Csehország ugyanúgy teljesít

2013.11.04. 07:00 volankombi

Prágából jelentjük

prahafuckoff.jpg

Vasárnap kora délután a Sladkovsky kávézót, ahol vendéglátónk szerint őrült finom angol reggelit lehet kapni, zárva találjuk. A lehúzott redőnyön cetli hirdeti: ezen a hétvégén csak kettőkor nyitnak, hogy előtte még kiheverjék a választási berúgást. Telefonjaink három órát mutatnak, még várunk egy kicsit, nem hiába: perceken belül a hirdetménynek megfelelő csatakkész állapotban fut be a pultoslány, és nekikezd a nyitásnak, de amikor tíz perc múlva megkérdezzük, hogy most már akkor bejöhetnénk-e, kiderül, hogy rossz irányba állítottuk át az óráinkat, valójában csak egy óra van, úgyhogy inkább elindulunk egy másik helyre, mert már éhesek vagyunk.

A város tényleg mintha másnapos lenne, a mellékutcákon se autó, se gyalogos, a máskor életteli kocsmák is éppen ébredeznek, csak az avart söpörgeti a szél a jellegzetes mini kockaköveken, eszembe jut Camus egyik fiatalkori esszéje, amit Prágában, itteni magányában írt. Előző éjszaka még a magyar turisták által (általam is) megszokott őrjöngésben volt a környék, a Retro Music Hall előtt a Morrison’s-hoz hasonló állapotok, a Vencel téren csak úgy sercegtek  a kolbászok, az utcán szívják a spanglit mert ott bezzeg lehet, satöbbi – de nehogy azt higgyük, hogy a választásoknak bármilyen hatása volt az estére. Ez csak egy sima szombat volt: nehéz lenne olyan online tudósítást csinálni a cseh választásokról Prágában, mint nálunk nemzeti ünnepeken vagy választások napján. A cseheket nem érdeklik annyira a pártok, hogy nagygyűlésekkel tömjék tele a nagyobb tereket, a plakátokon kívül semmiféle békemenet vagy utcai kitelepülés, egyáltalán semmi nem emlékeztetett arra, hogy választások voltak. „Itt ennél sokkal individualistábbak az emberek” – mondják barátaink, akiket az egyszerűség kedvéért címkézzünk mondjuk civil értelmiségieknek, és persze a zöldekre szavaztak, akiknek az állítólagos törzshelye, a Café Sicily a 3%-ot meghaladó (tehát állami támogatásra jogosító), ám az 5%-os parlamenti küszöbnél alacsonyabb eredmény után egész egyszerűen zárva volt. Mindenki magában ünnepel vagy gyászol, a nyilvánosság kizárásával – és kivéve a kalózpártot, akik goára üldögéltek a Moldván egy hajón. Sajnos ez a buli meg, bármilyen látványos is, zártkörű volt, így minden tudósítói igyekezetünk ellenére semmilyen párttagot vagy aktivistát nem tudtunk meginterjúvolni. Persze lehet, hogy a nagyobb pártoknak volt valahol valami bulija, csak mi nem tudtunk róla, a Dotohóblogtól kell megkérdezni.

Barátaink elég reménytelenül tekintenek az egész témára, de azért elmentek szavazni. Egyiküket el is kísérjük, így láthatjuk, hogy a demokrácia ünnepének díszletei többé-kevésbé megegyeznek a magyarországival. A pártok képviselői egy fokkal szlávabb járomcsonttal rendelkeznek, de az öltözködésük és az egyértelmű beazonosíthatóságuk (már hogy kit melyik párt delegált) csakúgy megegyezik, mint a szocreál óvodás/áltisis hangulat. Még a vokstároló doboz is ugyanolyan.

Megtudjuk az eredményeket: az unalmas, MSZP-szerű szocdemek még úgy is megnyerték a választást, hogy sikerült letornászniuk magukat 30 felettiről 20 százalékra – a szegényebb, főleg morvaországi régiókban mellettük a kommunisták is sikeresek voltak, Csehország Thürmer Gyulái tizenöt százalékig jutottak, az egyik új párt, az ANO (IGEN) a második, a másik, a japán származású Tomio Okamura által vezetett, némileg rasszista Hajnal a hatodik lett. Bejutottak a nemsemjéni értelemben vett kereszténydemokraták és a polgári demokraták is (7.7 %), Schiffer pedig ugrálna örömében attól az eredménytől, amit a jobboldali-populáris-zöldszerű TOP09 elért (12%). Figyelemre méltó, hogy a 200 tagú parlamentben hét párt is helyett kapott, elmélázunk rajta, vajon mire megy majd diverzitásban a NER új választási rendszere; a létszám végülis azonos.

prahajapanarc.jpg

Mi persze az értékelésre voltunk kíváncsiak: mit szól az utca embere az eredményhez? Mi várható a következőkben? A klubban, ahol a választások éjszakáján becherovkázunk, a többség csak  többedik kérdésre megy bele a témába, akkor is csak letargikusan konstatálja, hogy „csúszunk le a régió többi országához”, és ezt főleg morálisan értik. Nincs igazi megújulást jelentő párt, a társadalom többsége szerint a belpolitikai válság sem oldódott meg,  Az ANO második helyezésének sem örülnek úgy, mint a 444-esek, az ország gazdaságának egyötödét uraló Babiš (a helyi Csányi/Simicska, nézőpont kérdése) előretörését azzal kommentálják, hogy elképesztő mértékű korrupció fog rászakadni az országra, ha netán vállalnák a kormányzást.

Választási botrányokat firtató kérdéseinkre azonban a cseh kamerádok megütközve néznek ránk: semelyik párt nem vádolta a másikat semmilyen csalással. Csehországban kétnapos a választás, péntek délután 2-től este 10-ig és szombaton délelőtt 10-től 2-ig lehet szavazni - bár logikusabb az elosztás, mint az egynapos vasárnap, nálunk szombat reggel már SMS-ben mennének a pletykák az éj leple alatt történt csalásokról. Amíg Magyarországon egy bajai választási körzet időközi választása heteken keresztül vezető hír lehet, Csehországban a pártok a társadalom közönyétől vagy iróniájától félve meg sem próbálkoznak egymás lejáratásával tematizálni a közvéleményt.

Mintha Magyarországon – talán a régi, ordibálós vármegyei választások hagyományaképp – még mindig sokkal hevesebb, hisztérikusabb lenne a választási kampány, sokkal durvábban beleszédülnének az emberek az értelmetlen érvelgetésbe, mint Csehországban. És mintha mindkét országban mégis, a különbségekkel és hasonlóságokkal együtt, ugyanolyan deficit kezdene kialakulni a mondanivaló és a cselekvés terén; mintha mindkét országban ugyanúgy válságban volna a demokrácia.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr65608518

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

"barátaink, akiket az egyszerűség kedvéért címkézzünk mondjuk civil értelmiségieknek, "

Vagy mondjuk szabadelvű ki, ha nem én liberálisoknak.

Na ezért jobb hely Csehország, mert ott ezekből kevés van!!! Persze Ti megtaláltátok őket egy krimóban.
" Schiffer pedig ugrálna örömében attól az eredménytől, amit a jobboldali-populáris-zöldszerű TOP09 elért (12%). "

A TOP09-nek nem sok köze van az LMP-hez. Zöld irányultsága zéró.

Sokkal inkább a bokrosi MDF-re hajaz. BTW kár, hogy itthon egy jobboldali-liberális párt soha nem érne el 10% feletti eredményt...
Ezek a puhány csehek. Még választási botrány sincs? De akkor mi értelme van az egésznek???
botrány van. nem is kicsi. mintha ez a blog egy tök más választásról szólna. a dotohohoz annyiban hasonlít ez a blog, hogy itt is annak bebizonyítása a cél, hogy mi magyarok mekkora pöcsök vagyunk. szánalom. tessék ezt olvasni a cseh választásokról..:
uhorsko.blog.hu
Ezek a cseh kolbász+sör hippik olyan kurva nyomasztóak. Rettenetes hely.
Csehországban nem megy a propaganda, hogy jobban teljesítünk....csak FIDESZ SZERVEZETT BŰNSZÖVET -nek kell a NÉPBUTÍTÁS, KÜLÖNBEN JÖN A POLGÁRHÁBORÚ---ettől vannak beszarva ja és a NAGY VÉRES LESZÁMOLÁSTÓL:DDD hehehheh
süti beállítások módosítása