akik ilyen-olyan mértékben, de eddig is itt kavarták a szart.
poszt:
"Ezzel szemben talán kezd formálódni egy új pólus."

Frászt.
Úgy 5-6 új "pólus" kezd formálódni, amiből 5-6 életképtelen.
De mindegyik megváltónak hiszi magát.
@toportyánzsóti: mivan nagyokos?
Váltottál napraforgó?
Eddig a gyurcsány , aztán a ballibás volt a vezéred!
Most meg dopeman a messiásod?
Mondtam én,hogy féleszű vagy!!
Jövöre ki lesz a libling...kinek nyalszbe?
Egyébként meg jobb, ha beletörődik mindenki, hogy nem lesz 2014-ben a fidesz ellen markáns alternatíva.
És ennek egészen sok oka van.

A magyar társadalom túlnyomó része leszarja a demokráciát meg a politikát meg mindent, ami ennek a közelében van.
Nem is érti, nem is érdekli, és abban a tévhitben ringatja magát, hogy őt itten húsz évig becsapták, és elege van az egészből.
Még nem jött rá, hogy a demokrácia az nem az, hogy megszavazzuk a messiást.
Addig pedig, amíg ez az alapálláspont, addíg marad a fidesz a maga hatalomkoncentrációjával, a kívülállóknak pedig reszeltek.

Ha a legfelső tized uralkodni tud a lent lévő kilenctizeden, akkor ez addig marad, amíg az egész fidesz által összegányolt miskulancia bírja. Oszt a végén, amikor összeomlik, akkor lesz majd értelme azon gondolkodni, hogy akkor mostan hogyan tovább.
@Nero Bianco: az el nem kötelezettek körében az azok a figurák már rég lejáratták maguk, akik most a baloldali összefogás élén sündörögnek. Továbbá az mszp szavazók egy részét elvitte a jobbik 2010-ben, a maradékból most a fidesz vesz el nagy tételeket a rezsicsökkentéssel. Tényleg, szerinted hogy fog győzni az mszp az egyfordulós választáson? Önerőből sehogy. Alighanem ezért döngicsélik tele hazugságokkal a brüsszeli döntéshozók fülét, akiknek Orbán és a maga nemzetállam-centrikussága egyébként is ellenszenves, illetve otthonról rúgják őket a nagyvállalataiktól itt most elvont zsíros profitok okán. Így kapva kapnak az ürügyeken. Ez az egy esélye van a szociknak, hogy Brüsszelből a választások előtt nem sokkal valami brutálkoki és megasaller érkezik, eldöntve a választás kimenetelét, de a Fidesz aligha olyan hülye, hogy erre ne készülne.
@zobod:
"Tényleg, szerinted hogy fog győzni az mszp az egyfordulós választáson?"

Sehogy.
@zobod:
"Ez az egy esélye van a szociknak, hogy Brüsszelből a választások előtt nem sokkal valami brutálkoki és megasaller érkezik"

Marhaság.

Az átlag magyar választónak halovány fingja nincs arról, hogy mi brüsszel, meg épp mit is akar az eu.
Sőt, az eu-ról magáról sincsenek fogalmai.
A választáson semmit nem számít, hogy az eu-ból milyen üzenetek érkeznek.
Azt a marhaságot az ellenzék sem gondolja, hogy majd az eu kikaparja nekik a gesztenyét.
Nem kéne őket ennyire hülyének nézni.
@Nero Bianco: Ugyan dehogynem. Olvasol Indexet biztos. Mindig EU álláspontot képvisel a kormány ellen.

Nem csoda, a telekomcégek, bankok, energiaszolgáltatók fontos hirdetői a sajtónak.
Ha az országot leromboló balliberális koalíció az alternatíva, akkor nincs. Ha ők már nem lesznek (2018?), akkor biztosan lesz értelmes, és konstruktív alternatívája a FIDESZ-nek. Az űrt bizonyára kitölti majd egy új baloldali párt, aminek természetesen semmi köze a most baloldal névvel illetett politkai csoportosuláshoz.
@aaron.:

Ezek az emberek mind Védegylet, vagy Fidesz - Orbán alkalmazottak vagy tagok voltak-vannak.

Szóval, nem az a kimondottan szűz csapat.

Inkább egy orbánista - futottak még.
mitől lenne?!
még a csíráját se látni, pedig már ideje lenne. :S
@Ándi bácsi:
"a telekomcégek, bankok, energiaszolgáltatók fontos hirdetői a sajtónak. "

Ja, a fideszes sajtónak.
@Ellenőrző QR kód:
"Az űrt bizonyára kitölti majd egy új baloldali párt"

Milyen űrt?
Hol látsz te itt űrt?

Mert ahogyan elnézem, nincs olyan szeglete a magyar társadalomnak, amit a fidesz ne foglalt volna el, vagy ne akarna elfoglani.
Nincs itt semmiféle űr. Pont ez a fideszes koncepció lényege.
A relatív sanszok:

1. A Fidesz sz@rrá nyeri magát.
Nem kell tovább spilázni, azt csinálják, amit eddig, csak nagyobb arccal.
Gondolom, ebben nincs vita...

2. Lesz, -mert kell-, egy FIDESZ-JOBBIK együttműködés.

Ekkor, a FIDESZ épp úgy kicsinálja majd a Jobbikot, ahogy anno a Kisgazdákat.

Lehet, hogy rámegy egy-két évük, (mindenkit átkúrnak, egymás ellen fordítanak, beperelnek), de, ez lesz.

(Ez, mondjuk tisztulás lenne, de, ez csak a magánvéleményem.)
@wmiki: "erre több bizonyíték, van, mint az evolúció elméletre"

Mennyországra és a túlvilágra mennyi bizonyítékod van?
@Napkutya:
"2. Lesz, -mert kell-, egy FIDESZ-JOBBIK együttműködés. "

Onnantól meg úgyis mindegy ha lenne.
Bár nem lesz.
A fidesz saját maga is képes tönkretenni az országot, nem kell neki hozzá a jobbik.

Bár ha tényleg a béka segge alá akarja tolni az egészet, akkor a jobbik biztos segít.
nincs jövő
mondák a punkok anno
és milyen igazuk volt
:)
amúgy én bírnék egy narancsos-nemzetiszín pántlikás koalalíciót.
ez a zázrivec gyerek legalább akkora varázsfuvolás, mint az ötvenes mentora
Meglesz a 2/3 nekik megint, nincs semmiféle ellenpólus, az ún ellenzéknél viccesebb és undorítóbb társaságot nehéz lenne még toborozni is. Pont ez a probléma, hogy miután összehozták a Fidesz túlnyerését, nem takarodtak el, hanem őskövületek, lejáratódott emberek, kisdobosok ugyanott ücsörögnek a parlamentben, ki se lehet robbantani őket, szekeres, kovács és a többiek őrzik pozíciójukat. Egyszerűen nincs más.
Az előttem szólókkal szemben én úgy gondolom, hogy bárkinek jó esélye van aki elindul. kb a fidesz és az mszp a csúcson van. Sokkal több szavazóra nem számíthatnak. Viszont a szavazók 53%!!!!!! nem tud vagy nem akar választani ebből a felhozatalból. Szerintem. ez a réteg a faxt rajzol vagy a kétfarkú kutyapártra szavaz esetleg lmp vagy valami teljesen más formáció. Ilyen jó eséllyel ilyen kevés pénből még soha nem lehetett eddig eredményt elérni, mint amire most esély látszik. Csak el kell indulni és bezsebelni a protest szavazotakat minden oldalról. Ja, azért egy kritérium van, tényleg újnak kell leni és minimálisan tisztességesnek látszani. A fenti névsor, szerintem még az összes politikában résztvevő közül a leginkább vállalható.
Attól tartok nem. Jobb otthon maradni, mint "legkisebb rosszra" leszavazni. Ez a duma is egy hülyeség. A legkisebb rossz is hatalmas károkat csinál...
@mrs. white:
"ez a réteg a faxt rajzol vagy a kétfarkú kutyapártra szavaz "

És akkor tegyünk úgy mint ha normális ország lennénk?
Szerintem ne, mert nem vagyunk az.
milyen alternativát akartok?

- mszp? zushclag, bajnai, gyurcsány?
- szdsz-s menekültek? fürst, hagyó és a többiek?
- lmp? kik? aki átálltak bajnaihoz?
- milla és a többiek? kik? akik 5 perccel a civil bélyeg megszerzése után azonnal a ballib oldal mellett vitézkednek?

srácok, 2014 elúszott: 2018ra egy tanács: bárkit, akinek köze van az szdszhez (igen, hozzájuk), azonnal zavarjátok el (dolgozni)...

ha bármelyik charta-hoz, párthoz, belpesti gittegylethez köze van, akkor nektek vészt hoz - ennyi erővel maga orbán viktor is lehetne a listavezetőtök, pont olyan hitelesek lesztek...
Na, még egy siránkozó. Javaslom, tessen otthon maradni, oszt tátott szájjal nézni, ahogy Orbán besöpri 2014-et is, amelyet most már teljesen tiszta módon, védhetetlenül és nyilvánvalóan kegyedék intéznek el hasonszőrű kollégáikkal együtt az ellenzék folyamatos sárba tiprásával. Az, hogy Orbán kétharmada is az emútnyócévben folytatott hasonló munkálkodásuk eredménye, kevéssé ismert, de ez most már a napnál is világosabb.

Egyébként, hogy csak egy témánál maradjak, hol vannak a nagy számonkérések eredményei az erkölcstelen emútnyócév politikusainak ítéleteiben kifejezve? Molnár Gyula felmentve, Hunvald felmentve, Sukoró romokban, a Hagyó ügy is billegni kezdett (másfél milliárd a tét, mikor csak a váci vasútállomás felújítása vagy 14 milliárd, ha jól emlékszem). Hol van az összehasonlítási alap, amely a kegyedék erkölcsi fölényéhez (persze csak úriemberek között) szükséges lenne?
@jozicsenko: Igazad van, 2014 valóban elúszott, de '18-ra lehetséges lenne egy esélyes ellenzéket összebarkácsolni, mert addigra nagyon el fog használódni az Orbán-rezsim és akkorra már legyőzhető lesz.
@jozicsenko:

"- mszp? zushclag, bajnai, gyurcsány?"

Nono, óvatosabban az agarakkal.

Tudod-e, hogy mi a különbség Zuschlag és Lázár János között? Az, hogy Lázár János még szabadlábon van.

Na meg 499,930,000,000 forint.
En remelem, hogy marad a fidesz, meg 20-30 evig, es hogy az mszp nem jut be a parlamentbe.
@laci_52:

Aha. Hászen csak nyugi, Magyarországnak van ideje bőven, sej, ráérünk arra még, plusz négy évet ezzel a kormányzással guggolva is kibírunk, nemde?
@szarfaszú kommentelő: Nem ment szar a fogad közé?

Amúgy tényleg nem lenne hülye ötlet belátni, hogy a megváltót várni eléggé életképtelen és életszerűtlen felfogás. Kádárék jól befűtöttek a kazánba, ezek meg csak hevítenek.
@P.Freddy:

Nem egészen. Zuschlag a hetvenből ötvenet visszatérített. És hét évet kapott. Egészen véletlenöl a Gyurcsány kormány regnálása alatt.
@jozicsenko:

"milyen alternativát akartok?"

Először is (csak egy kis röpke pillanatra) egy Fidesztákolmány-lebontó alternatívát. Ebbe pedig belefér mindenki, beleértve a Jobbikat is. Vagyis: minden választókerületben összesen 2 (kettő) jelölt kell: egy Fideszes meg egy nem Fideszes. Ugye érted? :-)

Na, akkor fog találkozni Zuschlag és Lázár.
@vakapad:

Igazad van, elszámoltam, a fene se tudja követni azt a rengeteg 0-át :-)

Amit az EGY EZER DARAB trafikos Fideszcsávó fog lenyúlni...
@Hajdú Peter:
"En remelem, hogy marad a fidesz, meg 20-30 evig"

Tán csak nem kaptál te is pár trafikot, és be vagy szarva, hogy mi lesz, ha nem leszel monopol helyzetben?
@vakapad: Amilyen töketlen az ellenzék - és amennyire lejáratta azt az előző kormány - kénytelenek leszünk még négy év Fidesz-kormányzást kibírni akkor is, ha beledöglünk is.

Vagy pedig forradalmat kell csinálni, ha valakinek az jobban tetszik.
@mrs. white: "Viszont a szavazók 53%!!!!!! nem tud vagy nem akar választani ebből a felhozatalból."

Ez az 53% valójában csak 23% vagy még annyi se. Tudniillik a szavazók stabilan 30%-a a rendszerváltás óta nem megy szavazni, politikailag teljes mértékben inaktív, nem is érdemes számításba venni. A maradék 20% százalék kb. fele normális felhozatal híján nem megy szavazni 2014-ben, a maradék 10%-ot pedig valszeg fele-fele arányban a fidesz és az ellenzék összes többi része (ideértve a Jobbikot is) csábítja magához.

Kimondva brutális nagy számnak tűnik ez az 53%, de valójában erre építkezni nem igen lehet.
Jó lenne az "összefogósdiak" (MSZP-SZDSZ) nélkül, de hát ez van.
@Fejesrob:
"Jó lenne az "összefogósdiak" (MSZP-SZDSZ) nélkül,"

Szar ügy mi, hogy vannak ellenzékiek?
Neked ippeg jó volt a Kádár rendszer, nem zavartak össze téged mindenféle veled egyet nem értő elemek.
:)))
@Zerwikaptur - Hármat egy csapásra!:
Alapvetően helyes a gondolkodás de én úgy emlékszem (ami nem biztos hogy úgy is van), hogy a megkérdezettek 53% a közvélemény kutatóknál. Na most aki nem megy el pl egy hajléktalan, azt elég nehéz megkérdezni. 4 millió mély szegénységben élő országában azért van kétségem, hogy teljes mértékben reprezentatív a felmérés pl telefonon keresztül (akinek nincs azt elég nehéz megkérdezni). Ha én közvélemény kutató lennék akkor arra is lenne statisztikám, hogy kik nem járnak el jellemzően és ők kimaradnak a megkérdezésből. Ebben az esetben viszont az 53% tökélesetesen fedi a valóságot. Közvetlen környezetemben ez olyan 80% körül mozog.
Ejj, ezt a sok dráma tagozatost.
Egyszer valaki azt mondta, hogy kell egy év felfuttatni egy pártot, azóta nem bír ettől elszakadni senki.
Az ilyen típusú ökoszociális szellemi kalandozások lehetnek ugyan szimpatikusak a résztvevők okán, de kívül esnek a politika fő küzdőterén, így eleve esélytelenek a tömegdemokrácia szavazatzsetonokkal mért játszmájában

Valójában csak az "Itt valahol, ott valahol, három magyar összehajol" kategóriába tartoznak
@Nero Bianco: Az nem kétséges, hogy magától összeomlik.
@P.Freddy: Szép elmélet. Látom, már gyakoroljátok Monorierdőn. :))
süti beállítások módosítása