Miért vízfejű Magyarország?

2014.01.28. 07:00 beeni

Budapest részesedése az ország GDP-jéből 40%-os, miközben a népességéből csak 17%, az agglomerációt is belevéve 25%. 10-ből 4 Ft Budapesten termelődik, és minden negyedik magyar budapesti vagy oda jár dolgozni. A túlsúlyt erősíti az országban kialakított centrális közlekedési hálózat: majd' minden főút- és vasútvonal valamelyik végpontja Budapest. A következőkben annak járunk utána, hogy miért alakulhatott ki ez a helyzet, és hogy ez magyar sajátosság-e, vagy máshol is így van.

mokezd.JPG

Magyar városok és vonzáskörzeteik

Trianon az oka?

Szokták Trianont okolni az ország vízfejűségéért. Valóban, a békeszerződés során 10 meghatározó regionális központunkból, melyek ellensúlyozni tudnák a főváros túlsúlyát, hetet elvesztettünk: Pozsonyt, Kassát, Temesvárt, Aradot, Nagyváradot, Kolozsvárt, és Zágrábot. Magyarországon maradt három: Szeged, Debrecen, és Pécs, valamint két új regionális központunk formálódott ki a XX. század második felére: a Kassa versenyétől megszabadult Miskolc és a Pozsony árnyékából kilépő Győr. Igaz az is, hogy elvesztettük a Budapest-centrikusságot ellensúlyozni próbáló körvasutat, mely a Partiumban haladt, azonban a Budapest-centrikus vasúthálózat már a dualizmusban ilyennek épült ki.

Budapest kiemelkedik a dualizmus korában

A Monarchiában lejátszódó polgárosodás, iparosítás, vasútépítés egymásra ható folyamatai minden város gyors fejlődését és lakosságszámának megugrását generálták. A fejlődésből azonban kiemelkedett két város: Bécs és Budapest. Bécs volt a birodalmi főváros, ennek megfelelően a császáriak magasztos és fényűző városkép kialakításán fáradoztak: megépültek a paloták és a Ring. Az egész birodalomból ideáramló népesség hatására Bécs 1910-re elérte a 2 millió lakost.

A Béccsel való versenyt a birodalom másik fővárosának is állnia kellett, Budapesten is megépült hát az Andrássy út és a villák, a város az egész magyarországi népességáramlás első számú célterülete lett, 1910-re elérte a 880 ezer lakost. A gyorsan lezajló magyar iparosítási hullám is a fővárosba koncentrálódott, Budapest a századfordulóra a világ második legnagyobb malomipari központjává vált.

molakosságszám1910.JPGA legnagyobb magyar városok 1910-ben: Budapest már ekkor elhúz

A XX. századi folyamatok

A XX. században folytatódott a városok népességnövekedése, fejlődése. Nagy-Budapest 1950-es kialakításával a város lakossága még jobban megugrott. A szocialista politika azonban gondot fordított Budapest túlsúlyának visszafogására. Ennek eszköze a a vidéki városok iparosítása és a regionális központok, megyeszékhelyek szerepének, funkciójának megerősítése volt.

molakosságszám2013_3.JPG

Budapest és a többi város ma - a szakadék nem változott lényegesen 

Budapest adottságai, hatása

Budapest fekvése miatt is kitűnően alkalmas fővárosnak: az ország közepén, fontos folyami átkelőhely mentén, négy nagytáj, köztük alföldi és középhegységi területek találkozásában fekszik. Végül, de nem utolsó sorban Budapest vonzásának kiterjedtsége és a határok közelsége együttes erővel akadályozzák a jelentős súlyú regionális központok kialakulását: a belső gyűrűbe eső városok (Székesfehérvár, Kecskemét, Szolnok) megerősödését Budapest közelsége akadályozza, a külső gyűrű nagyvárosainak (Debrecen, Szeged, Győr) potenciális vonzáskörzetét pedig a közeli határ vágja el.

Nem hungarikum

Most, hogy a magyarországi sajátosságokat felfejtettük, rögtön hozzá is kell tenni, hogy a főváros gazdasági-népességi túlsúlyának problémája nem csak hazánkat terheli. A közeli fővárosok hasonlóan vízfejként nehezednek országukra: Prága és Bécs 26, Pozsony pedig 28 százalékkal részesedik az adott állam GDP-jéből. Az 1,6 milliós Belgrádban Szerbia népességének 23%-a él, és Bukarest termeli a román GDP 21%-át, noha az ország népességének csak 9%-át teszi ki, egy főre jutó GDP-je meghaladja az országos átlag kétszeresét. De nem csak Köztes-Európa kis országaiban jelenik meg a túlfejlett főváros problémája, hanem pl. Franciaországban is. Párizs 10 milliót meghaladó városrégiójának GDP-je a világon a 6. legnagyobb, és Franciaország megtermelt jövedelmének 30%-a itt koncentrálódik.

A főváros túlsúlyának problémája tehát nem csak Magyarországot sújtja, de Magyarországot különösen. Kis területű országként, központi helyen elhelyezkedő fővárossal ez törvényszerű, de erre rárakódott még Budapest Béccsel való versenye miatti különleges megerősödése, a legfontosabb nagyvárosok elvesztése Trianonban, és mindezt csak megerősíti a centrális közút- és vasúthálózat.

(az első kép forrása ez, az első diagram és a szöveg Beluszky Pál: Magyarország településföldrajza alapján készült, a második diagram adatai innen származnak)

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr415777838

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Egyszerüsitsük le a dolgot. A politikai centralizacio következmenyekeppen a GDP eleg nagy reszet minden orszagban a kormany osztja el. Innen kezdve gazdag, szegeny egyarant odaköltözik, hogy reszesüljön belöle, mert ott tud lobbizni, tüntetni, satöbbi.

Kizarolag a szövetsegi, föderalis allamokban nem igy törtenik, ahol a love egy reszet az egyes Bundeslandok osztjak szet. Ott inkabb maguk a Bundeslandok vizfejüsödnek.

Egy szint utan ez magatol törtenik igy. Ahol sok az ember, ott a vallalkozo nagyobb piacra szamit, a munkavallalo több munkalehetösegre.
Rossz következtetéseket vont le a blogger. Ez bizony hungarikum és a polgárnak csúfolt rabszolga szarférgek alakították ezt ki. A legtöbb pestinek pest az ország. Ha egy másik városról beszélünk nekik, az már neki vidék. Inkább a kommunizmussal és a rendszerváltással kellene párhuzamba hozni, ugyanis akkortájt lehetett nagy divat az eszetlen centralizáció. Elég szomorú, hogy ezt nem látják be az emberek, mert rengeteget lehetne spórólni egy nem centralikus gazdaság struktúrával. Ezrek utaznak fel nap mint nap dolgozni pestre, teljesen feleslegesen. Egy halom üzletág, gyár ugyanúgy kitelepülhetne vidékre is, ugyanolyan minicentrumokat ki lehetne alakítani. Ugyanez jelentkezik a szórakoztató iparban is. Lehet dollármilliós veszteségek vannak csak azért, mert egyes településektől nagyon távol van pl mozi stb. Ezekről kéne inkább írni, de nem probléma. Elvégre mint mondtam Magyarországon már csak a selejt rohad, nincs ott IQ... lesz még ez rosszabb is :D
Erősen sántít ez az írás a XXI. században. Régen valóban szempont volt, hogy az adott város vonzáskörzetében hány ember élt, és végzett termelő tevékenységet. Node most? Miből is van a GDP-nk? Jaaa, hogy ezek a multik mind budapesti (esetleg budaörsi, törökbálinti) székhellyel rendelkeznek, pedig ténylegesen csak párszáz embert foglalkoztatnak a fővárosban?
Rossz a kiindulási pont sokaknál. Hová megy a tőke, a termelő vállalkozások? Elsősorban oda, ahol az infrastrukturális feltételek adottak. Van autópálya, vasút, repülő, hajó stb. amivel a terméket lehet szállítani. Budapest erre egy ideális hely. A szolgáltatások aztán erre épülnek rá folyamatosan, hogy kiszolgálják a termelő vállalatokat, illetve a lakosságot.

Nagyon könnyen érezni, hogy ezért fejlettek azok a térségek, ahol autópálya van és a rossz minőségű utakkal ellátott térségek ezért vegetálnak, nem vonzanak ipari beruházást, sem pedig jelentősebb egyéb vállalatokat.
Ez a 40%-os adat elég meglepő. Pl. a MOL, OTP stb más egyéb bp.-i központú de országos hálózatot működtető nagyvállalatok esetében az egész országban folytatott tevékenység bevételét oda számítják?
@Szelesztia: Fusztrált vagy haver. Amúgy amikor katona voltam, az ilyen fusztrált vidékiek állandóan basztattak, hogy a Bp-i közértekbe termelnek és hiába magyaráztam, hogy amíg itt a kisvárosban délután 4-kor érkezik a második sütés, friss kifli, kenyér, addig nálunk a közértben du. 4-kor sokszor már nincs kenyér.

Örülj neki, hogy vidéki vagy, nem is tudod mekkora a mázlid. (Feltéve, hogy nem valami elbaszott cigányos helyen laksz).
Ezt azért elemzésnek nem nevezném.
- Miért vízfejű Magyarország?
- Magyarország vízfejű.
Hogy röviden összefoglaljam.
Az hogy száz év alatt nem sikerült átépíteni a vasutakat, nem kifogás.
@zobod: Igen, az OP vehette volna a fáradtságot hogy legalább ennek utánaolvas mielőtt nekiáll "tényfeltárni". A valós GDP valahol a lakosságarány alatt van, egyszerűen azért, mert a GDP igen nagy részét olyan vállalatok adják, amik csak papíron működnek Budapesten. Pl. HVG top500-as vállalati adják a magyar GDP 30%-át, gyakorlatilag nulla bp-i tényleges termeléssel, jó 12%-ot ad a mezőgazdaság és vegyipar, szintén nulla való bp-i termeléssel, a szolgáltatóipar fele is bp-en kívüli. Így aztán a végére megmarad a tényleges lakosság arányos termelés, de lefogadom ez pl. Győrben vagy Kecskeméten magasabb is egy főre vetítve. Bp-et egyértelműen a politikai vízfej húzza fel nagy fejlesztőközpontok, gazdasági központok hiányában.
@nincs_nick: A felhúzás természetesen arra értendő, hogy a cég kénytelen tűz közelében lenni...
@Szelesztia:
"...Ez bizony hungarikum és a polgárnak csúfolt rabszolga szarférgek alakították ezt ki..."

Eddig a tiéd a nap hozzászólása.
Azt hogy a cégek hol létesítik a központjaikat, nem igazán befolyásolhatja a kormányzat. A közfeladatokat, bizonyos állami hivatalokat viszont nyugodtan lehetne jobban szétszórni az ország többi részén is. Ma az internet korában már nem kellene mindennek Bp-en lennie.
Sajnos a különbség a fizetések között is kiemelkedik, INDOKOLATLAN.
Fővárosban többszörös bér, a közszférában BRUTÁLIS cafeteria!!
(Erről miért nem ír soha senki?)
Miközben a munka fele abból áll ki hogy a vidékieket ugráltatjuk értelmetlen statisztikákért, ezzel munkát szimulálva. Senki nem ért úgy igazából semmihez, nagy cégeken belül is, 6-8 kapcsolás után találsz értelmes embert. Eközben vidéken ALIG 100 000 Ft havi nettó alamizsnáért rád-kényszerítik a 3. munkakört is ha nem ki vagy rúgva. Cafeteriát hírből ismeri a vidéki vagy megalázóan minimális.
Egyet megtanultam ha fővárosi céggel kell üzletelni vagy bármilyen projektben dolgozni, az tuti hogy rohadt nagy átverés, és hülyének néznek, rákényszerítenek akár zsarolással hogy ingyen dolgozz.
Kis csevegés után kiderül hogy durván x3 annyiért dolgoznak mint te, ja és 4 után soha.
Vidéken az ingyen túlóra evidens, és elvárt, akiknél szóba került nem hitték el, hogy itt mi megy.
Ha bármilyen eszközt anyagot, terméket kapsz azzal, biztos hogy baj lesz, vagy férc munka ha doksi, 5 perc Google ctrl c+v.
Ez közel 10 év munka és élet tapasztalata hozta 3 munkahelyen.

Biztos vannak véletlenek,csak már rég abban SEM hiszek...

Elnézést mindenkitől én is "frusztrált, és haver" is vagyok pont.
Trianon? Miért nem mindjárt Árpád?
A korrupció az oka, semmi más. Az Úri muri megváltozhatatlan szereplői, az elmúlt 25 évből.
Azt értettem, hogy a 90-es években kibaszott szegény volt a költségvetés, nem volt hitelképes, ellenben törlesztési kötelezettségei voltak. 10 év után jutottunk el oda, hogy az I. Orbán kormány lerajzolt valamit ígéretként, aztán úgy is maradt. Majd a Gyurcsány-kormány megvalósította egy részét - igaz, 2x-es áron, de legalább az álom valósággá lett. Nagy lépés. Aztán jött az EU-csatlakozás, amely támogatást, plusz pénzt hozott s ezáltal az építkezések folytatódhattak.
Nekem csoda volt 20 év után, hogy Gödöllőn felhajtok az M3-asra, és lejövök Hajdúszoboszlónál. Sok évig keringtem a rejtekutakon korábban, mert a 4-es főút használhatatlanul telített és lassú volt. Például ez akadályozta a vidék felemelkedését gyárak, ipari parkok kialakítása tekintetében. Hogy maga volt a megtestesült Románia, közlekedési, azaz speditőri szempontból. Ha egy gyár igazgatónak Szabolcsból kellett volna feljönnie Pestre vagy Bécsbe egy tárgyalásra, akkor a 4-esen, 1-esen ez olyan Macskajaj-ba illő jelenet lett volna. 4 óra? 8 óra ?
Ráadásul a vasút vagy belföldi repülő szolgáltatás sem fényeskedett. Magyarul, mind úgy volt szar, ahogy. Ezért az infrastruktúra fejlesztése előtt nem véletlenül minél nyugatabbra eső településeket választottak telephelyül a külföldiek. Merthogy magyar tőke nem volt, így nem is települt sehová. A nyugati meg hatékony akart maradni, ezért nem választott messze vagy nehezen megközelíthetőt. Malajziában 1994-ben nem adókedvezménnyel, de össz-közművesített telkekkel várták a külföldi befektetőket. Pedig akkor még az is csak egy fejlődő országnak számított a sok közül. De tudták, mi az, amit hazai befektetéssel, hazai munkaerővel befektethetnek a külföldi tőke, azaz a saját jövőjük érdekében.
Nálunk ehhez kellett még 10 év. Csodálatos? Hát, lehet ezt hinni, de a valóság inkább a siralmas jelzőt érdemli.
Ha a háborút viselt Horvátország képes volt hamarabb autópályát építeni, hegyvidéki tájon, akkor mi elszartuk békében és gazdaságban lelhető körülményi előnyünket. Ez történt, és nem egyébért, csak a kényelmes köztisztviselői beleszarás és érdektelenség miatt, ami a korrupció felvirágzásáig nem is volt hajlandó megmozdulni a fejlődés irányába. Pont, mint Deák Ferenc idején. Erre mit lehet mondani? Fasza? Kb. Ennyit sikerült előrehaladni itt 100 év alatt. Azaz, semennyit. S ez nem a külföldiek hibája, ahogy akkoron sem az övék volt.
@pneumónia: hát ja. De most már a szélessávok korában a parasztoknál is van internet, ráránthatsz, aztán nem leszel ilyen frusztrált.
Ha nem lenne Budapest, akkor még elmaradottabb ország lennénk. Nem küzdeni kell az adottságaink ellen, hanem kihasználni kellene, és Budapest sok szempontból kihasználatlan, miközben olyan elmaradott területekbe önti az állam a pénzt, amiből soha semmi nem lesz.
@Mr. Waszabi: Na, a férfi, meg az ő blogja.
Most is csoda ha gödöllőn felhajtasz, aztán lejössz Hajduszoboszlón. Mert ott nincs pálya.
@7tom: Budapestnek önmagában két előnye van/volt: régiós központ (fekvése miatt) és turizmus (azt hiszem ezt nem kell magyarázni). Na az elsőt sikerült a visszafelé törvénykezéssel nullázni, coca-cola, boshc, stb. átrakta a régiós központját másik országba, a malév széthullásával meg ez felgyorsult. A szög a koporsóba, hogy a korábbi fő vonzerő a vállalatok számára (olcsó és jó munkaerő; mérnökök, stb.) megszűnt, mert elhúzott félmillió ember az utóbbi négy évben. (Az meg hogy a ksh még mindig itthon munkanélküli statba számítja őket egy kormányhatározat miatt, hát röhej.)

A másodikból meg ugye megélni meg lehet, csak hát elég hektikus és még a görögöknél is csak a gdp tán csak 10-át adja.
@egy igazi barom vagy mária: tényleg? Nincs ott az út? Nem mondod:)
Hülyének lenni alapvető emberi jog, euz vallom, de ne csodálkozz, ha annak is néznek, amennyiben önként jelölöd magad a szerepre. Idióta.
@♔bаtyu♔: "fusztrált" :DD

mindig a kegnagyobb melldöngető magyarkodók tudnak a legkevésbé magyarul. mindig
most Zagrab vagy Rijeka az a varos?
ugyebar az akkori Rijeka az inkabb megye volt, azaz vármegye :)))
@Szelesztia: "A legtöbb pestinek pest az ország. Ha egy másik városról beszélünk nekik, az már neki vidék. ... Ezrek utaznak fel nap mint nap dolgozni pestre, teljesen feleslegesen"

EPIC!!!
facepalm!!!

nehanyszor nincsen olyan erzesed hogy direkt szopatod magad?

FEL, mondom FELutaznak mi?
meg Nograd megyebol is FEL utaznak mi?
amugy nem kell itt feszkozni a francia mintaval hogy huha...
Del-Koreaban a "metro" teruleten a fele lakik, mig itt nalunk a harmada, lehet meg fejlodni...

mondjuk tenyleg elegge furcsa Szekesfehervart vagy Dunapentelet kulon regionak tekinteni :)))
@nincs_nick: "Így aztán a végére megmarad a tényleges lakosság arányos termelés"

na persze... dobalozunk az erzesekkel meg az erzelmekkel, de pont a linkelt PDFben van benne, hogy:
"A budapestiektől évről-évre egyre több SZJA-t szed be a kormány: egy átlagos budapesti lakosra 260 forint SZJA-bevétel jut, míg a vidéki átlag 120 ezer forint."
2006
@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: Nyilván 260EZERRE gondoltál. Azért ekkora adócsalás nem megy Budapesten. :o)
Londont a Cityvel nem említetted. Pedig jó példa lenne arra, hogy a pénzügyi szolgáltató szektor mennyi bevételt hoz egy országnak. Budapest sem a gyárai miatt erős, hanem a szolgáltató szektor miatt.
Nem kell itt lúzerkodni, Hamburg és Liverpool hatalmas kikötőváros rohadt magas GDP-vel, kitűnő példák arra, hogy a kétkezi melóból is meg lehet élni a főváros árnyékában. Ja, hogy Debrecennek piszkos a munka?
@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: GDP-ről volt szó, nem SZJA-ról. Btw, nem is tudtam, hogy a Merci vagy az Audi fizet SZJA-t.:D Az, hogy többet adózik egy átlag bpi, mint egy hetési, talán nem meglepő.:)

Szóval gondolkozz, mielőtt írsz....
Pár okosnak ajánlanám, hogy keressen rá az agglomrációs tényezőkre (A feladat első része megérteni a feladatot).
Röviden összefoglalva: a termeléi lánc tagjainak megéri egymáshoz közel lenni, hisz a távolság csökkenése kötségmegtarítással jár. Ha sok az ipar egy halyen, az betepüléssel jár, hisz sok lesz az adott helyen a munkahely. Ha sok a munkahely, akkor megnő az elkölthető jövedelem, vagyis megjelennek a különböző szolgáltatások. Ez a három tényező pedig ezen a ponton körbeér: hisz a fejlett szolgáltatásokra és a munkaerő kínálatra újabb ipar jelenik meg, és így tovább.

A világ legtöbb országára jellemző a főváros "vízfejűsége". Ha mégsem, annak leginkább földrajzi okai lehetnek (olasz "csizma"), történelmi (egységes Németország kevesebb mint 200 éve létezik, így itt sok egymással vetélkedő "főváros" jött létre. Oroszország is Moszka túlsúlyos, pedig a mérete nem indololná.
Az USA talán, ami egy relatív heterogén terület, sok milliós nagyvárossal, de itt is vannak nagyobb központok.
"Budapest részesedése az ország GDP-jéből 40%-os,"
Vigyázz mit írsz le mert a paraszt (itt a 'földmüvesre' gondoltam) szívinfarktust kap és nem mondanak nekem ilyen okosságokat, hogy 'amíg a paraszt nem szarik addig a pesti/városi nem eszik' :D
Még a végén kiderül, hogy nem úgy működik a világ... Mindegy.
----
Anyám pesti volt. Én már az egyik ellensúlyt képezendő nagyvárosban nőttem fel. Oda jártam középiskolába. Ma pesten lakom. Ahogy én úgy a iskolatársaim 1/3-a megjárta pestet. Volt aki maradt mint én, volt aki továbbment egy másik fővárosba, és 1 volt aki visszament a vidéki nagyvárosba. Ma én vagyok odahaza a hülye pesti sznob és anyám a vidéki. (ezen szoktunk röhögni)
Hogy miért jöttem el? Ha az embernek van egy szakmája és két diplomája és nem földdel akar foglalkozni hanem mondjuk informatikával (más meg mással) mégis hová menjen ahol mondjuk piac is van?
Budapestnek ma szerintem a fele felvándorolt vidéki. (Akik eredetileg voltak azok egy része elment kertvárosba.) És ha megkérdezed miért van ez?
Mert PIAC-ra volt szükségük. Emberekre, munkára, lehetőségre.

A mennyiség egy idő után átcsap minőségbe - egy 500 ezres város nagyobb piac mint egy 200 ezres. Arra ráépül az infrstruktúra ami igen fontos, mert az a legdrágább és az tartja meg az embereket (itt már nem a közműre hanem mondjuk városi közlekedésre, oktatásra, egészségügyre gondolok. - pl. amiért elkapja egy pestit a harctéri idegesség és egy vidéki nagyváros is vidék - pesten ha valamire 10-15 percet várok akkor már gyanús hogy hátha nem jár, lerohadt, felrobbant, sztrájkol, out of order :) ez van.) erre aztán cégek épülnek ami embereket vonz, stb.

Kis város, kis piac, nagyváros, nagy piac, főváros fő piac. SZerintem ennyi a 'titok'.
A szamok elegge seggbolkihuzottnak tunnek.

Kezdjuk ott, nemletezonek tekinti a teljes feketegazdasagot, innentol kezdve pedig nevetseges az egesz, de azert mondom tovabb.

Gondolom pesthez szamoljuk a pesti szekhelyu cegek orszagos bevetelet? Mondjuk az osszes bankot, telefontarsasagot, kozgepet, egyeb nagyvallalatot, kulfoldiceg leanyvallalatat.

Az sem elhanyagolhato, hogy a varosi elet sokkal specializaltabb a videkinel. A varosi ember jobban keres egesz nap a szuk szakmajaban dolgozva, de aztan tobbet is kolt "szolgaltatasokra", mondjuk konditeremberletre, vizvezetekszerelore, es meg a kaprot is a boltban veszi. A videki meg felassa a kertet, megbutykoli a csapot, ami a GDPben 0 Forintkent jelenik meg.

Es ezzel el is jutottunk oda, hogy ugyan a mezogazdasag a GDP-nek csak par szazaleka, a penzpiaci derivativakat viszont nem lehet megenni, szoval szerintem a pestiek dugjak fel maguknak nyugodtan a GDPt.

Disclaimer: Falun nottem fel, aztan pestre koltoztem amikor az volt kenyelmes, aztan kikoltoztunk az agglomeracioba mire gyerekeket terveztunk. Ha oregkoromra vissza akarnek menni Magyarorszagra, nyugis videki kisvarost celoznek meg.
egyébként ezért lenne jó, ha a vidéki parasztok kicsit csendben maradnának és elgondolkodnak. lehet hogy ők termelik meg az ételt (amit egyébként külföldről már olcsóbban tudunk importálni valamiért), de a budapesti értelmiség nélkül sehol nem lennének. túrhatnák a földet egész nap valami jószágálattal mint a jobbágy őseik, mert még a traktort sem értenék meg a városi, értelmes jövő-ember nélkül.

persze a parasztromantikával, gumicsizmával kampányoló pártoknak fontos a vidék, hiszen minden paraszt egy-egy szavazat...
@Szelesztia: de hát bazmeg, ez definíció szerint így van. budapest = főváros, a többi = vidék.

ettől vidék a vidék! hogy nem (fő)város!
Nagyon egyszerű. Én Pl. programozó vagyok, eredetileg vidéki. 100 kilométeres körzetben nem találtam a képzettségemnek megfelelő melót. Van egy-két vidéki város (Miskolc, Szeged, stb) ahol vannak ilyen állások, de ott is durván visszaélnek a cégek azzal hogy több száz kilométeres körzetben ők az egyetlen munkaadók, így oda nem túl jó ötlet lett volna költözni - különben is, egy Miskolc mivel lett volna jobb mint Pest ? Így szépen feljöttem, sok-sok kollégámmal együtt (ismertem olyat aki napi 4 órát vonatozott eleinte mert vidéken lakott és Pesten volt a munkahelye - plusz persze a Keleti és a melóhely közti napi egy óra metró). Aztán jött egy multi aki programozással foglalkozik és kis hazánkban tette le a székhelyét. És hova ? Ott ahol sok a programozó. Az pedig pesten van. Így dolgozgatok én, vagy 80 kollégámmal együtt, és termeljük a GDP-t pestnek. És senki nem a jó levegő kedvéért van itt.
Atyaúristen... a kommenteket végigolvasva nekem az jutott eszembe, hogy Magyarországon valószínűleg nincs oktatásügy... :D
@A sellok hova alljanak?: Ha a meló nem kötne, én is vidéken élnék, egyrészt a levegő és a csönd miatt, másrészt mert egy családi ház és egy pesti lakás közt a különbség azért ég és föld. Egy családi házban lehet műhely, saját konditerem, saját kis kert ahová ki lehet ülni - ilyesmiről Pesten max. álmodozhatsz.
Szerintem rossz a poszt alapfeltevése.
Ha a népesség 25%-a termeli a GDP 40%-át, az nem vízfej. Inkább úgy mondanám, hogy a többi a víztest. Nem akarom megsérteni a vidékieket, mert nem tehetnek róla, de az adatok alapján nem dolgoznak effektíven.
Hahaha, sok frusztrált vidéki, amikor szembesülnek azzal, hogy PEST tartja el őket!
@smartdrive: Én hol vagyok melldöngető magyar? Kettő, nem magyar szó. Három, kimaradt egy betű, veled nyilván nem esik meg.

Persze a melldöngető izraeliek írásában semmi hiba. Pld. mondatot nem kezdünk kisbetűvel te ostoba.
hogy én is hozzátegyek valamit a saját aspektusomból: budapesten "állítólag" komplett osztályok állnak üresen a nav-nál. vidéken (kb 200 km-re budapesttől) élek, de több barátomnak is budapestre van bejelentve évente több százmilliót forgalmazó cége székhelye, a fentebb leírt okból. de például az elhíresült szlovák cukorforgalmazó cég is budapesti székhelyű cégen keresztül "hozta be" az olcsó cukrot. 3,5 mrd forint adócsalás az "nagyfejszével" is 12 mrd forgalmat jelent...
@barli:
Ha BP termeli az ország GDP-jének 40%-át, miért nincs önálló budapesti régió, miért szívja el a Pesti régióba tartó EU-s forrásokat, amit az elmaradott térségek felzárkóztatásra adnának?
Ez esetben ténylegesen vízfejet tartunk fenn... nem?
ezt a sötétséget b+ ami itt az emberek fejében van :) egyesek úgy dobálóznak közgazdasági fogalmakkal, hogy ordít róluk, fogalmuk sincs arról amit vartyognak. egyesek még a város és vidék szavak jelentésével sincsenek tisztában.
budapest vízfej, ez tény, mert a francia modellt vettük alapul, plusz trianonban valóban elszállt pest konkurenciája, plusz a rendszerváltáskor elszállt a vidéki könnyűipar. ha szabadka marad, és szegeddel együtt városonként 300ezressé fejlőd(het)ik, az együtt 600K+környék, ami már mérhető ellenfele lenne a fővárosnak. de ma az első kihívó is tizede pestnek.
a mol, t-csoport meg az otp összes jövedelme pesten képződik, ha pesti székhelyű a cég. azaz e cégek gdp-jének 100%-a budapesti statisztikailag, akkor is, ha a mol benzinkút-hálózatának nagy többsége vidéken van, a kitermelésnek meglehetősen alacsony hányada van pesten, a legnagyobb finomítók se az ötkerben vannak, és a külföldi jövedelmek is pesten lesznek lekönyvelve, amit pesti (vagy magyar) kéz nem is érintett (a mol gyakorlatilag vidéki cég). a tengernyi állami-központi aktatologató megint csak ide van bejelnetve. ezt kéne sokaknak felfogni, bár gondolom magas amiről beszélek.
ha az audi átjelenti a székhelyet egy pesti ügyvédhez, akkor az audi pesti céggé válik a statisztikában, anélkül, hogy egy alkalmazott akárcsak járna is pesten (mert mondjuk a fejesek is győrből repkednek, van saját repterük). aztán meg ha bivalybasznádra jelenik át a székhelyet, akkor bivalybasznád négy nyugdíjas mamókája meg a bodri kutya "termeli meg" az ország gdp-jének pár százalékát.
hogy ez mennyire nem törvényszerű, arra bécs helyzete ad felvilágosítást: ők "csak" 26%-ot termelnek (ha hihetünk a posztnak), miközben lakosságilag 20%-ot ad. ott a nagyvárosok hasonlóan jó mutatókkal rendelkeznek, és a vidék is köszöni, de elég jól elvan.
@midnight coder: a te eseted pont nem a mérvadó, te programozni otthon egy csendes rancsról, akár a kukoricafődről is tudnál mikrohullámon és céges vpn tunnelen keresztül, max havi egyszer beutazol a telephelyre projektmítingre.
@lehunyjaketszemet: de van, csak a pestiek csinálják, és pont olyan szar, mint minden amihez nyúlnak a közigazgatásban :)
(én is pesti vagyok :)
@northern lights: rókafogta csuka. Nem azt mondtam, hogy jól van ez így, azt mondtam, hogy nem vízfej, mert effektívebben dolgoznak, mint az ország többi része.
@barli: de NEM termeli meg a 40%-ot, csak statisztikailag van ott kimutatva. ez a vízfejség definíciója. egy felesleges, statisztikailag túlduzzasztott képződmény.
@Void Bunkoid: miért, a mítinget nem lehet szélessávon tartani? az a gáz valójában, hogy a rencsen nincs romkocsma, nemzeti dohánybolt, meg éjjelnappali teszkó. plusz a haverok hasonló okokból szintén pesten élnek. sörözni viszont már nem lehet szélessávon.
@milliliteratura: mondjuk ezt én is akartam még hozzábiggyeszteni, hogy a mikroohullám/vpn arra is jó, hogy a mítinget is valami sima videokonferencián megtartsák, mint a demolition manben :)

A dohánybolt nemléte eldugott helyeken valós probléma (ámbár ANNYIRA nem, olvashattad, hogy mennyi doboz kiesés van, oszt' mégis cigiznek az emberek mindenhol a békési/szabolcsi végeken is, csak éppen nem a csillivilli navos pénztárgépbe küldik paypassal a lóvét, hanem a kisbótban pultalól veszik az ukrán/románt négyszázért, készpénzért - gratulálok ezúton is a kormány "havi 4 alkalommal 300 ezer forintot készpénzben" új ötletének, ismét visszatérhet a 90-es évek "szeretnél számlát vagy jó lesz áfa nélkül" kérdése MINDEN üzletben :P).

A romkocsmát meg az éjjelnappali teszkót viszont eléggé first world problemnek tartom, régebben semmi baj nem akadt abból, hogy az ember elment pénteken, és bevásárolt a hétvégére, és eleve úgy tervezett, hogy hétvégén nincs bót.

Még a fővárosban is.
@Void Bunkoid: hát, sógoréknál ma sincs vasárnap bót, pedig ők first worldebbek egy kicsinyság mint mi itt kurvaországban :)
persze, a modern ember ha egyszer kapott kényelmet a segge alá, akkor arról már nem mond le. (és ha kellően ostoba, akkor rohadt büszke is lesz rá, lásd itt a kommentelők egy részét, pedig semmi érdeme nincs abban, hogy milyen városban él (sőt, pont a nagypofájúak hajigálják szét a csikket meg potyáznak a bkv-n). de mivel neki magának teljesítménye nincsen, legalább a máséra büszke.)
@milliliteratura: Nálunk az a gond, hogy van egy multik által megfizetett lihegő balliberális politikai réteg. Ezek európaibbak akarnak lenni Európánál, persze szerintük Európa az, hogy pld. francia cégek szolgáltatják a vizet, német cégek az áramot, a zöldség spanyol és holland, a családi mezőgazdaságnak és a falunak el kell sorvadnia, stb.

Ausztriában ezek hazaárulás kategória.
@milliliteratura: kiverni ugyanugy ki tudod verni a tanyan is a tanyapornora a szelessavon, mint pesten. ezert kar feljonni.
@milliliteratura: bezony, sajnos a kényelem nagy úr, leginkább max a kényszer tudja leszoktatni az embert, vagy ha nem szokik rá.

Pl a legkedvesebb first world kategóriám a különböző harmad/negyedrendű szolgáltatások (tehát pl márkaboltok, internetszolgáltatók, satöbbik) követelt 0-24 órás ügyfélszolgálata.

Jó, tudom, egy huszonéves jóval jobban függ a dologtól, de pl nekem, amikor decemberben megdöglött az internetszolgáltatás gyakorta este 9 tájban, akkor én nem kezdtem el felhívni az ügyfélszolgálatot, hanem elővettem egy könyvet, vagy lefeküdtem aludni. Majd holnapra megjavul :)
@♔bаtyu♔: ja, egyébként nem a multik által fizetett réteg ez. ezek önmaguktól, önszorgalomból ilyen hülyék.
@Void Bunkoid: akkor te is régi motoros vagy, egy trendi ember minimum kindle-n olvas, ha már egyáltalán olvas bármit is. de alapvetően én is így vagyok ezzel, egész nap monitor előtt ülök, kész felüdülés papírt olvasni (lapozni!) este.
@Void Bunkoid: Van olyan, aki nagyon komoly pénzeket is veszthet azzal, ha leáll a netje. Pld. én. Manapság ez már szinte természetes.

Persze én sem 9-kor hívogatom az ügyfélszolgálatot, hanem 2 különböző szolgáltatóm van egyszerre.
@milliliteratura: Sajnos nem, Bajnait pld. Sorosék támogatják és erre utalt Gyurcsány minapi elszólása is a balliberális oldal támogatásáról. (Jobb ha nem tudjuk meg kik támogatják a balliberális pártokat).
@♔bаtyu♔: soros nem multi. a multi egy "cégforma", racionális érdekek mentén. ebbe a racionalitásba persze a korrupció, vagy durvább dolgok bele tudnak férni, de mindig érdek-alapon megy. velük szemben vannak vegyes ideológiai alapon álló erők, akik "jobbító szándékból" támogatnak helyieket, akik sikeresen át tudják őket verni (ti. azzal, hogy ők helyben pont ugyanazt gondolják/akarják). ilyen az usa hagyományos demokráciát és szabadságot terjesztő politikája, vagy soros.
@milliliteratura: Soros nem multi, csakhogy a pénze multikban van benne. Azzal együtt Mo. az USA számára erős periféria, azaz a magyar ügyet pár zavarosban halászó "üzletember" kezeli, akik a magyar politikusokat beosztottjaiknak tekintik. Meg lehet nézni az USA itteni nagyköveteit, egyik silányabb mint a másik. De miért is kellene ide minőségi nagykövet.

Gyurcsány bukása is ennek köszönhető, Feri ugyanis beszólt nekik, hogy annak idején Moszkva nem volt ilyen pofátlan.
@♔bаtyu♔: Tán szólni kéne az üzletvezetőnek, hogy rendeljen többet, a pék dolgozzon többet, emeljen kicsit az árakon stb. Nem hiszem el, hogy van valamire kereslet és nem aknázza ki senki. Mutasd az üzleteket bazdmeg, megyek péknek és betöltöm a piaci rést.
@Bölcs Lázadó: Amikor azt a pontot említettem, akkor az olyan faszokra gondoltam mint te.

Tudod van főváros, város, falu, község, nagyközség, tanya, stb. Neked meg van főváros meg tanya. Hasznosíthatnád a Dunát, ha már olyan közel vagy hozzá és belelőhetnéd magad te retardált.
@♔bаtyu♔: aki komoly pénzeket veszthet, az rendelhet a telekom szolgáltatóktól üzleti internetet, mindenféle atomsúlyos redundanciákkal, istentelen egekben levő szolgáltatási szintekkel. Én pl jelenleg ezzel foglalkozok, ilyen szolgáltatásokat adok el. Ha kérsz, és hozzánk fordulsz, megcsináljuk :)

Aki viszont lakossági internetszolgáltatást használ (a standard 72 órás szolgáltatási szinttel) "komoly" interneten alapuló üzleti tevékenységre, nos, hát az bezony részemről nem veendő annyira komolyan. Olyan, mintha országos logisztikai céget alapítanál három robogóból és egy leharcolt ford tranzitból álló "flottával" :P

A first worldségnél meg elsősorban a lakossági szolgáltatásokról beszéltem, hogy újabban az ilyen senkiházi átlagjóskák várják el, hogy a havi 3-4-5 ezer forintjukért úgy kezelje őket egy akármilyen szolgáltató, mint egy havi 30-40-50 EZER eurót fizető üzleti ügyfelet :)
@Void Bunkoid: nos, nem biztos hogy bölcs egy üzleti ajánlatban a "potenciális" kuncsaftot lesenkiháziátlagjóskázni :)
a komoly pénz meg elég szubjektív, mert nálunk párezer forintokért szavazatokat lehet vásárolni, meg minden évben van hír, hogy ennyiért leszúrtak/agyonütöttek valakit. ez 10-20 euró, azaz kb egy órányi bére egy nyugati embernek. ennyiért meg se fordul senki fejében, hogy korrumpálódjon.
@OkoskaTo:rp: igen 260e, csak pdfbol masoltam, de ezek az osszegek mashol is megjelennek! igaz egy kicsit regiek, ~ 5 ev, de ebben a szempontban az nem oszt nem szoroz
viszont azt az allitast hogy a GDP 40%-a Judapesten termelodik na azt nem talalom sose, pedig legalabb vagy 10-15 eve koztudatban van
@nincs_nick: elojott a komplexus?

pont te mondtad agyatlankam hogy a GDP az semmit se jelent a termelesi mutatoban:
"Így aztán a végére megmarad a tényleges lakosság arányos termelés,"

erre irtam hogy az SZJA az tobb mint duplaannyi itt Budapesten, erre te elojossz azzal hogy GDProl volt szo
gondolkodjal mar el neha miket mondasz jo?
@Reszelő Aladár: " Ez a három tényező pedig ezen a ponton körbeér: hisz a fejlett szolgáltatásokra és a munkaerő kínálatra újabb ipar jelenik meg, és így tovább."

pontosan!!!

csak a sok videki "jujjtarcsukmeg a parasztromantikat" keptelen rajonni arra, hogy egy baranyai vagy szabolcsi vagy bekesi szekhely az nem Budapesttel versenyez hanem a vilag tobbi kozpontjaval, es ezeken a megmeretteteseken meg ALLANDOAN lemaradnak mert nincsen eleg ember / szolgaltatas
es megis elojon a komplexus, hogy hat megint a Judapest nyulta le a jo zsiros szolgaltatokozponti munkahelyeket...
@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: Na az ötkeres f@szp@raszt megszólalt. Üdv Budáról.:DDDD SZJA bevallást láttál-e már és tudod, hogy a hivatkozott statod hogy készült? Mert szemmel láthatóan nem.:D
@Void Bunkoid: Ez még prezinél sem megy, a többi cégnél is csak néhány pozícióban. Egy nyamvadt heti két napos home office kiharcolása sem egyszerű itthon...
@nincs_nick: mi van tanyasikam, sokaig tartott a gyeszenyot megetetni? vagy a birkakkal volt meg a havi egyszeri hazastarsi kapcsolat?

ha neked nem tetszik az altalanositas miert gondolod hogy tetszik, hogy le- belvarosiprolizol engem?
@nincs_nick: pedig amúgy sokszor jóval költséghatékonyabb alternatíva ám, nem kell marhadrága telephelyet fenntartani, csak havi egyszer bérelni egy konferenciatermet.

Sőt, most kicsit magam ellen beszélek, de ha pl egy informatikai cég az otthon dolgozó lakossági internetszolgáltatását fizeti (mondjuk legyen 3000 ft/hó), akkor egy olcsó, mondjuk havi 10 ezer eurós üzleti internetszolgáltatás árából jelenlegi árfolyamon számolva 1033 fős jelenlétet tudna fenntartani ugyanannyi pénzből, mint amennyibe egy 2-300 fős telephely üzleti internete kerülne.

ja, és ráadásul ilyenkor még a supportot sem kell fizetnie, mert benne van az előfizetésben.

Igaz, ehhez kicsit még fejlődnie kellene az itteni otthondolgozós kultúrának, egy teljesen home officera alapuló cégnél le merném fogadni, hogy a dolgozók 95 százaléka mindent csinálna a de facto munkaidejében otthon, kivéve a munkát.
@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: Ne terelj, megtaláltad már hogy mért hülyeség az szja-s hozzászólásod vagy még keresed a romkocsmákban?:DDDD
@Void Bunkoid: Én inkább úgy látom a gond, az hogy fillérekbe kerülünk a német/angol árakhoz képest. Itthon 500 nettó felett már istenkirály vagy seniorként is, céges autóval meg az élet császára egyenesen. (Nyilván van kivétel jól menő, spec cégeknél ahol azért nem ez a világ teteje.) Még 5-10 év releváns tapasztalattal és jó programozóként kint nehéz 1.5 alatt keresni, de 2.5 is meglehet ha tényleg jó az ember és el tudja magát adni mint emberileg, mind szakmailag.

Innentől meg a céget nem izgatja, hogy mennyit spórol, neki az a lényeg, hogy a hc meglegyen és a betanított lead kiskorbácsosok üssék a hátad, ha nem húzod ritmusra az evezőt. Aztán, hogy az értelmesebbje így lép elég hamar, az nem izgatja őket, mert utánpótlás (még) van. 10 év múlva már nem lesz...
süti beállítások módosítása